Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-31 / 76. szám

F*II,FKFKFS KÁLLAI ÉVÁRA A vészterhes 1942-es esztendő nyarán az Andrássy-lák­tanya úgynevezett hosszú szobájában hetek óta ültek falnak fordulva a letartóztatott kommunisták. A kínok háza volt ez akkor. A rabok megszokták a fájdalmakat, amelyeket B csendőmyomozók okoztak nekik; hozzászoktak a jajhoz, a sebekhez, még a közeli halál gondolatához is. Mégis megdöb­bentette őket, amikor egyik reggel belökte valaki az ajtót és hosszú, fekete hajánál fogva vonszolt be egy eszméletlen nőt. — Ne tettesd magad! — kiáltotta a detektív és belerúgott. —- Beszélni fogsz! Kik voltak a társaid? A nő nem mozdult. Nő? Inkább gyereknek látszott. Vé­kony, sápadt kisleánynak. Az óriás csendőmyomozó még egy­szer belerúgott. Semmi. Behívta az orvost, az injekciót adott a lánynak, de ez sem hatott. Akkor letakarták csomagoló­papírral. A többiek iszonyodva lesték a papírt: moccan-e alatta az áléit test. A nyomozó bosszúsan legyintett: — Ez meghalt így jár mindegyik, ha nem vallja be, kik a társai. Ebben a pillanatban nyöszörgés hallatszott. A csendőr is elhallgatott meglepetésében. így tisztán ki lehetett venni a lány szavait: — Nem tudok semmit... nem mondok semmit... Ki volt ez a bátor lelkű kislány? Kállai Éva nem volt mái- gyerek akkor: 25 esztendős, csak sokkal fiatalabbnak lát­szott. Négyéves mozgalmi múlt állt mögötte. A kommunista pártnak még nem volt tagja, csak rokonszenvezett vele — talán éppen ott, a halál torkában edződött benne acéllá a meggyőződés. Az intemálótáborban, a börtönben — amely az Andrássy-laktanya után következett — megszerezte a meg­felelő elméleti tudást is. Amikor 1944. március 22-én — három nappal az ország német megszállása után — kiszabadult, nem törődve a hatalmassá lett veszéllyel, betegségével, azonnal jelentkezett: forradalmi munkát kért. Párttag lett. Életének vágya beteljesedett: nem kímélte magát ezután sem. Ogy dol­gozott, ahogyan azt mindig elképzelte — ha kellett, éjjel, ha kellett, nappal —, sokszorosította a párt titkos sajtóját, szer­vezte az illegális találkozókat... Amikor a főváros VIII. kerü­letét felszabadította a szovjet hadsereg, az örömtől könnyezve mondta a kerületi pártszervezet megalakulásakor: mit ezután megélek, ajándék. Az „ajándék”: 12 rövid év. Rövid, mért ez is tömérdek munkában telt el; nem is érzékelte az időt a nagy rohanás­ban, holott valóban egy életre való esemény sűrűsödött ezekbe az évekbe: volt párttitkár és igazgató — végre egész napját a párt nevelő-szervező munkájának szentelhette. Férjhez ment, három szép gyereke született. Csak azt sajnálta, hogy aránylag keveset lehet a családjával. Beiratkozott az egye­temre is, mert úgy érezte, többet kell tudnia a munka jobb végzéséhez. 1954-ben a Budapesti Pártbizottságra került. Itt dolgozott az ellenforradalomig; az ellenforradalom alatt egy­szer ment ki csak a pártházból, amikor megnézte otthon, hogy vannak a gyerekek, nem esett-e bántódásuk? Október 30-án az ellenforradalmárok ostrom alá vették a pártházat. A lőszer elfogyott, az ellenség óriási túlerőben volt Mint a később elfogott huligánok elmondták, azzal a paranccsal törtek be a pártbizottság székházába, hogy foglyot ne ejtsenek, végezzenek ki mindenkit. Meg kell szerezniük az iratokat, a névsorokat, amelyek alapján meg tudnak találni majd Budapesten minden egykori párttagot. Kállai Éva ezer és ezer budapesti