Heves Megyei Népújság, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-07 / 6. szám

33

Háziurak” és lakóik

AZ ÜDÓBBI ÉVEKBEN néhány cikk jelent meg lapunkban arról, hogy Jenes Miklós vámosgyörki „háziúr” és lakója között milyen áldatlan állapot uralkodik. Hírt adtunk a verekedésekről, a bíróság ítéletéről, a tanácsi szabálysértési eljárásról, s mindarról, amely ezt az ügyet végigkísérte. De úgy látszik, ez a háziúr kontra lakó pereskedés nemcsak az 5 esetükre érvényes, mert azóta számos észrevétel, hozzászólás, levél érkezett az ügyben, amely azt bizonyítja: nagyon megérett a rendezésre a háztulajdonosok és bérlők ügye.

Sajnos nagyon könnyű érre bizonyítékokat sorolni. Az egyik „háziúr” például a bíróság előtt jelentette ki, hogy azért verte meg a bérlőt, mert jelenléte zavarta a csirkéket, libákat és az ő életénél is drágább az állatok nyugalma.

Persze ez a legelfogultabb „háziúri” álláspontok közé tartozik. De Hatvanban hallottunk olyan esetről, amikor a tulajdonos kiszedte a téglákat a lakó „szobájának” aljából, hogy az mielőbb összedőljön és így megszabadulhasson a bérlőtől. Füzesabonyban egy nyugdíjas pedagógus tette szóvá tanácstagi fogadóórán, hogy tűrhetetlen az élete, mert házigazdája állandóan zaklatja, drasztikus szavakkal ócsárolja. Egy egri idős asszony azzal fordult hozzánk, segítsünk megszelídíteni házigazdáját, aki bosszúból bedugja a kéményét és így tűrhetetlen füst van a szobájában, s emiatt sokszor kint kell éjszakáznia. Más esetben arról szóltak a bejelentések, hogy a lakók kiűzésére patkányokat dobtak be a bérlő lakásába, más esetekben kizárják őket, és felsorolni is szinte lehetetlen, mennyi leleménye van a gonoszkodásnak, a bosz- szantásnak, a lakók kiűzésének.

És persze mindezek után mondhatná az olvasó: miért nem járnak el a tanácsi, rendőri, igazságügyi szervek az önkényeskedő, a csendes fojtoga- tás majd minden fajtáját kipróbáló „háziurak” ellen?

EGYSZERŰEN AZÉRT NEM,

mert az éjszakai faldöngetésak- hez, a nappali szidalmakhoz, rágalmazásokhoz, zárfeltörésekhez, szennyvízzel való le- öntésekhez „nem igényelnek” tanút. Vagyis a szenvedő fél csak a legritkább esetekben bizonyíthatja igazát, hogy őt emberi mivoltában, bérlői jogaiban, önérzetében, testi épségében megsértették. így aztán leginkább büntetés nélkül végződnek ezek a civódások, hacsak annyira el nem fajulnak, mint a cikkünkben idézett özv. Horti Andrásné esetében, akit többször megvertek, s akinek védelmében, úgy érezzük, joggal tettük fel a kérdést: „Lakbérünk és vérünk után most már életünket is a háziúrért?”

Mint felsoroltuk, a lakók, bérlők közül sokan mondták el észrevételüket, panaszaikat azzal kapcsolatban, hogy a tulajdonos szeretné őket a kapun kívül látni, s ez ügyben minden megengedhető és megengedhetetlen eszközt igénybe vesz. De igazságtalanok lennénk, ha nem adnánk helyt azoknak a véleményeknek, leveleknek, amelyek arról szólnak, hogy a társadalmi együttélés szabályait nemcsak a „háziurak” szegik meg, de a lakók, bérlők között is vannak, akik méltatlanul viselkednek.

EMLÍTENÉM TALÁN elsőnek azt a lakót, ciki felháborodva jött panaszkodni, hogy „háziura” öt forinttal akarja emelni a lakbérét és így már 30 forintot kellene fizetnie havonta a kétszoba-konyhás lakásért, mivelhogy a házigazda hozzá is bevezettette a vizet és lényegében felújította az ő lakrészét is. Eddig — mint mondta — szépen megvoltak egymással, de most ez az öt forint mindent felborított. És ügyvédet fogadnak mindketten és ölik egymást és veszekednek és produkálják a „fülemüle-perek” egész garmadáját. Egy másik házigazda és lakó esetében a tüzelő tárolása miatt szakadt meg a jó viszony, s azóta bújják a törvénykönyvet, járják a bíróságokat évek óta, eldönteni: kinek a kukoricacsutkája és kinek a szene legyen a fészer alatt.

Apropó, „háziurak”. Talán segít e probléma megoldásában, ha valóban megnézik az illetékes szervek, hogy a régi, elavult bérbeadó és bérlő törvények mennyi igazságtalanságot tartalmaznak, mennyire nem veszik figyelembe a mai helyzetet. Egyik olvasónk így ír erről: „Helyeslem a Népújság elítélő eikkét arról, hogy mennyire visszaélnek a háztulajdonosok jogaikkal, hogy csaknem halálra kínozzák különböző okok miatt a részükre teljesen kiszolgáltatott szegény lakót. Mégis valami ütést éreztem belül a „háziúr” megszólításra. Summás, napszámos munkát végeztem férjemmel huszonöt évig, hogy miként spóroltuk össze tíz év alatt azt a vidéki, kis házat, arról jobb nem is beszélni. Harminc év

után költözhettünk be Egerbe, ahol kétszobás házat vettünk... lakóval. Férjem teljesen tönkrement a munkában, mire „háziúr” lett. Megbeszéltük gyermekünkkel, hogy lakónknak kifizetjük az eipeletráépítési előleget, csak költözzön el. De erre nem hajlandó. Mert a lakót védi a törvény.”

EGY MÁSIK, ehhez csatlakozó megállapítás: „Persze néha úgy érzem, hátrányos helyzetben vagyunk mi. Nehéz háziúrnak lenni. Ha lehull a vakolás, ha eldugul a csatorna, ha nincs festék az ajtón, ablakon, ha a WC elromlik, jöjjön a háziúr és csináltassa meg.” ,

Talán ezek az idézetek, amelyeket olvasóink leveléből vettünk, hozzásegítik az illetékeseket ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzanak ezzel a mai problémával, amely sok ezer embert érint a megyében és amelynek megoldása sok család békéjét hozná meg. Olyan tényt is felszínre hoz ez a vita, mint például a lakbér ügye. A felsorolt eseteknél az indítóok leginkább anyagi természetű volt. Az, hogy a lakók 25—50 forintot fizetnek egy-, illetve kétszobás lakásért, s ez az ősz- szeg nem fedezi azokat a költségeket sem, amelyeket a házigazda adóként ró le a lakás után, nem beszélve arról, hogy a fenntartási költségeknek csak töredékét teszi ki ez a lakbér. Arról pedig egyenesen komikus lenne beszélni, hogy érdekeltek-e azok a lakástulajdonosok, az egy vagy két szoba kiadásában, hiszen csak jelképes összegeket kapnak lakóiktól az épület használatáért. Az egyik olvasóink írja: „Törvényeink nagyon lassan igazodnak változó világunkhoz és nem veszik figyelembe a kölcsönös érdekeket a lakbérek megállapításánál.”

MINDEZT ÖSSZEGEZVE: megérett ez a kérdés egy általános felülvizsgálatra, rendezésre, hogy egyrészt az önkényeskedő háziurak és lakók ne garázdálkodhassanak szabadon, másrészt a kölcsönös érdekek figyelembevételével olyan megoldás szülessen, olyan törvény, a bérbeadók és bérlők viszonyának rendezésében, amely nem taszítja, nem egymásnak uszítja, de közelebb hozza az egy fedél alatt élő embereket, családokat.

Kovács Endre

A Bükk és szálláshelyei

Látogatás

a fehér nyugalom világában

Három őz lépkedett a lépcsőzetes hegyoldalban. Az országúiról jól látszott a fehérségből a három barna folt

SZARVASKŐI CSEND

Első állomásunk Szarvaskőn,

a szeptemberben átadott modern diák-turistaszálló. Közvetlenül az út mentén csúcsosodik valódi „turistaház-stflus- ban” — tetejét fából ácsolták.

Csengettünk és a csendességet kutyaugatás törte meg. A gondok féleségével megnéztük az összkomfortos, de egyelőre még használaton kívüli szállót, a 20 kétágyas és 1 négyágyas, modem berendezésű szobát. A szekrények hiányzanak, a társalgó-ebédlő még üres, a. víztartályt körül kell keríteni ta KÖJÁL csak így engedélyezi az átadást), néhány apró pótmunkát kell még elvégezni — s áprilisban már át is adják. Pedig él tudtuk volna képzelni, hogy ezt a szarvaskői csendet már télen is megbontja a turisták zsivaja, — hogy a téli napon sütkéreznek a teraszon, és a mindenki számára használható konyhában szalonnát pirítanak és bográcsban gulyást főznek, meg az emelet faburkolatos manzárdjaiban a cserépkályhák melege mellett pihennek a szánkózástól kipirult arcú vendégek...

BÁNKÚT HELYETT CSIPKÉSKÚT

A kisvasút kövekkel megrakodva pöfög, egy gyapjúsapkág fiatalember tűzet rak az út mellett, kék anorákos nő halad velünk szemben, öreg bácsi nagy köténnyel és favágóbal- távai a vállán kimért léptekkel gyúrja a bükki szerpentint.

Szilvásváradtól Bánkút felé egynyomsávos hóborította úton haladunk. Egyre fehérebbek a fák koronái, egyre vastagabb a hó és egyre szépül a táj. Alattunk a Nagy-völgy, a Leány-völgv és felettünk jobbra az Istállóskő és balra a Bálvány csaknem ezer méteres csúcsai.

Vasszánkáról rakják a gömb. fát az út szélére. Egy vontató kitért előlünk az árokba, aztán mi tértünk ki egy fát száll iái autó elől — és volt lapátunk, hogy kiássuk a kocsit. A fehérségből egyszer kék, piros és másszínű foltok tűntek elő. Diákcsoport. Az út szélén piros és zöld hóeke feküdt. Jól haladtunk a letisztított szerpentinen és bekanyarodtunk ott, ahol mondták: Bánkút felé és Csipkéskútra értünk. „Bánkút, ra felmehetnek gyalog, 30 perc; kocsival csak a Lillafüredi útról lehet most megközelíteni A turisítaházban diák sí- zők tanyáznak most. Telt házuk van.”

Különben Csipkéskúton a fa. gerendás házak közeiében egy piros vasszerkezet, épületalap- rajzot sejtet: Üj karám a ménesnek.

Irigykedve néztünk egy fcét- lovas zöld szánkó után, amely a letakarttatlan, keskeny meredek úton Bánkút felé csalim, gélt. Sokszor a legközelebbi út a kerülő. Eger—Szilvásvárad— Bánkút helyet sajnos jobb az Eger—Lillafüred—-Bánkút

EGY ÉLŐ ÉS EGY HALOTT MENEDÉKHÁZ

Idősebb házaspár baktat a szerpentinen. Óadród jöttek Egerbe, onnan Szilvásváradra vonattal. Aztán gyalog fel a feketesári erdészházhoz — három és fél óra a metsző, tiszta levegőn. Már visszafelé tartanak, újabb három óra fehér téli séta.

Szilvásváradon újból összeakadunk a színes anorákos diáktársasággal — Sátoraljaújhelyről érkezteik. Már leértek és farkasótvággyal dobálják be az ételt a Szalajka Kisvendéglőben. Szánkóznak, síelnek. Az Ózdi Kohász Turistaházban laknak, a vcát Pallavicini-kastélybeli SZOT-üdülő mellett. A ház régi építmény, elég sötét is, de van benne folyóvíz,- külön társalgó és külön hangú, latos ebédlő. Igaz, csak reggelit tudnak biztosítani és 13 szobát 68 férőhellyel. Kiderülj hogy bárki — nemcsak az Ózdi Kohászati Üzemekhez tartozó

— igénybe veheti. Tavasszal renoválják, rá is fér.

A Bélkővel „szemben”, Bélapátfalvánál megnéztük a halálra ítélt Telekessi-turistahá- zat is. Ezt lebontják, mert élet- veszélyes, s a cement, és mész- mű miatt állítólag a levegő sem alkalmas egy itteni turistaházhoz. Pedig, de szép környezetben van.

SÍKFŐ KÚT:

TÉLI TANFOLYAM

Eger határában a Paphegy (inkább domb) oldalán szánkóznak és síelnek, (a nagyobb fantáziával rendelkezők még azt is hihetik, hogv ez igazi síterep) a főváros XX. kerülete egyik iskolájának tanulói.- Az almári turistaház két szobájában laknak 30-an, ha harmadik szoba jelenleg üres.

Kis, igénytelen ház ez 'olyó- víz nincs benne, a különben kedves társalgó-ebédlőben tv sem. Szerény, de azért mégis turistaház .— és működik.

A sokkal szebb környezetben, sokkal baráfcsáeosao’a Eger „túloldalán” a sikfökúti turistaház. 50 személy befogadására alkalmas és ebből 7 szoba kétágyas. A társalgóban éppen előadást tartottak. A különböző téli tanfolyamok hallgatói laknak most itt De karácsonykor és szilveszterkor csúcsforgalma volt. Folyóvize

— és meleg konyhája is van állandóan.

Feljebb, Várkúton csend van. A várkúti házat lebontják.

Különben elég nagy fehér nyugalom van Sikfőkút kora. nyékén.

Berkovits György

Reklám, ó!

I

X>.

PpPpü; ••• '< i

AZ AU.AMÍ ÁRUHÁZÁT EGER

Ígérjük: igénybe vesszük...

njL-UUUUT_-.jnj-.nirSfWh-ei"i*~» *

Tizenkét éves koromban rendkívül buzgón érdeklődtem a kémia iránt, de nem annyira azért, mint inkább más tulajdonságaim miatt, családom nehezen nevelhető gyermeknek nyilvánított. Julius bácsi, a család esze, ezért pártfogásába vett: megfogadta, hogy bevezet engem kis textilgyárának minden titkába, s valamirevaló üzletembert farag belőlem.

Julius bácsi úgy tudta, hogy homokszemekből épülnek a hegyek, s ezért az ő háztartásában semmi nem mehetett veszendőbe. Az esővizet ugyanúgy ösz- szegyűjtötték, mint a szivarhamut. Az utóbbi ugyanis kiváló trágya a kaktuszoknak. Reggelinél pedig, miután megkentem a kenyeremet vajjal és kinyúltam a mézesköcsögért, Julius bácsi megragadta a csuklómat: — Ez így helytelen, fiacskám. Mézet és vajat együtt csak akkor tesz az ember a kenyerére. ha már legalább két bérháza van.

— Olyan sokáig várjak, bácsikám?

— Feltétlenül.

Julius bácsi bizonyára látta rajtam, hogy kissé levert a dolog és ezért biztatásképpen hozzátette:

— Ha az életben vinni akarod valamire, akkor úgy kell tenned, mint az öreg Rockefellernek. Tudod, ki volt az?

— Nem, bácsikám.

— Az az ember Amerikában, akinek több milliója van a bankban, mint ahány

Friedrich wolf:

MIÉRT NEM LEITeM M'lllOMOS 2

hajszál a fején. Olajmezők, vasutak, gyárak és iskolák tulajdonosa.

Az iskolák nem túlságosan érdekeltek, de a gyárak és a házak megragadták a képzeletemet.

— És hogyan fogott hozzá az öreg Rockefeller, hogy összegxrűjt- se a millióit?

— Hogyan? — mondta Julius bácsi jelentőségteljesen. — Egyetlen üres gyufaskatulyával! Igen, Rockefeller először felszedett egy üres, eldobott gyufaskatulyát, aztán még egyet, s amikor húszat összegyűjtött, eladta azokat, darabját 20 centért. Később is így tett, s így gyűlt össze az első egydolláros. Érted már, fiatalember?

« Igen, bácsikám.

A következő napon gyakorlati bemutatót tartott elméletének alátámasztására. Egy Havanna szivart illesztett a foga közé, azután az előtte fekvő dobozból egy használt gyufaszálat húzott ki, majd a kandallóhoz lépett, a lánghoz tartotta, s így gyújtott rá szivarjára. Úgy vélte, hogy ez majd imponál nekem. Még aznap délután azonban láttam őt a műhelyablakon keresztül, amint vadonatúj gyufával próbál rágyújtani, s amikor az első nem sikerült, előhúzta a másodikat, majd a harmadikat.

A későbbiekben azt próbálta elhitetni velem Julius bácsi, hogy aki gyászkeretes körmökkel jár, áz rossz ember. Ám mit látok, amikor labdával bevertem egy áruház üvegw ablakát és bevittek a rendőrőszobára? Az íróasztal mögött ül a rendörfelügyelő, a jóság és erény őre, s a körmei olyan piszkosak, hogy mellette még az enyém is halovány- nak tűnt...

Csalódásomban kis házi laboratóriumomban előállítottam egy üveg Kakody-Arsenhid- rogént, s ezt a bútorok repedéseibe öntve, az egész házat pokoli tüz- felhőbe borítottam. Két hétig szállodában laktunk. De ott sem hagytam nyugtot Julius bácsinak: csodálkozva látta, hogy „vér'’ folyik a vízcsapból, ugyanis a tartályban jó adag eosinvöröset helyeztem eL

Az utolsó csalódás akkor várt rám, amikor hazaköltöztünk a szállodából. Este az ajtó- hasadékon át észrevettem, hogy Julius bácsi a nagy lelkesedéssel gyűjtött szivarhamut bizony nem a kaktuszok trágyázására használja, hanem hanyag mozdulattal az éjjeliedénybe üríti ki. Ekkor csodálatos öteletem támadt. Másnap reggel a házikabátja zsebébe egy stronciumporral tele gyufaskatulyát raktam, ez a por tudvalevőleg a tűzijáték legfőbb alapanyaga. Abban a pillanatban, ahogy folyadék éri, hatalmas vörös lángok csapnak fel belőle.

Este elfoglaltam megfigyelőállásomat a mosdó ablakánál, ahonnan belátni Julius bácsi hálószobájába. A bácsi levetkőzött, s ahogy a házikabát zsebében megtalálta a gyufásdo- bozt, a benne levő hamuszínű port szokásos módon ürítette az éjjeliedénybe. Azután leoltotta a villanyt. A sötétben még jobban megrettent, amikor az éjjeliedény hirtelen bíborszínben fellángolt. Julius bácsi ott állt hosszú hálóingében, a varázslatos megvilágításban.

Szörnyű szidást vártam, ám nem ez történt. Julius bácsi elhivatta nagymamámat, s kérte, hogy vigyen vissza. Reménytelen eset vagyok, sohasem lesz belőlem üzletember.

Fordította:

Zilahi Judit