Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-20 / 92. szám

Nagy pillanat Visotitan!

Megérkezett munkahelyére az óriáskotró első gépegysége

AZ ELMÚLT HETEKBEN RENDEZTÉK MEG A SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA CÍMÉRT FOLYTATOTT VERSENYT, AMELYEN MEGYÉNKBŐL IS TÖBB FIATAL INDULT, ÉS SIKERREL SZEREPELT. A LEGJOBBAK JUTALMUL OSZTÁLYTÁRSAIKNÁL KORÁBBAN KAPTAK BIZONYÍTVÁNYT, HÁROM HÓNAPPAL HAMARÁBB LETTEK SEGÉDEK...

katos.Harmadik helyezésemmel szereztem jogot én is az országos döntőre... Mit mondjak róla? Először mérethibás élőmunkáit darabot kaptam, amelyből lehetetlen volt elkészíteni a kívánt munkát. Amikor nagy időveszteség után végül is kicserélték s újat adtak helyette, kisvártatva azért kellett bosszankodnom, mert előlem egyszerűen eltűnt a nagy izgalmak közepette elkészült két satupofa. Valaki tréfából, vagy rosszindulatból elvitte ... Nem tehettem mást. mint hogy ismét hozzáfogtam a feladathoz. Gondolni sem mertem, hogy ötösre átkerül megoldanom...

Előbb sorrendet tartva, később már olykor egymás za- vába vágva idézik a közelmúlt sokáig élő emlékeit, élményeit s gyerekes rajongással vallanak szakmájukról. Aztán előbújik belőlük a felnőtt: tárgyilagos véleményt mondanak a tanulóidőről, fesztelenül említik annak jó és rossz oldalát, bírálnak, javasolnak. Reálisan, korukat meghazudtoló komolysággal tervezik a jövőt. Erdélyi Balázs kivételével valamennyien korábbi munkahelyükön maradnak, s természetesen kiki a saját szakmájában. Erdélyi is szívesen maradna, ha a gépjavító állomás Bélapátfalván, beteg szülei közelében lenne. Ennek híján azonban a cement- és mészműben vállal munkát — műszerész létére villanyszerelő beosztást.

— Az elektromosság a mindenem —mondja búcsúzóul —. részemről teljesen mindegy, hogy melyik ágában dolgozom. Jó lesz nekem a villanyszerelők között is, hálózati feladatoknál. Elvégzem majd a felsőfokú technikumot, szakember leszek a bélapátfalvi gyár villamosüzemében is. Nemcsak az első fizetést várják, mind az öt fiatalember tovább akar tanulni.

— S utána ... ?

— Gyakorlatot szerzünk a műhelyben, s egyszer majd mi is tanulókat nevelünk, másokkal is megszerettetjük a szakmánkat.

— Sok sikert hozzá, fiúk ...!

Gyóni Gyula

A 150 tonnás gépóriás elindult a munkahelyre.

Érdekes eseménynek voltak szemtanúi kedden délután a halmajugrai gépszerelési üzem dolgozói: elindult útjára, és sikeresen megérkezett munkahelyére az óriáskotró első gépegysége, a 11-es önjáró szalagfej. A szerelőüzemtől, a munkahelyig az érdeklődők díszkísérete mellett tette meg az utat a

gép.

Különösen a „Mező Imre”, a „Vörös Október”, a Jámbor Lajos, és a Barna Zoltán szocialista címért küzdő brigádok izgultak az úton. Szegedi Máté és Luda János csoportvezetők irányításával ők szerelték össze a hatalmas gépet Kemény, megfeszített munkát végeztek, de az ígéreteiket beváltották, amit vállaltak, maradéktalanul teljesítették.

A pontos megfigyelések és az utolsó műszaki ellenőrzések után rövidesen munkára fogják a gépet, a szerelők pedig búcsút vesznek a masinától. Várják őket a szalagpályák, a gépcsoportok, hogy néhány hét múlva újabb gép készüljön el.

Gratulálunk a sikerhez.

Kovács Tamás villamosmérnök kis URH rádió adó-vevő készülékkel irányítja a hatalmas gép elektromos szerelési munkáit. ;

(Kiss Béla felvételei)

20 ezer C-s rendszámú gépkocsi

Budapesten két autószalont ják szolgálni a gépkocsivásártart fenn a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat: A Népköztársasági úti és az Üllői úti „autóbolt” bonyolítja le az ország személygépkocsi kereskedelmi forgalmát. Megkérdeztük Székely Károlyt, a Merkur' igazgatóját, hogy hány új személyautót adnak el Magyarországon 1967-ben?

— Legalább 20 ezerre számítunk. Eddig általánosan két esztendő kellett ahhoz, hogy valaki az előzetes jelentkezés után hozzájuthasson kocsijához. Nálunk ezt hosszú időnek tartják, pedig még ott is, ahol fejlett autógyártás folyik, mint például Csehszlovákiában és az NDK-ban, bizonyos autótípusok még későbbben kerülnek a megrendelőkhöz, mint nálunk. Közismert, hogy jelenleg még nem telített a magvar autópiac és jó időnek kell eltelni addig, amíg az autószalonok azonnal ki tudlókat. Arra számítunk, s a vevők is joggal bíznak benne, hogy egy év múlva már nem kell hosszabb időt várni a kiutalásra.

— Nyitnak-e vidéken is autószalonokat?

— A külföldi autógyárak egy része szívesen nyitna autószalont — de csak Budapesten. Mi viszont vidéken is „terjeszkedni” szeretnénk: Tiszántúlon, Debrecenben kívánunk elosztóhelyet létesíteni, Dunántúlon pedig Székesfehérvárott így a vásárlóknak nem kellene Budapestre jönniük, hogy átvehessék a gépkocsit. Azt szeretnénk, ha az érkező új személyautók egy része azonnal erre a két helyre kerülne. Ezenkívül, a következő esztendőkben minden megyeszékhelyen létesítünk egy Merkur központot, amely tanácsadással és felvilágosítással foglalkozna. Zsolnai

— Igaza van a kolléga úrnak — mondja a választékos modorú Cingráber taxisofőr, miközben egy cigarettát ropogtat az ujjat között —, némelyik nő úgy hisz a férfiemberben, mint keresztények a szentírásban. Múltkor az Udvaros utca 57/c. elé kértek sürgősen egy taxit, én voltam a soros a fuvarban. Kicsit várni kellett, szórakozottan megnéztem a névtáblát a levélszekrény alatt, amelyen az állt: Keresztes Pál, oki. építészmérnök.

— Ott álltam a házacska előtt, s egyszerre azt láttam, hogy egy zabálni való kicsi nő szalad a lépcsőn lefelé, egyenesen neki a kocsinak. Szaladó s közben gombolta a kabátját, azonnal láttam, hogy sürgős a fuvar. Nem volt már mai csirke, kolléga úr — hagyott fel Cingráber végképpen a választékos beszéddel —, harminc és harmincöt között lehetett. Tudja, kolléga úr, a jó borbély meg a jó taxisofőr szóval tartja a pácienst, szinte hivatali kötelességnek tekinti. Hát én megkérdeztem:

— Hová ilyen sürgősen, nagyságos asz- szony?

Az asszony úgy vallott nekem, mint a gyóntató papnak.

— Most telefonált az uram, hogy délig átvehetem az újítási pénzét Azért rohanok, mert tudja a szaktárs, hogy a pénz addig jó, amíg meleg.

Pajtáskodva nevetett, én pedig azonnal láttam, hogy kcresheSIMON LAJOS:

INTeRMeZZO

tek nála valamit. Vezetés közben behunytam egy pillanatra a szemem, ez a szokásom, amikor vakmerő játszmába kezdek. Arra következtettem, hogy ez a nő a mérnök felesége lehet. Vakmerőén megkérdeztem.

— Hogy van a kedves mérnök úr?

A tükörből figyeltem az asszony arcát, irtózatosan meglepődött.

— Honnan ismer minket? — kérdezte, én meg ismét behunytam a szemem, mert akkor vállalkoztam igazán a vakmerő dologra. Hanyag eleganciával elővettem azt a csomag amerikai cigarettát,

amit vagy három héttel azelőtt tukmált rám egy angol pasas, azzal kínáltam az asz- szonylcát, magam is rágyújtottam, ámbár nekem túlságosan gyengécske az a füstölnivaló, és azt mondtam:

— A mérnök urat csak egyszer láttam, de a nagyságos asz- szonyt már egészen jól ismerem. Majdnem mindennap látom.

Behunytam a szemem és elszántan azt mondtam magamban, most vagy soha.

— Asszonyom — mondtam irtózatos vakmerőén — nem kertelek, ez az utolsó alkalom, hogy bevall- jam, hónapok óta várok a telefonjára...

Az asszony olyan lélegzetet vett, hogy szinte csuklóit, a tükörből láttam, hogy egy picit tátva maradt a szája. Azt is megfigyeltem, hogy alaposan végignézett, a hófehér ingemen akadt meg a tekintete. Szerencsém volt, egy órával azelőtt esküvőre fuvaroztam egy fiatal párt, előtte hazaugrottam inget váltani. Az asszony hirtelen másra akarta terelni a szót, váratlanul megkérdezte:

— Hogy lehet az, hogy maga lényegében fizikai dolgozó és mégis ilyen szép hófehér inget visel?

— Asszonyom — mondtam —, az ember akkor is őrizze meg a méltóságát, ha pillanatnyilag csak taxisofőr. Az úr — mondtam nevetve, de úgy, hogy legyen benne egy kis keserűség is — a pokolban is úr. Egy úriembernek legyen huszonnyolc darab fehér inge, tizennégy a szekrényben, tizennégy a mosónőnél.

— Kicsoda maga voltaképpen? — kérdezte izgatottan az asszony.

Hát megint csak behunytam a szemem.

— Most még csak taxisofőr vagyok, asz- szonyom. De hamarosan az ura kollégája leszek. Ugyanis még egy vizsgát kell letennem a gépészmérnöki diplomáért.

A tükörből láttam, hogy deresedő halántékomat nézi. Természetesen kihasználtam ezt is.

— Igaz, nem tfagyok már mai gyerek — sóhajtottam —, de a magam fajtája ragadja meg az alkalmat, és akkor tanuljon, ha. engedik. Azaz, ha engedik, folytassa a tanulmány'iit, mert én nem ma kezdtem az egyetemet. Már negyvennégyben elvégeztem az első évfolyamot, a következőről kivágtak. De nem folytatom, asszonyom, hiszen ez a múlt, a múlt ugyebár csak hátrafelé forgó kerék, nem szabad vele törődni. A lényeg az, hogy ki- ebrudaltak az egyetemről. a nehéz időben el kellett helyezkednem szeneslegénynek. Akkor, bizony, munka közben, nem viselhettem ilyen fehér ingeket, asszonyom. De munka után akkor is felöltöttem a fehér sélyempuplint és felhúztam az arany pecsétgyűrűt, mert az emberi méltóságot a legmélyebb pokol fenekén is meg kell őrizni, asszonyom!

A választékos szavú Cingráber az utolsó szavakat átszelle- mülten mondta, mint a színész. A kocsi mellett megszólaló te- tefon döbbentette a valóságra.

— Hát ez lett a vége, kolléga úr — mondja, miközben a telefonhoz ballag —, az lett a vége, hogy a nagyságos asszony megadta a barátnője telefonszámát. Még nem tudom, mit kezdjek vele, sajnálom, mert ha teljesen bekerítem, nem tudom, hogy elcsíp-e még magának egy igazi mérnököt.

— Apám mesterségét választottam, kőműves akartain lenni — folytatja Rasch István, aki a Heves megyei Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállaltnál töltötte tanulókorát. — Ügy éreztem, hogy jól haladtam, így gondolkodás nélkül beneveztem az országos vetélkedőre. A gyöngyösi „összecsapáson” szerencsésen túljutottam, 6 meglepetésemre hasonló kérdésekre kellett válaszolnom a fővárosban is. Aztán jött az újabb próba: a Budapest Szálló falazásánál, vakolásánál kellett megmutatni, hogy mit tudok. Helyesebben, hogy mit tudunk. Mivel a mellettem ülő Kelemen Sándor is velem együtt vizsgázott a tizedik emeleten.

— Hallott már korábban valamit a körszállóról? — vetem közbe a kérdést a mikófalvi Kelemen felé fordulva.

— Csak a vizsga napján, odafenn Pesten.

Kazinczy Ferenc mezőgazda- sági gépszerelő sztorit mesél a seregélyesi vizsgáról:

— A Horton megrendezett megyei elődöntőn a harmadik lettem, így nem is gondoltam a továbbjutásra. Aztán nagy csodálkozásomra mégiscsak meghívót kaptam az országos versenyre. Négy nappal az esemény előtt... A nagy sietségben meg sem érdeklődtem, hogy mit kell magammal vinnem, így aztán bosszankodtam az otthon hagyott szerszámosláda miatt Szerencsére a véletlen összehozott egy ismerős arcú emberrel, akiről kiderült, hogy azelőtt Petőfibányán dolgozott s talán Egerben találkozhattunk valamikor. Ö segített hirtelenjében összeszedni a szükséges szerszámokat... Aztán én is túljutottam a nehezén.

— Nekem a vertserv .par»t*r szóltak, hogy szeretnék, ha én is indulnék — emlékezik Kakukk Sándor, a bervai géplaSzabadságról hívták be az öt fiatalembert, értesítést kaptak a rögtönzött találkozóra, nem „parancsra” jöttek a Mü M. 212. számú Iparitanuló Intézetének igazgatói irodájába. Valamennyien szakmunkások már, s így természetes, hogy ezúttal csakis vendégként érkezhettek a „régi” iskolába. Mindezt megszokni persze kissé furcsa, nem csoda hát, ha megtorpannak az ajtó előtt, gyerekes zavartsággal foglalnak helyet a kerek asztal körül s szabadkoznak, amikor egykori vezetőjük, Kameniczki Antal cigarettával kínálja őket Néhány perc múlva azonban megpróbálják levetkőzni diákos félszegségüket, s felnőtte* magabiztosságai kapcsolódnák a beszélgetésbe.

A bélapátfalvi Erdélyi Balázs azzal kezdi, hogy már gyerekkorában is érdekelték a járművek s a nyolcadik osztály elvégzése után bizony nem jelentkezett volna az egri gimnáziumba, ha előzőleg felveszik a pesti technikumba. Ám másképpen történt mint elképzelte, így jobb híján, az érettségi után látott hozzá régi terved megvalósításához. Nehezebb volt, mintsem annak idején hitte. Munkahelyén, a gépjavító állomásán kisebb-na- gyobb csalódások szegték a kedvét, édesapja váratlan leszáza- lékolása, anyja betegeskedése öltözött mindennapi gondot. Egyszóval nem telt valami kellemesen a tanulóideje, de azért csak elsajátította a szükséges járművillamossági ismereteket. Jártasságot szerzett a trafók, villanymotorok tekercselésében s az idei tavaszra már a vezetékeléshez is értett any- nyira, hogy el mert menni a miskolci, területi versenyre. S bár a vizsgákat sajnálatos, rokoni haláleset zavarta meg, 47 ponttal, kitűnő eredménnyel szabadult a műszerész szakmában ...