Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-10 / 135. szám

As érdeklődés középpontjában t Egri Dózsa—Szombathelyi Haladás Vasárnap délután, hosszabb szünet után, a játékvezető síp­jelére ismét 90 perces útjára indul a bőrlabda Egerben is, s ezzel az NB I. tavaszi fordu­lójának küzdelmeit otthonuk­ban befejezik az Egri Dózsa labdarúgói. A hazaiak vendége az NB I. másik újonca: a Szombathelyi Haladás lesz. A két csapat jelenleg a követke­ző helyet foglalja el a bajnoki táblázaton: 14. Egri Dózsa 12 1 5 6 10:17 7 15. Szombathely 12 3 1 8 14:26 7 A Szombathely idegenben jobb (Tudósítónktól): A holnapi Egri Dózsa— Szombathelyi Haladás NB I. mérkőzés nemcsak Egerben, de Szombathelyen is izgalmat okoz. Ez érthető, hisz a Hala­dásnak a hátralévő három baj­noki mérkőzésen kell a „lét- fontosságú” pontokat megsze­reznie, s nem titkolják: az egri mérkőzésnek döntő jelentőse­get tulajdonítanak. Szombathelyről szerzett ér­tesüléseink szerint a Haladás berkekben tisztában vannak az Egri Dózsa „veszélyes” eré­nyeivel, kiváló képességeivel, tehát igen gondosan felkészül­tek arra, hogy ezen a döntő fontosságúnak tartott mérkőzé­sen az óhajtott pontok vagy pont megszerzése ne csak óhaj maradjon. Azzal is tisztában vannak, hogy az utóbbi idő­ben mutatott szereplésük nem volt kielégítő — ez a szurko­lótáboruk hangulatán is élesen lemérhető — így a tabellát kedvezően befolyásoló ered­mény megszerzése nemcsak helyzeti, hanem — hogy úgy mondjuk, — presztízs-javulást is jelentene számunkra. Értesüléseink arra is kiter­jednek, hogy a Haladás-játéko­sok hangulata — bár tudják, hogy nehéz mérkőzés előtt áll­nak — bizakodó, s az edzőjük tájékoztatása szerint ez nem utolsósorban abból fakad, hogy a legutóbbi mérkőzésük óta el­telt idő alatt a csapat munká­ját jó reményekre jogosító ja­vulás jellemzi... Ugyancsak edzői nyilatkozat­ból tudjuk, hogy a Haladás összeállítási gondokkal küzd. A teljes ütőképes csapat opti­mális összetételét sérülések gátolják. Csütörtökön még sé­rült volt Gyarmati és kisebb mértékben Iszak. Szerepelteté­sük bizonytalan. Mindezek ellenére Tátrai Sándor edző úgy nyilatkozott, hogy a nagy tét okozta termé­szetes izgalom, a nehéz mérkő­zésre való kilátás ellenére leg­alább az egy pont megszerzé­sében feltétlenül bízik, s ebben a bizakodásban mind a csapat, mind a továbbra is reményke­dő szurkolótábor egy ember­ként osztozik. És utoljára — mint érdekes­ség, s nem elhanyagolható kö­rülmény — hadd álljon itt az a figyelemre méltó edzői véle­kedés, ami szerint a Haladás — éppen a saját szurkolótábo­ra türelmetlen magatartása miatt — idegenben sokkal fel­szabadultabban játszik, mint otthonában. Ügy gondoljuk — anélkül, hogy bővebb kommentárt fűz­nénk hozzá, — ez sem hagyha­tó figyelmen kívül, sőt mi több, érdemes rajta elgondol­kozni. ., f v—i) jobbösszekötőnek megy vissza. Szentmarjay edzőnek nem kis fejtörést okozott, hogy a kö­zéppályás játékosok közül va­sárnap kit szerepeltessen. Vé­gül is a választás Zilahira esett. Holnap tehát nagy fontossá­gú mérkőzésnek lesznek tanúi a szurkolók. Úgy is mondhat­nánk, ez a találkozó sorsdöntő mérkőzés lehet. Amelyik csa­pat győz, nagy lépést tesz elő­re a kiesés elkerüléséért foly­tatott harcban, a vesztes köny- nyen leszakadhat a középme­zőnytől is. A tét így nem min­dennapi. A hazai pálya kétség­telenül Egernek kedvez. De nem szabad elfelednünk, hogy a Szombathely küzdőszellem­ben, gólratörésben egyenrangú tud lenni bármelyik együttes­sel szemben is. Azonban ha az egri közönség végig buzdítja a lila-fehéreket — nem némán szemléli a pályán történteket — és Sárköziék minden ideg­szálukkal a gólszerzésre töre­kednek, az Egri Dózsa győze­lemmel búcsúzhat tavaszi utolsó mérkőzésén közönségé­től. A várható egri összeállítás: Papp — Kárpáti (Mészáros), Kiss, Szász — Tátrai, Berán — Faliszek, Sárközi, Zilahi, Varga, Rajna. A találkozóra 16.30 órakor kerül sor a stadionban. A mérkőzést Radó játékvezető irányítja (az Egri Dózsa— MTK találkozót is ő vezette), két segítője pedig Fáth és Lo- sonczy lesz. (fazekas) Állás IS éves korú, nyolc általánost végzett fiatalokat felvesz 1 éves fonó-szövő Ipari tanulónak 1967. IX. 1-1 beiskolázással a Magyar Pamutipar. Jelentkezni: Bpest, IV., Erkel u. 30., szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. Nyugdíjasokat, háziasszonyokat, érettségizett diákokat üzletszerzők­nek megbízásos alapon — jutalék- térítés mellett — foglalkoztatunk. Jelentkezés fiókjainknál, Állatni Biztosító igazgatósága. Napközben gyermek gondozá­sát vállalom! Eger, Csákány u. A/U. H. lépcsőház. földszint 1- Kato­na. Esti tagozatú faipari technikum indul Egerben, az 1967/68-as tanév­ben. Tanulmányi idő A év. Felvé­telt nyerhet minden IS életévét be­töltött. 8 általános iskolával ren­delkező. szakmabeli dolgozó. Je­lentkezés: június 20-ig, a Dobó Cim- názium gondnokságán, minden nap 8—16.30 óráig. INGATLAN Egerben, Balázs Ignác u. 29. sz. két szoba, konyha, spájz, mellék­helyiséggel családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni bármikor. Belvárosi háromszoba-osszkom­íortos villaház beköltözhetően vál­lalatnak, üdülőnek is alkalmas, és egyazoba-konyhás, mellékhelyisé- ges, kertes családi ház beköltöz­hetően készpénzért eladói Eger, Lejtő u. 3. C5 IRDETES Mátrai üre den, Petőfi utca 7. sz. alatt telekrész eladó! Kazincbarcikai, kétszoba-Ö6?;z- komfortos lakásomat elcserélném gyöngyösi hasonlóra. Érdeklődni lehet: Bognár András, Kazincbar­cika, Szabadság tér 5. m/14., vagy Nagy Tibor, Gyöngyös, Széna utca 3. m/12. Ház eladó! Gyöngyös, Gyalog! út 12. szám alatt. Beköltözhetően. 134 négyszögöl területű. 60 éves. nyugdíjas férfi hosszabb időre szállást keres, egyedülálló nő­nél. Leveleket „Pihenés” jeligére a szentesi hirdetőbe kérem. Egerben, belvárosban, négyszobás ház eladó. Részben elfoglalható. S zo vj etha dsereg 13. Keresek albérleti szobát Eger­ben, lehetőleg 1 rékamié 1 szek­rény sajátom van — ennék elhe­lyezésével. Címeiket kérem értesí­teni: Miskolc, Balogh Ádám út 18.v Fülöp Erzsébet. Ostoros, Csaba u. 22. 6Z. alatt 3 szobás új családi ház 50 000 Ft-ért eladó. JARMO 407-es Moszkvics, taoraH-drapp- színű gara zsírozott, kifogástalan állapotban eladó. Füzesabony, Kos­suth utca 97. Telefon: 14., főáltLat­Egyszobás szövetkezeti laiteást költségtérítéssel átvennék, Eger­ben! „Készpénzzel fizetek” jeligére az egri hirdetőbe! Belvárosi, kétszoba-összkomfor- tos, családi ház üzlethelyiséggel, garázzsal, több nagyméretű mellék- helyiséggel, nagy udvarral, azon­nal beköltözhetően eladó. Eger, Sándor Imre u. 4. Telefon: 20-96. Gyöngyösön, Zalár u. és Feny- vessy G. utcai sarokház sürgősen eladó! Érdeklődni a Mátragyöngye Tsz pénztáránál. Mátrai út 2. Épülőfélben lévő gyöngyösi tár­sasházban öröklakás-illetőség el­adó! Illeték csak telek után. Érdek­lődni: 23-38 és 24-48 telefonon, dél­után 5 és 7 között. Moszkvics 408-as, világos színű személygépkocsi 6000 km-rel eladó! „Leveleket” jeligén gyöngyösi Ma­gyar Hirdetőbe. Volkswagen személygépkocsi ki­fogástalan állapotban eladó! Meg­tekinthető : Gyöngyösön. Török Ig­nác u. 10/1. alatt. 0 km-es Wartburg de Luxe sze­mélygépkocsi és 30 000-et futott Wartburg Limousine eladó! Cím Gyöngyös. Széchenyi utca 2. Skoda Spartak szeméi ygépkocöi eladó. Eger, Makiári út 13. Közeli Wartburg Limousine sze­mélygépkocsi-kiutalás átadó! Cím: „Átadó” jeligén a gyöngyösi Ma­gyar Hirdetőben. Egy 125-ös Csepel motorkerékpár jó állapotban eladó! Cím: Gyön­gyös, Csobánka utca 3A., Hannos. 2 darab új Trabant-külső — mo­dem tető-csomagtartó — vörösréz fürdőszoba-kályha eladó! Gyön­gyös. Telefon: 20-65. Kifogástalan állapotban lévő ol­dalkocsis „IZS” motorkerékpár el­adó! Cím: Gyöngyös, Bocskai utca 3. VEGYES 277x263 kétszámyas fakapu és egy 180 kg-os hízó eladó. Eger, Nagyváradi út 4/b. Felajánljuk megvételre új álla­potban lévő TO—300-as szivattyún­kat. Dózsa Mg. Tsz. Törökszent­miklós Építtetők figyelem! Szövetkeze­tünk családi házak építésénél rész­munkákat is vállal — téglafalazást, tégla és fuvar adásával, parkettá­zást. Kőműveseket, vízvezeték-szerelő­ket, asztalosokat és segédmunkáso­kat felveszünk. Jelentkezés reggel 7—9-ig. Eger, Csákány u. 11. alatt. Eger és Vidéke Lakásépítő Ktsz. Kétszámyas nagy kapu edadc. Eger, Kilián u. 7. Kisipari gyermek sportkocsi jo állapotban eladó. Eger, Szalóki út 1. Május 26-án elveszett négykere­kű kézikocsi. Nyomra vezetője ju­talomban részesül. Eger. Torony u. 2. sz. A Heves megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat II. sz. Főépítésveze­tősége öntött aszfaltozási munkát!, minden mennyiségben vállal. Meg­rendelést: Gyöngyös, Vasút u. 2. Walter Béla építésvezetőnél. Sorsdöntő mérkőzés lehet A két együttes nem először találkozik egymással fennállá­suk óta. Az elmúlt esztendő­ben például az NB I/B-ben küzdött együtt a két csapat az első négy közé jutásért, — si­kerrel. Akkor mindkét eset­ben — Egerben is. Szombathe­lyen is — a Sz. Haladás bizo­nyult jobbnak és mindkétszer 3:1 arányban diadalmaskodtak a lila-fehérek fölött. Különö­sen Iszak volt e találkozó leg- gólerősebb csatára, aki a szom­bathelyiek hat gólja közül ötöt szerzett. Igaz. egy évvel ezelőtt Eger az NB I/B. újonca volt, a vendégek pedig félelmetes hírű. nagv rutinnal rendelke­ző ellenfél. Most azonban vál­tozott már a helyzet. Mindkét csapat — annak ellenére, hogy a vendégek nemegyszer szere­peltek a labdarúgás élvonalá­ban — újonc, s ezt a tabellán elfoglalt helvük is méltón bi­zonyítják és többé-kevésbé egyformán is szerepelnek a küzdelmeken. Az egriek a hosszabb szünet alatt néhány napot Csehszlo­vákiában töltöttek, múlt va­sárnap pedig a diósgyőriek lá­togatását adták vissza, barát­ságos mérkőzést játszottak ide­genben a DVTK-val. Mindkét esetben 2:0 arányban marad­tak alul. Az együttes játéka a DVTK ellen nem keltett csaló­dást, de a góllövéssel most is adósak maradtak a csatárok. Hét közben, szerdán a Bervai Vasas volt az ellenfelük. Az NB I-es csapat nagy lendület­tel játszott és majdnem két- számarányú győzelmet arattak. Ezen a találkozón Szentmar­jay Tibor edző azokat a takti­kai elképzeléseket próbálta ki, amelyeket Szombathely ellen dolgozott ki. Ennek alapján néhány poszton változás is el­képzelhető a csapat összeállí­tásában, különösen akkor, ha a Diósgyőrben térdsérülést szenvedett Kárpáti nem ion a találkozóig rendbe. Itt említjük meg, hogy hét közben Kiss tüszős mandulagvulladással bajlódott, de csütörtökön a tartálékcsapatban már egy félidőt játszott, úgyhogy az ő játékára holnap számítani le­het. Ismét helyet kan a csapat­ban a lendületes Faliszek. Ö a jobbszélre kerül, míg Sárközi SZOMBAT; Labdarúgás: E. Dobó SB-EL Gás­pár SE megyei I. o. mérkőzés, Eger, 17 óra, csere Játékvezető. Tenisz: Heves megye 1967. évi felnőtt bajnoksága. Eger, nepkert, 8 óra. Teke: Egri Spartacus-BO. Spar­tacus NB n-as férfi mérkőzés, Eger, népkerti pálya, 15.30. Vízilabda: Egri Dózsa-Szolnoki Dózsa ifjúsági I. o. bajnoki mérkő­zés, Eger, Sportuszoda, 17 óra. ökölvívás: MÁV HAC-DVSC te­rületi csapatbajnokság, Hatvan, MÁV kultúrotthon, 18 óra. VASÁRNAP: Spartakiád: Járási spartakiád, Heves, 9 óra. Tenisz: Heves megye 1967 évi felnőtt bajnoksága, Eger, népkert, 8 óra­Okölvivás: Gy. Zalka SE—Csepel. I. o. mérkőzés, Gyöngyös, 10.30 Gregor, Neumann. Természetjárás: Minősítő túra, in­dulás : Egerből 8.30 órakor a Várállomásról. Kézilabda: Egri Helyilpar-Téle­fongyár NB n-es női mérkőzés. Eger (?). Megyei bajnokság. Fér­fiak: H. Gáspár SE-FGSE, Hat­van, 9 óra. E. Dobó SE-Egerfar- mos, Eger, H óra. E. Tanárképző— Gy. Előre, Eger, 9.30. Gy. Vasas Tzző-E. HeJyilpar, Gyöngyös, 16 óra. MÁV HAC-Atkár, Hatvan, 9.30 óra. Sírok—Egercsehl 15.30. Nők: E. Kinizsi—H. Kinizsi Eger, 10.30. Vasas Izzó—E. Helyiipar H., Gyöngyös, 10 óra. FVSC—Verpelét, Füzesabony (?). Sírok—Egeres ebi 14.30. Labdarúgás: Egri Dózsa—Szom­bathelyi Haladás NB I-es bajnoki mérkőzés, Eger, Stadion, IC.30. V.: Radó (Fáth, Losonczy). Előtte 14.45 órakor Egri Dózsa-Szombat- hely NB I-es tartalékbajnoki mér­kőzés. V.: Fehér H. NB lll-as mérkőzések: Sírok— Gy. Spartacus, Sírok 16 óra, V.: Dezső. Gy. Vasas Izzó-Egercsehi, Gyöngyös 10 óra, V.: Spanyol. Gy. Zalka SE-MEAFC, Gyöngyös. 17 óra, V.: Borosi dr. Fetőfibanya M. Bányász, petőflbánya, 17 rtra, V.. Miksztai. Hatvani Kinizst-Somsály, Hatvan, 17.30, V.: Kiss István. Megyei 1. osztály: Heves-Mátra- alji Bányász, 17 óra, Mikula. B pátfalva—Apc, 17.30, Tasi. FVSL Verpelét, 17.30, csere Játékv. Aba- sár—Bervai Vasas (Vtsonta) 15, Széplaki Pétervására-Egri Dózsa m, 17, Bojki. Gyöngyösoroszi-E. Spartacus 17, Nagy F. Rózsaszent- márton—Recsk, 17, Lóczi B. Skoda Octávia eladó. Eger, Raj- ner Károly u. 37. Délután megtér leinthető. Egy Jó állapotban lévő 500-as Trabant eladó. Barid, Nagybá­tony. Népköztársaság u. 5. Keveset futott 601-es Trabant el­adó. Érdeklődni: délután 5-től, Eger. Csákó-sor 2. Egy Pannónia motorkerékpár el­adó. Érdeklődni lehet: Eger, Ko­szorú u. 45. sz. alatt. BMW sízemélygépkocsi 20 000 Ft­ért eladó! Pannóniát beszámítok. Cím: Növényvédő állomás, Gyön­gy®^ _________________________________ 60 1-es Trabant Limousine sze­mélygépkocsi eladó! 5500 km-t fu­tott. Gyöngyös. Thököly út 2. Jó állapotban lévő Berva motor- 25 liter feletti mennyiségben fe- kerékpár költözködés miatt 800-ért hér és vörös bor sürgősen eladó sürgősen eladó! Gyöngyös, Jósze- Eger, Sándor Imre u. 4„ telefon: rémesét út 5. sz. 20-96. közlekedjen kerékpáron világítási felszerelés nélkül! Használatát a KRESZ kötelezően előírja! Jó szerepelnek a MÁV HAC kölvívói a területi felnőtt csa- atbajnokságban. Legutóbb ide- enben az MVSC-vel találkoztak s 11:11 arányban döntetlen ered- íényt éTtek el. Így a tavaszi fór­ul óban a hatvaniak még veret­ének. A MÁV HAC győzelmeit Lmbrus, Meziborszki, Báli zakács szerezték. * Kedden, június 13-dn két NB ■es barátságos mérkőzésre kerül yr Egerben. A tündérvarti pú­ján 16 órakor kerül sor az Egri endület—Ózdl Kohász kézilabda- mérkőzésre, 27 órakor pedig az eq- i vegyes csapat—Ózdi Kohász fér- i barátságos találkozóra. * Befejeződtek Heves megye ifjú­ig! sakkcsaoatának küzdelmei, iső lett a Mátraalji Bányász^ Ma- odik helyre került az Egn Bükki rorös Meteor, míg a^'Jm^'ítván ret a gyöngyösi Vak Bottyán Gimnázium csapata szerezte meg. 'éget értek a küzdelmek a Mátra Zupa kis csapat-bajnokságban is. L kupát védő Siroki Vasas meg- ;mételte tavalyi kitűnő szereplő­ét és ismét első lett. A további orrend a következő: 2. Mátraalji i. II., 3. Hatvani Kinizsi, 4. itkár. A MNK első fordulójában Mátraalji Bányász együttese Bor­od megyében szerepel, anol a Sa- óbábonyi TC-vel játszik mérkő- Ést. * Július 2-án Pétervására lesz a zinhelye az egri járási spartakiád INNEN — ONNAN döntőinek. A találkozón atlétikai számokban, kézi- és röplabda, valamint kispályás labdarúgásban küzdenek meg majd a csapatok. A rendező bizottság mintegy 900 spor­tolót és 4000 látogatót vár a szpar- takiádra. A versenyek reggel 9 órától délután 5 óráig szünet nél­kül tartanak majd. A délutáni órákban kerül sor az Egri Dózsa— Egri Járási Válogatott barátságos labdarúgó-mérkőzésre is. * Az Éger-Füzesabonyi járási ösz- szevont kézilabda-mérkőzések eredményei: Nők; Dormánd—Kál 6:9, Nagytálya—Kápolna 3:5. Fér­fiak: Egerszólát—Besenyőtelek 12:16, Kerecsend—Szihalom 11:15. A Dor­mánd—Pétervására mérkőzés el­maradt. * A megyei röplabda szakszövetség 1967. augusztus 6-tól 12-ig a tardo- si sporttáborban bentlakásos társadalmi edzőképző tanfolyamot szervez. A jelentkezőket mindössze a kiutazás és napi 10 forint étke­zési hozzájárulás költsége terheli. A tanfolyamon részt vehet minden 16 életévét betöltött egyén. Jelent­kezési határidői 1967. június 30, Balatonfüreden rendezik meg az országjáró diákok második orszá­gos találkozóját. A találkozó teg­nap kezdődött és 11-én feleződik be. A Heves megyei altábor veze­tői e Nagy Katalin, a megyei KlSZ-bizottság munkatársa. A több mint 100 Heves megyei diák, az egri Dobó István, a Szilá­gyi, a gyöngyösi Vak Bottyán, a hatvani Bajza és a füzesabonyi gimnáziumból utazott a találkozó­Füzesabonyi járási bajnokság állása: (Teljes táblázat) 1. Mezőszemere 5 4 — 1 15* 7 8 2. FVSC n. 5 4 — 1 15: 8 8 3. Besenyőtelek 5 3 11 8: 5 7 4. Mezőtárkány 5 3 — 2 13:11 6 5. Sarud 5 2 1 2 8: 9 5 6. Kompolt 5 1—4 9:92 7. Poroszló 6 — — 6 6:25 — A feljutási táblázaton Besenyő­telek csapata áll az élen, * A megyei tekebajnokság tavaszi fordulójának végeredménye: (Teljes táblázat) 1. Petőfibányai Bányász 2. Lőrinci Vasas 3. Egri Spartacus n. 4. Egri Vasas Elekt. 5. Egercsehi Bányász 6. Egri Lendület 7. Egri Honvéd 8. Gyöngyösi Vasas Izzó a. Egri Vörös Met, 8 19016 49 8 18761 42 8 18441 41 8 17988 31 8 18730 31 8 lb690 31 8 18509 26 8 17024 19 ft 16933 13­ÉM. Budapesti Betonárugyár Budapest, XXI, Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel, jo kereseti lehetőséggel felvesz mozaiklap- és betonelemgyártói munkára férfi és női segédmunkásokat. A bérezés teljesítményben történik, 100 százalékos norma kiteljesítése esetén 8,50—12 Ft alapórabér. Azonkívül nagy gyakorlat­tal és kiváló képességgel rendelkező villanyszerelő, géplakatos, autószerelő, láng- és elektromos hegesztő szakmunkásokat. A bérezés időbérben tör­ténik, a gyakorlati évtől függően, 6—10,50 Ft-ig. — Munkásszállást és napi egy­szeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. Fel­vételre jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál; £/'edmén/jeiek a népújságban käzält hirdetések Gépjavító Állomás Aszód felvess: lakatost, mezőgazdasági gépszerelőt, esztergályost, autó-villanyszerelőt B Fizetés: megállapodás szerint

Next

/
Thumbnails
Contents