Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-25 / 304. szám

VTLAG PROLETÁRJAI EOYPSfT TETTÜK! Ära: 1,— forint

XVn. évfolyam, 304. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ®S A MEGYEI TANACS NAPILAPJA I960, december 25., vasárnap

A szórtad ize van, illata van. Karácsony kalácsízü és fenyőfaiUatú. Ismerjük pontosan az ünnep eredetét, minden korok minden népének e téli napfordulóhoz kibontott legendáit és mítoszát, az ünnepet kisajátító különböző vallási históriákat. Ismerjük, persze, ám ettől nem.kevesebb az ünnepünk, nem kevesebb a számunkra jelentkező öröm és szépség, s nem homályo- sultabb a karácsonyfák fényeinek ragyogása.

Ülünk a családi asztal körül, a karácsony asztalánál. Ha az esztendő más napján nem is, ilyenkor mindenki bekopogtat, ilyenkor mindenki eljön, legyen együtt szülő s a gyermek, legyen együtt teljesebb az ü inep. Sorra beszámolunk, ki mire jutott, ki mire vitte, mivel gyarapodott, gazdagodott, s mi az Amit tervez elérni, véghezvinni jövőre. Családi számvetések ünnepi alkalma karácsony, s az országos számvetéseké. Csendes örömmel és elégtétellel rögzíthetjük.' jól gazdálkodtunk, eredményesen dolgoztunk, s mindnyájunk életszínvonala ebben az esztendőben is a tervezettnél nagyobb arányban emelkedett.

Az ország karácsonyfája alatt, az ajándékok között fő hely pártunk IX. kongresszusának határozatait illeti. Azok a határozatok, melyek a kisgyermekes anyák helyzetének javításéit, a termelőszövetkezeti parasztság nyugdijának és társadalmi ellátottságának — ipari munlcásságéval azonos színvonalra való — emelését szolgálják. A dolgozó nők — folyamatos munka- viszonyuk megtartásával, külön anyagi segítség nyújtásával — két éven át otthon gondozhatják, nevelhetik gyermeküket. Ugyanígy rendkívüli az a határozat is, mely a mostani fizetések csorbítása nélkül, a heti munkaidő jelentős csökkentését ígéri. Ha a IX. kongresszus eseményeit idézzük, ha a jelentésekre, beszámolókra visszaemlékezünk, ma is meg kell fogja az embert a helyzetelemzések mélysége, az a megfontoltság, tudományos igényesség és körültekintés, amelyek a feladatok kitűzésében mutatkoztak. Pártunk felelőssége teljes tudatában mérte fel azoknak a jelenségeknek együttesét, amelyek az utóbbi évek során hazánk, s a nagyvilág fejlődését jelezték. és e változások fényében határozta meg jövőalakító munkánkat.

Az ember egyedi léte — időhöz kötött. Az öregséget, ráncokat mélyítő évek múlásával, sokasodásával az ember ereje gyengülni kezd, apadni s hanyatlani. E természeti „igazságtalanság” csakis emberi igazsággal enyhíthető. „Tiszteld apádat és anyádat...” — ez már a régieknek is megmondatott. A maga módján minden kor tiszteim igyekezett a maga öregjeit — gyakorta úgy, hogy a külszíni tisztelet- adás az élet harcából kikopott idősek, megtűrését leplezte. Olvastam, hogy az eszkimók —, akik még primitív. mostoha körülmények között élnek — az elaggottakat kiviszik eov elhagyott helyre, búcsút vesznek tőlük, s otthagyják őket a jegesmedvéknek. És cselekszik mindezt roppant nagy tisztelettel, szertartásosan. A mi tájainkon is éltek korábban ilyen öregeket pusztító, öregeket halálba hajtó „szokásokMai

társadalmunk PATAXT DEZSŐ:

a „külszíni”, elméleti tiszteleten túl szilárd anyagi létalapot biztosít az öregeknek, akik a mi

gyermelckorunkat óvták, felneveltek bennünket, elindítottak az életben, hogy folytassuk azt a munkájukat, amellyel megalapozták jövőnket. Jól gazdálkodtunk, eredményesen dolgoztunk, s most majd nekik, öregeknek, a nyugdíjasoknak is többet juttathatunk. Amit kapnak, nem könyörületes adomány — saját munkájuknak tervszerűen, társadalmilag kamatoztatott gyümölcseit élvezik.

