Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-18 / 298. szám

Január 1-től elbocsátva

BZ ÉV ÁPRILISÁNAK végén a viszneki Béke Termelőszövetkezet közgyűlése megszavazta, hogy felmondanak dr. Farkas Károlynak, a közös gazdaság állatorvosának. Január elsejétől az orvos köteles más állást keresni magának. A közgyűlés óta azonban nemhogy csendesedett volna a lemondás körül a helyzet, de eg>re szélesebb vita alakul ki akörül, hogy igazságos volt-e a felmondás. Pro és kontra vélemények hangzanak el, van, aki védi a fiatal állatorvost, de akadnak olyanok is, akik elmarasztalják. önkéntelenül felmerül a kérdés, valami kin -ó hibát, erkölcsi vétséget követett el Farkas Károly? A kérdés egyelőre hadd maradjon megválaszolatlanul, nézzük inkább az eseményeket időrendi sorrendben.

Dr. Farkas Károly, mint a Heves megyei Tanács társadalmi ösztöndíjasa, 1964-ben fejezte be tanulmányait a budapesti állatorvosi egyetemen, négyes eredménnyel. A társadalmi ösztöndíj megkötésekor úgy tájékoztatták, s ő is úgy vállalta, hogy üzemi állatorvos lesz. Termelőszövetkezeti gyakornokként a viszneki Béke Termelőszövetkezetbe került A fiatal állatorvos 1964. szeptember közepén állt munkába. A közös gazdaságban ekkor úgy tájékoztatták, hogy a gyakornoki év letelte után nem marad a termelőszövetkezetben, hanem mint községi állatorvos fog tevékenykedni. Ugyanakkor ellátja a termelő- szövetkezet állatállományának vizsgálatát és gyógyítását is. Farkas Károlyt 1964 decemberében — néhány hónapos munka után — behívták katonai szolgálatra, ahonnan 1965. júniusában szerelt le. Ekkor látott újra munkához. Természetesen ismét úgy, hogy csak addig marad a közös gazdaságban, amíg a falu meg nem kapja az állatorvosi státust. Addig is azonban — mivel a termelőszövetkezet egy állatorí vost nem tud ellátni egész napi munkával — az állatorvosi munka mellett rábízták a közös gazdaság sertéstelepének vezetését is.

AZ ÍGÉRT STATUS azonban egyre késett, s a fiatal állatorvos nem találta meg igazán a helyét. Később ki is derült, hogy a státust zárolták, nem lesz a faluban külön állatorvos. Erről azonban biztosat nem közöltek Farkas Károllyal. A fiatalember a két lehetőség között vergődött egészen addig, amíg ez év áprilisában a közgyűlés meg nem szavazta a felmondást.

Nagyjából ezek azok a tények, amelyek megszabták a fiatal állatorvos eddigi életútját Csörgő Tibor, a termelő- szövetkezet elnöke azonban másképp vélekedik a dologról. Szerinte is termált az a verzió, hogy dr. Farkas Károly községi állatorvos lesz. Amikor azonban a termelőszövetkezet vezetősége látta, hogy az ígért státust nem kapják meg, azt tervezték, hogy a fiatal állatorvosból főállattenyésztőt nevelnek ki. A példák ugyanis azt bizonyítják, hogy egy állatorvos kitűnően el tudja látni ezt a kettős feladatot, ha van hozzá képessége. A termelőszövetkezet elnöke szerint azonban Farkas Károly nem rendelkezett ezzel a képességgel.

— Gyenge kezű ember, elúszott, alóla a talaj, nem tud az emberekkel bánni — mondta az elnök ottjártamkor. — Még a sertésteleppel sem tudott megbirkózni. Nincs tekintélye az emberek előtt Még a saját szakmai tudásában is kételkedik.

a fiatal. Állatorvos

szerint azonban egészen másképp volt a helyzet. Egyrészt az, hogy belőle főállattenyésztőt neveljenek, teljesen lehetetlen volt, mert ez a munkakör be volt töltve, másrészt erről neki soha nem szólt senki egy szót sem. Az örökös bizonytalanság is, hogy üzemi állatorvos marad, vagy községi állatorvos lesz belőle — lehetetlenné tette a fiatalember számára, hogy képességeinek megfelelően el tudja látni munkáját.

Felmerült a szövetkezet elnöke részéről az is, hogy Farkas Károly még az állatorvosi teendőkben is bizonytalankodik. Szükséges viszont megemlíteni azt is, hogy a termelőszövetkezet még az alapvető műszereket sem biztosította ehhez a munkához. Farkas Károly saját pénzén vett néhány kisebb műszert, s ezzel próbálkozott megbirkózni a feladatokkal. Az is tény, hogy a vezetőség nem is próbált nagyobb segítséget nyújtani a fiatal, kezdő szakembernek. Pedig erre igen nagy szüksége lett volna.

Csörgő Tibor termelőszövetkezeti elnök szakmai bizonytalanságnak vette azt is, hogy az állatorvos idegenkedett a kar- bamidos etetés bevezetésétől. Farkas Károly, ahogy elmondotta, valóban félt ettől, de csak azért, mert a karbamidos etetés feltételei nem voltok meg a közös gazdaságban.

Bár nem esett szó róla, valószínűleg az is kedvezetőlenül hatott a kettőjük közötti viszonyra, hogy az idén tavasz- szal nagy volt a sertéshullás a közös gazdaságban. A felülvizsgáló szakemberek szerint egyik oka volt ennek az is, hogy penészes kukoricát etettek a sertéseikkel. Ezt állította Farkas Károly is.

AZ ÜGYRE VISSZATEKINTVE, feltétlenül kitűnik, hogy a termelőszövetkezet elnöke semmi komolyan elmarasztaló dolgot nem tudott Farkas Károllyal szemben felhozni. Sőt azt állítja, hogy a fiatalemberből egy más beosztásban jó szakember válhat. Felvetődik a kérdés, miért máshol, miért nem a viszneki Béke Termelőszövetkezetben? Farkas Károly jó eredmény- nyel végezte el az egyetemet

Ez maga is bizonyítja, hogy érthet a mesterségéhez, még akkor is, ha az ember figyelembe veszi az elmélet és a gyakorlat közötti különbséget. Elméleti tudása tehát megvan, s ennek a gyakorlattal keÜ párosulnia. Viszont az állandó variációk miatt, hogy végül hová kerül, nem tudta kellőképpen kamatoztatni tudását. S emiatt egyedül csak őt, felelőtlenség lenne elmarasztalni.

Dr. Farkas Károly január elsejétől valószínűleg más munkakörbe kerül. Amennyire lehet, ebbe már bele is nyugodott. Azt viszont nem lehet megnyugtatónak nevezni, hogy felesége és kisgyermeke egyedül mairad Viszneken. Olyan dolog miatt, amelyben nem követtek el hibákat

EMBERILEG TEHÁT semmiképpen sem helyeselhető, hogy egy család, egy fiatal szakember élete hurokvágányra kerüljön. Még ha átmeneti időre is. Másrészt az is tanulsága ennek az ügynek, hogy nem lehet megfelelő munkát 'követelni akkor, ha nem biztosítják a megfelelő körülményeket s állandó bizonytalanságban tartanak egy embert Különösen egy kezdő, gyakorlatlan szakembert. Ha ezt mérlegeljük, mindenképpen megállapítható, hogy a termelőszövetkezet elnöke, vezetősége ezúttal nem vizsgázott jelesre. Az nem megoldás, hogy valakinek csak úgy egyszerűen, váratlanul tudomására hozzák: január 1-től elbocsátva.

Kaposi Levente.

Űj termékek seregszemléje

Jól alkalmazkodik ez az asztal a mai lakások méreteihez. Felülete elég nagy. ugyanakkor azonban a lap lecsapható, így ha használaton kívül van, nem foglal helyet. Díjazott termék a háztartási súrológép. A padlókefél óhoz hasonló szerkezet az egyik legnehezebb háztartási munkát könnyíti meg, s ötletes a műanyag bevonatú, gépen' font drótkerítés, mely

Nyelvművelő közönségszolgálat!?

Nyelvi, nyelvhelyességi kérdésekkel igen sokan keresnek fel btnnünket levélben, élőszóval, de a leggyakrabban telefon útján. Egyik telefonáló „ügyfelünk” a címül adott kérdő- daliamú megszólítással tisztelt meg bennünket, és kért tanácsot. Olyan problémát érintett, szerepét ami szélesebb körben is érdeklődésre tarthat számot. Kérdését így fogalmazta meg: Helyes-e az alább közölt mondat nyelvi formája: „Hát ez tölb esetben is előfordult...” Az érdeklődő elsősorban a hát szót hibáztatta, mert szerinte a mondat elején teljesen felesleges. Nem szólt a több esetben kifejezésről, pedig ezzel kapcsolatban is jogos lenne a helyes, vagy a nem helyes kérdés felvetése. Hogyan állunk azzal a bizonyos, sokszor a tartalmatlan jelzővel is ellátott hát szócskával? A nyelvművelő irodalom is bőven foglalkozik vele, és sokszor csak „beszédtöltelék” -nek minősíti Egyesek ezért azt tanácsolják, hogy kerüljük gyakori használatát.

Szabad-e ilyen mereven ítélkeznünk erről a hát szóról?

Gárdonyi Géza „A falu télen” című írásában (Tárcák, Bp.

1894) azt írja, hogy többen és — nem véletlenül — gyakran élnek a „hát”-okkal. s hozzáfűzi. hogy ezek „az emberi beszédben szükségeseik is”. A te- hátlan, tehát, hát fejlődési, illetőleg rövidülést sorban helyet foglaló hát elég gyakran tolakodik első helyre írásunkban és még inkább jelentkezik az élőszóban, a beszédben. Betölti a határoznszó, a kötőszó és a mődositósző szerepéit is. E szerenkawt-kben gvakran a köz- plső mondatának első sza- V0VAnt hangzik fel: Hát te is ott voltál? A bizonytalan kérdésekben. a találgatásokat jttngfnmráió mondatokban 5s többször tolakodik az első

helyre: Hét meg lehetne csinálni? Az érzelmileg telítettebb, különösen csodálkozást, felháborodást kifejező nyelvi képletekben még inkább felbukkan: Hát már meg sem ismeri az embert! Hát ennyire vitted! Kötőszói, módosítószói szerepét sem hibáztathatjuk: Kérted, hát megcsináltam!

Előfordul azonban gyakran az is, hogy egyesek a logikai összefüggés hiányát pótolják vele. Ha ilyen szerepben burjánzik el használata, akkor már valóban tartalmatlanná válik. Megfigyelhetjük, hogy az az ember, akit a folyamatos beszédben vagy emlékezete, vagy éppen tárgyi tudása hagy cserben, azonnal a sok „hát”- hoz folyamodik. Ilyenkor nincs információs értéke e szócskának, s így tartalmas nyelvi sze- reoe sem lehet, legfeljebb arról informál bennünket, hogy a beszélő gondolatmenete megtört és időre van szüksége ahhoz, hogy a logikus gondolat- menetbe újra bekaocsolódiék. így valóban töltelékké válik a szó, és feleslegesen élünk vele.

A kérdéses mondatban szerepelt a több esetben kifejezés is. Nem tartjuk helyesnek az itteni használatát. Az esetben névutó sokszor feleslegesen jelentkezik. Nézzünk néhány példát: Három esetben is találkoztam vele. Helyesen: Háromszor is találkoztam vele. Ilyen esetben mi a teendő? Helyesen: Ilyenkor mi a teendő? Az esetben névutó lassan kiszorítja a -kor, a -szór, a -szer, a -szőr ragok használatát is. Gvakran hall luk ezt is: A legritkább esetben végzik jól munkájukat. Héhmsen: Nartvon ritkán végzik lói munkáinkat.. Abban az esetben mi lesz? nvelvi forma helvett is helyesebb az: Akkor mi lesz?, mondat. ' *

Amíg csak tudományos

munkákban, értekezésekben találkoztunk az esetben névutóval, a szerzők modorosságát láttuk e gyakori és felesleges használatban. Most azonban mind gyakrabban jelentkezik a hivatalos nyelvben is, és éppen ennek hatására a köznyelvben, a mindennapi élet nyelv- használatában is. Elburjánzása nem kívánatos, álijuk útját következetesen és tudatosan.

Dr. Bakos József tanszékvezető főiskolai tanár, a nyelvészeti tudományok kandidátusa

rozsdamentes, így hosszú életű.

Tetszik a közönségnek az OK.ISZ kiállítása, melyet fővárosi bemutatótermében rendeztek a kisipari szövetkezetek új termékeinek felsorakoztatásával. Pályázatukra 200 iktsz 1200 új gyártmányának mintapéldánya érkezet.), be, s ezek közül á zsűri .600 pályamunkát fogadott el.

Hiányzott eddig például az

üzletekben az az egyszerű szerkezet, mely a nehéz gázpalackok hazaszállítását könnyíti meg. A bemutatón verseny tanúi lehetünk: Két szövetkezet kétféle ilyen kocsiját mutatták be. Az egyik kisméretű, összecsukható, a másik nehezebb, de rossz úton is könnyedén eltolható.

Figyelemre méltó a vidéki ktsz-ek jó szereplése. Az új gyártmányok, öfven százaiéira vidéki szövetkezetek műhelyei- bert készült, s a külkereskedelem szerint egyre több közöttük az exportcikk. A közönséget persze most is az érdekli, mi és mikor lesz kapható az üzletekben. Az idei kiállítás ebből a szempontból biztatónak látszik, mert a rendezők csak olyan termékeket fogadtak el, melyek sorozatgyártásra alkalmasak. s ébbez szövetkezetek megfelelő kapacitással is rendelkeznek.

Puszpáng Alfonz ott ült a járda szélén, és sírt. Mindig meghatnak á könnyek, szivemben ilyenkor gazdagon árad el a részvét, amelynél csak kíváncsiságom lehet nagyobb.

— Mi baj, AU fi? — szóltam hozzá becézve.

— Köszönöm ... édes jó anyám szólított harminc éve utoljára Alfi- nak... —

mondta, és elcsuklott a hangja. — Gyere,

ülj ide — intett maga mellé a járdaszélre, s odatelepedvén, így mesélte el csukló könnyei történetét.

— Tudod, a feleségem már régen nyúzott, hogy: Alfonz... Alfonz... Ű soha nem hívott Alfinak, mint most te... Vegyél már egy kalapot magadnak. Világéletemben wt&ltam a falapot, de végül is ráadtam a

A/\

M *AM p

fejem, illetőleg alá dugtam a fejem egy kalapnak. Mikor kiléptem az üzlet ajtaján, rögtön megbotlottam, mert a kalap karimája a szemem felett, zavarta egyensúlyérzékemet... Szerencsére Kajevác elkapott, gratulált a kalapomhoz, és mindjárt levette a fejemről:

„így kell ezt, kisapám” — mondta, és betörte » kalapoQ^éfáéuf- c^e**j*&

...hogy az ügyféllel keményen kell bánni, hogy megtanulja félni az ügyét, vagy legalábbis az ügyét intéző szervet. Hová jutna ez az ország, ha az emberek táncos léptekkel, szíves örömest és dalolva lépnének be a HIVATAL ajtaján: mAg a végén lebecsülnék az intézményt, a szervet, a hivatal szentségesen nagy hatalmát és esetleg úgy odaszoknának, mint darázs a mézes lepényre. A hivatal csakis akkor lehet hivatal, a maga magaslatán, ha olyan összevont szemöldökkel tekint rád, hogy összekoccan a térded és úgy lépsz be, hogy legszívesebben már vissza is fordulnál.

Például mire vezetne mondjuk valamiféle ilyen megszólítás, hogy „kedves ügyfél”? Mi az, hogy kedves? Puszit ne adjon rögtön az a hivatal az ügyfél pofikájára? Egy frászt, de nem puszit, tehát; ,,T. C. Magyarul: tisztelt cím. De valójában ez is teljesen felesleges, elég ha ezt írjuk: „Hallja-e maga!” Avagy hová vezetne az olyasféle naivitás, amely szerint így invitálnának meg egy t. c. ügyfelet:

„Kérem, szíveskedjék ebben és ebben az ügyben hivatali helyiségünkben, helyiségemben felkeresni. Fáradozását, amely az ön érdekét is szolgálja, előre is köszönjük, köszönöm...

Persze, hogy ostobaság. Hivatalos levélről van szó, kérem, nem Málcsi néni illemtankönyvéről, amelyet ráadásul még az átkos kapitalista időkben adtak ki jobbleikú úrilányok részére. Tömörség, világosság, egyértelmiíség és határozottság, az kelletik kérem az ügyféllel szemben: „...jelenjen meg...!” Az természetesen csak széplelkek ostoba gán- csoskodása, hogy az ügyfél nem lopott, nem csalt, nem valu- tázott. nem veri otthon a családját, munkahelyén főnökeit, — jelenjen csak meg és egy fityiszt neki, de nem köszönetét ezért.

De hát ez még mind semmi, úgy is mondhatnánk, hogy smafu. Ez még csak a hivatal széles nyelvskálájának bevezető akkordjai, amelyek előkészítik a gyengébb lelket, hogy itt aztán ne álmodozzék holmi értelmetlen és indokolatlan kedvességről, udvariasságról, itten csak fogak csikorgása lészen, meg pecsét és iktatás. És az így előkészített eladdig gyengének bizonyult lélek, már e stílus keménységén szoktatva jobban elviseli a „Figyelmeztetés”-t. Mert bárki beláthatja, hogy egy hivatal „Figyelmeztetés” nélkül nem tarthat kapcsolatot a világban csak úgy, mindenféle figyelmeztetés nélkül tébláboló ügyféllel, akinek fogalma sincs semmiről az ég egyvilágon, s nyilván nem is lenne, ha a hivatal jó keményen a hóna alá nem nyúlna. Éppen ezért rögtön közölni is kell — így i$ teszik hogy t. c. ügyfél, amennyiben nem jelenne meg avagy merészséget venne magának, hogy „az eljárás helyéről engedély nélkül eltávozik”, már az első esetben megbírságoltatik, a második esetben még inkább, a harmadik és további esetekben felnégyeltetik, szurokban főzetik és kipreparáltatik az ügyfeleket jó magaviseletre oktató hivatali múzeum üregszekrényei számára..

A hivatal szemében mindenki gyanús, aki ügyfél volt, van és lesz, s éppen ezért a hivatal tudja, hogyan kell bánni azzal a speciessel, amelyet ugyan a nagy Brehmben megtalálni nem lehet, de amelyet a hivatal nagyon is jól ismer. Mert az ügyféllel igenis keményen kell bánni, már csak asért is, nehogy eszébe jusson lamentálni, amikor egy ilyen ijesztő idézés után azt kérdi tőle a hivatal:

„Közölje, kérem, hány éves...”

Az ügyfél közli és boldogan távozik, hogy ennyivel megúszta.

Már hallom az összevont szemű hivatal tiltakozását: kérem. nekünk nyomtatványaink vannak... nekünk nincs időnk kedveskedni... az ügyfél érdeke... néha bizony kell a kemény szó és a büntetés... minket is kötnek előírások:-..?

Hallom, de makacs lélek vagyok és menthetetlenül naív: mi ér többet, a formanyomtatvány, vagy az ügyfél, aki ezért maga is ember. Miért kell érdemtelen ügyekben úgy leveleznie például a pénzügyi osztálynak Egerben, de másutt is, más hivataloknak is szerte a hazában, hogy nyers és fenyegető hang jellemezze a hivatal és a tanács egyik osztálya közötti, legalábbis levéli kapcsolatot? A kis gyerekeknek szokták mondani sötét szobában, hogy: huí Ezt se tartom szerencsésnek, de hogy felnőtt, dolgozó embereket kelljen ijesztgetni olyan ügyben, amit háromsoros válaszlevelezőlapon, avagy válaszlap nélkül, de a „porosz” minta nélküli „idézésben”, közvetlen hangon is el lehetne intézni, — hát azt még kevésbé.

A fenébe is azokkal a nyomtatványokkal. Megváltoztattuk mi ebben az országban az egész társadalmat, csak pont a hivatal lélektelen nyelvű nyomtatványaival ne bírnánk? Aligha hiszem!

Bánja madár, ha keményen bánnak az olyan ügyféllel, akinek olyan az ügye, hogy valóban minden oka megvan arra, hogy féljen is, az áldóját!... De engem, téged, minket egy vacak kis krajcáros nyomtatvány áráért ne riogassanak fenyegető, rideg hangon... Annál, kérem, tisztelt hivatal, mi többet érünk! Egyébként ez a véleményem.

mat, mint cowboy a vad musztángot. Megköszöntem jóságát, hogy néhány lépés után Burbu- lya karmai közé fussak, aki el- szömyülködve csapta össze a kezét:

„Puszpáng, te meg vagy őrülve.. . Van egy normális, szép kalapod és úgy hordod, mint gulyások az elletésnél... Add ide azonnalr

Fogalmam sem volt, hogyan hordják a kalapjukat a gulyások az elletésnél, de odaadtam neki. Kétszer belevágott az öklével, aztán belülről feszíteni kezdte a térdével, hogy nemes, nyúlt ívet adjon a kalap eladdig szerinte kétségbeejtő vonalának. Aztán belehúzta a fülemig, aprókat ütött a fejemre, és távozott.

Pacolai felsikoltott, amikor meglátott:

„Hát nem csodálom, hogy eddig nem jártál kalapban! Fogalmad nincs, hogyan kell viselni egy ilyen kalapotV — szólt, és belekapaszkodott a karimába, elől lehúzta az orromig, amitől há.tul megrándult a csioolyám, aztán eau félfordulatot tett és már ott is hagyott. Mit mondjak mógi Találkoztam Pöszmétével. Galagonyával, Sitkeivel, Percegivei és a kövér Tarjányival, akik mind megigazították a kalapom ... És most nem merek hazamenni...

— De hát hol az a kalap?

— Itt, a drága! — zokogta el magát Puszpáng Alfonz,, és a belső zsebéből előhúzott egy agyontaposott nyúlszőrgombócot.

— Semmi baj — ütöttem a vállára>. — Ez kitűnő anyag, rögtön rendbe tesszük —, s amíg Puszpáng szipogó rémülettel nézte, mit teszek a kalapjával, hozzákezdtem a fejtyű nemes vonalának kialakításához. Amikor kis idő múlva Puszpáng fején a kalappal távozott, utánanéztem:

— Hm... — jegyeztem meg magamban —, hol is láttam ilyen figurát? Megvan. Az Őz, a csodák csodája szalmaemberének volt ilyen kalapja. Igaz, minden bizonnyal nem nyúlszőrből ..,

(egri)

1966. december 18« vasamat