Heves Megyei Népújság, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-14 / 12. szám
Ha most lenne a kongresszus... Bárom év munkájáról nyilatkozik az ország legfiatalabb TS-ének elnöke 1963. novemberében — az MTS I kongresszusa után közvetlenül — alakult meg az ország egyik legfiatalabb TS-e az egri városi sport- szövetség. A sportmozgalom gyökeres átszervezésével egyidős TS ebben az évben készül második kongresszusára. A kongresszusra való készülés máris számadásra készteti a sportszövetségek vezetőit, dolgozóit: ajz elmúlt több mint három év aflatt mit sikerült az I. kongresszus határozataiból a város lehetőségei és sajátosságai mellett megvalósítani? A minap erre a kérdésre kértünk választ Tóth Ferenc- től, az Egri Vasas TS elnökétől. A z Egri Városi TST 1956 után szűnt meg. 1963-ban mint tömegszervezet alakult újjá, hogy az MTS L kongresszusának határozatait végrehajtsa Eger városában — mondotta Tóth Ferenc. — A kongresszus fő vonalakban előírta számunkra a sport tömegesítésének fejlesztését, a minőségi sport szintjének emelését. a sportmozgalom színesebbé, tartalmasabbá való tételét, és nem utolsó sorban azt, hogy a sport sajátos eszközeivel Járuljon hozzá a szociális’a ember formálásához. — Ha a napokban ülésezne a n. kongresszus, jelenthetnénk, hogy e feladatnak egy részét végrehajtottuk, más része pedig most kerül végrehajtásra. Három év alatt ugyanis nem tudtunk mindent megvalósítani, mert az anyagi lehetőségeink végesek voltak. — 1963-ban. amikor megalakultunk, Eger városában 23 sportkör volt. 8200 volt a sport egyesületi tagok száma, a szakosztályokban pedig 2866 embert foglalkoztattak. A város minőségi sportját hat csapat képviselte a nemzeti bajnokság különböző osztályaiban. Innét indultunk tehát. Fő feladatunknak tartottuk a szervezeti élet megteremtését, az elnökség megválasztását. a bajnokságok beindítását és a sportkörök irányításának megszervezését. Három szövetség alakult: sakk, astzali tenisz és labdarúgó. A munka megkezdődött. Stabillá vált az elnökség, amely azóta is felelősséggel látja el feladatát, de emellett megerősödtek a szövetségek is, sőt, újab alakultak, mint a természetjáró, teke és a kézilabda szövetség. Megkezdődtek a küzdelmek a jól szervezett bajnokságokban. amelyekben évről évre többen vesznek részt. 1964-ben a városban megrendezett alapfokú versenyeken például 700-an, 1965- ben 1625-en, 1966-ban pedig kétezren sportoltak. 1964-ben három sportágban folyt csapatbajnokság, két sportágban egyéni bajnokság. 1966-ban ez a szám így alakult: 8 csapatbajnokság, 5 egyéni bajnokság. —* 1963 óta 27-rc növekedett a sportkörök szám^ úgy, hogy közben a Művész és a Pcxsiás sportkör megszűnt. Jelenleg újabb két sportkör, a Pedagógus és az Mg. Szakiskola van alakulóban. A sportköri tagság száma 8600, a szakosztályokban foglalkoztatottak száma pedig 3244. 800-ról 979-re emelkedett a női sportolók száma! Hét NB I-es és 8 NB H-es csapata van a városnak Ugyarakkor több mint tíz válogatott versenyzővel is rendelkezünk. Van egy olimpiai bajnokunk is., Pócsik Dénes, aki valóra váltotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első magyar tagjának. Kemény Ferencnek az Egri Dobó István Gimnázium akkor igazgatójának nagy álmát, aki az alakuló kongresszuson Is képviselte Magyarországot. ]%■ ilyen létesítmények ké- szü’tek ez idő alatt? — Viszonylag ezen a területen fejlődtünk a legkevesebbet. Fennállásunk óta épült a Szilágyi Gimnázium labdajátékokra is alkalmas tornaterme, a Honvéd Egészségház utcai kézilabda-pályája és bővült a lőtér. No. és hozzáfogtak a fedett uszoda építéséhez is. Csupán a városi tanács négymillió forintot adott az építkezés megkezdéséhez, amely arra is bizonyíték, hogy a tanács az utóbbi időben egyre többet törődik a város sportlétesítményekkel való ellátásával. Itt szeretném megjegyezni, hogy az el'ért eredményedet a pártbizottság, a tanács, a tömegszervezeiek és nem utolsósorban a lelkes sportvezetők., sportolók segítségével értük el. Támogattak bennünket és most is ezt teszik. Jelenleg már hozzáfogtak a stadion bővítési terveinek készítéséhez, és készül az ALmagyar-dombi új sport- centrum terve, amely több milliós beruházás lesz majd. — Milyen tervek megvalósításán fáradoznak? — Az előbb elmondottakon kívül tervbe véltük új játszóterek kialakítását. Term észe lesen nem az óvodás gyermekek körhintájáról van szó, hanem arról, hogy az iskoláskorú. gyermekeknek olyan lehetőségeket biztosítsunk, ahol a fejlődésükhöz szükséges mozgást elvégezhetik: focizhatnak, kézilabdázhatnak, fejelhetnek, asztaliteniszezhetnek stb. Szeretnénk már ebben az évben például kőből készült pingpong-asztalokat a város különböző terein elhelyezni. Sze-| rétnénk mindenkivel — különösen! a tervezőkkel — megértetni, hogy I ők is voltak fiatalok, nekik is’ szükségük volt játszóterekre és az ő gyermekeiknek is nagy szüksé-' gük van a mozgásra. flk legfontosabbnak persze a kongresszusra való felkészülést tartjuk. Ennek szellemét szeretnénk minden sportkörben terjeszteni. Szeretnénk ezenkívül a munkahelyi spart aki adót is megvalósítani mindenütt, a szakszervezettel együtt, hogy minden ember közelebb kerüljön a sporthoz. Túl nagy terveket nem tűzünk magunk elé, mert úgy érezzük: tömegben és minőségben is Eger Sportmozgalma 1963 óta majdnem túlnőtte a város lehetőségeit! Jól tudjuk, hogy Eger minden negyedik lakosának van valamilyen köze a sporthoz, Éppen ezért az eddigi eredmények tartása a fő cél és a minél több létesítmény készítése — mondotta befejezésül Tóth Ferenc. (fazekas) Si- és korcso!ya- verseny J A hét végén két érdekes, megyei sporteseményre kerül sor. A Kékesen bonyolítják le Heves megye középfokú iskoláinak síbajnoksá- gát, lesikló. mülesikló és futó számokban. Csütörtökig csak az egri és a gyöngyösi középiskolák nevezése futott be, a rendező bizottság azonban reméli, hogy a megye egyéb középfokú intézményei is részt vesznek a viadalon! Rajthoz állnak gyors- és műkorcsolyázó versenyzőink is. A megyei jégsport szövetség vasárnap délelőtt Egerben, a népkerti pályán rendezi meg Eger város 1967. évi gyors- és műkorcsolyázó bajnokságát, valamint az úttörő-olimpia városi selejtező versenyeit. Ez utóbbin az 1954. január 1. után született úttörők 200 és 300 m-en Hányok), illetve 200 és 500 m-en (fiúk) mérik össze tudásukat. A versenyen csak rövid korcsolyával lehet indulni! Az Eger bajnokságáért folyó küzdelmeket serdülő, ifjúsági és felnőtt távokon bonyolítják le, míg műkorcsolyázásban egyéni, páros és jégtánc számokban versenyeznek a serdülő, ifjúsági és felnőtt versenyzők. SZOMBAT Asztalitenisz: Egér város 1967. évi serdülő és' ifjúsági egyéni bajnoksága. Eger, Gárdonyi Gimnázium. 17 óra. VASÁRNAP Asztalintenisz: Bp. Spartacus— Egri Dózsa NB I-es férfi CSB-mér- kőzés. Eger, Gárdonyi Gimnázium. 9.30 óra. • Si: Heves megye 1967. évi középiskolás bajnoksága lesi ki 5, műle- sikló és futó számokban. Kékes, 10 óra. — A hatvani járás úttörő-olimpiai versenyei. Petőfibánya, 10 óra. — A Bp. Honvéd alpesi versenye. Galyatető, 13.30 óra. — Az O. Dózsa ugróversenye. Mátraháza. 10.30 óra. Korcsolyázás: Eger város 1967. évi gyors- és műkorcsolyázó bajnoksága és az úttörőolimoia Eger városi versenye. Eger, Népkert, 9 óra. — A gyöngyösi iparitanuló intézet házi versenye. Gyöngyös, ITSK-pá- lya, 9 óra. Téli lömrgsport — a javától Vegyes Ktsz, Jászalsószent- györgy, nagyobb mennyiségű, 16 cm-en felüli bükk- rönköt vásárolna Árajánlatot és mennyiség- megjelölést fenti címre kérünk. A hőmérő hlganyszála alaposan a 0 fok alá szállt, a gyöngyösi iparitauulo-iatezet tanulóit azunoan ez mitsem zavarja: az intézet jég- pályáján izgalmas jégkorong-csata dúl, s a közvetlen szomszédságban lévő kézilabda-pályán a frissen hullott hó ellenére vidáman fociznak a fiatalok. Természetesen tanári felügyelet mellett. Varga Pál és Ali Isvtán testnevelők, amikor csak tehetik, együtt töltik szabad idejüket a gondjaikra bízott ipari tanulókkal, nem véletlen tehát, hogy az intézet sportélete egyre erőteljesebben feljlődik! Jégpályájuk, amely karácsony óta üzemel — minden igényt kielégít. A 80x30 ■■ méteres területű pályát két oldalt háromsoros betoníelátóval látták el, így az ott rendezett sporteseményeknek most már komoly nézőközönsége is lehet. Kifogástalan lett a sporttelep világítása is; új, nagy teljesítményű híganyqőz-lámpá.k cntják a fényt, s a jól fűtött melegedőbe- Iviségben ként / elmesen csatolhatnak a korcsolyázni vágyók. Átlagban naponta 2-300-an látogatják a pályát, amelynek kitűnő jégfelülete nav mint nap pompás szórakozást ígér. A két1 testnevelő tanár elmondotta. hogy 15 csanat részvételivel folynak az iparitanuló-intézet jégkorong i'ázi hai~>oksAná~'ak kilódéi- mei. Ütővel el vannak látva, szabályos kapuik is vannak, a többi felszerelést azonban többnyire maguk ,,ügyeskedik össze” a jégkorongot kedvelő gyerekek. Az intézet válogatott együttese tekintélyes erőt kénvisel, de sajnos, nincs hol szerepelnie! Éppen ezért szeretnék. ha Hatvanban és Egerben is alakulna eqy-egy jégkorong-együttes, ame- lilékkel időnkint villámtorna formájában találkoznának. A gyön- nvösiek elsőként szívesen látnák vendégül az egrieket és a hatvaniakat! A gyöngyösi ipari tanulók nem rendelkeznek tornateremmel, ennek ellenére nem esnek kétségbe, és még télen is megtalálják a módját a tanulók sportoltatásának. — Sokszor nem is baj az, hogy nincs tornaterem — magyarázta Varga Pál és Ali István —, hiszen a gyerekek a nap nagy részében zárt termekbe kényszerülnek, így a jégválva és a szomszédos kézi- labda-oálya igazi felüdülést jelent számukra. És még egy: kitűnő lehetőséget a Kllián-pontok gyűjtésére,l t-4V) Ön levélben megrendeli nálunk, mi beszerezzük és posíán eiküldjük Önnek az építkezéshez, vagy személyes szükségletre szolgáló anyagokat és árukat, ha a vásárláshoz és a szolgáltatás teljesítésére szolgáló ősz- szeget postai csekkbefizetési lapon MNB 49 egyszámlánkra befizeti. ’ TEMPO KSZ BUDAPEST, V., Bajcsy- Zsilinszky út 56. Telefon: 117-4<:8, 310-188, 124-556. A Heves megyei Vízmű Vállalat 1. sz. üzemegysége, Eger, mélyépítési munkában jártas építész technikust f elvesz művezetői munkakörbe. Jelentkezni fenti eítnnél: Eger, Fürdő u. 3. sz. alatt. £ IRDETE? Allas 15 éves kort. 8 általánost .'égzett fiatalokat felvesz 1 éves fonó-szövő ipari tanulónak 1967 n. 1-1 beiskolázással. a Magyar Pamutipar. Jelentkezés Bpest. IV.. Erkel ü. 30 Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tudunk A kerecsendi Aranykalász Mg. Term e: ő s zö v etke zet szakképzet* traktorvezetőket vesz fel. Díjazás gépállomási norma .szerint. Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen, a termelőszövetkezet irodájában. A Budapesti Epületelemgyár (XT. Budafoki út 78. sz.) keres férfi és női segédmunkásokat. Rövid betanulási idő, állandó munka, jó kereseti lehetőség. Vidékieknek tanácsi Igazolás szükséges. Személyes Jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. Levelekre nem válaszolunk. Szerkesztői, gvártástechnológia! munkakörbe, gyakorlattal rendelkező mérnököket, ill. technikusokat, valamint vasesztergályos szakmunkásokat felvesz a KAEV 10. sz. gyár (Eger, Lakatgyártó u. 2.). Bérezés megegyezés szerint. Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés írásban, vagy személyesen, a gyár üzemgazdasági csoportjánál. Gyakorlattal rendelkező építésztechnikust keres felvételre az Egri Dohánygyár. INGATLAN Kétszoba-ö'J.szkomfortos OTP-ház 151 négyszögölön eladó Azonnal beköltözhető. Cím: Gyöngyös. Petőfi u. 163. Szövetkezeti lakást megvételre keresek Gyöngyösön, egy- vagy kél szobás, összkomfortost. Cím: „Tavaszi beköltözés” jeligén, gyöngyösi Magyar Hirdetőben. Elcserélném 80-asban levő szép, 2 i szoba-összkomfortos lakkom, szo- >ba, konyha, kamrás Gyöngyösire. Leveleket kérem a 82. sz. Postafiókra. Sürgősen eladó 3 szoba, 2 konyha, spájzos ház. Gyöngyös, Eötvös tér 12. Érdeklődni lehet 17 órától. 4 szoba, 2 konyha és' me1 lékhez lyiségekből álló ház eladó. Beköltözhető. Cím: Sóház u. 9. Érdeklődni Vachot Sándor u. 28. sz. alatt. Eladó szoba, konyha, mellékhelyiségekből átló, 166 négyszögölön ház. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Gyöngyös, Olympia utca 17., II/l. Tóthéknál. Üj-Hatvanban, a Vasvári Pál u. 9. sz. alatti kis családi ház eladó. Eger, Xm. Felszabadulás u. 2/B., egy szoba, konyha, kamra, fürdőszoba. pince, és mell ékhe^visédből álló ház, beköltözhetőséggel eladó. •Érdeklődni ugyanott, Nagy Andrásnál. Eger, Kazinczy u. L számú. 2 szoba-összkomfortos. OTP-s, kertes családi ház, beköltözhetően eladó Megvételre keresek készpénzfizetéssel, háromszobás, kertes családi házat, hozzáépítés! lehetőség esetén kétszobás is megfelel. Lakáscsere lehetőség van. Alánlatokat levélben, „Egerben” jeligére, az egri hirdetőbe. Szoba-konyhás ház eladó. Érdeklődni: vasárnap egész nap és hétköznap este 5-től. Eger, Árpád u. 16. Lányi. JARMO Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a legjobb édesanya, feleség, testvér és rokon, dr. KONJA FERENCNÉ sz. Mednyánszky Mária f. hó 12-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése vasárnap 14 órakor lesz, a Hatvani-temetőben. Dr. Konja Ferenc és gyermekei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, üzv. DUDVARI MIHALYNÉ életének 8". évében, január hó 13-án. hosszú szenvedés után elhunyt. Kedves halottunkat január hó 15-én, vasárnap de. 10 órakor a Ro- zália-temetőben helyezzük örök nyugalomra. Minden küiön értesítés helyett. Gyermekei, menyei, vejei. unokái és dédunokái. önköltségcsökkentés Fél áron — jó minőség A meghibásodott csapágyakat rövid határidő alatt megjavítja a Szerszám- és Gördülőcsapágyjavító Ktsz II. részlege, Budapest, VI., Szinyei Merse u. 26. Telefon: 315-724. A SZERENCSE BŰVÉSZET? — NEM! a 'Szerencse sorsjeggyel több ezer, értékes tárgyat nyerhet. ARA: 4,— Ft. Kaphatók: üzemi szakszervezeti bizottságoknál, postahivataloknál, postai kézbesítőknél. Közii'etek figyelem! Értesítjük a Heves megye területén lévő közületeket, s hogy a füzesabonyi bútorboltunk 1967. január 1-től közületi bútorértékesítésre lett kijelölve A szükséges bútorokat minden szerződéskötés nélkül, a fi- ■ zetési eszköz biztosítása mellett, azonnal meg lebet vásárolni. Kárpitozott garnitúrák, egyéb bútorok, 85,— Ft-os lemezeit székek, már jelenleg Is megvásárolhatók, míg egyéb, speciális irodai bútorok beérkezése február 1-e után várható. Füzesabony éft Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet, Füzesabony TELEFON: 69. a>iaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiMiiiiiiaiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiitiiiiii<iiti;iijtii:«i(iiiliiciiait» Egy fekete Pannónia motorkerékpár eladó. Német Ferencnél*' Ecséd, Nyárfa út 66. Skoda Octavia Super eladó. Eger. Szmrecsányi tér 4. sz. Járási tanáccsal szemben. , Moszkvics 403-as személygépkocsi 7000 km-rel. sürgősen eladó. Eger, Makiári út 59. VEGYES Januárban kamatmentesen fizethető az autó- és motorkerékpártulajdonosok kötelező gépiármű- szavatossági biztosításának dija. Befizetési lapot az Állami Biztosító fiókiáiná1 kérhetnek. Eladó nagy vaskályha, vasajtó, hordók, hanglemezek, ablakrámák, sertésvályú. Kompolt, Hámán Kató u. 24. 57 éves, józan életű, értelmiségi foglalkozású férfi .keres házasság céljából független, jól szituált, házias, csinos hölgyet. Fényképes válaszokat „Szereltre vágyom” jeligére, az egri hirdetőbe. Leinformálható, magános beteggond 07 nőt kér sek mag nos nyugdíjához Lakást is adok. „Megbízható” jeligére, az egri hirdetőbe Alig használt „Szuprafon” lemezjátszó eladó. Eger. Csákósor 12. MOSÓGÉP — CENTRIFUGA — BOYLER! Űj, előnyös fizetési feltételek! Óriási lehetőségek a háztartás gépesítésére. Mosógépek, centrifugák, boylerek! OTP-hitcllevélre is vásárolhatók!