Ülünk a családi asztal körül, karácsony asztalánál, szülők és testvérek. Számolunk, tervezünk. A társadalmi gondoskodás morális tartalma, értéke számokban ki sem fejezhető. Ezt inkább a fiataloknak mondom: a szép öregséget nemcsak a megélhetés, a kellő jövedelem biztosítottsága adhatja. Igyekezz zenek gazdag tapasztalatokat gyűjteni az életben, munkálkodjanak hatékonyan, bőséges anyagi és szellemi javakat teremtve, hogy majd amikor öregek lesznek, ne csak ősz hajuk miatt tiszteljék és szeressék őket. Tiszteljék és szeressék őket önmagukat túlélő műveikért. Nem, nem arról akarok szólni, hogy a kőműves keze munkája éppén- úgy benne van a remek középületben, lakóházban, mint a tervező műszaki látomása, vagy hogy az ápolt- sóig és a civilizáltság keltette jóérzéshez a fodrászlány kézügyessége, is maradandóan hozzájárul — nem. nem erről van szó, a gyermekekre gondolok. A gyermekekre, akiknek továbbadjuk az emberi tudat stafétabotját, akikben tovább élünk, akik tovább álmodják álmainkat, s akik tovább folytatják munkáinkat, amikor mi már megfáradunk.

Nagyon sivár bürokrata lélek tudná csak feltételezni, hogy a lakossági statisztikában szereplő emberek boldogulásához elég a megfelelő lakás és közszolgáltatás. Lakás kell, építkezünk is mindenütt. Közszolgáltatás is kell, hálózata egyre fejlettebb. Mindez azonban nem elég, az embert teljesebbé az otthon, a család teszi. A gyermek, a gyermekek teszik, akiknek felnevelésére máris mind többet áldoz az állam, a társadalom egésze. Pusztán tanító ráhatással sosem érhetjük el, hogy több gyermek szülessék, ezt nem is hisszük. A dolgozó nők helyzetének javítása, a családról, a gyermekes családokról való hatékonyabb társadalmi gondoskodás fokozhatja csak a szülési kedvet. A családta- lanság és gyermektelenség kórja — nem véletlenül — évpen azoknál üti fel a fejét, akik kedvezőbb anyagi körülmények között élnek- Falun, de városon sem a még elmaradottabbak, hanem bizony inkább a — különben helyesen — modernül építkező, új lakberendezést, televíziót, aytót szerző, jobb keresetű családokban szűkítik, vagy szüntetik az utódlást, azoknak a sorában, akik csupán a mánck élésre, személyi kényelemre rendezkedtek be. Vitathatatlanul nehezebb a család- talanokhoz, gyermektelenekhez képest a családosok, gyermekesek élete. Éppen

ezért kétlenék a gyermekes családoknak szánt futtatások — szülési szabadságok, gyermeksegély, szülési jutalom, lakás, üdülési és munkaidő kedvezmények — körét még fokozottabban szélesíteni, hogy a gyermekes családok mind kevesebb hátrányt érezzenek a csa- ládtalanokkal és gyermektelenekkel szemben. A párt- kongresszus határozata jelentős kezdete, lehetősége « családok egészséges növekedésének.

Ülünk a családi asztal körül, karácsony asztalánál — és régebbi karácsonyokra emlékezünk. „Szegények karácsonyfája”, „mindenki karácsonyfája” ... Volt ilyen is, jótékonykodó, nyomorenyhítő akciók eredményeként. Ma nincs „mindenki . karácsonyfája” — mert mindenkinek lehet karácsonyfája. S a csillogón díszített, ékesített ünnepi fenyők alatt nem akármilyen ajándékok sorakoznak. Nem akartam statisztikai adatokat sorolni ez egyszer, nem akartam számokkal megbontani az ünnepi köntösű gondolatok rendjét, de itt most ez elkerülhetetlen. Országunkban 23 milliárd 1 ritot őriznek takarékbetet- könyvekben, s minden egyes lakosra — számítva a csecsemőket ist — több mint 2300 forint megtakarítóit pénz esik. '

■Ha ezerszer unott dolog

is a múltat emlegetni, akkor is elmondom... hogy gyermekkoromban anyám rongyból csavart bocskort a lábamra, s amikor az első fagy beköszöntött, mentünk ki a határba, apró vadszilvát, kökényt

/

szedni; azt pi- rítottuk tepsiben a lángon, s az volt a csemege. A mostani gyerekek pedig a forintos csokoládét sem akarják, csak a drágábbat, a minőségit! Hárman voltunk testvérek, s a kívánságokkal teleírt írkalapokat a két ablak közé tettük. Apró dolgokat kértünk és olcsót, hogy jobban teljesíthesse a „Jézuska”, vagy a „Tündér”. A mai gyerekek már nem ir- kalapra, hanem színes nyomtatványra írják kívánságaikat, s nem is az ablakba, hanem postára adják; s nem ám a jó „Tündérnek”, hanem egyenesen szüleiknek címezve Kosztümöt kérnek, viüanyvas- utat, korcsolyát, szánkót, sítalpat. majd háromszáz forintnyi értékű babát. De hát nem is annyira különös ez. Az ajándékváró izgalom ugyanolyan bennük, mint bennünk volt, valamikor.

Ülünk a családi asztal körül, karácsony asztalánál. Jól gazdálkodtunk, eredményesen dolgoztunk, s van örömünk bőven. De feled- hetjük-e gondjainkat, hallgathatunk-e arról, ami ünnepünk örömét és Szépségét rontja, ami napjainkat beárnyékolja ...?

A fasizmus, amit több mint két évtizeddel ezelőtt eltemettünk, még nincs a 'föId alatt. Hitler eszméi kísértenek, a nácizmus kísérteiét visszajárnak a fejekbe. Gondoljunk csak a nyugatnémetországi, baiorországi választásokra. Döbbenetes valóság: Bajoroszágbán egy párt, amelyet még a nyugatnémet kormány is neonácinak mond 780 000 szavazatot kapott.

Ü j Ságokban olvastam,

hogy bizonyos Franz Hagen nevezetű nyugatnémet állampolgárt bíróság elé állíQt'tikooiU dl.: JCaráeiontf i960

tanak, mert szélhámosko- dott, azt hirdette magáról, hogy SS-tiszt volt, s náci háborús bűnösként tizenöt évig ült börtönben, Hollandiában. Herr Hagen ezzel a meséjével tekintélyes összeget gyűltö'.i a valódi nác’.: körében. Ebben a hírben nem az „ügyes" szélhámoskodás é demel figy Imet, hanem inkább az a tény kell, hogy elgondolkoztasson mindenkit: Nyugat-Néme o:szágban ma is vannak olyan rétegek, amelyek nem felejtik a „régi szép időketf’ és pénzt is adnak egy magát nácinak hazudó személy segélyezésére.

A fasizmus még nincs a föld alatt. Városokat és falukat rombol a földig bőm- bcierheivel, s halomra pusztít gyermekeket, asszonyokat, öregeket, fiatal szerelmeseket. S amihez még Hitler sem mert nyúlni: harceszközként alkalmazzák a vegyianyagokat. Verdun környékén — megvizsgálták — egy marék föld kétötöd részben tartalmaz emberi maradványokat. Leningrad alatt is van ilyen mező. Hirosima és Nagasaki földié is ilyen. És Vietnam földjén is vannak már hasonló geölógiájú sarkai a dzsungeleknek, a városoknak.

Húsz esztendeje harcol a vietnami nép Ázsia szívében, a szabadságért. Megéri vajon az amerikai imperializmusnak, hogy a vietnamiak függetlenségi harcából mindinkább végtelenbe nyúló, nagyon is költséges háborúskodást gerjesszen, hogy a háborúskodást mind inkább kiterjessze? Knrppék annak idején szép hasznot húztak minden elhasznált kézigránátból, s más hadianyagok felhasználása is kasszájukba hajtotta a pénzt. Az amerikaiak háborúskodása sincs haszon nélkül, az ember- és eszközveszteségeken is túl, a vietnami háborúban bizniszt, üzletet látnak. Presztízsük védelmében gyilkolnak, üzleti hasznuk érdekében terjesztik, szélesülő fokozatokban háborújukat. Utóbb a demokratikus Vietnam fővárosát bombázták vissza- vissztérő hullámokban. A békét provokálják, újabb világégés kirobbantásával kacérkodva.

Hitler visszajáró kísérteiével, a hitleri tettek hatvá- nyozottabb ismertetésével hatalmas erők állnak szemben. El kell gondolkoztas- son mindenkit az a tény, hogy ma egy új világháború nagyobb áldozatot követelne az emberiségtől, mint amennyit egész újkori történelme során eddig háborúskodásban veszuett. Egyetlen 20 megatonnás hidrogénbomba olyan pusztítást végezne, mintha ezer repülőgép 14 éven át, naponta, egyenként 1 tonnányi robbanóbombát dobna le.

A világ útja csak a béke felé vezethet. Ezt jelzi az immár 67 éves békemozgalom fejlődése is. Az első hágai leszerelési konferencián, 1899-ben még csak 26 ország tárgyalt a béke fenntartásának módozatairól, ma az ENSZ-ben több mint száz ország keresi a béke biztosításának útját.

Karácsony a béke ünnepe. Két szörnyű világháború is érvel a béke mellett. Egyre többen küzdünk a béke elvetemült ellenségei ellen, s egyre többen hirdettük együtt a mai napon is: legyen béke az egész vüágoiU