Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-31 / 308. szám

Akik szilveszterkor nem koccintenak TOM JONES Henry Fid! ding regénye az angol XVTII. századba visz vissza. Ezt a vidéki életet leíró és egy kicsit magasztaló re­gényt írta filmre John Osborne drámaíró, az angol „dühös fia­talok” vezéregyénisége. Tony Richardson, az Egy csepp méz Angol finn hatja sorsát. Itt van jó mentá­nak Tom Jones, aki születésé­től kezdve csak galibát okoz. Jessy Jones, a vidéki arisztok­rata-család cselédlánya kevere­dik gyanúba, a családi borbélyt is elcsapják miatta. Tom zabo- lázhataüan fiatallá erősödik, s világhírű rendezője, a dráma­író Osborne barátja kedélyes, kalandos, színes és gazdag fil­met alkotott a romantikus té­mából. Nem véletlenül említjük e rövid írás elején a drámaíró és a filmrendező barátságát, a két művészt összekötő művé­szi nézetazonosságot akarjuk értékeltetni. Osborne a regény- adta témában valami új, vala­mi egészséges után akar nyúl­ni. Ö nem öncélúan dühös fia­talként indult drámaírói pá­lyáján, hanem valóban elé­gedetlen is azzal a társadalmi állapottal, azzal a közerkölcs- csel, amely manapság Angliá­ban uralkodik, öt a városlakók emberi, és erkölcsi szennye-ea- lakja. a mindenre ráülepedő szokások nyugtalanítják. Fielding regényének filmre- vitele is némiképp ebből az „osborne-i dühösségből” fa­kad. El a várostól, el a töme­gektől, oda, ahol az ember egyéniség és személyiség ma­radhat, teljes felelősséggel vagy felelőtlenséggel vállal­mint egy angol Casanova, mo­sollyal és jó étvággyal fogadja MoILy forró kínálkozását, miss-ek és mrs-ek önző kaland­jait. Számára az igazi mégiscsak a szomszéd család szőke csilla­ga, Sophie. Tom egyik kalan­dot a másik után éli át, s itt adódik az alkalom az író és a filmrendező számára, hogy be­mutassák a vidéket a maga tel­jes szépségében-gazdagságá- ban. Nem csak a vadászat elő­készületei hasonlítanak itt a folytonos népünnepélyre; a va­dászat száguldása, az az iram, ahogyan az űzött vad után lo­holnak a kutyák és lovaikon a társaság tagjai, ezzel a képsor­ral a film művészei is harsogó életörömről vallanak. S ami a legtöbb, a legfrissebb ebben a filmben, s nem csak a szemet gyönyörködteti, de életfelfo­gást is sugall: a rendező a ta­vaszi virágok áradatával, a lankás táj bokrainak és zöld gyepének, az erdőnek, a ma­jorságnak, az állatoknak ál­landó jelenlétével meg is mu­tatja az életöröm okát. Sophie édesapja szókimondó, paraszt­jaival együtt élő, udvarházát inkább az istálló oldaláról is­merő férfi, aki haragjában és örömében is csak itt és csak így érzi jól magát. Ahogy az udvarhölgyi rangjára büszke nővérével Sizót vált a londoni életről, az éppen a forgató- könyvet író Osbome miatt vá­lik ennyire hangsúlyossá. Mint­ha Rousseau mondatait har­sogná ez a film: vissza a ter­mészethez és ezzel együtt a természetességhez. A film rendezője másodrendű érdekességnek, ürügynek szán­ja a Tom körül keletkező ka­landokat. Emberábrázolását határozott szándék vezeti. Nem jellemez erős kontrasztokkal, inkább a sorfordulókhoz ju­tott hősök néhány fintorán, arcváltozásán át érzékelteti,* miért és hogyan szolgái rá egy-egy jeliem az életében be­következő jó vagy rossz vál­tozásra. Blifil például — Tóm ellenfele — önzésből és számí­tásból a történet elején elrejt egy levelet — a XVIII. század­ban írták talán a legtöbb, bo­nyodalmat okozó levelet — és ezzel még nem érezzük meg­pecsétel tnek Blifil sorsát. Az­tán sorra megtudjuk: a lon­doni divat szerint beszél, öl­tözködik, gondolkodik és kon­zervatív — a rangja miatt. Nos, ez a rang nem számít Tómnak, a fim hősének, és a film művészeinek. Tom jól ér­zi magát az anyagi világban, harsogóan eszik, lovagol, küzd a maga módján a boldogsá­gért. Bár a sok-sok hadakozás közben és után a boldogság megfogalmazása végül is So­phie kezének elnyerése, de a filmet író Osborne és a rendező Tony Richardson ennél jóval többet mondanak el életszem­léletükről. A film főhőse a Jean Ma- rais-re emlékeztető Albert Finney. Arcában a játékosság, a nevetés a legkifejezőbb mo­tívum. Nagy darab legény, aki a rokokó paróka alatt is saját hajszínét és jellemét hordja. Susanna York Sophie szere­pében bájos angol kisasszony, aki a főhős mellett ritkábban ragyog fel, de akkor megvesz- tegetően üde jelenség. Ez a film mintha másfél órára kiiktatná a nézőben a modem élet bonyolult érzés- rendszerét és naiv örömet kelt­ve elszórakoztat kosztümjeivé. bővérű hőseivel. És nosztal­giát ébreszt — nem a kosztü­mös XVIII. század és a föl­desúri világ, de a természet szépségei iránt. (farkas) Csengett a telefon, jöttek a bejelentések: szülés, vérzés, ittas állapot, tüdőgyulladás, szívroham, gyomorrontás, mellkassérülés, skizofrén-tüne­tek, agyrázkódás, bevérzés, ki­záródott sérv... gálatban, négy kocsival. Lehet, hogy az új esztendőt valame­lyikük éppen úgy köszönti, hogy részeg embert szed fel az árokból. Vagy egy másik, szil­veszterkor gyakran előforduló „tünet”: az autóbaleset. Ez ra, hogy hiába ne riassz»/lak, ne csináljanak újévi viccet ab­ból, hogy becsapják őket. Este 11 órától reggel 8 óráig vannak szolgálatban. Számukra a szil­veszter nem vicc, hanem ko­moly munka. Azért nekik is És a mentők megjelennek szilveszterkor a „Halló! Men­tők?” hívásra. Merev és szi­gorú a szilveszteri mentősza­bályzat: ételt, italt elfogadni tilos, mutalozni tilos, egyálta­lán semmit sem szabad, első a beteg — még szilveszterkor is. Ilyenkor több a baleset és mások a mentés körülményei és a betegség tünetei — mesé­lik az egri mentőállomáson. Ma éjjel tizenketten lesznek szol­ilyenkor kétféle lehet: egy ré­szeg az autó alá kerül, vagy a kocsit is egy részeg vezeti. Aztán elmesélik, hogy az­előtt a szilvesztert a mentők szilveszterének is nevezték, mert ahol ilyenkor megjelen­tek, ott pénzt kaptak. De ez már nagyon régen volt, ami­kor még „önellátók voltak” és nem államiak. Igaz, most már csak akkor jelennek meg szil­veszterkor, ha hívják őket. De kérik is a lakosságot ar> megvan a szilveszteri program­juk: amikor éppen nem hív­ják őket, akkor a mentőállo­máson kávét főznek, tévét néznek és kínálják egymást az otthonról hozott' falatokból — a szilveszter morzsáiból. Az al­kohol viszont tilos! Éjfélkor nemigen koccinta­nak, nincs mivel. De felhívják a kórház portásait és boldog új évet kívánnak. (b. gy.) IHIATÜRÖK A gesztenyepüré Csúcsforgalom az autóbu­szon. Egy termetes hölgy nylonzacskóval leborított po­hárral a kezében egyensúlyoz. Aki tud, odafordul, hogy lássa, mi van a „zsaku” alatt? — Gesztenyepüré. Nagy zökkenő, az utasok előrebuknak, a hölgy nagyszé­rű zsonglőr, a püré marad. A következő megállónál még zsúfoltabb lesz a kocsi, a hölgy már két kézzel ragaszkodik a finom csemegéhez. Egy fiatal­ember előzékenységéről tesz tanúbizonyságot: — Megve­szem a pürét. — Nem eladó! — hangzik a kimért válasz, amint egy döc- cenőnél majd kiszalad a pohár­ból a hab. Már az egész kocsi a geszte­nyés hölgyet figyeli. Érezni le­het, kajánul mindenki Chaplin- filmbeli fordulatot vár: melyik pillanatban ejti el a nő a pü­rét, vagy kinek az arcába repül a habos keverék? Juszt se történik ilyen bohó­zat! De a hölgy, amikor már megunta a szorongó tömegben az árgus szemek kereszttüzét, ott, a helyszínen mindjárt hoz­záfogott és jóízűen bekanalaz­ta az egész készítményt. A kocsi megkönnyebbülve sóhajtott fel. «r Éléskamra Férfitársaságban arról vitatkoz­nak, egy nap kinek hányszor megy be a felesége a spájzba. — Az én feleségem tízszer is be­megy egy nap! — Tízszer? Ne nevettesd már ki magad! Az én asszonykám egy óra alatt megy be ennyiszer. Nagy vita. Hányszor? Tízszer, hússzor, harmincszor? He, mi a fe­nének kell egy asszonynak egy nap annyiszor a spájzba mennie? Tu­lajdonképpen mennyi az ideális forduló a konyha és az éléskamra között? Megannyi kérdőjel, az Is­tennek sem tudnak közös nevezőre jutni. Mindenesetre korántsem lenne ilyen komplikált az ügy, ha ne«* lenne miért bemenni a spájzba* * Jövök! Itt az év vége. Elővette a ha­táridőnaplót, belelapozott a jegyzeteibe, hogy mit kell még ebben az évben elvégeznie. — Hűha! Ma: Berobban az irodalomba. Mindjárt hozzá is fogott, hogy berobbanjon az irodalom­ba. Míg papírt tekert az író­gépbe, arra az idézetre gon­dolt, hogy valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, amitől az em­berek melegednének. Még le sem ütötte az első betűt, amikor a felesége kiál­tott a szobából: — Jenő! Gyere csak, fiacs­kám! Mindjárt itt vannak a vendégek és nem akar meg- gyuladni ez az átkozott alá­gyújtós. — Jövők! — kiáltotta vissza és „nagy-nagy tüzet rakott” — a kandallóban.., (Simon) Vaklárma Éppen reggelihez készülődött, emikor a rendőrségi autó megállt az üzem előtt. Egy fiatal nyomozótiszt lépett ki belőle, egyenesen a mű­hely felé tartott... — Jó napot, elvtársak! Kovács szá­zados vagyok, a nyomozó osztálytól. Dolgozik itt önöknek egy Fejting Sándor nevű esztergályos? — Igen, én vagyok az, százados elv­társ, parancsoljon velem. — A Kékesi út 54-ben lakik? — Igen, ott, most építkeztem. — Tudom, legyen szives velem jön­ni. A lakás kulcsát hozza magá­val ... Gyalog mentek végig az udvaron, barátságosan beszélgettek, úgy tűnt, mintha Fejtinget egyáltalán nem lep­te volna meg a váratlan esemény. A többieket viszont annál inkább. Még ki sem léptek a kapun, amikor az üzemekben már mindenki arról beszélt, hogy Fejting Sándort, a 20-as üzem esztergályosát, elvitte a rend­őrség Hosszúra nyúlfak a percek a 20-as- ban, a lélegzetvétel is zajnak hatott a megbénult némaságban Az autó már messze járt a gyártól, arm kor Hámori, Fejting szomszédja, végre megtörte a csendet.. . — Az istenit neki, hát mi történt ezzel a Sanyival? Évek óta ismerem, nem tudok o'vasmit ró'a. amiért a rendőrségnek kellene elvinnie Ha­csak ... Harsak ... ah ... az lehetet­len Snnvi n°m olvan ember... Mi az harsak, harsak, tudtok már meff miről var <rte — kíváncsiskod­tak re többen is. — Hát én biztosat nem tudok mon­dani. nem vagyok mepgvőződve ró­la. meg mondom, hogv Sanvi nem is olyan emher. de abban amire most gondotok, lehet, hogy van va'ami. Ideg, egyszer mondom, ez nem biz­tos, de arra határozottan emlékszem, hogy egyszer Sanyi panaszkodott ne­kem, mert nem kapott fenyődeszkát a házhoz. Ügy mondta; nyomni kel­lene néhány százast valamelyik tü- zépesnek, az biztosan szerezne. Én aztán nem tudom mi történt, de rá két, vagy három napra megjött a deszka. Este, sötétben rakták le. Hát nem tudom, nem ez pattant-e most ki.. Mert adhatott az az ember má­soknak is feketén deszkát. Most meg lebukott és magával rántotta Sanyit is. — A világért sem akarom meggya­núsítani Sanyit, sokat szenvedett, megdolgozott azzal a házzal — veszi át a szót Bíró P. Károly, de mégis­csak azt kell mondanom, hogy sok­ba van az a ház, annyiba, hogy el sem tudom képzelni, honnan vett ő annyi pénzt. Ügy keres, mint én, gyereke is annyi van, én meg még­sem bírnék építkezni. Nem sajnálom én tőle, legyen boldog benne, meg lehet, hogy pénze is volt, lehet, szó­val, ki tudja, no... Az mindeneset­re nem jó jel, hosy a rendőrség jött érte. Nagyon gvanús nekem, ahogyan a nyomozó rávóeta. hogy tudia, mi­kor érf*kőzett Sanyi. Az a ház na- gvon sokba lehet... — Ami a deszkára, meg a ház árá­ra tartozik az teliesen tiszta Eri én biz toron NVírpv. — OTP-fal vett fpl 90 P'7,rét p1rri*:o 3? prna itt él a? ön1? veV 'pV.rt.VC7prir»fern s<*rnrrn qPTD lőhet TpVpKV) 37 iyrpp VoverhP­te-H voiamít, 37 eev raf.npH terem- tés. Én letagadom, ha valaki is visz­szamondja, de azt beszélik róla, hogy otthon mutyiban pálinkát főz. Én nem járok hozzájuk, lehet, hogy egy szó se igaz az egészből, bár nekem olyan ember mondta, aki már nem is egyszer vett tőlük pálinkát Az öreg­nek van valami kertje, abból van a szilva. Beköphették őket, ez elképzel­hető. Azt meg mindnyájan tudjuk, hogy Sanyi csak a pálinkát issza. Most jönne már egyenesbe... — Ez szinte lehetetlen. Esküdni merek rá, hogy nem igaz. Vele já­rok naponta haza, az öregem is is­meri az apját ez a pálinkás dolog me­se — szól dühösen Forgács. — Az igaz, hogy sokan járnak Sanyickhoz, de nem pálinkáért, hanem borért. Ezt nem is tagadják. A baj csak talán ott lehet, hogy Sanyiék a borból nem jelentettek be egy decit sem. Én egy­szer említeni is akartam Sanyinak, hogv ezt híresztelik róluk, de aztán mégsem szóltam. Nincs nekem ehhez semmi közöm. Ami igaz. az ieaz, ki­tűnő boruk van, a vörös jobb, mint a fehér. De lehet hogy nem is erről van szó ... — Egészen biztosan nem. ők abból a borból szerződésre is adtak el. már­pedig bete'eritetlen borra nem lehet szerződést kötni. IriPveli.k őket, hegy tó bőnk ven. azért beszélik ezeket Nem erről lehet itt szó. dehoev er­ről — 1 orr TV 3 ball gr+ósáPatkó Tctvón — T ebet. fiogv kinevetnek de nrn’ékewvtek csak vissza y-nví ta­vasszá 1 RércVen volt esv hétig a fe­leséivel Hegy ők mennvi mindent hoztak onnan, az kimondhatatlan. Örát, harisnyát, nyakláncot, meg ki tudja azt felsorolni. Én nem akarok most fekete hollót látni, de saját pénzükből ennyi mindent lehetet­len, hogy bírtak vásárolni. Ingyen pedig ott sem adnak semmit. Sok embert megtévesztettek már ott, ol­vashattátok az újságból, mennyi ilyen ügy van mostanában. A nyo­mozók nem foglalkoznak kis ügyek­kel, Sanyit is behálózhatták odakint. Ha meg így történt, akkor ennek igen nagy pora lesz. Még mi is ráfi­zethetünk, hiszen Sanyi tagja a bri­gádnak. Adja az isten, hogy ne le­gyen igazam, de nem tudom én, nincs-e? — Te Pista, ebben lehet valami — fűzi hozzá Harkányi. Az asszony mondta a minap, hogy a Sanyi fele­sége ilyen nyakláncokat kínált ne­ki. Még jó, hogy nem vettük meg, most én is bent üdülhetnék a rend­őrségen ... — Nemcsak a felesége, még a gye­reke is árulta. A lányomnak is adott ennyit — erősíti meg Harkányit Lo­vász. — Szóval, sok minden elképzel­hető itt. Ez a bécsi út nekem nagyon gyanús... — Lehetetlennek tartom, megnézik azt a bátoron, hogv mit hoznak át. me? tavasz óta miért várt eddig a rendőrség? — csillapítja a fan.áziát Babus. — Hopv Hertak. az b’z+os. rém azért mentek ki. hogv üres képzel téridnek vissza Adtak is el belőle no. de mi van ebben Azért azt ne gondolta senki hogv Sanvi kém lett. Nevetséges Inkább a szálára fizet­hetett most rá. arra a sok nvugati viccre. Lehet, hogy rossz helyen mondta el. Ezt vehetik izgatásnak is, attól függ, hogyan nézi a rendőrség. Meg az is számít, hogy ki súgta be... — Figyeljetek csak, most jut eszem­be valami — hadarja a szavakat Réti. Ismeritek azt az idős papot, aki ott lakik fent, a templom mellett? No, az az ember a nyár derekán kint járt a pápánál. De mielőtt elmer, fc, vé­gigjárt néhány családot, az öregek­nél is volt No, akár hiszitek, akár nem, azok a családok, amelyeknél az a pap járt, két hét múlva szép köny­veket kaptak a pánától. Olyan imád- ságos könyveket. Alá van írva a pá­pa neve is. A Sanyi apja is ’:apott, nagyon vallásos az öreg. Ki tudja, nem ezért van-e az egész? ... — Hát bármi is történt, — szólal meg ismét Hámori, de most m’.r dol­gozni kellene. Mindenesetre ezekről a dolgokról nem ajánlatos másaknak is beszélni. Mert ki tudja, lehet hogy egészen másért vitték el Sanyit, lajd megtudjuk, holnap már mindé: vi­lágos lesz. Ha ugyan kiengedik .. Jókor zárta le a beszél getost Há­mori, mert az utolsó szavánál are i- őrségi autó ismét feltűnt a gyón 1* varon. Csak Fejting szállt ki. kéz :t rázott a nyomozótiszttel, majd siete t befelé a műhelybe. — No, mi van Sanyi, beszélj, már. úgv aggódtunk érted — rontottak ró valamennyien. — Mondtam nektek, hogy reggel a_, asszonv elvitte a kislányt a mamájá­hoz Képzeltétek, nem bezárta a ház­ba a kutyát? A szerencsétlen jószág rekedtre or­dította a torkát az előszobában. Ret­tente lármát csapott. Kerteiék szól­tak a rendőrségnek, és csak a száza­dos eitoárs ért rá. Hát rég nevettem ilyen jót... Koős József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents