Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-24 / 303. szám
Újra as I\B l-ben! Az aszta'itenisz NB U-ben holtversenyben végzett az első helyen az Egri Dózsa és a Diósgyőri VTK csapata. A kiírás szerint a jáíszmaarány nem dönt, ezért a két együttes tegnap délután Budapesten ismét találkozott egymással, hogy eldöntse at NB 7-be jutás sorsát. A mérkőzésen az egriek dióda'viaskodtak, s így jövőre ismét a legmagasabb osztályban szerednek majd! Képünkön (balról jobbra): Katona, Estefán, Horváth, Hart, Ruttkay Vilmos edző. Tanácskozott az MTS füzesabonyi járási elnöksége Az MTS Füzesabonyi Járási Tanácsa a napokban tartotta 1966. évi utolsó ülését. Az ülés keretében Kovács József, a JTS elnöke számolt be az év fo_ lyaman elért eredményekről — nem hallgatva el a hibákat sem. Többek között elmondotta, hogy a járásban növekedett a sportkörök és szakosztályok száma, s ezekkel együtt természetesen a sportolók és a pártoló tagok létszáma is! Az újonnan alakult Füzesabonyi Gépjavító SE pl. 90 tagot számlál, s a Honvéd Gagarin SE-nél tollaslabda-, Aldeb- rön súlyemelő-, a Feldebrót Tsz SK-nál pedig női kézilab da-csapat jött létre. A járásnak jelenleg 23 sportköre van, amelyek a kitűzött határidő előtt végrehajtották a tagösszeírást, kivéve a besenyőtelki, újlőrincfalvi és a Füzesabonyi MEDOSZ sportköröket, amelyek még csak hozzá sem fogtak a munkához! Az elnöki beszámolóhoz többen is hozzászóltak. Szabó Sándor, az FVSC elnöke azt hangoztatta: egységes, erős sportkört kell kialakítani a községben, s ehhez az erők ősze- fogása szükséges. Mező Imre őrnagy, a Honvéd Gagarin SE végzett munkáját ismertette, majd Tassi Imre, a füzesabonyi gimnázium igazgatóhelyettese az iskolában folyó természetjáró tevékenységet méltatta. Kitért arra is, hogy Feldeb- rőn Morvái András tanár vezetésével a járás első általános iskolai természetjáró szakosztálya jött létre! Tóth Ferenc alezredes, a Honvéd Gagarin SE elnöke hasznos tanácsokat adott: hogyan lehet felkutatni az általános iskolában lévő sport-tehetségeket, s hogyan lehet őket foglalkoztatni a sportkörökben. Végezetül Joó Sándor, a járási pártbizottság munkatársa és Szig tváry József propagandista tett értékes hozzászólást Ezt követően az 1967. évi sportnaptárt és költségvetést ismertette a járási sportszövetség elnöke. Három tagot — saját kérésükre — visszahívtak az MTS Füzesabonyi Járási Tanácsából, s helyükre Szűcs Zsuzsát, Tóth Ferencet és Joó Jánost választották meg. Befejezésül megjutalmazták a kiemelkedő mun kát végzett sportvezetőket. (— váry) Vállalatunk 1967. január 1- től felve9» elektroműszerész, lakatos, pneumatikus csőszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: Eger, Dr. Sándor Imre a 6. Munkaügyi osztály. Heves megyei Elektromechanikai és Vasipari Vállalat Hogyan alakul a megyei labdarúgó-bajnokság jövő évi mezőnye ? A megyei sportszövetség elnöksége csütörtöki ülésén — többek között — foglalkozott a megyei labdarúgó-bajnokság jövő évi mezőnyével kapcsolatos kérdésekkel. Az elnökség egyöntetűen állást foglalt: az Egri Dózsának egy felnőtt és egy ifjúsági csapata a megyei bajnokságban szerzett jog alapián vett eddig részt és nyert beosztást a jövő évi küzdelmekre is. Eszerint az 1967. évi bajnokságban a következe csapatok indulnak: Bélapátfalvi Építők, Mátra- alji Bányász, Hevesi MEDOSZ, Egri Spartacus, Rózsaszentmár- toni Bányász, Apci Vasas, Recski Bányász, Verpeléti Honvéd, Egri Honvéd, Bervai Vasas, Gyöngyösoroszi Bá nyász. Füzesabonyi VSC, Hatvani Honvéd, Abasári Honvéd, Pétervásári Tsz SK, Egri Dózsa , JEGES HÍREK MegJAtt a hideg —, bár még nem az Igazi —, a a Jégsport kedvelői, főleg a gyerekeik, sóvárogva gondolnak a korcsolyázás örömeire. Itt a szünidő, most volna jó kihasználni a lehetőségeket, és napestig élvezni a Jégpálya semmi máshoz nem hasonlítható, vará- zsos hangulatát,.. MI hát s helyzet a Jégfronton, mire számíthatnak a korcsolyázás hívet Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Füzesabonyban t EGERBEN az Idén Is üzemel az Egri Dózsa népkerti jégpályája. Itt kJtönő a világítás, a zene. s meg van a lehetőség a melegedésre, »1- tözésre Is. Január első felében ugyancsak megnyitja kapuit a Nagy Jánoa utcát Kinizsi-pálya, a úgv hallottuk, hogy az Egri Honvéd Is Jégpályát szándékozik léte- sitenl az Egészségház utcai sporttelepen t GYÖNGYÖSÖN az iparttenulö- intézet Jégpályája minden igényt A Fővárosi Villamosvasút felvételre keres Pályajavító felépítményes munkásokat, pályatisztító, úttakaritó munkásokat Férfi munkásszállás biztosítva. Jelentkezés: a Fővárosi Villamosvasút munkaügyi osztályán, Budapest. VII. kér., Akácfa u. 15. fsxh IX kielégít. A nagy méretű, kitűz jégíelület, a pompás világítás, zt ne, a Jól fűtött melegedőhelyisé minden évben a fiatalok száza vonzza —, s az idén a nézők k nyelméről is gondoskodtak, a p, lya két oldalán betonlelátó áll rei deík“zésükre. A pálva Jégkorom mérkőzések rendezésére Is alka más. A hírek szerint a mezőga: daságl technikum alkalmi jégpj lyát szándékozik létesíteni a Kér mozi közelében. HATVANBAN a Kinizsi SK nél kertben létesített 80x49 m-es feli letű jégpályája már Január eh napjaiban megnyílik — kifogást, lan világítással, melegedöhelylséi gél és zenével. A hatvani ITSK pálvalétesité szándékairól viszont még semm sem hallottunk ... T07ESsOONYBAIÍ már vékonyka réteg fedi a vasűtállomás met letti . égnálva felületét, s ha a Jég valamivel Jobban megerősödik — máris lehet rajta korcsolyázni! • A téli úttőrőollmpla gyorskorcsolyázó versenyeit február 24-én Budapesten bonyolítják le. A Ián vek 200 és 800 méteren, a fiók pedig 200 és 500 méteren mérik össze tudásukat. Heves megye színeit előreláthatóan egv fii!- és ecv leánv- versenyző kényben majd. finnen ezért a meevel Jégsnort szövegé» 'heMrozott. bősz- a fent említett távokon rendezi meg a megvei a Járási és a városi ííttörő gamrs- trnreeelvázó hatnnksáeokat A me* gvet döntő TebnnvoUtéeé, tamtár rrAcrfiry tt ffi»-“tn err-~e«4 TT'CT.T « pnn»V P pirK*f.« VnWiliolf rnri'M n tfflv*! A fbTrPfl PT 19^4. 5anuár t-e mán született úttörők vehetnek részt. i i i l Allas Gépírónő gyakorlattal, könyvelői képesítéssel elhelyezkedne, „ötvenöt éves” jeligére egri híredet ó be. Intelligens komoly nőt keresek háztartásba, segítségnek. „Családtag” jelgére az egri hirdetőbe. 15 éves korú. 8 általánost végzett fiatalokat felvesz 1 éves fonó-szövő ipari tanulónak IMI. n. t-t beiskolázással, a Magyar Pamutipar. Jelentkezés- Bpest. IV., Erkel u. 30. Szakoktatás) Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. INGATLAN Egerben, Széna tér 12. sz. vasútállomás közelében, jó karban _é- \ vő kertes, összkomfortos családi ház eladó. Egy szoba összkomfortos öröklakás eladó terasszal. Gyöngyös, Táncsics M. u. 3. Ugyanott rózsafa kombinált szekrény Igényesnek eladó. Sáiginé. Eadó ház 2 szoba, konyha, sp&z i 36 négyszögöl udvairral. Azonnal beköltözhető! Gyöngyös, Lomb u. 4. JÁRMŰ Jó állapotban lévő 500-as Trabant Limousin eladó. Megitekinthe- j tő 24—26-én Heves, Fő út 52. özv. Bessenyei Gusztávnénál. Skoda MB ezres eladó új 0 km. Eger, KLwölgy út 10. 8 ezret futott Trabant Limousine eladó, Eger, Csákósor 3. Trabant 601-es eladó, Ludvig. Két útköz. Telefon: Poroszló 10, 1000-es Wartburg eladó. Szőke Kétútköz. Telefon: Poroszló 10. • fcm-ea Skoda sürgősen éladó. Válaszokat „Készpénz” jeligére az egri hirdetőbe kérem. Vokswagen 1200 Luxus, ldiseWakos, olajfékes 5 személyes, világos zöld, prima, elsőkézből 62 000-ért eladó. Megtekinthető december 25., ?6-án. Eger, Kossuth utca 22. Telefon: 25-28. VEGYES Fogaskerék készítést egyenes fogazassa! 6 modulig közületek és vállasaitok részére is vállalok. Kiss LásiZló lakatos, Miskolc. Zsolcai kapu 10. Szőlőt, részes, vagy bérleti művelésre váULaflok. Jó munkaerő Gyöngyös, Postafiók 13». őszirózsa mag különlegességeim szállítását megkezdtem. Őrtásvirá- guak: halványlila krémközéppel Autósok, motorosok, figyelmébe! Január 1-én esedékes a kötelező gépjárműszavatossági biztosítás 1967. évi díja. Január 31-ig pótlék- mentesen fizethető. A biztosítás díja: Magánautó 460 Ft Motorkerékpár (oldalkocsival is) 100 Ft (A magánautók biztosítási díja két egyenlő részletben, január 1-én és július 1-én is fizethető). Felvilágosítást, befizetőlapot fiókjaink adnak. Állami biztosító Hatvani Városgazdálkodási Vállalat 1 fő főkertészt keres azonnali belépéssel Iskolai végzettség: agrártudományi egyetem dísznövény szak, 3 év gyakorlati idő, vagy dísznövényzeti technikum, 5 év gyakorlati idő. — Jelentkezni lehet: Hatvan, Bástya út 14. szám alatt, az igazgatónál. — Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítani nem tudunk. IRDETES ezüstös szirommal, hófehér, rózsaszín boglyos szirommal, kármin piros krém középpel ezüstös ^szarommal. krémsárga fehér tűs-zárommal! Újdonságok: csodálatosan szép francia tűszirmú és boglyos a legszebb pasztelszínek váltó zakóinak szín keveréke. Utánvétel gra- m ónk ént 4,— Ft. Kérem kertész megrendelőim nagyobb mennyiségű megrendelésüket időben tegyék meg. GOÍDÓNÉ, Szajol. Antikbútorok szakszerű mestere készít: fa, csont, fém. czelulóze, és gyöngyház berakások pótlását és fényezését. Valamint teljesen roncs antik bútorok eredeti állapotban lévő visszahelyezését. Eger. Csfky Sándor u. 23. szám. Papp László műbútorasztalos-mester. Hálószobabútor eíadő. GyöngySli Előre utca 4. UH. ^ RMP Autóközlekedési Tanintézet Egri Iskolája alapfokú hívatásos és nemhívatásos úrvezető gépjárművezető tanfolyamot indít. A tanfolyam helye: Egr. Bővebb felvilágosítás az iskola irodájában: Eger. Széchenyi u. 48. A tanfolyam időtartama: 10- illetve 6 hét. Magányos nőnek házimunkáért öröklakást adok. nyugdíjas is lelhet. „Megbízható” jeligére az egri hirdetőbe. ____________________ Há romajtós sötétbarna, fényezett szekrény új állapotban eladó: Eger, Szálloda u. 2. I. emelet 2. 40 éves özvegy vidéki dolgozó nő megismerkedne házasság céljAból korban hozzáillő józan életű fizak- munkással. Leveleket „Komoly*8 jeligére az egri Magyar Hin tetőbe kérem._______________________________ An tik bútorok eladók. Elf,er, lg- lói u. 20. Bata Andrásnál. Hódfarkú cserép eladó. dr. Kovács Béla, Eger, Bartók Béla tér 17. Menyasszonyi ruhát, fehér szőrme keppet és kisestélyi ruhát kölcsönzők. Eger, Széchenyi u. 12; Kovács Józsefné. Ön levélben megrendeli nálunk, mi beszerezzük és postán elküldjük Önnek az építkezéshez, vagy személyes szükségletre szolgáló anyagokat és árukat, ha a vásárláshoz és a szolgáltatás teljesítésére szolgáló ősz- szeget postai csekkbefizetési lapon MNB 49egyszámlánkra befizeti. TEMPO KSZ BUDAPEST, V., Bajcsy-Zsilinszky út 56. Telefon: 117-128, 310-188, 124-556. T ermelőszövetkeietek! Kiskereskedelmi vállalatok! Közületek, cjzemi konyhák! Vállalunk azonnal! szállításra fejes káposztát és karalábét bármilyen mennyiségben, 50 Q-án felül, vagontételben. Átadási ár: Fejes káposzta: 0,80 Ft/kg ab vagon leadó állomás Kék karalábé: 1,30 Ft/kg ab vagon leadó állomás Megrendelést kérjük az alábbi címre: Szövetkezetek Győr—Sopron megyei Értékesítő Központja, Győr, Gorkij u. 34. Telefon: 30-36, 23-33. önnek Is lehet gépkocsija, ha Szerencse-sorsjegyet vásárol. Több száz, értékes nyeremény! Még ma vásárolja meg! ÁRA: 4,— Ft. Kapható: Üzemi szakszervezeti bizottságoknál, postahivataloknál, postai kézbesítőknél. Közöljük vásárlóközönségünkkel, hogy telepeink az évi vagyonmegállapító leltár miatt az alábbiakban megjelölt időszakokban xárva 301. sz. telep, Eger (építőanyag) 302. sz. bolt, Eger 303. sz. telep, Eger (tüzelőanyag) Megrendelő iroda, Eger 304. sz. bolt, Eger 311. sz. telep, Gyöngyös (építőanyag) 312. sz. telep, Bélapátfalva 313. sz. telep, Heves 315. sz. telep, Kál 316. sz. telep, Füzesabony 320. sz. telep, Apc 321. sz. telep, Recsk 322. sz. telep, Hatvan Megrendelő iroda, Hatvan 325. sz. telep, Gyöngyös (tüzelőanyag) Megrendelő iroda. Gyöngyös 328. sz. telep, Lőrinci lesznek: december 27-től december 31-ig január 2-án december 29-től január 2-ig december 27-től december 28-ig január 2-án december 27-től december 31-ig december 28-tól december 31-ig január 2-től január 5-ig január 2-től január 5-ig január 2-től január 5-ig december 28-tól december 31~ig december 28-tól december 31-ig december 29-től január 3-ig december 29-től december 31-ig január 2-től január 5-ig december 29-től december 31-ig december 28-tól december 31-ig Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy beszerzéseiket úgy ütemezzék, hogy a leltározás ideje ne okozzon nehézséget szükség- : leteik beszerzésében. EGER-SALGÓTARJÁNI TÜZÉP V.