Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1967-02-05 / 31. szám

Mem a borban. j munkában az i«az«í> Ezerkétszáz kosztos A TAG: \ — Az apámnak, egyszerű ■ómmá-s parasztnak, négy gye­reke volt. Én 14 éves korom­ban kerültem Makiárra egy gazdához cselédnek. Négykor kellett felkelnem. A gazda meg­parancsolta, hogy fél ötkor zörgessem meg a szobája ab­lakát, kiváncsi volt, hogy éb­ren vagyok-e én már ekkorra. 1938-ig voltam cseléd, egy ma­rsa búzát kaptam egy évre. — 1938 tavaszán mentem él ■ummásnak. Napfelkeltétől napnyugtáig dolgoztam. Meg­csináltam én mindent, a kapá­lástól a betakarításig Hat hó­nap alatt kellett megkeresni az egész évre valót Kaptam is átlag 12 mázsa búzát meg húsz forint készpénzt. A többi idő­ben Egerben dolgoztam. Min­dig ott. ahol akadt munka. Ki­jöttünk anyagilag. AZ ELNÖK: | — Sz. L. 1960 óta tagja az os­toros! Kossuth Tsz-nek. A múlt évben mint növényter­mesztő dolgozott. 1966-ban 89 munkaegységet ért el. A nőd kötelezően teljesítendő munka­egységek száma 120, a férfita- Boké 180. A legjobb növény­termesztő a múlt évben is elér­te a 280 egységet. — Sz. L. családjára való te­kintettel 1965-ben 11 mázsa 50 kiló búzát kapott előlegeként. A közös gazdaság idén min­den egységre 28 forintot tud fizetni. A bérszámfejtés alap­ján Sz. L. zárszámadáskor egy fillért sem kap. sőt köteles visszafizetni a tsz-nek 271 fo­rintot. — Amikor ezt a bérszámfejtő közölte vele, rátámadt az asz- szonyra. úgy kellett lefogni az ittas férfit. A TAG:| — A földosztáskor kaptam két hold szántót, fél hold sző­lőt. A feleségein hasonlót. 1951- ben jöttem a tsz-be. Elvégez­tem a 18 hónapos mezőgazda­sági akadémiát Az egri gép­állomáson hét évig voltam kör­zeti mezőgazdász. Aztán el­küldték, pedig én sem ittam többet, mint a „főnökök”. Visz- szajöttem a tsz-be. Itt is me- zőgazdászkodtam, dé Wem jöt­tem ki a vezetőkkel. Ök is el- eljámak ám a kocsmába! AZ ELNÖK: — Sz. L. soha sincs megelé­gedve semimvel. Ű a hangadó, meg a hozzá hasonló barátai. A közgyűléseken panaszkod­nak. hogy ilyen körülmények között nem lehet élni, családot eltartani. Pedig éppen az ő munkájára volna szükség, hogy többet tudjunk fizetni. De csak beszél, a hibákat hajtogatja, dolgozni meg rest. A legna­gyobb dologidőben hagyta cser- ber a közösséget. A TAG: | — Hát igen, a tavalyi év nem sikerült a legjobban. De nem én vagyok ebben a hi­bás. 1966. április 22-től június 20-ig a nagy dologidőben be­teg voltam. Itt a röntgenlele­tem. Csinálgattam én utána a feladatom. Október 10-én pe­dig, mert nem adott a tsz munkát, elmentem Tiszadobra krumplit ásni. Jól kerestem. Az egri Nagy József TSz-ben is arattam az árpát, egy hétig. Dolgozom én szívesen, ha van értelme. AZ ELNÖK; — Sz. L. kéthónapos beteg­ségéről nem tudunk semmit, azt nekünk nem jelentette. Jönni, előtte sem nagyon jött, úgyhogy nem csodálkoztunk elmaradásán. Ha betegségét be­jelenti. a közgyűlés gyógyuló hónapjaira munkaegységet sza­vazott volna meg, de még a bejelentésre is képtelen volt. — Az október 10-e és novem­ber 15-e közötti hónap a mi tsz-ünkben is a csúcsmunkát jelenti: a kukorica betakarítá­sát, a szőlő szüretelését. A kö­zös gazdaság ebben az időben 100 új munkaerőt is tudott volna alkalmazni. — Tiszadobra Sz. L. a tsz en­gedélye nélkül ment el. Ügy mondja, jól keresett. Hát igen. Hajnali négytől este nyolcig dolgozott: 16 órákat. így persze hogy jön a forint. Csak egy hó­napig munkálkodott volna így nálunk, akkor egészen más­ként alakult volna a zárszám­adása. De a közösé is. A TAG: | — Nem a 89 munkaegység a kevés, hanem amit tizeinek érte. Minek az 500 egység? Fi­zessenek a kevésre többet, az­tán nem lesz nekem semmi problémám. De hát nem na­gyon tudnak ők osztani, mert nincs minden jól a tsz-ben. Kérem, az elnök megkapja a 800 forint havi jövedelmű ház­tájit, mi meg a felét. Minden­kit tegyünk érdekeltté a mun­kában. — Becsapják a tagot. A föld- járadékbál vonják az adóssá­got és a háztáji jégkárát sem fizetik meg. Szóval, szerintem nincs ez jól. No, de nem Is szólok többet, mert mindent felír. AZ ELNÖK: | — Elvünk, hogy a jövőben a nem dolgozó tsz-tagokhoz nem ragaszkodik a közös gazdaság. Elegünk van az ilyenekből, ki­zárjuk őket A lusta, fegyelme­zetlen tsz-tag csak a hangula­tot rontja. A becsületesek munkáját is visszafogják, hi­szen szorgalom nélkül is meg kell adni nekik a háztáji föl­det. — Csak dolgos tagként ma­radhat Sz. L. köztünk. AZ ÜJSAGÍRÖ: I Sz. L. dülöngélt, amikor ta­lálkoztam vele Ostoroson. Nagy kérdést szegezett a mel­lemnek: Miért tette ezt vele a demokrácia? Miért taníttatta és miért lökte vissza a sárba? Sz. L. maga elmondta, hogy miért: a szorgalmas, summás emberből az ital elbocsátott körzeti mezőgazdászt, meg nem becsült tsz-tagot csinált. A munka helyett lassan a szavak embere lett Sz. L. Pedig nem építhet, egy közösség bizonyta­lan emberre, nem lehet tudni, meddig és miért, kikért csinál­ja a feladatot. A 89 egység ke­vés, de nemcsak a gazdájának, a társaknak is. Őket is meg­rabolta Sz. L. Persze, szavaiban más indo­kok csengenek. Más gondola­tok csapják be a hiszékenyeket Pedig ez esetben nem a bor­ban az igazság... Fóti Péter Hogy az országban miként rangsorolták, nem tudom, de így első pillantásra is biztos: Heves megyében még egy ilyen üzemi konyha nehezen talál­ható, mint a hatvani cukor­gyáré. Alig két éve, hogy az új arc megformálódott 4 millió 200 ezer forintért. Az előző ét­kezde csupán száz embert tu­dott egyszerre kiszolgálni, s hogy az ezerkétszáz „éhező” időben ebédelhessen, néha még sátorra is szükség volt!... így aztán elképzelhető az öröm, hogy nemcsak szép, hanem tá­gas, tiszta helyen fogyaszthat­ják az ebédet a gyár dolgozói. — Mi a mai napra rendelt menü? — kérdezzük Hegedűs Istvánt, a konyha nagy ter­metű vezetőjét, akit egyébként lassan tizenhárom esztendeje dicsérnek egyfolytában a kosz­tolok. (Természetesen, a sza­kácsokkal együtt...) Gépelt papírt tesz elénk He­gedűs István: „Csontleves . „ Borsófőzelék vagdalttal. Tökfő­zelék vagdalttal. Almafőzelék vagdalttal.” — Azt a szót, hogy „rendelt”, eltalálták — mondja a konyha­vezető. — Ugyanis egy öttagú brigád tervezi a heti étrendet. Én vagyok az ötödik, a többi négy az üzem dolgozói közül kerül ki. így állítjuk össze test­vériesen az étlapot, amelyben a „második” háromféle: pél­dául itt van a február 10-i me­nü. — Csontleves, hagymás ros­télyos burgonyával, vadas cső­tésztával, a harmadikféle pe­dig Stefánia-szelet rizzsel. A heti étrendet kifüggesztjük még az előző héten, s ennek alap­ján veszik meg a dolgozók a jegyüket. — Mennyiért? — Négy forintért A másik négyet a gyár adja hozzá. — Ezt már Benyó Pál főkönyvelő mondja. — Ami a változatos­Az asztalnál: Hegedűs Mihály, Draba János és Oláh Tibori as asztalon pedig: borsófőzelék vagdalttal. (Kiss Béla felvétele) Ságot nieüi, a kosztosok nem panaszkodnak. Máshonnan hal­lottunk kifogást például azt hogy kevés a tejtermék az ét­lapon. Ami a dolgozókat illeti, a sajtos vagy túrós tésztát nemigen reklamálják. Inkább azt vennék jó néven, ha több­ízben is szerepelne rántott hús... A konyha önellátó. Hegedűs István szerzi be a nyersanya­got. Az előkészítőben egy me­Az egri piac későn ébredt Fél hatkor egyetlen asszony topog a hidegben, mellette ko­sara. Tyúkokat hozott eladni. — Mit kér érte? t—> Egy pár 150 forint. — ...?! — Finom levest főzhet be­lőle. Emelje meg, kedves... ugye nehéz? Nem bánja meg.. A súlya még megteszi. De százötvenért!? ★ Hatkor nyitják a csarnok kapuit. Legalább fél nyolcig fénycsövek világítják meg a pultokat. Későn kel a nap. Mit keres, mit talál a házi­asszony? Nagyon szerény a téli kíná­lat. Burgonya, vöröshagyma, fejes káposzta, fokhagyma, kelkáposzta, alma, savanyú káposzta, mák található a pultokon. Ügy mondják, egy ideig hi­ányzott a vöröshagyma. Kel­káposztából volt bőven. Al­mából a vállalati elárusítók­nál kifogyott a jonatán-fajta. Téli kínálat az egri piacon Amíg »ott belőle, nyolc fo­rintért mérték. Jonatánt most csak az ős­termelők kínálnak, kilóját 10—12 forintért. A vállalatnál húsvéti rozmaringot lehet kapni, nyolchuszért. Hatkor kialakul a baromfi­vásár. Harminchét tyuk, húsz csirke vár gazdára. Egy pár tyúkért 130—140 forintot kértek. Az első asszony még mindig kitart a 150 forintja mellett. Két egy- egy kilós csirke ára 80 forint. — Vállalati, vagy termelő­szövetkezeti baromfi nincs? — érdeklődik néhány házi­asszony. Nem találnak, mint ahogy január elsejétől az utolsó na­pig mindössze három mázsát értékesített a vállalat. A nagytályai Viharsarok Ter­melőszövetkezet hozott piacra kisebb szállítmányt. A nagy­tályaiak negyven kakast ad­tak el, kilóját 28 forintért. Korábban ők is 20—22 forin­tot kértek érte. Érdemes fellapozni a piaci ellenőrök kimutatását! a. ter­melőszövetkezetek a többi áruból is csak gyéren szállí­tottak. Egy hónap alatt 335 ki­ló vöröshagymát, 50 kiló fok­hagymát, 920 kiló fejes és 7 21 kiló kelkáposztát, 346 kiló al­mát, 160 kiló mákot kínálták eladásra, hogy csak a fonto­sabb árukat vegyük figyelem­be. ★ Tyúkjait méri egy idősebb néni. A mérleg nyelve öt kiló tíz dekát mutat. — Mennyiért tetszett meg­venni? — Száznegyvenért. Tízet al­kudtam. Vágott baromfiból a város különböző boltjaiban, de a piacon is vásárolhatott volna, mert abból bőségesen találha­tó. Jut a kirakatokba is. Érdeklődtünk a gyümölcs és az elő baromfi ellátásában közreműködő vállalatoknál is. — Raktárainkban a húsvéti rozmaringot tartalékoltuk a tél második felére — mondták a MÉK-nél — van ugyan piros almánk is, de azt húsvétra tar­togatjuk. Nehezíti a helyze­tünket a tavaly szüretelt alma rossz minősége. Hiába tárol­tunk megfelelő mennyiséget, nagyobb a romlás, mint amire számítottunk. Az ellátás javí­tására Szabolcsból hozunk majd almát, csak a gazdák még nem bontották ki a ver­meket. — Javul a helyzet a baromfi- piacon — ígérték a BARNEVÁL megyei kirendeltségén. — 5—6 mázsát szállítunk az egrieknek most, a jövő héten pedig 15 mázsára emeljük ezt a mennyi­séget. Elsődleges követelmény, hogy ipari vállalataink azt termel­jék, amire szükség van, amit jól és gazdaságosan értékesí­teni lehet. Ez a legfontosabb „tervmutató” és fokozottabban érvényes ez a követelmény azokra a gyárakra, amelyek termékük jelentős részét érté­kesítik külföldön. Tehát ismer­ni kell a piacot és a vevőt, tudni kell, hogy mi az igény ma, sőt tájékozódni kell a „hol­nap” lehetőségeiről. Figyelem­re méltó kapcsolatokat alakí­tottak ki külföldi vevőikkel a Mátra vidéki Fémművek veze­tői. Alumíniumból készült tubu­sokat és kozmetikai dobozokat, valamint láncokat exportál­nak. Fémcsomagoló eszközök­ből legtöbbet rendel a Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia és Bulgária. De az elmúlt évben két tőkés ál­lammal: Norvégiával és Hol­landiával alapozták meg kap­csolatukat. Korábbi vevőiket megtartották és 1967-re új megrendelést kaptak Irakból. Minek köszönhetik ezt? Főleg annak, hogy minőségben, a 6 mmsrn 1967. február 5„ vasárnap Külfölddel kereskedik a Mátravidéki Fémművek szállítási határidők pontos be­tartásában és árakban piacké­pesek vagyunk, állj uh a nemzetközi versenyt — mondta Rózsa László igaz­gató. Fémcsomagoló eszközökből 1960-tól 1966-ig egyenletesen emelkedett a termelés, az el­múlt évben 16,5 százalékkal nö­velték az exportot. Tavaly 20,3 millió devizahozamot tervez­tek, 29,7 milliót teljesítettek. Ebből 1,5 millió tőkés deviza volt. Hogyan alakult az export- gazdaságossági mutató? Erről Marsall Ferdinand főkönyvelő a következő adatokat szolgál­tatta: Tubusoknál 1964-ben 19,18 forint ráfordítással értek el egy dollár árbevételt, 1966- ban már 17,37 forintért. Ez az export országos viszonylatban is igen kedvező, az első kategóriába sorolták. Láncnál nem ilyen jó a hely­zet, de 72 forint helyett tavaly már 48 forint ráfordítással „termeltek ki” egy dollárt. A Mátravidéki Fémművek idei exportfeladatai az eddigi­nél is nagyobbak. Az elmúlt évihez képest 12 százalékkal kell növelni a külföldi értéke­sítést, az idei export megha­ladja a 100 millió forintot. Vál­lalták, hogy 1967-ben újabb tő­késpiacokat szereznek. De hosz- szú lejáratú szerződéssel rög­zítették a szocialista országok­kal kapcsolatos kötelezettségei­ket is, a hazai igényeket is la kell elégíteni, tehát a tőkés- exportot csak a termelés növe­léséből lehet bővíteni. Mint­egy 40 ezer dollárért három gépet vásárolnak a két tubus­gyártó sorhoz. Hogyan boldogulnak a há­rom géppel? — Ügy, hogy a többit ma­gunk gyártjuk: a tmk és a kí­sérleti üzem. A legjobb szak­emberekből 20 fős brigádot ala­kítunk. Tőkésvevőknek 10 millió tubust adunk el, mint­egy 220—240 ezer dollárért, és ennek 40 százalékát gépbeszer­zésre megkapjuk. Ezenfelül mintegy kilencmillió tranzak­ciós bankhitelt veszünk igény­be. Most, február végére vá­runk két újabb Darex korona- dugó-gumizó berendezést — közölte az igazgató. A sirokiak az élelmiszer-, a a gyógyszer- és a kozmetikai cikkeket exportáló vállalatok­kal, valamint a külkereskedel­mi vállalatokkal együtt közös piackutatást végeznek. Több országban azt vizsgál­ják, hogy hol és mennyiért tud­ják termékeiket eladni. Nem­régen egy holland üzletember járt a siroki gyárban, öt kü­lönböző tubustípusra mintákat hagyott, pontosan megmondta, hogy mit, milyen minőségben és mikorra kér. Irakba már el­indították az első szállítmányt. A holland megrendelőnek is elküldik az ellenmintát és egy héten belül sor kerülhet az üzletkötésre. A szerződéseket a külkeres­kedelmi vállalat köti. De a fel­tételeket a termelő üzemnek kell megteremtenie. Kétségte­len, leghatásosabb propagan­da: a jó áru. De a vevő felku­tatása, figyelmének felkeltése, bizalmának megszerzése egyre inkább a termelő üzem felada­ta és főleg érdeke. A sirold gyár már elkészítette a minta­kollekciót, most négynyelvű fényképes tájékoztatót készí­tenek a gyárról és termékeiről. A Mátravidéki Fémművek igazgatója részt vett a lipcsei és a brnói vásáron, de előzőén hat gyár képviselőjével, igazga­tókkal és műszaki dolgozókkal tárgyalt. A személyes kapcsolatok eredménnyel jártak, a külkereskedelmi vállalatnak csupán a szerződést kellett alá­írnia. De Lipcsében és Bmó- bam nemcsak üzletkötésre ke­rült sor, hanem a vállalat szá­mára hasznos tapasztalatokat szereztek. Szemtől szembe ta­lálkozott a vevő és a gyártó, kölcsönösen tanácsokat adtak és kaptak, a sirokiak gazdag tapasztaltokat szereztek gyárt­mányaik további fejlesztéséhez. A közvetlen nemzetközi kap­csolatok lehetővé teszik annak megismerését, hogy termelő vállalataink mit tekintsenek napi feladatnak és mit kell táv­latilag megoldaniuk ahhoz, hogy a világpiaci szintet el­érjék. a külföldi piacot meg­tartsák és egyre bővítsék. Or. Fazekas László dencében már ott úszkálnak a szombati halászlé egyelőre ele­ven nyersanyagai, szép, kövér pontyéit — éppen aznap sze­rezte be. — A nyersanyagellátásban eddig nem volt hiány. Igaz, ami a minőséget illeti... most valami argentin eredetű húst kapunk, ami nem nagyon ízlik, így aztán baromfival és más hasonlóval igyekszünk helyet­tesíteni. Most már ideje benéznünk a konyhába is. Hat, nagy méretű gőzüst és két hatalmas tűzhely — gáztűzhely — áll középen. A padló ragyog, s reménytelen eset volna rendetlenséget, pisz­kot keresni. —- Ez azért van — magyaráz­za elégedetten a konyhaVeze- tő —, mert már nem szénnel fűtünk. ü Az üvegablakoknál a két sza­kács, Toldi Lászlóné és Király György, valamint a „konyha­lány”, Anduska Lászlóné oszt­ják az ételt. Bárki megmond­hatja, hogy az önkiszolgáláshoz készített műanyag tálakban nem adagocskák, hanem igenis: adagok vannak. Levesből is, másodikból is. A saját magu­kat kiszolgálók arcán a kelle­mes várakozás üL — Odahaza ki főz — kérdez­zük Király Györgyöt, a szaká­csot — A feleségem... de itt-ott azért én is beleszólok. Ezért né­ha megharagszik. Mindenesetre szeretjük egymás főztjét. A különbség persze magától értetődő, mert amíg a háziasz- szony csipetekben méri a sót, a főszakács — lapáttal... Egyszerre négyszázan esznek az étteremben, húszperces a „menetidő”, utána tíz perc ta­karítás, majd jön az újabb tur­nus. Másfél óra alatt jóllakik a gyár. Ezen pedig vagy inkább ezért — pontosan tizenöt ember dol­gozik egy nagyon szép, nagyon tiszta és nagyon korszerű üze­mi konyhában. K. G. Ritka szenvedély s Húsz esztendeje esigát gyűjt Ritka szenvedélynek áldoz­za szabad idejét dr. Pintér Ist­ván keszthelyi ügyvéd. Húsz esztendeje csigákat gyűjt. Hobbyja azóta tudománnyá fejlődött, s jelenleg már 110 000 darabból álló gyűjte­ményét nemzetközi viszony­latban is számon tartják. A gyűjtő rendszeres kapcsolatot tart fenn a külföldi szakem­berekkel. Legutóbb Ausztrá­liából és Üj-Zélandból kapót* érdekes, hazánkban ismeret len csiga- és kagylófajtákal A napokban pedig Argentínái ból adtak fel címére egy iát dányi gyűjteményt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents