Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)

1966-11-17 / 271. szám

Békák a tóban Városrész a kirakatban Mottó: Csak tó legyen, béka kerül bele! Dombok közé ékelt falu Szép, tiszta utcákkal, takaros házakkal, rendezett portákkal. Van a falunak törpe vízmüve, művelődési háza, önálló tele­fonközpontja, önkiszolgáló boltja, s minden más egyéb, mellyel csak oly falu rendel­kezhetik, hol szorgos-dolgos népek laknak. Van a falunak szövetkezete is. Termelőszövet­kezet. Régi gyökerű közös gaz­daság. Azt mondják róla, hogy a jók közé tartozik, de azt gon­dolják, hogy a jók között is legjobb lehetne. Kezdettől fog­va egyenletesen fejlődött, a munkaegység értéke évről év­re, fokozatosan növekedett, aztán egyszerre fogyatkozni kezdtek a fillérek és a forin­tok is. A pálfordulás azzal kezdő­dött, hogy a termelőszövetke- zet elnöke házépítésbe fogott. Házépítés? Nincs ebben látszó­lag semmi különös, hiszen fa­luhelyen hány és hány pa­rasztcsalád épített és épít ma­gának új házat?! Azt a jogot, hogy bárki is lakályos, egész­séges hajlékhoz jusson, senki nem vitathatja el. A mi embe­rünk tehát nyugodtan kezdhe­tett az építkezéshez. Igen ám, de valahol elszámította magát, az építkezéssel járó kiadások jobban apasztották a zsebét, mint előre elgondolta. Mit le­het ilyenkor tenni? Zsebhez igazítani a tempót. Ha később, akkor később, de majd csak tető alá kerül az a ház, addig meg a régi helyen is meghúz­za magát az ember. Igen, igen, de hát büszkeség, rátartiság is adatott az embernek a pozíció­val. Hogyan tűrhetné-viselhet- né el egy tsz-elnök, hogy az ő háza lassabban épüljön, mint Q vagy Z tsz-tagé?! Ez azért mégsem járja...! S jött a hiú­ság finom szimatú ördöge a fülbe sugdosott tanácsokkal: „Legyen magadhoz való eszed! Jövőre tán más lesz az elnök, de te nem bánkódhatsz miatta. Ha az elnökség el is úszik, de a házad azért megmarad. Leg­alább ennyi hasznod legyen ab­ból, hogy elnök vagy!!!” Es mikor anyagot kellett szállíta­ni, téglát, cementet, emberünk nem sokat törte fejét, kölcsön vette a gazdaság teherutóját. Homok kellett? Árpahordáskor két rudallós szekérre nem ké­vét rakodtak. S ugyan ki szólt volna az elnöknek? A sofőr vagy a fogatosok? Nekik beje­gyezte a munkaegység-teljesí­tést a külön fuvarért, s még a marokbavalót is megkapták — tehát többszörösen megérte, -amiért fáradtak. Volt már építőanyag, tégla, cement és homok, de hiány­zott a munkáskéz. De hát nincs elég ember a tsz-ben? S ugyan ki nem menne segíteni az el­nök szavára? Ujjat húzni sen­kinek sem tanácsos, mert az százféleképpen megjárhatja, s még csak panaszkodni sem me­het. a többi készséges könnyen rásüti a lustaság, a közösség- ellenesség bélyegét. Mit is szaporítsuk tovább a szavak között a pontot, a vesz- szőt: a tempót az elnök nem szabta a zsebéhez, s felépült a háza — rekordidő alatt. Ám, ahogy a falak emelked­tek, úgy szállott alább és alább az elnök tekintélye, s mint de­fektes 'gumiból a levegő, úgy szökkent el, úgy apadt el a bi­zalom. „Csák tó legyen, bóka kerül bele!” A házépítés kö­rüli szabálytalanság példát adott más szabálytalanságokra, egyik fegyelmezetlenség kö­vette a másikat. Ha neki slza- bad, én miért ne tegyem? — kérdezték sokan. S a sofőr rá­kapott a feketefuvarokra, de másokat is lelkiismeretlen, fe­lületes munkára „késztettek” a fuserálás gonosz manói. Nem is kell mondani, hogy a közös vagyont is dézsmálni kezdték itt-ott. Beszélhetett az elnök a gyűlésen, brigádértekezleteken, hogy a tsz nem Csáki szalmája, hogy a tsz nem jótékonysági egylet, hogy a tsz nem fejős­tehén stb. stb. Ki hallgatott volna egyetlen intő szavára is, mikor éppen ő sem volt, éppen ő sem maradt tiszta kezű. A pökhendi demagógia nem hogy csitította volna, de ingerelte és paprikázta a kedélyeket. Persze, az öntudatosabb, szélesebb látókörű emberek nem vállalták a kétéltű békák szerepét, s nem merültek alá a rossz példák természetének tavában — elítélték a kor- ruptsághoz közelítő szabályta­lanságokat. Nemcsak elítélték, nemcsak egymás között pus­mogták, mint kéne cselekedni, hanem cselekedtek is: az elnök úgy repült a székéből, mint a pinty! A természet vadvizei ellen már sikerrel, eredményesen felléptünk, — a lélek vadvizei már lassan apadnak, csapolód­nak. A „felszíni” példákból azonban korántsem kell túlzott általánosításokat vonni, így a hamis, a torz optika áldozatai­vá lennénk. Vannak még elma­radott, öonös szemléletű embe­rek? Vannak. A házépítő elnök is az. Ám többen vannak, akik tudatos és logikus látásmóddal állnak a kormányrúd mellett; többen vannak, akikben meg­van a hibák reális áttekintésé­re, elemző értékelésére való készség, s a szellemi palléro- zottság. Többen vannak, akik átfogó gazdasági koncepcióval rendelkeznek, s emellett szal­maszál sem tapad kezükhöz. S ez a legkevesebb, amit a jó kormányosoktól elvárhatunk. Tisztakezűség. A közvagyon tisztelete, gyarapítása szem­pontjából ez a legfontosabb, melyre leghamarabb, legköz­vetlenebbül s legérzékenyeb­ben reagálnak az emberek, a lélek rejtett — nem tavai! — tengerszemei. Pataky Dezső TÖBB MINT EGY HETE kitették már a makettet az egri Állami Áruház egyik kiraka­tába. A maketten a jövő lát­szik, több hatalmas parabola­ház formájában, amelyeket kisebb-ngyobb épületek fognak közre: lakóházak — többszin­tesek, vagy kertes családi há­zak, —kiszolgáló épületek... Ahogy Egernek a jövőben ki kell néznie, ha azt akarja mondani, hogy márpedig ő a XX. század városa! Á makettek a Kertész utca környéke és a város déli egységének jövőbe­ni rendezését mutatják, mint egy elfogadott, szép terv első megjelenési formái. Jó. hogy kitették közszemlé­re. Sokan megnézik, sokáig ott állnak a kirakat előtt, néha he­ves vitát folytatnak ... — Nahát! — csóválja a fejét egy micisapkás, szemüveges, őszhajú férfi. — Ilyet még ... Alul van húsz lakás, felül meg csak kettő. — Magának szebb lenne, ha úgy nézne ki, mint a hajdaná­ban felépített Petőfi téri „koc­kák”? — Az már régi... — Ez viszont új — vitatko­zik az orkánkabátos. — Min­denütt van új, a házépítésben is. Nem tetszik magának? — Hát... — Na látja. Szép ez! — Igen, igen,.. De alul húsz, felül meg csak kettő...! AZ EGYIK MAKETTEN a leendő kerület. Ott yan a las­san elkészülő Hadnagy utcai rész, látszik a patak, a Kertész és a Makiári utca, a Sas út... Ért szemlélte elmélyedve két külvárosi asszony. — Emitt lakunk ni... — bök az egyik néni ujjával a, kirakat üvegére. — Dehogyis! Ez egy másik rész... Ti itt laktok — vitatko­zik a másik, és a Makiári ut­cának megfelelő részre mutat. — Ez lenne az önkiszolgáló, az Csak tervezési hiba ? \ gyöngyösi szakrendelő intézetről van szó. Ami­kor, nem is olyan régen, elké­szült, mindenki nagyon örült a modem létesítménynek, hiszen a jobb, korszerű, magasabb szintű betegellátás feltételét te. remtette meg az új intézet De nincs hiánytalan öröm, mondhatjuk egy kicsit elkese­redetten a szakrendelő intézet­ről. Bosszúságot okoz az beteg­nek, orvosnak egyaránt Hogy már ma is kicsinek, szűknek bizonyul, ez sem jó. De az ügynek ez a része anyagi ter­mészetű vonásokat is tartal­maz, és az életben mindig csak a lehetőségekkel szabad szá­molnunk. Miért kell azonban olyan szerkezeti hiányosságokkal küszködni az intézetben, ami csupán a tervező felfogásának, szemléletének következménye? A baleseti sebészetet az eme­leten helyezték eL Azok, akik erre a szakrende­lésre kénytelenek menni, se­besültek, a szó általános értel­mében. Kisebb, nagyobb sebek okoznak nekik fájdalmat és korlátozzák is egyben mozgá­sukat. És éppen nekik kell az emeletre feltornászniuk ma­gukat, ha nem is egyedül, ha segítség igénybevételével is. Miért nem a földszinten talál­ják meg a baleseti sebésze­tet? A röntgent viszont a földszin­ten helyezték él. Ez így jó is, állapíthatjuk meg. Képzeljük el azonbán, milyen következ­ményekkel jár egy balesetet szenvedett betegnek előbb fel­menni az emeletre, ott a sebé­szeten jelentkezni, ahonnan zú- zódás, rándulás, ütés esetében a szakorvos legtöbbször a rönt- gen segítségével is igyekszik tájékozódni a baleset feltéte­lezhető következményeiről. A beteg, akinek egyik lába sebe­sült meg, mondjuk, mehet vissza a földszintre, onnan a röntgen elkészülte után ismét az emeletre. Szükséges ez a tortúra? Nem lehetne elkerülni? A megoldás nagyon egysze­rűnek látszik. Ha már a terve­ző nem gondolt erre az eshető­ségre, az intézmény vezetői ja­vítsák M a tervező hibáját, te­gyék le a baleseti sebészetet a földszintre. És kész! De ez nem megy. Egy új lé­tesítményhez, egy új épülethez nem lehet hozzányúlni. Erre rendelet van. A rendelet okos meggondolásból született meg, elejét veendő minden szeszé­lyes, még anyagilag is káros át- rendezgetéseknek. Ha ez így van, miért nem tet_ ték szóvá még az építkezés idején a szakorvosok a terv hiányosságát? Mert erre sem ad módot az érvényes rende­let Az eredeti terven csak a tervező változtathat De egy tervet menet közben módosíta­ni, sok veszéllyel jár, esetleg költségek emelését vonhatja maga után, de a megépítés ha­táridejének elcsúszását is. Akkor a legegyszerűbb meg­oldást kell választani: a terve­ző tanácskozzék az illetékes szakminisztérium szakemberei­vel, mielőtt még elképzeléseit papírra rögzítené. Az ördö- göcske újból incselkedni kezd velünk, ugyanis a szakembe­rekkel való tanácskozást a ter­vezőnek el kell végeznie, az előbb jelzett módon. Tehát a létesítménynek szakszempont­ból is kifogástalannak illene lennie, nemcsak építészetileg. & hogy még sem az minden­kor? Hát...! Ki tudja, hol a megoldás? (g. molnár) meg a Rákóczi Tsz irodája Közbeszólok. — Merre lakik a néni? — Hát az Ámyékszalában. Szóval, a város másik végén. De az nem látszik a maketten. — Tetszenek ezek a házak? — A miénk jobb. Itt hol le­het kapálni, mondja? Erre a másik felel. A para­bola ház emeleteinek „zöld te­raszára” mutat: — Hát ott, ni... Egy idős ember sokáig néze­geti a maketteket, meg a fel­iratokat. Aztán mosolyogva megcsóválja a fejét: —Azanyátok... —'mondja* és elfordul. Hosszan, merengve nézi a múlt építészeti szépsé­gét a minorita-templomot. — Igen — teszi hozzá, és tovább sétál. Más alkalommal egy zsörtö­lődő ember állt meg a kirakat­nál, társával. — Nem is tudom, mit kelle­ne csinálni azzal, aki ezt kita­lálta ... Hiszen el kell bontani rengeteg házat a szegény nép feje felől! — Gondolja, hogy azok majd a szabad ég alatt laknak? ... Dehogy! ők laknak majd ezekben a házakban. Látja, mi van oda írva? Tizenötezer em­bernek lesz itt hely. Egy régebbi néző közbeszól: — Bár már látnám... Nem­sokára a fejemre omlik a há­zam. — Maga a Kertész utcában lakik? — Igen. Sokan megnézik a kiraka­tot, és sokféle vélemény hang­zik el. Ki ezt, ki azt veszi ész­re a maketten. Egy nő példá­ul az apró kis útra mutatott kacagva: — Nézd már... Egy taxi! MÁSOK AZ ÉPÜLETEK szépségét dicsérik, mások vi­tatkoznak a határidőn, vagy csak csendben nézik, milyen lesz nem is olyan sokára Eger déli része. Egy öreg bácsi ezt mondta: — Ezt én még látni aláí­rom ... A legnagyobb dicséretként fogadnám el a tervezők helvé- be^ XXI. Nem azért, mintha nem bí­zott volna a fe­leségében, de jobbnak látta, ha nem avatja be a titkaiba. Féltette Katin­kát minden ve­szélytől. Nem akarta, hogy kellemetlensé­gekbe kevered­jék. Katinka asz- szony azonban sejtette, hogy a férje nemcsak beszél a politi­kai nézeteiről, hanem valamit biztosan cselek, szik is értük. De nem für­készett utána. Ismerte jól az emberét, tud­ta, ha valamit titokban tart előtte, azt azért te­szi, mert alapos oka van rá. így aztán soha nem kérdezős­ködött, hogy esetenként, kü­lönféle kedves ürügyekre hi­vatkozva, miért küldi el ott­honról néhány órára » gyerek­kel. Kiktől származik az a sok cigarettavég a hamutartókban, amit aztán neki kell eltakarí­tani, amikor hazatér? S hová tűnik el Lajos oly gyakran az éjszakai órákban. Eleinte fel­ötlött benne, hogy a férje más asszonyt talált és utána járkál, de elűzte ezt a - képtelen gon­dolatot masától. Férje nem a? a fajta férfi, aki meetenne ilyet. Szereti őt és külánvát. nincs az a nő, akiért meecsal­A MannitSjL 1966. november 17., csütörtök Tutimon €&'&: ná, s ezzel megszégyenítené őket. Tábori a rádió keresőgomb- ját forgatta. A kis készülék sí­polt, recsegett, zavaros hangok, dalfoszlányok szűrődtek ki hangszórójából. Katinka asz- szonyt. aki a díványon horgolt, idegesítette ez az éterből ára­dó kakofónia. — Ne nyaggasd azt a rádiót — szólt férjére. — Felébred a gyerek. — A moszkvai adást szeret­ném hallani — védekezett Tá­bori. — De nem megy. Sok a zavaró adás. — Jobban tennéd, ha lefe­küdnél. Betegnek ágyban a he­lye. — Nincs kedvem lefeküdni. — Miért? Tábori zavartan hallgatott Már el kellett volna indulnia a présházba, hisz megbízatá­sát végrehajtotta. A sarkába szegődött nvomozót sikerült az orránál fogva félrevezetnie. A doktort, régi ismerősét, meg­kérte, mondja azt, hogy tüdő- gyulladása van, ha érdeklőd­nek utána. Olyan gyógyszere­ket is íratott vele. amikről biz­tosan tudta, hogy nehezen le­het beszerezni, így aztán meg­felelő ürügye volt több patikát felkeresni. A járkálás közben természetesen sok mindent lá­tott, ami Körtvélyesy főhad­nagy számára bizonyára hasz­nos lesz. Most már hét óra is elmúlt. A nyomozó ugyan itt silbakol valahol az utcán, de kijátszására terve van. Ki­megy az utcai csapra vízért, megmutatja magát neki. Aztán csak leteszi a konyhaajtöha a kannát és az udvar sötétjében, aszomszédok kert jeinát eltűnik* Tehát nem szabad tovább ha­logatni az indulást. Most már perceken belül meg kell tör­ténnie az első robbanásnak, s arról szó se volt. hoev ő meg­várja azt. Igen ám, de hogyan magyarázza meg Katinkának, hoev neki el kell menni és csak akkor tér vissza, amikor a városból kiverik a fasisztákat? Az asszony ageódna érte. A ''verőknek is szenvedést okoz. ha elmegy. Tekintete az alvó kislánvra tévedt. A meleg és az enyhe láz piros rózsákat va­rázséit Klárika bn irr; arcára. Kell ófekete hosszú haja sötét fátyolként terült szét a hófehér párnán. Tábori Lajos szíve meffremevett. Arra eondolt, a sestanósok kénesek rá. hogy Katinkán, meg a pvereken ve- Pverek elértételt, ha ő elm“"v Távoli robbanás zaia szűrő­dött be a szobába. Katinka asz- szonv rémrdten kapta fejét az ablak felé. bombáznak!--- TVTem --- c-raloót k? „ szó ön kért.+eleníü Tákori szálán aztáp crvorsan memrókáltp botvrelrazífari elszólását: —- ne _ ,\azaz h/war imri Kelesébe kutató ndlantást ve­tett rá A férfi elfordította a feiét. na evet —ikeRott, tétova hangon megszólalt; — Katinka, drágám! Én most néhány napra elmegyek. — Hová? — kérdezte riad­tan az asszony. — Nem mondhatom meg. — De hiszen beteg vagy! •— Nincs semmi bajom. Szi­muláltam. — Aztán gyorsan, kérlelő hangnemben buggyant belőle a szó. — Ne aggódj mi­attam. El kell mennem, nem tehetek mást. Leselkednek rám. Ha valaki érdeklődik utánam, mondd... mondd azt, hogy összevesztünk. Elköltöz­tem. Nem tudjátok hová. Az asszonyt félelem fogta él. Megértette, hogy férjét veszély fenyegeti. Felugrott a dívány­ról, szemét könnyek öntötték könnyeit Erőt vett magán, s máris arra gondolt, hogyan se­gítsen a párjának. — Gyorsan összekapok va­lami ennivalót — mondta ha­tározottan. — Meleg alsó ru­hát végy magadra, közben szappant, törülközőt is készí­tek a táskádba. Kiszaladt a konyhába, Tá­bori pedig öltözni kezdett Ba­kancsot rántott a lábára, majd pullóvert öltött. A zubbonyát gombolta éppen, amikor Ka­tinka a táskával visszatért a szobába. — Itt van. Mindent találsz benne, amire szükséged lehet. A borotvád is beletettem* — Köszönöm, el. Tábori odalépett hozzá. Gyengéden magához vonta Katinka fejét, csókot lehelt a hajára. — Csak néhány napról van szó — vigasztalta. — Bizton­ságos helyen leszek. Légy óvatos mindenkivel szemben. És... és nagyon vigyázz a gye. rekre. Katinka asszony kiszabadí­totta magát a férje karjai kö­zül. Köténye zsebéből zseb­kendőt kotort elő, letörölte Tábori csendesen a kislány ágyához lépett. Lehajolt az alvó gyerekhez, és óvatosan, nehogy felébressze, megcsó­kolta' a homlokát. Aztán az asszonytól akart elbúcsúzni, de erre már nem volt ideje. Gépkocsi fékezett nagy zaj­jal a ház előtt. Kiabálás, futó lábak dobbanása, fegyvercsör- renés hallatszott be a szobá­ba. S máris puskatussal dönget­ték a konyhaajtót — Kinyitni! — követelte egy durva hang odakint Az asszony görcsösen ösze- kulcsolta a két kezét. Tábori tétova lépést tett a konyha fe­lé, hogy engedelmeskedjék a felszólításnak. A gyenge zárral felszerelt ajtót azonban már be- roppantották. Elsőnek tagbaszakadt, kife­jezéstelen arcú, rohamsisakos SS-katona nyomakodott a szo­bába. Géppisztolyát lövésre készen, előretartotta. — Hände hoch! Kezek fel mind! — kiáltotta. Mögötte, kezében csőre tök tött pisztollyal Von Jänecke alakja tűnt fel az ajtóban. A Hauptsturmführert a géppisz­tollyal felszerelt Smirtiyák kö­vette. Táboriék a magasba emel­ték kezüket. Az SS-katona ki* áltása felverte álmából a gye­reket, a kislány hunyorgó sze­mekkel nézett körül. — Ki az ágyból — ordított a gyerekre az SS-katona, majd durván megmarkolta a leány karját és lerántotta fekhelyé* ről. Odalökte a szülei közé. Klárika szíve rémülten dobo­gott, félt a fegyveres idege- genektől. Pityeregni kezdett. — Ne bántson a bácsi! Én nem csináltam semmi rosszat — mondta az SS-katonának. — Ruhe! — fojtotta az a gyerekbe a szót. — Jó estét kívánok! — kö­szönt gúnyosan Von Jänecke — Nagyon sajnálom, hogy a békés családi idilljüket meg* zavartuk, de azért nem ben­nünket illet a felelősség. A konyhából a tolmács lé­pett be a Gestapó-tiszt mögé, és szenvtelen hangon fordított ta a parancsnoka szavait. — Álljanak a falhoz! Keze­ket a tarkóra! — para,ácsolta Von Jänecke, s amikor Tábo­riék ezt végrehajtották, intett az SS-katonának és Smirnyák* nak: — Átkutatni mindent a lakásban! (Folytatjuk!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents