Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-18 / 194. szám
Képzőművészeti kiállítás Egerben AUGUSZTUS ti-ÁN NYÍLT MEG és egy hónapnyi időtartamra igénybe veszi az egri színház földszinti előcsarnokát negyven műalkotás. Ebből huszonhét grafika, tizenhárom kisplasztika. Mindenképpen örvendetes, hogy egyre több kiállítást rendeznek Budapesten és vidéken. Ha jól megszámoljuk, csak Egerben, csak az idei nyáron már ez a negyedik nagyobb igényű tárlat, amelyről érdemes is, kell is írni. : Ruzicskay György Fények a városban című grafikája köszönt ránk elsőként ezen a kiállításon, s mintha bizonyos mértékig alaphangot is adna ez a mű ehhez a tárlathoz. Kiérett művész, könnyed vonal- vezetés és nagyvonalú, csak a lényegre törő látás jellemzi Rust cskayt. Gross Arnold. Római ünnep, a Barátkozások országútján és a Figurák című kompozíciói különálló, határozott egyéniséget mutatnak be nekünk: kevesellj ük azt, amit tőle látunk. Barcsay Jenő Házak című rajza a szerkesztés magasiskoláját jelenti.'Hincz Gyula két Béke című képe mellett ugyanez a téma’ Raszler Károlynál is, de feltűnik Reich Károly Leánya is a békeáhrá- zolások társaságában. Szász Endre két Villon-figu- sával veszi ki részét ebből a látnivalóból: a jellemzés, a két arc riadt, szellemes, de konok tekintete mély emberismeretre vall A kiállításon, de egyebütt is kevesen merik így megközelíteni az ember arcát és belső világát. ■ Kordor Béla Cirkusza hangulatot áraszt. Kádár György Macskás csendélete szemlélődésre és passzivitásra utal, Jpp úgy, mint Gacs Gábor Szobabelsöje. Kass János Balázs Béla-illusztrációi egy különös képzeletvilágban kutat, ott, ahol a Fából faragott királyfi ’átomásai is megszülettek. Szeniványí Lajos Csendélete és Vinkler László A Villa Borghese kertje című rajza nem kelt bennünk különösebb emóciókat. Szerintünk egy izgalmasnak tűnő képcím nem pótolhat tartalmat. Feledy Gyula két kompozíciója erős egyéniségről és határozott kifejező készségről tanúskodik. Martyn Ferenc Velencei emlékét is fel keli jegyeznünk, a lebegően könnyed alakok tánca miatt. A KISPLASZTIKÁI RÉSZBEN Kiss Nagy András bronz- bcil készült Család című alkotása, Laborcz Ferenc Kígyóölője és Eletvágya, vFerenczy Béni Tékozló fiúja, Lesenyei Márta Pihenő aktja és Szabó Iván Népművész címet viselő kis szobra köti le a figyelmünket. Somogyi József Med- nyánszky síremlékterve vonalaival, jellemzésével és hangulatával emelkedik ki a rutinos együttesből. Pál Mihály bronz ülő aktja és ifj. Pál Mihály Napozója harmonikus tömegelosztásukkal hatnak. Nem érdektelen ez a kiállítás és mégis elégedetlen a látogató. Nem azért, mert csak negyven művet láthat a tágas előcsarnokban, inkább azért, mert egy-egy művész alkotása — úgy tűnik legalábbis — esetlegesen került ebbe az anyagba és éppen ide, Egerbe. Szász Endre Villon figurái csak felkeltették és csak résziben elégítették ki érdeklődésünket: kíváncsiak lettünk volna, hányfajta embert, hogyan tud megörökíteni ez a jól látó és az emberi lélek belsejét kutató művész. A közönség nem kap teljes képet Hincz Gyuláról sem két Béke-rajzából. Würtz Ádá- mot sem képviseli maradéktalanul a Kassák-illusztráció. Bojtos Károly már ismerőse az egri közönségnek, mégsem jellemzi