Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-08 / 289. szám

Népes mezőny a tornászok felszabadulási versenyén Az ] Az Egr! Tanárképző Főiskola tor- nartermeiben nagyüzem volt vasár­nap: a megyei szövetség itt ren­dezte meg hagyományos felszaba­dulási emlékversenyét és in. oszt- tályu csapatbajnokságát. A megye minden részéből népes tábor se­reglett össze a gyermek-korosztály­tól egészen a felnőttekig, a torná­szok színvonalas gyakorlatokat mutattak be, e a mezőny ezúttal * Szilágyi Gimnázium győztes csapi kiegyensúlyozottabb volt, mint az­előtt. Most is az egri Szilágyi Gimná­zium és az Egri Közgazdasági Technikum csapatának összecsapá­sát kísérte a legnagyobb figye­lem. A két kitűnő együttes évek óta hatalmas harcot vív egymással. s ebben a harcban általában a Közgazdasági Technikum diadal­maskodott. Vasárnap azonban megtört a jég! A gimnazisták már az első szeren a gerendán ©gy pontos vezetésre tettek szert, s es nagy önbizalmat adott a további szerepléshez, a siker folytatódott a korláton és a svédszekrényen is, így az összesített pontversenyben maguk mögé utasították nagy ellen­felüket. Az egyéni verseny az ugyancsak Szilágyi gimnazista Papp Mária győzelmével végző­dött. További egri sikerek vívásban Nyíregyházán bonyolították le a Hajdú, Heves, Szabolcs megyék közötti ifjúsági vívó találkozót. A kétnapos versenyen Heves megyét ez alkalommal az utánpótlás kép­viselte — nem várt nagy sikerrel! A három számban (női, férfi tőr és kard) megrendezett viadalon na­gyon sokan léptek pástra, így min­den számban elő- és középdöntőre volt szükség. Női tőrben és kard­ban egri fiatal lépett a dobogó leg­magasabb fokára, sőt ezekben a számokban több értékes helyezést is elértek az egriek. Sajnos a fér­fi tőrben már évek óta nem tu­dunk az előbbiekhez hasonlóan szerepelni ... Eredmények. Női tőr: 1. Nováki Orsolya (Eger) 7 gy., 2. Blazsovszki (Nyíregyháza) 8 gy.. 3. Nagy Éva (Eger) 4 gy., 4. Klutsik (Debrecen) 3 gy., 1 kt., 5. Nagy Eszter (Debrecen) 3 gy.. 8 kt, 17 at 3. Kaszás M. (Eger) 3 gy. 8 kt, 14 at. 7, Kugler (Eger) 2 gy.. 8. Róna (Debrecen) 1 gy. Nagy meglepetésre Nováki Orso­lya, a Szilágyi Gimnázium H. osz­tályos tanulója veretlenül nyerte a versenyt. Támadó szellemben vívta végig a hosszú ideig tartó viadalt. A döntőbe került három egri kislány is jól dolgozott. Nagy Évát nem sok választotta el a má­sodik helytől hiszen Blazsovszki ellen már 3:1 arányban vezetett. Kaszás és Kugler még általános is­kolások! Férfi tőr: 1. Várnai (Debrecen) 8 gy., 2. Bársony (Nyíregyháza) 7 gy,, 3, Soltész (Nyíregyháza 5 gy.. ... 7. Virág (Eger) 1 gy. Az egri ^versenyző döntőbe kerü­lése sikernek számít, ott azonban a nálánál lényegesen rutinosabb és idősebb vívókkal szemben per­sze nem vehette fel a harcot. De van még ideje, hiszen általános is­kolai tanuló. Kard: 1. Moldoványi (Eger) 7 gy.. 2. Fekete György (Eger) 5 gv., 3. Kapitány (Debrecen) 4 gy.. 4. Nagy I. (Eger) 3 gy., 8 kt. 5. Rábe (Nyír­egyháza) 3 gy.. 9 kt. 9. Sóhaj da (Eger) 3 gy., 11 kt. Ebben a számban alaposan ki­te tick magukért az egriek. A kéj Dobó gimnazista kiemelkedett a mezőnyből, további szorgalmas munkával biztos pillérei letetnek megyénk karcivívó sportjának.! Meglepetést keltett a két általános iskolás. Nagy és Sóhaj da jó sze- í replése. Kongresszusi sportnap Hatvanban A Hatvani JTS a kongresszusi sportnapok keretében vasárnap asztalitenisz versenyt bonyolítót le Hatvanban, a versenyen 41 férfi és 6 női versenyző állt asztalhoz. A viadalt Ambrus Endre a városi párt- bizottság munkatársa nyitotta meg majd két asztalnál elkezdődték a mérkőzések. A nők mezőnyében a várakozásnak megfelelően Gál* esik Jolán győzött Farkas Juszti­na és Suiya Teréz előtt. A férfi­aknál Fülöp István diadalmasko­dott Kiss József és Szabó József előtt. Egy másk egri csoport fenti ver­sennyel egy id őben a Salgótarjáni Kohász női és férfi tőrversenyén szerepelt sikerrel. Női tőrben Kiss Katalin 2., Molnár Ibolya 3., De- vánszky Márta 4. lett. Hármuk kö­zött a tailálatarány döntött. A fér­fi tőrversenyben a kardozó Gomb­kötő Péter szerzett 4. helyet az erős mezőnyben. A MÁV Hatvani AC nyerte a megyei asztalitenisz­bajnokságot A megyei férfi asztalitenisz csa­patbajnokságban befejezéshez kö­zelednek a küzdelmek. Már csak néhány mérkőzés van hátra, az azonban már biztos, hogy a MÁV Hatvani AC csapata nyerte a baj­nokságot, és vesz részt az NB II- be jutásért kiírt («ztályozón. A bajnokság legutóbbi eredményei: Lőrinci—Petőfibánya 15:5, Gy. Va­sas Izzó—Mátraalji Bányász 17:3, Máíraalji Bányász—Selypi Kinizsi 12:8, Gy. Vasas Izzó—Karácsond 13:7, Lőrinci—MÁV HAC 14:6 (!), Egri Vörös Meteor—Mátraalji Bá­nyász 11:9. A bajnokság állásai Az Internazionaie Budapesten A sportviiágban nagy érdeklődéssel várt csütörtök esti Kupa-találkozóra Budapestre érkezett az Inter világhírű csa­pata. A képen: Herrera edző, Facchctti és Mazzola. (MTI-foto — Kovács Gyula felvétele) 1. MÁV HAC 17 16 — 1 275 : 65 32 2. Gy. V. Izzó 17 14 — 3 252 : 83 28 3. Egri VM 15 12 — 3 211: 89 24 4. Lőrinci 18 10 1 7 220:140 21 5. Petőfibánya 17 8 — 9 195:145 16 6. Mátraalji B. 17 7 — 10 159:181 14 7. Karácsond 17 6 — 11 134:206 12 8. E. Helyüpar 18 6 — 12 112:248 12 9. Selyp 16 5 1 10 142:173 11 10. E. Lendület törölve Az ifjúsági bajnokság állása: 1. Lőrinci 18 17 — 1 75:15 34 2. Gy. V. Izzó 17 16 — 1 80: 5 32 3. MÁV HAC 17 13 — 4 62:23 26 4. Mátraalji B. 17 10 — 7 43:42 20 5. Petőfibánya 17 8 — 9 44:41 16 6. E. Helyiipar 18 6 — 12 31:59 12 7. Egri VM 15 5 — 10 33:42 10 8. Selyp 16 5 — 11 29:51 30 9. Karácsond 17 5 — 12 28:57 10 10. E. Lendület törölve A Népújság tippje az 50. hétre 1. Atalanta—Róma x 1 2. Brescia—Napoli 2 x 3. CagliaiTi—Torino 1 4. Foggia—Mantova x 2 5. Juventus—Bologna 1 x 6. Lazio—Lanerossi 1 7. Spad—Milan 1 x 8. Catania—Palermo x 1 9. Novara—Verona 1 10. Reg giana—Messina x 2 11. Reggina—Padova x 2 12. Salernitana—Catanzaro x 1 13. Sampdoria—Modena 1 x Pótmérkőzések: 14. Rennes—Lille 2 15. St. Paris—Nice 1 x lő. Lens—'Lyon 1 %RISiEW-®»WS0 A Hatvant Járást LSZ játékveze­tői tanácsa december 10-én, szom­baton, IS árakor, a hatvani Lenin Tsz kultúrtermében rendezi meg szokásos, év végi összejövetelét. * A megyei Ifjúsági kézilabda-baj­nokság végeredménye. Női csapatok: 3. Gy. ITSK 4. Gy. MGT 5. E. ITSK 8 S 1 2 129:103 11 8 2 — 6 78:117 4 8 — 1 7 44:107 — IRDETES 1. Hevesi G. 8 5 — 3 46: 41 10 2. E. Lendület 8 4 1 3 30: 27 9 3. Hatvani G. * 8 4 1 3 34: 21 6 4. Selypi G. • 8 2 2 4 46: 48 5 5. Gy. ITSK 8 2 — 6 24: 49 4 • = a Hatvani Gimnáziumtól 3, a Selypi Gimnáziumtól 1 büntetőpont levonva. Férficsapatok: 1. Hatvani G. 8 6 — 2 137 : 82 12 2. Hevesi G. 8 6 — 2 97 : 73 12 Lazajlottak a röplabda NB ll-be jutásért megrendezett osztályozok. Megyénk színeit az Egri Dózsa női és a Hatvani Kinizsi feríicsapala képviselte. A férfiak szereplését nem kísérte szerencse, az egri há­nyok viszont izgalmas küzdelem­sorozat után kiharcolták az NB II- be jutás jogát. Ebből a csoportból a Debreceni EAC és az Egri Dózsa jutott tovább. * December 7-i számunk „Az élő sport nem szenvedett hátrányt” c. írásunkban elírás történt. Helye­sen: Az egri járás 44 sportkörre], 244 szakosztállyal, 8 szövetség­gel .. stb. ALLAS Eredményesek a Népújság hirdetései PERFEKT felvesz a Népújság szerkesztősége. Jelentkezés: Eger, Beloiannisz u. 3. Szervezői munkakörben felveszünk érettségizett fiatalembert 33—28 éves korig. , Jelentkezést írásban pontos cím megjelöléssel »Szervező” jeligére a Népújság kiadóhivata­lába kérjük eljuttatni. A Fővárosi Villamosvasút felvételre keres pályajavító felépítményes munkásokat. Munkafeltételek: Rendszeres nappali — esetenként éjszakai — munka, 8 órás napi munkaidővel. Kereseti lehetőség: Az előírt teljesítmény elérése. Pálya tisztító, takarító munkásokat, munkásnőket. Munkafeltételek: Rendszeres nappali — esetenkénti éjszakai — munka, 8 órás napi munkaidővel. Kereseti lehetőség: Az előirt munkafegyelem betar­tása és megfelelő munkavégzéstől függően. Munkásszállás. Napi egyszeri üzemi étkeztetés, térí­tés ellenében. Jelentkezés a Fővárosi Villamosvasút központjában, Budapest, VII., Akácfa utca 15. 15 éves korú. 8 általánost végzett fiatalokat felvesz 1 éves fonó-szövő ipari tanulónak 1967. n. 1-1 beiskolázással, a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Bpest, IV.i Erkel u. 30. Szakoktatás) iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. Szállítási áruforgalmi vezető állá­sú szakember állást változtatna. „Nagy gyakorlattal” jeligére az eg­ri hirdetőbe. A PTM Frottiergyár Bp. XIII., Fáy u. 81—83 sz. felvételre keres szövőipari tanulót (leány vagy fiú, — 15. életév betöltése, 8 ált. iskola elvégzé­se szükséges. Jelentkezés 1967. január 15-ig). Munkásszállás nincs, a tanulónak lakást nem tudunk biztosítani. INGATLAN Mátrafüreden 141 négyszögöl te* lek eladó. Érdeklődni lehet Mátra- füred, Petőfi u. 47. sz. alatt. Balatonkenese üdülőtelepen 400 as telek ideális helyen eladó. Ér­deklődni lehet Mátrafüred, Petőfi u. 47. sz. alatt. Vennék egy- vagy kétszoba-össz* komfortos szövetkezeti lakást. Eger. Csákány u. A/ll. B. lépcső­ház, IV. emelet 2. Üres szobát keres fiatal házaspár vagy lakásért eltartást vállal. „Csendesek vagyunk” jeligére az egri hirdetőbe. Családi ház eladó 400 négyszög­ödön melléképülettel, gyümölcsös­sel. Karácsond, Szabadság út 108. Hegyi József. VEGYES Férfi irhabunda eladó. Megte­kinthető Eger, Almagyar út 7, Bőrkabát irhabunda festése rövid határidővel CzibuLa bőrfestőnél Eger, Almagyair u. 7. Eladó sezlon, fotel, szekrény Eger, Bartók Béla tér 10. Horváth- né. Olajkályha eladó. Eger, Vöröstti- zér u. 77. Használt rádiót veszek. (Lehet üzemképtelen is.) „Rádió” jeligére az egri hirdetőbe. Állatni %azdasái*ok! Termelőszövetkezetek! Figyelem ! Mór most rendelje meg tavaszi vetőmagszükségletét az Országos V etömagtermeltető és Ellátó Vállalat termelési alközpontjainál Az alábbi vetőmagvak korlátlan mennyiségben állnak hivatalos áron rendelkezésre, ja­nuári—februári szállításra: vöröshere somkóró fehérhere muhar szarvaskerep köles bükkönyfélék szegletes lednek C sak fémzárolt, államilag ellenőrzött vetőmagot vásároljon! Ez az egyik fontos előfeltétele a bő termésnek! szója esillagfürt fűmagvak konyhakerti vetőmagvak napraforgó repce borsó takarmányrépa

Next

/
Thumbnails
Contents