Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-13 / 293. szám

50. jubileum Non-stop vetélkedő Ötvenedszer jelent meg — most új formában — a Tv je­lents szignálja a képernyőn. Ez a sajátos heti krónika egy­kettőre belopta magát a nézők szívébe, népszerűségének titka gazdag témaválasztásában, könnyed, közvetlen hangvéte­lében és aktualitásában rejlik. Erényei lényegesen számotte­vőbbek, mint hibái, technikai arzenálja gazdagabb, mint a néha előforduló bakik száma. A legnépszerűbb műfaj, amit jóformán mindenki megnéz és vár: a Tv-híradó. Lehet-e na­gyobb dicséret a Tv jelenti számára, hogy nem sokkal ma­rad népszerűsége a minden esti friss hírszolgálat mögött? Örömmel várjuk a 100. ju­bileumot. Örömmel várjuk a Tv jelenti folytatását, de a Princz, a ka­tona újabb kalandjait már in­kább csak reménykedve. A har­madik, szombaton este bemu­tatott rész nem volt több egy hosszúra sikerült, s ezért ha­tározottan unalmas vázlatnál. A két „poén” még fél órára is kevésnek bizonyult és a „kis katona” most olyan precíz, fe­szes és öntudatos volt, hogy el sem hittük neki, különösen az ablakmászás nemes hajlamát. A remény azonban változatla­nul ott ég az effajta műfajt szerető és óhajtó szívünkben: lesz ez még jobb is. Ami a szombat esti „Eger ostroma” után igazán jogos és indokolt. Nem maradt azonban derű és mosoly, sőt siker nélkül a szombat este: Gyárfás Miklós kétrészes színművét, az Egér- utat mutatta be felvételről, a József Attila Színház előadá­sában a televízió. A derűs, könnyed, ám társadalmi, poli­tikai szatírától sem mentes vígjáték jó ízt hagyott a néző azájában, A vasárnap este majd há­romórás non-stop vetélkedés jegyében zajlott le. A rádió ti­zenkét megyére szervezett ve­télkedőjének döntőjére került sor, s el kell mondanunk — még ha mi, Heves megyeiek nem is kerültünk a kamerák. elé —, hogy a döntő vetélkedés színvonala, szervezettsége, sőt össze-összekoccanó feszültsége a kívülálló megyék nézői szá­mára is élvezetes és izgalmas­nak bizonyult. Vitray Tamás játékvezető társaival együtt A KERITES 1. Túl a Jalu folyón — rizsteraszok Kigyulladtak a piros lámpák, mégsem mozdult senki az ab­lakoktól: alattunk tízezer mé­ter mélységben a Jalu folyó csíkja kaCskáringózott, egy he­lyütt sokszorosára szélesedve, ahonnan vakítóan verődtek vissza a nap sugarai. — A szuphuni duzzasztó és vízi erőmű — mondta valaki franciául. — Megérkeztünk Koreába — toldotta meg társa. A pilóta előbb jobbra, majd balra döntötte a gépet: mind­két oldalon ülők jól láthatták az őszi ruhát öltött szabad Ko­reát. Nyugat felé messzeségbe ve­szett a Sárga-tenger iszapos barna síkja, amelyet csak né­hol tört meg a fodrozó hullá­mok fehérsége. Lám, itt fent felötlik a gondolat: tán mégse sárga a Sárga-tenger? Kelet 4 HMMi JL!W6. december 13., kedd felé, a színpompázó szárazföl­dön időzne a szem leginkább. Parányi rizsparcellák, mint egymáshoz illesztett sok ezer­nyi szabálytalan dominó — az enyhe sárgától a halvány zöl­dig — beékelődnek a méregzöld süvegekként magasodó hegyek közé. Ugyanilyen színű gyűrűk futják körül némelyik „süve­get”. — Mik azok a kisebbedő gyűrűk? — fordult hozzám oroszul az Xrkutszkban mel­lém telepedett középkorú hölgy, aki eddig szótlanul szem­lélődött. Nem tudtam válaszolni. To­vább meditált: ...szélesek, la­posak, mint a Szaturnusz gyű­rűi... Az előttünk ülő férfi pótolta mulasztásomat. — Rizs — mondta oroszul —, mint a többi. Jól ismerem azt a vidéket. — Kissé féloldalt fordította a.fejét: koreai volt. — A hegy oldalába vájt tera­szok. Teraszok — ismételte, s kézzel mutatta a lépcsőfoko­kat. Csupán a biztosító öv aka­dályozta. hogy teljesen meg ne fordulj ön. —• Kell a föld, hát elvesszük a hegytől. De meny­nyi munka árán... — Velikolepnij! (Nagyszerű!) — mondta a hölgy inkább ma­gának. — Rizstábla a hegyek oldalán is!... A magyar ember, bárhová veti a sorsa, mindenütt azt keresi, ami hazájára emlékez­teti. És ilyenkor még inkább szembetűnnek a különbségek. A 'repülőtérről a városba ve­zető — autóval jó félórányi — utat végesteien végig virágok szegélyezték. „Petúniák” — ál­lapítottam meg magamban. Széles, tölcséres, sokszínű vi­rágai a mi díszkertjeimkben tenyésző társaira emlékeztet-; tek. Csakhogy ezek sokkal ma­gasabb szánlak: száguldó gép­kocsink ablakából nem láthat­tam át felettük. Az egyik ka­nyaron túl a hazai dáliák pi­ros, sárga, lila, fehér rokonait ismertem fel. — Nagyon szeretjük ezeket a virágokat — válaszolt érdeklő­désemre a koreai kísérőm —, mert elpusztíthatatlanok. Ugyanilyen „petúniák”,’ „dá­liáit” és „margaréták” hajla­doztak az őszi szélben az utak mentén mindarra, ahol vidéki utazásaim során is megfor­dultam. Valóban kedvencei a koreai embernek a természet eme teremtményei... A domb mögül előbukkant Phenjan. Mennyi, de mennyi, leginkább szívet szorító képet láttam róla. Annak idején, 1850—53-ban megrendítő jelen­téseket olvashattunk a sajtó­ban a jenki haderő vandál pusztításairól: falvak, városok tűntek el a föld színéről, tö­megsírokká változtatva ezeket a településeket. Az amerikai hírügynökségek akkori közleményeiben gyak­ran visszatérő momentum volt: „Repülőgépeink sikeresen bombáztak hadi célpontokat Phenjan térségében” — és százezer tonnában számolták már a ledobott pusztító terhet. S nyomukban dőltek a „hadi célpontok”: lakóházak, gyárak, színházak, napközi otthonok, kórházak, óvodák..., mindaz, ami egy várost várossá tesz. Hullottak a bombák, s ahol nem „aratott” kellőképpen a „szőnyeg”, oda még napalmot is szórtak. Koreai bárátainfc megmutat­ták azt a fényképes albumot, amelyben — örök mementó- ként — megörökítették az utókor számára: így nézett ki a letarolt Phenjan. A város különböző pontjairól készített fotók mind ugyanazt a szo­morúságot, sivárságot tükröz­ték. Körös-körül tégla- és kő­törmelék, ítt-ott magányos, dőlt kémény, üszkös fa törzs jel­zi, hogy valaha élet volt ezen a környéken. — De a felperzselt földből — az idős veterán az albumra mutatott — kibújtak a virágok, a fel perzselt föld alól előjöttek az életben maradott phenja- niak. Mert az emberek és a virágok elpusztíthatatlanok. Akkor értettem meg igazán a koreaiak virágszere te tét... Széles sugárúton, öt-hateme­letes új háztömbök között fut a gépkocsink: nagyablakos, be­épített erkélyes lakóházak. Az egyik kis tér sarkán azonban egy kétemeletes ház vonja ma­gára a figyelmet: külsejével elüt a többitől. Időm sincs kérdezni, koreai társam máris mondja: — Ezt nem mi építettük, csak restauráltuk. —- Kérdő te­kintetemre tovább folytatja: —- Egyetlen ház, amelyik íélig- meddig épségben került ki a háborúból. Milyen furcsa a sors játéka, nemde? A japán megszállás idején a legmaga­sabb épülete volt Phenjannak. Meghagytuk, emlékeztetőül, hogy legyen mihez mérni az újat. Most, mint látja, áruda, s már annak is kicsi... Phenjan külvárosa Következik: Emlékeznek ránk. Az ember malteros nih&ban javítgatta a kerítést. Egy mtga tákolta állványon dolgozott. Az itt-ott omladozó kerítés tete­jére tégladarabokat pótolt Készült a kerítés. Kívül em­berek járkáltak, jöttek-mentek, futottak a dolguk után. Az ut­ca az övék. A kerítésen belül azonban — ott kezdődött az „enyém"... Ki volt az, aki először épí­tett kerítést? Ki volt az, aki először mondta ezt: innentől minden az enyém... és a cö­löpökre mutatott? Évezredek előtt volt ez, és azóta nagyon sok kerítés épült. Aki tehette, nagyobbat épített mint a má­sik, s kerítése nagyobb terüle­tet határoltkörül. Ami bent volt, az az övé ... Sokan kívül rekedtek. Az ember lemászott a maga tákolta állványról, s a vedret letette a földre. Egy kupac ho­mok, egy kis mész, s kevéske cement, vízzel hígítva. Régi vakolókanállal kavargatta a maltert, majd még egy kis ho­mokot kevert hozzá, mert híg­nak találta. Sokféle kerítés épült. Volt kukoricaszárból, napraforgó­ból. amelyek mögött hatalmas szalmakazlak emelkedtek, s tö­vükbe fészket kapart a tyúk huszonegy napra, amíg kikölti a tojásokat, volt kőből is, ame­i lyeket szép faragások díszítet- i tek, s a kerítés mögött szép z park húzódott, puha fűvel, ka­- vicsos ösvénnyel, árnyas fák­kal ... s a fák mögött emelke­- dett a kastély. Ezt védte a ke- rítés. A kerítés pedig tolvajt is te- l remtett, miképpen a mód a ke- z rítéseket. A kőfalon átmászott a tolvaj, vagy kifesziteit egy­- két kórót és becsússzam. Kézé- i ben zsák volt — így is szokták l ábrázolni. Az ember most néhány tég- c lát is felrakott az állvány pal- i lójára, majd visszamászott. Az , egyik helyen teljesen ki kellett- szedni a téglákat, s újakkal pó­- tolni. A vakolókanál maltert t terített, s rá került a tégla. I Kellett a kerítés, mert védel­met nyújtott. Vajon hány há- i zat lehetne építeni abból az t anyagból, amelyből az ország­- ban mindenfelé kerítéseket : építettek? A ház megvédi az i embert a természet szeszélyrí- i töl. A kerítés azonban megvé­- di az embert — az embertől.- Azért épült, hogy védjen. Az ember arra kényszerítette az f embert, hogy kerítéseket emel­- jen. A kerítés egyre nagyobb ; és nagyobb lett, egyre nagyobb ■ és nagyobb területet igyeke- : zett védeni, amíg a kerítésből i — határ lett... Országhatár, ■ hogy a belül élők védekezni tudjanak — igy lett az „enyém" - bői mienk — azok ellen, akik az erőszak nevében tulajdon­ként akarják kezelni azt, ami nem az övék ... Szépen hang­zó politikai célok keveredtek ki mindebből, s miképpen o kerítésen belül élő siratja ki- rablóit életét, úgy termetl könny a határon belül élők sze­mében is, amikor a kívül élők kegyetlenségétől feljajdulták. A kerítésen megszületett a jog.., Egy érdekes, és sajnos, na­gyon jellemző karikatúrát kö­zölt nemrég a „Ludas Matyi", Tenyérnyi lakatlan sziget lát­szott a képen, s ezen a kis szi­geten, a tenger közepén két ha­jótörött üldögélt. Közöttük - szögesdrótból kerítés húzódott. Az ember most arrébb tolta vagy fél méterrel az állványt, oda, ahol a régi vakolat nagy darabon lehullott a kerítésről. Me gkapar gáttá, meglocsolta vízzel, majd újra kanalazott a vödörben lévő malterbői. A ke­rítésen belül két gyümölcsfa áUt, kopaszon, ahogy az ősz ie- borotválta lombkoronáját. Az ember morogva vakolta a csu­pasz faldarabot. Könnyen el­képzelhető, hogy a gyümölcsre éhes tolvaj rúgta le. Aztán nemsokára befejező­dött a munka, új lett a kerítés. Vajon meddig lesz még szük­ség rá?... (Kátai) annyiban lehet korszerű amennyiben segíteni tudja i társadalom előtt álló feladatod teljesítését! — A népművelés feladata hogy az alap- és általános mű­veltség biztosításával, a szak­mai képzések iránti érdeklő­dés felkeltésével, a műszaki - technikai műveltség fejleszté­sével, a közgazdasági szemlé­let kialakításával, gazdaságirá­nyítási reformunk feladatainak széles körű propagálásával népszerűsítésével stb. segítse a népgazdasági tervek ered­ményes teljesítését. Mindezek mellett a népművelésnek erő­teljesebben kell felvennie a harcot az ellenséges ideológiák és eszmei áramlatok, a pol­gári és kispolgári életforma és ízlés, a vallásos nézetek ellen, hatékonyabban terjesztve a marxista világnézetet, népsze­rűsítve a szocialista erkölcs normáit, pozitív megnyilvá­nulásait. Ezeket a feladatokat csak tudatos, szervezett és terv­szerű munkával teljesíthetjük. A párt eddigi is jelentős elvi- politikai segítséget nyújtott a népművelés tartalmi munkájá­nak erősítéséhez, gondolok itt az ideológiai munkáról, a szo­cialista realizmusról, a művé­szet szerepéről stb. kiadott pártdokumentumőkra,; a IX. kongresszus határozata az ideo­lógiai és kulturális építőmun- kárói, szervesen kapcsolódik az „Szavak, csőd A televízió ifjúsági osztálya és a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség október végén játékos nyelvészeti vetélkedőt hirdetett a Magyar Ifjúság hasábjain. A pályázatnak csaknem három­száz részvevője volt, akik szin­te egymást múlták felül tu­dásban, lelkesedésben, ötlet es­ségben és tehetségben. A ver­seny első szakasza szép egri sikert hozott: a televízió házi selejtezőjén való 'részvételre jogot nyert 35 pályázó közé 5 egri diák jutott: Péter Anikó (Tanárképző Főiskola), Hege­dűs Róza (Szilágyi Ginrn.), Ba­kos Gabriella, László Gabriella ss Várkonyi Katalin (Dobó Gimn.). Szombaton zajlott le Buda­pesten a televízió házi selej­tezője, amelyen rendkívül erős utat szabó, a körültekintő megfontoltságú és elmélyült helyzetelemzést adó, tudomá­nyos igényességű pártdoku­mentumok sorához. Fő törekvésünk az egységes népművelés kialakítása, a szel­lemi és anyagi erők sűrítése, koncentrálása. A tartalmi je­gyek mellett születtek új for­mák, amelyek a népművelés hatékonyságát fokozzák. Eze­ket az újszerű formákat fej­lesztjük, tökéletesítjük tovább. — Megoldásra váró feladat az intézményhálózat tipizáció- ja. ( A tipizált intézményháló­zat legkisebb egysége a könyv­tár-klub, ma jd nagyságrendben, a művelődési otthon és a mű­velődési ház következik. Könyvtár-klubot kisebb közös­ségekben létesítünk. Nagyobb közösségekben, területi, cent­rumjelleggel működnek a mű­velődési otthonok, míg a mű­velődési házak a városokban munkálkodnak úgy, hogy terv­szerűen, részarányosán meg­osztják a feladatokat a könyv­tárak, múzeum, mozi és szín­ház között. Az intézmények irányítása egységes, fenntartá­sukon több szerv osztozik, kö­zösen vállalva a terheket. Eredményekre csak úgy számíthatunk, ha nemcsak is­merjük, de teljesítjük is nép­nevelő feladatunkat — mon­dotta befejezésül Dienes Tibor. álatos szavak" mezőny gyűlt össze, mivel a versenyen — a magyar szakos diplomások kivételével — 26 éves korig bárki , részt vehetett (tehát magyar szakos egyetemi és főiskolai hallgatók is). A se­lejtezőn az egriek ismét de­rekasan helytálltak. László Gabriella és Várkonyi Katalin, a Dobó István Gimnázium és Szaikiközépiskola II. a) osztá­lyának tanulói (egyébként a verseny legfiatalabb részvevői) kiváló teljesítményükkel beke­rültek a legjobb 12-versenyző közé, akik majd a tv képer­nyője előtt négy adásból álló vetélkedőn adhatnak számot a magyar nyelv ismeretéről, nyelvi leleményességükről. A vetélkedő első fordulóját já- nuár 8-án láthatjuk. Zahemszky László Fontos határozatokat hozott a IX. pártkongresszus az ideo­lógiai és kulturális építőmun­káról, ezekről a határozatok­ról a soron következő tenniva­lókról kérdeztük a népműve­lési szakembert, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályá­nak helyettes vezetőjét, Dienes Tibort. — Pártunk felelősségteljesen mérte fel, milyen jelenségek mutatkoztak az utóbbi évek során mind hazánk, mind a nagyvilág fejlődésében, s e változások jegyében határozta meg jövőalakító munkánkat; megteremteni népünk szocia­lista erkölcsi és világnézeti egységét, leküzdeni a szocia­lista világnézetünkkel szemben álló nézeteket. Fő követel­mény munkánkban a korsze­rűség, amely elsősorban tartal­mi jellegű. A népművelés csak „A népművelés csak annyira lehet korszerű, amennyire segíteni tudja a társadalom előtt álló feladatok teliesítését^ zatos, az egész Országot meg-' mozgató vetélkedés. Köszönet érte a rádiónak, a televíziónak, de köszönet annak a sok tíz­ezer „szurkolónak” ég verseny­zőnek, aki és akik aktív rész­vétele nélkül elmaradt volna a most megérdemelten bekövet­kezett siker. Csak egy megjegyzés végül is: meg kellett volna mondani, hogy a harminc, a húsz, meg a tízezer forint nem valami szét­osztásra kerülő jutalom, ha­nem a győztes és helyezett me­gyék népművelési beruházá­sait kiegészítő pénzösszeg. Ugyanígy a televíziók, magne­tofonok sem személynek szóló ajándékok, hanem valamelyik kultúrotthont gyarapító és szó­rakoztató jutalmak. í Gyurkó Géza könnyed eleganciával és csak néha-néha előbukkanó idegi fáradtsággal vezette végig a szinte percről percre beosztott műsort. S itt kell megjegyezni: a vetélkedő feladatai is mél­tóknak bizonyultak a döntő­höz. Különösen is kiemelke­dett az ötletében megkapóan újszerű három város — három kórus szervezése, és az össz- kar egyáltalában nem rögtön­zöttnek tűnő produkciója. Csak egyet lehet érteni a mi­niszterhelyettesi zárszóval: nem volt vesztese ennek a majd egyéves vetélkedőnek. Jobban megismertük egymást, sőt saját megyénket is, jobban megismertük hazánkat, törté­nelmi múltunk hagyományait, jelenünk nagyszerű eredmé­nyeit — szocialista hazafiság- ra nevelt az érdekes és váltó-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents