Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-25 / 148. szám
A PLAKÁT — művészet- az utca emberének A JÁRÓKELŐ érdeklődik az események iránt. Ezért olvassa az öles betűs hirdetést az FTC—Egri Dózsa mérkőzésről, a ktsz-ek 17-32-es telefonszámát az ötletes szolgáltatási hirdetésen, mert az utcai kínálatból valamit meg akar tudni, s ki akarja választani a neki valót. Ez a plakát lélektana. A hírverés, a plakát azonban legyen művészi. A nyomtatott szöveg mellett annak alárendelve, vagy azzal egyen-1 rangúan — néha a szöveg jelentősége el is törpülhet — sok plakáton megjelennek a díszítőelemek. Nem régi vendég a hirdetőoszlopokon és a falakon az a két csinos fürdőruhás nő, akik mellett diszkréten áll a szöveg: A siker titka: a fürdőruha (néhány jelzővel). A két nő elegáns, divatos, a legfiatalabb és a legújabb formákat hordja, de a plakát bal sarkában kecses, kicsi asztalkán két üveg ital is látható, három finom formájú pohár társaságában. Két nő két üveggel és három pohárral, felettük a most már kétértelművé vált mondat: a siker titka. Mintha ez a plakát nemcsak azt fecsegné nekünk, amit a fürdőruhákról kell megtudnunk. Igaz, minden plakát az utca rohanó emberének szól, de... Ha már formákról és tartalomról van szó, a plakát az utca művészete is. MINT AHOGY az is! Nézzük meg a legújabb Fellini-film- nek: a Júlia és a szellemeknek azt a zsúfolt, félig fedett arcokból, foltokból összeállított plakátját. Aki egy Felli- ni-filmet is látott valaha, kíváncsian bemegy a moziba Júlia és szellemei miatt. Még láthatók az egri színház hirdetései itt-ott, pl. a Három tavaszé is: ez a plakát alkalmasint üde színeivel és három virágszálával többet elmond, mint ami az egész darabban együttvéve történik. S ha már így, ezzel a figyelő szándékkal járjuk az egri utcákat, ki se kerülhetjük az Egri nyár plakát-özönét. Június 17-re, 18-ra külön-külön íves plakát jelent meg nagy csellósziluettel és gazdájával. A forma mellett, a plakáthoz képest kicsiny betűkkel, semmit el nem áruló általános szöveg sötétlik. Még jó, hogy „a romantikus hangverseny” szövege mellé a karmester nevét és a vendégművészt odaillesztették. Másnapra ugyanezt a csellót kapta az utcai ember szeme a Weiner-vonósnégyes- re, ugyancsak semmitmondó betűkkel és szöveggel utalva az eseményre. Június 24-re a tavalyról is ismert együttesekkel fúvószenekari estet kapott Eger, de micsoda plakáttal! Bőnadrágos — valószínűleg spanyol a nemzetisége ennek a nadrágnak — fiú fújja balra felfelé alaktalan szerszámát, de a hangversenyről, annak műsoráról semmi lényegeset nem közöl, nem ad hírt, nem adja azt, amiért érdemes elmenni erre a hangversenyre. Mert ha például azt írná sok más között, hogy — legyünk érzelgősek! — a Sor- rentói emléket fogják fújni, mi is elmegyünk, mert szeretjük a nápolyi dalokat. AZTÄN VITATKOZUNK ezen a Neményi Lili sanzonestjét hirdető íven is. A sanzonest csupabetű hirdetés. Ezek a betűk a századforduló nyomdai stílusában — mivel ugyebár a néző így tudomást szerez arról, hogy a sanzon a századforduló divatja volt — Neményi Liliről, a kitűnő művésznő műsoráról és a műfajról mondanak a legkevesebbet. A lényeget itt is apró betűvel közük, mert a plakát itt már csak művészet akar lenni. De művészet-e ez az eddig felsorolt négy plakát? Kell-e nekünk az Egri nyár jogcímén ennyi és ilyen változatosságban a ! sok-sok íves plakát? Az Egri nyárról mesélnek-e valami megragadót, figyelmet keltőt ezek a plakátok? Nem jobb lenne egy valóban művészi, hitelesített értékű — tehát zsűrizett — és legalább egy-egy nyárra szóló állandó embléma-formát terveztetni és azzal harmóniában plakátszerűen közölni az aktuális eseményt az igen tisztelt közönséggel? Mert azt akarjuk, hogy az emberek kiváncsiakká legyenek, ingert kapjanak zenére, dalra, táncra és kiállításra. S még valamit akarunk: a művészi plakáttal ízlést fejleszteni. S ha már itt tartunk: plakát, híradás valami módon az a leporelló is, amit most kaptunk kézhez az Egri nyár műsorfüzeteként. Micsoda nyomdai és formai igénytelenség! Ha már csináljuk, tegyük ezt gondosabban és igényesebben. Mert a plakát csak kezdete egy bonyolult folyamatnak, aminek a végén az esemény áll. S nem mindegy, hol és mi miatt bukik meg az ügy. Mi például a somogyi napokat se látogatjuk meg a plakát hívása miatt. A PLAKAT TUD művészet lenni, kell is, hogy az legyen. De célját sosem szabad szem elől téveszteni. Csak célját kell jól érteni! (farkas) Dicséretes ügyintézés helyett — téves tájékoztatás Tizenhét rózsaszentmártoni asszony panaszkodott. A Gumiipari Ktsz lőrinci üzemében dolgoznak s minden harmadik héten, amikor délutánosok, baj van a közlekedéssel. A Petőfi bányáról induló munkásjárat tíz perccel hamarabb indul el, mint ahogy az ő autóbuszuk megérkezik. Így három hetenként gyalogosan teszik meg az utat az éjjeli órákban Petőfi bánya és Rózsa- szén tmárton között. Megkértük a 4-es számú AKÖV illetékeseit, segítsenek. A válasz hamar megérkezett s mi örömmel adtunk hangot annak, hogy bár az AKÖV nem tudott új járatot indtani, s a tröszt nem tudja tíz percig késleltetni saját járatát, mégis megoldódott a panasz, mert az AKÖV képviselője megyezett a lőrinci üzemegység vezetővel, hogy a 17 rózsaszentmártoni asszony állandóan délelőttös műszakban dolgozik Dicséretes ügyintézés, hiszen a vállalat illetékes ■ munkatái-sa többet tett, mint amennyit az írott szabályok előírnak Azóta kiderült, hogy az öröm korai, a dicséretes ügyintézés helyett téves tájékoztatást kaptunk A cikk megjelenése óta ismét jelentkezett a 17 rózsaszentmártoni asszony és megírták, azóta tovább romlott helyzetük, mert most már minden második héten gyalogolhatnak. ugyanis minden második héten délutános műszakban dolgoznak Jelentkezett a ktsz üzemegységvezetője is, közölte, ő már akkor is megmondta, nem tudják állandóan délelőtt foglalkoztatni a rózsaszentmártoni asszonyokat, mert az üzemben nincs egyműszakos munka. Más asszonyok rováséra pedig nem oszthatja be ezt a tizenhetet csak délelőttre. Felrótták a panaszosak és jogosan, azt is, miért nem ellenőrizte le a szerkesztőség az AKÖV tájékoztatását? Mentségre csak az szolgálhat, soha nem kaptunk még az AKÖV- től téves tájékoztatást. Ez volt az első eset. s egy bizonyos, nem volt nehéz félrevezetni a szerk<’sztösp*'et. de a panaszosokat igen Ezt a beérkezett levelek is bizonyítják És ebből oUniniuk kell az ügyirtA^"k- nek —d— Bandi, a tengerész Két éve, hogy Szilvási Andrásról, a régi osztálytársról hírt kaptam: behajózott a tengeren. Azóta az egri Tiba utca 6. számú házban, a szülőknél halomba gyűlt a képeslap. Az elsők még felkerültek a falra: Rijekából, Galatiból, majd Alexandriából, Isztambulból küldte forró üdvözletét a hat Szilvási fiú közül a legkisebb — Bandi, a tengerész. Izgalmasnak ígérkezett a vele való találkozás; hosszú tengeri útjairól, kikötői barangolásairól bizonyára sok élményt, maradandó emléket hozott magával. Mindig csak rövid időre érkezett haza, most hosszabb szabadságot kapott és hamarosan kiderült, hogy Az egyiken ott állt a hivalkodó felirat: Scotch Whisky. Erre mutattam. Töltött. Koccintottunk és amikor felhajtottam az italt, csak sós ízt éreztem a számban. Ö arcomat figyelve, és látva a csalódást, nagyot nevetett. — Ilyet nem kapsz itthon... Csak az üveg eredeti, amit itták az tengervíz. A Márványtengerből hoztam... Gyorsan elmagyarázta ezután: a tengerészeknél így néz ki egy avatás. — Hajón vaskosabb a tréfa. A legkellemesebb a „vödör- koktél”. Ez abból áll. hogy legalább 6—8 féle szeszes italt öntünk egybe, és amíg tart, az ez is félért egy tengeri utazás izgalmaival. Avatás Bandi, mióta láttam, megerősödött, kéaszorítása, akár egy vasmarok. Amolyan „tengeri medve” lett: a járása, mozdulatai, és arcán a forróégövi nap nyoma idegeneknek is elárulja foglalkozását Eredeti humorát megőrizte, szeme most is hamiskásan mosolygott mint aki újabb csínytevésre készül. Sorra mutatta képeit, sok-sok emléket őrző értékeit és közben két üveget, poharakat tesz az asztalra. — Melyikből iszol? Mindkettőt idegenből hozta. új fiúnak helyt kell állnia. Ezt persze sokáig megemlegetik, különösen az. akit avattak. A tengervíz sem marad el az avatási szertartásból. Hajó a láthatáron — Milyen a tengeri út? — Különösen az első nehéz. Amikor az első alkalommal kifutottunk a Szegeddel, én nem akartam hinni a szememnek, hogy ekkora hullámok léteznek. Alaposan megtáncoltatta a hajónkat, a gyomrom a torkomban éreztem ... Sokáig feküdtem az egészség- ügyi kabinban: tengeribetegséget kaptam. Ezen mindenki átesik és ezért nagyon figyelmesek, kedvesek ilyenkor az öregek. DO B 7. Elmosolyodott, mint a halott, fagyott mosollyal, és folyamatosán, egyetlen fennakadás nélkül mondta: „Deső Kálmán vagyok, , Varsányból költöztünk ide, apám ott tanított a majori iskolában. De már nem él. Meghalt. Megölte magát. Amit erről tudok, anyámtól tudom, amis beszélt sok mindent elmondott. Apám jó ember volt, szerencsétlenül jó. Szakadatlanul jót akart, a jóságot hirdette mindig. Eleinte ez tetszett mindenkinek, egy szépszavú ember mosogatta róluk a mindennapos piszkot, még biztatták is, mondd csak, ne sajnáld. Apám azonban egyszer, Rézing kocsmájában, kuglizás közben, azt találta mondani, hogy minden ember jó, e tekintetben nincs különbség Askaiits földbirtokos és Csoszra Kis dlsznópásztor között. Talán kíváncsiak voltak, vagy csak ugratták, hogy folytassa, és ebből lett a baj. Apám foiyMénwM 1967, június 25., vasárnap tatta. Azt mondta, a jóság egyszer majd úgy elhatalmasodik az embereken, hogy igazi testvérek lesznek. Akinek semmije nincs, nem akarja erővel elvenni a másét: akinek mindene van, nem akarja erővel megtartani a magáét. Lehet, hogy apám ezt ott találta ki, nem tudom. Askaiits úr azonban másnap behívatta őt. Ott ült nála Csoszra Kis is, selyemhuzatú széken, azonmód büdösen, ahogy a kondától berendelték. A föld- birtokos megkérdezte, na, fia- am, Csoszra Kis, hát egyformák legyünk mi ketten? A kanász a nyálát nyelte ijedtében. Csak a kezével hadonászott, hogy nem. Apám azonban makacskodott, igenis minden ember egyformán jó. A földbirtokos dühbe gurult: maga pedig, tanító úr, igenis hülye. Ez aztán ráragadt apámra, a hülye tanító elnevezés. Engem is kezdtek úgy hívni, hogy a hülye tanító fia. Egyszer sírva mentem haza, de apám rám szólt, ne sírjak, nem énnekem van sírnivalóm. Akkor én megfogadtam, és azóta egyszer sem sírtam. De mikor apámat a majorban is elkezdték hülye tanítónak mondani, és meghallotta, hogy Csoszra Kis disznópásztor is kárörvendve hülyézi a háta mögött, akkor valahogy nem bírta tovább. Vett valakitől egy ócska forgópisztolyt, bebújt a méhesünkbe, főbe lőtte magát. Harmadszorra sikerült neki, két patron csütörtököt mondott, ott hevertek golyóstól a deszkaágy mellett. Apám homlokán füstös szélű, vörös lyuk volt. Én találtam meg a méhesben, ebédelni hívtam volna. Két hónapja idejöttünk lakni a Gesztenyés utcába. Anyám hatvan pengő kegydí- jat kap, varr is, már a majorban elkezdett varrni, de a rendelőkkel én beszélek mindig, ő nem tud beszélni. Az orvos azt mondja, kisebb agyvérzése volt, attól némult meg. Én eddig kitűnő tanuló voltam, itt is kitűnő tanuló akarok lenni. Leülhetek, osztályfőnök úr?” A fagyott mosoly rádermedt arcára, mikor leült, csak mosolygott tovább. Mándoki nem volt rossz ember, talán nem is az ő ötlete volt, hogy Deső- vel elmesél tesse ezt az egészet, de mindnyájunk közt ő szégvellte magét legjobban, mindiárt ki is ment az osztályból. Desővel el lehet mondatni bármit, kegyetlenül őszinte tud lenni önmagához m. De lebeszélni arról, amit a fejébe vett, reménytelen vállalkozás. Tizenegy óra múlt. Lehet, hogy otthon már vár a behívó. De ha ma nem, holnap biztosan. — Nézd, Kálmán — mondtam halkan, hogy a Gallai ne hallja —, téged ismerlek, barátom vagy, de lásd be... Felállt. — Erről szó rém lehet. — Ne szaladj, az istenit! Én csak... — Nem követelőztem. Megkérdeztelek, segíthetsz-e. De csak mindnyájunkon. Ez az ügy... harmadik hete húzódik. Eleinte úgy látszott, nem lesz belőle semmi, félreértésként kezelik. Az október tizenötödikét követő felfordulásban nagyobb félreértések is adódtak. De aztán a németek nem hagyták elaludni a dolgot. Holnap reggel kilenckor hadbíróság elé kell állanunk. Én először azt gondoltam, oda is állok, és elmondok mindent, amit neked elmondtam. De ... minek? Védekezzem, amiért magyar merészeltem lenni, olyanok előtt, akik német utasításra járnak el ellenem? Nem. És nemcsak magamra gondolok, négyen vagyunk... Előírás szerint fegyveres kísérettel kellett volna a fővárosba jönnünk, fegyvertelenül. Az ezredparancsnok azonban, aki kedvel engem, — az ezred egyetlen arany vi- tézségi érmes tisztje vagyok — csak így magunkban indított útnak, tegnap dél’JJi Azt mondta, mulassatok egyet, utoljára. Érted? Ez vilálgos beszéd: utoljára. Hát én... m nem lövöm főbe magam. Szolgálni nem szolgálok tovább, nincs kit. Nincs mit. Félreállok. Ha megérem a háború végét, egy katedra majd csak akad nekem is, ha másutt nem, elemi iskolában. Ezt se bánom. Ha ugyan ... ebben az országban még fognak magyar történelmet tanítani. Nem figyeltem rá, Gállait lestem lopva. A másik kettőt is megnéztem volna. Deső azonban biztosan félreérti, ha most kimegyek a szobámból. Szamárság volt finnyáskodni. Banda? Hát aztán, csak annál jobb. A helyzet épp úgy megszabja a használható tulajdonságokat, mint az időjárás a viselhető öltözéket. Becsületesen, ilyen időkben, semmire se lehet menni. Épp ezekhez a Gallai-féle, vastagbőrű, elszánt fickókhoz kell csatlakoznom, nagyobb biztonságban leszek köztük, mint Artus király lovagjai között. Gallai zsírosán vigyorgott. — Én megfogadtam az ezredparancsnok úr tanácsát — mondta, párásán fénylő orrát dörgölve. — A főhadnagy úr nem, de hát ő már ilyen, két év alatt még rókázni se láttam, remek tiszt, istenemre, de valahogy mégis furcsa szerzet, például a kurvákkal sem szimpatizál. Én, kérlek, elballagtam a Maison Fridába. tudod, a Magyar utcába, két üveg konyakot is vettem. De bejöttek a nyilasok, kérlek, és elverték az egész hölgykoszorút. Én is kaptam egyet a de- ré’Wj csattos végével, itt ez a pup a fejem búbián. . . „ (Folytatjuk*) Az újonc tengerész is hamar belejön, ö a tengeren m a gépekkel foglalkozik, a hatalmas Diesel-motorok kezelője. — Amikor kifutunk a kikötőből, a motorokat a legnagyobb fordulatra állítjuk be és ott tartjuk, amíg újabb parancsot nem kapunk. Alexandria és Rijeka között egy hétig tart az út, a hajó motorjaira vagyunk utalva, úgy kel fel és úgy nyugszik a nap, hogy nem látunk partokat. Annál nagyobb öröm, ha hajókkal találkozunk. Fényképeket mutat, esyiken az „Istambul” nevű török hajó látható. A hajó korlátjainál integető matrózok. — Mi sokszor nem is tudjuk, milyen veszélyekkel dacolnak a hajó parancsnoki hídján. Sűrű ködben haladtunk a görög partoknál, amikor a jelzéseinkre egy norvég hajó válaszolt. A parancsnok „hátra- menet”-re adott utasítást és különböző manőverezésekre volt szükség, hogy elkerüljük egymást. A norvégek hajója úgy suhant el mellettünk, mint egy hatalmas kísértet... Hiányzik a tenger — Mit talál egy mai tengerész a sokszor megírt kikötőd romantikából? — Mindenütt pezsgő az élet, mindenféle ember található itt, ravasz kereskedők kínálják portékájukat, mulatók tulajdonosai hívják az idegeneket Lattakia, szíriai kikötőben görög, algériai, olasz, francia tengerészekkel töltöttük együtt a kimaradást. Mind jókedélyű, szereti az italt és a szép lányokat, de Rejtő Jenő „hőseivei^, nem találkoztam. Ma már nagyon nehéz lenne ellopni egy cirkálót és a kocsmai verekedéseknél azonnal közbelép a parti őrség. Azt hiszem. Fülig Jimmit is hamar „fűlöm csípnék”. — Sztriptíz? — Ez nem hiányzik, különösen sok van a közel-keleti kikötőkben. Az ilyen mulatókban méregdrága minden. — Mire jó egy kikötőd barangolás? — Alexandriában motorkerékpárt kölcsönöztünk és azzal száguldottunk, minél többet akartunk látni a rég látott szárazföldből. Felejthetetlen látvány tárult elénk valamennyi görög szigeten. Athénban felkerestem az Akropolist. Min*- denütt kutatom azokat a nevezetességeket, amikről olvastam, ahová gyermekkoromban vágytam ... Rhodoson sok barátom van, a török Mersinben tartozom egy üveg egri borral. Nagyon szeretik a törökök a magyarokat. Sorba vesszük a kikötőket, városokat, ahol járt; kereken tíz országból őriz emlékeket. Hajózott a Fekete-, a Földközi-, az Égéi-, az Adriai- és a Márvány-tengeren. Egyik közel-keleti útján betegeskedett. Egy Párizsban végzett arab orvos vizsgálta meg. Javasolta, hogy vetesse ki a manduláját. Ez volt az egyik nagy esemény — a másik Miskolcon, a gépipari technikum utolsó vizsgái —, amiért hosszabb szabadságra jöhetett. A mandulaműtéten túl van, a vizsgákon még nem ... Izgul, talán így még soha. mert utána jelentkezhet géptiszti tanfolyamra. Mert gondolatai mindig visszatérnek a tengerhez, mint búcsúzáskor mondta, ilyen hosszú távoliét után már hiányzik a tenger... — Hát, jó hajózást! Pilisy Elemér Ünnepi hét az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában A fél évszázados jubileum tiszteletére november 1-től 6-ig ünnepi hetet rendeznek az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola tanulói. Feldolgozzák a forradalom történetét, fényképes tablókon mutatják be a szovjet nép életét, munkáját, eredményeit. Kum lönböző pályázatokat hirdet*, nek, s találkozókat szervez* nek internacionalista veterjft nokkek
