Heves Megyei Népújság, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-26 / 174. szám
NAPKÖZI az iskolában — Vojt etyszer egy mehetned... Huszonhét kislány és kisfiú fújja teli torokból az ismert gyerekverset a Tarnazsadányi Általános Iskola udvarán. A legkisebb közülük hároméves, a legidősebb öt. Egy hónapja vették birtokukba a vakációzó iskolások otthonát, augusztus 20-án lesz az utolsó foglalkozásuk, amikor szüleik előtt mutatják be, milyen játékokat, dalokat és verseket tanultak az óvó nénitől. Az idénynapközi két hónapig tart — Kész az ebéd... A konyha felől, ahol a gyerekek kedvenc Ilon nénije tanyázik, már korábban is ínycsiklandó falatok illata árad és a rég várt szóra menthetetlenül felbomlik a rend. Csakhogy a mai napra kijelölt „felvigyázók” résen voltak és név azerirrt kézmosáshoz szólították a zajongó csoportot, utána kiosztották a kanalakat és a kis padokban mindenki maga előtt találja a gőzölgő zöldséglevest Dél alig múlt el, amikor a repetázók is bekebelezték a sült szalonnával, savanyúsággal tálalt tojásos krumplit Berecz Katalin, a napközi 19 éves vezetője, még egyszer megkérdezi a gyerekeket — Mindenki jóllakott? — Igeeen.« — Akkor készülődjünk a lefekvéshez! A másik teremben egymás mellett sorakoznak az ágyak. Minden apróság pizsamába öltözik. Itt-ott még hallatszik egy kis kuncogás. Csapja Tibi megkapja a cukorkáját és ő is alszik. Szabó Jutka még súg valamit a szomszédjának, a szőke Vona Mártinak és a teremben elül a zaj, csend van — Háromig tart a csendes pihenő — mondja a napközi vezetője és halkan bezárja a terem ajtaját. — Hogyan alakul a további program? — Könnyű torna lesz, utána uzsonna. A mai „menü” kakaó és kifli. Az uzsonna után mesélünk, játsszunk, felelevenítjük mindazt, amit délelőtt tanultunk. Este hatkor jönnek értük a szülők. — Mikor nyit a napközi? — Már hétkor hozzák a kicsiket és ez rendkívül sokat segít a termelőszövetkezetben dolgozó édesanyákon. Tavaly ugyanis mindössze nyolc órára vállaltuk a gyerekeket. A tanácsnak idén is csak ennyire volt pénze, de a szövetkezet kifizeti a többit és naponta 11 órán keresztül vigyázunk a napközisekre. — A gyerekek hogyan vélekednek a napköziről? — Eleinte idegenkedtek, ne— Mindennap a tízórai után sétálunk. Legutóbb is virágot gyűjtöttünk. Sokan kérték, hogy menjünk el a szövetkezet tanyájára megnézni a kis- bocikat. Félútról vissza kellett fordulni, mert lekéstük volna az ebédet. Ezt nem felejtették el és valamivel kárpótolni kell őket. A szövetkezet vezetőit kértük, hogy vigyenek le benMoszkvai tudósítás a magyar filmművészet nagy sikeréről Bizalmas” szóváltás Szabó Jutka éj Vona Mária között héz volt őket rászoktatni a rendre, most már nagyszerűen érzik magukat. Tegnap mértük valamennyit és az eltelt egy hónap alatt átlagosan egy kiló a súlygyarapodás. Ez, azt gondolom, mindennél többet mond. — A gyerekek meséltek a sétákról.« nünket valamelyik nap a tar- namérai strandra... Egy pillanatra elnézést kér, valamelyik gyerek felsírt. Egy kis simogatás után ismét csend ül a szobára, a huszonhét apróság pihenését senki sem zavarja.« P. E. A Moszrkva Szálló homlokzatáról bevonták a zászlóerdőt, szétoszlott a reggeltől késő éjszakáig tartó „sztárparádék” lelkes nézőserege, elvo- nulak értékes „zsákmányukkal” a fáradhatatlan autogramgyűjtők. Búcsút vett Moszkvától Nicole Courcel és Marina Vlady, Stanley Kramer és Radzs Kapur, búcsút vettek a fesztivál „nagydíjai”, az „aranyak”, az „ezüstök”. Giuseppe de Santis az első volt azok .köizött, akik megjósolták a magyar sikert. Az „Apa” bemutatója után napról napra nőtt a magyar filmnek és rendezőjének, Szabó Istvánnak az „árfolyama”. Igaz, sokan ismerték őt körn bbbi filmjei alapján, ame- llyeket már elismeréssel fogadtak