Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-14 / 138. szám
Nagy a harc az FVSC, a H. Verfielet között a tavaszi A megyei I. osztályú labdarúgó- bajnokság legutóbbi fordulójában • következő eredmények születteki Bélapátfalva—Apc 0:0 Bélapátfalva, 100 néző, v.: Tasi. Építők: Bajzáth - Horváth, Dur- ub, Németh - Barta, Ferencz - Bársony, Suba, Molnár, Sas, Be- recz. Edző: Antal Gyula. Aoc- Plesek - Mészáros, Jónás, Csizmadia — Sándor, Nyltrai Rezsnyák 1-, Tóth, Csirke, Rezs- jiyák n., Rácz. Edző: Takacs László. A jó Iramú mérkőzésen a csatán- sorok tehetetleneknek bizonyultak, hiszen még a legbiztosabb helyzeteket is kihasználatlanul hagyták. Berecz az T. félidő 20. percében a kapufát találta el. A 75. percben Sast a játékvezető kiállította Jók: Bajzáth, Horváth, Ferencz, ' Illetve Jónás, Tóth, Hezsnyák H. (horvátit) Pétervására—Egri Dózsa III. 3:1 (1:0) Pétervására, 200 néző, r : Bojkl. Pétervására: Horuczt — Bojtos* Bocsi, Karhut — Zay, Sály — Va- halcsik, Tarr, Szántó. Varga, Szabó. Edző: Bocsi S. Dózsa; Székes! - Deres, Csapó* Cserős — Káló, Blrlncsik — László u%IócZST- Barta- «■* A jó iramú mérkőzés igazi küz^Lmet hozott. A hazaiak lelkes ^a- tékuWca1 helyzeteik jobb kihasználásával nyertek. G.; Bojtos 2. vahalcsik, illetve Kiss. Jók: HometVB Csa^ tsallai) H. Gáspár SE—E. Dobó SE 5:0 (3:0) Eger* 100 néző, v.: Jakó. Gáspár SE: Kozsa — Szonda« Hauser, Kiss - Ludányi, Bulyob- cdty - Karcagi, Lukács, Laczki. Horváth, Zsák. Edző: Kornél jó^ .f>ob'?r SE: Magyar — Szalal, Szabó, Tóth — Dabasi, Torockai — Móricz, Maár, Hegedűs, i-nora sárközi. Edző: Csutak E. A végig alacsony színvonalú mérkőzésen a lelkesen és korszerűbben adogató vendégek megérde- melten nyertek a lélek és elgondolás nélkül játszó hazaiak ellen. A vendégek helyzeteik alapján még nagyobb arányban is nyerhettek volna. Az egriek a második félidőben tizenegyest hibáztak. Gól: Horváth 2, Lukács, Zsák, Karcagi. Jók: Horváth, Szonda, Hauser, illetve Szabó, Sárközi. (sárközi) Győngyösoroszá—Egri Spartacus 5:0 (3:0) Győngyösotoszi, 200 néző, v.e Nagy F. Bányász: Berentéa - Dezső, Czagány, Szabó — Kiss, Dugnovics — Bútora, Baltovtcs, Tóth. Szúrok, Vígh. Edző: Pólh l. Spartacus: Szűcs — Jászberényi, Trei, Baranyai I. — Baranyai II.* Mezei - Nagy n., Csathó, Kapai* Szalontai, Nagy I. Edző: Nagy F. Nagy erővel kezdett a hazai csapat és hamarosan gólt ért el: Tóth fejesévé1 szemben Szűcs tehetetlennek bizonyult. Ebben a játékrészben a vendégek nem tudták tartani a hazai csatárokat és Bútora szi/kbelönyVéí'Jt3:0-ra. 1^2^ ben Jászberényit a játékvezető utánrugás-ért, Tóthot pedig felese- lésért kiállította. Szünet után valamivel kiegyensúlyozottabb volt a játék, de ekkor is a Bányász veszélyeztetett többet. A két gó- Ion Bútora és Dugnovics osztozott. A játékvezető Szalontait kiállította. Jók: Bútora. Dugnovics, Vigli, illetve Mezei, Csathó. (dér) FVSC—Verpelét 2:2 (0:0) Füzesabony, 300 néző, V.: fcitnal. FVSC: Kelemen — Kocsis, Kárpáti, Csuhái, Nyeste, Turóczi — Ferencz, Gaál A., Ignácz, Zajácz, Holcreiter. Edző: Péter J. Verpeléti Kékesi — Lápkovics, Berkes, Balázs — Dobi. Kozma — Darók, Haár, Nagy Gy., Szabó, Vá.Tkonyi. Edző: Nagy A. Az esős idő ellenére is jó talajú játéktéren került sor a megyei bajnokság rangadójára. Az I. félidő jelentős részét végig támadták a nagy iramot diktáló hazaiak. Ekkor a ragyogóan védő Kékesi három alkalommal is nagy bravúrral mentette meg kapuját a góltól. A második félidő verpeléti góllal kezdődött. Nagy Gy. a késlekedő hazai védők közül biztosan lőtt a kapuba, a gólra elkeseredett hazai rohamok következtek. A 67. percben Nyeste közelről a hálóba fejelt, 1:1. Középkezdés után Nagy Gy. ismét vezetéshez juttatta a verpelétieket. A hazaiak nem adták fed a küzdelmet és nagy nyomás nehezedett Kékesi kapujára, aki köziben megsérült és öt perGáspár SE és elsőségért cig állt a játék. A hosszabbítás utolsó pillanatában Csuhái véd- hetetlen fejesgóllal egyenlített. A ritkán látott nagy küzdelemben a kiválóan védő verpeléti kapus értékes ponthoz juttatta a vendégeket. Jók: Nyeste, Ferencz, Csuhái, illetve Kékesi (a mezőny legjobbja), Nagy Gy., Várkonyi. tszlgetváry) Heves—Mátrai Bányász 1:0 (1:0) Abasár—Bervai Vasas 4:0 (1:0) Itozsaszentmárton—Reesk 1:1 (1:1) A bajnokság állása: (Kiesés, fejjutási táblázat.) 1. FVSC 12 7 4 1 26:15 18 2. H. Gáspár SE 12 6 b 1 28:15 17 3. Verpelét 12 7 2 3 15:14 16 4. Gyöngyösoroszl 12 5 3 4 20:16 13 5. Heves 12 5 3 4 15:14 13 6. E. Dobó SE 14 4 5 4 13:18 .3 7. Bervai V. 12 5 2 5 21:17 12 8. Mátraaljl B. 12 5 2 5 18:16 12 9. Bélapátfalva 12 5 2 5 15:15 12 10. Reesk 12 4 4 4 22:23 12 11. Pétervására 12 4 3 5 17:17 11 12. Rózsaszentmárt. 12 4 1 7 15:23 9 13. Abasár 13 1 6 6 17:21 8 14. Apc 12 1 6 5 7:15 7 15. E. Spartacus 12 2 4 6 9:23 8 Birkózás A hét végén két napon át tartott a Budapesten megrendezett országos ifjúsági kötöttfogású birkózóverseny. Az 52 kg-os csoportban Gnoll István a 2. helyet szerezte meg. A 75 kg-osok súlycsoportjában Holló József szintén a 2. helyen végzett. Vasárnap Parádsasváron rendezték meg az építők napja alkalmából a Béres András- emlékversenyt. A találkozón parádsasvári, egri és gyöngyösi- birkózók vettek részt. A gyöngyösiek és parádsasváriak junior versenyzőikkel, az egriek pedig felnőtt versenyzőikkel tették színvonalasabbá a találkozót. V Bravúros győzelmet arattak Diósgyőrben az egri lányok DVTK—Egri Helyiipar 3:5 (0:1) Diósgyőr, 200 néző. V.: Major. NB n-es női kézilabda-mérkőzés. Eger: Kovács — Barta, Kede- men, Hegyi — Bartókné, Bodnár, Takács. Edző: Bartók József, Az edső félidőben tapogatózó játék folyt a pályán, a játékosok több váratlan kapura lövéssel veszélyeztettek, de a két kapus mindent hárított. Ezután az egriek erősítettek és sikerült vezetéshez is jutni ok. Szünet után erős iramú, jó játék alakult ki. A vendégek fokozták tovább az iramot és kitűnően sikerültek kapura lövéseik is, így biztosan, de nem várt győzelmet szereztek Diósgyőrben. Az egriek a látottak alapján megérdemelten jutottak a bajnoki pontokhoz. Az egri csapatból mindenki dicséretet érdemed játékáért, de különösen Kovács kapus tedjeLNGATLAN vennék. Cím: Eger, Baktai út 2. Oláh György. E. Dózsa HL 12 5 3 4 18:13 13 MA: A Magyar Népköztársasági Kupa első főfordulója labdarúgásban. XIII. csoport. Hevesi MEDOSZ— Bp. Honvéd, Heves, 16.30, v.: Bacsd. Gyöngyösi Spartacus— MVSC, Gyöngyös, 17.30, v.: Fehér IL (Az Egri Dózsa NB I-es csapata Kazincbarcikán .játszik 17 órai kezdettel MNK- mérkőzést.) Belvárosi, kétszoba- összkomfortos családi ház, üzlethelyiséggel, garázzsal több nagyméretű mellékhelyiséggel, nagy udvarral, azonnal beköltözhetően eladó. Eger, Sándor Imre utca 4., telefon: 20—96. Csillag variabútor garnitúra, két NDK fotel (teljesen új), Budapest rádió, csillár, perzsaszőnyeg eladó! Eger, Kapás u. 40. Birincsik. Érdeklődni: esti órákban, vasárnap egész nap. Keresek bérbe szőlőt, barackost, esetleg puszta földet. Rostás Lászióné, Abasár, Dobó út. JÁRMŰ Jáwa Ideál, 0 km-rel eladó. Makiár, Egri út 57. Női fodrász, komplett berendezés eladó. Ostoros, Hunyadi u. 37. sz. Rövid páncéltőkés zongora eladó. Andomaktálya, Rákóczi 63. Velorex 350-es, kifogástalan, eladó. Salgótarján, Jóbarát Étterem Azonnal kiváltható Wartburg Limousine gépkocsi kiutalást sürgősen cserélnék jövő évi hasonlóért. Juhász András, Besenyőteleik. Egri Spartacus—Bp. Spartacus 7:1 (2717:2486) Eger, NB n-ee fétíiimói'kőzés. V.: Losonczi J. Nagy ésrdekLődéssefl. várták a sportág szurkolói a két szövetkezeti együttes találkozóját, mivel mindkét csapat az élvonalban foglal helyet, sőt, a budapestiek öt A vasárnap Szegeden sorra kerülő Szeged—Eger NB I-es labdarúgó-mérkőzés 16.30 órakor kezdődik. A mérkőzést Bircsák vezeti. * Megyénkből 200 pajtás vesz részt a Debrecenben, június 16—18-a között megrendezésre kerülő területi úttörő-olimpián. A fiatalok csütörtökön indulnak, Füzesabonyban gyülekeznek, ahonnét előre foglalt helyeken utaznak tovább a hajdúság fővárosába, * A tájékozódási versenyzők továbbképző táborozását ez évben is megrendezi a megyei természetbarát szövetség. A tanfolyamon 12—18 éves versenyzők vesznek részt. A név szerinti nevezéseket június 20-ig kell a megyei szövetséghez megküldeni. A továbbképzés ideje 1967. július 7-tőil 16-ig, tardosi sporttábor. * A Magyar Rádió és Televízió sportműsorából: szombaton a Kossuth adó 19.30, a televízió pedig 19.25 órai kezdettel helyszíni közvetítést ad a Vasas—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. Vasárnap a Petőfi adó 17.25 órai, a Kossuth adó pedig 18.20 órai kezdettel, Mérkőzések percről percre című műsorában számol be az NB I-es labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzéseiről. A televízió vasárnap 11 órai kezdettel a Magyarország—Bulgária férfi tornaversenyt közvetíti a Sportcsarnokból. * Érdekes országjáró túrát szervezett a Hatvani Kinizsi. A konzervgyár újítói és turistái együtt vettek részt a Budapest—Dunaújváros—Paks—Komló—Pécs—Harkány—Szigetvár—Siófok—Székesfehérvár—Hatvan útvonalon autóbusz-túrán. Együtt látogatták meg az érdekesebb várakat. A túra nagy sikert aratott, s elhatározták, hogy ezt az együttműködést to-, vább folytatják. A hét végén újabb forduló következik a vízilabda OB I-ben. Az Egri Dózsa vízilabdázói Budapesten, az OSC-vel találkoznak majd. * Aktívan dolgoznak a Lőrinci Vasas motorosai. A túramotoros klub tagjai részt vettek a nógrád- verőoei találkozón, meglátogatták a vácrátóti. arborétumot, jártak Bükkszéken és most a pécsi motorosok társaságában Jugoszláviába készülnek. * A labdarúgó NB Hl. állása: ÉSZAKI CSOPORT 1. EdéLény 13 9 1 3 19:10 19 2. Zalka SE 13 8 3 2 23:15 19 3. Hatvani K. 13 7 3 3 21:14 17 4. Papp J. SE 13 6 4 3 22:12 16 5. Miskolci B. 13 6 3 4 19:16 15 6. Szuhavölgy 13 6 2 5 10:10 14 7. Egeres ehi 13 5 4 4 16:18 14 8. Petőfibánya 13 6 1 6 19:18 13 9. MÉMTE 13 5 3 5 14:15 13 10. Sírok 13 5 2 6 15:12 12 11. Gy. Vasas I, 13 4 3 6 11:16 11 12. MEAFC 13 4 2 7 21:17 10 13. Somsályb. 13 3 4 6 11:16 10 14. Gy. Spart. 13 3 3 7 11:23 9 15. Alberttelep 13 3 2 8 11:17 8 16. MÁV HAC 13 3 2 8 11:25 8 A labdarúgó NB I. tartalékbajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 13 8 3 2 30:15 19 2. MTK 12 8 2 2 18:10 18 3. Tatabánya 13 7 3 3 32:18 17 4. Vasas 13 7 2 4 33:23 16 5. Győr 13 7 2 4 30:22 16 6. U. Dózsa 13 7 2 4 31:24 16 7. FTC 12 5 4 3 25:21 14 8. Dunaújváros 13 7 — 6 24:24 14 9. Csepel 13 6 2 5 23:27 14 DVTK 13 6 2 5 23:27 14 11. Szombathely 13 |4 4 5 17:17 12 12. Komló 13 4 3 6 15:18 li 13. SBTC 13 4 2 7 24:28 10 14. Szeged 13 1 4 8 11:27 6 15. Pécs 13 2 1 10 14:31 5 16. Eger 13 1 2 10 18:36 4 ponttal megelőzve az egrieket, a táblázat éllovasai voltak. A mérkőzést végig óriási küzdelem jellemezte, amelyből sorozatosan a helybeliek kerültek ki győztesen. Az egriek kitűnő egyéni eredményeket értek el és jellemző, hogy Tősi 440 fájával csak 5. tudott lenni a csapatban, bár mentségére szolgáljon, hogy kedden, szerdán és csütörtökön a válogatott edzésein vett részt, ahol világbajnoki terhelést kaptak, tehát 3x200 dobás után, egy napi pihenővel, szombaton dobta a 200 dobást és ezen a mérkőzésen már fáradtan játszott idehaza. E találkozón ismét veszélyben forgott az egri pályacsúcs, mivél Pummer 488-a& eredményével, csupán hét fával maradt el Tősi kéthetes rekordjától. Végeredményben az egriek nagyszerű j átékukfcal, kitűnő egyéni eredményekkel, új csapat pályacsúccsal, ilyen arányban is megérdemelten győztek. Eger: Molnár L. 448, Tősi 440, Pummer 488, Simon 424, Losonczi A. 441, Virág 476. Budapest: Maczinkó 4311, Brach- mann 410, Novák 429, Pervai 421, Kidlinger 397. Kertész 398. Az Egri Spartacus csapata legközelebbi mérkőzését június 17-én játssza. Gyulán, a Gy. MEDOSZ csapatával. Trabant 500. Limousine, új gumikkal, új hengerrel. 26 000 eladó. Tolnai. Tiszanána. Móz 250-es motorkerékpár, kevés kilométerrel eladó. Előházi, Mátra- füred. Petőfi út 42. Tel.: 22—55. Zasztawa 600. személygépkocsi eladó. Eger, Almagyar u. 18. Telefon: 12—82. 33 000 krn-t futott Wartburg személygépkocsi, jó karban, eladó. Eger, Szarvaskői út 16. (Felnémet.) VEGYES Hibátlan zománcú, lehetőleg fehér fürdőszoba kádat magas áron Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SIKLŰS BÉLA temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Gyermekei, testvére és éiettársa ÉM Villanyszerelőipari Vállalat felvesz villany- szerelőket és segédmunkásokat budapesti, Pest környéki és vidéki munkahelyekre. Bérezés: megemelt teljesítménybér, ehhez 15 százalék idénypótíék. Egyéb járandóságok: saját lakóhelyen kívüli foglalkoztatás esetén — a jogosultságtól függően — különélési pótlék, természetbeni szállás vagy szállásdíjtérítós, étkezési hozzájárulás, munkaruha. Jelentkezés: személyesen, Budapest, VII., Síp u. 23. (Főporta.) sltménye emelkedett társai fölé G.: Kelemen 2. Barta. Budai, Hegyi. Jók: Kovács, Bartókné. Hegyi. (▼•) Egri Lendület—Borsodi Bányász 0:2 (0:2) Eger, 100 néző. V.: Tóth m. NB n-es nőd kézüabda-mérkőaés. Eger: Szepesi — Véghné, Vura, Baranyai — Tóth Hedede, Bakos. Cs.: Jószai, Lukácsi, Szarvas* Zöldi. Edző: Csillagh B. Az első félidőben a vizes talajon a vendégek kaptak jobban lábra és 2:0-ás vezetésre tettek szert. A fordulás után változatos játék alakult ki a pályán, de a gyenge napot kifogó egri csapatnak nem ment a góllövés és megérdemelteit szenvedett vereséget. A találkozót egyébként gyenge iram jellemezte. A hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni. a (vezekényi) Bp. Férfi Ruha SE— Gy. Zalka SE 15:14 (12:5) Budapest, 100 néző. V.: Bácfűcay. NB n-es férfi kézUabda-mérkőzés. Zalka: Furmann — Baranyai; Ceépány, Túrt H. — Egervári, Szombati, Molnár. Ca.: Fóti, Csórta, Szkocsovsäky, Túri L Edző: Varga Pál. Hűvös, szeles időben kezdődött a találkozó. A fővárosiak kezdtek jobban, és gyorsan 5:0-ás vezetésre tettek szert. A vendégek ezután kezdeményeztek többet, de a játékosok nem találták meg a kemény védelem ellenszerét. A második félidőben nagyot változott a játék képe. Magára talált a Zalka. Egymás után érte el góljait. Az utolsó percben 15:14-es hazai vezetésnél Szombati lövése kapufán csattant. A találkozó két ellentétes földöt hozott. A fővárosiak minden büntetőt hasznosítottak, mig a Zalka ismét hármat hagyott Mr használatlanul, s Így ezzel vesztett. A csapat góljait Egervári 4, Baranyai 3, Szombati 3, Tun H. 2* Szkocsovszky és Molnár szerezték. A Zalka legközelebb szerdán* június 14-én, 17 órai kezdettel a HBNA együttesét fogadja. Az utolsó fordulót azért hozták előbbre* mert a HBNA junior válogatottjai külföldi vendégszerep'.ésre indulnak Szombaton, június 17-én* 17 órai kezdettel a Gyöngyösi Zalka otthonában a Debreceni Államtudományi Egyetem SE csapatával játszik. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesapánk, NÉMETH PÉTER temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család A NÉPÚJSÁG TOTÖTIPPJEI A 24. HETRE Pécs—Újpest x 2 1 Szombathely—Győr 2 x Diósgyőr—Csepel 1 Bp. Honvéd—Dunaújv. 1 x Szeged—Eger l x Várpalota—Oroszlány x 1 Kecskemét—Budafok 1 DVSC—Székesfehérvár x 2 Dorog—Ózd - . 1 KISTEXT—Pénzügyőr x 1 3 B. Spart.—SZMTE 1 Mezőkovácsh.—Békéscsu x 2 Martfű—Szeged 2 x +1 Pápa—Táncsics SE 2x1 Mázas zászvár—Nagyk. x 1 Kap. Kinizsi—Veszprém 1 A totó nyereményei: 13+1, valamint 13 találat nem volt.. 12 találat (37 db) 16 802 forint, 11 taílálat (465 db) 535 forint. 10 találat (4749 db) 79 forint. ÉM. Budapesti Betonárugyár Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel feluesz mozaiklap- és betonelemgyártói munkára férfi és női segédmunkásokat. A bérezés teljesítményben történik, 100 százalékos norma kiteljesítése esetén 8,50—12 Ft alapórabér. Azonkívül nagy gyakorlattal és kiváló képességgel rendelkező villanyszerelő, géplakatos, autószerelő, láng. és elektromos hegesztő szakmunkásokat. A bérezés időbérben történik, a gyakorlati évtől függően, 6—10,50 Ft-ig. — Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. Felvételre jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. Kérjük mezőgazdasági fogyasztóinkat, hogy szállítási torlódások elkerülése végett a meginduló aratás-cséplési munkák üzemanyag-szüksé gletének biztosítására tárolóterüket — saját érdekükben — töltsék fel és azt a lehetőséghez képest állandóan tartsák feltöltve. Piackutatás a belkereskedelemben A vásárlóközönség jobb áruellátása érdekében a Bútorértó- kesítő Vállalat országos méretű piackutatási szervezetet hozott létre. Az ország 15 legnagyobb kiskereskedelmi, valamint 15 földművesszövetkezeti bútoráruházában megszervezte az ún. „reprezentatív” megfigyelő hálózatot. Az áruházak és boltok látogatói kérdőívet töltenek ki az őket érdeklő bútorfajtákról. Ez a kérdőív egyúttal sorsjegyül is szolgál, az ez év októberében megrendezésre kerülő tárgynyeremény-sorsoláson. A piackutatás elsőrendű célja a vásárlóközönség igényének megismerése és lehető legjobb kielégítése. Az évről évre emelkedő bútortermelés mind ez ideig nem tudott lépést tartani az emelkedő kereslettel. A Bútorórtékesítő Vállalat ezentúl csak az olyan bútorfajtákat kívánja gyártani, amelyek a közönség előtt ismertek és kedveltek. Az új cikkeket kiállításokon és bemutatókon ismertetik a közönséggel és az érdeklődők véleménye dönti majd el, hogy az új bútor forgalomba kerül-e? A Bútorértékesítő Vállalat piackutató tevékenysége annál figyelemreméltóbb, mert nem időszakos jellegűnek szánta, hanem több éven át kívánja folytatni. Mind a magunk, mind a vásárlóközönség érdekében köszöntjük az új kezdeményezést. _________á__________________________________________ Cí me: Sas u. 53 Telefon: 23-00 Árusít: vas- és lemezárut, drótfonatot, gázcsövet, huzal-, és láncárut, vaskaput, vaskerítést stb.