Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-24 / 147. szám

*+mtwtí 1 4S csapat várja a genfi sorsolást Gazdag program között válogathatnak az egri szurkolók Bornemissza ifjúsági ökölvívó emlékverseny, vízilabda- mérkőzések és úszóverseny a hét vége műsorában I Kevés kivétellel már ké­szen állnak a legjobb európai labdarúgó-csapatok az 1967— 68. évi bajnokcsapatok és ku­pagyőztesek Európa kupájá­nak július 5-i genfi sorsolásá­ra, eddig összesen 48 csapat is­mert a BEK, illetve KEK új szezonjából, a következő na­A hét vége zsúfolt program­nál kedveskedik a sportszerető egrieknek. Ma tovább folyta­tódnak a hagyományos három­napos Bornemissza Gergely if­júsági ökölvívó-verseny küz­delmei. Szombaton az elődön­tőkre kerül sor a népkerti ko­sárlabda-pályán felállított szo- rítóban. Az ország legjobb, leg­tehetségesebb öklözőit felvo­nultató verseny már tegnap több színvonalas találkozót ho­zott és biztosra vehető, hogy ma este és holnap a döntőkben már igazi szép vívást is láthat­nak majd a jelenlevőig Szombaton délután zsúfolt lesz a versenyuszoda program­ja is. Fél négy órai kezdettel bonyolítják le a Népújság Kupa idei küzdelmeinek harmadik fordulóját úszásban, majd a vízilabdázók veszik birtokukba a medencét. Előbb az Egri Dó­zsa ifjúsági csapata játszik bajnoki mérkőzést a Tipográ­fiával, ezt követően pedig sor kerül az Egri Dózsa—Bp. Hon­véd OB I-es vízilabda-találko­zóra. Mindkét találkozón hazai győzelmet várnak az egriek. A két találkozó közül az egri fia­talok mérkőzése látszik köny- nyebbnek, a felnőtteké nehe­zebbnek. A Bp. Honvéd jól »»együtt van”, amelyet bizo­nyít a bajnoki táblázaton el­foglalt 2. helye, valamint 9 pontja is, az egri 3 ponttal szemben. A Honvéd-fiúk győ­zelmi reményekkel jönnek Egerbe, bár azzal is tisztában vannak, hogy a két csapat ta­lálkozóját különösebben soha nem befolyásolta a bajnokság­ban pillanatnyilag elfoglalt helyük. Mindig élvezetes, szín­vonalas és küzdelmes mérkő­zést vívtak egymással, — vál­takozó szerencsével. A hazaiak, az elmúlt héten lelkiismerete­sen készültek a találkozóra. Baranyai edző tájékoztatása szerint a lila-fehér gárda egy­re intenzívebben játszik, kezd „összeérni” a több helyen meg­fiatalított csapat és ez némi bizakodásra is okot ad a ma esti mérkőzés kimenetelére vo­natkozóan. Nem titkolja: csa­pata győzelmét várja. Ehhez természetesen a hazai közönség lelkes buzdítását is kéri, mert erre nagy szükség van a ne­hézségek áthidalásánál. Egyéb­ként Pócsik Dénes felgyógyult betegségéből — fülsérülést szenvedett a Ívovi nemzetközi tornán — és most már ő is csapata rendelkezésére áll. Az Egri Dózsa NB l-es lab­darúgó-csapata vasárnap a ta­vaszi forduló utolsó mérkőzé­sét idegenben, Dunaújvárosban vívja. A csapat ma indul útra. A két együttes jelenleg a kö­vetkező helyet foglalja el a bajnoki táblázaton: rn. D.-újváros 14 3 S 6 Ö:2J 11 M. Egri Dózsa 14 1 S 8 12:21 7 A Dunaújvárossal még nem találkozott bajnoki mérkőzés keretében a vendég Egri Dózsa együttese, csupán az elmúlt ősszel, novemberben játszot­tak barátságos mérkőzést Eger­ben, ahol a felázott, csúszós, sá­ros, mély salakos pályán az eredménytől függetlenül ' nem lehetett lemérni a két csapat erejét, igazi tudását. A hazaiak — akik ebben az évben szol­gáltattak már néhány vaskos meglepetést: Vasas, FTC és az MTK elleni összecsapáson — biztos győzelemre számítanak, annak ellenére, hogy vasárnap a Bp. Honvédtől súlyosnak mondható, 4:0-ás vereséggel hagyták el a pályát. Az is igaz azonban, hogy a Dunaúj­város meglehetősen hullámzó teljesítményre képes. Ahogy a hazai szurkolók mondják, „hol kijön a lépés, hol pedig semmi sem sikerül a fiúknak”. Az utóbbi hetekben jól játszottak, majd várakozáson alul szere­peltek az MNK-ban és a baj­noki mérkőzésen is. Igaz. sérü­lések is zavarták a hazaiak legjobb összeállítását. — Bor- sányi lábtörése miatt még most sem állhat csapata ren­delkezésére —, de ez nem le­ket különösebb indok egy be­következhető vasárnapi tar­tózkodó játékra. A Dunaújvá­ros a tavaszi forduló utolsó hazai találkozóján győzelem­mel akar búcsúzni szurkolóitól. Az Egri Dózsa játékosai tisztességes eredmény remé­nyében lépnek majd vasárnap pályára. Az együttes az utób­bi három hét alatt sokat vesz­tett megszokott lendületéből és ennek következtében a táblá­zat utolsó helyére esett vissza. Szegeden — annak ellenére, hogy a mezőnyjátékosok nagy résziének teljesítménye kielégí­tő volt — vereséget szenved­tek. Néhány nagy helyzetben ekkor is hibáztak az egri csa­tárok, ugyanakkor két balsze­rencsés gólt kaptak. Remélik, Dunaújvárosban ez még egy­szer nem ismétlődhet meg, mert mindent elkövetnek majd a sikeres szereplésért. Szent- marjay edző a legutóbbi talál­kozón pályára lépő tizenegy összeállításán változtat. Nincs megelégedve Prommer és Papp formájával, ők kimarad­nak és helyükre Kovács Fe­rencet és Rajnát állítja be. En­nek következtében a csatársor összetételében is lesz majd né­mi eltérés a megszokottól. íme, a pályára lépő 11 névsora: Kovács F. — Kárpáti, Kiss, Szász — Tátrai, Bérén — Var­ga, Sárközi, Zilahi, Kovács Gy., Rajna. A mi véleményünk szerint a vasárnapi találkozó két egyenrangú együttes mérkőzé­sét hozza majd, és a hazai pálya előnye ellenére a jobb taktikával pályára lépő és a helyzeteit ügyesebben kihasz­náló csapat győz. Az egriek, ha megerősített védelemből hir­telen ritmusváltással, gyors in­dításokkal kísérleteznek, még bátrabban és többet lőnek ka­pura, a győzelmet is megsze­rezhetik. A találkozót 16.30 órai kez­dettel Vízhányó játékvezető irányítja, segítői pedig Ems- berger és Stadler partjelzők lesznek. (fazekas) pókban ez a szám előrelátha­tólag további tizenhattal emel­kedik. A hírek szerint az első forduló mérkőzéseit a BEK- ben és a KEK-ben egyaránt szeptember 20-án, illetve októ­ber 4-én játsszák, de azok a bajnokok, illetve kupagyőzte­Kajokozóink a hét végén Budapesten, B^d^osxezban és Linzben versenyeznek Egymást követik a jelentős hazai és külföldi versenyek a kajak-kenu sportban. A múlt heti nemzetközi viadalok után szombaton és vasárnap Buda­pest, Bydgoszcz és Linz lesz a magyarok versenyeinek újabb színhelye. Az újpesti öbölben az FTC rendez válogatót, amely szom­baton 15, vasárnap 8.30 és ugyancsak 15 órakor kezdődik. A programból kiderül, hogy a teljes világbajnoki műsort ír­ták ki a rendezők. Bydgoszez- ban nyolc, többségben fiatal kajak-kenuzó képviseli a ma­gyar színeket, Linzben pedig öt versenyző száll hajóba. — Most minden erővel ar­ra törekszünk, hogy kialakít­suk az 1000 m-es olimpiai szá­mokban a legtöbb eséllyel víz­re szálló csapatot — mondta Granek István, a válogatottak szakvezetője. — A versengés egyre nagyobb a sokszoros vá­logatottak és a feltörő fiatalok között, s jelenleg úgy fest a helyzet, hogy minden számban 3—4 esélyes jön számításba. Ügy hiszem, komoly fellendü­lés tapasztalható a sportágban, s az idei két nagy erőpróbán, az ifjúsági és felnőtt Európa- bajnokságon komoly sikerre számíthatunk. Előbbi, július utolsó napjaiban, a svédországi Karlstadban, utóbbi, augusz­tus 24—27-e között Duis burg - ban lesz. sek, amelyek országa a kije­lölt dátumokhoz közeli időben válogatott mérkőzésen szere­pel, az idén még halasztási, előrehozási engedélyt kaphat A Bajnokcsapatok Európa Kupájára tizenharmadik alka­lommal kerül sor. Eddig 26 csapat ismert a mezőnyből, hat országban még nem dőlt el az elsőség, s ezzel az in­dulás joga. Az már bizonyos, hogy a BEK korábbi védői kö­zül hiányzik az Intemazionale és a Milan, a Real Madrid. Benfica és a Celtic viszont ott lesz a küzdők sorában. A Real Madrid tizenharmadik alkalommal indul a bajnokok között, messze megelőz „hiányzás nélküli” részvételé­vel minden más európai együttest. A Kupagyőztesek Európa Kupájában 22 klub biztos in­duló, 10 további egyesület részvétele a követező napok­ban tisztázódik. A korábbi vé­dők közül hiányzik a Borussia Dortmund, az Atletico Madrid, a Sporting Lisszabon és a West Ham United. Indul vi­szont a Tottenham és a Bayern München, s ebben a mezőnyben próbál szerencsét az évekkel ezelőtti BEK győz­tes Milan. Az eddig ismert 22 csapat közül 11 először indul a KEK-ért. (MTI) Állas Magyar bajnokhoz méltóan Az Egri Malom azonnali belépés-' sei felvesz leért férfi fizikai dol­gozót. gépésztechnilcusi vég­zettséggel rendelkező vasipari mű­vezető 15 éves műszaki gyakorlat- tal másodállást vállalna. Vállalat­nál, tanácsi szervnél, ktsz-nél, vagy akár kisiparosnál. Cím: „Technikus” jeligén a gyöngyösi Magyar Hir­detőben.. Gépkocsivezető munkai dej én Kí­vül gépkocsivezetést válttal. Cím: Gyöngyös, Petőfi S. utca 57. A. VEGYES IRDETES 15 éves korú, 8 általánost végzett fiatalokat félvesz 1 éves. fonó­szövő ipari tanulónak IX. 1-i be­iskolázással a Magyar Pamutipar. Jelentkezni: Budapest. IV., Ékkel u. 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. Az EgTi Vízgazdálkodási Társu­lat felvételire keres: kubikosokat, kőműves es ács szakmunkásokat, dömpervezetőt, K—505 tip. kotró­géphez kotrómestert, felsökenőt. általános gépkezelőt. Cím: Eger, Lenin út 58. Telefon: 55-90. A Bábolnai Állami Gazdaság felvételre keres erdőmémököket, erdésztfechnikusokat. Jelentkezés jú­lius 1-ig levélben, a gazdaság cí­mére: Bábolnai Állami Gazdaság, Bábolna. 16 évesnél idősebb diákfiúkat nyárra, építőipari segédmunkára, j felveszünk. Kőműves, ács, asztalos és vízvezeték-szerelő ipari tanuló­kat szerződtetünk. Jelentkezés: Eger, Csákány u. 11., Eger és Vidé­ke Lakásépítő Ktsz. — Műszak. Wartburg — CH — személygép­kocsi igen elegáns, 4 új gumival eladó! Gyöngyös, Deák Ferenc u. 17. Telefon: 15-45 munkaidőben^ azon túl 16-08. 500-as Trabant kifogástalan álla­potban eladó! Eger. Görög u. 22. Egy üzemképes Skoda Kolóniái gépkocsi eladó! Eger, Vöröstüzér u. 5. Csehszlovák motorkerékpár-után­futó eladó. Eger, Nagy János u. 1„ Fehérváty. Skoda Octávia Super személygép­kocsi kitűnő állapotban eladó. Pá­rád, Kossuth L. u. 26. Skoda Octávia Super — C li­re nd számú — személygépkocsimat eladom. Füzesabony, gépállomás, Balsa i. Lakosság figyelmébe! Tűzhely, kályha javítása, samottozása, gép­javítás és mindennemű épületkar­bantartási munkák szakszerű javí­tása. Szurofka lakatosmcstemél. Eger, Ráchegy u. 8. Telefon: 29-22. Üzemképes benzinmotor-szivattyú teljes felszereléssel eladó! Eger, Vörösmarty u. 44. Sátor eladó, ötszemélyes, 2 ré­szes. Eger, Knézich K. 32. Elveszett egy magyar vizsla jú­nius hó 17-én, megtaláló jutalom ellenében Eger, Kertész utca 13- szám alá adja le. Egerben, 20-án, elvesztett igazol­ványaim megtalálóját kérem, jut­tassa vissza címemre, pénz nem fontos. Halász Lajos. Mikófalva. Zongora, páncéltőkés, íróasztal, keleti perzsaszőnyeg, ebédlő-beren­dezés darabonként is, teniszütő el­adó. Eger, Lejtő u. 3. _ A Zalka Máté SE NB l-es ökölvívó-csapatának tehetsé­ges versenyzője, az idei magyar bajnok Pampuk László, mér­kőzésről mérkőzésre kitűnő szerepléssel örvendezteti meg a népes szurkológárdát. Felvételünk a CSB csütörtöki forduló­ján készült, a fiatal gyöngyösi ökölvívó Simon (Bp. Honvéd) elleni győzelméről. (Foto: Szendrőváry) SZOMBAT: ökölvívás: Bornemissza Gergely ifjúsági emlékver­seny elődöntői. Eger, 17 óra. Üszás: Népújság Kupa har­madik fordulója, Eger, uszoda 15.30. VÍZILABDA: Egri Dózsa— Bp. Honvéd OB I-es bajnoki mérkőzés, Eger, 18 óra. Egri Dózsa—Tipográfia országos if­júsági bajnoki mérkőzés, Eger, uszoda, 17 óra. KÉZILABDA: Egri Lendü­let—Egri Helyipar NB Il-es női mérkőzés, Eger 18 óra (Lendület pálya). VASÁRNAP: Birkózás: Országos ifjúsági kötöttfogású verseny, Eger, 10 óra. ökölvívás: a Bornemissza Gergely ifjúsági emlékverseny döntői, Eger, 10.30. ATLÉTIKA: A füzesabonyi járási spartakiád. Füzesabony, Vasutas sporttelep, 8.15. Természetjárás: minősítő tú­ra. Űtirány; Bükkszentkereszt —Kőlyukgalya—Dorongos— Tebe-őrház—Ballavölgy—Ré­páshuta. Indulás Egerből 6 órakor autóbusszal. Teke: Egri Spartacus—Ceg­lédi Építők NB Il-es férfi mérkőzés Eger, népkerti pálya, 8 óra. III. osztályú verseny: Eger, 8 órától. Füzesabonyi já­rási spartakiád döntői, Kál 8.30, Labdarúgás: Az Egri Dózsa NB I-es labdarúgó-csapata Dunaújvárosban szerepel. NB III-as mérkőzések: MÁV HAC—Egercsehi, Hatvan 17, Jakó. Gy. Vasas Izzó—Zalka SE Gyöngyös, 17.30, Kálnai. Megyei I. osztály: Heves—Apc 10.30, Nagy F. Mátraalji Bá­nyász—Verpelét 10.30, dr. Si­mon. Bélapátfalva—H. Gáspár SE 16.30, Lombosi. FVSC— Bervai Vasas 17.30, csere já­tékvezető. E. Dobó SE—Egri Dózsa III. 17 óra, Dózsa. Aba- sár—Egri Spartacus 16 óra, Dezső. Pétervására—Reesk 17.30, csere játékvezető. Gvön- gyösoroszi—Rózsaszentmárton 17.30, csere játékvezető. INGATLAN 2 szobás családi ház beköltözhe­tően eladó. Egenszaiölc, Kossuth u. 96. Elcserélném egyszoba-öss-Zkom- fortos egri, belvárosi, főbérleti la­kásomat egy szobáért is. Válaszo­kat „Azonnal" jeligére az egri hirdetőbe! Belvárosban 117 négyszögöl ker­tes házhely tetőanyaggal, társas­ház ráépítésiére is alkalmas, sür­gősen eladó! Érdeklődni: Vöröstü­zér U. 44. Eladó! Egy szoba, konyha, mel­léképületből álló ház! Azonnal be­költözhető. Gyöngyös, Ersekföld, Csili utca 5. Eladó! 1 szobás, konyhás, spáj- zos és mellékhelyiséges kis családi ház! Beköltözhető. Cím: Gyöngyös. Tariczkl utca 1. szám. ÉM. Budapesti Betonárugyár Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel, jö kereseti lehetőséggel felvesz mozaiklap- és betonelemgyártói munkára férfi és női segédmunkásokat. A bérezés teljesítményben történik, 100 százalékos norma kiteljesítése esetén 8,50—12 Ft alapórabér. Azonkívül nagy gyakorlat­tal és kiváló képességgel rendelkező villanyszerelő, géplakatos, autószerelő, láng- és elektromos hegesztő szakmunkásokat. A bérezés időbérben tör­ténik, a gyakorlati évtől függően, 6—10,50 Ft-ig. — Munkásszállást és napi egy­szeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. Fel­vételre jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési terü­leteire (Pét, Almásfüzitő, Balaton- fűzfő, Kaposvár, Székesfe­hérvár) hegesztő, lakatos, cső­szerelő, kovács szak­munkásokat és segéd­munkásokat. Külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosít­juk. Jelentkezés személye­sen vagy írásban. Gyár- és Gépszerelő Válla­lat, Budapest, VI., Paulay Ede u. 52. Személyzeti osz­tály. Fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb férj, apa, nagyapa: FÖGEL ELEMÉR oki. gépészmérnök folyó hó 22-én, hosszas be­tegség után elhunyt. Teme­tése 24-én du. 4 órakor a Hatvani-temetőben. A gyászoló család Eladnám vagy elcserélném 3 szo­ba-komfortos, kertes, családi há­zamat belvárosi kisebbért. Eger, Garay u. 2. Laktanya mögött. Belvárosi h á roms zoba-öss-zk om­íőrtos viLlaház beköltözhetően vál­lalatnak, üdülőnek is alkalmas, és egyszoba-konyhás, mellékhelyisé­ges, kertes családi ház beköltözhe­tően késcepénzért eladó! Eger, Lej­tő u. 3. JÁRMŰ Eladó Skoda Octávia Super, ke­veset futott személygépkocsi. Eger. Vályi István utca 5. (Csákó). Jó állapotban lévő fekete Pan­nónia motorkerékpár 5500 km-rel eladó! Vámosgyörk, Rákóczi út 7.. Medve György. Skoda 440-es személygépkocsi fel­javított állapotban építkezés miatt sürgősen, olcsón eladó! Érdeklődni lehet: Gyöngyös, Lomb utca 14. szám. Hirdetmény ! A Heves megyei Mezőgazdasági Ellátó V. felhívja kedves felhasználóinak figyelmét, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, 1867. június 26-tól augusztus 20-ig aratás-cséplési ügyeleti szolgálatot tart. alkatrész-osztályún k. Hétköznap: de. 7-től du. 19 óráig, munkaszüneti napokon: de. 7-től du. 13 óráig. Rendkívül sürgős esetekben az alkatrész kiszolgálását az ügyeleti szolgálaton túl is biztosítjuk. AGROKER VÁLLALAT, EGER

Next

/
Thumbnails
Contents