Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-07 / 288. szám

Az Egri Szimfonikus Zenekarról Készülődés az egri decemberi hangversenyre Több kísérlet után — min­den kísérlet egy szép hangver­seny volt — végre gazdát ta­lált egy állandó jellegű szim­fonikus zenekar Egerben. A lehetőséget már maga a zene­iskola léte, művésztanárok, te­hetséges növendékek és zene­kedvelő „mágnások” biztosítot­ták. Egri Szimfonikus Zenekar •— ez. lett a neve, és már nemi csak neve — híre is van a lel­kes együttesnek. Erről az el­telt másfél esztendőről sokat beszélhetne. Farkas István, a fiatal kar­nagy vezetésével próbált az Egri Szimfonikus Zenekar a napokban a zeneiskola nagy­termében. „A Bűvös vadász” című Weber opera nyitányán dolgoztak. Egy ilyen próba tu­lajdonképpen munka: elmé­lyült elemző munka, melynek fáradalmait feledteti Weber kedves zenéje. Öröm egy-egy kidolgozott részt hallani, ahogy majd a hangversenyen is élve­zi a közönség. De újra és újra el kell játszani: csiszolni, for­málni kell — hol az első hege­dű lehetne kissé dinamikusabb, hol a fúvósok veszik át a sze­repet, hol a basszussal van va­lami „baj”... — Zenekarunk is szerepel az Országos Filharmónia hang­verseny-sorozatában — mond­ta Farkas István karnagy a próba szünetében. — Hét elő­adás a mienk Egerben, Füzes­abonyban, Hatvanban és Péter- vásárán. Most a decemberi eg­ri hangversenyre készülünk. „A Bűvös vadász” nyitányán kívül ekkor játsszuk Mozart B-dúr fagottversenyét és Haydn G-dúr (oxfordi) szimfó­niáját is. Az Egri Szimfonikus Zene­kar műsoraiban vendégművé­szeknek is tapsolhat a közön­ség: többek közbtt az egyik hangversenyen a zenekart Su­lyok Tamás neves karnagy ve­zényli. Akik eddig játszottak a zenekarral, elégedettek, mint Kovács Dénes Kossuth-díjas hegedűművész is volt az idén Egerben megrendezett kama­razenei fesztivál megnyitó díszhangversenye után: az em­lékezetes esten őt kísérte a zenekar. Sokat beszéltek zeneszerető emberek a nyári váresték be­mutatóiról is, különösen Grieg Peer Gynt szvitjének illusztra­tív bemutatójáról. — A koncerteken fellépnek a zeneiskola művész-tanárai is, mint Szepesy György, Asz­talos Lóránd, Lévay Zsolt és Jász Pál. A hangversenyeken a barokktól a legújabb zene­karra irt kompozíciókig be szeretnénk mutatni nagy mes­terek szerzeményeinek tolmá­csolásával a zeneirodalom fon­tosabb állomásait. Nemcsak a filharmóniai sorozatra készü­lünk. Szerepünk lesz az 1967- es egri dalosünnepen is: össz- kar kísérettel, és önálló hang­verseny darabokkal. Már gon­dolkozunk a nyári hangverse­nyek műsorán is. A zenekarban szinte minden korosztály képviselt: növendé­kek, mint a tehetséges Gáspár Sanyi és Kiss Ernő, aztán a ze­neiskola szinte valamennyi ta­nára, de ott találjuk a hatvan- egynéhámy lelkes tag között (Gyenes István tudósítónk­tól): Üj „városrész” születik a mátrafüredi erdőben: ta­valy óta 15 szolgálati lakás épült s a Petőfi és a Futrin­ka utcák ízléses házait egy másik, egyemeletes épület egészíti ki rövidesen. Ez utóbbi kivitelezése ugyan­is jó ütemben halad, a készü­lő négy lakás a terv szerint még ebben az évben tető alá kerül. A házak között építik már az utakat is, amelyeket ugyancsak az idén szeretné­nek átadni rendeltetésüknek. Mátrafüred új „lakónegye­débe” hamarosan további „honfoglalók” érkeznek — mivel az erdészeti hivatal: a Mátrai Állami Erdőgazda­ság központja. Párádról Fü­redre teszi át székhelyét. A mintegy 4;,5 millió forintos költséggel készülő központ­ban jelenleg a különféle bel­Eger zenei múltjának tanúit is, mint Jurányi Józsefet, dr. Czin- der Sándort, vagy Bolond Ist­vánt. A zenekar nagy segítséget kap a honvédségtől, különösen a fúvós szólamok erősítésére. A „hivatalos” segítség sem marad el, ezt maga a zenekar léte is bizonyítja. Néhány hó­napja a zenekar további támo­gatása érdekében összeültek a hivatalos szervek, üzemek és intézmények képviselői is, ma­gukénak érezve a zenekar gondjait A megbeszélés fo­lyamán az anyagi segítségnyúj­tással kapcsolatban sok érde­kes elképzelés is elhangzott, amelyekből remélhetőleg minél hamarább valóság is lesz — mindenképpen megéri. Végül — és ez is nagyon fontos: a zeneiskola várva-várt státus­bővítése megérkezett — ez is segített a zenekar helyzetén. Mindezért cserébe felejthe­tetlen hangversenyek élményét kapjuk az Egri Szimfonikus Zenekartól! ső munkák folynak. A vízve­zetéket a központi fűtést és a villanyt már bekapcsolták, az irodák több mint felében elvégezték a parkettázást. Ha­marosan megkezdik a festést is. Az erdőgazdaság Irodahá­zát korszerű kultúrközpont egészíti majd ki, amely szín­házi és mozielőadásokra egy­aránt alkalmas lesz, s nem­csak az erdészek, hanem egy­ben a népszerű üdülőhely egészének művelődését is se­gíti. A kultúrház 1,8 millió forintos beruházási költségén így az erdőgazdaság, a Gyön­gyösi Városi Tanács és a SZOT osztozik. Az új irodaház műszaki át­adását még az idén megkez­dik —, de az épület másik ré­szét képező művelődési ott­hont csupán a következő év augusztus 20-án vehetik bir­tokba a fürediek. Kátai Gábor Uj „városrész” a mátrafüredi erdőben Este fél tíz a siroki lakótele­pen, A kultúrházban még kopog a ping-pong labda és beat-mu- zsika mellett fiatalok olvasgat­nak a könyvtárszobában. A kisvendéglőben egy-egy korsó sor kortyai között a Dó­zsa esélyeit latolgatják. A presszóban pedig feketét szür- csöl két fiú és két lány. Nevet­gélnek, fecsegnek, a nap utolsó örömeit szüretelik. ★ Hiszen lassan vége a napnak. Másoknak most kezdődik a munkanap. Háromnegyed tíz. Autóbusz kanyarodik az útra. Fejkendős asszonyokkal, esőkabátos fér­fiakkal telik meg pillanatok alatt. A motor zúgását el­nyomja a kellemes beszélge­tés. Háziasszonyok, tanulóknak tűnő fiatal lányok, amott mint­ha tsz-tag ülne — mindnyájan ipari munkások. Az autóbusz fékez. Megindulnak a nagy betűk felé. MÁTRA VIDÉKI FÉMMŰVEK. Előkerülnek az igazolványok. És az egyik fiatalember vé­letlenül vagy csak jópofaság- ból így köszön: jó reggelt! ★ Kint fekete függöny. Sárga fényben dübörögni kezdenk a présgépek. A „rob­banás” ott zilál a falakban, a székekben, s lassan az embe­rekben is. Dum... dum... dum... Micsoda ritmusú gépzene! Megindulnak a lemezek, s a gépek tálcáin gyülekeznek a koronadugók. A vegyesség érzése — ami a buszon végigkísért — meg­szűnt. A kék köpenyek eggyé varázsolták az embereket. A beszéd is elcsendesedett, hozni kell a normát. Ezért jöttek be az éjszaka, ★ — Mikor volt legutoljára táncolni? — November 7-én és legköz- zelebb december 4-én a búcsú­ban fogok táncolni. Fémesen csattannák a dobo­zok. Rangás Anna Mátraballáról nyolckor indult a vonattal, Verpeléten átszállt a munkás- vonatra és pontosan beérkezett a műszakkezdésre. Reggel nyolckor aztán ott­hon bedől az ágyba és alszik, sokat alszik. Ameddig csak tud, esetleg délután hatig is. Az indulásig akkor még két óra hiányzik. A „napja”: két óra. És mi marad a szórakozásra? — Éjszaka a dobozok fölött azon gondolkozom, mikor lesz reggel — mondja az idén érett­ségizett fiatal lány. Nem ezt tervezte, nem így gondolta. — Másfél hónapja kezdtem, de egy évnél tovább úgy érzem, nem bírnám. Körülötte évtizedek bizonyí­tanak. — Remélem, jövőre az egri ápolónőképzőből fog rólam ri­portot írni. — Tudja, hogy ott is van harmadik műszak? Tudja ugye, hogy minden szakmának meg­van a maga harmadik műszak­ja? — De én fiatal vagyok™ ★ — Én is fiatal vagyok. Fiatalasszony, az ötletes ko­ronadugót gumizó gép meó- asztala mellett ÜL — A tsz-ben dolgoztam az­előtt, sokat és nehéz munkát végeztem. De a férjemnek, aki íróasztal mellett dolgozik, nem tetszett, hogy földesen és pisz­kosan járok haza. — Inkább a három műszak? _— Mondom, a tsz-ben is ne­héz volt a munka. Másfél éves kislány várja reggelente az édesanyját. A meg-nem-álló rácsos szalagon otthon jár a gondolata. Helyes volt a „férjem-uram’’ szempontja? — Ne írja ki a nevem, nem szeretném. Bár egyszer a fér­jem már szerepelt a lapban™ ★ A nyugdíj előtt — Hogy még bélyegezünk is, ez már igazán túlzás! Öt éve teszi egymás mellé a sárga dobozokat, csomagolja papírba és ötösével egymáshoz köti a hengereket a volt bolti eladó, háziasszony, özvegy SVe­rák Jánosné. — Ugye 60 éves korban kü­lönösen nehéz az éjszakai mű­szak? — Ö, nem kell már nekem olyan sok alvás. Amikor meg van valami elintéznivalóm, ak­kor jobb is az éjszakai munka. Űjabb dobozok kapnak pa­pírruhát. — A fiam holnap vonul be katonának. Dolgozom, hogy legyen miből zsebpénz, meg csomagot küldeni neki. Az egész éjszakai műszakból csupán az bántja, hogy a meo „M” betűs pecsétjét is magá­nak kell felütnie... ★ Másnap reggel fél négy. Lassan az egész műhely &- csigázódik. Az automata mellett mozdu­latlan szemmel ül egy fiatal lány. Időnként belepiszkál a csővezetékbe, aztán továbbra is néz maga elé. Nem veszi észre, hogy előtte állok. Ilyenkor az ember már automatává válik, mint a gép. Megakadnak a koronadugók, de a lány keze nem mozdul meg. Aztán mégis. Rutinból És a gép újra dolgozik. De a lány még most sem veszi észre az előtte állót... ★ Reggel hat óra a fémművek­ben. Fejkendős asszonyok, esőka­bátos férfiak jelennek meg. És háziasszony-típusok, tanu­lóknak tűnő fiatal lányok, és amott, mintha tsz-tag is lép­delne a kapu felé. Megindulnak kifelé a betűk alatt. MÁTRA VIDÉKI FÉM­MŰVEK. És egy fiatalember így kö­szön: Jó éjszakát Nincs a köszönésben humor. Sötét van, hat óra. Reggel. Az éjszakások estje. -T Fóti Péter XXXVII. Kummer el­indította a gépkocsit Az épület elé ka­nyarodott, fel­fokozta a se­bességet, aztán amikor az ál­lomásépület mellékkapujá­hoz ért mint akinek valami hirtelen az eszébe jut? a fékre taposott A nagy túrako­csi csikorogva torpant meg. Az őrmester ki­nyitotta az aj­tót és a kapu­boltozat alatt topogó őrre kiáltott: — Hé, Schwal­be! Maga van itt? — Igenis, őr­mester úr! — Az ördög vigye el, az Irodámban felejtettem a futár­postát. Az aktatáskámban van. A lábam feltörte az új csizma. Ugorjon már el érte. Majd posztotok maga helyett, amíg visszatér. — Parancsára — kiáltott az őr. és futólépésben elindult az épület mellett az előcsarnok felé. Csizmáinak dobogása ha­marosan elhalt a távolban. Kummer kiugrott a kocsiból. Zubbonya zsebéből előkapta a kapukulcsot, amelyet Haucke előszobájában a kulcsszekrény­ből előrelátóan magához vett A nagy kapukulcs nehezen for­dult a zárban. Kicsit vesződött vele, míg sikerült kinyitni a kaput. A nehéz kapuszárnyat erő­teljesen maga felé rántotta. Suttogva beszól a sötét folyo­sóra. — Gyorsan! j Nmüsä& Tábori Lajos ki tuszkolta maga előtt Hauckét, Nemes Von Jáneckét lökte előre. Kummer máris kinyitotta a gépkocsi hátsó ajtaját. Tábori ült be elsőnek. Mellé a Haupt- sturmführert ültették, aki ösz- szekötözve sehogy nem tudott jól elhelyezkedni. Nemes Jani azonban rálökte az ülésre. Az­tán Kummer segítségével Hau­ckét gyömöszölték be a kocsi­ba. Az őrmester a biztonság ked­véért kívülről kulccsal zárta le a két hátsó ajtót. Nemes előre ült. Kummer is elfoglalta helyét a volánnál és beletaposott a gázpedálba. A Mercedes, mint az állóhelyből nagyot szökellő szarvas, előrelendült. Nemes Jani felszabadultan kacagni kezdett. Ép kezével a combját csapkodta és vidáman kiáltotta hátra az öregnek: — Lajos bácsi! Talán még­iscsak megérjük az új világot! A Viharmadár jelentkezik Az éjszaka sötétjét kihasz­nálva, a kis csoport bátran igyekezett a szőlőhegyről a város felé. Hat géppisztolyok­kal, kézigránátokkal jól fel- fegyverzett férfi és egy nő. Somogyi Péter vezette őket. A nyomában Körtvélyesy fő­hadnagy és Bárány doktor lép­kedett. A menetet Váradi és a két fütő zárta be. Hosszas tanácskozás és szen­vedélyes hangú vita után in­dultak el erre az útra. Hege­dűs Anna sürgette legjobban a cselekvést. Tudta. Tábori Lajos megmenekülése, vagy halála döntő az ő sorsa szá­mára. Sürgető szavaival azon­ban még jobban megerősítette Somogyi gyanúját. A vasutas csapdát sejtett a lány minden javaslata, indítványa mögött. Különösen akkor csapott ma­gasra benne a bizalmatlanság érzése, amikor Hegedűs Anna bejelentette, hogy részt kíván venni Tábori és Nemes kisza­badításában. Azzal hozakodott elő, hogy az állomáson talán még nem sejtik a németek az ő szerepét, a nagy zűrzavar-* ban bizonyára nem is értek rá személyével foglalkozni, így hát még bejuthat oda, s vala­mit tehet elvtársaik megmen­téséért. A vasutas persze halla­ni sem akart erről, Körtvélyesy főhadnagynak azonban megtet­szett a lány terve. A főhadnagy tapasztalt em­ber volt a fasiszták elleni harcban. Kilátástalan vállal­kozásnak tartotta, hogy a né­metek és a nyilasok által r szállt állomásról megpróbá 1 a- nak kiszabadítani két embert, akiket minden valószínűség szerint fokozott gonddal t z- nek. Ennek ellenére kötél« fü­gének tartotta, hogy megkísért* se a lehetetlent is. Így ami­kor a lány elmondta elképze­lését, az összes addig szóba került tervek közül viszonylag ezt találta a legjobbnak. Hege­dűs Anna közreműködésével még talán sikert is lehet elér­ni A lány be tudja őket jut­tatni az állomásra, és akkor ott már cselekedni is lehet Körtvélyesy gondolatában is felbukkant ugyan, hogy a lány ajánlata provokáció lehet, de lelke legmélyén valami tut súgta neki, hogy bízzon An­nában. Döntött tehát, és vál­lalta a kockázatot. Somogyi Péternek persze ez sehogy sem tetszett, de aztán felül­kerekedett bizalmatlanságán Tábori és Nemes iránt érzett szeretete, és alávetette magát a főhadnagy akaratának. Lejutottak a szőlőhegyről, kis patak partján haladtak a város irányába. A patakot bar­kát bontott fűzfabokrok szegé­lyezték. Somogyi lassúnak találta menetüket, és éppen szólni akart, hogy gyorsítsák az ira­mot, amikor lábak dobbanását hallotta a tőlük alig ötven mé­terre eső patakiadon. Megtor­pant, és jelt adott a többiek­nek. Mindannyian nesztelenül behúzódtak a bokrok közé és a földre vetették magukat. Fegyvereiket kezük ügyébe, tüzelésre kész állapotba he­lyezték. hogy az ismeretlenek egyike németül szólt. Somogyi mutatóujja a gép­pisztoly elsütő billentyűjére görbült. Mély lélegzetet vett, erősen a földre támasztotta maga előtt a géppisztoly töl­ténytárát Lőni akart. A feléjük közeledő csoport első embere azonban ebben a pillanatban megbotlott és hangosan felkiáltott. — Az istenfáját.. majdnem kificamítottam a bokámat! Somogyi és a többiek meg­lepetten engedték maguk elé fegyvereik csövét — Óvatosabban haladj. Most már igazán egyre megy. hogy fél, vagy háromnegyed óra múlva érünk a többiekhez — intette meg a káromkodót a közeledő csoport egy másik tagja. A bokrok aljában lapulók örömmel ugrottak talpra. r áfr, "r ~­Hamarosan fegyvercsörre- nést és szófoszlányokat hallot- tak"A fegyveresek feléjük tar. totuk, s ahogy közeledtek, miiwljobban kivehető volt a német beszédük. AJ közeledők alakjai kezdtek kiíiontakozm előttük. Somogyi reájuk irányította géppiszto­lyát, és elhatározta, még két- három métert maga felé enge­di őket, aztán tüzelni kezd. . őst mur tisztán hallották, — Lajos bácsi! Jani! — ki­áltotta Váradi, a mozdonyveze­tő. Táboriék megijedtek a ki­áltástól és a váratlanul eléjük toppanó emberektől, de aztán a kitörő szavak öröméből meg­értették, hogy az övéik közé érkeztek. Az ő pillanatnyi ijedelmüket azonban Somogyiéké követte; a Táboriékkal tartó három német egyenruhás férfi hok-r kerítette meg őket. — Nincs semmi baj, nem kell tartani tőlük — nyugtatta meg sebtében a csoport tagjait Nemes. — Ezek szerint tólük hallót* tunk német 6zót az imént —- állapította meg Somogyi, aztán elrémülve hozzáfűzte: — Ha­nem hallod-e Jani, csak haj­szálon múlt, hogy nem eresz* tettem belétek egy sorozatot.- Még rá gondolni is rossz, ha nem botiasz meg, akkor most már halottak lennétek. — Lám, mire jó, ha néha megbotlik az ember — mosoly­gott Jani. Hegedűs Anna, mint aki fantasztikus álmot lát, hitet­lenkedve nézte a sötétben mel­lette kirajzolódó Tábori Lajos alakját. Nézte és örömtől el­szorult szívvel hallgatott. Az öreg szólította meg: — Hát itt vagy, kislányom? — Itt — rebegte halkan An­na, s minden eddigi izgalma és idegfeszültsége jóleső sí­rásban oldódott fel. — Ne könnyezz, te lány! Ne, vetned kellene most — mond­ta az öreg, magához szorította gyengéden Anna fejét, aztán így szólt a többiekhez: — Tiszteljétek, becsüljétek ezt a lányt. Közülünk senki nem vállalt magára és nem kockáz­tatott annyit, mint ő! Körtvélyesy főhadnagy meg­könnyebbülten sóhajtott fel. Tehát jól sejtette, hogy igaz* amit Anna mondott, és bízhat benne. Nem így Somogyi Pé­ter. Ö nagyon elszégyellte ma­gát. Bizalmatlansága rosszízű érzéseivel küszködve, esetlenül topogott a lány és Tábori mel­lett Hatalmas tenyerét óvato­san tette Anna kezére. — Anna, ügye meg tud bo­csátani nekem? — kérdezte halkan. — Bántott a sértegetése —• felelt a lány —, de az én hely­zetemben nem várhattam mást Az a fontos, hogy most már maga is ismeri az igazsá­got. Nem haragszom magára, Péter, (Folytatjuk^ lSfiti, december It szerda * JEj szakások

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents