Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-30 / 152. szám
Válaazolt az illetékes Az iij iiBsigyai* filmeket az egri Vörös C§illag Filmszínházban kell bemutatni Az egri filmszínházak műsorpolitikáját bíráltuk április 30-i, majd május 27-i lapszámunkban megjelent cikkeinK- ben. Többek között szóvá tettük: miért nem az egri Vörös Csillag Filmszínházban — a premier-filmszínházban — mutatják be az új magyar filmeket? Cikkeinkre Tóth Tibor, a Heves megyei Tanács VB. művelődési osztályának megbízott vezetője válaszolt. A válasz többek között megállapítja, hogy az említett cikkek mondanivalói általánosságban reálisak, hasznosak, gondolatébresztők és egyben időszerűek is. Nem kétséges — írja a művel ődés- üevi osztályvezető —, hogy a cikk egyes részeit túlzottan D ádiót hallgat rendszere- ** sen, minden héten megnéz a moziban egy filmet, a vasárnapi újságot elolvassa... Moziba ritkán megy, estéit a tévé képernyője előtt tölti, s mert nem akar jobban unatkozni, válogatás nélkül megnéz mindent; még az esti mesére is odafigyel... Sorolni lehetne a példákat hosszan azokról az emberekről — nincsenek kevesen! — akik „értelmes” életük lehetőségeit túlságosan leszűkítik, érdeklődésük, szellemi igényük antennái rossz irányba tekintenek. Gondolom, nem kell külön magyarázni, hogy az elementáris kultúra nem kezdődik és nem is fejeződik be a mozinál, az újságnál, a tévé- vagy a rádiókészüléknél. Szét kell néznünk a falusi udvarokban, s ’az új városi lakásokban is. Hogy fürdeti csecsemőjét az anya, hogy öltözteti fel, s aztán hogyan fogadják a gyereket a napköziben, az iskolában. De megvan a maga kultúrája az étkezésnek, a tisztálkodásnak, sőt a családi viszonyoknak, az emberi kapcsolatoknak és az egészségvédelemnek is. Nemi-ég beszélgettem egy szülővel, gyermeke most fejezte be az általános iskolát, s jóllehet a gyermek nem kimondottan „jó fejű”, szülői diktátumra a gimnáziumba jelentkezett. „Csak az érettségije legyen meg!” — így érvelt a szülő. És hányán gondolkoznak hasonlóan. Hány gyerek jövőjét rontja meg a szülői szűklátás. „Tanult embert akarok a gyerekemből!” jelszóval ragaszkodnak a gimnáziumhoz; s bár a gyerekből megbízható, jó szakmunkás válhatnék, végig kell, hogy bukdácsoljon négy évet. De nem baj, „csak az érettségije legyen meg!” G ondolkodásunkban eluralkodott a helytelen szemlélet. Túlzott jelentőséget és értéket tulajdonítanak az érettséginek, a műveltség rangos meghatározójának tekintik, az általános műveltség alappontjának. Azt már nem is kell különösen bizonygatni, mennyire helytelenül értelmezik sokan egyáltalában a műveltség fogalmát. Általábar művelt embernek tartják azt aki az irodalom és a művészei világában járatos. Háborgunk — és jogosan! —, ha valaki nem ismeri Arany Jánostól a Buda halálát, ha valaki Vörös- martynak tulajdonítja a Himnuszt és a Talpra magyart. Air egyszerre elnézőek és megbocsátok vagyunk, ha valakinek Herzről csak a szalámi jut eszébe és Ciolkovszkijról az1 mondja, hogy az egy lengyel kerékpárbajnok volt. Műveltnek tartjuk továbbra is azt az embert, aki ékesszólóan fejtegeti Piscator rendezői felfogásának lényeges vonásait, Axel Munte írásművészetének jellegzetes stílusjegyeit, aki ismeri Wesker drámáit, de halvány sejtelme sincs Planck munkásságáról vagy Einstein relativitás-elméletéről, de nem ismeri az egyszerűbb dolgokat sem. Sokan ismerik Defoe Robin- zonjának históriáját. Izgat a kérdés: ha megismétlődnék a história egy mai művelt emberrel, hogyan boldogulna az a magányos szigeten? El tudna-e készíteni a legegyszerűbb használati eszközök közül egyet is? Természetesen nem kell ennyire kiéleznünk a dolgot, anélkül is nyilvánvaló: az általános, elemi műveltséghez épp úgy hozzátartoznak a természettudományos ismeretek, a reál ismeretek, mint a humán tárgyak, az irodalom és a művészet ismerete. Az elemi műveltség tartományában e két kultúra egyenrangú, elszakítani, elkülöníteni e kettőt egymástól nem lehet. Az emberi szervezetet nem lehet becsapni. Az egyoldalú táplálkozás hamarosan betegséget szül. Beriberit. A szervezet megkívánja a változatos, kalória- és vitamindús táplálkozást. A szellemi táplálkozás sem lehet egyoldalú, a változatosság itt szintén kívánatos, hiszen az egyfajta ismeretek halmozása — ha van is ebben kevés túlzás — nem egészséges. Könnyen vezethet szellemi beriberihez. Meghalt Gergely Pál egri festőművész Szerdán délután, 59 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Gergely Pál neves egri festőművész. A Széchenyi utcán rosszul lett és nem sokkal a kórházba szállítás után meghalt. Az embert, a művészt, a pedagógust — egy gazdag, pzép életmű felépítőjét veszítettük el, jó barátját a Bükknek, a Mátrának, az Alföldnek és a Tiszának, barátját az ódon egri utcáknak, ahol kis tábori székén ülve festett, s körülállták a kíváncsiak: Gergely Pált, akit tragikus hirtelenséggel vitt el a halál Naponta láttuk ősz haját, derűs szemét, ahogy sietett a főiskola felé tanítványaihoz. Szerették hallgatni, amikor beszélt. Keresetlen szavak, figyelmet lekötő, érdeklődést fokozó, váratlan fordulatok, amelyek hol mosokt fakasztottak. hol új vondolntot. Fok száz diák mondhatta tanárának. sok fiatal tehet'éo mes- terének a hajdani Rudnaytanítványt. Régen került a megyeszékhelyre), és egri lett — a város művészeti életének egyik lelkes úttörője, alapító tagja a helyi képző- művészeti munkacsoportnak. Az eltelt ötvenkilenc esztendő olyan életművet hagyott hátra, amelyért érdemes a világra jönni. Tehetsége _ a művészet fegyelmével, az alkotás szívósáeával párosult, és — gyönyörködtettek a mindent elmesélni vágyó festmények. Nagy szive nyitva állt mindenki előtt, jó tanácsai, végtelen embersze- retete barátságot teremtett mindenütt, s összeforrt festőművészi hírével. A természet, amelyet. anv- myira szeretett, „megállj”-t intett és Pali bácsi átköltözött az emlékekbe, amelyeket megőriz a tisztelet, a barátság, a1 kőtárainak szép serege, ahol a hosszú-hosszú sor végén egy befejezetlen festmény áll... (kátai) kihangsúlyozta az újságíró, de ehhez természetesen joga van. A művelődésügyi osztály kivizsgálta az újságcikkek megállapításait. Eger város filmszínházainak, de elsősorban a Vörös Csillag Filmszínháznak műsorpolitikájában az utóbbi időben valóban nem érvényesült céltudatos törekvés az eszmei és művészi szempontból jelentős filmalkotások forgalmazására ... Helyt kell adni a cikkíró azon megállapításának is, hogy a vállalat legjelentősebb, legnagyobb mozijában éppen a magyar filmek forgalmazásának nem biztosít megfelelő helyet és szerepet. A Heves megyei Moziüzemi Vállalatnak természetesen vannak gazdasági kötelezett- sóppí is. Nem lehetséges, hogy a 600 férőhelyes egri Vörös Csillag Filmszínházban rendszeresen 100—120 nézőnek vetítsenek filmet. A filmszínház legutóbbi vitatható mű- sornol’t'kéját elsősorban ez a gazdasági gond jellemzi. De énnen ezért kell reveiértp- nünk a cikknek azzal a meg- állanításával, amely a közönségszervezés szükségességét, a közönség nevelését hangsúlyozza. Hogy ez az út járható és eredményes, éppen az egri Vörös Csillag Filmszínház bizonyította, — többek között a Hétköznapi fasizmus és a Hideg napok eredményes bemutatásával. A megyei tanács vb művelődésügyi osztálya megfelelő intézkedéseket hoz abból a célból, hogy a Heves megyei Moziüzemi Vállalat vezetői fokozottabban figyelemmel kísérjék és céltudatosabban forgalmazzák az új magyar filmeket az egész megye területén. Ezen belül megfelelő helyet és szerepet kell biztosítani az új magyar filmeknek a megye székhelyén. Tekintettel arra, hogy az egri közönség nagy része az egri Vörös Csillag Filmszínházba jár a legszívesebben — és ténylegesen az a bemutató filmszínház! — ezért elsősorban ennek a filmszínháznak a műsorára kell tűzni az új magyar filmeket. Természetesen nem üres házak előtt kell látszani ezeket a filmeket, hanem jó nropaganda és szervező munkával — szükség esetén az jllptAV-Ps szervek seaftséeével — kell növelni a magyar filmek látogatóinak a számát. Amikor az apa is kikérdezi a leckét . . . Tapasztalatok a hatvani járásból DOBO 7. V lrt/!Re fimüsrn 1967. június 30., péntek mifut dig elmondják, hogy az illető tanévben mit vár az iskola a gyerekektől — és természetesen a szülőktől. — A néhány járási szintű előadás mellett a rendszeresen • — havonta, vagy kéthavonta — működő szülők iskolájában helyi előadókat is biztosítunk. A témának megfelelően orvost, osztályfőnököt, vagy éppen védőnőt kérünk fel. A cél: mindenképpen közelebb hozni egymáshoz az iskolát és a szülőket. Amikor megkérdeztük, hogy eddig milyen kézzelfogható eredményt hozott ez a módszer, ezt a választ kaptuk: — A szülői értekezletekre az apák is eljárnak, szép számmal. összevetve a tanulmányi eredményt az elmúlt tanévével: harminc százalékkal több gyerek léphetett a felsőbb osztályba. (K. G.) Érdekes összehasonlítás: Az iskolákban azok a gyerekek buknak meg év végén a legnagyobb számban, akiknek családjában éppen az apa nem törődik fia, vagy lánya iskolai eredményeivel, ahol az apák közismert kényelemszeretete ezt a feladatot is az anyákra hárítja. A felmérés eredménye a hatvani járásban vált közismertté. — Természetes — mondta Sütő János járási művelődésügyi osztályvezető —, hogy valamilyen formát ki kellett találnunk, vonzóvá tenni az iskolát az apák előtt is, rábeszélni őket arra, hogy egy „kérdezd ki te” utasítással, és a bukást apai szigorral számon kérő „kirohanással” még nem intéződött el semmi. A legalkalmasabb formának a szülők iskoláját tartottuk. Jól tudták a járás vezetői is, hogy egy felülről jövő előadássorozat tematikája nem mindig találkozik az érdeklődéssel, könnyen fulladhat a sikertelenségbe. így aztán a legkézenfekvőbb módszert alkalmazták. — Tavaly 300 példányban küldtünk ki kérdőíveket, hogy maguk a szülők írják rá: mire kíváncsiak, ami segítséget nyújthat a nevelésben, mit kérdeznének az orvostól, a pedagógustól és a jogásztól? A. kérdéseket név nélkül kértük, hogy a tartózkodást még jobban feloldjuk. Több község között Apcon is jó eredményről számolhat be a szülők iskolája. A koronát itt is, mésütt is, az a komplex előadási forma tette fel, amelyen az előre elküldött kérdésekre válaszolt a járási művelődésügyi osztály vezetője, dr. Oláh Vilmos főorvos és dr. Rő- czey Ödön járásbíró. — Kérdéseket tettek fel a fiatalkorú bűnözéstől a továbbtanulási lehetőségekig — mesélte Balner Károly, a községi művelődési ház igazgatója. — A késő esti órákba nyúlt az előadás. — Voltak sokan? Apák is? — Igen. Mintegy százötvenen jöttek el, és szép százalékban láttunk közöttük férfiakat is. Az Apci Általános Iskola igazgatója, Butyka Béla arról beszélt, hogy a községben még szeptemberben, a tanév elején megkérdezik a szülőket, mire szeretnének választ kapni, maguk az osztályfőnökök peE Imúlt az az idő, amikor a humán műveltségű ember még lenézhette a természettudományos műveltségű társát, mivel a szellemi kasztban a humán műveltség volt a „feljebbvaló”. A tudomány termelőerővé vált, s már most sem elegendő, ha az anyagi javakat előállító ember foghíjas műveltséggel próbál boldogulni a termeléskultúra folyamatában. A foghíjas művelődési színvonal visszahat, mégpedig rendkívül kedvezőtlenül, a gazdaságra. örvendetes, ha a mérnök, a technológus, a karuszol-eszter- gályos Hemingwayt olvas. Nem kell szégyenkeznie annak a pedagógusnak sem, aki csillagászati vagy atomfizikai könyvet lapoz. Az ember arra törekszik, hogy teljessé, tökéletessé formálja a világot — önmaga műveltségét is teljesebbé, tökéletesebbé kell formálnia.„ Pataky Dezső asztalka körül hárman társalognak szivarozva, Gáldy. Grétha esperes, és a bittai főjegyző. Nem nagy társaság. A főjegyző bizonyára azért van itt, mert Gáldy birtokainak majd a fele a bittai határba esik. Gallai csodálkozva súgja, hát nem pakol a méltóságos úr? Nagyon örülök, mondja a báró, nem nyújt kezet senkinek, deres szegélyű, nagy kopasz fejével csak int, hogy akik nem ismerősök, mutatkozzanak be egymásnak. Deső nem járt még soha a kastélyban, érdeklődve néz körül a pompás kis barokk sza1 ónban, az ablakmélvedésbe festett, lepkeűző puttókon akad meg a szeme. — Ez nem Maulbertsch? A báró megnézi Desőt, udvariasan bólintva. — De igen. Dédapám a kegyúri templom oltárképét festette meg vele, akkor készült ez is. Meg az ebédlő mennyezet- freskója. Nem rossz. Én ugyan túlságosan kimértnek, mester- emberesen precíznek találom ezt a Maulbertschet, de hát... ízlés dolga. Tessék, skót whisky. — A tálcára mutatott, mint aki a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy a háború negyedik évében még van skót whiskvje. — De ha a barckot szeretik, tessék, Ernő fiam, te itthon vagy, tölts az uraknak. A főjegyző a sarokban áll. fogva egy poharat. Beleiszik, nem ízlik neki, de nem meri letenni. Csikós, kávébarna öltönye szekrény-szagú, száraz bőre csupa szélmarta repedés. Készségesen tájékoztatja, akik rászorulnak. — A méltóságos úr, igen — mondja, homlokát törölve —, diplomata korában kedvelte a whiskyt. Követségi titkár volt Londonban, igen, és mindenki mondja, milyen csodásán beszél angolul. (Folytatjuk) kár volt annyit kaparni, a doktor urat — aki szándékoltan is túlideges, szenzibilis alkat, mintha egy nemzedéken belül mindenáron le akarná vetkezni paraszt elődei tempós nyugalmát — nem érdekli se a föld, se a jószág. Az ablakokon, ajtók üvegén fekete papír, de azért csínján bánunk a világítással, csak egy kis asztali lámpát gyújtunk meg. Sorki mosdik, hideg vízzel fröcsköli magát, Tarba a géppisztolyát takarítja egy rongydarabbal, nagyon irigylem, aki ilyenkor is talál valami tennivalót magának. Mégis vissza kellene menni Surándyékhoz. Behívómat nézem, reggel kilenckor kézbesítették, azóta hét vonat ment Pestre, nincs mentség, az első járőr fülöncsiphet. A kastélyban József vezet fel az emeleti kisszalonba. Lötyög rajta a fekete ruha, mint mindig, gyér haja ügyesen sorokba gereblyézve a koponyáján, mint mindig. Gallai nyakát forgatja a cinteremből átalakított, remek hallban, ez igen, hát nem dísznóság, hogy az ember akkor ismerkedik meg az igazi eleganciával, mikor mindjárt el is búcsúzhat tőle. A gránitból faragott, széles lépcsősor mentén a falra akasztott rézkarcokat nézem. Igen, épp úgy mint régen, az aradi vértanúk szomszédságában parforce vadászjelenet: szeszélyes csoportosítás, vagy véletlen lehet, nem hiszem, hogy a báró valaha is sorba végignézte volna rézkarcait. A szilvakék selyemtapétával bevont kisszalonban, üvegekkel, s tele poharakkal megrakott nek a tarackok. Sűrű, örvénylő, * vörös fényt okádnak. Pom- péji vörös, jut eszembe, az ilyen tömör, tele szín, ki is mondom hangosan, pompéji vörös: emlékszel, Kálmán? Az utolsó békeév nyarán, hármasban, Deső Kálmánnal s egy pesti joghallgató barátommal, gyalog barangoltuk be Olaszországot. Bámész, nehézkes pannonok a mediterrán ég alatt, hátizsákunk átzsiroso- dott a három hétre csomagolt kolbásztól, szalonnától. Naplementekor értünk fel, augusztus közepén, a lávától szürke, holt városba, a falak parázs- lottak a leszálló nap vörösében, a tüzes ragyogás ott fogott bennünket álltó helyünkben, csak lefelé botorkálva jutott eszünkbe, hogy Villa Mysteriosát — melynek az egyhangú szerelemtől intő ábráiból okulni szerettünk vo'na — elfeledtük megnézni. Bartalék szőlőhegyi háza inkább villa, mint présház. Tá_ gas verenda, konyha, három szoba, fürdőszoba van benne, alul óriási, téglaboltozatú borospincével. Géza orrát fintor- gatja, a törköly- és birsalma- szagú levegőben. Ötször se járt itt, nem szereti a bort, ahogy ő mondja, az egész pa- rasztvircsaftot nem szereti, lóbűz, gané, verejték: apja, a nagyorrú Bartal, magányosan, komoran borozva szokott üldögélni itt, talán azon búsúl, hogy az alma milyen messze esett a fájától. Kitanittatta a fiát, azt hiszem, négyszemközt is doktor úrnak nevezi, úgy szolgál körülötte mint egy öreg cseléd, de hát folytatás nincs, a vőre marad minden, 11. Mit keresel erre, Ernő fiam? Rájár a szám a hazugságra, gondolkodni se kell, behívjak, méltóságos uram, búsúlunk egyet utoljára Bartalék présházában, itt a doktor is, és Deső főhadnagy, méltóz*atik ismerni, Deső Kálmán, továbbá... A báró félbeszakítja a felsorolást, búsúljatok nálam, fél nyolckor vacsora, gyere át a tiszt urakkal és a doktorral. Nem vár választ, beléptet a kapun. Gallai izgatottan liheg, egy igazi báró, nahát, még Úgysem vacsorázott kastélyban, de aztán felülkerekedik benne a kaján plebejus, Öméltósága bizonyára pakol, tele a gatyája, de hát csináljunk be nagyúri módon, várom vacsorára a tiszt urakat. Nincs kedvem beszélni, Klára blzseg az idegeiben, mit csináljak, fáj. Hallgatok. Az igazi fájdalom néma és bezárt, mint buborék a borostyánban. Deső is csak áll, belehallgatva a sötétbe, a íátylas homályba süppedt várost bámulja. Él a város, makacsul, értetlenül, szorongva ■él, de lélegzetnyi nesz nem hallatszik belőle. Távolabb, délnek, amerre a Duna lusta kanyart ír le, mélyvörös lob- banások tépkedik a szürke eget. Nehéz tarackok, morogja Gallai. A fényerősségből próbálom felbecsülni a távolságot, a dörgés nem ér el idáig, m. Harminc kilométerre lehetElemi műveltségünk