Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-28 / 150. szám

Autópihenők a baiatoni út mentén Az M7-es balatoni autóút az év végére valószínűleg elké­szül egészen Székesfehérvárig. Az útépítéssel egyidejűleg az UVATERV mérnökei már ki­jelölték a pihenők, ilfetve a gépkocsimegállók helyét is. A vízzel, asztalokkal, padokkal, egészségügyi berendezésekkel, burkolt parkolótérrel ellátott pihenőket végleges formában építik meg, az ideiglenes jel­legű gépkocsiállomások viszont csak néhány perces tartózko­dásra adnak lehetőséget. A tervek szerint Budapest és Ma'rtonvásár között már az idén nyolc helyen állhatnak meg hosszabb-rövidebb időre az autósok. Gondosabb ellátást! \Egyetlen hely, ahol az áru­tók sorba állnak. Amikor a legkorábban kélc háziasszony kimegy a piacra — öt órától vásárolhat —, akkoa már a piac életének legizgal­masabb szakasza befejeződött. , Hogy pontosan mikor kezdő­dik az élet az egri piacon, az attól függ, hogy az első őster­melő mikor jelenik meg a be­csukott ajtók előtt. Gyakran már éjfélkor megkezdődik a sorbaállás és a négyórai nyi­tásra már hosszú sor kígyózik a bejárat előtt. Tehát az egész úgy kezdődik, hogy az árusok Borba állnak. Harc folyik a helyekért, mindenki az első ud­varban szeretne árusítani. Hogyan kerül a legszebb áru a kofák elé? A kiskereskedők piaca fél öttől hatig tart a leghivatalo­sabban. Ez a röpke másfél óra meghatározza a kofák egé.<z napját. Ekkor dől el, hogy mit árusíthatnak este nyolc óráig. Mint a karmester a zenekar előtt, úgy áll a kofa a vásár­csarnokon kívül fapavilonja előtt. Vásárol. Először meggyőz: — Édeském, már tegnap megmondtam, hogy egy fillér­rel sem adok többet érte. Nem tudom eladni, ha a nyakamon marad, nem veszlek magától soha az életben. Na, ezt nézze meg. A Julcsa néni mennyivel szebbet hozott ugyanennyiért. De Julcsa néni, édeském, lát­ja, hogy itt ez igazi germens- dorfi, a magáé ehhez képest a felét sem éri. Édeském, hozza csak ide azt a gesrmensdorfit, nekem adja el. Emlékszik, ta­valy mindig milyen jó árat adtam érte? Máris négy-öt nagyputtonyos néni veszi körül, s mind a négy-öthöz egyszerre szónokol, mintegy sakkban tartja őket S ők négyen-öten még min­dig nem tudják, hogy melyi­küktől vásárol majd. De gyülekeznek az eladók és szaporodik a kofák előtt az áru, a legszebb áru a piacon. Néhány kofa őstermelő-ál­arcba bújt. Az őstermelők elhelyezked­nek a két udvarban. Előttük nem nagyon van két-háromnál többfajta áru. A vevők lassan szállingóznak, hat óra után már kezdődik a csúcsforgalom. — Sajnos a sör már elfo­gyott ... — válaszolja szin­te másodpercenként a töme­ges érdeklődésre özv. l*c- hoczki Pálné, a gyöngyösi strandbüfé vezetője. A szállítójegy adatai azt is bizonyítják, hogy a szom­bati és vasárnapi csúcsfor­galmi napokra az illetékesek csupán 200 liter sört utaltak ki az említett büfé részére. Ez a mennyiség még a szombati nap folyamán elfo­gyott. Éppen a sörkiutalást és az elosztást intéző gyöngyösi il­letékeseknek tudniuk kell arról, hogy a strandot hét- köznanokon is több száz em­ber látogatja. A vasárnapi Iátoeet-unr pedig h*rnmezer fő körül mozog. A hirtelen beköszöntő nyári hőségben a strand szinte társadalmi ta­lálkozóhellyé vált. A fürde­ni, napozni és pihenni vá­gyók a szénsavas üdítő ita­lokon kívül, itt is épp úgy mint máshol, megkívánnák a hideg sört. Igaz, hogy nem súlyos gazdasági ügy ez, de figye­lembe keli venni, hogy Gyöngyös az utóbbi években megyénk egyik legfontosabb idegenforgalmi helye lett. A gépkocsikon és különjárato­kon érkező turisták nemcsak a Mátrát, hanem a strandot is felkeresik. Miért éppen a gyöngyösi strand lett a „mostohagye­rek” az elmúlt vasárnapon? Ezt kérdezik az emberek ez­rei. Laczik János Gépesített rózsadézsma az éjszakában címmel szemtanúk híradása alapján írtunk glosz- szát vasárnapi lapszámunk­ban. A 4-es számú Autóközle­kedési Vállalat igazgatója di­cséretes gyorsasággal kiderí­tette, ki dézsmálja az éjszakai órákban a Lenin út rózsáit A Budapesti Műszaki Egye­tem valamint az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem összevonásával az Ország leg­nagyobb oktatási és tudomá­nyos központját hozták létre. Erről nyilatkozott dr. Csáki Frigyes, az Magyar Tudomá­nyos Akadémia levelező tag­ja, az összevont egyetem rek­tora, a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — Az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság és az Or­szágos Tervhivatal vizsgálata megállapította, hogy az üzemek a jövőben kevesebb mérnökre tartanak' majd igényt. A táv­lati elképzelések kialakítása után ugyanis három részre tagolták a műszaki szakember- képzést. Megnyitották kapui­kat a felsőfokú technikumok, amelyek a termelés közvetlen irányítására készítik fel a fia­talokat, s így lehetővé vált, hogy a műszaki egyetemet végzett szakemberek elsősorban a műszaki fejlesztésben, a kü­lönböző kutatási munkákban, üzemek élén kamatoztassák te­hetségüket, tudásukat. A fel­mérés nyomán a kormány el­határozta, hogy az eredetileg tervezett 72 000 helyett mint­egy 50 OOO mérnököt bocsássa­nak ki 1890-ig a műszaki egye* Boldogi összefogás DOBOiV in/ifte Vagy a bőrömre gondolok, és semmi másra, vagy mindenre, csak a bőrömre nem. A város úgyse menthet át engem, én nem menthetem át a várost, eljövendő időkre. Majd talál­kozunk megint, a vihar elvo­nultával, ha élünk. Gáld ki­váltságlevelét, amelyet Károly Róbert írt alá, fejből kellett tudnunk, aki elakadt, ülhetett vissza a helyére, szekunda. Mi, isten kegyelméből Magyaror­szág királya... Deső azon töri a fejét, lesz-e még Magyarország. Miért ne lenne? Kiálltuk a tatárjárást, s törököt, az osztrák sógort, atyaisten, mi mindent áll­tunk ki. Talán csali épp azért tudtunk megmaradni ezer esz­tendőnél is tovább, mert foly- ton-folyvást össze kellett szed­ni magunkat, hogy ellensé­geink pusztítását és tulajdon marhaságainkat helyrehoz­zuk. Az Áj kavicsai élesen ro­pognak a talpam alatt. Mintha fogát csikorgatná a föld. Ez azért mégis rohadt dolog, ki­settenkedni a városból, cégve­zetői minőségben, hadnagyi rangjelzéssel a galléromon, tudva, hogy már egyik sem érvényes. Se a cégvezetőség, se a hadnagyság. Az istenit, csak úgy, egyik pillanatról a másikra. A szép Gelethayné, a tiszti­orvos felesége, utánozhatat­lan mozdulattal nyit be Sa­rukán divatüzletébe. Ugyan mi kell neki ilyen halaszthatatla­nul, két kilométerre az oro­szoktól? Ezek a németek, akár a dolgukat értő napszá­mosok. Nyugodt, pontos, akku­rátus mozdulatokkal dolgoz­nak, se fővesztett kapkodás, se egy ingerült szó. Kolomeá- nál láttam, heves tűzben is épp ilyen megbízható munká­sok voltak. A háború szak­munkásai. Elhiszem a gázkam­rákat, miért ne hinném, rosz- szabbat is elhiszek róluk. De ott már csak bezárul a kör. Kezdődni előbb kezdődik, ezeknél a mesterségre figyelő, avatott, higgadt mozdulatok­nál. Ez az ijesztő. Hogy az ágyú is éppen olyan szerszám a kezükben, mint az ásó. Vagy a kenyérsütő lapát, vagy a ciklontartály szelepe. Egy tár töltény van a pisztolyomban, semmi több. Desőnék biztosan lesz, végre is a frontról jött. A városháza előtt - nyilas strázsa. Ismerem, Kalamó susz­ter segédje, valami Feri úr. a vezetéknevét nem tudom, egy­szer csináltam neki egy pár fehér betétes, szép, sárga fél­cipőt. Katona se volt, mi a fenét keres itt? Megcsalta a felesége. Vagy már rég, a kap­tafa mellett, azon törte a fe­jét, hogy az ő kezébe géppisz­toly való inkább. A háború után, mint mindig, szakem­berek és dilettánsok bizonyára egész rakás magyarázatot gyártanak majd róla, a kergült időben ki mit hajtott ide vagy oda. Ha megkérdezném, Fen úr meg tudná mondani? Kü­lönben sem érdekes. Ha valaki beáll valahová, hogy azt csi­nálhassa, amit szeretne: mi­helyt beáll, már úgysem azt csinálja, hanem amit rendel­nek neki. Felrántja a kezét, mintha darazsat hajtana el, ki­tartás, hadnagy úr, nagyon örülök. Hát csak tarts ki, míg a seggedbe nem rúgnak. Szálasi eskütétele napján együtt szálltunk be a liftbe Teleky Bélával, vezérigazga­tómmal. Kérlek, kommentálta dühösen a nyilas hatalomátvé­telt, mit szólsz ezekhez a pisz­kos körműekhez, azt se tudni róluk, apjuk-anyjuk ki volt. Agyai ágyúit gentry, gondol­tam, a nyilasokról csak az jut eszembe, hogy piszkos a kör­mük. Most meg nekem is az jut eszembe Feri úrról, hogy susztersegéd. (Folytatjuk.) í 9. Egyenként megyünk ki az ál­lomáson túlra, a Cseresznyé­sig, ott várjuk be egymást. Csomagot nem viszünk, ne lás­sanak a kezünkben semmit. Géza apja hozza utánunk ko­csin, sötétedés után. • Otthon simábban ment az egész, mint gondoltam. Meg­jött a behívóm, nem is felül­vizsgálatra, mindjárt szolgá­lattételre egy újonnan szerve­zett páncélos alakulathoz. Siettél, főhadnagy testvér, ott a kiegészítőnél, egyen meg a fene, de engem már hívogat­hatsz. Anyámtól mindjárt egyenruhámat, csizmámat kér­tem. Jézsusom, hát mégis? Hát neked is? Elébevágtam a csa­ládi elszontyolodásnak, nem, sehova se megyek, csak Bar- talék présházába, de ne sétál­gassanak utánam, majd én időnként jelentkezem. Apám rám meredt: nem lesz ebből baj? Órásnak kellett volna mennie, nem asztalosnak, min­dig sajnáltam, ahányszor ge­rendát, deszkát cipelt, semmi kis termete majd kettéroppant. Mi baj lenne? És ha bevonu­lok? Hiszen mindegy. Drága lös öreg... Ijedt, kék szemével, konya bajuszával olyan csendesen, akarattalanul él tetterős, moz­gékony anyám árnyékában, nem is tudom, hogy volt bá­JHmisw 1067. június 28., szerda gon a szükség és az ésszerű­ség? A községben égető szükség volt egy valóban kul túrház­nak nevezhető épületre, ahol otthon érezhetik magukat idő­sebbek és fiatalok egyaránt. Amit eddig használtak, arra a legjobb indulattal sem lehet a kultúrház jelzőit ruházni. Nagy gondban volt a tanács* mert a községfejlesztési alap sok mindenre kell. A boldogiakat egyetlen ter­melőszövetkezet foglalkoztat­ja, amelynek vezetőire az is jellemző, hogy nemcsak a föld körül forognak gondola­taik, hanem valami pluszt is szeretnének biztosítani a tag­ságnak. Azt szeretnék, ha a tsz és a község mindig vonzó lenne az itt lakók számára* hogy ne kívánkozzanak el másfelé. Mi hát az ésszerű? Az, hogy a tanács és a ter­melőszövetkezet összefog. Így is történt. A községfejlesztési alapból megtakarított szép összeget a termelőszövetkezet 700 ezer forintos hozzájárulá­sa kikerekítette másfél millió forintra. Ennyiből már i^Vvet kezdeni egy korszerű, megfe­lelő kultúrház építését. Meg is kezdték. Hogy vita volt-e? Ahol em­berek vannak, ott találkozunk ezzel is. A vita akörül folyt, hogy az új egyemeletes épü­letbe ki költözzék még be (helyiség van elég!), a tsz, vagy a tanács? A tsz-nek szüksége van több helyiségre... Így aztán az a megállapodás született — az „ésszerűben" kétszer aláhúzandó, jó „rész­elv”, hogy a felső szinten levő szobákba beköltözik a tsz, a volt két helyiségét átadja könyvtári célokra, az épület alsó szintiében pedig a kultúra kap megfelelő otthont, és — az egész épület fenntartását a termelőszövetkezet biztosítja. (A kulturális célokra beüte­mezett összeget a tanács át­vitelig a tsz-nek.) IGAZ, AZ CJ BOLDOGI kultúrház még nem / készült el, de a községnek ez az ösz- szcfogást dicséretesen fém­jelző lépése már így is előre mutató: akkor életképes egy beruházás, ha közös erővel hajtják végre, és már eleve biztosítják a további fenntar­tás anyagi alapjait is. . * K. G. JÓLESIK BESZÁMOLNI az életképes kezdeményezések­ről. amelyek már megszüle­tésükkor a szükség és az ész­szerűség által kívánt harmó­niájában élnek, amelyek tulaj­donképpen már az új tervezés jegyében pillantják meg a nap­világot Hogyan találkozott Boldo­asszonyt ütött agyon az akna. Hát nem mer nézelődni. Mi az ördögöt érzelgek, hiszen lá­tom még, amikor csak akarom. Nagyon ajánlgatta, hogy elkí­sér. Valójában, azt hiszem, szeretett volna eljönni velem. Félt engem. De magát is félti, a csendesen folydogáló, hit­vány kis életét, nem egy éjsza­ka láttam, hálóingben dide­regve leste az orosz hídfőállás felől elzúgó lövedékek tüzes röptét. Rá is szóltam egyszer, ne bámészkodj, nem ér az sem­mit,ami idecsap, azt se látod, se nem hallod. De milyen nyer­sen szóltam. Vissza kellene menni. Nem is úgy gondoltam, csak álmos voltam, aludni akartam. Anyám megölelt, szinte marokra kapott, a cson­tom ropogott. Hat itt maradsz Gáldan, kisfiam? És megló­dult, egyszerre két szekrényben turkált, kedves volt, de gya­korlatias és hangos, mint min­dig. Német páncéltörőket tolnak állásba az Áj hársfái mögött. Nem értem. Az oroszok mosta­náig nem tudták hidat verni, rohamcsónakort futkároznak a két part között ha volna harc­kocsijuk ideát, már széjjel­nyomatták volna az Öregvá­rost átszelő, gyatrán összetá­kolt védelmi vonalat. A Károly Róbert tér boltjaiban lámpát gyújtanak, de mindjárt rán­gatják is lefelé az elsötétítés­re használt, fekete papírredő­nyöket. Vaksi ablakszemek: ha valamiért, ki tudja miért, nem térhetnék vissza, ez len­ne utolsó emlékem a térről. Na de ne hülyéskedjünk! torsága engem nemzend. Igaz, ilyesmire csak egyszer adta rá a fejét, nincs testvérem. Iszonyúan fél a háborútól, nem volt katona, az első háború előtt alkalmatlannak minősí­tették, még a háborús sorozá­sok nagylyukú rostáján is fenn­akadt. Évekig nyaggatták, va­lahova tartoznia kell, álljon be a polgári lövészegyletbe, süssön el egy puskát legalább, anélkül nem lehet leélni az életet: nem és nem, az isten­nek se, végül pártoló tagnak állt, fizetett, csakhogy békén hagyják, de a lőtér környékén nem látták soha. Nem hiszem, hogy életében egyszer is meg­ütött valakit, anyám szokta helyette — s amúgy is — fel- képelni az inasokat. Hangja is vékony, akár a teste, szinte sípoló. Uram, kívánsága sze­rint. De ebben az egy dologban nem ismer tréfát. Ha városi úr rendel nála valamit, ha gyapaj cigány, egyazon készséggel szögezi le, uram, kívánsága szerint, s jöhet közbe akármi, mindig időre szállít, és mindig pontosan, azt, amit rendeltek tőle. Nem emlékszem rá, hogy valakinek valaha is lett volna kifogása a munkája el­len. Hát neki? Sose volt ki­fogása semmi ellen? Ki tud­ja? Nem mondta. És kívánsá­ga? Volt-e valaha is? Szemembe vág a szemerkélő eső, ha megfordulok, még lá­tom a műhelyt, a Templom ut­ca sarkán. Biztosan ott áll a maratott üvegű ajtó mögötí- De nem, aligha meri. Valaho­vá a Törökpiac környékére rendeltek koporsót, egy öreg­esti és a levelező tagozaton azonban mérsékeljük a feivé* telt. — A két egyetem összevonás sa lehetővé teszi, hogy a leg* fontosabb feladatok megoldá­sára koncentráljuk erőforrá­sainkat. A professzor végül arra a kérdésre válaszolt, nem veszé­lyes-e a lakosságra az atom­energiával „termelt” ivóvíz. A desztillált víz közvetlenül nem érintkezik a sugárveszé­lyes üzemrészekkel, így fertő* zése teljesen kizárt — mondot­ta a radiokémikus az emberi­ség vízproblémájának megol­dását célzó kísérletsorozatok­ról. (MTI) temek. Az Elnöki Tanács pedig hatályon kívül helyezte a győri Műszaki Egyetem alapítására vonatkozó rendeletét és ki mondta: felsőfokú technikum nyílik a Rába-parti városban. Ezzel indokolatlanná vált a két felsőfokú oktatási intéz­mény különállása is. Több mint tíz évvel ezelőtt ugyanis az volt az önálló Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem létrehozásának egyik indoka hogy új telephelyre, Győrbe költözik. — Az egyesített műszaki egyetem nappali tagozatán nyolcezer fiatal egyidejű kép­zéséről kell gondoskodni. A*. Létrehozták az ország legnagyobb oktatási és tudományos központját Az egyesített egyetem rektorának nyilatkozata szervezett jó baráttól vagy ro­kontól, aki reggel felvásárolja a MÉK-nél vagy a tsz-elárusi- tóhelyen, vagy a termelőtől az éppen legkeresettebb árukat. A kofák kitartóak. Este 8-ig árusítanak. Két műszakot tel­jesítenek. 16 órát. „Hagy dzsungel ez a piac.” A piaci felügyelő: — Véleményem szerint a piacnak az a célja, hogy a vá­sárlóközönséget minél több és szebb áruval ellássa. A szebb áru a kofáknál van. S ők árul­nak a legdrágábban. De miért van náluk a szebb áru? Azért, mert nemcsak az őstermelők, hanem számtalan esetben a tsz-ek is eladják nekik a leg­kitűnőbb termékeiket. Számta­lanszor mondtam már a tsz-ek- nek, miért nem árusítják ők? «— Mit javasol? — Amikor idekerültem, nem is gondoltam, hogy ilyen nagy dzsungel ez a piac. Kérem, na­gyon nehéz itt boldogulni. Mindenkinek megvan a megfe­lelő keresztapja. — Maga nem tud érvényt szerezni a rendeleteknek? — Egymagám nem. Hirtelen fogalmam sincs, hogy hol kezd­hetném mindezt Mondtam már, vannak keresztapák... Aztán a MÉK meg a tsz-ek hozzáállása... Hát ki árusítson délután? Szükség van a kofák­ra* — A két MÉK-bolt nem elég délután? — Hiszen ha friss és szép árujuk lennel^. Berkovits György Bár a vállalat igazgatója kö­zölte szerkesztőségünkkel a „virágszerető” gépkocsivezető nevét ez alkalommal mégsem adjuk tovább. Bízunk benne, így sem marad tanulság nél­kül a figyelmeztetés. A „nyomozást” és a gyors választ ezúton is köszönjük. Rózsa ügyben Válaszolt az illetékes És az őstermelők kezdenek fogyatkozni. Egy háziasszony éppen epret vásárolna, „de kedveském, épp most adtam el az egészet egy­ben”, s eltűnik a hatalmas ko­sár, hogy három méterrel ar­rébb egy másik placcon tűnjön fel. Közben megvette egy kofa — fél hétkor. De ugyanez megismétlődhet akár nyolckor vagy tízkor, vagy délután háromkor is — áthágva a rendeleteket* Néhány kofa őstermelő-ál­arcba bújt. Többen rendszere­sen használják ezt az álarcot, élve az őstermelő kedvezmé­nyeivel — a kisebb helypénz­zel, az adófizetés hiányával. Tulajdonképpen a kofák és az álkofák egyáltalán nem tartják be, hogy termelőtől csu­pán hat óráig vehetnek meg árut. A délutáni árak felszöknek. Ahogy a nap delelőre kúszik, úgy fogynak az őstermelők és úgy zárnak be a MÉK-boltok és a tsz-elárusítóhelyek is. Két óra után már főleg csak a ko­fák állják a sarat. De hogy állják! Most az 6 időszakuk : következik. Alig van konkur- rencia, szinte annyiért árusí­tanak, amennyiért akarnak. ] Néha a reggeli ár kétszeresére is felszöknek a délutáni árak. 1 Pedig csak 20—25 százalékkal ■ adhatják drágábban az árut ; annál, amennyiért megvették. , A munkából jövő háziasszo­nyok így bizony ráfizetnek a 1 piacra... De nemcsak eladnak vásá- i rolnak is délután. Attól az ős­termelőtől, aki nem tudta el­adni az áruját és nem akarja 1 hazacipelni, vagy attól a be­Hajnali dzsungel a piacon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents