Heves Megyei Népújság, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-12 / 10. szám
As eff rí és a ffyonffyösi birkózó fiatalok „ki rá ff ták a reset99 » Egyesül a líét egri szakosztály Simon György A megye színeit képviselő bárom egri birkózó fiatalt bizakodással engedtük útnak az úttörő-olimpia országos döntőjének küzdelmeire. Nos, a fiúk mindenben igazolták a bizalmat, az ország legjobbjai között nagyszerűen helytállva, sok dicsőséget szereztek Heves megye birkózósportjának. Simon Gyurka a 35 kilogrammos súlycsopoi tbon az úttörő-olimpia bajnoka kitt. Kelemen Jóska a 49 kg-os súlycsoportban a 2. helyen végzett, s az 58 kg-os Holló László is csak azért került az 5. helyre, mert verseny közben sérülést szenvedett. Ezek a szép eredmények arról beszélnek, hegy Eger város birkózósportja az utóbbi időben erőteljes fejlődésnek indult. A két szakosztályban, az Egri Dózsában és a Bervai Vasasban nagyszerű munka folyt a Kun fivérek irányításával. (Itt említjük meg, hogy az Egri Dózisa megszünteti birkózószakosztályát, versenyzői beleolvadnak' a Bervai Vasas szakosztályába.) Kelemen József Simon György, Kelemen József és Holló László azonban nemcsak a birkózószőnyegen, a sportolásban, de az iskolában, a tanulásban is élen jár. Mindhárman jó magatartású, szorgalmas, tisztelettudó gyerekek, akiket méltán állítunk példaként a megye fiataljai elé. A Bervai Vasas eredményes esztendőt zárt. Birkózói a megyei versenyeken 6 első, 6 második és 6 harmadik helyezést szereztek, míg az északi területi ifjúsági kötött- és szabadfogású viadalokon 27 első. 8 második és 6 harmadik, helyezés jutott fiataljainknak. Az országos versenyek mérlege: 7 első helyezés, 7 második helyezés, 6 harmadik helyezés. Különösen az ifjúsági válogatott kerettag Gncll István, az országos serdülő-bajnok Lakatos László, az úttörő-olimpiai bajnok Simon György és az országos úttörőbajnokság 2. helyezettje, Soós László ért el hagy sikereket — de a többiek is fejlődő képes, tehetséges versenyzők. MLégf mindig- nincis szőnyegük a gyöngyösieknek Hasonlóan szép sikereket ért Az 1966. évi magyar bajnokéi 1966-ban a Gyöngyösi Spar- ságon, szabadfogásban Tóth tacus Szőke Miklós edző által vezetett birkózógárdája. A gyöngyösiek évi eredménylistája: 49 első, 41 második, 18 harmadik, 6 negyedik, 3 ötödik és 4 hatodik helyezés. Részletezve: országos jellegű versenyen egy első, 5 második, 3 harmadik, 3 negyedik, 2 ötödik, három hatodik hely. Az északi terület 'egyéni versenyein 19 első, 15 második, 3 harmadik, 5 negyedik hely. A Heves megyei versenyek listája: 29 első, 21 második, 12 harmadik hely. Az északi terület junior kötött- és szabadfogású bajnokságának összetett pontversenyét a Gyöngyösi Spartacus nyerte, s ugyancsak a gyöngyösiek végeztek első helyen a megyei felnőtt kötött- és szabadfogású pontversenyben, valamint a serdülők pontversenyében. Holló László István és Magyar Imre értékes 2. helyet szerzett, — mindketten a magyar junior válogatott keret tagjai! A szakosztályban mintegy 30 főnyi versenyzőgárda tevékenykedik. A felnőttek közül Mák László, F órizs József, Tóth István, Magyar Imre, Gulyás József, Tóth János, Kovács Pál, Molnár József, Hives János, Oláh Ferenc és Kiss Imre érte el a legjobb egyén: eredményeket, míg az ifjúságiak közül Erdélyi József, Kiss Pál, Nagy István, Reviczki Antal, Piicsök László árult el kivételes képességeket. A serdülők legjobbjai: Bodnár Antal, Nékám Lajos, Marcsik Gyula. Oroszlán József, Kövér Zoltán, Kovács Mihály, Tóth Ferenc és Szatmári Imre. A szakosztály vezetői, Kiss Ernő szakosztályvezető és Erdélyi Károly intéző egész évben hathatósan segítették a birkózókat. Sajnos, továbbra is nagy problémát jelent: a szőnyegek annyira elhasznált állapotban vannak, annyira rosz- szak. hogy rajtuk birkózni szinte életveszélyes! Gyöngyös birkózói . igazán megérdemelnék az új szőnyegeket, amelyek a továbbfejlődés szinte elengedhetetlen feltételei. Albert megérkezett Rióba Megérkezett az első jelentés a Flamengo meghívására Rio de Janeiróba utazott Albert Flóriánról. Az Associated Press szerint a Ferencváros és a magyar válogatott középcsatára szombaton megérkezett Rióba, ahol két hétig együtt edz majd a Flamengo játékosaival. Alberten kívül még két európai — svéd — játékost lát vendégül a brazil csapat: M. Lundblad, az AIK csatára és Axelsson, a Göteborg hátvédje már november óta Rióban tartózkodik. A Flamengo vezetői úgy tervezik, hogy a következő vasárnap, január 15-én, és csütörtökön, 19-én, a Vasco de Gama elleni barátságos mérkőzésen mind a három európai játékos helyet kap a vendéglátó együttesben. (MTI) il l BEK Az ausztriai Innsbruckban — az olimpiai jégstadionban — folytatódtak a hárompályás nemzetközi férfi gyorskorcsolyázó viadal küzdelmei. A me- őny ezúttal 1000 méteren mér- :e össze tudását. Ä magyarok közül Martos György 1:28,1 perces idővel új külföldi rekordöt állított fel, de még így is csak a 10. helyet tudta megszerezni. A három szám után — 500, 1000, 1500 m — a végeredmény sem volt jobb a magyarok számára, mert Martos Mihály, aki a legjobb teljesűt- ményt nyújtotta, csak a Í2. helyén végzett. Eredmények: 1000 m: 1. Szamojlov (szovjet) ... 10. Martos Gy. Az összetett verseny végeredménye: 1. Szamojlov, 2. Grisin, ... 12. Martos M. ★ A Kanadában vendégszereplő szovjet jégkorong-válogatott újabb mérkőzést játszott Kanada válogatottjával, amely 4:3 arányban győzött. A bajnok baja A nehézsúlyú ökölvívás hi- atásos világ bajnoka, Cassius :iay, „a nagyszájú”, valószí- űleg hamarosan megismerke- ik új ellenfelével, a kiképző rmesterrel. A Kentucky ál- imbeli Frankfortban működő gyik kerületi sorozó bizottság edden este úgy döntött, hogy lutasítja Clay (vagy ahogy ne- ezi magát: Muhammed Ali) ellebbezését. A 25 éves bajok azzal érvelt, hogy lelkiismereti okokból nem óhajt ka- onai szolgálatot teljesíteni. Ilay az első sorozáson 1—y minősítést kapott, ami azt tük- özte, hogy szellemileg nem feel meg a hadsereg követeimé- lyeinek. De amikor a vietnami áború egyre nagyobb ember- gényeket támasztott a hadse- eggel szemben, és lejjebb tetők a mércét, Clay rögtön megeiéit és az az 1—-a-sok közé orolták. Clay mellesleg — legalábbis űvatalosan — mint mohame- Lán pap is szerepel Balszeren séjére azonban a fegyveres Érők ezt nem veszik komolyan. Sikerül-e javítaniuk kézilabdázóinknakI Ma kezdődik a vilégbajnekség ? J anuár 12-én kezdődik a hideg északon, Svédországban az esztendő első világ- versenye, a 6. férfi teremkézi- labda világbajnokság. Az előzetes selejtezők után 16 csapat vesz részt a döntő jellegű küzdelmekben, közöttük a magyar válogatott is, amely hétfőn délben érkezett meg az északi sarkkörön túl fekvő Ki- runába, a csoport mérkőzéseinek központjában. A világbajnokság tizenhatos döntőjét a labdarúgó világbajnoksághoz hasonlóan négy 4-es csoport körmérkőzései indítják. Az egyes csoportok beosztása a következő: A. csoport. Székhez- lye Malmö, tagjai: Svédország, Jugoszlávia, Lengyelország, Svájc. B. csoport. Székhelye Kiruna, tagjai: Német Szövetségi Köztársaság, Magyarország, Norvégia és Japán. C. csoport. Székhelye: Stockholm, tagjai: Románia, Szovjetunió, NDK és Kanada. D. csoport. Székhelye Göteborg, tagjai: Csehszlovákia, Dánia, Franciaország és Tunézia. A csoportokon belül körmérkőzést vívhak a csapatok és így döntik el a helyezéseket. Minden csoportból az első és a második helyezett jut tovább. Nyolc között a játékrend a sorsolás értelmében így alakul: 1. A csoport győztese—B. csoport másodikja. 2. B. csoport győztese—C. csoport másodikja. 3. C. csoport győztese—D. csoport másodikja. 4. D. csoport győztese—A. :soport másodikja. Ezeken a mérkőzéseken természetien már kieséses a küzdelem. A győztesek az elődöntőbe jutnak, a vesztesek pedig eldöntik egymás között az 5—8. helyezést. Az elődöntő sorsolása: az 1. H mérkőzés győztese játszik a 2. mérkőzés győztesével, a 3. mérkőzés győztese küzd a 4. mérkőzés győztesével. A nyertesek kerülnek a döntőbe, a vesztesek pedig játszanak a 3. helyért. a az esélyeket vizsgáljuk, akkor a papírforma szerint az A. csoportban az otthon játszó svédek és a nagy tapasztalattal rendelkező jugo- szlávok továbbjutása lehetséges. Meglepetést okozhatnak az ebben a sportágban is sokat fejlődött lengyelek. A B. csoportban nagy meglepetést okozna, ha nem az NSZK és Magyarország csapata jutna tovább, hiszen egyelőre sem a norvégok, sem a japánok nem tartoznak a nemzetközi élvonalba. A kérdés csupán az, hogy a magyar csapat elsőként vagy másodikként jut-e a legjobb nyolc közé. Ennek ugyanis a továbbiak szempontjából is nagy a jelentősége. A C. csoport nyilvánvalóan a legerősebb. Ebben a csoportban közel egyenrangú három csapat kapott helyet és nagyon nehéz lenne megjósolni, hogy a románok, a szovjetek és az NDK közül melyik kettő jut a legjobb nyolc közé. Annak van a legtöbb valószínűsége, hogy a világbajnoki cím védői, a románok kivívják a továbbjutást. A D. csoportban szinte biztosra vehető, hogy a kézilabdázásban nagy hagyományokkal rendelkező csehszlovákok és dánok jutnak tovább, de meriepetést okozhatnak a franciák, mnünket, magyarokat, a csopo'-tm ''■kőzé=ek kőül a sajátunkon kívül elsősorban az A. és a C. csoport mérkőzései, illetve a csapatok által ott nyújtott teljesítmények érdekelnek. Ha ugyanis csoG portelsők lennénk, akkor a legjobb nyolc között a C. csoport közel egyenrangú három csapata közül játszanánk valamelyikkel. Ha viszont csoportunkból másodikként jutnánk tovább, akkor következő ellenfelünk az A. csoport első helyezettje, tehát valószínűleg a hazai csapat, Svédország lenne. Mi lenne számunkra a jobb? A vélemények természetesen megoszlanak, a választ csak az elkövetkező napok adják meg. A magyar együttes nagy ambícióval utazott el az esztendő első világversenyére. A csapatot gondosan készítették elő, s az utóbbi mérkőzések azt bizonyították, hogy a játékosok formája sokat javult. Albrecht Miklós, a csapat edzője így fogalmazta meg céljait: — Azt várjuk a csapattói, hogy a legjobb nyolc közé kerüljön. A legutóbbi világbaj- nőkságon a magyar együttes a 8. helyen végzett. Nagyon szeretném és remélem is, hogy a 6. VB-n ennél jobb eredményt fogunk elérni. A magyar csapat, amely- " ntk soraiba több vidéki kézilabdázó is bekerült, első mérkőzését Kirunában a japán együttessel játssza. Ez a találkozó nem jelenthet gondot a magyar együttesnek, hiszen a japánok legutóbb Bukarestben súlyos vereséget szenvedtek a román válogatottól. Hacsak a szokatlan környezet — Kiruna 209 kilométerrel északabbra fekszik a sarkkörtől, s a távirati ügynökségek jelentései szerint mínusz herminc fokos hidegre kell elkészülniük az ott játszó csapatoknak — nem zavaria meg játékosfrnknt. Reméljük, hegy ez nem következik be és a magyar csapat sikerrel állja meg a, helyét az esztendő első világversenyén. APP0 ií IRDETÉS Állas A kerecsendl Aranykalász Mg. Termelőszövetkezet szakképzet* traktorvezetőket vesz fel. Díjazás gépállomás! norma szerint Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen. a termelőszövetkezet Irodáiéban. 15 éves korú. 8 általánost végzett fiatalokat felvesz 1 éves ron ó-szövő ipari ' tanulónak 1967. El. 1-1 beiskolázással, a Magyar Pamutipar. Jelentkezés Bpest. FV.. Erke: u. 30 Szakoktatási iroda. Lakás* biztosítani nem tudunk Értesít fii k Eger város fürdöző közönségét. hogy az egri strandfürdő i téli fürdőztetését 1967. január 14-én délelőtt 10 órakor megkezdi INGATLAN Elcserélném gyöngyösi 2 szoba- konyhás lakásomat egri kisebbért; Cím: Gyöngyös, Nemecz ü. 16. Garázs kiadó. Eger, Arany János u. 20. Érdeklődni: 14—88. telefonon. Puskás. VEGYES Jazz zingsposan eladó. Egerbak- ta, Egri út 73. A hatvani 103-as díszgalamb egyesület nagyszabású kiállítás* renclez 1967. január i4—15-én, a cukorgyári kultúrotthon ban. Januárban kamatmentesen fiáét* hető az autó- és motorkerékpár- tulaldonosok kőtelező gépl.ánpű- szavatossági biztosításának díja. Befizetési lapot az Állami Biztosító fiókjainál kérhetnek. Elveszett 10-én este Egerben, a Május 1. u‘cában egy drapp fél bár gyermekcsizma. Megtalálója „szíveskedjék leadni a fő utcai cipőboltba. Vegyes Ktsz, JászaIsószent- györgy, nagyobb mennyiségű, 16 cm-en felüli bükkrönköt vásárolna Árajánlatot és mennyiség- megjelölést fenti címre kérünk. Qlt (írjon qqnloq! A legújabb típusú személyautókat — Moszkvics 408-ast, Skoda 1009-esl nyerhet a Szerencse-sorsjátékón. Húzás a jövő hónapban! v fa jj átvegyen Szerencse-sorsjegyet, szerencséje lesz! Kapható: üzemi szakszervezeti bizottságoknál, postahivataloknál és postakézbesítőknél. Még több jövedelme less, ha toliértékesítési és libahizla'ási szerződést kőt a FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETTEL! Kedvező feltételek, magas átvételi ár, előleg! iiiiiiiatiiiiiiiiuiiiiuiiiiiiaiiitiaiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiuii<iuiiiiiiiii>iiaiiiiiiiiiiiiuiuiiiiiii!iiiiiuii!flii«it«úC2» OTP-HITEELEVÉERE vásáro’hatja a modern, csupaszé**. 59 cm-es, nagyképcsöves, kitűnő készüléket. ARA: 6600 Ft. iit!Aiiaiiaiiiii0uaiia«iBiiai:aiiaitaiiaiiinaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii>iiiiaiiai(RiiaMiMiiiii(itiiiiiHiiiiuatiii»Biiiifllii«nyi