Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-23 / 70. szám

NEB-dosszié: Jiki tud, az nyer!” Nagyítóüveg alatt a tsz kulturális alap MEGYÉNK termelőszövet­Sirok — Eger — képernyő A legújabb tv­kereteinek háztartásában éven­te milliókra rúgnak a szociális és kulturális kiadások. Segé­lyeket juttatnak az arra rászo­ruló, idős tsz-tagoknak: újságo­kat és folyóiratokat járatnak, könyveket, rádiót, televíziót, magnóit, lemezjátszót vásárol­junk, anyagi terhet vállalnak a művelődési otthonok, könyvtá­rak és klubok fenntartásából, fedezik az általános és szakmai ismeretterjesztés, a termelési tapasztalatcserék, országjárá­sok, ismeretszerző kirándulá­sok, külföldi utak, mozi- és színházlátogatások költségeit etb. Általában az a tapasztalat, hogy a szociális és kulturális alapra tervezett összegeket kö­zös gazdaságaink igyekeznek okosan, célszerűen és mind hasznosabban „befektetni”; igyekeznek úgy gyümölcsöztet- ni hogy az anyagi áldozat szel­lemi, művelődési értékét mind szélesebb körben, ténylegesen nagy közönség élvezze. Hogy mit, mennyit költsenek szociális, kulturális célokra, arról a szövetkezetek „parla­mentje”, a közgyűlés határoz, ám így sem bizonyos, hogy nem más dolgokra folynak-e el az összegek a szociális gondo­zás, a művelődés orvén. Pél­dául sok helyütt, állami ünne­pek alkalmával vagy külföldi vendégek fogadásakor a kultu­rális alap terhére reprezentál­nak, rendeznek eszme-iszomot, de az sem szokatlan, hogy kül­földi üdülést minősítenek „is­meretszerző” tanulmányútnak, így juttatva zsebbéli előnyhöz keveseket. A szociális, kulturá- Es alap felhasználásának el­lenőrzésére a termelőszövetke­zetek szociális, kulturális bi­zottságai hivatottak, e bizott­ságok feladata felfedni és meg­akadályozni minden olyan „ügyeskedést”, amely nem más, mint .szociálisnak” és „kultu­rálisnak” álcázott pénzköltés, pénzpocsékolás. A Hatvani járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság 1966. ja­nuár elsejétől október végéig terjedően, nyolc termelőszövet­kezetben vizsgálta meg a szo­ciális és kulturális alapok fel- használását, a szociális és kulturális bizottságok munká­ját. Az apci és a boldogi Béke, az ecsédi Vörös Csillag, a horti Kossuth, a herédi Mát- ravidéki, a rózsaszentmártoni Rákóczi, a zagyvaszántói Aranykalász és a hatvani Le­nin termelőszövetkezetben vé­geztek felméréseket: figyelem­be veszik-e a szociális, kultu­rális alap képzésére és felhasz­nálására vonatkozó irányelve­ket: milyen a szociális, kul­turális bizottságok ellenőrző te­vékenysége, s milyen formá­ban vesznek részt a bizottsá­gok az alapok elosztásában? HATVAN JÁRÁS és város népi ellenőrei már korábban, 1963-ban is tartottak vizsgála­tot e fontos ügyben, adva volt tehát az alap, amihez viszo­nyíthattak. Sok helyen hiába érdeklődik az ember, nem tudják felsorol­ni tételesen, mit, mennyit köl­töttek kultúrára. A leggyako­ribb mentegetőzés: „Nálunk együtt van a szociális alap a kulturálissal, nem bajlódunk velük külön-külön...” A vizs­gált nyolc tsz között kettőt ta­láltak a népi ellenőrök, a bol­dogít és az ecsédit, ahol a szo­ciális, kulturális alapot együt­tesen, „egy kalap alatt” keze­lik. Ez a módszer lehetetlenné teszi annak ellenőrzését, hogy a kultúrára szánt összegeket valóban a kultúrára költik, az utolsó fillérig. A legmegnyugtatóbb rendet a népi ellenőrök a horti Kos­suth Tsz-ben találták. Itt 120 ezer forintot terveztek szociá- fis kiadásokra, s a kultúrára szánt összeg 110 ezer forintot tett ki, előbbiből 60, az utóbbi­ból 99 ezer forintot használtak fel a vizsgálat tíz hónapja so­rán. Fontos megiegy^zni. hogv az előző (1965.) évi alarpal is csimár ez az egy szövetkezet rendelkezett