a világ különböző pontjain. De a moszkvai fesztivál, ahol 36 film között kellett kiverekedni az elsőséget, mérföldkő Szabó István pályafutásában is. „A filmművészet humanizmusáért, a népek békéjéért, és barátságáért” — ez a jelszava a moszkvai filmfesztiválnak. A magyar filmművészet következetesen ebben a szellemben alkot, ennek ékesszóló bizonyítéka 1965. és 1967. Két évvel ezelőtt ugyanilyen úijongó elégedettséggel hallgattuk a IV. moszkvai filmfesztivál zsűrijének döntését: a Húsz óra —, a szovjet Háború és békével megosztva — kapta a nagydíjat Most ismét szovjet—magyar „holtverseny” alakult ki az első helyen, s számunkra különösen értékes, hogy a tizenöt tagú nemzetközi zsűri egyhangú szavalással hozta meg döntését A moszkvai filmfesztivál méltán a világ legnívósabb művészeti fesztiváljai közé emelkedett Ezúttal 24-re akarták korlátozni a versenyben induló játékfilmek számát de olyan nagy volt a jelentkezés, bogy a Kreml kongresszusi palotájában — nem számítva a versenyen kívüli bemutatókat — naponta négy filmet összesen 36 egész estét betöltő játékfilmet kellett levetíteni. A száraz statisztikai adatok is lenyűgöző képet adnak a fesztiválról. 800.000 néző tekintette meg két hét alatt a seregszemle filmjeit. 700 szovjet és kölföldi tudósító tájékoztatta a világközvéleményt a nagyszabású eseményről. A filmküldöttségek mellett harminc nyelven beszélő száz tolmács működött. Magában a kongresszusi palotában orosz, angol, francia, német, spanyol nyelven folyt a bemutatott filmek szinkron tolmácsolása. A szocialista országok •kivétel nélkül modern felfogású és gondolatgazdag filmeket hoztak erre a fesztiválra. Sikerük meggyőző, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország és Japán szintén mély társadalmi és történelmi problémákat boncoló filmalkotásokat vonultattak fel. A moszkvai filmfesztivál egyik nemes vonása, hogy felkarolja, ösztönzi a fejlődő országok fiatal filmművészetét. A perui versenyfilm, „A dzsungelben nem ragyognak a csillagok” a Zsűri külön arany- díiát nyerte el. Ennek jelentősége iVen nagy. hiszen Peru most első ízben szerepelt nemzetközi fesztiválon. Az előszoba királynője: a titkárnő A titkárnők személye fogalommá vált mindennapi életünkben, akár mint élcek célpontja, akár mint áthághatatlan fal a főnök ajtaja előtt, vagy mint a kávéfőzés avatott művésze. A fogalom főképp e tulajdonságok köré csoportosult, szem elől tévesztve mindazt, amiért a titkárnő tulajdonképpen — titkárnő... Erre magam is AKKOR JÖTTEM RÁ érdemben, amikor X. elvtársat keresve a titkárnője ezt mondta: — X. elvtárs nincs bent, kérem, kiment a városba kávét inni. Tehát a kávéfőzés kultusza megdőlt. De mi marad, ha az említett fogalomgyártás „érvei” sorozatosan megszűnnek? Megnyugtatásul: végtelenül sokféle tennivaló. Erről Baross Ilonával beszélgettünk, a megyei tanács vb-elnökhelyette- sének titkárnőjével. Mindenekelőtt megkérdeztem, hogy mint gyakorlott titkárnőnek (1951 óta dolgozik ilyen munkakörben) mi a véleménye: mi jellemezzen egy ideális titkárnőt? DOBOZV IMPE 33. , Sorki rágyújt. Bővében lehet a cigarettának, csizmaszárából húzgálja elő, szinte egyvégben pöfékel. — De okos vagy, kisöcsém — veti oda az őrvezetőnek, csontos képén gőg ül. — Azért egy párszor mi is megtáncoltattuk őket, hiába voltak olyan sokan. Húztunk a fülükbe egy párszor olvan nótát, majd belebolondultak. Gallai ráförmed. — Jókor hencegsz, nem gondolod? Deső a határvadászt biztatja. — Mondd csak. Ráérünk. — Én csak azt láttam — mondja a határvadász —, hogy elnyomnak bennünket. — De mit kellett volna tenni? — Mit? Hát... abbahagyni. — Csakhogy a német a nyakunkon ült. Vele mit kezdtél volna? — Igaz. A német. Hát igen... A mi zászlóaljunk is mindig németek közé ékelve harcolt. 4 Nmliism 1967. július 26., szerda Nem hagytak magunkra sose. Fésűs Járó megelégeli az aj- tórugdosást. Ügy sincs semmi foganatja. Inkább a Deső s az őrvezető közt folydogáló párbeszédre figyel, összekapar a köpenye zsebében valameny- nyi dohányport, eigarettát csavar, rágyújt, s elérkezettnek látja az időt, hogy határozottabb irányt szabjon a diskurzusnak. Szabályos előadásba kezd, miért is tört ki a második világháború, kik miért harcoltak, kik képviselik az igazságot, kik csak az erőszakot, és így tovább. Amit állít, attól nem lehet elvitatni bizonyos logikát és tájékozottságot. Eléggé el is csendesül a bunker. Némelyeknek azonban se logika nem kell, se tájékozottság, amikor Fésűs Járó rátér a magyar hadbalépés okainak, céljainak elemzésére, mérgesen zúgni kezdenek. Egy felkötött karú százados lemar- házza Fésűs Járót, s biztatja, bújjon bele a vörösökbe, mihelyt hozzájuk ér. Fésűs Járó nem hagyja magát. — Csodálkozom, százados úr. a káromkodás nem érv. Ha több nem telik öntől, kár kiabálni. A százados hápog. — Hát jó. Nem fogok go- rombáskodni. De maga.« miféle magyartalan beszédekre ragadtatja magát? — Kérem, százados úr... — Engem elfoghatnak, felnégyelhetnek, én az intranzi- gens magyar magatartástól nem tágítok: és csak annyit mondhatok, ha győztünk volna, a magaféle itt meg sem nyikkanhatna. — De nem győztünk. — Sajnos. — Nem is győzhettünk. — Akkor se engedje meg magának, hogy csaléteknek nevezze Erdélyt és a Felvidéket! — Az volt! Csalétek! Hitler kivetette, mi bekaptuk. — De ember, a jog... — Igazságtalan kéz nem oszthat igazságot. — Ez fikció! Bárhonnan jön. ha jogos... Miért nem adták vissza tisztább kezűek? Miért? Az ember a fajtáját nem hagyhatja, erre tanít a természet, a történelem... Mondjon egy nemzetet, bárhol a világon, mely belenyugodna, ha négymillió lelket kihasítanak belőle. És hogy vártak bennünket, istenem, aki azt látta! — Az ám — csóválja fejét egy utász tizedes —, én ott voltam a felvidéki bevonuláson, egy héttel utóbb már szidtak bennünket mint a bokrot. — Mindenekelőtt — mondta — legyen élő kalendárium, tudja a határidőket. Ismerje azt a területet, amelyben a főnöke dolgozik. Legyen jó gyors- és gépíró, alkalmazkodjék a főnöke szokásaihoz, munkamódszeréhez. Miután mindezeket elmondta, egyszerre két telefon is felberregett. (Egyébként három készülék áll az asztalán.) — Nincs bent az elnökhelyettes elvtárs... — mondta az egyik kagylóba. — Még ma... — mondta a másik kagylóba. — Miből áll egy napja? — kérdeztem később Baross Ilonát. — Már negyed nyolckor bent vagyok minden reggel. Nyolc órakor megbeszéljük, hogy aznapra Ml A FELADAT, hová kell levelet írni, milyen értekezlet lesz, milyen anyagot kell bekérni az osztályvezetőktől, előadóktól. Aztán a napi posta szortírozása, hová, mi lesz a válasz, vagy melyik levelet továbbítsam az osztályokhoz. Ha ügyfél van, kávét főzök, néha tízszer is, a forgalomtól függően. Ha értekezlet van, vezetem a jegyzőkönyvet, előfordul, hogy hetenként három-négy ízben is. A legnehezebb azonban a fogadónap. Rengetegen jönnek, türelmetlenek, nehéz megmagyarázni, hogy most éppen vannak bent. Ilyenkor a titkárnőt valami fúriának nézik, aki nem érti meg az emberek bajait. Pedig van olyan is, amit nekem is elmondhatnak és én tanácsot adhatok, de... Szóval: embere válogatja. Ismerek „ÁLLANDÓ LÁTOGATÓKAT” is; egy asszony például rendszeresen versekkel állít be. Sokféle ügyben jönnek. Beiskolázáskor a felvételi és a kollégiumi elhelyezés szerepel napirenden. Minden időszaknak megvan a maga témája. Baross Ilona azt is elmondta, hogy szerepét egy pillanatig sem érzi amolyan „szaladj ide, szaladj oda” lealacsonyító munkának. Megbecsült munkatársnak, jobbkéznek érezte és éri magát, pedig az eltelt tizenhat év alatt közel tíz főnöke is volt. 1951-től a Füzesabonyi Járási Tanácson, 1953- tól a Heves megyei Tanácson dolgozik. — Meg lehet szokni? — Közgazdaságit végeztem, de ennyi idő után már nem szívesen mennék át más területre. Távozóban az ajtón át még hallom, hogy felharsan az írógép az előszoba királynőjénél!! szapora ujjai alatt, annak jeléül, hogy nemsokára valahovft valamilyen válasz érkezik. {hátai) hallani. Szidalmak, átkok, kérdések, feszült aggódások szállnak a sűrű levegőben. Nincs siralmasabb s összeférhetétlenebb a megvert nyájnál. Arra gondolok, hogy bármi kezdődjék is a háború után, bármilyen létforma, bármiféle céllal és módon, ennél tarkább! állapotban a magyarság még nem kezdett változást. Hogyan lehet ebből kimászni? Kinek fognak hinni ezek az emberek? Ki fog hinni nekik? Fél egykor váratlanul kinyitják a búnkért. Kifelé, szaporán. Kiderül, hogy hajnal óta nem is volt őrségünk, a söprö- getőket tovább rendelték, csak izenetet hagytak a következő alakulatnak, hogy a nagy bunkerben vagy ötszáz ember várja, mi legyen vele. Szerencse, hogy megkapták az izenetet. különben itt büdösödtünk volna napokig. Szürke az ég. ködöt szitál, borzongva lökdösődünk ki a levegőre. Egy század zárja körül, laza láncban, a Libarétet. A civileket, főleg az öregebbjét, hamar szélrek eresztik. A polgármester mintha megrúgták volna, fél oldalasán üget hazafelé, csak azt se kérdezi tőlünk, izen- nénk-e valamit. Géza is mrn- ne, de nem engedik, hiába . mondia. hogy orvos: bizonyo- ' san katonaorvos, maid igazol" i tatiák. De hát nőgyógyász, hogv az ördögbe lehetett volna katonaorvos? Ezen nevet- \ nek, de persze nem engedik ei — Katonák, balra! k 1Folytatjuk) — Nem igaz! — Mi nem igaz? Jobb dolguk volt a csehek alatt, szemembe megmondták... — A pénz nem minden!... — Nem ám, százados úr! Mert a cseh tisztviselő előtt nem kellett vigyázzba állni a parasztnak, ha magyar volt is, hellyel kínálták a hivatalban, uram, foglaljon helyet... Hát a kutya istenit, Itthon én ezt máig nem értem meg. Fésűs Járó hevesen bólogat. — Na? Tessék! És ami a lényeget illeti: Hitler kezéből igenis csalétek volt minden! Miért adta, ez a lényeg! — értse meg végre! — Nem kellett volna hadba- lépni, nekem is ez a véleményem. Elfogadni, amit kapunk, és ülni a seggünkön. — Nevetséges! Tudhatták volna, hogy a német csak úgy nem ad semmit. Benyújtja a számlát. És be is vasalja. Fiatal, jól megtermett őrmester nyomakodik előre. — Még rajtad is bevasalhatja, szarházi! — kiabál Fésűs Járóra. — Még nincs vége! Az őrmestert visszalökdösik. Ellene fordul mindenki, aki körülötte, van, de nem a mondásért, hanem, hogy a háború a rohadt zupásoknak jött jól, otthon kanásznak se kellettek, de a háború sarzsit csinált belőlük, ezek elhadakoznának míg csak egy élő akad, akinek parancsolhatnak. Sorki dühbe gurul, üvölt. — Ha én kan ásznak nem voltam jó, ti még disznónak se! Nem figyelek. Nem akaró« Érdekes, hogy a legjobb egyéni alakításokért angol, amerikai és svéd filmszíné- yceknek ítélték oda a díjakat. Feledhetetlen élményt nyújtott a moszkvai nézőknek az angol Paul Scofield tökéletes alakítása a Morus Tamásról szóló Minden idők embere című történél ríj i filmben. Ha figyelembe vesszük, hogy a Moszkvai Úttörő Palotában két héten át tartott a gazdag és reprezentatív gyermekfilmfesztivál, valamint a mpszkvai Filmművészet Házában a rövidfilmek és dokumentumfilmek fesztiválja, akkor nem túlzás azt mondani, hogy Moszkva keresztmetszetét adta lényegében ae egész világ jelenlegi filmművészetének. Az a tény, hogy a „Gyermekbetegségek” című filmünk, és „A törvény” szintén a díjnyerteseik közé került. ismét a magyar filmművészet egészséges, és színvonalas fejlődését tanúsítja. P. S.
