Heves Megyei Népújság, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-06 / 157. szám

ítélethirdetés augusztusban Bíróság elolt a balatoni italboltvezető gyilkosai Különösen megdöbbentő bűnügy tárgyalását kezdte meg a Miskolci Megyei Bíróság dr. Koharek büntető tanácsa. A peranyag tizenkét kötetnyi. A vádlottak: Lakatos Endre, Ren­des Győző, s a két fiatalkorú, L. F. és V. T. Nem emberek, csak „emberszabású” sejt- és szövetgyűjtemények. Bűnük: embereket öltek, sorozatban betörtek, loptak. „Személyi lapjukhoz” csak annyit: Laka­tost már XI esetben büntették eddig, iskolai végzettsége bör­tönben szerzett 4 osztály; Ren­des Győző szakmát is szerez­hetett volna a gyermeknevelő intézetben nyolc osztályához, az intézetből azonban megszö­kött, s a bűnözés lett a szak­mája, a k<H fiatalkorú analfa­béta, J». 1 dicsekedhetik bör- tönélmeny... kel is. Embert öltek. Miéit? Ho­gyan? Előre kitervelte módon, nyereségvágytól hajtva. A bűnözés fortélyaira Laka­tos Endre tanítgatta az unoka- öccsöt, Rendes Győzőt. Magá­val vitte betörő útjaira, hadd tapasztaljon a fiú. A betöré­sek állomásai: Egercsehi, Ku- rityán, Szuhafő, Ózd, Bükkáb- rány, Ernőd, Edelény, Mezőkö­vesd. Feszítővas és fémfűrész volt a fő kellékük. Egy ízben változtattak a betörés módsze­rén: a mezőkövesdi fmsz-bolt- ba a tetőn át törtek be, fel­szedve a cserepet és megbont­va a padlás padozatát. A legsúlyosabb, amit ketten műveltek, az idős tiboldaróci Köles István meggyilkolása volt. Fizetési napon álltak les­be, egy dűlőút mellett elrejtőz­ve, várva az arra vetődő ál­dozatot. Lakatos karóval ütöt­te le az idős embert, s amikor az a földre zuhant, módszere­sen megtaposta az arcát. A pénzt kiszedte a kabátzsebből (1340 forint volt), hátára for­dította a mozdulatlan embert, s mint aki jól végezte dolgát, a mellére ült és cigarettára gyújtott... Köles István pár nap múlva vonult volna nyug­díjba, az volt az utolsó mun­kanapja, amikor lesújtott rá gyilkosán a karó. „Gyilkos" — ezt a nevet ra­gasztották Rendes Győzőre a sályi Tarizsa telepiek; és jog­gal, mert immár vér, ember­élet tapadt a kezéhez. De nem­csak a tiboldaróci Köles Ist­váné, hanem a sályi Nyitrai Lajos élete is őrajta szárad. Rendes észrevette, hogy a tsz egyik kazlában alszik a félnó- tás férfi, s hogy megtréfálja, rágyújtotta a kazlat. A tréfa jól sikerült, a férfi olyan égési sérüléseket szenvedett, hogy belepusztult. Lakatos Endrével megsza­kadt Rendes Győző kapcsolata, hogy nagybátyjának be kellett vonulnia a börtönbe, de hamar pótolta ezt a veszteséget a két fiatalkorú L. F. és V. T. „ba­rátsága”. Hármasban folytat­ták a betörési sorozatot, Emő- döt, Kurityánt, Sajószentpé- tert, Szuhakállót portyázták végig. Heves legészakibb falujába, Balatonba is eljutott a betörő hármas. A balatoni út Rendes ötlete volt, ismerte a falut, többször járt ott, tudta, éjfél­kor zár a kocsma és á pénz­szerzés száz százalékosan biz­tos. Vonattal tették meg az utat Ózdig, onnét autóbusszal Moesolyásig, Borsodnádasd széléig. Gyalogosan, az erdőn át jutottak el Balatonba. Les­ben álltak, várakoztak jó ideig, látták is, amint az italbolt ve­zetője bezárja az ajtót, belül­ről. Közelebb merészkedve azt is megfigyelte Rendes, hogy a boltvezető a napi bevételt szá­molja, s aztán a pénzt levél­tárcájába teszi. Rendes az épü­letet megkerülte, s a főbejárati üvegajtón át látta: a boltveze­tő, Bartók Antal, az összetolt székeken fekszik, alszik. „Meg­szerezzük a pénzt, ha agyon kell ütni a kocsmárost, akkor is!” — mondta társainak. Az udvari bejárat fölött égő vil­lanyt karóval leütötték, s szer­számaikkal, a közeli építkezés­ről hozott stangával, kőműves­kalapáccsal megpróbálták ki­feszíteni az ajtót, ami nem si­került. Az udvari kisablak rá­csának lefeszítése már köny- nyebben ment, s betörték az üveget, kezükre harisnyát húz­va kiszedték az üvegcserepe­ket a rámából és bemásztak a nyíláson. Odabent eloltották a még égő villanyt, gyertyát gyújtottak, és egymást biztat­ták, hogy „üssél”. L. F. ütött egy széles patkóvassal. Az al­vó ember homlokára. Aztán ütött még egyszer. Egyet a „szólítóra”, a halántékra is küldött. A sérült férfi arccal a földre zuhant. „Hagyjátok meg az életem, szeretném még lát­ni a családom...” — kérlelte támadóit. „Nem, meg kell dög­lened, az anyád magyar iste­nit, mert beköpsz a rendőr­ségnek!" — mondta Rendes és lesújtott fejére a stangával, többször. Ütött a patkóvassal L. F. is. És akár Endre bátyja tette a tiboldaróci öreggel, Ren­des is megtaposta a vérző em­ber arcát, majd a hátára for­dítva a még mozdulni tudó embert, a mellkasát is megta­posta. Bartók Antal súlyos sé­rüléseibe belehalt. 5500 forin­tot találtak nála, azon meg­osztoztak. Helyére vitték még a stangát, a kalapácsot, s gya­log vágtak neki az erdőnek, a hegynek, azon az útvonalon, amerre a faluba jöttek. Ná- dasdról autóbusszal utaztak Ózdig, majd vonattal haza, Edelénybe. A bűnüldöző hatóság egy­hónapi nyomozati munkával kézre kerítette az emberi lé­nyükből kivetkezett gyilkoso­kat. s most a törvény előtt kell felelniük tetteikért. Kedden kezdte meg a bűn­ügy tárgyalását a Miskolci Me­gyei Bíróság. A vádlottakkal ismertették az ellenük emelt vádakat, majd utána került sor a vádlottak egyenkénti ki­hallgatására. Az első tárgyalá­si napon Lakatos Endre első­rendű vádlottat hallgatta ki a bíróság. Lakatos mindent ta­gad, bolondot szimulál, olcsó komédiázásában odáig ment, hogy még ügyészi kihallgatá­sára sem volt hajlandó emlé­kezni, tagadta, hogy őt az ügyész egyszer is kihallgatta volna. Ellentmondásos vallo­másába teljesen belezavaro­dott. Ha a tárgyalás során ar­ra kényszerült, hogy valamit beismerjen, később azt is ta­gadni próbálta, majd újra be­ismerte. Azt állította, a rend­őrségen is csak azért tett be­ismerő vallomást, mert már unta a sok kérdezősködést, és különben is, csak a rendőrök iránti szívességből ismert be mindent A vádlottak kihallgatása négy napon át tart, majd a bi­zonyítási eljárás lefolytatásá­ra kerül sor. A tárgyalásra sér­tettként megidézettek száma 35, a vádhatóság bejelentett tanúinak száma pedig 173. íté­lethirdetés előreláthatóan augusztus második felére vár­ható. Pataky Dezső 16. Lefelé menet, a lépcsőn, megkérdezi. — Önnek, főhadnagy úr, mi a véleménye az oroszokról? Ismertem egy londoni diplo­matájukat, nagyra volt vele, hogy mindenkit megtanítottak írni-olvasni. Ettől, persze... nem