Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)

1966-11-30 / 282. szám

Kellemesen illatosított, izzad sággátló és szagtalanító krém, amelynek használata egész na­pon át a jólápoltság és üde- ség érzetét kelti. B 0 f S 4 Akik magasabb oszlásba kerültek Gyong> o*f Spartacus Anó sor: balról jobbra:? Csaba, TrencsényJ, Nagy T., Kévés, Kuti, Treiber Rudolf edző, Szalma. Alsó sor: Rá ez. Bágyi, Deli, Petlies, Féczeli. (Szendrőváry felvétele) Amikor 1965. novemberében bi­zonyossá vált, hogy a Gyöngyösi Spartacus labdarúgó-csapata ki­esett az NB III-ból — sokan véle­kedtek úgy: ennek a csapatnak iá. befellegzett, végleg eltűnik az NB porondjáról... A kiesés — a tapasztalatok sze­rint — valóban nagyon sokszor együtt jár a bomlásai, az elkedvet- lenedéssel, s úgy látszott, hogy így is lesz ez Gyöngyösön is. Szó rencséré azonban Treiber Rudolf és még néhány lelkes vezető, já­tékos másképp gondolkodott. — Vissza kell jutnunk az NB W-ba — hangoztatták és mindent elkövettek, hogy a csapat. a bajnoki küzdelmek megindulása idejére ki­fogástalanul készüljön fel, s a já­tékosoknak töretlen legyen a har­ci kedve. A jól sikerült alapozás után március 20-án került sor az első mérkőzésre, amelyen a Spartacus 5:9 arányban nyert a jó erőt kép­viselő Bélapátfalva ellen, s jó volt a folyLatás is annak ellenére, hogy a 2. fordulóban Apcon 1:9 arányú vereség érte az együttest. A tavaszi idény végén a kiesés— feljutási táblázaton — biztosan ve­zetett a gyöngyösi csapat, s ezt az NB ITT-ba jutást Jelentő helyet az­tán ősszel is megtartotta — bár három kulcsjátékosa fegyelmi el­tiltás miatt az utolsó öt mérkőzé­sen már nem szerepelt. A Gy. Spartacus a megye egyik legfiatalabb csapata. Két idősebb játékosa: a kapus Csaba, és a hát­véd Trencsényi természetesen az Irányító szerepét töltötték be. A többiek nagy része már ismert a megyei ifjúsági válogatottból: Nagy T., Kévés, Szalma, Bágyi, Pethes, Péczeii, Borost mind te­hetséges labdarúgók, akik nagyobb feladatok megoldására is képesek. Mellettük a technikailag kitűnően képzett Kuti, a rutinos Deli és Somodi, valamint a fiatal Szabó és Rácz egészíti ki a sort. Bizony, ilyen játékosgárdáva! az NB ni-ban is jól helyt kell állni, s erre — reméljük — meg is lesz­nek a feltételek. Nagy egri sikerrel zárult az országos III. o. vívóbajnokság A Magyar Vivő Sportszövetség győzte le! megbízásából a Heves megyei Ví- tagja vő Szövetség bonyolította le Eger­ben az országos III. osztályú csa­patbajnokságot. A három fegyver­nemben (női és férfi tőr, kard) 18 csapat 128 versenyzője indult. Szombaton délután 15 órától majd­nem éjfélig, s másnap reggeltől késő délutánig folytak a küzdel­mek az,NB II. osztályba való fel- i:l-re legyőzték Jutásért. A győztesek ugyanis rüs Meteort. A 1967-ben "“a H. osztályban szerepel­hetnek! A megyei szövetség a bajnokság megrendezésével óriási munkát vállalt magára, dicséretére legyen azonban mondva, hogy a küzdel­mek mindkét napon zavartalanul folytak. A verseny egyébként je­lentős egri sikereket hozott. Kői tőr: (G csapat): 1. Egri Vörös Meteor 3 gy. 3. Békéscsaba 2 gy, 3. Debreceni EAC 1 gy., 4. Egri SI 1 gy. A találkozónak a kitűnő erőkből álló Vörös Meteor volt az esélyese, amely a vártnál fölényesebben nyert bajnokságot: Békéscsabát 9:0, Debrecent pedig 9:3 arányban A csapat valamennyi Deváriszky B., Csapó, Macskássá, valamint a Bp. Vörös Meteorból átigazolt I. osztályú üessea fji; — kitünően vívott. Kö­zülük is ki kell azonban emelni Devanszkyt, aki a verseny során nyokkal együtt megállják majd a helyüket a II. osztályban is! A sportiskolások csapata: Bodnár, Gombkötő, Szentmarjay, Varró összetételben dicséretet megérde­mel a kitűnő helytállásért. A gyöngyösiek vasárnapra fáradtan egyetlen vereséget sem szenve- állták ki a kard versenyre és kitű- dett. Az Egri Sportiskola fiataljai nő erőkből álló csapatuk, amely is jól szerepeltek — többek között megegyezik a tőr verseny ben indu­a Kecskeméti Vö- lé együttessel — váltakozó teljer DEAC-cal 8;8-ta sítményt nyújtott. végződött a találkozó, s a sportte- A bajnokság végeredményen^ ,. .1<=.r* .. kolások egyetlen találattal szőrül- szinvórtaláS, izgalmas mérkőzése-[ 7^’ tak le a 3. helyről. A csapat tag- két hozott, örvendetes az egriek jai: Devánszky M., Kiss K., Mól- két szép bajnoksága, valamint az nár. Nagy £., Tóth K. hogy a zömmel serdülő korú gye­1?' #* 4." rekekből álló sportiskolás gárda r^rli tor: (5 csapat): 1. Deb- méltó ellenfele volt a felnőttek- receni EAC 3 gy., 2. Kecskeméti nek is. Vörös MeteoT 2 gy„ 3. Gy. Spar- A sportiskoTások kitűnő vívá- tacus 1 gy., 4. Gödöllői Egyetem sukkal elnyerték a versenyen je­gy őzelem nélkül. A gyöngyösiek lenlévő szakemberek elismerését, a bajnok DEAC-tól 9:3, a 2. helye- Egerben legközelebb december zett Kecskeméttől 9:4 arányban n-én rendeznek versenyt, II. osz- szenvedtek vereséget. A csapat tályú női tőr és ifjúsági kard szá­mokban. A tórversenyt ezúttal is villannyal bonyolítják majd le. Üttörősport Egerben befejeződtek a városi úttörő labdarúgó-bajnokság küz­delmei. A döntő mérkőzésen az I- es számú iskola csapata 2:0 arány­ban győzött az V-ös számú iskola ellen s így a vándorserleg őrzője j lett A bajnoki cím teljesén meg­érdemelten jutott az I-es számú is­kola csapatának birtokába, az együttes valóban a legegyenlete­sebb teljesítményt nyújtotta, s a ‘ fiúk közül Kmetz, Káló és a két Bánhegyi játéka emelkedett ki. ❖ Az úttörőolimpia egri városi asz­talitenisz küzdelmében 16 leány és 32 fiú versenyző találkozott. Az új kiírás szerint már az 1932. szeptem­ber 1. után született tanulók is in­dulhattak, tehát az olimpiai verse­nyeket kiterjesztették a 13—14 éves fiatalokra. A leány egyes vég eredménye: 1. Patrik fi.), 2. Kiss J. (XI.), 3. Patrik K. (I.), 4. Lukács (V.). Patrik Agnes kiemelkedett a mezőnyből, s mivel j az úttörőolimpián még két évig in- i dúlhat — szép sikereket várhatunk j tőle országos viszonylatban is. 1 1957-ben született testvére, Kriszti- j na, a jövő versenyzője lehet! Fiú egyes: 1. Bader (IV.), 2. Mi­hályi (IV.), 3. Katona (IV., 4. Hör. I váth (IV.). A IV-es számú iskolából : minden versenyző az elődöntőbe j került, és ott külön versenyt ví- i vott. Báder már az elmúlt évben is í jól. szerepelt, reméljük, a magasabb , szintű versenyeken is méltó módon ; képviseli majd a város színeit. Leány páros: 1. PatriTr Á.