őt nekünk sem teljesen a Vasgyár című rajza. Ennek a kiállításnak az anyaga nem az 1967-es évjárat legújabb alkotásai, nagy stílusbeli és korkülönbségek vannak az alkotók és művek között is. így a közönség többirányú nevelése helyett csak elmosódó hangulatot kapunk a képek és kis szobrok láttán, amelyek így nem hathatnak ránk élményszerűen sem. Távolról sem akarjuk azt, hogy valamiféle ranglista szerint katalógizálják művészein- j két, de szükségét érezzük an- j nak, hogy a komolyan vett j tárlatokon — mindegyiket1 nem szabad komolyan ven- j nünk? — legyen katalógus. Ne j csak a képek címével és az alkotók nevével, hanem a kata-! lógus bevezetője legyen eligazítás is, stílus, iskola, mű vészettörténeti vonatkozásban. S HA EZEN A NYÄRON, a bemutatott művekhez képest sokalljuk a tárlatot, nem azért van, mintha elleneznénk a képzőművészek minél szélesebb körű megismertetését és a közízlés „képi és szoborszektorában” az eligazítás gyakoriságát. Ellenkezőleg! Minél több tárlat legyen, de olyan, amely valóban eligazítja a közönséget a művészet dolgaiban. Erre annál is inkább nagy szükségünk van, mert e változó korban és tarka stílusok világában a neoprimi- tívizmus igénytelenségében „úszva-kapkodva” nem árt megkülönböztetni az ocsút a búzától. Farkas András 99 Mert as ember becsülje meg, amije van 99 • • Hogy leszedik a nádtetőt, s cserepet rakatnak a helyébe, azt akkor határozta el, amikor megnézték Maris ángyó új házát. Aznap este nem hagyta aludni emberét, azt számoltatta vele, mibe kerül, ha lebontják a nádat, hiszen az egész faluban alig akad már olyan, aki ilyen tetővel csúfoskodik. Kiszámolták és spórolni kezdtek. Esztendőre, amikor összeszámolták, hogyan is állnak, kiderült, hogy még egy szobát iű lehetne toldani előre. Miért szorongjanak csak egy szobában? De ha már egy szobát hozzá tudnak építeni, akkor talán érdemes lenne még egy évig várni, s lenne egy olyan félkör alakú üveges veranda, amilyen Miska sógo- réknál van. Eltelt egy esztendő, összegyűlt a veranda ára, de talán még várni kellene, mondogatták egymásnak, mert ha meg- toldanák még egy esztendővel, akkor a konyhát át lehetne alakítani szobává, a kamrából konyha lenne, s még hátul egy kis kamarát_ Evés közben jön meg az ember étvágya, állítja a közmondás, hát ő valahogy így járt az építkezéssel. Mire összejött a pénz arra, amit kiterveltek, eszébe jutott még valami és kezdték elölről a spórolást. A hatodik esztendőben lebontották a régi házat — amíg az új felépül, meghúzódnak a kis kamrában — s újat kezdtek építeni, mert kiszámították, ha egy kis kölcsönt vesznek fel, s felhasználják a régi anyagot is, nem érdemes toldozgatni. Tavasszal a rokonokkal együtt hozzáfogtak alapot ásni, s mire bejött <tz ősz, tető alatt volt a ház. A kőműves még vakolt, de már ő elrendezte gondolatban, mi hová kerül. A nagy szobába új bútort vettek, a kisebbikben még megtette a régi, azt nem volt érkezésük kicserélni. A konyhába csehszlovák konyhabútor került, vajszínű, és nagyon szépen mutatott rajta a szőttes garnitúra. A verandát teletette virággal. Olyan szép lett az egész, hogy kicsurrant a könny a szeméből, amikor a kis kamrából felköltöztek. Házavatót is csináltak, ahogy illik, igaz, a nagy öröm akkor megkeseredett benne, mert Józsi szomszéd összekarmolta a parkettát, a paprikás lé meg rácsurrant az asztalra, három napig takarított, mire rendet csinált- újra. Nem azért koplaltuk meg az új házat, hogy tönkremenjen, — mondta haragosan az urának, és addig kérlelte, amíg a maradék téglából összehoztak egy kis házat a nagy épülettel szemben. Kőműves sem kellett, olyan takaros kis házacskát csináltak, hogy meg- csikkant az örömtől a szíve, amikor készen lett. Maga tapasztotta, meszelte, s a szomszédtól megvásárolt régi konyhabútorral rendezte be. Átfestette előbb azt tű, három napig bajlódott vele. Habos fehér függönyt is vásárolt, s amikor felrakta, már előre sajnálta, hogy tönkremegy a főzéstől. Gondolt egyet, s kirakta a csikósparhertot a fészer alá. S amíg kavargatta a krumplipaprikást, azon töprengett, hogy fel kéne húzni egy oldalfalat, bontásból venni hozzá olcsó ajtót, ablakot, s egész takaros kis konyhácska lenne. Még télen is ellehetnének benne... Mert az ember becsülje meg azt, amiért annyit koplalt... — d. — ESenyer - gond Mindenkit érint, hiszen kenyér nélkül nem tudunk meglenni. És ehhez a témához mindenkinek van valami megjegyeznivalója. Mindannyian minőségi ellenőrökként szereplünk, méghozzá naponta, mert a sütőipar munkájáról mondunk véleményt, ha felvágjuk a kenyeret, kettétörjük a kiflit. De elfogadható-e a fogyasztó véleménye reálisnak ebben a kérdésben? Mindenkinek egyforma az ízlése? És mit mond az illetékes, a Mátravid'éki Sütőipari Vállalat magyarázatként? Különös kiszolgáltatottság * Nyissunk be a gyöngyösi kenyérgyár laboratóriumába. Azt már régen megszoktuk, hogy pékség helyett kenyérgyárat emlegessünk, és ha már gyár, nem hiányozhat a laboratórium sem. Ebben a modern ,,vegykonyhában” vallatják az anyagot: mit tud, mire, hogyan reagál, miként keíl vele bánni, hogy maximálisan a legjobbat lehessen belőle kiszedni. Marsay Ervinné technikus azonban nem a műszerek fölé hajlik a laboi-atóriumban, hanem egy tálból éppen a kenyértésztát veszi ki, megsodorja néhányszor, enyhén meg- lisztezi és visszateszi a tálba. '. Elmondja. hogy naponta kétszer végez próbasütést, mindig 80 deka lisztből és az ehhez a mennyiséghez szükséges adalékanyagokból. Minden kisült próbakenyérnek elkészíti a metszetét rajzban. Szemmel, tapintással, ízléssel, tehát érzékszerveivel állapítja meg a kenyér tulajdonságait: Elsősorban így: ezt azért tegyük hozzá. Mert műszerek segítségét is igénybe ve9H, Majdnem azt mondhatnánk — egy kicsit tréfásan —, hogy a technikus ízlésének vannak kiszolgáltatva a vevők, hiszen az ő megállapításai alapján, technológiai utasításai szerint készítik el a kenyeret a sütőipari munkások. Mitől függ a kenyér minősége? — Megtartják a munkások a technológiai előírásokat? — Anélkül hozzá sem kezdenek a munkához, ök sürgetik elsősorban a laboratórium véleményét. — Tehát minden, ami a kenyérrel kapcsolatos, a technikusig vezethető vissza? — Ez így túlzás. Már csak azért is, mert a laboratóriumban a próbasütésen kívül elvégezzük a beérkezett liszt minőségi vizsgálatát is. Miután liszté és liszt között elég nagy különbség található, a laboratórium csak a lehetséges legjobb eljárásokat tudja meghatározni, a liszt minőségén változtatni viszon nem tud. Gyenge lisztből sehogy sem lehet jó kenyeret sütni, akárhogy szeretnénk is. — De a magyar búza...! — Először is: nem minden hazánkban termelt búza magyar eredetű. Közismert, hogy nagy területen termelünk külföldi, intenzív búzafajtát. Ezeknek a tulajdonságai több mindenben eltérnek a magyar búza tulajdonságaitól. Aztán: nálunk is vidékenként változik a sikértartalom. — Tehát a malmokon sem múlik? — Döntő módon rajtuk sem. Amilyen búzát kapnak, olyat őrölnek. Kaptunk már olyan csekély sikértartalmú lisztet is, hogy képtelenek voltunk mást, mint ellapult kenyereket sütni belőle. Miután a szabványnak színre és víztartalomra megfelelt a liszt, fel kellett dolgoznunk. Mi sem tudunk sikértartalmat vinni a búzába: mondták a malmosok. — Általában milyen a beérkező liszt minősége? — A tavalyi termés ellen semmi kifogásunk nem lehetett Mit tehetnek a brigádok ? A kenyéren levő cédulán mindig megtalálható annak a brigádnak a száma, amelyik a gyárban a kenyeret sütötte. Ha úgy tetszik, ez a védjegy szerepét is betölti. Másként fogalmazva: a felelősséget is megmutatja. Azt is tudják már a vevők, hogy a kenyér minősége függ a brigádoktól is. Hogy lehet ez? Kérdezhetjük. A laboratórium kiadja a technológiai utasítást, azt maguk a munkások igénylik a legjobban, ennek birtokában már igazán „gyerekjáték” lenne a sütés. Vagy a technológiai utasítás csupán dokumentumnak kell? Legyen mivel takarózni a kifogások ellen? Emberek vagyunk, mondhatnánk. A pékek is változó tulajdonságnak. De az időjárás változása is hat a kenyér minőségére. Ha csökken, vagy emelkedik néhány fokot a hőmérséklet, ha nő vagy visszaeszik a levegő páratartalma, ezekre a változásokra érzékenyen reagál az érlelőben elhelyezett kenyértészta. Aztán: a malomból az egy nyilvántartási szám alatt küldött őrleményen belül is lehet elérés. A malomban nem tudják a különböző minőségi- ízlés értékű, tájjellegű búzafajtákat mindig azonos arányban összekeverni. A raktárban levő búza tehát nem azonos minőségű. Egy őrleten belül sem. Olyan malmokat kellene csinálnunk és olyan kenyérgyárakat, amelyekben az azonos keverési arányt biztosítani lehetne. Ne zárjuk ki azonban annak a lehetőségét sem, hogy a brigádokon is sok múlik. Még azt is észre lehet venni a kenyéren, hogy éjszakai műszakban sütötték-e. Mi érdeki a Tevőt? Csak a kenyér és a péksütemény minősége érdekli a vevőt. Lehet-e kapni mindig friss, szépen sütött kenyeret, kiflit, kalácsot? És ha nem, miért nem? Amiben a pékek okolhatók, azt már elmondottuk. A kereskedelem számlájára is írható azonban néhány dolog. Hol óvatosan rendelnek, és akkor egy óra hosszat is várni kell a kenyérre, hol pedig nagyvonalúan, és akkor tegnapi, szikkadt kenyeret kap a vásárló. Igaz, a szállításoktól számított 24 óra után a kenyeret és a péksüteményt is visz- szaveszi a gyár, de ebből már nemcsak a haszon, hanem a szállítási költség is kiesik. Ezért nem „visszáruz” szívesen a kereskedelem. Inkább „elsüti” a száraz kenyeret is. Itt csakugyan érvényes a mondás: eszi, nem eszi — nem kap mást. Legfeljebb egy másik üzletben. De a szállításról se feledkezzünk meg. A lapos kenyerekért zömmel a korszerűtlen körülmények között folyó szállítás a felelős. Hol vagyunk még attól, hogy minden szállítóeszköz rekeszekkel, polcok..... repülünk a mesék kocsiján" De miből ? AZ ALÁBBIAKBAN persze valóságos kocsikról lesz szó. de a „mesés” jellegét nem szabad figyelmen kvül hagyni. Kocsit többféleképpen lehet venni. Például a nyár folyamán 6—7 évre elítélt abasári Sári testvérek sikkasztásból vásároltak. Egyiküknek négy- motorkerékpár, a másiknak egy kocsi tette kényelmessé a rövid ideig tartó utazást. Tellett a közel hatszázezer forintból. Hasonló esetet ismer néhányat a történelem, azonban a döntő többség becsületes úton jut hozzá, és lelkiis- meret-furdalás nélkül ülhet a volán mellé. Ez az út is lehet többféle. KELEMEN KELEMEN, a káli Májcius 15 Termelőszövetkezet fiatal gépszerelője jelenleg egy Wartburg de Luxe bol_ dog tulajdonosa. — Persze sokkal kisebb járművel kezdtem — mondta, miután lekászálódott a kombájnról. — Bevonulás előtt még nem volt téesz a faluban, a földünkön dolgoztam, és összegyűjtöttem húszezret motorkerékpárra. 1960-ban beléptünk a tsz-be, vittünk be sok jószágot, meg gépet, ezekért kaptunk pénzt. Mint traktoros dolgoztam a gépállomáson, és jól kerestem. Apám jószággon. dozóként dolgozott, anyám meg a háztájit művelgette. Aztán eladtam a motort, és összegyűlt annyi pénzünk, hogy vehettünk egy Moszkvicsot. Ha jól emlékszem, hetvenezer körül volt. Másfél évig jártam vele. Közben megszereztem a gépszerelői és az ön. tözőgépész szakmát is, átjöttem a tsz-be, megnősültem. — Mikor érkezett a Wartburg? — Nem is ezt akartunk venni, hanem 408-as Moszkvicsot. A régit eladtuk, és már döntöttünk volna, amikor híre jött az új Wartburgnak. Befizettük a pénzt, és az idén, január 7-én már a mienk volt... Jobb kocsit nem is tudok elképzelni. A TRABANTOT elnéző mosollyal veszik tudomásul a gyalogosok, élcek alkotóinak vált múzsájává, de mindezek mögött titkolt óhaj és sóhaj is kai rendelkezne, amelyeken darabonként lehetne a kenyeret elhelyezni? ismeretes... mert mégiscsak négy kereke van, amelyeken Európát is bejárhatja a tulajdonos. A nyugdíjas tanárnak, dr. Nemes Jánosnak Trabantja van. Égerben él, s hosszú tanári pályáját itt fejezte be. — Nyugdíjból nehéz lehetett összegyűjteni a kocsiravalót — Nehéz? — csodálkozik a víg kedélyű, testes János bácsi. — Nem is lehet. Abból ketten elélünk a feleségemmel, az 1900-ból. Tudod, hajdanán falun nőttem fel, egyszerű parasztok voltak a szüleim, ök tanítottak a föld művelésére. Ennek most látom a hasznát, a nyugdíj éveiben. Nem tudnék munka nélkül megélni. Van a határban egy kis szőlőm, azon dolgozgatok. Mindenekelőtt fölszereltem magam szakkönyvekkel, amit csak elő tudtam keríteni. így nevelget- tem a tőkéket. Tíz év alatt aztán összegyűjtöttem egy Trabantra valót, mert a régi robogómon egy kis reumát szedtem össze. — Mikor vette meg? — Februárban. A SOK WARTBURG DE LUXE egyike fiatal egri orvosban talált gazdára. — Arra kérném — mondta dr. L. I. —, hogy ne írja ki a nevem. Tudom, hogy ha egy orvos vesz kocsit, mi mindent gondolnak az emberek. Kórházi orvos vagyok, magánpraxist nem folytatok, s bár szigorló korom óta van takarékbetétkönyvem, a benne ösz- szegyűlt összeg igen soká vált volna gépkocsivá. Nem is terveztük egyelőre, csupán távlati perspektíva volt a gépkocsivásárlás. Dolgozik a feleségem is, van két kicsi gyerekünk, s a hétköznapok gondjai nem ismeretlenek az orvosnál sem. Szerencsénk volt. Feleségem szülei elköltöztek Hatvanból, eladták a házat, s örökségképpen bizonyos összeget kaptunk. Ezt kerekítettük ki egy Wartburgra való összegre. Jó, hogy van, mert bizony néha éjszaka is teljes sebességgel be kell jönni, ha valami komolyabb műtét szükséges. A legnagyobb kényelmet azonban a kislányomnak nyújtja: hatalmasakat tud benne aludni... SÜTŐ SANDORÉK Opel ReFalun — pékség Rájöttünk már arra, hogy a túlzott centralizálás a külső kerületek és a kisebb települések esetében nem segítette a kenyérellátás biztosításának fokozását. Ezért a távoli községekben csak a késői órákban érkezett meg a kenyér, és ha aznapra nem volt elegendő a kiszállított mennyiség, a következő szállításig nem lehetett kenyérhez hozzájutni. Politikailag sem volt kedvező az ilyen körülmények hatása. Nemrég Ecséden és Domosz- lón nyitották meg újból a pékséget, hogy a helyi igényeket könnyebben kielégíthessék. Gondolkozni lehetne azon is, hogy a nagyobb városok peremkerületeiben nem volna-e hasznos a régi, kis kapacitású pékműhelyek újból való üzemeltetése. Ahogy Czibolya László, a gyöngyösi kenyérgyár vezetője bemutatta, nemsokára két, automatikus, olajtüzelésű kemencét állítanak be a termelésbe, amik nyolc óra alatt 46 ezer darab süteménnyel javítják majd az ellátást. És két műszakban használják majd ezeket a kemencéket. Csak még egy adatot. Oláh György, a vállalat igazgatója mondta, hogy naponta összesen ötszáz mázsa kenyeret és hetvenezer péksüteményt készítenek el. összesen 155 ezer ember napi kenyerét biztosítják. Persze, ezek után is csak azt nézik majd a vevők, mint ami korábban is érdekelte őket: van-e elegendő kenyér és az jó minőségű-e? Mondjuk azt, eddig sem volt okunk a panaszkodásra. Hát, a kettős ünnepek előtt..., de az más. G. Molnár Ferenc cordj át több más kocsi előzte meg. Feleségével beszélgettünk, aki a Nemzeti Bank egri fiókjánál dolgozik. Férje felvásárló az egri fmsz-nél. — Egy esztendeje voltunk házasok, amikor arra gondok tunk: jó lenne egy kocsi — mondta Sütő Sándorné. — Moszkviccsal kezdtük. „Kéz alól”, a szülők támogatásával, 50 ezerért vettük. Persze, a szülői támogatás kölcsön volt, amit meg kellett adni. Valóban, majdnem „zsíros kenyéren éltünk”, amíg végleg a miénknek éreztük. Mások munka után moziba "nentek. mi a szőlőbe jártunk kötözni, kapálni. De megérte. Még féire is tudtunk tenni pénzt. Ebből és a Moszkvics árából egy szép Skoda Feliciát vettünk. Ha jói emlékszem, 60 ezren felül volt. (Szintén „kéz alól”). De nem kellett volna megvenni, -n—t a család csak nehezen bele... Újabb gyűjtögetés, amíg sor kerülhetett az Opel Recordra. Ez már végleges, „ennél maradunk”. — Sokfelé jártak? — Elsősorban bejártuk az országot, majd nagyobb útra is merészkedtünk: Csehszlovákia, Jugoszlávia... Nagyon jó kocsi, megérte. EGY TELJES évfolyamot teleírhatnánk hasonló témával, bár ha a „túloldal” kerülne te. rítékre, a kétes forrásokból táplálkozó kocsik furcsa esete, nyilván nagyobb érdeklődésre tartana számot. Mit tegyünk?... A nagy többség mégiscsak becsületes úton jár a „mes»» autóval”. tkátalf
