Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-12 / 61. szám

FORGÁCS KÁROLT: Télkergető március Szorgalmas szelek jöttek sarjadó-fű-szagú ruhában senki sem tudja ki küldte őket végigsöpörték a déli oldalakat suhintásukra eltűnt a hó a mohos sziklákról s a napsütött sziklatövekbe hóvirágot ültettek. A szerpentineken fekvő tél felvágott ereiből ezer csatornán folyik a hóié s az utak salakját sárrá áztatja a hideg tenyérre szelídített madarainak már nem kell a korlátokra kikötött sajt szalonna csízek és feketerigók éles csiviteléssel röpöködnek két hegycsúcs között a zöld fenyők sűrű ágain a mókusok rendbeszedik szétzilált fészkeiket a harkály erélyes kopogásai jelentik hogy az ég és föld között kinyitott nagykapun nem csak az öröm trillái fémek be. Egy tizenéves délben boldog örömmel mutatta magasba az első hóvirágot. A hó alatt elázott bronz-színű tölgylevelek életrekelnek^ megindulnak a lejtőkön csörögve a völgyekbe elfáradva ráperdülnek a csattogó kis patak hátára s a hullámokkal együtt utaznak ismeretlen célok felé. A délre nyíló szakadék fölött láthatatlanul feszülő viadukton kékhasú mosott-gyolcs-színű felhő-gulyák vonulnak nyugatról keletre. Déli nap fénye ragyog ránk, de tüze lángostorral csak néha csap le ide: ha nem takarják el a tülekedő felhők. ...8 az orvos azt mondja: szépen gyógyulnak a gócok... ANTALFT ISTVÁN: Lehajolva a földig... Nem jött még ideje alkony! árnyak bódulatának; mennyit ütött a torony hangja, számolni ms kellett. ... Én kerültem-e el. vagy engem a csillageső... ? Hol hullt el aranyam, hol bujkált örömöm? Tengerpart kővein már csúf hüllők sorakoztak, rám bámultak, üveg szemeikkel, mégis, a gyér fényben, ami rám hullt — s azt napod adta — a vízből kortyoltam, lehajolva a földig... DONKÓ LÁSZLÓ: Dicsértessék, ki szeretni képes, áldassék neve, ki megbocsájt, kinek csöpp vér sem tapad kezéhez, ki nem játssza meg az ostobát. Dicsértessék, ki a csőre töltött fegyverét nem tartja senkire, áldassék, akiben felötlött idejekorán józan hite. Dicsértessék, aki szembefordul, aki felismeri zsarnokát, áldassék, aki nem támad orvul, ki pénzért nem adja el magát. Dicsértessék, ki kezét kinyújtja és fölemeli, ki sárba hullt, áldassék, ki újra, újra s újra a békénkért élni, égni tud! VWWWWWVWV'AW/WVNAVWVVWVWVVWWVWVVWAMMWVWVW A pincéi1 meghajol, ponto­sabban inkább csak biccent, és a konyha felé indul. A testes, tekintélyes külsejű fizetőpin­cér, a szája szegletéből kérde­zi: — Megint ugyanaz? — Megint elfoglalja a helyet és tudja, mikor méltóztatik ne­ki távozni. A fiatalember nem érti, hogy ez a kettő mit beszél Ha van egy kis pénze, beül valami drá­gább helyre. Ha utazik, az utolsó fillérjét arra szánja, hogy beüljön az étkezőkocsiba, hacsak egy feketére. Most sem költhet sokat, ebben az elő­kelő vendéglőben. Kiszámílat­tan rendel, mindig csak erő­levest, meg valami főtt tésztát Ezzel épphogy elveri az éhsé­gét, olcsóbb, mint a menü, a pincérek láthatóan dühösek rá. Az ajtón házaspár lép be, jól öltözött fiatal, csinos nő, mel­lette lomha, idős férfi. A fő- pincér eléjük siet Míg a pin­cér helyet keres, a magányos fiatal férfi asztalához lép. A főpincér be sem várja a választ, udvariasan hátra eme­li a két széket hogy a pár le­üljön. Megigazítja a tányéro­kat, kis karcsú vázát állít az új vendégek elé és átnyújtja a bőrbe kötött étlapot A fiatalember csak egyszer pillant lopva az asszonyra, az­tán cigarettára gyújt Az asztal másik végén meg­történt a döntés. A főpincér bó­lint, természetesen, ahogy min­dig, sovány, szép borjúsültet s maga megy a konyhába, hogy a professzor úr meg legyen elé­gedve. A fiatalember szemű gyre veszi a férjet Kerek fej, rövid, ősz haj. — El kellene mennem — gon­dolja a fiú — azonnal félkelek, és itthagyom őket... Igen, de előbb fizetni kell. Szegényes kis ebédet ettem. Itt maradok, kivárom őket Már kikanalazták a levest, megszólal az asszony: — Mégis meg kellene nézni azt a filmet Menjünk él a íél- négyes előadásra... nincs ked­ved? — Hát... és ha nincs jegy? Az asszony karórájára néz. A fiú látja, arany karkötőára. — Fél kettő, hívd fel a pénz­tárt jő öt perc, amíg kihoz­zák a húst, addig lebonyolít­hatod. A férfi hangja kelletlen. — Innen telefonáljak? ... nincs tan túszom... — Persze... — hirtelen a fia­talember félé fordul: — Bocsánat uram. nincs vé­letlenül egy telefonérméje? „Minek csinálja ezt? Minek keveredik beszélgetésbe velem? A végén még összeismerkedést rendez, bemutatkozás: Mi a célja?” — Parancsol? Telefonérme ... — nekik persze nincs, mert hi­vatalukban is, a lakásukon is van telefon. — Van kérem, tessék ... van kettő is. Kiveszi a két érmét, és az asszony felé nyújtja. Ahogy az NADASS JÓZSEF OSZTÁLYON átveszi, ujjal megszorítják a fiú ujját A férj pénzt vesz élő és a fiú felé nyújtja. — Nagyon köszönöm a szí­vességét ... merre is van a telefon? A férj felkeli és eltűnik a te­lefonfülke felé. Az asszony a fiúhoz fordul; — Haragszol rám? — Miért jöttél ide? Az asszony elmosolyodik: — Dühös vagy? ... Ezt jól megrendeztem, mi? A hét ele­jén erre jártunk, és láttalak, amint bejöttél ide. Na, gon­doltam, ennek felvitte az isten a dolgát. Azóta mindennap itt ebédelünk. De soha nem tud­talak itt érni, most aztán sike­rült ... — És mi a célod ezzel? — Azelőtt soha nem voltál goromba hozzám. — Ne beszélj arrél. — Kerestem az alkalmat, hogy találkozzam veled? Meg akarom magyarázni, nem te­hettem másként. Meddig vár­tam volna még rád? Két évig jártam veled. — Én is elvettelék volna. — Megmondtam, hozzád me­gyék de az én gépirónői fize­tésemre, meg a te albérleti szobádra házasodtunk volna össze? — Persze, a professzor úr! — Hiába gúnyolsz.:: 8 na­gyon jó hozzám... Azért ül­tem ide az asztalhoz, hogy megmondjam neked: ma is té­ged szeretlek ... Találkozhat­nánk ... ő délelőtt mindig tá­vol van... délután is gyakran Ülések, konferenciák .:'. Hívj fel... reggel kilenc és tíz kö­zött a legbiztosabb ... felírom a számot... adj egy ceruzát... A férfi hallgatott. A nő ki­nyitotta krokodil retiküljét é belebeszélt a táskába: — Milyen utálatos vagy. várj csak ... papírom sincs . Zsebnaptárából kiszakított eg- lapot, felírta a számot és a pa pírt odatolta a fiú elé. — Tedd el... már jön.. A fiú összeszorított öklét» gyűrte a papírt. A férfi éppen hogy leüli amikor már hozták az ételt. — Félreteszik a két jegyet — mondta —, de egy órán belü érte kell menni. Különben b be kell még néznem az inté­zetbe, ellenőriznem a vizsgá­latot ... siessünk... A fiú kimérten biccentett, amikor ők ketten felkeltek az asztaltól és búcsú zásul barát­ságosan bólintottak feléje. Mi­kor végre a ruhatár felé ve­zető ajtóhoz értek, utánuk né­zett. Ujjai szétnyíltak, a cé­dulát kettétépte és odadobta az asztalra. — Fizetek! A pincér magasba húzta a szemöldökét és azonnal hozzá­lépett A széttépett cédulát is. a kétforintost is ott hagyta az asztalon. A ruhatár előtt állva még látta, amint odakint kocsiba szállnak. Az asszony lábán ma­gasra felcsúszott a ruha, mi­előtt az ajtó becsukódott. Át­vette a kabátját Indult kife­lé. Hirtelen megtorpant, gúnyo­san lebigyesztette alsó ajkát és visszament a terembe. Re­kedt hangon mondta a pincér­nek: — Rt felejtettem egy cédu­lát az asztalon, nem látták? A pincér méltóságteljesen válaszolta: — Cédulát? Lehet, hogy itt volt uram, de minden vendég után letakarítjuk az asztalt... Bocsánat... mi osztályon felüli üzem vagyunk! A/WW^VwVAAAAAAÁAAA^VVSAA/NAA/WWWWWVS/WWí/WWWWVWWV APÁTI MIKLÓS: ÖLELÉS HELYETT Könnyű félelem motoz az ajtó kulcsra zárva lassú hó kering. A kötőtű elpihent kezed már mit se babrál elalszol megint. öled bezárt világ a lassú hó felkering szemhéj aimra. Tétován megáll mereng azon tűnődik hogyan juthatna vissza. A tányérokon friss víz andalog körbe-körbe szinte hallani Tudom fáradt vagy édes nem általam, csak értem s ez is valami. neki az étlapot, kevés vendég volt. Akik az ócska fekete ko­csival érkeztek, most itták a feketéjüket. Az egyik nő egy képesújságot lapozott, rikítóan piros körme volt és homloká­ba fésült szőke haját átlátszó nylonkendővel kötötte körbe. A feje úgy ült a nyakán, mint egy celofánba csomagolt sárga- dinyne. A másik nő a kezében tartotta a feketét, időnkint szórakozottan kortyolt és né­zett ki az ablaktól. — Egész jó feketét csinálnak ezzel az ócska géppel — mond­ta. A fiú szendvicset vásárolt a presszósnőtől, és elrakta a tás­kába. Ö is kért egy feketét, s azt kérdezte a presszósnőtől, hogyan tudna egy duplát el­vinni. — Csak így, pohárban — mondta a preszós — de kihűl A táskát a karjára akasztot­ta, a másik kezében a feketét vitte. Ujjaival átfogta a poha­rat és a napon tartotta. — Hoztam egy duplát — mondta a fiú. _ Forró? — kérdezte a no. __Langyos, a napon hoztam, ne m hűlt ki egészen. — Nem jó úgy — mondta a nő. — Idd csak meg nyugod­tan. — Már ittam. — Nem tudom—— mondta a nő. Levette a napszemüveget, 8 egyik száránál a levegőben I lóbál ta. A homlokán és arcán »ipró sárga szeplők jelentek Vieg. — Nem kell? — kérdezte a fiú. — Nem tudom meginni langyosan — mondta a nő — hányingerem lesz. A fiú kiöntötte a feketét a fűre, kicsürgatta a poharat, s beledobta a táskába. A füvön párologni kezdett a kávé, lehe­tett érezni az illatát — A kávéültetvényeiken is ilyen kávészag van? — kér­dezte a fiú. — Kávészag? — Igen. Kiöntöttem a fűre, egészen kellemesen lehet érez­ni. Nem lehetne így lakást il­latosítani? A nő felült egy pillanatra, körülszaglászott a levegőben, s megnézte a tájat. — Nem érzek semmit — mondta és visszafeküdt — Gondolod, hogy lesz még időnk beszélni? — kérdezte a fiú. — Persze — mondta a nő — majd én szólok neked. Sokat szívsz ma... Megérezte, hogy a fiú ismét rágyújtott, mert egész nap nem szívott egyetlen cigarettát. — Mikor érkezik? — kér­dezte a fiú. — Ahogy mondtam... — Szóval holnap. — Holnap. Reggel majd fel­hívom a Nyugatit, hogy mikor érkezik pontosan a vonat. — Ügy... — mondta a fiú. A nő keze véletlenül a ciga­rettához ért, amit a fiú hagyott ott. Egy ideig az ujja közt tar­totta, azán hallotta, hogy a fiú kezében zörög a gyufásdo- boz és feje felett meglátta a lángot, rágyúj­tott. — Hoztam szendvicset, I nem vagy éhes? f — Majd ké- | sóbb — mondta | a nö — mos t | már elszívom. Eligazította a , törülközőt, s I visszaejtette a fejét. A fiú ki­csomagolta a szendvicset és enni kezdett. Amikor lenyel­te, kettőt papír­ra tett, aztán megfogta a ne kezét és a te­nyerébe helyez­te. A nő eldobta a cigarettát, és beleharapott. — Intéztél va­lamit? — kér­dezte a fiú. — Tudod, hogy igyekszem Nem rajtam múlik. Nem rajtam múlik. — Elhoztad a ruháidat? — Részben — mondta a nő. — Ez mit jelent? — Amit megbeszéltünk. — mondta a nő. — Kivettél két nap szabad­ságot. Azt hittem, azért vet­ted ki... Ügy beszéltük meg. — Látod, hogy amit tudtam, megtettem. — Te mondtad, hogy így már a nő. Ismét ivott, de sokkal hosszabban, mint a fiú. Utolsó cseppig kiitta a szódát. — Ez a legbiztosabb — mondta — ennek már nem árt a meleg. A nő tükröt és fésűt vett elő táskájából. Fél kézzel kétszer belefósült a hajába, megnyalta az ujját, s végighúzta a szem­öldökén. Egész közelről bele­nézett a tükörbe, s megforgat­ta benne az arcát. A fiú össze­gyűrte a papírt, amiben a szendvicset hozta és eldobta. — Holnap már dolgozol? — kérdezte a fiú. — Sajnos — mondta a nő. — Akkor holnap már nem tudsz intézni semmit. — Biztosan megvártak egy csomó munkával. Azon az ala­pon, hogy én már öt éve csi­nálom. Már azt is mondta a főnök, hogy a levelezést önálló­an kellene intéznem. — Nem is butaság. Mit vála­szoltál? — Jól néznék ki. Ha én ugyanazt tudnám, mint a fő­nök, akkor legyen ő a gépírónő, én meg felveszem helyette a fizetését. — Nem sértődött meg? — Ugyan. — Mondd, nem ez a főnök, akivel belebonyolódtál, s most nem tudsz szabadulni? — Ez egy öreg pacák, és lila a feje. Nincsenek lila fejű ügyeim. —Van pénze? — Van — mondta a nő — maszek volt, meg női Is van­nak. Meséli nekem, milyen női vannak. Néha olyan szórakoz­tató. — Nem igaz, csak meséli — mondta a fiú — valamiben biz­tosan töri a fejét. — Ismersz engem — mondt* a nő. — Akkor miért nem tuds2 szabadulni attól a másik ügy­től. — Nem olyan egyszerű... — mondta a nő. — Szeretném neked megven­ni azt a cipőt. — Ne vegyél semmit. — Tőle sem fogadtál el sem­mit? — Semmit — mondta nő. A fiú ült a fűben. A nő ki­rázta a törülközőt, aztán lepo­rolta a szoknyáját. A termosz­ból kirázta a maradék vízcsep- peket, s rácsavarta a kupakot. Mikor mindent visszarakott a táskába, a fiú kezébe adta a tükröt. Beállította a fiú kezét, aztán letérdelt elé és megfésül- ködött. Korán őszülő fekete ha­ját két oldalt homlokába simí­totta és kontyot tűzött. Két fecskefarkot rajzolt a szeme csücskébe, aztán halvány rúzzsal átkente a száját. Menjünk — mondta a fiú­nak. Odanyújtotta kezét és fel­húzta a fűről. A domboldal keskeny ösvényén leballagtak a turistaházhoz. MwmLmíL 9 1967. március 12., vasárnap nem megy tovább — mondta a fiú. — Én mondtam. — Így is lesz? — Különben nem lennék itt. A fiú elővette a termoszt és ivott. Aztán belenézett, hogy menyit hagyott még. — Nem jó ez a termosz — mondta — valahogy rosszul szigetel. — Add. csak ide — mondta

Next

/
Thumbnails
Contents