Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-31 / 205. szám

Ma újabb forduló a labdarúgó NB l-ben Az Egri Dóssá Újpesten vendégszerepel A szeptember 6-i, osztrákok ezúttal az Újpesti Dózsa ottho- elieni válogatott mérkőzés nában vendégszerepelj A két miattVasárnap helyett ma dél- _____, • ut án rendezik meg a labda- csapat felkészüléséről, esélyei­rúgó NB I. 21. fordulóját. Az szólnak az alátofoi tudási- Egri Dózsa ismét idegenben, tások. Bomba formában pan az Újpesti Dóssá (Tudósítónktól): Amikor az elmúlt héten a népligeti Építők-stadionban együtt szemléltük az Ü. Dózsa —Hídépítők edzőmérkőzést Farsang Endrével,. az újpestiek szakosztályvezetőjével, várat­lanul e szavakkal fordult hoz­zám a szakosztályvezető: — Nagyon tartok a Salgó­tarján elleni mérkőzéstől, az S'BTC sok borsot tört már az orrunk alá. Legutóbb például, ilig pár héttel ezelőtt, éppen az MNK-döntőbe jutástól ütött el bennünket. Aztán meg tel- iesen érthetetlen az is, hogy ha a csapat kilép az újpesti sta­dionból. máris baj van! Pedig az együttes most nagyon jól együtt van.„ Nos, az újpestiek simán győztek Salgótarjánban. Igaz, íz SBTC négy tartalékkal ját­szott, de a játék képe, s egyál- alán az egész küzdelem azt lutatta, hogy a teljes tarjáni apai sem lett volna ezen napon méltó ellenfele az új­pesti lila-fehéreknek! Ezt a beszélgetést idéztük el kedden délután a Megyeri úti stadionban, ahol a rokon­szenves sportember megköny- nyebbülten mondta: — Vasárnapi nagyszerű já­tékával a csapat két újpesti „legendát’ oszlatott szét. Si­mán győzött a „mumus” ellen, s tévhit az is, hogy az Újpest idegenben nem tud játszani. Olyan jó teljesítményre, mint ahogyan Tarjánban játszott nittesünk, már régen nem ; példa a csapat életében, ■tudjuk: az NB l-ben nings »nyű, csak nehéz és nehe- <b ellenfél. Csütörtökön egy •v rmadik fajta ellenfelet vá- nk otthonunkba: égy ér- \, az Egri Dózsa „kellemet- ’ ellenfél lesz. Az egriek ugyanis még mindig remény­kednek, s szerintem nem is ad­hatja fel egyetlen csapat sem. Mint ahogy ők sem adják fel. Így aztán egyáltalán nem le­futott a mérkőzés, legfeljebb mi kedvezőbb helyzetben le­szünk, mert otthonunkban játszhatunk. A hétközi edzésen kitűnő volt a hangulat a játékosok körében. Az újpestiek kirob­banó formában vannak, s egyáltalán nem túlzás a meg­állapítás: sokkal jobb az Ü. Dózsa, mint a korábbi évek­ben volt. Sokat javult a csa­patjáték, sokkal tudatosabban csinálják Göröcsék azt, amit csinálnak most, mint régeb­ben. Teszik-veszik a labdát, szellemesen játszanak, s egy helyett két „vezére” is van a csapatnak: hátul Solymosi, elöl Göröcs. Dunai II. pedig nem véletlenül áll Albert, Farkas és a többiek előtt a góllövőlistán. És még valamit az Újpesti Dózsáról: tíz Új­pesten játszott mérkőzéséből nyolcat megnyert! A fennma­radt két mérkőzés közül a vesztest a Népstadionban ját­szotta (az FTC-vei szemben 3:0 arányban maradt alul), egy­szer pedig a május 14-e óta veretlen Csepelnek adott Te egy pontot. Ez az egyetlen idei hazai újpesti pontveszte- ségük Szentmihálydéknak. — Tavasszal váratlan pontot vesztettünk Egerben, kitűnően küzdő testvércsapatunkkal szemben — folytatta Farsang Endre —, természetesen most nagy előnyben vagyunk, de az ördög sohasem alszik... Nem mondta ki, d,e körül­belül ezt gondolta: „Láttam én már éjjeliőrt nappal meg­halni...5 Nagy József a mai, Ű. Dózsa elleni mér­kőzés is. Általában az a véle­mény alakult ki, hogy Újpes­ten aligha ismétlődik meg a tavaszi egri pontszerzés. En­nek ellenére fogadkoztak a fiúk: igyekeznek majd elkerül­ni a nagy vereséget, s méltó módon képviselni az egri szí­neket, A mintegy másfél óráig tair- tó értekezleten egyéni és sze­mélyi problémák is megvita­tásra kerültek, s a jelek sze­rint Újpesten harcosabb szel­lemű csapat lép majd pályára, mint szombatom a kék-fehérek otthonában. „ Kétkapus edzést nem tar­tott Szentmarjay Tibor, de a hét minden napján foglalko­zott az együttessel, a szakmai gyakorlatok mellett igyekezett lelket önteni a társaságba, amely a két nagyarányú pesti vereség után súlyos helyzetbe jutott. Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk: szinte erőn felüli teljesítmény kellene ahhoz, hogy elkerüljék a kiesést, de amíg a reménynek egyetlen szikrája marad — nem szabad feladni a harcot! Az, MTK elleni találkozón Tátrai megsérült, csütörtöki játéka még szerdán délben is kétes volt. Amennyi be ft- a sé­rülés nem jön rendbe — a be­tegségéből felgyógyult Kárpáti helyettesíti. Egyéb más válto­zást nem tervez az edző, így ma délután 16 órakor a követ­kező együttes lép pályára: Papp — Mészáros, Kin", Winkler — Tátrai (Kárpáti), Berán — Faliszek, Sárközi, Zi­lahi, Kovács, Rajna. A mérkőzést Müncz vezeti. A forduló további párosí­tása: Ferencváros—Dunaújvá­ros, Népstadion, 18.30. Tata­bánya—Szeged, 16. Csepel— Komló, 16. Pécsi Dózsa—Va­sas, 16. Salgótarján—Bp. Hon­véd, 16. Győri ETO—MTK, 16. Diósgyőr—Szombathely, 16. Ezután tíz nap szünet kö­vetkezik, s szeptember 10-étj az Egri Dózsa Szombathelyre látogat, majd szeptember 17-én Szegedet látja vendégül. Somody József INNEN­ONNAN Kásnána—Kisköre 6:2 (3:2) Megyei IL osztályú labdarúgó-mérkőzés, Kisiiána, 400 néző. V.: Drehó. Gól- lövők: Márkus 2, Kókiács. Kovács, Fehér. Szabó, illetve Csutor, Pál- di. ♦ Szeptember 1-én 15 órai kezdet­tel tartja beszámoló és vezetőség­választó közgyűlését a Gagarin SE. A közgyűlésen részt vesz Pú­der János, az MTS módszertani osztályának vezetője. Pusztai Lászlónak, az MTS Heves megyei Tanácsa elnökének kíséret óbén. * Szombaton és vasárnap rende­zik meg Budapesten az országos I. osztályú súlyemelő-bajnoksá­got, 1A versenyen az Egri Dózsa színeit Kakukk Ferenc képviseli váltósúlybaiu ♦ Az év első felében 331 Kiüán- j elvémy talált gazdára a füzes­abonyi járásban. A fokozatonként! megoszlás: 110 vas. 111 bronz, 104 ezüst. 48 arany és 8 alapfokú elő­készítő jelvény. A Kilián-mozga­lom kezdete óta egyébként össze­sen 2748 jelvényt osztottak ki a füzesabonyi járásiban. A jelvé­nyek mintegy 70 százaléka a ter­melőszövetkezeti és szakszervezeti sportkörökhöz került. * \ Elkészült a hatvani járás felnőtt és ifjúsági labdarúgó-bajnoksága őszi fordulójának sorsolása. Az el­ső mérkőzésekre szeptember 3-án kerül sor. Ezen a napon Nagykö­kényes—Nagygombos, Kerekharaszt —Zalka II., Csány—Hort és Vámos- györk—Gáspár II, találkozókat bo­nyolítják lé. • A Heves megyei vegyes súly­emelő csapatbajnokság legutóbbi fordulóján öt Heve© megyei súly- emelő-bíró is vizsgázott. Kalóczkai József (Petőfibánya), Kuzman Jó­zsef. Misik Sándor, Orosz Mik­lós és Smutzer Miklós (Eger) szer­zett jó eredménnyel versenybírói oklevelet, • A hatvani városi kispályás lab­darúgó-bajnokság végredménye: 1. Konzervgyár öregfiúk W 1 1 2 30:15 15 2. Játékvez. 10 6 2 2 33:22 14 3. Dankó Pista 10 3 4 3 16:16 16 4. Lenin Tsz 10 3 2 5 18:21 8 5. Konzervgyár KISZ 10 3 1 6 22:29 7 6. Cukorgyár öregfiúk 10 3 1 f 12:» 7 * * A megyei II.' osztályú labdarúgó­bajnokság állása: Nyugati csoport, 1. Selypi Kinizsi 14 13 1 — 71:10 27 2. Lőrinci Elek. 14 10 2 2 63:11 22 3. Szűcsi B. 14 9 2 3 32:18 20 4. Heréd 13 8 1 4 39:17 17 5. Ecsédi B. 14 8 1 5 33:22 17 6. Gy.-halász 14 7 2 5 33:22 16 7. Adács 14 5 3 6 19:21 13 8. Kisnána 14 5 2 7 26 :45 12 9. Domoszló 14 5 2 7 30:41 12 10. Selypi Ép. 14 3 4 7 24:27 10 11. H. Spart. 14 4 1 9 16:38 9 12. Kisköre ‘13 4 1 8 23:39 9 13. H. Előre 14 3 2 9 13:76 8 14. Boldog 14 1 — 13 17:52 2 Újpesten még nehezebb lesz, mint a Hungária úton volt Befejeződött a meggyei s illy emeld CSB As E. Dóssá a bajnok Az MTK elleni kudarc után Egerben nehezen csillapodtak le a kedélyek, mindenki ma­gyarázatot keresett a gyenge játékra. Volt, aki talált, volt, aki nem. Ez utóbhiak voltak többségben... Egy dologban azonban min­denki egyetértett, éspedig ab­ban, hogy a csapat még egy­szer nem játszhat ilyen gyen­gén. De abban is megegyeztek a vélemények: Újpesten nagy- nagy forma javulásra lenne szükség ahhoz,, hogy g, bomba­formában levő Ú. Dózsa ellen becsülettel helyt tudjanak áll­ni az egriek. Hétfőn „viharos” játékosér­tekezlet zajlott le Egerben, amelyen megjelent a sportkör elnöke is. Elemezték a hibákat, külön-külön foglalkoztak a játékosok egyéni teljesítmé­nyével — s bizony alig akadt egy-két labdarúgó, aki dicsé­retet, annál több, aki jogos bírálatot kapott a lélek nél­küli, fegyelmezetlen játékáért. Természetesen szóba került Befejeződött Heves megye 1967. évi súlyemelő vegyes csapatbaj- noksága, amelyben az Egri Dózsa, a Petőfibánya! Bányász és a Ga­garin SE vettek: részt. A bajnok­ságot nagy fölénnyel az egriek nyerték — nagy kár, hogy az utol­só forduló küzdelmeitől a Gaga­rin SE súlyemelői* távol marad­tak. A bajnokság végeredménye: 1. Egri Dózsa 6 6 ------- 29:10 12 (4750 kg) 2. Petőfibánya 6 2 1 3 22:17 5 (4394 kg) 3. Gagarin SE í — I » «:32 1 (2588 kg) Az utolsó forduló eredményei: bégsúly: 1. Egervári (Eger) 247,5 kg, 2. Lakatos. (P.-bánya) 125 kg. Könnyűsúly: 1. Németh (Eger) 255 kg. 2. Fehér (P.-bánya) 240 kg. Váltósúly: 1. Kelemen (P.-bánya) 282.5 kg. 2. Bőgős (Eger) 280 kg. Középsúly: 1. Kakukk (Eger) 305 kg. 2. Hajnal (P.-bánya) 240 kg. Félnehézsúly: 1. Sárosi (Eger) 295 kg, 2. Nagy (P.-bánya) 240 kg. Nehézsúly: 1. Gecsel (P.-bánya) 332.5 kg, 2. Odor (Eger) 305 kg. Versenyen kívül könnyüsúlyban a petőfibánya! Gimesi 205 kg-ot, váltósúlyban az egri Fülöp 235 kg-ot teljesített. Végleg elnyerték a kupát A szomszédos Szolnok megye három évvel ezelőtt írta ki a labdarúgó Nyári Kupát. A küzdelmekben egy Heves megyei csapott, a Kiskörei Tsz SK is részt vett, s miután az idén harmadszor is az első helyen végzett — végleg birtokába került a díszes serleg! Az idei bajnoki döntőt augusztus 20-án vívta egymással Kisköre é,s Tiszaigar csapata. Ha­talmas küzdelem után Kisköre 2:1 arányban győzött. íme, a kupagyőztes csapat és Kerekes József edző. (Gömböt, Dezső felvétele) IS éves korú, 8 általánost végzett fiatalokat felvesz l éves fonó-szövő ipari tanulónak 1967. IX. 1-i beiskolázás­sal a Magyar Pamutipar. Jelentkezni: Budapest, IV., Erkel u. 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tu­dunk. Továbbá felveszünk 16 életévüket betöltött leányokat, gépen betanuló dolgozónak. & ÍRDETES állás ^ A Füzesabonyi Gépjavító Állo­más felvételre keres 2 fő gyakor­lattal rendelkező hidegüzetmi technológust. Jelentkezés az állo­más főmérnökénél. Telefon: 11. Az Országos Műemléki Felügye­lőség egri építésvezetősége azon­nali i belépésre kőfaragó szak­munkást keres. Jelentkezni lehet: Eger vár építésvezetőségén. INGATLAN Eladó beköltözhető ház Gyön­gyösön, 3 szoba, fürdőszoba, kony­ha, éléskamra, pince, garázs. Víz­vezeték, villany van. Cím: Petőfi utca 61. Bérbe veszünk szeptember 1-től március 31-ig burgonya, zöldség tárolására alkalmas pincéket. MÉK- kirendeltség, Eger. Tihamér, vas­útállomás. Bútorozott szoba 2 személynek kiadó. Eger. Demjéni út 7. Eger, Xm., József Attila u. 37. alatti családi ház 240 négyszögöl gj ümölesössel beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: mindennap. JÁRMŰ Skoda Octávia Super eladó. Ér­deklődni: Eger. Fürdő utca 1. — Telefon: 58-47. Wartburg de Luxe olcsón eladó, vagy 601-es Trabantra cserélhető. Nagy Lajos, Sirok-Kőkút. 1000-es Wartburg de Luxe jó ál­lapotban eladói’ Eger. Vécsei u. 5. Jó állapotban lévő Wartburg el­adó. Eger. Szederkényi u. 33. VEGYES Bőrkabát, irhabunda, velúrt, és * hasítás-kabátok tisztítása, festése Kiemelt budapesti munká­ra, kiemelt bérrel keresünk kőműveseket, segédmunkásokat és ácsokat. Építőipari férfi dolgozók­nak szállást biztosítunk* Jelentkezés: Április 4. Ktsz. Bp., VIII., Auróra u. 23. garanciával. Czibula bőrfestőnél. Eger, Almagyar u. 7. Közületek figyelem! Patkány. egér, sváb, ruszni, és légy irtását méreggel, csalétekkel és vadász­görénnyel. garanciával vállalunk. Szabadság Tsz. Jászivány. Eladó: fotelok, asztalok, mosó­gép. zsírosbödön, szőnyeg olcsó áron. Eger. Csákány u. A/ll. ül. lépcsőház, 1/3. Pianínót bérhasználatra keresek. Asztalos Lóránd. Eger, zeneisko­la címre. Figyelem! Augusztus 28-án élté­vel yedett sertést bezártam. Gaz­dája ismertető jellel, személyi iga­zolvánnyal és származási okmá­nyokkal jelentkezzen: Andomaktá- lya-alsó. Kövesd! út 6. sz. alatt. Fiatal, fehér szarvatlan bakikecs­ke eladó. Andornaktálya. Rákóczi út 58. Eladó szép kivitelű és jó hangú Lyra pianínó. Rozgonyi István; Hevesvezekény. ü Fővárosi Villamosvasút felvételre keres kocsivezetőt, 'kalauzt, fékező-csatolót, váltóőrt, kőművest, lakatost, lemezlakatost, ácsot, bádogost, tetőfedőt, villanyszerelőt, esztergályost, fényezőt, maróst, betanított munkást, segédmunkást (férfi, nő), takarítónőt, felépítményest (pályamunkást), váltótisztítót, kábeles segédmunkási, címfestőt. Felvételre jelentkezés: Budapest, VH., Akácfa u. 15. Tervcsoport-vezetői munkakör betöltésére keresünk. közgazdasági egyetemet végzett munkavállalót. Közgazdász-házaspár előnyben. Lakást biztosítunk Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: írásban vagy személyesen, Mátravidéki Fémművek, Sírok, személyzeti osztályon. M 4. sz. Hűtő közi ekedési Vállalat felajánlja az alábbi berendezéseket eladásra, vagy könyvjóváírásos átadását: 1 db 2x2,5 kg-os acetilén gázfejlesztő, 2 db gk-motor olajteknő mosó, 1 db fáradtolaj leeresztő, 2 db AURAS tip. szervizdob (4 gumitömlővel) 1 db VUH—1 tip. szellőző, 2 db VUH—3 tip. szellőző, 1 db VUH—7/7 tip. szellőző, 1 db KCCS—213 tip. hőfúró, 4 db akkumulátor-szerelő kocsi 1 db 500 literes boyler, 20 db gépkocsira szerelhető hátsóemelő-fal, 2 db TM 50/33/VII. tip. villanymotoros szivattyú. Érdeklődni lehet: 4. sz. AKÖV Műszaki fejlesztési Osztály: Fuglevics Rezső. Telefon: 11-12. Pénzügyi Szakosztály: Földi Sándor Telefon: 14-30.

Next

/
Thumbnails
Contents