kommunistát ismert. Eszébe jutott az Andrássy-laktanya, az őrjöngő ellenforradalmárok, a lelki kin, hogy ne árulja el társait. S amikor már nyúltak utána a gyilkosok, hogy folytassák, ahol elődeik 1942-ben abbahagyták — leugrott a mélységbe. K állai Éva megérte még, ha kórházban is, a forradalmi erők felülkerekedését, a gyors konszolidáció kezdeteit. A kórházi ágyon halt meg fél év múltán ez a testileg gyenge, de akaraterejében, meggyőződésében hihetetlenül érős asz- szony. Halálában is győzött: példáján generációk nevelkednek tisztább emberré. Ha életben marad, most lenne 50 éves. Máté György Dokumentum-regény x. Ebben a pillanatban azon­ban felvíjjogtak a szirénák. A pincérek hanyatt-homlok ro­hantak, hogy bekasszírozzák a cehheket, s lehúzzák a redő­nyöket. Bornemissza felpattant. — Gyere, kedves öcsém, át­szaladunk az irodám óvóhe­lyére. Ott még beszélgethe­tünk. .. A két férfi lélekszakadva rohant át a híd alatt, majd az Eskü téren l ihegve érték el az Eskü tér 3. szám alatti épület ' apuját. A házmester épper i--, akarta zárni Mellet­te a h • 'rsrancwaok állt. Bor­nemissza intett^ Petricsnek. hogy menjen előre, maga pe­4 f inilllf 1967. március 31., péntek dig félrevonta a házfelügyelőt, majd a parancsnokot. — Pszt! — emelte az ujját a szája elé. — Egy szót sem senkinek, akárki is kérdezi, hogy vendégem volt. Megértet­ték? Mindketten bólintottak, s el tették azokat az ötvenpengő- söket, amelyekkel Bornemissza nyomatékül megajándékozta őket. Amikor lefújták a légiriadót, Bornemissza felkísérte a szo­bájába Petricset. — Csak öt percre, kedves öcsém, — mondta neki. — Nem veszed udvariatlanság­nak, ha nem tartóztatlak. De veszélyes a dolog, tele vagyunk spionokkal. Adok neked egy szabadkikötői igazolványt. Ha­diüzem vagyunk, ezzel szaba­don mozoghatsz. És úgy állí­tom ki, mintha magyar volnál. Hátha hasznát veszed... Rákanyarította az igazol­ványkartonra a Petries János nevet. Az intéző pedig fény­képet húzott elő a levéltárcá- iából. Ráerősítették az igazol­ványra. Két pecsét, aztán Bor­nemissza aláírta. — Így ni — nyújtotta át. — Most már biztonságban érez- heted magad. Petricsnek eszébe jutott, va­jon ő, aki egy szót sem tud magyarul, milyen hasznát ve­heti egy magyar számára ki­állított igazolványnak. Voltak nála olyan igazolványok, ame­lyek valóban biztosak voltak, megóvták minden esetleges ’ ellemetlenségtől. Bornemissza még egy né'- jegyet is átadott Petricsnek. — Itt a lakásom ríme. Hol nap este hét órakor legyen sze­rencsém. Akkor már. véglege­sen meg is állapodhatunk Szervusz, kedves öcsém... A két békebeli úr kezet rá­zott egymással. Petries távo­Aprilisi program T alälkozök, uitök, ankétok A Pallas Ifjúsági Klub terveiből Elkészült az egri Pallas Ifjú­sági Klub április havi rendez­vény-terve. A vidám rendezvé­nyek mellett — április 1 „meg­ünneplése” — április 5-én ér­dekes program kerül megvaló­sításra: szülői értekezlet! Erre a rendezvényre nemcsak a szülőket, hanem az érdeklődő osztályfőnököket és tanárokat is várják. Beszélgetést folytatnak a magyar származású svéd író­val, Faludi Istvánnal, új ki­állítás nyílik ifjú képzőművé­szek alkotásaiból, megtekintik a megyei színpad zenés irodal­mi estjeit. A klub tagjai be­szélgetnek Csertői Oszkárral, az Európa Kiadó munkatársá­val. E beszélgetés témája: „Űj jelenségek a világirodalom­ban.” Sor kerül (április 11-én) egy csillagászattal foglalkozó érdekes előadásra is. 13-án Perneczky Géza művészettör­ténész tart előadást „Op’Aprt és Pop’Art” címmel. 17-én ke­rül sor a „Nők” című egri me­gyei színpad rendezvényre a színházban. Benedek Katalin festőművésszel az öltözködés történetéről beszélgetnek a klub tagjai 20-án. Király Jó­zsef pszichológus 25-én látogat el újra a klubba, ennek a programnak a címe: „Beszél­getés az emberről”. 27-én „Mozgás — ritmus — történés a művészetben” címmel keiül sor Marsovszky Endre komp­lex bemutatójára. 29-én a klub tagjai kirándulást s»erveznek a Bükkbe. Rakéta kicsiken, — a magasban AZ EREDETIHEZ, az „ős­höz” képest valóban miniatű­rök, életre keltett apróságok ezek, komolyak, hangosak, és érdekesek. Az MHS modellek­nek nevezi őket, modellezők foglalkoznak velük — szinte korhatár nélkül. Mik ezek a modellek? Autók, repülőgé­pek, hajók... Újabban már rakétával is foglalkoznak. Az utóbbit nemrég próbálták ki, nagy közönségsikerrel az Eg­ri Gyermekvárosban. Demeter László, az MHS megyei modellezési főelőadója leveszi a szekrény tetejéről a hosszúkás, felül szivar alakú, alul három „delta” szárnyra támaszkodó kis modellt. Adui kell a töltetet behelyezni, izzó­szál indítja... — Négy-ötszáz méter ma­gasra is fölrepül — magyaráz­za Demeter László. — Az utol­só töltet ereje aztán lelöki a rakéta csúcsát, kiszabadul egy kis ejtőernyő, s szépen leeresz­kedik a Földre. Azt, hogy „Földre”, szándé­kosan nagy F-fel írtam, mert ki tiltja meg a fantáziának, Bányászfestők első kiállítása Gyöngyösön Hogy miért éppen Gyöngyö­sön rendezték meg a fiatal bá­nyászfestők első országos kiál­lítását, annak egyszerű a ma­gyarázata. Itt tanácskozott két napig a bányász KlSZ-szerve- zetek küldöttsége, az országos eszmecsere tehát jó keretet adott a fiaital festők bemutat­kozásához. A tárlat rangját még emelte az a körülmény, hogy a leg­jobb műveket díjazták. Első díjat kapott Hatrapál József, Bognár Attila és Jakus Sándor, mindhárman tatabányaiak. Ugyancsak hárman kaptak má­sodik díjat, a harmadik díjat öt festő, míg a negyedik díjat hét fiatal képzőművész kapta meg. A zsűri tehát bőkezűnek bizonyult. Valószínűleg azért, hogy az első bemutatkozást ösztönző erőnek használja fel. Általánosságban a képekről jót kell mondanunk. Többsé­gük érdemes arra, hogy orszá­gos fórum elé kerüljön, hogy méltó módon bizonyítsa a bá­nyászfiatalok alkotóművészeté­nek igényességét Fél kezünkön megszámolhatjuk azokat a ké­peket, amelyek még nem értek meg a reprezen iá! ás ra. Érdekes véletlen, hogy mind a három első díjas valamennyi képe bányásztémát dolgoz fel. Hatrapál két csendélet (félét) — a zárójeles, óvatos jelzős szerkezet az alkotó megjelölé­se, nem a mi kitalálásunk — és egy monotípia Csendéletet mu­tat be. Jakus három papírmet­szeten ad vissza bányászmotí­vumokat, míg Bognár egy portrét és egy bányászalakot állított ki. Mindhármuk közös jellem­vonása a dekoratív hatásra va­ló törekvés, az erőteljes vona­lak alkalmazása, ezek segítsé­gével a lényeg hangsúlyozása. Ábrázolásmódjuk reális, köny- nyen érthető. Céljuk világos, vitázó kedvet senkiben sem ébreszt. Az útkeresés főként a technikai eszközök alkalmazá­sában jelentkezik. Egyéniségük jegyeit határo­zottabban kellene azonban ki­bontakoztatniuk, hogy szug- gesztívebben hassanak. Persze, az alkotók életkora, fiatalsá­guk sok mindenre magyaráza­tot ad. De talán éppen életko­ruk miatt várna többet a ki­állítása látogatója, valami újat, valami mást, mint ami eddig volt: differenciáltabb monda­nivalót, az önkifejezés erőtel­jesebb jegyeit. Ügy érezzük, érdemes a fi­gyelem felkeltésére Király Mi­hály absztrakt selyemfestése (Auschwitz), Izing István Kül­városa és Csendélete, de ide so­roljuk még Kucsera András grafikáját és Lucza Sándor Vi­rágcsendéletét. Ez a kiemelés csupán azt akarja példázni, hogy a sajátos hangulat meg­teremtése, az alkotó újraren­dező ereje, személyes élménye ennek a fiatal kornak is lehet sajátja, domináns vonása. A fiatal bányászfestők első országos kiállítása azt bizo­nyítja, hogy ezek az amatőr festők az őket körülvevő vi­lágról akarnak véleményt mondani, gondolataik a ma emberének gondolatai, haladó gondolatok, amik egyetérté­sünkkel találkoznak. (g. molnár) zott, Bornemissza pedig a te­lefonhoz lépett. Ifjú Horthy Miklós titkos számát tárcsáz­ta. — Kérlek, ha délután öt óra tájban tiszteletemet te­szem, nem alkalmatlankodom? — Gyere csak Félix bátyám. Várlak. Van valami újabb fej­lemény? — Ö, igen, a csomag, am!t Horvátországból vártunk, meg­érkezett, — beszélt virágnyel­ven Bornemissza. — Csak a tartalma más egy kicsit, mint amire számítottunk. De ha megfelelő rendelést adunk, ak­kor az eredetit is elküldik. Ér­ted, Miklós? — Értem. Akkor ötkor vár­lak! Bornemissza aznap délután csak néhány percet töltött a hogy elmerengjen egy majdani — űrhajó-modellen? ... Ami a fantáziát illeti: a rászoruló ki­dühöngheti magát a modelle­zésben. Elég csak a fényképe­ket végignézni, mi mindent ké­szítettek már akár a repülő­sök, akár az autómodellezők, vagy éppen a hajósok. Válto­zatos, érdekes, szép formájú alkotások, szellemesek, a sza­badjára engedett fantázia mű­ködőképes termékei. Külö­nösen a repülősöknek van nagy táboruk, közöttük igazolt ver­senyzők, akik már sok okleve­let, jutalmat hoztak a verse­nyekről. Persze, a hajómodel­lezők sem panaszkodhatnak, tavaly például csapatverseny­ben Gedei István, Katona Er­vin és Forgó Attila — mind­hárman hatvani modellezők — a „Mátra Kupát” hozták el! AZ EGRI UTASSY JÓZSEF és felesége autómodellezők. Főleg. Mert foglalkoznak a re­pülőkkel is. Vagy nyolcfajta apró gépkocsi van otthon, való­di apró motorral! — A versenyeken acélhuzal­lal tartják körpályán. Ennek a kicsi motornak olyan ereje van, hogyha a kocsi leszakad a huzalról, még a védőhálót is kivágja, mint a vajat. Ha lehet, ezután még több tisztelettel néztem ezt az apró motort, amely a MOKI (Modell Kísérleti Intézet) műhelyében készült, s amely a kis repülő­gépeket is a magasba emeli. Magát a motoros repülőmodellt is huzallal irányítják, de talán már nem is olyan sokáig... A fejlődő technika újabb követel­ményeket és ötleteket ad a mo­dellezőknek, például Gonda Mártonnak, aki 1933 óta mo­dellez. Az egyetlen rádiós mű­helyben találkoztunk (sajnos, más műhely nem áll a model­lezők rendelkezésére!). — Azt szeretném megoldani, hogy rádióval is lehessen irá­nyítani a repülőmodellt. Két hónapja spekulálok rajta; el­méletileg már kész is... Most azonban kissé pihenni keli, mert közeledik a „Róka”-ver- seny. Aztán majd erre „szállók rá”. — Mikor várható a bemuta­tó? — Őszre minden bizonnyal elkészülök — ígéri Gonda Már­ton. A napi munka után az egyik legjobb kikapcsolódás ez, de nemcsak kikapcsolódás, hiszen sok mindent meg kell tanulni ahhoz, hogy sikerüljön, mű­ködjön a modell. Lehetőség van arra — ezt az MHS biz­tosítja —, hogy korán elkezd­je az ember, már az általános iskolában. A megyében 1350 úttörő hódolója van a model­lezésnek. AZ EREDMÉNY? Többek kö­zött: egy apró, berregő repülő­gép, száguldó, zúgó, kicsi autó, vagy a hullámokat büszkén szelő miniatűr hajó... Esetleg egy sisteregve a magasba kú­szó rakéta! (kátai) Várban. Á kis Horthy azon­nal jóváhagyta elképzelését Valamilyen jeltárgyat, illetve annak a felét kell átadni Pet- icsnek. A jeltárgy másik fe­lét el kell juttatni a zágrábi magyar konzulátusnak. A kon­zulátus tudja maid, hogy mi­ről van szó. Értesíti Budapes­tet, természetesen rejtjelesen, s a testőrség egy autót küld s határra. Azzal aztán a kivá­lasztott személy akadálytala­nul és veszély nélkül jöhet Budapestre. Másnap este a megbeszélt időben Petries becsöngetett Bornemisszáékhoz. Maga a házigazda nyitott kaput. — Szervusz, kedves öcsém! — rázta meg a kezét. — Hogy töltötted az időt Budapesten? — Jól, köszönöm! — Hát kerülj beljebb. Mind­járt bemutatlak a feleségem­nek. Persze, előtte semmit se beszélj, jobb, ha szegényké­met megkíméljük az izgalmak­tól. Petries beleegyezése jeléül bólintott. Bornemissza pedig bevezette őt a lakásba. A hor- vát kezet csókolt a ház asszo­nyának, aki megnyomta a csillárról lógó csengőt. Jött a szobalány, tálalta a vacso­rát. Evés köz­ben keveset be­széltek. A rá­dióból szeren­csére cigányze­ne szólt, s ez segített a tár­salgásban. Job­bára csak a ci­gányzenéről, meg a magya­ros ételekről ejtettek szót. Feltálalták a gyümölcsöt. Petries evett egy fürt szőlőt, a további kínálást elhárította. — X\To, akkor átviszlek, ked­ves öcsém, az én barlangom­ba! — bontott asztalt Borne­missza. — A kávét majd ott isszuk meg. Itthon nem Kneipp- kávét fogyasztunk ám. íis akad hozzá konyak is. Űgv vettem észre, hogy szereted! Konyak, békebeli egyiptomi cigeretta és fekete mellett az­tán Bornemissza elmondta Petricsnek, hogy miképpen Békés célokra várják a partizánok küldöttét. Elővett egy névjegyet, az íróasztalán heverő papírvágó ollóval kettévágta, a felét oda­adta a horvátnak, a másik fe­lét tárcájába süllyesztette. — így, ni. A te részedet el­juttatod a partizánokhoz. Az én részemet holnap egy futár­ral elküldöm Zágrábba, az ot­tani konzulátushoz. Aki a kon­zulátuson lévő fél névjegy má­sik felét bemutatja, azonnal kap vízumot, érte megy egy testőrtiszt és felkíséri Buda­pestre. A kabinetirodával min­dent elintéztünk. Remélem, most már biztonságban érzed a partizánküldöttet... — Azt hiszem, ez a mód­szer kielégítő — mondta Pet­ries. — így már biztonság 3- sabbnak látszik az ügy. — No látod, kedves öcsém, hiába vannak itt a németek a nyakunkon, mi túl járunk az eszükön. Egy félórácskát még beszél­gettek, aztán Petries búcsú­zott. Bornemissza megölelte: — Sok szerencsét, édes fi­am Az isten is megáld azért. hoPv segítesz a mi sokat szen­vedő magyar hazánknak. És ha egyszer béke lesz, a kor­mányzó úr majd meghálálja szolgálataidat. Ö soha nem feledkezik meg azokról, akik őszinte és odaadó hivei. Petries távozott. Bornemissza nedig telefonon, — virágnyel­ven — értesítette ifjú Horthy Miklóst, hogv Petries átvette a fél névjegyet, 5 mindennel egyetértett. Egy óra sem telt el. egv testőr ieleptlreyett 3 Bornemissza-lakáson. Átvette azt a borítékot, amelyben azt a fél névieevat 7áer*bba kel­lett juttatni. A boríték egy éj­szakát töltött, a budai Várban, másnap indult Zágrábba. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents