Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-16 / 64. szám
Mónosbélben munkát találtak a szarvaskői bányászok A Népújságban már írtunk arról, hogy az újabb kőolaj- és földgázkincsek feltárása, a szovjet kőolaj gazdaságos behozatala és a villamos távve- zetékhálózat kibővítése a szénnél olcsóbb energiaforrások felhasználását teszi lehetővé. A termelés költségeinek csökkentése azt diktálja, hogy a ráfizetéssel dolgozó bányák termelését csökkentsék, vagy megszüntessék. Ilyen okok miatt került sor a szarvaskői bánya termelésének csökkentésére, majd két-három hónapon belül becsukják a bányát. De mi lesz az emberekkel, hogyan találják meg helyüket azok, akiket már áthelyeztek? Barta Imre szarvaskői lakos. Korábban Farkaslyukban, a fúrásoknál dolgozott, 1959 óta pedig a szarvaskői bányában. Harminchét éves férfi, több mint hét évet föld alatti munkán töltött. Ez év január 1-én a mómosbéli fatelepre helyezték. Nem, egy napig sem volt munka nélkül De a bányában a fronthoz tartozott, társával a szalagról a csillébe ürítették a szenet. Mónosbélben meg a kasra adják fel az anyagot, vagont pakolnak és elvégzik azt a munkát, amit a fatelepen rájuk bíznak. Nem is volna semmi baj, de a kereset jó 300 forinttal kevesebb. Ez a pénz nagyon hiányzik, megérzi a család — mondta Barta Imre. A szarvaskőlek olvasták az újságban, meg a gyűlésen is mondták hogy a mélyművelésből kikerülő bányászok kapnak valami segélyt, ami a kereset- csökkenést egy időre ellensúlyozza. Ebben bizakodnak de sokra értékelik fontos volt, hogy hosszabb megszakítás nélkül munkát találjon. ötvenéves múlt, szarvaskői lakos fél évszázada, hová csavarogna munka után? A bányánál lóápoló és kazánfűtő volt, Mónosbélben pedig a palát válogatja. A bányánál 58 forintot, a fatelepen 54-et kap egy műszakra. — Nem sok de biztos kereset ez. Az idősebb ember már nehezebben válogathat. Csak aztán így maradjon — tűnődött Nagy Mihály. Kérdésemre elmondta, hogy Szarvaskőben négy hold földje, két jármos tehene van. Az Í300— 1400 forint, meg a négy hold föld, külön-külön kevés a megélhetéshez. De együtt a kettő, az asszony segítségével, élhet az ember, a mai igények szerint is. Nehezen adja a termést a kis hegyi falu dimbes- dombos határa. Nem kifizetődő a gépesítés, bizonyára azért nincs náluk tsz. — És a nyugdíj? Számít-e rá? Nagy Mihály több mint tíz éve kétlaki. Elmondta, hogy 700—800 forint nyugdíjra számít, de mosolyogva hozzátette, hogy nem kell azt siettetni. Azzal ráérünk majd akkor, amikor fogytán lesz az érő. Amit az új munkahelyen rábíznak elvégzi ő, és ezután is szeretné jól művelni a négy holdat. Mint1 egy pedagógus azt a biztonságot is, hogy a szomszéd faluban állandó munkahelyet találták. Nagy Mihálynak különösen A MAY felkészült A MÁV felkészült a március 26—27-i és az április 3— 4-d kettős ünnepek várható nagy forgalmára. A húsvéti forgalom lebonyolítására március 23-tól 28-ig — a hivatalos menetrendkönyvben a hét végére meghirdetett 106 vonaton kívül — 168 mentesítő személyszállító vonatot indítanak az ünnepek alatt tehát a naponta közlekedő vonatokon kívül 274 vonat szállítja az utasokat. Március 24-én, pénteken 12 órától 24 óráig Budapesten, a Nyugati-pályaudvaron 15 mentesítő vonat indul: 12 Debrecen és három Szeged felé. Március 25-én, szombaton viszont előreláthatólag a Keleti-pályaudvarról utaznak a legtöbben, ezért innen 12 órától 24 óráig 18 mentesítő vonat indul, tíz Miskolcra, négy Békéscsabára, három Kiskunhalasra és egy Győrbe. A gyöngyösi V-ös számú Általános Iskola n. A) osztályos tanulói számára is előírja a tanterv, hogy meg kell ismerkedniük az építkezési munkákkal. Mit tehet ilyenkor a tanító néni, megkéri az ÉM Heves megyei Állami Építőipari Vállalat építésvezetőségét, segítsen rajta. A pöttömnyi emberkék csodálkozó szemmel járták végig az épülő ház emeleteit, hallgatták Garai János művezető okos magyarázatát, aki csak olyankor került nehéz helyzetbe, amikor egy-egy szakkifejezést kellett használnia. — Blokk: ez szakszó, gyerekek, azt jelenti, hogy a téglát nagyobb tömbökké állítják össze, hogy gyorsabban lehessen a falakat felépíteni. A gyerekeket jó előre figyelmeztette a tanító néni, hogy mindent nagyon nézzenek meg, a legfontosabb dolgokat jegyezzék is fel maguknak. Mert az iskolába visszatérve, majd el kell mondaniuk, mit láttak, mit tanultak az építkezésről. A Mónosfoélbe helyezett másik négy szarvaskői bányásznak sem lehet panasza. Jó a vasúti közlekedés, alig 6 kilométer a két állomás egymástól. Mónosbélben nem betolakodó újoncként, hanem megbecsült munkásként fogadták őket. Mi lett a többiekkel, hová kerültek, kérdeztem Egercsehi- ben a munkaügyi osztályon. A tamalelesziekről, az ideiglenesen szerződött munkásokról nem sokat tudnak. Több mint ötvenen a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat egri üzeméhez kerültek, 12 fő a Mecseki Ércbányánál, 11 a Várpalotai Trösztnél, 10 a Mátrai Kőbányánál helyezkedett el, további 23 ember közül került Egerbe, Kisterenyé- re, Ózdra és Szolnokra. Eddig csak tíznek kellett felmondani. A többiek nvorttban elhelyezkedtek, mert segített a bánya és az emberik maguk is iparkodtak. Ma még mintegy 120-am dolgoznak Szarvaskőben. Egereseidbe legfeljebb 80 bányászt tudnak átvenni. De kinek milyen beosztás jut, kit, kinek a helyébe tesznek? Eme a kérdésre nem könnyű feledni. Burza István, Bányai József, Barta János és öt társuk azt mondta, hogy akinek erős a karja és szeret dolgozná, addág keressen állást, amíg választani is lehet. Az egri téglagyártól már megérkezett a kikérő levelük. P. L. A gyerekek tehát jegyeztek. Nem is gondolták, milyen gyorsan szükségük lesz a maguk által készített vázlatra. Mert amikor már mindent megtekintettek, amikor már mindent mogérdeklődtck, a művezető bácsi, annak rend- je-módja szerint visszakérdezte tőlük az anyagot”. Még a jegyzetüket is megnézte. Mindent úgy csinált, akár egy pedagógus. — Mutasd, fiacskám, te mit írtál fel — szólt az egyik gombszemű aprósághoz. — Szakszó — hangzott a büszke felelet. Nemcsak tanulságos, hanem derűs is volt ez a munkahelyi látogatás. A gyerekek közül többen csak azt sajnálták, hiába ígérték meg, hogy nagyon fognak vigyázni, nem ülhettek bele a toronydaru kosarába. Pedig milyen jó lett volna abban utazni a negyedik emelet magasságába. Hiába: nincs hiánytalan öröm az életben. (g. mól—) TANÁCSTAGjELÖLTjEINK: „Sokat dolgozunk, de szívesen csináljuk” A Hazafias Népfront községi szervezetének elnökségi tagja, a Vöröskereszt-alap- szervezet titkára, a polgári védelmi egészségügyi szakasz tagja, a Vöröskereszt egészségügyi szakasz politikai vezetője — a hatvani járási végrehajtó bizottság tagja, járási tanácstag és most újból járási tanácstag-jelölt. Ez Sávolyi Zoltánná — s ezenkívül feleség, anya, takarítónő a körzeti orvosi rendelőben — petőfibányai ass- szony. S hogy, hogyan lett Sávolyiné mindezen „címek” tulajdonosa, az nem új keletű. Valahol ott kezdődhetett, amikor Salgótarjánban bányász férje társaival és fegyverrel leszállt a tárnába és ellenálltak a németeknek. Akkor őt és a többi bányászfeleséget vallatták, kínozták: mit tudnak a „földalatti mozgalomról”? A németek könnyfakasztó bombákkal füstölték ki a felfegyverzett bányászosat — de még ezelőtt Sávolyaié férjének gázálarcot csempészett le a föld alá ... Talán ez lehetett első akciója és az, hogy 1945-ben kommunista lett. Többi ténykedése „csupán” ezek egyenes folytatása. — Négy évvel ezelőtt meglepődtem, amikor járási tanácstaggá jelöltek. De éreztem magamban bátorságot és erőt, éreztem a bizalmat. Kényelmes, barátságos, tiszta otthont teremtett férjének és két lányának. Főz, takarít — háziasszony. Takarít — mert munkája takarítónő. Elsősegélynyújtó tanfolyamot, házi betegápolási tanfolyamot vezet... — Nagyon szeretem az egészségügyet. K'sefobik lányom is ebből vett át valamit, mert asszisztensképzőre jár. Reggel már hét óra előtt befűt az orvosi rendelőbe^ különben délután, rendelés után takarít. Közben „címeivel” járó terheit viseli. — Tanácstagi körzetem szerencsés: a Tröszt igyekszik mindenben segíteni. A felelősség nagy és sok. Minden ember buját-baját meg kell hallgatni. Ha méltányos, akkor segíteni kell. De a tanácstag is csak ember. Egymaga mindent nem láthat meg, segítséget igényel. Sávolyi Zoltánná a 14. járási tanácstagi körzet jelöltje. Néha, amikor végigmegy az utcán, állandóan köszön: „Szervusz ... jó napot... szervusz...” Mindenkit ismer Petőfibányán — mindenki ismeri. — Jó érzés ez. Sokat dolgozunk, de szívesen csináljuk. Voltak sérelmeink, mert aki dolgozik, azt sokszor támadják. Néha elkeseredik az ember, de azért csinálja A munkát nem hagytuk abba soha. (B. GyJ Messestadt Leipzig ni. Goethe pincéje Történt, hogy az Űr ezer- négyszázvalahányadik esztendejében: a híres és varázslatos Faustus doktor Leipzig városába érkezett, hogy... Illetőleg nem történt, mert Faustus doktor legendája csak azokban a festményekben öltött testet, amelyet a nevezetes leipzigi pinceház falain örökítettek meg, a sörivók szórakoztatására, meg egy kicsit a legendának és a művészetnek Is hódolva Az azonban már történeti tény, hogy Goethe, akit tanulmányai és egyik nagy szerelme is egy időben erősen Lipcséhez kötött, s aki maga is igen gyakori látogatója volt a városházzal szemben lévő pincének, látván a pince festményeit, megismerve a legendát, itt merített ötletet és ihletet Faustjának megírásához. Ezek után aligha lehet csak a habzó bajor, pilseni sörökhöz való vonzódással vádolni azt, aki leballag a pince lépcsőin, mert nemcsak a zamatos sörnek, de az irodalom- történetnek, sőt egy kicsit a város történelmének is hódol. Nos, hódolók seregében éppen a vásár alatt lenne hiány? Szó sincs róla. A több ágú középkori levegőt árasztó, vastag, fényezett, de zömök tölgyfabútorokkal, faragásokkal és korabeli festményekkel díszített pincében boldog lehet, aki asztalt kap. Megpihenni, — Megjelent a Leipziger Zeitung, a legfrissebb vásári hírekkel imént még Faustus doktor legendáján, Goethe itteni szerelmén ábrándozó vendéget. Lipcse ilyen kétarcú város. De rögtön hozzá kell tenni, hogy nem határozott, éles voa vásár központi Irodaháza nyolc emeletével, csupa üveg homlokzatával, ifjonti derűvel tekingetve vissza a méltóság- teljes, öreg, de évszázadokkal bölcsen dacolni tudó volt vá- városházára. A Tamás templom gótikus tornya is csendesen szemléli az onnan nem messze látható főpályaudvart. A Tamás templom belső ívei, hangulata, világhírű kórusa, az előtte álló Beethoven-szobor, az orgona zengése letűnt korokról vall lenyűgöző erővel. Európa legnagyobb fedett pályaudvara, ahová és ahonnan ezekben a napokban huszonnégy óra alatt 500 vonat érkezett és indult már ismét újra a legfrissebb jelen szimbóluma. A szomszédos Drezda méltóságteljes város, borzalmas háborús pusztításaiból újjáéledve is őrzi és ápolja ezt a méltóságteljes, éppen ezért lassúbb ritmusú élettempót. Lipcse fütyül minden méltóság- teljességre, féltő gonddal óvja évszázados értékeit, építi a város új arculatát és a vásár után is éli a zajos, pezsgő ritmusú, de mindenkor fegyelmezett életét. És nem véletlenül említem ezt a szót, hogy „fegyelmezett”. Elképzelhetetlen lenne a város lakóinak belső, maguk kialakította fegyelme nélkül A múlt évszázados árkádjai alá is betódul a jelen pezsgő, vásári élete. körülnézni, ábrándozni, korunk és Lipcse szédítő forgatagából visszarévedni a csendesebb középkorba, avagy csak a XVIII. századba, érdekes és emlékezetesebb idő- paradoxon. Mert nem kell mást tenni, mint néhány lépést vissza, akarom mondani felfelé tenni a lépcsőkön, s a hatalmas épülettömböt csillag arányban átszelő átjáró folyosók üzlet- hálózata már újra és ismét a jelenbe ragadja magával az Itt volt a népek csatája, s itt is tombolt a második világháború. Lipcse híd akar lenni Kelet és Nyugat között, a megértés, a békés egymás mellett élés, a gazdasági, tudományos együttműködés hídja. De a Dimitrov múzeum, amely annak idején a lipcsei per törvénytelen törvényháza volt, azt is példázza, hogy nem a megalkuvó elvtelenség híd- ját, hanem az egyenrangúság, az elvi szilárdság kapcsolatát kívánja megteremteni. És hogy az eltelt évek lehetővé tették, hogy ezen a hídon valóban mind egészségesebb ütemben áramoljon át az együttműködés, a világ sorsáért, gondjáért való közös felelősség, s a béke gondolata, — ez elévülhetetlen jelenkori érdeme ennek a 600 ezer lakosú vidám, dolgos és művelt városnak. nalakkal kettéválasztott arcú város, ahol a múlt és jelen kibékíthetetlen ellentétben állna egymással. A mindig kereskedő, a mindig fürge, vidám és örökké optimista lipcsei emberek sajátos atmoszférát teremtettek városukban, s ejrmek nyomán megkapó egységbe ötvöződik a múlt és a jelen. A lipcsei városházával szemben — ez az épület nemcsak belül, de egész architektúrájával, rémet reneszánsz stílusával egymagában is múzeum, — ott áll évente kétszer is félmillió vendéget fogadni, elszállásolni, étkeztetni, elképzelhetetlen lenne az egyébként sem szerény méretű, de a vásár idejére első pillanatra megfékezhetetlen- nek tűnő forgalmat lebonyolítani. Minden egyes lipcsei ember házigazda, cicerone, mindegyik szívből magáénak i3 vallja a mindenütt látható jelmondatot: Köszöntjük a vásárok városában. Sokat tanult, sokat szenveript.t «inlrnt nrtntt p? n város.« Auf Wiedersehen, Leipzig! (Vége) Gyurkó Géza Tombola a gomba alatt. A tombola nyertese megkapja az egyik Trabantot. Ezért is, de kedves külseje miatt is, állandó találkozóhely a gombéi a lipcsei vendégek számára. (Fotó: Gyurkó) SMMM3 1967. március 16., csütörtök