a nyolc közül. ELEGET TESZNEK-E meg­szabott feladataiknak a szociá­lis, kulturális bizottságok? Leg­több helyen a bizottságok — kivéve Hortot — jószerint csak papíron léteznek. „Feladatu­kat — állapítja meg a vizsgá­lat — nem mindenütt ismerik, így annak végrehajtása érdeké­ben sem tudnak megfelelően tevékenykedni.” A horti Kos­suth Tsz bizottságával ellen­tétben, a többi szövetkezetben rendszertelenül üléseznek, az esetenkénti ülésekről feljegy­zéseket, jegyzőkönyveket nem készítenek, s működésük egy- általálában nem dokumentál­ható. A segélyezésnél is sok hiá­nyosságot fedett fel a vizsgá­lat. A kialakított segélyössze­gek általában 200—500 forint között váltakoznak, ele előfor­dult például több olyan eset is (Apacon), hogy az idős tsz-ta- gok részére 50—50 Ft-os segé­lyeket utaltak ki. Ecséden a se­gélyezettekről. az elutasítottak- ról nyilvántartást nem vezet­nek, másutt meg azt kellett ta­pasztalniuk a népi ellenőrök­nek. hogy az elutasítást csak szóban közük a kérelmezőkkel. A szociális, kulturális alap ügyét a szövetkezetek vezető­sége nem kezeli helyzeti fon­tossága szerint. Az 1965. évi zárszámadó közgyűlésen az ecsédi, a rózsaszentmártoni és a zagyvaszántói tsz-vezetőség például egy szóval sem tájé­koztatta a tagságot arról, hova fordították, mire használták fel a szociális, kulturális ala­pot S VÉGÜL KÖVETKEZZE­NEK itt a sokat mondó számok, annak a kimutatásnak adatai, amelyeket a népi ellenőrzés ál­lított össze az ellenőrzött tsz-ek szociális és kulturális alapjai­nak 1966. évi képzéséről, g a januártól október végiéig ter­jedő felhasználásáról: Az ep­eink 40 ezer forintot terveztek szociális kiadásokra, ezt túllép­ték 27 ezerrel — a kultúrám szánt 12 ezer forintból 5 ezret költöttek. A boldogi Béke Tsz- ben, ahol „egy kalap alá vet­ték” a szociális és kulturális ügyeket, összesen 130 000 fo­rintos kiadást terveztek; a 10 hónapos felhasználás mérlege: szociális 151 000, kulturális 21 000 forint (az eredetileg ter­vezett kiadásokat kereken 42 ezer forinttal lépték túl). Az ecsédieknél. ahol ugyancsak együttesen kezelik a két ágaza­tot, már jobb az arány: tervez­tek összesen 169 ezer forintos kiadást, teljesítettek 151 000-t. kiadást, 50 000 forint jutott a kultúrára. Arányosan tervez­tek szociális és kulturális ki­adásokra a rózsaiak, egyenlő értéket (ezer forint híján) a zagyvaszántóiak, s teljesítéseik sem sokban marad alatta a ter­vezetteknek. A hatvani Lenin Tsz 11000 forintot tervezett kulturális kiadásokra (tőle ke­vesebb csak a rózsáinké, 10 000 Ft), de a legkevesebbet használta fel múlt év január­jától október végéig, mind­össze 1000 (?!) forintot. Elgon­dolkoztató, hogy még a legki­sebb tsz-eknek is több futottá a háztartásából. Tagadhatatlan, hogy a tsz- ben a közgyűlés dönt arról, mennyi pénzt terveznek szo­ciális ügyekre és kulturális fel­adatokra, de ez a tény koránt­sem mentesíti a szövetkezet vezetőségét, pártszervezetét, de a tanácsi felügyeleti szerveket sem a felelősség alőL AZ IGAZI KULTÜRÄLÖ­DAS, művelődés akkor és ott kezdődik, amikor és ahol nem sajnálják a pénzt szellemi gyarapodásra költeni. A szelle­mi beruházás nem „ablakon ki­dobott pénz”, gyümölcsözőn, kamatostól visszatérül minden fillér. A szellemi szegénység, visszamaradottság eddig sem igen birt érvényesülni a mezei életben, de eztán a gazdaság- irányítás új rendszerének kere­tei között még inkább csak egy törvényt igazolhat az idő: „aki tud, az nyerf* Pataky Dezső — Honnan ismerem ezt a fiatalembert? — A tv-lől... Ja, a Gecse. Ez a beszélgetés a szerkesztőségben hangzott el. Gecse Attila nevét megis­merték az egész országban a tv jóvoltából és a vetélkedők népszerűsége miatt — meg ter­mészetesen Gecse Attila jóvol­tából, aki a döntőbe került a tp „Ki miben tudós?” törté­nelmi versenyében. Az egri Dobó Gimnázium tanulója, pillanatnyilag — nem túlzás — az egyik tv-sztár. — Rendkívül fontos, hogy megemlítse, a IV. b-be járok. Egyik barátom, Pacsik István is bekerült az országos selej­tezőbe. Fizikából. Ö is IV b-s. (Különben Chikán Géza a Gárdonyi Gimnázium Hl. b. osztályos tanulója földrajzból a legjobb nyolcig jutott) — Általános iskolás korom­ban történelem-földrajz sza­kos tanár akartam lenni, A középiskolában először úgy gondoltam, hogy gépészmérnök leszek és az NDK-ban szeret­tem volna tovább tanulni. Har­madikban valahogy beleuntam a fizikába. Addig matematika szakkörbe is jártam... Újból visszakanyarodtam a történe­lemhez ... Gondoltam, hogy történelem-német szakra je­lentkezem az Eötvös Lorándra, de megtudtam, hogy csaknem húszszoros a túljelentkezés. Féltem, nem vesznek fel, s in­kább a közgazdaságira jelent­keztem nemzetközi kapcsola­tokra. Itt is történelem és egy nyelv — én a németet válasz­tottam — a két felvételi tárgy Történelemből már nem kell, hogy felvételizzek, mert dön­tőbe jutottam. Ez tehát már maximális pontot jelent — Szóval, diplomata akar lenni? — Mindig izgatott a nagy emberek és a diplomaták tevé­kenysége. S egy kis gyerekes naivitás­sal teszi hozzá: „.. .hogy olyan ravaszok a diplomaták...” — Hogyan készült fel a ve­télkedőre? — Sok könyvet olvastam el. Karsai Elek, Ránki György történészek műveiből. Forgat­tam a Magyarorszáig története című több kötetes munkát, amit Molnár Erik szerkesztett. — A zsűritagok akkor már jó ismerősei voltak... — Eddig csak névről, most már személyesen is ismerem például Ránki György profesz- szort. Nagyon szívélyesen elbe­szélgettek vélünk. — Mi érdekli a történelem­ből legjobban? — A második világháború. Lehet, hogy azért is, mert már régen tudom, hogy augusztus 6-án dobták le az atombombát Hirosimára. Akkor születtem, persze nem 45-ben, hanem 49- ben. — A könyveken és az iskolai történelemórákon kívül mi se­gítette még? — Világnézeti önképzőkörbe járok. S talán külön szeren­csém, hogy éppen a mi osztá­lyunknál vezették be kísérlet­képpen először a Világnézetünk alapjai című tantárgyat. Ez sokat segített, hogy eligazod­hassak a szocialista társada­lom sok kérdésében. Okvetle­egri Megyei Művelődési Ház­ban a fiatalok alkotókörének kiállítása. Nem is egy kiállí­tás ez, hanem egy sorozat első része, mert a kiállításra beér­kezett 143 festményből és gra­fikából a bíráló bizottság száz­nál többet talált érdemesnek a közönség elé vinni. így aztán a tizenkét fiatal sorozatban állít ki, tíz-tíz napos ütemben — pár napos szünetekkel — ez a tárlatsorozat eltart az iskolai év végéig. A bíráló bizottság döntése alapján az első kiállításon — értékelési sorrend is ez? — Török Anna, Szilágyi Imre és Makoldi Sándor munkáit lát­hatja az egri közönség. Az első, ami szembetűnő, ezeknél a fiataloknál, az egyé­niségek jelentkezése és külön­bözősége. A mai piktúradivat- ban, a lazán, vagy erélyesen végrehajtott íoltfestésmek eme mindent leegyszerűsítő, a vég­letekig absztraháló periódusá­ban jólesik látni az egyénisé­gek itt-ott még bátortalanul, de félre nem érthetően fellel­hető jegyeit. Nemcsak a téma határozza meg itt ezeket a sa­játságos vonásokat, amelyek az egyéniség jelentkezésére utal­nak, de az a látásmód is, aho­gyan a fiatal festő a világot áb­rázolni törekszik. Török Anna szobabelsőket fest, poézist talál a festőáll­ványban (téma ez így, vagy Barcsay-utánérzés!?), de port­„sztár” nül említse meg Somlai György történelemtanáromat és néhány más tanárt, akik tanácsaikkal segítettek. Gecse Attila otthon, Sírok­ban, a szüleinek azt javasolta, nehogy megnézzék a tv-t. Szé­gyellt« volna, ha nem sikerül a kérdésekre válaszolnia. Vasárnap lesz az utolsó, a döntő forduló. Csak az a kér­dés, hogy első, vagy második lesz? Mindenképp külföldi út a jutalma — és még egy, sok­kal fontosabb: talán életútjá­nak egyik meghatározója lehet az, hogy egyszer, 1967-ben tv- „sztár” volt. réin .feltárulkozik egyénisége. Határozatlan még az arc meg­fogalmazásában, kísért is még benne a szabályként elfoga­dott, a kizárólagos színritmus és formaritmus kényszere, de lépést tesz az emberi érzésnek az arcon feltűnő formáinak eleven ábrázolására. Szilágyi Imre tizenhat mun­kája nemcsak arról győz meg, hogy csak sötét színekkel dol­gozik az alkotó és ezt á boron- gós színharmóniát szereti, de arról is, hogy széles érzelmi skálát tud megszólaltatni. A Macska nyugtalanul vibráló foltritmusa, vagy a Portrén fel­villanó komikum, ahogyan a vonalak hangsúlyozzák az arc és a pipa együttesét, azt ígé­rik, hogy Szilágyi Imre az ár­nyalt drámai fogalmazásig el­juthat. Makoldi Sándor lírai érzé­seket rögzít képein. Portréin éppúgy, mint az alkonyati, te­metői, eső utáni kompozícióin, nem a jellemzés a fontos, nem az az egyéni hangulat, amely mindenki máséval összeté­veszthetetlen, hanem a színek ritmusa, a látható színfoltok egymásmellettisége, összhatása. A bíráló bizottság, amely­ben a Népművelési Intézet ré­széről Karsai Zsigmond és Szlávik Lajos festőművész vett részt — az alkotókor néhány tagját a tokaji művésztelepre javasolja küldeni. Ez jóleső kri­tika és a további fejlődés le­hetősége a fiataloknak. (farkas) —berkovits— Fiatalok kiállítása a Megyei Művelődési Házban Március 16-án nyílt meg az Dokumentum-regeny IV. 1942. decemberében megvá­lasztatta őt — Jász-Nagykun- Szolnok vármegye törvényha­tósági bizottságával — a fel­sőház tagjának, ö lett a Ma­gyar úszók Szövetségének el­nöke is. Soha annyit nem sze­repelt úszóverseny a magyar filmhíradóban, mint ebben az időben. Az operatőrök többet fényképezték a díszpáholyt, mint a versenyzőket. Ili asszony örömmel fogad­4 l/pnffifjfi? 1967. március S3., csütörtök ja a hírt, hogy Pejacsevich hajlandó összehozni a parti­zánok küldöttjét sógorával. — Rendes fiú ez — mond­ja ifjú Horthy Miklósnak. — Nagymama is nagyon szeret­te, — az isten nyugosztalja szegényt... Mert Pejacsevich a 89-es számú Gestapo-ügynök, szeg- ről-végről rokona gróf Edels- heim-Gyulay Ilonának, s így a Horthy családnak is. Ili asszony édesanyja Pejacse­vich lány volt, s miután Horthy István eljegyezte Edelsheim-Gyulay Honát, az idősebb Horthy fiú és meny­asszonya repülőgépen Horvát­országba utazott, ahol is Hona bemutatta jövendőbelijét az akkor már nagyon öreg, és így a birtokot elhagyni képtelen Pejacsevich nagymamának. A nagymama 1941-ben, néhány nappal azelőtt halt meg, hogy Horthy István és Ilona kisfia, vagyis a Pejacsevich grófnő dédunokája megszületett. Ez a rokoni szál mindenesetre köz­rejátszott abban, hogy Horthy Miklós megbízott abban a gróf Pejacsevichben, aki s Gestapo bizalmából a buda­pesti horvát követségen ta- nácsoskodott. S miközben Ilona asszony és ifjú Horthy Miklós Pejacse­vich szolgálatkészségét dicsér­te, a 89-es számú Gestapo- ügynök a Dísz tér 7. számú ház nagy utcai fogadószobájá­ban, amely 1944. márc!usa óta Höttl SS Sturmbannführer dolgozószobája, letette a feke- tés csészét, — Finom volt, valódi bab­kávé! Ezek szerint mindent megértettem. Belgrádban je­lentkezem az Oberführer úr- náL Felállt, s várta, hogy Höttl búcsúzóul kezet nyújtson ne­ki. De a kéznyújtás elmaradt. A Sturmbannführer tulajdon­képpen maga is undorodott ügyökéitől. — Elmehet — mondta kur­tán Höttl. — — Heil Hitler! — lendítette üdvözlésre a kezét a gróf. S ahogy becsukódott mögöt­te az ajtó, Höttl máris a tábo­ri telefonkészülékhez lépett, amely közvetlenül összekötöt­te őt azzal a Bérc utcai villá­val, amelyben Otto Winckel- mann SS Obergruppenführer székelt. Ezúttal előírásosan je­lentkezett: — Heil Hitler! Obergrup­penführer úr, Höttl Sturm­bannführer jelentkezik. Ké­rek engedélyt, hogy még a mai nap folyamán felkeressem önt. Értettem... A vacsora-meghí­vást köszönettel fogadom. Pontban nyolc órakor teszem tiszteletemet... Höttl kinyitotta az ablakot. Odakint még mindig sütött a nap pedig már délután öt óra felé járt az idő. Mozartot dú­dolt, a Kis éji zenét És félhangosan, csak úgy maga elé mondta: — Legyen a neve Unterneh men Maus... Vagyis: Maus "állalkozás. A tehetséges fiatalember fantáziája így csapongotl: Miklós = Miki = Mickey, hi­szen a kormányzónak ez a fia éppúgy közismert volt angol barátságáról, mint bátyja, a’d szömyhalált halt. Mickeyről viszont a Mickey Maus, Miki egér, a közismert rajzfilm-fi­gura jutott Höttl eszébe. Most már csak a Maust kellett le­fordítania németre, s máris adva volt a tréfás kedvű fe­dőnév: Unternehmen Maus, Maus-vállalkozás, Egérakció. 2. — Miki, akkor mehetünk! — mondta a sógornő, s maga is fogta a pamutot, meg a kö­tőtűket, s felállt a karosszék­ből. Miki, azaz a kormányzó fia, engedelmesen követte a hatá­rozott fiatalasszonyt. Fogalma sem volt, hogy beceneve, igaz, némileg megváltoztatott mó­don szerepel már a Gestapó- nál egy dosszié fedőlapján. Mielőtt kilépett volna a szo­bából, egy pillanatra megtor­pant a bárszekrény előtt. Té­tova mozdulatai azt fejezték ki. hogy szeretne egy üveg italt magához venni. Ili asz- szony azonban ráripakodott: — Gyere! A kormányzói fiúgyermek engedelmesen követte Ilit. A folyosón magas, széles vállú testőrök álltak őrt. Amerre a főméltóságú hölgy és csak méltóságos rokona elhaladt, feszesen tisztelegtek. Hosszú, végtelennek és kiis- merhetetlennek tűnő folyosó­kon és lépcsőkön haladtak. Miklós, jóllehet, hosszabb ide­ig volt a Vár lakója, eltévedt volna, ha sógornője, aki csak négy esztendővel előbb költö­zött a királyi palotába, nem mozgott volna olyan bizton­ságosan. A Vár pincelabirintusa felé tartottak, abba a kis szo­bácskába. ahol a titkos rádió­leadó működött. Amikor beléptek, a készülék mellől felállt egy testőr. — Alázatosan jelentem... —Semmi? — kérdezte Hor­thy Istvánná. — Alázatosan jelentem sem­mi! — válaszolt még mindig feszes vigyázzállásban az őr­mester. — Az alezredes úr egy órával ezelőtt itt járt, neki már jelentettem... — Pihenj! Helyezze magát kényelembe! — vezényelt Ili asszony, teljesen előírásosan, katonai nyelven, mintha tiszt- helyettesi iskolát végzett vol­na. A testőr tiszthelyettes, a ké­szülék kezelője, addig nem ült le, amíg a kormányzóhelyet­tes özvegye nem helyezkedett el a számára odaállított öblös karosszékben. Ifjú Horthy Miklós ugyancsak leült. Ili asszony elővette a fonalat, a kötőtűket, egy félig kész ér­melegítővel foglalta el magát. A fronton küzdő honvédek számára kötötte. A lapokban éppen az előző héten közöltek fényképeket arról, hogy a kor­mányzó menye, anyósával egyetemben sem lustálkodik az új Európá­ért, a győzele­mért folyó vi­lágméretű küz­delemben. Köt­nek, hogy de­rék magyar vé­reik ne fázza­nak majd a hideg télben a forontokon. Ifjú Horthy Miklós vára­kozás közben egy angol nyelvű könyv olvasásba mélyedt. Egész életében nagy tisztelő­je volt az angol társadalom­nak. Most, amikor az ország és a Horthy család válságos helyzetbe jutott, ezektől a jobb köröktől várta, hogy segítő jobbot nyújtanak számukra. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents