Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-04 / 286. szám

Befejezte munkáját az MSZMP IX. kongresszusa

(Folytatás az 5. oldalról)

kifejezve: nem szabad hátránynak lennie annak, ha valaki pártonkívüli. Mindjárt hozzáteszem, hogy persze, ez előny sem lehet Nem lehet előny az, ha valaki párttag, de hátrány sem lehet, mint ahogy ez szórványosan előfordul.

Minthogy a párt vezeti a társadalom életét, természetes, hogy a társadalmi életben a párttagok, a kommunisták játszanak főszerepet. Ez a kommunisták dicső küldetése, büszkesége, egyben terhe. Kicsit monopólium ez a mi társadalmunkban, de ezt a monopóliumot bárki megtörheti.

Ha egy pártonkívüli annyi erőt és energiát, annyi buzgalmat és harcosságot szentel szocialista törekvéseink megvalósításának, mint egy párttag, biztosíthatom, semmivel nem lesz kisebb a tekintélye, és ott lesz a legmagasabb tisztségekben, a legmagasabb poszton.

A politikai életben szükség- jszerű és elkerülhetetlen, hogy a vezető államhatalmi testületekben többségben lesznek a kommunisták. A jogokat illetően viszont a párttagoknak és a pártonkívülieknek most is és a jövőben is teljesen egyenlőeknek kell lenniük, és teljesen azonos elbírálásban kell részesülniük.

Nem félünk attól sem, ha valahol a párttagok kisebbségben vanak, ha szocialista célokért szíwel-lélekkel dolgozó pártonkivüliek alkotják a többséget egy-egy testületen belül Egyébként ilyen létezik is. Helyi államhatalmi és államigazgatási szerveinkben a kommunisták évek óta tartósan abszolút kisebbségben vannak a számarányt illetően; és mégis érvényesül a párt politikája, vezető szerepe. Ez így helyes', mert ez a társadalom az egész népnek épül, természetszerű tehát, hogy a kommunisták nem építhetik önmaguk.

Két kérdésre visszatérek. A beszámolóban kitértünk a párt számszerű növekedésére is, megállapítva, hogy továbbra sem az a törekvésünk, hogy tömegesen és nagy arányban növeljük a párttagság létszámát. Meg is mondtuk, főleg hol, milyen területeken lenne kívánatos a párttagok számát növelni. Ehhez hozzáteszem, hogy

én azt szertném, ha minél kevesebb olyan ember lenne a pártban, akit szívesebben látnék a párton kívül, és ha nagyon sok olyan ember lenne a párton kívül, akit párttagnak is szí- vesn üdvözölnék.

(Nagy taps.)

A másik az, hogy kí van velünk és ki van ellenünk? Véleményem szerint a mi társadalmi viszonyaink között, a mi államrend iinkben, ahol az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem szocialista — még a bankárok is szocialisták nálunk (derültség) —, pártállásra, fajra, nemzetségre, feleke- zetre, való tekintet nélkül velünk van mindenki, aki becsületes munkával, vagy alkotással keresi a kenyerét, mert mint Ilyen, részese a nagy munkának, amely a szocialista társadalom felépítéséért folyik. Velünk van és úgy is kell vele együtt dolgoznunk, mint becsületes, tisztességes emberrel és segítőtársunkkal.

Elvtársak! A kongresszusi anyagokban és a tanácskozásokon fontos kérdésként szerepelt a demokratizálás továbbfejlesztése. Ez különösen nagy erővel jelentkezik majd a gazdasági reform végrehajtásakor, de jelentkezik más területen, a kulturális életben is igyekeznek decentralizálni és demokratizálni a vezetést, s a pártéletben is erre törekszünk.

Van ennek a demokratizálási törekvésnek osztálycélja is és ha jól csináljuk, eredményes lesz. Arra törekszünk, hogy tanácskozás, konzultáció formájában, vagy egyéb módon lehetőleg már a kérdések eldöntésében minél nagyobb

6 Nmlisás

számban vonjuk be az ««tekéiteket, a dolgozókat. Ismerve a nálunk ma meglevő osztályokat, azok öntudatát, ez bizonyosan azt fogja jelenteni, hogy a munkásosztály és annak fiai ennek a folyamatnak eredményeként még jobban és még nagyobb számban kerülnek be a hatalom gyakorlásába.

Egy másik nagyon fontos, a beszámolóban is érintett kérdés, hogy

nagyobb hatásfokkal és jobban érvényre kell juttatni a szocialista bérezés elvét.

A jelszó köztudott: aki többet ad a társadalomnak, nagyobb mértékben részesüljön az anyagi javakból. Ennek az elvnek következetesebb érvényesítése azt is jelenti, hogy aki kevesebbet ad a társadalomnak, az kevesebbet is kapjon. Azért is mondom ezt, mert nálunk is vannak, akik összeköttetéseik révén, meg isten tudja müyen címen és módon, sokkal többet kapnák a társadalomtól, mint ameny- nyire becsületes munkával rászolgáltak. Harcoljunk az ilyen élősdiség ellen, hiszen a szocialista társadalom a munka társadalma. Ugyanakkor biztosítsuk, hogy a nép javára végzett munkája révén mindenki boldogulhasson, még azt is merem mondani — idézőjelben és szocialista értelemben —, hogy karriert is csinálhasson. Ehhez még egy dolgot szeretnék megjegyezni: sokszor olyan nagy keresetű emberek is kapnak nálunk ingyen állami lakást, akiknek gépkocsijuk, házuk, nyaralójuk van. Hát ha igazság van, akkor legven igazság. Munkájával keresse meg, amit a mi viszonyaink közt lehet, de ha például lakásra van szüksége, vegye meg magának, vagy építse meg saját erejéből, és ne az állam támogatásával. (Nagy taps.)

Szeretnék szólni a munkaidőre vonatkozó előterjesztésünkről.

A Központi Bizottság javaslata az, hogy az iparban 1970 végéig fokozatosan 48 óráról 44 órára szállítsuk le a heti átlagos munkaidőt.

Méghozzá úgy akarjuk ezt megvalósítani, hogy ugyanazt a teljesítményt, amit eddig 48 óra alatt értek el, most 44 óra alatt elérjék, ugyanazt a bért is fizetve 44 óráért, amit az emberek eddig 48 óráért kaptak.

Általános törekvésünk a napi munkaidő csökkentése. Ezen belül az iparágak speciális jellegétől függően egyes területeken lehetővé válik, hogy kéthetenként kettős szünnap legyen, másutt más megoldást találnak. Ha majd egy kicsit előbbre leszünk, ha jobban mennek a dolgaink, majd többre is vállalkozhatunk. De ha többet ígérnénk, mint amit be tudunk váltani, akkor becsapnánk a népet, a munkásosztályt és erre nem vállalkozhatunk.

A magam egyéni elképzelését arról, hogy mit kellene csinálni, és hogyan kellene kihasználni. a munkaidőt ahhoz, hogy még ennél is rövidebb legyen, csak ritkán merem emlegetni. (Derültség.) Azon törjék a fejüket a gyár vezetői, hogy ne lézengjünk a munkahelyen naponta egy álló órát, hanem ha már betesszük a lábunkat, akkor dolgozzunk is igazában. Akkor majd kevesebb munkaidő kell.

Négyen, öten is szóvá tették a bányászok jövőjét. Egyik elvtárs azt is mondta, hogy a bányászoknak történelmi érdemeik vannak a politikai harcokban, a népi rendszer kivívásában, és hogy ezt majd bizonyára figyelembe is veszik. Itt a következőkről van szó. Népgazdasági érdek, hogy az alacsony kalóriájú vagy a nagy költséggel kitermelt fűtőanyagokról más fűtőanyagok használatára térjünk át.

Ezzel nehéz fizikai munkától is mentesítjük az embereket. Épp ezért, az alacsony kalóriaértékű barnaszén termelését nem fejlesztjük, sőt, bizonyos mértékig csökkentjük. Hogy milyen mértékben, ez a lehetőségektől függ. Minél inkább lehet elektromos árammal, gazzal, s olajjal fűteni; annál! gyorsabb lehet ez a folyamat.

A bányászság a munkásosztály egyik kiváló osztaga, amely a legutóbbi húsz évben is valóban hősiesen helytállt. Mi ezt nem felejtjük, és nem is felejthetjük el.

A Központi Bizottság és a kormány figyelembe veszi a bányászok osztályharcos, forradalmi érdemeit. Dolgozzunk azon, hogy ezeknek az embereknek — jobbára idősebb bányászokról van szó — a problémáját tisztességesen és becsületesen, az emberiesség követelményeinek megfelelően oldjuk meg.

Kedve elvtársak!

Most a IX. kongresszuson napirendre került a parasztsággal kapcsolatban is több kérdés.

A szocialista társadalom teljes felépítése többek között megkívánja a tulajdon viszonyok olyan fejlesztését, hogy azok megfeleljenek a szocialista társadalomnak, amelyben a termelési eszközök köztulajdonban vannak.

Mi úgy gondoljuk, hogy a föld birtokviszonyokat és tulajdonviszonyokat érintő törvényt körülbelül a jövő év folyamán ki kell dől- “ gozni.

Igaza van ugyanis Szabó elvtársnak. a nádudvari tsz elnökének — azt hiszem, ő említette —, hogy a birtokviszonyoknak is szilárdaknak keli lenniük. mert különben nem lehet dolgozni a termelőszövetkezetben. Országunk kicsiny, a föld kevés, minden földet ki kell használni, akár város határában, akar a falu határában, akárhol van. Ez a nemzet érdeke. És a földdel való gazdagodást erőteljesen befolyásolni kell. (Nagy taps.)

Az elképzelés szerint az erről szóló törvény végleges kidolgozását valószínűleg megelőzi a Termelőszövetkezeti Tanács létrejötte, amely egyebek ^tellett a termelőszövetkezeti parasztság pozitív értelemben vett érdekképviseleti szerve is lesz. Nehogy félreértés essék, nem a munkás—paraszt állammal szemben, hanem az egyes állami vállalatokkal szemben. A Termelőszövetkezeti Tanács nagyon fontos intézmény lesz, mert a vezetői állami, kormányzati irányító szerveknek rendszeresen meg kell beszélniük e testülettel azokat az intézkedéseket, amelyek a mezőgazdaságot érintik, hogy azok egyaránt megfeleljenek az országos és a termelőszövetkezetek érdekeinek.

Visszatérek a földtulajdon kérdésére. Mint már mondottam, nyugodt gondolkodási időt kell hagyni a falutól távol élő földtulajdonosoknak — ehhez is kell egy-két esztendő —, hadd gondolkozzanak, mint szabad emberek, bemennek-e a tsz-be és akkor ugyanabban a helyzetben lesznek, mint a tsz-tagok, vagy méltányos térítésért felajánlják földjüket.

Ami pedig a termelőszövetkezeti parasztságot illeti, ő határidő nélkül

bármikor eldöntheti, megtartja-e tulajdonjogát és akkor földjáradékot kell kapnia azután is, vagy felajánlja és akkor pár év alatt megkapja a megváltási árat.

A Központi Bizottságban senki sem képzelte el úgy, hogy a földtulajdon rendezése két-, négy- vagy ötéves ügy. Nincs szükség semmféle határidőre, semmiféle kampányra. A parasztembereknek megvan a magukhoz való eszük, tudnak mérlegelni, majd ők meg- hanyják-vetik, tudják, mikor kell ezt elrendezni. A mi feladatunk a rendezés törvényes és szociális alapjait megteremtem.

Megcsinálhattunk volna persze azt is, hogy még hallgatunk róla nyolc hónapig. De azt hiszem, pártunkban éppen azért bíznak a dolgozó tömegek — a parasztság is —, mert nem tartunk a hátsó zsebünkben ..titkos dolgokat”, hanem egyenesen és felelősen megmondjuk a parasztságnak: ez az ország érdeke, ehhez fűződik az ő érdeke is, ez segíti egyéni boldogtó ását.

Akkor is az összefüggéseket kell nézni, ha a szociális kérdésekről, a családi pótlékról, a gyógyszerellátásról és egyebekről van szó. Lássa az összefüggéseket a kispesti traktorgyár* ban dolgozó munkás is, a parasztember is, mert ha csak az egyik oldalát nézi, nem helyes következtetésre jut.

Az elmúlt esztendőben Nóg- rád megyében voltam egy termelőszövetkezetben, ahol régebbről, 1945—46-ból személyesen ismertem az emberek egy részét. Beszélgettünk a termelőszövetkezetről. Jó

termelőszövetkezet, jó eredményeik vannak. Nyíltan és őszintén beszélgettünk. Felállt az egyik brigád vezetője — egyébként régen, valamikor a harmincas években 14 holdas középparaszt volt; országos díjakat nyert növény- termesztésben — és art kérdezte: mikor leszünk mi már egyenlő állampolgárok a biz* tosításban, a táppénzben, a nyugdíjban? Hirtelenében nem tudtam, mit válaszoljak neki. Aztán azt mondtam: elvtársak, emlékezzenek vissza mondjuk 1948—1949-re. Mennyit agitáltuk akikor magukat, hogy csináljuk meg a termelőszövetkezetét, mert az jó dolog. Akkor maguk azt feleték: igen. mi nem vagyunk a szocializmus ellen, értjük is és biztos, hogy jő is lesz, de ne siessünk any- nyira, várjunk még egy kicsit. Az a célunk, hogy végső fokon ne legyen különbség a város és a falu között és akár ipari üzemben dolgozik valaki, akár termelő- szövetkezetben — azonos joggal rendelkezzék a táppénzben Is. a nyugdíjban és. a családi pótlékban is. Ennek most van akadálya: nincs rá anyagi fedezet. Előbb ezt meg kell teremteni. Most én mondom: hogy egyetértek ugyan magával, mint annak idején maga velem, csak most en mondom azt. hogy ne siessünk annyira, várjunk egy kicsit. (Nagy taps.) Meg fogjuk, meg akarjuk .csinálni. A mun- káserobemek is meg kell értenie, hogy ez végső fokon társadalmi célunk, s a paraszt- embernek is tudnia kell. hogy ehhez bizonyos feltételek kellenek. amit most a Központi Bizottság javasol, az nagy lépés ebben az irányban.

Végül a termelőszövetkezeti tanácsokkal kapcsolatban megemlítek még egy kérdést. Nehogy azt higgyék, hogy ón uszítani akarom a termelőszövetkezeteket, de jelenlegi gyakorlatunknak van egy nagy baja, amit mindnyájan ismerünk : az, hogy a mezőgazdaságban a szó igazi értelmében nem tudjuk betartatni a szerződéses kötelezettségeket. A következő baj: mezőgazdasági termelésünk még nagyon nagy mértékben függ az időjárási viszonyoktól, még nem elég magas fokú a gépesítés, a technika stb. Ennélfogva az egyik évben rossz, a másikban meg jó a termés. Ha rossz a termés, az ár emelkedik és akikor a tsz kezdi el a cselezést, a huzavonát, hogy ne a szerződéses áron adja át az árut, hanem drágábban. (Derültség.) Ha viszont beüt egy jó termés, akkor a kereskedelem ránéz az első osztályú árura, s azt mondja: ez csak negyedosztályú. (Derültség.)

Azt hiszem, hogy az országnak az lenne a legjobb, ha mindenki becsületesen betartaná a szerződést: a tsz-ek is, az állami vállalatok is.

Ha jó a termés, ha rossz. Ebből mindig kevesebb kára van az államnak is, meg a termelőszövetkezetnek is. Ha nem veszik át a bő termést, akkor jövőre nem vetnek. És megfordítva. Ez hullámzást, aritmiát visz mezőgazdasági termelésünkbe. A tsz-tanácsokkal kicsit javítjuk ezt a mechanizmust. Ha majd ez működik, a mezőgazdaság sokkal több termést ad az országnak, olcsóbban és jobb minőségben.

Elvtársak! A harmadik ötéves tervet az országgyűlés jóvár hagyta. S a terv — ahogyan Lenin mondta — tulajdoniképpen a párt második programja. Megvalósítása a párt elsőrendű politikai feladata. E munka nagyon fontos része a gazdasági mechanizmus reformjának gondos előkészítése és jó bevezetése. Mindnyájan végighallgattuk Szviridov elvtársnőnek, az ófehértói tsz elnökének beszédét.

Nehéz beszéd volt, azt hiszem, mindnyájunk számára. Lehet azon nevetni is, de akár sírhattunk volna is.

Nem kívánok itt most a gazdasági reform részleteiről szólni, de ha csalt valamennyire is jól csináljuk és rendezzük el a dolgokat, az elvtársnő által felrótt fonák jelenségek megszűnnék.

Még egy érvet szeretnék felhozni. A nyáron jártam egy mohácsi termelőszövetkezetben. Hasonlóan gyenge volt valaha az is, mint amilyenről itt a szabolcsi elvtársnő szólt; Azok is 12 forintos munkaegységgel indultak, aztán felmentek vagy 60 forintra. Értelmes vezetés, dolgos tagok, nagyon sok nő, fiatal van ott és még az is sajátossága ennek a feznek, hogy három olyan nemzetiség él és dolgozik benne együtt, amely évszázadokon át nem tudott közös nevezőre jutná. Ma a magyarok, délszlávok és németek szinte egy családba forrtak össze. Csak egy megkülönböztetés van közöttük, ki dolgozik jól, becsületesen és ki nem. Eldicsekedtek országos rekordokat döntögető terméseredményeikkel, aztán a fő- agronómus hozzám fordult és közölte: mi is nagyon várjuk a gazdasági mechanizmus reformját, és azt is megmondom, hogy miért. A reform nélkül megvagyunk, látja, milyen eredményeink vannak, az emberek meg vannak elégedve, ostromolnák minket még a gyárakból is, hogy belépjenek. De van egy nagyon nyomós okunk: szeretnénk egyenes úton járni. Magyarázatként hozzátette: mindenki tudja, hogy ilyen búza-, kukoricaátlagot, ilyen hizlálási átlagot nem lehet elérni, ha mi csak a központi norma szerinti műtrágyát tesz- szük a talajba, vagy a központi norma szerinti koncewtrátu- mot adjuk. Ennél többet kell adni, és mi többet is használunk fel. Hogyan? Ezt most nem részletezem — mondta —, de a törvényesség határát súrolva. (Derültség.) Nagyon jól tudjuk, hogy amennyivel több műtrágyát teszünk mi egy hold földbe, azt a többi baranyai tez-éből csípjük el. Mert hát honnan kapnánk többet?

Most, miközben hallottam Szviridov elvtárső elképesztő példáit, erre gondoltam, és arra, hogy az általa elmondottakkal tulajdonképpen minden fez-elnök küzd, hiszen ugyanazok a jogszabályok érvényesek mindenhol.

Mi a különbség? Az, hogy az ófehértói tsz az isten háta mögött van, kicsi, szegény fez, és az ilyenekkel szemben alkalmazzák a paragrafusokat. De, ha egy erősebb tsz — most hirtelen nem jut más eszembe, mint a kongresszuson ugyancsak szerepéit nádudvari —, amelynek elnöke központi bizottsági tag, képviselő, kopogtat. már az ajtót is másképp nyitják ki neki, és másképp megy kifelé is. (Nagy taps.)

Akinek nagyobb az ereje, vagy a tekintélye, befolyása, az valahogy átvágja magát a különféle paragrafusokon,

akinek kevesebb ereje van ilyesmihez, kevesebb befon lyást, vagy erőt tud maga mögött, azzal szinte labdáznak.

Mindez — valljuk — Idegen a szocializmustól, Mi nem így akarjuk a szocializmust építeni.

Mai gazdasági mechanizmusunkkal nagy feladatokat oldottunk meg, de ma

már betöltötte történelmi szerepét.

A követelmények mások, tovább kell mennünk, hogy a szocialista életnek szabad útat és fejlődést biztosítsunk minden területen. Ezért is kell nekünk a gazdasági mechanizmus reformja.

Szóba került a tanácskozáson a tudomány és a közoktatás kérdése is. Azért említem ezt, mert nagyon figyelemre méltónak tartom mindazt, amit Tigyi elvtárs mondott, hogy tudniillik gondoskodjunk arról, hogy a tudósképzés megfelelő síneken menjen.

Itt a sablon nem segít Valóban, valahogyan külön kell foglalkoznunk azokkal, akik valamiben tehetséget árulnak el a középiskolában, például a matematikában valamelyik korszerű tudományágban, vagy más tárgyban. Egyengessük az ilyen fiatalok diját« hogy

valóban tudományos káderekké váljanak.

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Nem ide tartozik. nem is túl komoly kérdés, de azért megemlítem. Mostanában eléggé megszaporodott hazánkban azoknak az embereknek a száma, akik elérték és túlhaldták az átlagsúlyt. (Derültség.)

Van ennek persze komoly oka is. A mi népünk éhezett és a felszabadulás után először jóllakott.

Munkanélküliség, nyomor, éhség pusztította ezt a népet, s amikor munkája révén hozzájutott, elsősorban enni akart.

Néha az éhséggel kapcsolatban az jut eszembe, hogy a nép nemcsak fizikailag volt éhes, hanem a kultúrára, a műveltségre is, és most, hogy hozzájut, a gyerekének) még többett akar. Néha úgy érzem, hogy a prédikációval nem jutunk semmire, mert általában mindenki megérti, egyetért azzal, hogy nem mehet minden gyerek egyetemre, de ha a saját gyerekéről van szó, akkor ő is az egyetemre szeretné beíratni. Derültség), nem lakatosnak a Vörös Csillagba. Ezt részben politikai meggyőzéssel, részben felvilágosítással, de sokkal inkább intézményesen kell szabályozni, mert különben lehet, hogy a szülő pillanatnyilag és látszólag jót tesz a gyermeknek, az állam is jót tesz, de ha sokkal több ember szerez magasabb kvalifikációt, mint amennyi a társadalomban reálisan elhelyezhető, akkor emberéletek tíz. és százezreit teheti tönkre intézményesen a szülő és az ÄT,qm egyesült erővel. Ez nagy probléma, amit tanulmányozni és vizsgálni keli.

Több elvtárs beszélt a kultúráról úgy, hogy csak egyetérteni lehet velük. Keres elvtárs, Garai elvtárs szólt e kérdésekről, én csak meg akarom erősíteni azt, amit mon- tak. A kultúra kérdéseiről a beszámolóban foglalt pozitívumokat a Központi Bizottság nem udvariasságból mondta, hanem mert ez a véleményünk. Van ugyan még sok negatívum a kultúrában, de az életerős szocialista kultúra- csírái fejlődnek.

Keres elvtárs tette szóvá, hogy hitvallás a művészembereknél kicsit nehezen megy. Ez valóban így van. A művész- és íróembertői nem is nyilvános hitvallást, nem valamiféle nyilatkozatot, hanem művet, művészi alkotást várunk.

Bármilyen művészről van szó, mindenekelőtt alkotómunkájával valljon a néppel és a szocializmussal való egyetértéséről.

Évről évre gyarapszik, újakkal, fiatalokkal, s a velünk együtt annyi mindent látott régiekkel bővül azoknak az íróknak, művészeknek a száma, akik a népi haza és a szocializmus mellé állnak és akik a maguk módján, közéleti felelősséggel segítenek. Egy családba tartozunk mi, pártmunkások, „pártbürokraták” — vagy ahogy akarják —. és írók, művészek, szeplősök és nem szeplősök. Egy csalác vagyunk. (Derültség.) Idáig is együtt jöttünk és ezután is együtt megyünk, meghozz; mind jobb légkörben és mine jobb egyetértésben.

Komformizmust senkitó 6em követetünk, még a kom munistáktól sem. Ök sen komformisták. Mi azt mondjuk, hogy az egyéniség is fejlődjék és nyújtsa a társadalomnak azt, amire képes.

A következő kérdés a kultúra és a gazdasági reform. Megértve azt, amit Garai elvtárs szóvá tett, szeretném megmondani, hogy a Központ Bizottság tisztában van azzal, hogy a szocialista tudat, a közéleti felelősség, a közgondolkodás fejlesztése, elmélyítése — és ebben a kultúrának döntő szerepe van — a népi állam számára nem kereskedelmi, hanem politikai, társadalmi kérdés. Természetesen ebben is van kötelező norma, takarékosság, de a népi állam számára, a párt számára e kultúra mégsem kereskedelmi kérdés. Erre mindig gondolni kell.

iFolytatás « 7. oldalon)

1906. december 4, vasárra®