Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1967-02-14 / 38. szám

Összetűzések Indonéziában DJAKARTA (MTI): Az Antara hírügynökség kö­zölte, hogy az észak-szumátrai Medanban összetűzésre került sor Sukarno elnök hívei és el­lenfelei között. Az összetűzések egy ember halálát okozták, többen meg­sebesültek. A rendőrség letar tóztatta az erőszakos cselekmé­nyek kezdeményezőit. Egy bandungi közlés szerint Nyugal-Jáván 12 személyt tar­tóztattak le illegális röp'apok terjesztése miatt, amelyek Su­harto kormányát támadták és a népet harcra szólították fel ellene. Jáva középső részén a kato­nai hatóságok betiltották öt­nél több személy gyülekezését. Attól tartanak, hogy a sziget középső és keleti területein, ahol a lakosság körében Su­karno elnöknek támogatói van­nak, zavargások törnek ki. Válsáuban az olasz kormány Luigi Longo az olaszországi helyzetről Latin amerikai atomíegyvermentes övezet MEXIKO (MTI): A latin-amerikai atomfegv- vermentes övezet megteremté­sére vonatkozó szerződést elő­készítő bizottság heteken át folytatott tanácskozás után el­fogadta a szerződés végleges szövegét, s annak aláírására ünnepélyes keretek között kedden kerül sor. A szerződés rendelkezései megtiltják nukleáris fegyve­rek kísérleteit. használatai kidolgozását vagy megszerzé­sét az övezet valamennyi or­szága számára. A szerződés mindaddig nem válik kötelezővé, amíg azt az övezet összes országai alá nem írták és amíg az Öt nukleáris hatalom alá nem írta a szava­tolásról szóló jegyzőkönyvet. RÓMA (MTI): | Luigi Longo, az Olasz Kom- j munista Párt főtitkára. Bolo­gnában mondott beszédében élesen támadta a Moro—Nenni- kormányt, amiért nem hajlan­dó lemondani, jóllehet múlt hét csütörtökjén a szenátusban ve­reséget szenvedett. Az olasz kormány és egész politikája válságban van, mégpedig meg­alakulásának első pillanatától kezdve, mivel azt az illuzóri­kus és elérhetetlen célt tűzte ki maga elé. hogy elszigetelje a kommunista pártot és ilyenfor­mán megossza a demokratikus és baloldali erőket — mondotta. Luigi Longo. — Ez a politika elmélyíti a szakadékot a kor­mány és a dolgozó néptömegek között, amelyek mind erőtelje­sebben harcolnak érdekeik vé­delméért és a kormány politi­kája ellen. A kormány egyetlen problémát sem tudott megolda­ni, sőt a meglevőket még in­kább súlyosbította. Longo a továbbiakban esz­telennek minősítette egyes la­poknak azt a nézetét, amely szerint a jövőre esedékes álta­lános választásokig meg kell tűrnie a magatehetetlen kor­mányt. Befejezésül hangsúlyoz­ta: a kommunistákra, mint az ellenzék első számú erejére vár a baloldali erők szélesebb kö­rű egységének kibontakozta­tása és az a feladat, hogy az országnak megmutassák a ki­vezető utat abból a zsákutcá­ból, amelybe a kormány poli­tikája juttatta. Francij vála^zlásoU Vasárnap éjfélkor lezárult a jelöltek jelentkezésére megsza­bott határidő a március 5-re kitűzött franciaországi nemzet- gyűlési választásokra és egy­ben megindult a hivatalos vá­lasztási propagandakampány. Becslések szerint körülbelül 2500 jelölt indul harcba a nemzetgyűlés 486 mandátu­máért. Tito Itécsbei* BECS (MTI): Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök hétfőn dél­előtt ötnapos hivatalos látoga­tásra Ausztriába érkezett. Kí­séretében van felesége, vala­mint Vladimir Bakarics. a szö­vetségi végrehajtó tanács tag­ja. Marko Nikezics kűlügymi niszter, Jankó Szmole a Szlo­vén Köztársaság miniszterel­nöke és több más vezető sze­mélyiség. A jugoszláv vendégeket akik különvonaton érkeztek Ausztriába, a bécsi déli pá- lvaudvaron Jonas osztrák köz- társasági elnök. Klaus kancel­lár, Bock alkancellár és Tör­nie külüevmlnisztcr üdvözölte T'to a déli órákban tisztelgő látogatást tett Jonas elnöknél a Hofburgban. Délután be­mutatják neki a bécsi diplo­máciai testület taeiait, este díszvacsorán vesz részt. A jugoszláv és az osztrák kormánvférfiak hosszabb lé­legzetű nolitikai eszmecseréjé­re a tervek szerint szerdán kerül sor. A találkozások ió alkalmat adnak arra. hogv kü­lönös figyelmet szentel ienek a nemzetközi élet kérdéseinek, mindenekelőtt a dunai orszá­gok együttműködésének. ESEMÉNYEK —sorokban MOSZKVA (MTI): A moszkvai rádió vasárnap délután „kerekasztal vitájá­nak” részvevői ezúttal is fog­lalkoztak a legutóbbi kínai fejleményekkel. „Kína azt sze­retné, ha a vietnami háború örökké tartana” — mutattak rá a szovjet hírmagyarázók, hangsúlyozva, hogy ugyanak­kor Mao Ce-tung és csoportja ■ x VWWWW.' VWWWVWW BRÜSSZEL: Tűz ütött ki egy Brüssz. tői körülbelül 10 kilométernyi­re fekvő százéves kastélyban, amely 96 idős férfi és nő ott­honául szolgált. A beteg lakók közül ötven e sikerült megmenteni, ezeket a környező kórházakba szállítót ták. A halálos áldozatok szá­mát nem lehet pontosan meg­állapítani, mert a tűz következ­tében az egyik épületszárny felső emeletei lezuhantak, s csak a romok eltakarítása után fogják megtudni, hány ember vesztette életét. PASADENA: Az amerikai tudósok és szak­értők sikeresen módosították a Lunar Orbiter 3. űr-fotoiabo- ratórium pályáját. A fotólabo­ratórium most 45 kilométer magasságban fog elhaladni a Hold felszíne felett és így ké­pes lesz arra, hogy felvétele­ket készítsen. GENF: Hai lé Szelasszié etióp csá­szár Genfbe érkezett. Szelasszié hétfőn reggel utazott tovább Washingtonba. háromhetes kőrútjának első állomására. BUENOS AIRES: Az argentínai Cordoba város­ban hatalmas robbanás rázta meg az Egyesült Államok kon­zulátusának épületét, A robba­nást tűz követte. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ügy­ben. KINGSTON: Kingstonban rálőttek Nor­man Manleyre, a Jamaikai Nemzeti Néppárt vezetőjére, aki hangosbeszéiőn szólította fel a lakosságot a zavargások beszüntetésére. A lövés célt tévesztett és Manley helyett egyik kísérője sebesült meg könnyebben. DAR ES SALAAM; Julius Nyerere tanzániai el­nök bejelentette az ország va­lamennyi biztosító társaságá­nak és további nyolc nagy export—import cég államosítá­sát Mint ismeretes, Tanzánia a közelmúltban már államosítot­ta az országban levő összes külföldi bankokat BRUGGE: Plasztikbomba robbant Brugge főterén. A robbanás erejétől a városháza, a tör­vényszék és a bazilika vala­mennyi ablaka kitört, a tör­vényszék nehéz tölgyfakapuja kifordult sarkaiból. A bomba­robbanás értelmi szerzőit a szélsőséges flamand körökben keresik. ADEN: Az A den ben hétfőn lezajlott incidenseknek az újabb jelenté­sek szerint két arab halálos ál­.ozata és hét sebesültje van. Ttóbbiak brit katonák. MOSZKVA: Moszkvában hétfőn aláírták az 1967—69. évre szóló szovjet —kubai kulturális együttmű­ködési tervet. Az októberi for- adalom 50. évfordulója tiszte­ltére Kubában ez év tavaszán megrendezik a szovjet kultúra ’.ónapját. BECS: A hét végén Linzben meg­alakult a Nemzeti Demokrata Párt vezetősége — jelenti az Osztrák Távirati Iroda. A szélsőjobboldali tömörü­lés, amelynek elnevezése is ar­ra utal, hogy a nyugatnémet NDP-t tekinti mintának, egy Watschinger nevű jogászhall­gatót választotta elnökének. Burgert tavaly a dél-tirolj ter­roristák perében felmentette a grazi esküdtszék, a fellebbvl- teli tárgyalásra a következő hónapokban kerül sor. KAIRÓ: Az arab országok tájékozta- tásügyi minisztereinek 4. kon­ferenciáján határozatokat fo­gadtak el az arab országok tá­jékoztató szolgálatának megja­vításáról, valamint arab sajtó- ügynökség létrehozásáról. NICOSIA: Hétfőn délelőtt a ciprusi fő­városban, a Hilton szálloda nagytermében megkezdődött az Afroázsiai Szolidaritási Szerve­zet 8. ülésszaka. Az ülésszakra eddig több mint 40 ország kül­döttsége érkezett meg. Össze­sen 64 ország képviselőit vár­ják. KAIRÓ: Mint a MEN hírügynökség közli, Amer marsall, az EAK első alelnöke, az ország fegy­veres erőinek főparancsnok- helyettese, megtiltotta az ame­rikai és angol katonai repülő­gépeknek, hogy leszálljanak az Egyesült Arab Köztársaság re­pülőterein. A rendelet vasár­nap lépett életbe. MOSZKVA: Hétfőn Moszkvában aláírták a Szovjetunió és Felsővolta el­s' kulturális és tudományos együttműködési egyezményét. (MTI) .»leli seges fájdalommal közlöm, hogy szeretett fe­leségem, KŐVÁRI GYÖRGYN& Rakvács Gizella, 54 éves korában, febr 12-én, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése Egerben február 15-én, szerdán délután 2 órakor a Kisasszony-teme­tő halottasházából lesz. Kővári György Miskolc. Kazinczy út 17. Ezt nem lehet kihagyni! 20-30-40 százalékos árengedmény! Ruházati cikkek vasara Férfi öltöny 1140,— Ft helyett 798,— Ft Férfi kabát 788,— Ft helyett 552,— Ft Női kabát 840,— Ft helyett 588,— Ft Női flanellruha 150,— Ft helyett 105,— Ft Női szövet 1 m 130,— Ft helyett 78,­Ft Barhend, 1 m 33,— Ft helyett 23,10 Ft Flanell, 1 m 34,— Ft helyett 23,80 Ft Férfi ing 98,— Ft helyett 68,60 Ft Férfi gyapjú sál 70,— Ft helyett 42,— Ft Női szövet kendő 44,— Ft helyett 26,40 Ft Férfi száras cipő 295,— Ft helyett 206,50 Ft Férfi félcipő 217,— Ft helyett 151,90 Ft Női félcipő 210,— Ft helyett 147,— Ft Gyermek bundacipő 152,— Ft helyett 91,20 Ft 1967. február 13-tól 28-ig A fentieken kívül még számtalan más ruházati áru a vásár ideje alatt olcsóbban megvásárolható. Használja ki a kedvező alkalmat, most vásároljon km «süanESf&ooHUVi Oj áRUHAzunm nak a „vörösgárdisták” és „lá­zadók”. A szovjet nagykövet­ség bejáratánál úgyszólván szorongó tömegből, a nagykö­vetség körül elhelyezett sok hangszóróból szidalmakkal és fenyegetésekkel árasztják el a Szovjetuniót. Közben a különböző kínai városokból érkező jelentések szerint folytatódik azoknak a párt- és állami szerveknek a felosztása, amelyek szembc- szállnak az úgynevezett „kul­turális foradalommal”. Külföldi sajtótudósítók je­lentése szerint Tibetben a „vöröspárdisták” letartóztatták Csang Kuo-huát, a tibeti ka­tonai körzet parancsnokát. A parancsnokhoz hű csanatok Lhasszában és más tibeti vá­rosokban harcot folvtatnak a „vörösvárdisták” ellen. A leg­frissebb jelentések szerint el­hurcolták a katonai körzet 13 vezetőjét, aki Mao Ce-tung ol­dalára állt. A kínai gazdasági életnek még mindig alapiát képező mezőgazdssápban bizonytalan helyzet alakult ki A kínai pa­rasztok megkezdték a mező- gazdasági kommunák javai­nak, a szarvasmarha-állo- mánvnak és a vetőm-znak a felosztását egvmás között. magatartásával, a szovjet se­gélyszállítmányok hátrálta­tásával csapást mér a VDK védelmi lehetőségeire. Korábban a kínai vezetők nem járultak hozzá, hogy szovjet repülőgépek szállítsák át Kína légiterén a katonai — műszaki segítséget, most pedig „kínai falat” építenek a vasúton menő szovjet szál­lítmányok útjába. A kommentátorok külön foglalkoztak „Mao Ce-tung eszméinek úiabb ragyogó gvő- zelmével”, ahogyan az Üj-Kí- na jelentette. Nevezetesen: Mao Ce-tung és Salazar meg­egyezésével a macaói esemé­nyek kapcsán. A Za Rubezsom című szov­jet külpolitikai hetilap — amely legutóbbi számában szintén foglalkozott a macaói megegyezéssel —, rámutatott, hogy Huo Jin a portugál gyar­mat többszörös bank- szállo­da- és laptulajdonosa. Az évi 50 tonna aranyat forgalmazó helyi aranykereskedelmi szin­dikátus főnöke, s mindez nem akadályozza meg őt abban, hogy a kínai népi politikai ta­nácskozó testület tagja legyen. ★ A Szovjetunió pekingi nagy­követségénél tovább tombol­,.Kínai fal” a szovjet segítség litjálian Kína akadályozza a í DK-nak küldött szorjet szállítmányok megérkezését — Tovább tombolnak a „vörösgárdisták’* Hyderabad közelében lévő Thallapalli városkában a kő­zápor 11 rendőrt sebesített meg. A hatóságok minden gyűlést és tüntetést eltiltottak ezen a vidéken. Indira Gandhi a miniszter elnökasszony felhívta az In­diai választók figyelmét arra, hogy ha a választási inciden sek és erőszakos cselekmények folytatódnak, ez nagymérték­ben veszélyeztetni fogja az in­diai demokrácia sorsát. DELHI (MTI): India több mint 250 millió választópolgára szerdán iárul az urnák elé és országszerte meglehetősen feszült légkör­ben folynak a választási gyű­lések. A Reuter jelentése szerint a Bombavtól mintegy 300 ki­lométerre fekvő Dhaltan vá­rosban 80 személy sebesüli meg, közülük 15 súlyosan, amikor a tömeg köveket zúdí­tott a kormányon lévő Indiai Kongresszus Párt híveire. A Feszült légkör az indiai választások előtt

Next

/
Thumbnails
Contents