Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-28 / 99. szám
bi AGY FÜG ED I MOZAIK TÍZ Nem nagy idő, különösen Bem egy közösség történetében. Nagyfügeden mégis úgy emlegetik az utóbbi tíz esztendőt, hogy az több változást hozott, mint előtte több emberöltő. Leginkább arra hivatkoznak, ami szemmel is látható: addig csak az iskola és a templom között volt járda. az is terméskőből, most ha Összeszámoljuk, 13 kilométer, TOgyis minden utcában járda van, sőt a Szabadság, a Bocskai és a Dózsa György utcáknak mindkét oldalán. És ez már öntött beton. Tíz évvel ezelőtt csak a község közepén egy kilométerre terjedt ki a Villanyhálózat, most nyolc kilométer. Nyolcvan új ház is épült és még egy tucatot felújítottak ez idő alatt. Úgy is mondhatnánk, hogy Nagyfüged fiatalodott — pontosan tíz esztendőt. Víz I. A községet kettészeli a Beli er-patak, de Nagyfüged határában ömlik a Majzik is a Mamába. A természet túlontúl gondoskodott a termőföldek vízellátásáról. 1963-ban a Tárná áradása a községbe tört, családokat kellett kiköltöztetni, • a község nagyobb része veszélyben volt. Máskor a hegyekben összegyűlt víz ... .— Detk, Visonta, Karácsond irányából — fenyegette a községet. Áz új gát hossza mintegy nyolc kilométer, félkörben húzódik a község déli részén. A további munka már az új tanács feladata, amelynek tagjai mintegy félmillió forintos állami támogatást „harcoltak ki” erre. Ebből a pénzből vízlevezető árok készül, ami a Benébe hordja az idegen vizet. A munka végeztével nem lesznek védtelenek a természet haragja ellen. Víz II. A tanácstagok jelölő gyűlésein került szóba, hogy amíg a határban bőviben vannak a víznek, addig a községben elkelne egy új kút; bővítésre szorul a vízhálózat. ---A déli részen van ugyan egy kút, de mindössze 1800 méter cső, hat csap tartozik hozzá. Az uj házakat úgy építik, hogy fürdőszoba van bennük és a konyhában is csapra vezetnék a vizet... nek. A fiataloknak volt egy nagyon szép cukrászdájuk, ie büfé-italozónak alakította át a földművesszövetkezet. Ezzel senki sem értett egyet! Kultúra A cukrászda ügye is ide tartozik, a községnek ugyanis nincs kultúrotthona, a fiataloknak kellene a szórakozóhely. Ók ugyanis természetesnek veszik, hogy a község valamennyi utcáját portalanít- ják, nem lesz többé sár a Tócsán, vagyis a Dózsa György úton, vagy a Csókás-részen, azaz a Petőfi utcában, hogy közvilágításra higanygőzlámpákat szereltek fel. Nagyobb vonzóerőt gyakorolnak rájuk a mindössze 18 kilométerre levő gyöngyösi szórakozóhelyek, a klubok. Távlati terv szerint a jelenlegi tanácsházát alakítanák át kultúrháznak és kisebb költséggel másutt kapna otthont, a tanácsi apparátus. Mindenesetre hasznos lenne, a fiatalokat szorosabb szálak fűznék a községhez és talán a városba áramlást is mérsékelni tudnák, mert az utóbbi években háromszázzal csökkent a lakosság, a szülőfalu tagadhatatlanul nagyarányú fejlődése — tízéves fiatalodása ellenére is. P. E, EGÉR; FOGÓ M0PRA Dokumentum-regény XXXIII. Horthy szerint a háború elveszett, s azon mesterkedik, hogy egy veszes háború után is a helyén maradhasson. Ha mi lemondásra kényszerítjük, — legalábbis úgy gondolja —, később, a háború után visz- szutérhet a posztjára. Úgy gondolja, az általunk kikény- Szerített lemondás a tisztes és Időleges visszavonulás arany- hidja... Winkelmann lassan átvette a tárgyalás vezetését. r — Véleményem szerint — jelentette ki — a. kormányzót —- lemondása után — okvetlenül és feltétlenül el kell tá- .. .. ' országról'Jí'-r --- í ke zett Veesenmayer kitérni a A KATEDRÁN ÜL A TANÁR, a padban a diák. Nézik egymást. Az egyikben a kíváncsiság, a másikban a szorongás. Az óra elején általában ez a kép a megszokott, amióta kitalálták az iskolát. Nyílik a napló, elhangzik egy néy, s ezzel a feszültség megszűnt. Van, aki azt mondja, hogy így kezdődik a „harc” a tanár és a diák között. Harc — a jegyért;.! Van, aki meg azt mondja, hogy a feleltetés = a tanár bizonyítani igyekszik, hogy a diák nem készült, a diák pedig, hogy tanár úr, kérem, én készültem .; Óra után beszélgetnek; A tanáriban; —- Áz osztályod ma produkált. Jól éreztem magam közöttük. A folyosón; — Étre négyest adni...! Monteverdi-hangverseny az Egri Tanárképző Főiskolán Monteverdi, a XVII. század korszakalkotó zeneszerzőjének műveiből díszhangversenyt rendeztek szerdán este az Egri Tanárképző Főiskolán, születésének négyszázadik évfordulóján. Az ünnepség és a hangverseny bevezetőjeként Passuth László, Monteverdi regényes életrajzának írója mintázta meg Monteverdi emberi arcát és ismertette a zenével, sorsával, gondolataival mindig az igazságért, az újért, a haladásért küzdő zenei géniuszt. Monteverdi valóban korszakot alkotó és korszakokat átfogó zenei teremtőként dolgozta végig életét A hangverseny csupán vázlatos jellemzést és ízelítőt adhatott életművéből, hiszen Claudio Monterverdi az egyházi és világi témák sokaságát formálta -meg zenei nyelven, míg a zenedrámában úttörő elgondolásain kívül a szenvedélyes igazságkeresés vezette. A műsort magyarországi ősbemutatóként — az április 11-i főpróba után — a Magnificat nyitotta meg. A téma a zeneirodalomban nem ismeretlen, de Monteverdi korát megelőzve és példát adva fordult a szöveghez és zenésítette azt meg. Ebben a Magasztaléiban nemcsak a hitből és boldogságból fakadó asszonyi érzések szólalnak meg, de az emberi igazságosság utáni vágy is. S hogy mennyire bonyolult egy alkotó szellemóriás belső fejlődése, a megpróbáltatásokból, tapasztalatokból és emberi megaláztatásokból összetevődő szenvedély Mon- teverdit hajlott korában is a Poppea megkoronázása című opera megírására készteti. Ebben a zenében fogalmazott drámában az őrült Nero és Poppea sorsa, Seneca tragédiája a mondanivaló, az, ahogyan a hatalmi őrület és az asszonyi uralkodni vágyás tönkreteszi a bölcseket. De nem a bölcsességet! Ezt a részleteiben és mondanivalójában is jól megszerkesztett műsort Monteverdi motettái és dalszerien ható, játékos zenei ötletei, scherzói egészítették ki. A főiskola kamara vegyeskara Ary Tiborné és Cseh Béla művésztanárok szólóival hatásosan és teljes sikerrel adta elő a Magnificatot. Csikós Andor karnagy érdeme, hogy ehhez a nagylélegzetű műhöz hozzányúlt es vállalkozott ennek az ősbemutatónak az előkészítésére. A mű hatását emelte Kelemen Imre orgonajátéka. A főiskola női kara Tar Lőrinc vezénylésével a motetták és a zenei ötletek életre keltésével bepillantást engedett egy nagy muzsikus meghittebb hangulatokat is rejtő világába. A már említett Montever- di-opexából a dajka, Amalta altatódalát Ary Tiborné énekelte lírai átéléssel, a dalsze- rűen könnyed és tiszta érzésekből fakadó ária tartalmát a féltő anyai gondoskodást és aggódást hangsúlyozva. A záróduettet Ary Tibor és Cseh Béla adta elő. Rezessy László főiskolai tanár a művek ismertetésén kívül az operarészleteket dirigálta. A Monteverdi-hangverseny sikeres próbálkozás arra, hogy a mai közönségtől kissé távol álló, vagy éppen méltatlanul elfeledett zenei nagyságokat emberi közeibe hozza. (farkas) A katedra a pad — Örülj neki. Annyira csak tudtad, nem? — Igazságos volt... — Igazságtalan volt;«. Egymásról beszélnek a tanárak és a diákok. A szín, a hatvani jubiláló Bajza Gimnázium, Dr. Rőczey Ödönné nevelési igazgatóhelyettes, biológia— földrajz szakos tanár: — Amit el akarunk érni a diákok és a tanárok között, így lehetne megfogalmazni: szocialista viszony. A gyerekek nagy százaléka akar tanulni, tudja, hogy a tudás az alap a további úthoz. Harc a jegyekért? Ezt nem hiszem, nálunk legalábbis nem így van. Csak egy példa: a napi „öt szó — egy példa” mozgalom. Nyelvekből öt szót (ez plusz!) tanulnak meg a gyerekek, matematikából, fizikából pedig egy-egy „terven felüli” példát oldanak meg. Ezt a diákok kezdeményezték! Mi pedig — elismerjük munkájukat Fülöp Eszter harmadikos diáklány: — NEMCSAK AZ ÓRÁK határoznak. Most volt például a vezetőségválasztás a KISZ- alapszervezeteknél. A tanárok nem befolyásolták a mi elképzeléseinket — jólesett, hogy önállóságot kaptunk tőlük, hogy megbíztak bennünk. Ami az órákat illeti? A mi osztásunkban nincs feszélyezett- ség vagy félelem a felelés, a jegyek miatt. Sőt! Van, amikor az órát egy diák tartja; felkészül, feleltet s beírja a jegyet a naplóba, (a jegyeket általában a szaktanár elfogadja), aztán elmagyarázza az új anyagot. Siroki Zsuzsanna diáklány: — A mi osztályunk szakközépiskolai osztály. Nekünk nehezebb, mint a gimnazistáknak, így aztán sokkal több segítséget is kapunk. Korrepetálás, külön foglalkozások .;; Persze, hogy teszünk érte mi is valamit! Hordós Márta diáklány: — Megismernek bennünket a tanárok az utcán, jólesik, hdgy nemcsak köszönnek, hanem «megállnak nehány szóra Az osztályfőnökünk. Köles tanár úr, rendszerint például ezt kérdezi: „Van-e valami probléma?” Aztán a közös rendezvények, kirándulások. Megszűnik a katedra-pad távolság, őszintébbek vagyunk egymáshoz, felszabadultabb a légkör. Ilyenkor sok minden kiderül, amiről eddig nem mertünk szólni... És a tanár így is tanár marad, a ml tanárunk! Dr. Bartos Imre igazgató: — NINCS ANNAL NAGYOBB kitüntetés, mint amikor a serdülő gyerek kinyitja a szívét és tanácsot kér. Hozzám is jönnek nap mint nag; 4 Ummosi mi. április 28„ péntek panaszkodnak, kémek, kérdeznek ... Az ajtóm nyitva van. Persze akad olyan is, aki két éve nem merte még átlépni a küszöböt. Velem is volt így annak idején — kétszer is elmentem az iroda előtt, asníg rászántam magam a kopogásra ... Tudom mit éreznek, de azt akarom, hogy ne félelem legyen bennük —, a tiszteletet ők megadják. Őszinteséget kérek. Amit mi adunk? Mindenért adunk valamit. Ha egy klubrendezvényen valaki szépen szaval, magyarból ötöst kap. Ha szépen énekel, énekből egy jeles költözik a naplóba. Kovács Zsuzsanna matematika—fizika szakos tanárnő: — A tantárgy szemszögéből nézve — valahogy nem gondolkodnak a gyerekek. Van egy példa; rendezgetnek jobbra, balra, minden gondolkodás nélkül. „Másképp”?^ Sokan vannak és kevés az idő velük foglalkozni. Két éve vagyok itt, van egy osztályom .;. Tetszenek a „gyerekeim”, sok a problémájuk és lehet velük beszélgetni. Van önkritikájuk, de ez néha már-már az önmar- cangolásig „fajul”. A beszélgetést nekem kell kezdeni, nekem kell közeledni hozzájuk. Szeretnek-e? úgy érzem, a többség igen. Nyitrai Zoltán biológia- földrajz szakos tanár: — Főképpen az állattant tanítom, „így jött ki” ... — AZ ÜJ TANKÖNYV any- nyira érdekes, hogy a gyerekek sokat foglalkoznak vele. Még a gyengébb diákok is érdekes problémákat vetnek fel, tehát érdekli őket az anyag. Egyszer patkányt kellett boncolni, de nem volt a környéken sem megfelelő „anyag”. Valamelyik gyerek képes volt a Chinoin- ból szerezni. Amióta itt vagyok, egyetlen fegyelmi ügy volt az osztályomban, kissé ideges gyerek — családi komplikációk —, (nem ismertein még a hátteret) osztályfőnökit kapott. Később bocsánatot kért, baj azóta sincs vele, sőt már egy igazgatói dicséret is van az ellenőrzőjében. Ha visszagondolok az én diákéveimre, úgy érzem, a maiak sokkal őszintébbek, nyíltabbak, mint mi voltunk. ★ A KATEDRA CSAK azért van távolabb és magasabban a padoktól, mert a tanár így jobban áttekintheti az osztályt. Ez azonban csak fizikai, távolság, s nem jelent semmit, sőt: eltűnik az emberi közelség* mellett Kátai Gábot katonai egységek teljes mértékben elfoglalták-e már a kijelölt körleteiket, felkészültek-e a terv végrehajtására, azt ő nem tudja, az nem rá tartozik. De hogy a magyar hadsereg, rendőrség és csendőrség nem fog szembefordulni a németekkel, s a nyilasok oldalára. áll, ebben biztos. Ugyancsak felkészítették a pártszolgálatot a legfontosabb pesti objektumok megszállására. Ha a hatalomátadás alkotmányos formák között megy végbe, akkor nagyon jó hatást kelt, ha a fegyveres erőt nemcsak a németek adják,-hanem a legforgalmasabb pontokon felfegyverzett nyilasokat is láthat majd a közönség. Mindez lehetőséget ad arra, hogy a ma- “ gyarországi bel- « politikai fordu- | latot a magyar' belső erők küz- 1 delmével indo- < kolhassák. Szálasi meg i is kérdezte a , német urakat, vajon mikor kezdődhet el az akció? — Akár már a héten, csütörtökön... Hajnalban... Ezek szerint Szálas inak már csak hármat kellett vobia aludnia a hatalomra jutásig, amelyet ügy várt, mint a gyerekek a karácsonyt. Veesenmayer azonban közbevágott: — Az még sok mindentől függ. Mindenesetre, Szálasi úr, megnyugodhat, a Führer döntése, amint mondottam, végleges és megmásíthatatlan, az időpont megválasztásában vannak még bizonytalansági tényezők ,. „ (Folytatjuk) I tonsági rendszabályokat követelne — érvelt Winkelmann.— És nagy erőket kötne le. Most, hogy Magyarország már hadműveleti terület, az ilyesfajta erőlekötés... Szálasa nem szívesen engedte volna át a németeknek Hor- thyt. Micsoda elégtétel lenne számára, hogy az az ember, akinek megsértés«éért börtönbe került, most az ő foglya lehetne, kénye-kedvére kisaolgáltat- va. — Én nem látom ilyen súlyosnak a kérdést! — mondta. Winkelmann egy határozott kézmozdulattal elvágta a további vitát: — A magyarországi helyzetért mi vagyunk felelősek! — jelentette ki. — Ügy tudom, Szálasa úr, ezzel ön egyetért? — Hogyne! Természetesen! — sietett Szálasi engedelmességéről biztosítani az SS-tábornokot. A nyilas vezető nagy örömére Kovarcz és Krumholz néhány szóval beszámoltak arról, nőiként állnak a hatalom- átvétel előkészületei. Krumholz szerint, akár másnap is megkezdhető az akció. Legalábbis ami a nyilasok felkészülését illeti. Hogy az akció véghezviteléhez- szükséges nemei probléma megtárgyalása elöl. — Szerintem nem az — mondta Szálasi, azonnal Winkelmann mellé állva, hiszen Winkelmann már régen ő mellé állt. — Ha a kormányzó... Winkelmann nem hagyta most már, hogy hallgatásra kényszerítsék. — Ha a kormányzó — mondta — Magyarországon marad, újabb klikk fog kialakulni körülötte, s ez újra csak nyugtalanságot idéz elő. Az a felfogásom, s ezt már régen hangsúlyoztam, mindeddig eredménytelenül, de az események menete engem igazolt, Horthy mindaddig nem nyugszik, amíg teljesen meg nem akadályozzuk cselekvési lehetőségeiben... Akár saépszerével, akár erőszakkal bírjuk távozásra az országból is el kell távolítani... — Németországi vódőőrizet? — kérdezte Szálasi. — Olyasféle — válaszolta az SS tábornok. — Hogy milyen körülmények között, az a távozás módjától' függ. Szépsaa- rével, vagy erőszakosan. Ehhez mérten fogunk mi is eljárni. .. — Ha a kormányzót Németországba vinnék — vetette közbe Szálasa — ezzel csak feleslegesen mártírt csinálnának belőle... Winkelmannak azonban nem volt érzéke az ilyen megfontolásokhoz:. — Mártír, nem mártír, Európa élethalálharcát vívja... — A kormányzó letartóztatását én is szükségesnek tartom — mondta Szálasi, nehogy félreértsék, -r- De úgy gondolom, hogy nem szükséges őt kivinni az országból. Itt is ügyelhetünk rá. hogy ne érintkezhessek a külvilággal. .. «— Ez túlságosan nagy bizAz újonnan megválasztott tanácsi testület már foglalkozott is vele. Négyszázezer forintjuk már van rá. Az Ady Endre úton egy 350 méteres kutat fúrnak, de egy hydro- globuszt kellene felállítani, hogy a víz eljusson minden utcába és minden házba. Erre a pénz kevés, víztársulatot kellene alakítani és így, együttes erővel menne a dolog. Kereskedelem Hat új ház fundamentumát rakták le az elmúlt hetekben, a község lakóinak — Nagyfüged lélekszáma 2400 — egymillió forintja van a takarékban. Van pénzük az embereknek, mert a környező üzemiekben (Visonta, a gyöngyösi váltógyár, szerszámkészítő, az oroszi ércbánya) jól fizetnek, de a Dózsa Termelőszövetkezet is kitesz magáért, különösen a múlt évi új vezetőségválasztás után. Számottevő a község vásárlóereje, amihez a kereskedelemnek alkalmazkodnia kell. A belterületen van egy önki- szolgáló élelmiszerbolt és egy megfelelő iparcikkbolt Két helyen van vegyesbolt, de úgy mesélik, hogyha két vevő bemegy, háromnak ki kell jönnie. A TÜZÉP csak most létesített lerakatot, ahol még mindig csak hulladékot mér-