Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-11 / 60. szám
YILÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ära: 50 fillér XVni. évfolyam, 60. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA 1967. március 11., szombat Mai számumban: teljes heti rádió- és televízióműsor (A Bratislava! Tv műsora) r ÄzSKKP főtitkárának választási beszéde MAI Q^tpzeliutk A múltkoriban az egyik termelőszövetkezeti elnök irodájában üldögéltünk, s beszélgettünk a közös gazdaság gondjairól, bajairól. Annyira elmerültünk a témában, hogy észre sem vettük a halk kopogtatást az ajtón. Csak arra figyeltünk fel, amikor két kislány belépett, s kérték az elnököt, hogy írja alá a jelentkezési kérelmüket. Szakmunkás- tanulónak jelentkeztek, az egyik baromfinevelőnek, a másik pedig növénytermesztőnek. — Szívesen — mondta az elnök, s mosolyogva írta alá a kérelmeket. Ekkor jutott eszembe egy régebbi beszélgetés. Az egyik falusi szülő panaszolta, hogy nem tanul a fia, akármit csinál vele, nem jobb a bizonyítványa kettesnél. Mondtam neki — mesélte —, hogy: Ilyen bizonyítvánnyal, fiam, nem tudsz szakmát tanulni. Legföljebb elmehetsz a téeszbe. Ott majd kapálhatsz. Eszembe jutott a beszélgetés, s az is, hogy ma már más a helyzet. Egyre nagyobb a tekintélye a mező- gazdasági munkának, s most már nem „mumus” a fiatalok előtt a termelőszövetkezet. Az is tény, hogy ma már egyre inkább elismerik: a mezőgazdaság is szakma. Sőt — több szakma. Hiszen eljutottunk odáig, hogy a mezőgazdasági termelés is komoly szakismeretet, előképzettséget igényel. A gépeket, a vegyszereket csak olyan fiatal ismerheti meg igazán, aki az általános iskolában is megmutatta rátermettségét. Értékekről van szó, s ezeket az értékeket csak képzett szakemberekre bízhatjuk. Ez jutott hirtelen eszembe, amikor a két kislány belépett az elnöki irodába, s az asztalra tette kérvényét. S még kiegészült azzal a gondolattal, hogy egyre több fiatal lép be ma már ilyen kéréssel az elnöki irodák ajtaján. (kaposi) Brezsnyev élesen bírálta az Egyesült Államok vietnami politikáját nyugatnémet imperializmus az európai tartós héke útjában Tizenöt vidám legény MOSZKVA (TASZSZ): Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken választási beszédet mondott Moszkva bau- mani körzetének választód előtt, akik képviselőjüknek jelölték az Oroszországi Föderáció Legfelső Tanácsába. A választásokat vasárnap tartják. Belpolitikai kérdésékkel foglalkozva Leonyid Brezsnyev hangoztatta: A pért központi bizottsága és a minisztertanács terveket dolgoz ki arra, milyen újabb intézkedésekkel lehet emelni a lakosság életszínvonalát a Szovjetunióban. Továbbra is lankadatlan energiával folytatják a lakásépítkezéseket és döntés született arról, hogy az idén a vállalatok és hivatalok munkásai és alkalmazottai zömmel átallnak az ötnapos munkai hétre, heti két szabadnappal. Külpolitikai kérdéseikre térve Leonyid Brezsnyev hangoztatta, hogy az imperialista agresszió és reakció erőinek aktivizálódása növeli a feszültséget. Ezt megköveteli a Szovjetuniótól és a testvéri szocialista országoktól, hogy különösen nagy figyelmet szenteljenek a nemzetközi politikai élet kérdéseinek. Az utóbbi években az európai országok többsége egyre jobban szükségét érzi a feszültség enyhítésének. Leonyid Brezsnyev a nyugatnémet imperializmus agresszív politikáját, az NSZK politikáját nevezte a fő akadálynak Európában a tartós béke, a biztonság és a békés együttműködés biztosításának útján. — Nyíltan megmondjuk azoknak, akik ma meghatározzák az NSZK külpolitikai irányvonalát: ha önök ki akarják vívni az európai népek bizalmát, hagyjanak fel azzal az illúzióval, hogy az egész német nép nevében beszélhetnek, ismerjék el az Európában reálisan kialakult helyzetet. Ezen bedül a két német állam létezésének tényét. Világosan és egyértelműen mondjanak le a nukleáris fegyverre támasztott igényükről — jelentette ki az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Brezsnyev ezután élesen bírálta az Egyesült Államok vietnami politikáját — Az amerikai kormány, ahelyett hogy élt volna a VDK kormányának javaslatával, meghirdette agressziójának kiszélesítését. Az imperialista agresszorok bestiális ; arculata ma teljes visszataszító mivoltában mutatkozik ; meg a népek előtt — mon- ; dotta Brezsnyev. — Mao Ce-tung és csoportjának mostani politikai ma- < nővéréi azután kezdődtek •— • folytatta Leonyid Brezsnyev —, hogy kudarcba fulladt' Mao Ce-tung kalandor gazdaságpolitikája az országon be- l ül és nemzetközi síkon eredménytelennek bizonyultak az eszmei és politikai ■világhegemóniára vonatkozó igények. Leonyid Brezsnyev végül . hangoztatta, hogy a Szovjet-' unióban természetesen senki . sem tesz egyenlőségjelet Mao j Ce-tung csoportja és a kínai nép között. A hatvani fűtőházban jártunk, ahol tizenöt vidám legénynyel találkoztunk. (Riport a 3. oldalon) Amerika! bombatámadások északon és délen Kamanyin tábornok a szovjet űrrepülésről t Biztonságos űtuonalon repülnek majd űrhajósaira Ék a Maidra : A sietség szerencsétlenségekhez vezethet A visszatérés rendkívüli pontosságot igényel VARSÓ (MTI): Nyikolaj Kamanyin tábornok, a szovjet űrrepülési program egyik irányítója, nyilatkozott a Lengyel Munkás-Hírügynökség és a Lengyel Repülésügyi Intézet Bulletinje szerkesztőinek. A nyilatkozatot a lengyel lapok pénteken vezető helyen ismertették. — Az utóbbi két évben a Szovjetunió nem lőtt fel űrhajósokat, ezzel szemben néhány tucat szputnyikot, televíziós közvetítő állomást, megfigyelő laboratóriumot. Nem sietünk az űrhajós rekészül-e újabb űrhajó felbocsátására, Kamanyin tábornok kijelentette: __ Előkészületeinket nem kö tjük semmilyen évfordulóhoz. Ha a hajó és a legénység készen áll a startra, akkor kiadjuk az indulási parancsot. Azokkal az amerikai sajtóhírekkel kapcsolatban, hogy a Szovjetunió 6—6 személyes űrhajó fellövésére készül, kijelentette: — Nem hiszem, hogy az űrrepülés fejlődése ilyen ugrásszerűséget igényelne. Nem tűztük ki célul ürrekordok véleménye szerint könnyebb, mint eddig vélték, de rendkívüli pontosságot követel majd, hogv a rakéta ne váljék a Nap bolygójává, vagy sűrű légkörbe kerülve ne égjen eL A holdrepüléshez 60—70 tonna hasznos terhet szállító rakéták ' szükségesek. Ilyet meg sem a Szovjetunió, sem Amerika nem gyártott. Azonban az elkövetkező tíz évben 120—200 tonnás rakéták repülnek majd az űrben, : a Mars és a Venus irányában. (Foto: Kiss Béla) Kieslíi&'er alkudozik BONN (MTI): William Foster, a genfi leszerelési értekezleten az amerikai delegáció vezetője, pénteken folytatta bonni megbeszéléseit. Először -Willy Brandt külügyminiszter fogadta, majd megbeszélést fólytatótt Schnipperikötter nagykövettel, az NSZK kormányának leszerelési riieg- bízottjával és Schütz külügyi államtitkárral. Kiesinger kancellár is fogadta Fostert. Ezen a megbeszélésen a kancellár kérte, adjanak időt a nyugatnémet kormánynak, hogy megvizsgálhassa a tervezett atomsorompó-egyez- mény minden részletét. A két és félórás megbeszélés során Kiesinger azt is kérte, hogy az Egyesült Államok vegye tekintetbe az atomsorompó-egyezmény megkötésénél a NATO érdekeit; Bonn elfogadta a szükségállapotról szóló törvényjavaslatot HANOI (MTI): Az amerikai légierő vadászbombázói február 28. és március 6. között rendszeresen bombázták Nghe An észak-vietnami tartomány öntöző berendezéseit A jelzett időszakban az Egyesült Államok hadiflottájának egységei ugyancsak tűz alatt tartották ezt a területet. A Vietnami Távirati Iroda jelentése; szerint a néphadsereg légvédelmi alakulatai Nam Ha tartományban ártalmatlanná tettek egy újabb amerikai repülőgépet. Ezzel a VDK fölött lelőtt gépek száma 1706-ra emelkedett. Az amerikai repülőgépek Quang Tri dél-vietnami tartományban bombáztak egy Vey nevű falucskát. A támadás következtében háromszáz paraszt életét vesztette, Illetve megsebesült, többségükbe r. nők és gyerekek. A DNFF tartományi bizottsága |yilatkozatban bélyegezte meg ezt a gaztettet. WASHINGTON (MTI): A Pentagon első ízben ismerte be hivatalosan, hogy a thaiföldi légi támaszpontokon állomásozó amerikai bombázók támadásokat hajtanak végre a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen „Közölhetem, hogy a thaiföldi támaszpontokon levő gépeinkkel bombacsapásokat mérünk észak-vietnami katonai célpontokra” — mondotta a washingtoni hadügyminisztérium képviselője. püléssel — mondotta Kamanyin, tábornok —, a sietség olyan szerencsétlenségekhez vezethet, amelynek az amerikai Apollónál tanúi lehettünk. Gagarin űrrepülését — mondotta — közel ezer műszaki és személyi próba előzte meg. Arra a kérdésre, hogy 1967- ben az októberi forradalom 50. és az első szovjet űrrepülés 10. évfordulójával kapcsolatban a szovjet űrrepülés hajszolását. Az eddigi legnagyobb, Proton típusú szovjet hordozórakéta, 12 tonna hasznos terhet vitt magáva’ az űrbe. Ennek a vasúti hálókocsi nagyságú repülő ürlaborató- riumnak eredeti méretű mását a Szovjetunió ez évben bemutat ja a mont- reáli világkiállításon. — Az amerikai Satumus 5., amelyen az amerikaiak jelenleg dolgoznak, nagyobb a szov.iet Protonnál, de amikor szükség lesz rá, nagyobb űrhajóval rendelkezünk majd, í mint a Satumus 5. — mondotta Kamanyin, majd így folytatta: — E pillanatban nem tud- ”Äm megmondani az első holdrepülés pontos dátumát, "gy azonban bizonyos, a legközelebbi öt évben sor kerül erre, s a Holdra űrhajósaink biztonságos útvonalon repülnek majd. Kamanyin szerint a Holdra "épülés valószínűleg Földről Indított, egyszeri starttal történik. A visszatérés problémája Kamanyin tábornok BONN, (MTI): A bonni minisztertanács pénteken négyórás ülés során elfogadta a szükségállapotról szóló törvényjavaslatot. Paul Lücke belügyminiszter a minisztertanács ülését követően sajtóértekezleten számolt be a törvényjavaslatról. Elmondotta, hogy annak célja az NSZK „külső és belső szabadságának” védelme, a javaslat azonban természetszerűleg a polgári szabadságjogok lényeges korlátozását jelenti. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat életbelépésével megszűnnek a nyugati szövetséges hatalmak előjogai. A törvényjavaslat legfontosabb pontjai a kővetkezők: Külső veszély esetén úgynevezett közös bizottság veszi át a kormányzást, amely a Bundestag 22 és a Bundesrat 11 tagjából áll. A külső veszélyből előálló szükségállapotot a Bundestag és a Bundesrat együttesen mondhatja ki kétharmad szavazat- többséggel, vagy egyszeri többséggel, ha az NSZK-t fegyveres támadás érné. A szabadságjogok korlátozása közé tartozik a férfiak katonai szolgálatra való behívása akkor is, ha nem hadkötelesek, annak elrendelése, hogy bizonyos személyek kötelesek munkahelyükön maradid Külső veszély esetén katona ságot is be lehet vetni rendőr szolgálatra, — mondja ki 6 törvényjavaslat Mi lesz Sukarno sorsa ? DJAKARTA (MTI): A djakartai rádió pénteken reggel közölte, hogy a képviselők többsége olyan határoz ti javaslatot követel, amely előirányozza Sukarno menesztését és perbefogását az 1965-ös hatalomátvételi kísérletben való állítólagos részvétele miatt. „A többségnek az a véleménye — mondotta a rádió —, hogy az ilyen határozat megnyithatná az utat a jelenlegi konflik- ■ tus alkotmányos rendezése felé.” A Reuter úgy értesült, hogy a titkos bizottsági üléseken | a kongresszus két részre oszlott. Az egyik csoport azt ki- j vánja, hogy Sukomót „teljesen, de tapintatosan” eltávolítsák,! a másik pedig megbélyegzéséért harcol. 1