jutottak volna el a Du­náig. Az a gyanúm, másra is megtanították őket. — Nem sokat tudok róluk. Az egyetemen ugyan szlavisz­tikával is foglalkoztam, de... — Ez érdekes. Azt is mond­hatnám, szerencsés előrelátás. Tehát beszél oroszul? — Tűrhetően. De ez semmit sein jelent. Csak a nyelvük érdekelt. Irodalmuk, történel­mük ... más nem. — De ott kint az orosz va­lóságba is belekóstolt egy ki­csit, nem? — Senkinek sem kívánok ilyen kóstolót. Esik. József a kapuig kísér bennünket, kezében ernyőzött fényű, kis kézilámpát lóbál- va. Lyukas sávcioőjén ki-be- szottyan az esővíz. Aprópénzt keresek, az öreg inas megha­jol. rmisoda'mas ióéjszakát az uraknak. A sről6Vif>{nri úton, az eső*ől lucskos sűrű sötétben < Jtműimg 1367. július 6., csütörtök Gallai nyögve vizel. Micsoda gátlásos marha az ember, dünnyögi álmosan, ilyen fé­nyes helyen nem mer kimen­ni, pedig már majd szétre­pedtem. Különben a báró is csak kukac. Elmászik innen, rá ne lépjenek. Szép kis hie­rarchia, mondhatom: koldus kukac, tekintetes kukac, nagy­ságos kukac, méltóságos ku­kac, a szentségit, be ne csi­náljak, már épp csak az hiányzik. Nem, mondja Géza hirtelen, most sistereg ki belőle az el­lenkezés, nem hiszem, hogy az egész csak azért történik, hogy minden maradjon a ré­giben. A bunkót ki kell verni az ember kezéből. Örökre. És a helyébe eszményt, eszményt kell adni a világnak,, az erő már megutáltatta magát. Nincs kedvem vitatkozni, ha a kastélyban nem tettem, most még kevesebb értelme volna. Eszmény és ember? Szenve­délyes, szeszélyes szerelem. Kurta beteljesülésekkel, foly­tonos perpatvarral, házasság nélkül. Nem hiszem, hogy az ember bármi másra oly sok enereiát szánna, mint arra, hogv h : Ritáiéi valami jót, azt minél 1..... . ’dahíbhan és ment­hetettenc-bböl tudja lejáratni. Géza filozófiai repertoárját iól ismerem tudom, most az t)ö!csoc<;ép'e éa a böi- ocejr ianz-fiéva következik Pla­fon le^ke.« méltatása, a filozó­fusok államának rég megérett igénye. Azt is tudom, mit szoktam felelni rá, magával Platónnál: Milyen kedvesek is az emberek! Folyvást dok­torkodnak, növelik és bonyo­lítják bajaikat, azt képzelik, hogy kigyógyíthatja őket va­lami titkos szer, amit valaki­nek a tanácsára kipróbálnak, és állapotuk sohasem javul, sőt mind rosszabbra fordul. Hát nem oly mulatságosak, akár egy komédia, amikor megpróbálkoznak a törvény- hozással, s azt képzelik, hogy reformokkal véget vethetnek az emberiség becstelenségei­nek és gazságainak — s nem tudják, hogy valójában egy hídra fejeit vagdossák?... Százszor eljátszott játék, ma­gunk is tudjuk, csak hát nem tudnak jobbat. Apám szokta mondani, valakitől hallotta, bár lehet, hogy maga találta ki, csak hát tulajdon gondola­taként néni merte előhozni: az igazság olyan, mint a sző­lő. meg kellene várni, míg édessé érik, de az ember tü­relmetlen. lekapkodja sava­nyúan. Ezúttal Géza mégsem fut végig elméje billentyűin, a természetes inger legyőzi a gondolatot, félreáll ő is vizel­ni. Csendes a front. Min ti a nem is lenne. Régi-régi őszi esték hangulata támad fel bennem, bricskák, szekerek nvekeregnek a szőlőhegyi úton, a présházak nyitott aj­taján át fény udvart vájnak a Népmozgalom az MTH-ülésen A KSH elnökhelyettesének nyilatkozata — Elvándorlás és pót lás Borsod, Heves, Nógrád demográfusai Egerben —A 80-as években lakossá­gunk 18 százaléka hatvan éven felüli lesz. Arra kell gondol­nunk és felkészülnünk, hogy el is tarthassuk őket. Ha egy pil­lantást vetünk a kórjára, ak­kor tapasztalhatjuk, hogy az nagyon szabálytalan, defor­mált. Legalább 16 ezrelékes évi szaporodási ütem kell ah­hoz, hogy korfánk kiegyensú­lyozott legyen, hogy megnyug­tatóan tervezhessünk a jövő­re nézve — mondta kedden Egerben dr. Szabady Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese,aki a Magyar Tudományos Akadémia de­mográfiai bizottsága észak- magyarországi szekciója ülé­sén elnökölt. (Az ülésről szer­dai számunkban röviden már megemlékeztünk). + Egy—két gyerek — A bizottsági ülés meghí­vójára túlságosan kis családot tervezett a grafikus — tette hozzá tréfásan — az egy oda­rajzolt gyerek mellé elkelt volna még legalább egy, vagy kettő. S ezzel dr. Szabady Egon mintegy meghatározta a de­mográfusok mai, központi té­máját: a szaporodást. Kérdé­seinkre válaszolva elmondta azonban, hogy a termékenység kérdése nem lehet a közpon­ti problémája a népesedéssel foglalkozó statisztikusoknak. A nemzetközi demográfiai közvé­lemény még mindig ezt tart­ja ugyan a legfontosabbnak, de mi ezzel szemben előtérbe he­lyezzük a gazdasági demog­ráfiai szempontokat. Ennek, vagyis a termelésnek és a fo­gyasztásnak a vetületében kell vizsgálni a termékenységet. Így kerül mind jobban a de­mográfiában központi helyre a munkaerő helyzete és vizs­gálata. — Alkalmazhatók-e, felhasz­nálja-e a mindennapi élet, a gyakorlat a demográfia kuta­tásaiból származó összefüggé­seket? — Ma már igen. Az első népgazdasági tervek idején még nem vették figyelembe a mozgalom adataiból szárma­zó mélyebb összefüggéseket. Jelenleg, a gazdasági felada­tok megoldásainál a munkaerő­helyzet demográfiai képét nem hanyagolják el, csakúgy, mint az oktatás előretervezésénél sem. Bár a közgazdászok még nem fordítanak megfelelő gon­dot azokra a népesedési prob­lémákra, melyek munkájuk so­rán felmerülhetnek — vála­szolta dr. Szabady Egon. Száz él, száztizenkilenc nem A TIT klubtermében megtar­tott ülésen dr. Miklós Endre, a Heves megyei Statisztikai Hi­vatal igazgatója tartott beve­zető előadást Észak-Magyar- ország népesedési és munka­ügyi helyzetéről. Borsod, He­ves és Nógrád megyék szak­emberei előtt. Hazánk területének ezen 14 százaléka az ország ipari beru­házásaiból 20—25 százalékkal részesedett. A szaporodási ütem is nagyobb volt az országos átlagnál 1960-ig. A felszaba­dulás óta 220 ezerrel nőtt a la­kosság száma a három me­gyében. Azonban az utóbbi időkben Heves megye lakossá­ga csökkenő tendenciát muta­tott, bár igaz, hogy Eger és Gyöngyös lélekszáma tovább nőtt. A csökkenés főleg a fal­vakban mutatkozik, különösen a hevesi és a füzesabonyi já­rásban, ahol 10—15 százalék­kal is fogyott a lakosság lét­száma. Viszont egyes ipari te­lepülések, mint Lőrinci és Recsk szaporodtak. Az elmúlt évhez képest a ter­mészetes szaporodás ebben a félévben emelkedett három százalékkal és elérte a 13—14 ezreléket. A művi vetélések száma ala­csonyabb az országos átlagénál nálunk, de így is 100 élveszü- letésre 119 művi vetélés jut. Dr. Miklós Endre hangsú­lyozta, hogy az ipar fejlődésé­vel természetesen csökkennek a születések. Viszont ez a gazda­sági átalakulás azt is eredmé­nyezte, hogy 27 százalékkal növekedett a , keresők száma. Az átrétegződés, az iparba áramlás intenzíven 1962-ig tar­tott, de ma is folytatódik és megállíhatatlan folyamat. Eszak-Magyarországon ez gyorsabb és mélyebb volt, mint máshol. Eger 61 ezer Érdekes megemlíteni, hogy az elmúlt hat évben telítettség jelentkezett az itteni ipar be­fogadóképességében. Ezért megindult egy nagyobb ará­nyú elvándorlás főleg Buda­pestre és környékére, valamint Észak-Dunántúlra. Azonban utánpótlás állandóan szüksé­ges és a kieső munkaerőt Szolnok és Hajdú megye pó­tolta. A vándorlási veszteség megyénkben egy év alatt a kétezer főt is elérte. A városokról szólva dr. Miklós Endre megállapította, hogy többek közt Eger és Gyöngyös lakossága tovább nő és 1971-re elérheti az 55—61 ezret, illetve a 38—43 ezret. Az előadás érzékeltette az országos tendenciákat, ame­lyek a mi területünkön is ugyanúgy hatnak. Felhozhat­juk példának az enyhe visz- szaáramlást, a különböző in­tézkedések hatására, a mező- gazdaságba. De nem ez a fS tendencia, hanem az ipar to­vábbi térhódítása. —berkovits — Még egyszer a boconádi „műroncsrór A „MÜRONCS” NEVET — találóan — a boctmádiak adták a községben éktelenkedő és agonizáló kastélynak. Ez az épület már nem isme­retlen az olvasó előtt: több mint egy éve „Volt egyszer egy kastély” címmel írtunk ró­la a pesszimizmus hangján. A száraz tények alapján — öreg, és valaha szép volt — műemlékké nyilvánított épü­let meghökkentően szívósnak bizonyult az elmúlt idő alatt, ugyanis arra elvetődvén ta­pasztalhattuk, hogy még min­dig — nem dőlt össze. Csupán készül... A kastély helyet adott az fmsz felvásárló részlegének, a helyi termelőszövetkezet mű­helyeinek, raktárainak, az ál­talános iskola tornatermének és politechnikai műhelyének, a sötétbe a lámpák, mámoros nevetések hallatszanak, nagy, bőtorkú, értelmetlen neveté­sek, a tüzeken serceg a sza­lonna. Még el sem múlt, már csak a vonzóra emlékszem be­lőle. Veszteség-pszichózis. Amit elvesznek tőlem, min­denestől sajnálom. De minek is gondolnék másra? Ha tör- leszkedéssel és szerencsével is, de itt lett belőlem valaki: városunk elitje befogadott, ha épp addigra is, mire vége az egésznek. Deső belebámul a sötétbe. — Próbálom elképzelni — mondja halkan — a városra zúduló apokalipszist. Lövedé­kek tüzes röppályáját, szerte­fröccsenő háztetőket, felszökő lángokat, rémült futkosást. De nem megy. Ezerszer láttam ilyesmit, magam is támadtam, védtem ropogó falakat, vagy menekültem közülük, mégse bírom felidézni a pusztulás képeit. Lehet, mert nagyon szeretném, ha Gáld megma­radna. Vagy talán itt való­ban nem is kerül sor erősebb ütközetre... Anyám valamit akart mondani. Kétségbeeset­ten, iszonyúan akart, de hát tudod ..; Igen, és Groed- ike századostól mást is hal- 1 ott am. A bárónak nem mond­tam, úgyse lett volna értel­me, elmegv innen. Meg az­tán ő másunna,n, másképp lát mindent, hátrafelé is, elő­re is. Fényszóró kékes sugárkévé­je lobbant fel a pesti oldalon, kapaszkodik feljebb, feljebb, egy pillanatra megmerül ben­ne a kivihieítat'an Vár tömb- ie. Akár eey óriási koporsó. Még egy fényszóró, még egy, idegesen keresgéljek a lom­hán vemúó feiv»ak alatt, né­hány Jégéiháritó gránát rob­banása szikrázik, de a hang sokára ér ide; — Látod? A Vár{ — Láttam, — Igen ... Groedkével, tu­dod, a sepetovkai fronton is­merkedtem meg. Bofors-üteg- parancsnok volt ott, kitűnő tüzér tiszt. Legutóbb, amikor találkoztunk, a vállamat vere­gette, talán megint szomszé­dok leszünk, nagyszerű, őt is a dunai védővonalra vezé­nyelték, a magyarokat is oda gyűjtik, lieber Kálmán, mégis jobb ismerősök között, Érted ezt? — Mit értsek? — Dunai védővonal..: kát még ez is? A németek pusztu­lásra ítélték a fővárost. Ha a Duna a front, ez azt jelenti. A mi hadvezetésünk, ebben biz­tos vagyok, készségesen segéd­kezik. Az elítélt ezúttal a hó­hér segédje utolsó ténykedé­sével tulajdon nyakára illeszti a kötelet. Harmadéves ko­romban jártam a Várban, a tanszék szervezte a kirándu­lást. A királyi palota termei­nek illedelmes körülcsoszogá- sa után híg sört ittunk a Baltában, sóskiflit ettünk, la­posan áradozva a látott törté­nelmi pompáról. Történelmi hazugság ,morogta bosszúsan Szeleyényi professzor, a tan­szék vezetőie. barokk kripta Mátvás remek palotájának te­temei felett, de ha masuk­nak tetszik, hogv a Habsbur­gok milyen cifra sírkövet hengerí+e+Mc a ma«’ar múlt­ra. legalább ne előttem lel­kendezzenek. Milyen messze vannak a Habsburgok! — mi­iven közöl a dunai védővonal. Nem kell sokáig várni, a je­lenre is sú-kő hengerül. A rommező alatt aztán olvan rnir>d°ev lesz. mol rife palota Volt felül mdvilr alul. (Folytatjuk. községi könyvtárnak és az if­júsági klubnak, egy család­nak és a veszélynek. Egyelőre jól megférnek egymással, és nem is lesz semmi baj, amíg össze nem dől az épület. A fő folyosó egyik szárnyában a mennyezet már felmondta a szolgálatot, a másak szárnyé most készül lezuhanni. Annak idején felvetődött a kérdés, hogy közös erőből nem lehetne-e valahogy helyrehozni azt a „műroncsot?” A felsőbb szervek, beleértve a Műemléki Felügyelőséget is, nemigen tudnak hathatós támogatást nyújtani, a közös összefogásból pedig még a felvonulásra sem gyűlne össze elegendő pénz­összeg. A községfejlesztési alap 631 ezer forintja, amelyet az idén irányzott elő a tanács, ugyancsak kevés. Mit lehetne tenni? Május 10-én határozatot ho­zott a Hevesi Járási Tanács végrehajtó bizottsága, hogy a községi tanács írjon levelet az Országos Műemlék Bizottság­nak. E levélben kérjék: töröl­jék a kastélyt a műemlékek sorából. De miért is maradna műemlék? Mert öreg (hajdan szép) épület? Ki látogatja? Ki biztosítja a fenntartását? LEHETNE ÉPÍTENI a he­lyén orvosi lakást és rende­lőt, az udvarán a leendő hid- roglóbusz, óvoda építésére is biztosítana helyet, sportpályát építhetnének a hatalmas tel­ken öltözővel... Támogatjuk a műemlékvé­delmet, de a hajdani korok maradványainak csupán szel­lemi ápolása és a tiltó jegyzé­kek még nem oldanak me* semmit, így inkább az ésszé rűséget támogatjuk — a coco. nádi „műroncs” esetében... K. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents