Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-23 / 198. szám

' fttÁG PROLETÁRJAI, egyesültetek: áf»5 » tffiéf XVIII. évfolyam, 198. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA 1967. augusztus 23., szerda Magasba törnek Visonta építői 27 tűz WASHINGTON (MTI): Hétfőn éjszaka folytatódtak a néger zavargások több ame­rikai városban. Keddre virradóra 27 tűz tört ki New Havenben, amelyet az AP szerint a szegénység elleni hadjárat mintavárosaként em­legettek az Egyesült Államok­ban. Több üzletbe betörtek, a letartóztatottak száma elérte a 260-at. Aref, iraki elnök kedden délelőtt, közvetlenül megér­kezése után megkezdte tár­gyalásait El Szabah kuwaití emírrel. Miközben Aref Kuwaitban tanácskozik, Husszein Jordá­niái király Rabatban tárgyal Hasszán marokkói uralkodó­val. A hírügynökségek sze­rint a Jordániái király az Iz- rael-ellenes arab szolidaritás megerősítése céljából utazott Marokkóba. A MENA egyiptomi hírügy­nökség ismerteti Aref elnök­nek az A1 Anvar című beiruti lap számára adott interjúját. A lap szerint az iraki elnök kijelentette, hogy a háború el­kerülhetetlen. mivel a Sinai- félszigeten, a Jordán folyó nyugati partján és a Szíriában megkezdett izraeli agresszió folytatódni fog az Arab-félszi­geten. Kuwait és más arab or­szágok ellen. ’ Az elnök közöl­te, hogy Irak a háború elke- rülheteüenségére építette po­litikáját. Mint mondotta, az országban áttértek a háborús gazdálkodásra. Hasonló szellemű cikk je­lent meg kedden az El Mud- zsahidban, az alógriai kormány félhivatalos lapjában. A lap felszólítja az izraeli megszál­lás alá került arab területek lakosságát, hogy szervezzék meg a népi ellenállást. Tel Aviv-i izraeli forrá­sok szerint technikai okokból a vártnál lassabban halad a Kelet-Jordániából a megszállt nyugati területekre visszatérni szándékozók hazatelepítése. Az akció kezdete, augusztus 18-a óta összesen csak 3076 mene­kült élt a lehetőséggel. Ugyan­akkor továbbra is sokan hagyják el a megszállt terüle­teket, noha ez a szám az utóbbi napokban csökkenő irányzatot mutat. Augusztus első felében naponta hétszá- zan, a hó második felébAi pe­dig eddig naponta háromszá­zan vándoroltak ki a meg­szállt területekről. A jordániai hatóságok egyébként követe­lik. hogy Izrael ne szabjon határidőt a menekültek haza­térésének. Mint ismeretes, iz­raeli részről augusztus 31-ben állapították meg a hazatele- ; pülós utolsó napját. A jordá- ! niai kormány követelésének! indokolásául az ENSZ-közgyű- ! lés határozatára hivatkozik, I amely határidő nélkül szólítot- < ta fel Izraelt a menekültek ; visszatelepülésének biztosító-; sára. Amiri jordániai külügy- ; miniszter kedden bejelentette, ; hogy kormányának képviselői ; érintkezésbe léptek az ENSZ; illetékes hatóságaival annak: érdekében, hogy Izraelt állás- : pontjának módosítására kész- : tessék. Jordániai források sze- ' rint a hazatelepülni szándéko- i zó 175 000 közül augusztus '■ 31-ig csak 25 000 ember tér- het majd vissza a Jordán- I folyó nyugati partjára. Ernest Thalmann, U Thant; ENSZ-főtitkár személyes meg- ; bízottja, aki azért érkezett hétfőn Jeruzsálembe, hogy- tá­jékozódjék a város helyzeté­ről, kedden tartotta első meg­beszélését ü Thant nyilatkozata NEW YORK (MTI): U Thant ENSZ-főtitkár szó-; vivője útján ismételten han­goztatta: véleménye szerint < az Észak-Vietnam elleni bőm- ; batámadások megszüntetése j három vagy négy héten belül; béketárgyalásokhoz vezetne. A keddi nyilatkozat így; hangzik: „a főtitkár továbbra < is meg van győződve arról, < hogy ha megszűnne Észak-' Vietnam bombázása, három < vagy négy héten belül tárgya- < lások kezdődhetnének”. Az arall» uezetök népi ellenállásra buzdítanak Katzenbach amerikai kül- 5 ügyminiszter-helyettes hétfőn} az amerikai szenátus külügyi s bizottsága előtt kijelentette, s hogy az Egyesült Államok 5 „nyilvánvalóan háborút visel 5 Vietnamban, azonban egy for- 5 mális hadüzenetnek nem len- > ne értelme, mert ez — sze- > rinte — nem felelne meg az > amerikai kormány korlátozott í céljainak”. í A dél-vietnami szabadság- harcosok hétfőn támadást in­téztek egy amerikai konvoj ellen a demilitarizált övezet­től délre fekvő területen. Az amerikaiak öt halottat és 34 sebesültet vesztettek. A harc­ba beavatkozott az amerikai légierő és nehéztüzérség: Sai­gonban az amerikai szóvivő azt állította, hogy. 109 gerilla vesztette életét. A VDK fővárosa ellen inté­zett hétfői, minden eddiginél súlyosabb légitámadások után kedden kora reggel az ameri-' kai légierő újabb egységei ha­toltak be Hanoi légiterébe és a város központjában szórták le bombáikat. A gépek az AFP helyszíni tudósítása szerint 7.15 órakor jelentek meg Hanoi központja fölött A bombák a Hue ut­cában, az észak-vietnami fő­város egyik legforgalmasabb útvonalán robbantak. Több lakóház és üzlet rombadőlt A bombázásnak számos áldo­zata van. A mentőosztagok jelenleg a romokat kutatják át, a támadás színhelyén men­tőautók állanak. Az egyik bomba egy szövődé közelében zuhant le, egy másik pedig a Co Chom piac közelében, amely napközben biztonsági okokból zárva tart. Az AFP hanoi tudósítója Bemard Joseph Cabanes, be­számol arról a pusztításról, amelyet hétfőn egy amerikai repeszbomba okozott a hanoi Hoan Kiem klinikán. A bomba szétrombolta az egyemeletes ! épületet. A kertben a földet j szinte felszántotta az a sok ezer fémkocka, amelyet a re­peszbomba tartalmaz. A re- peszek az egész klinika épü­letében szétszóródtak, még a ventillátorokban is lyukat lát­tak az újságírók. A támadás­nak két halálos áldozata volt: Doan Chi Cuong 38 éves orvos, aki éppen elsősegély- nyújtásra indult a bombázott területekre, valamint egy • 32 éves ápolónő. Megsebesült a klinika személyzetének három másik tagja. Az újságírók a romok alatt megtalálták azt az acélsisakot, amelyet Doan Chi Cuong doktor viselt, ami­kor megölték: a sisakot átfúr­ták a bombarepeszek. A klinikához közel fekvő Yenh Canh Dang pagodát ugyancsak találat érte: a rom­bolás feltépte a tetőt, meg­semmisítette a kegytárgyakat. Huszonhárom esztendő nem nagy idő a történelem mérté­kével mérve, de ezek az esz­tendők gyökeresen átformálták Románia arculatát, s az or­szág népének élete többet vál­tozott, mint korábban az egy­mást követő századok során. Évek alatt valóban történelmi feladatokat oldottak meg. örökre véget vetettek a gyű­lölt, népellenes monarchiának, a tőkések és földesurak ural­mának. Megszületett és meg­erősödött a dolgozó osztályok szövetsége és a nép nagy eredményeket ért el a szocia­lista építés útján, az életszín­vonal emelésében. Ezek a si­kerek elválaszthatatlanok a kommunisták példamutatásá­tól, a román nép alkotó erejé­től, munkalendületétől és az egész szocialista közösség ered- Kiáiiyeiüü. A Román Szocialista Köztár­saság népe augusztus 23-án legnagyobb nemzeti ünnepét üli meg. A szomszédos Románia tör­ténelmének új fejezetét — éppúgy, mint' a magyar nép sorsának fordulását — a szov­jet hadsereg áldozatos harcai, történelmi jelentőségű győzel­mei tették lehetővé. Véres, ne­héz és hosszan tartó hadmű­veletekben verték szét a szov­jet hadsereg erői Románia te­rületén a német fasiszták és csatlósaik csapatait. A szov­jet harcosok oldalán ott küz­döttek a román nép legjobt fiai is, élükön a kommunis­tákkal. A kommunisták veze­tésével kirobbant augusztus 23-i fővárosi népfelkelés a ro­mán nép antifasiszta harcának rendkívül fontos eseményt fielt. Koimtiiia ünnepe r MAI (iujipíetiuik A humánum, a tisztelet, az embertársi szeretet, a segíteni akarás nagyszerű példáit őrzik, a brigádnap- lók... v K. M. negyvennégy éves villanyszerelőt munka köz­ben halálos áramütés ért. Meghalt egy ember, elment egy családapa, eltávozott egy jó kolléga, egy igazi ba­rát, egy szeretett cimbora._ A naplóba új bejegyzés ícerült a név után: örökös \>rigádtag. A barátok, a kollégák, a brigádtagok fogadalmat tet­tek: örökös brigádtagnak fo­gadják, segítik, támogatják családját, az ajándékokat, a jutalmakat, az anyagi jut­tatásokat az eredeti lét­számmal osztják el, s az örökös brigádtagra jutó részt a családjának adják át. Az első jutalom szétosz­tása már megtörtént: ponto­san úgy, ahogy a brigád megfogadta. Ahogyan az öt­szörös szocialista Vosz- tok-brigád tagjai ígérték... A szülői szeretetet, gon­doskodást nagyon nehéz pó­tolni. A Roham szocialista brigád mégis megpróbálta: „Gyermekének* fogadta a kis Gyenes Erzsikét, az Eg­ri Gyermekváros lakóját. Erzsikét először három hétig látták vendégül, együtt ünnepeltek, szórakoztak a palócnapon is. Aztán a bri­gád üdülni ment a Balaton­ra. Erzsiké is csomagolt, Erzsiké is utazott, Erzsiké is üdült. Együtt a brigáddal. A sok édesanya, édesapa azóta is ugyanúgy szereti, félti, óv­ja, s neveli Erzsikét, mint a saját gyerekét. Amíg csak ember nem lesz belőle. De ha szükség lesz rá, még az­után is... A Kossuth Lajos, a Kun Béla szocialista brigádok a recski szociális otthon lakóit vették pártfogásukba. Nem­rég egy kis tolókocsival lep­ték meg a „nagyszülőkéi?’. Nagy volt az öröm. Azóta is ezzel a kocsival szállítják az ételeket. Nem múlik el egyetlen nap sem, hogy va­lamelyik brigádtag ne „ugorna” be néhány perc­re az otthonba. Viszi s hoz­za a híreket... A humánum, a tisztelet, az embertársi szeretet, a segíteni akarás nagyszerű példáit őrzik a brigádnap­lók. A Mátravidéki Fém­művek szocialista közössé­geinek naplói... — koós — Úiabb léqitámadás Hanoi elleni Ezekben a napokban, ha látogató érkezik a visontai hőerőmű mind kolosszálisabb épületeihez, önkéntelenül is a magasba vonzódik pillantása. Elsősorban a hatalmas építke­zés legmagasabb pontjára, a kémény zsaludeszkákkal övezett „tetejére”, ahol a 100 méteres magasságon most jutottak túl az építők. A szerelők, lakatosok, ácsok, betonozok nehéz kö­rülmények között végzik munkájukat. Nemcsak a földtől való mindegyre nagyobb távolság miatt. — mert azt még áthidalják a rádiótelefonnal. — Elsősorban az időjárás vi­szontagságaival küzdenek. Időnként majdnem orkánszerű, szélben dolgoznak, máskor a kánikulai hőség gyötri őket, vagy a vihar zavarja a magasban végzett munkát. Minden­nek ellenére az óriás kémény építői pótolták a kezdeti huza­vonából adódó lemaradást, a tervezettnél korábban érték el a 100 méteres magasságot, s bíznak abban, hogy az újabb 100 métert rekordidő alatt érik el. Az óriás kémény körül a többi épület is szemlátomást magasodik, kezdve a Heller- Forgó-féle hűtőtoronytól az erőmű épületéig. De az építők nemcsak magasba törnek, de nagy erővel végzik a földfel­szín alatti munkákat is. (Foto: Pilisy) IVWYVVVV VV V V V VWVV V V VV V vwwwvwww VV VVVV VVV V V VV V v VWVWVWV Két Ä-6 típusú amerikai gépet lőttek le Kína felett mának kommentárja rámutat, hogy a két amerikai gép Deha- tolása Kína légiterébe súlyos provokáció a kínai nép ellen, amely — mint a lap írja — készen áll a harcra. Azt, hogy a két Intruder tí­pusú gép behatalt Kína légite­rébe, már a megsemmisítésük­ről szóló pekingi jelentés előtt közölte az amerikai hadügy­minisztérium. A bejelentés szerint a gépek a Hanoi ellen intézett hétfői légitámadás után a VDK légierejének va­dászgépei és a rakéták tüze elől menekülve, rossz dőjárási viszonyok között véletlenül kerültek Kína légi terébe. Az A—6-os típusú Intruderek az amerikai haditengerészet sze­rint ,,a világ legjobb, bármi* iyen időjárás esetén használ­ható támadó gépei”. Mind', gépen kétfőnyi legénység tel­jesített szolgálatot. Egy pilóta fogságba esett. Nem ismeretes mi történt a másik három pi­lótával. mok a béke fenntartásánál! jelszavával törvényesíteni akarja világméretű interven­ciós politikáját. A szénától elképzelése szerint a kong­resszusnak törvényben kell leszögeznie, hogy a kormánj csak a választott képviselői­beleegyezésével vállalhat bár­miféle új katonai vagy poli­tikai köteleaetiBéget táros vietnami területek bom­bázása nem jár veszéllyel, s a gépeket „a legszigorúbb el­lenőrzés alatt tartják”, mégis képtelen ellenőrizni a helyze­tet, „amikor amerikai gépek Kína légiterébe repülnek, s ott lelövik őket. az már nagyon hasonlít a háborúhoz” — je­lentette Fulbright. Fulbright a bizottság ülésén kszogesie, Esypsüit ÁIU­WASHINGTON (MTI): , Kis Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti: J. William Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bi­zottságának elnöke kijelen­tette: az USA hadirepülőgépei­nek behatolása Kína légiíeré- be súlyos és veszélyes konf­liktus. A szenátor rámutatott, bár a hadvezetés korábban kualaalfeUe, boa* Ktnavai ha.­Fulbright i A Kínába való berepülés súlyos és veszélyes amelyek a délkínai Kuang-Szi tartomány területén szándékos háborús provokáció során be­hatoltak Kína légiterébe, az egyik amerikai pilótát elfog­ták. A Renmin Ribao keddi szá­Az Üj Kína hírügynökség hétfő esti pekingi jelentésében közölte, hogy á délután során a Kínai Népi Felszabadító Hadse­reg légierejének egyik egysége lelőtt két A—6 típusú amerikai intruder bombázógépet, —

Next

/
Thumbnails
Contents