—Lájer I (L). 2. Lukács—Nádasdy (V.), 3. j Patrik K.—Kiss (I—XI ), 4. Németh 1 —Holló (XT.). Fiú páros: 1. Kövesd!—Róz^» fX.). ' 2. Csicsai—Szitás (TV.), 3. Nagy- Molnár (XI.), 4. Hundts- Cs. Tóth (ni.). He Az úttörőolimpia egr! városi sakkversenyére 33 fiú és 9 leány versenyző nevezett. A versenyt az úttörőházban kieséses rendszerben bonyolították le, s miként az asz­taliteniszben — itt is a legjobb négy helyezett vehet részt a me­gyei döntőn. Fiúk: 1. Bozsik (XTT.), 2. Kovács S. (V.), 3. Román (VI.), 4. Szanisz- ló (ÜL). Lányok: 1. Soós (XIL), 2. Bozsik (XII.), 3. Farkas (V.). 4. Kovács B (IV.). Apr óhír ÁLLÁS négyszögöles teliten. Azonnal költözhető. 15 éves korú. végzett fiatalokat felvesz 1 éves 'onó-szövő ipari tanulónak 1967. n. l-t beiskolázással a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Bpest. IV.. Erkel u. 30. Szakoktatás) Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. Kőművesmester 5 éves gyakorlat­tal szakmájában elhelyezkedne. „Fiatal*’jeligére az egri hirdetőben. _ ... ,, . Verőszala utca 137. számú családi 8 általánost ház eladó, beköltözhető. VEGYES Nagyteljesítményű, önjáró fűrész­gép, za.ití ílxes. Skoda motorral, 7 q fuvaio/asára is alkalmas, szalag és kö rí dresszed eladó. Cseh Jánosa Feldebrő. . , -r; I INGATLAN Eladó Hatvanban, Mohács u. 9. alatt egyszobás családi ház, 250 Tsz-ek figyelem! Megrendelésre készítünk méret szerinti fűrészelt ka rám garnitúrád kát. Oszlopok akác és tölgyfából; deszkák, lécek bükk és cserfából köbméterenként 1800,— Ft-os áron. Sárdeszkák kaphatók, tölgyfa 1600,— Ft-os, bükk- és cserfa 1300,— Ft-os köbméterenkénti áron. ,,Üj Barázda” Tsz Bekölce. Rózsa! A legszebb nemzetközi új­donságok. tubpán, jácint, gládió- lusz. gyümölcscserjéik, díszcserj ékj Kérje dí;mentes fajtaismertetőnket; Szállítás postán. Székely dísznö­vénykertészet, Budapest, HL Vö* rösvári u. 18. A Népújság tippjei a 49. tiétre: L Bologna—Inter. 2. Brescia—Venezia 3. Cagliari—Lazio 4. Lanerossi—Spal 5. Lecco—Foggia 6. Mantova—Napoli 7. Milan—Fiorentina 8. Rónia—Juventus 9. Torino—Atalanta 10. Reims—St. Etienne 11. Bordeaux—Lens 12. Toulouse—St. De Paris 13. Lyon—Sedan pótmérköz&selc:' 14. Angers—Sochaux GYAPJÚ ÉS MÖSZÁLAS TAKARÓ MELEG, KÖNNYŰ ÉS OLCSÓ 16. Nice—Valenc. A karácsondi Kossuth Tsz lagalább 3 éves gyakorlattal rendelkező mező­gazdasági gép­szerelőket alkalmaz. Fizetés megállapodás sze­rint. Jelentkezés a tsz köz­ponti irodájában. tagjai: Vályi, Nagy, Tímár, Sna- kóczki, Hammersberg, Vida. Karfl?(7 csapat): I. Egri Vörös Meteor 3 gy., 2. Szegedi EAC 2 gy„ 3. Gödöllői Egyetem 1 gy., 4. Deb­receni EAC győzelem nélkül. A kardverseny bizonyult a leg­érdekesebb, legizgalmasabb szám­nak. 7 együttes óriási küzdelmet vívott a döntőbe jutásért. Az egyik csoportból az E. Vörös Meteor és Gödöllő jutott tovább, a másik csoportban a Szegedi EAC, a Deb­receni EAC, a Gyöngyösi Sparta­cus és az ESI találkozott, s csak holtversenyben dőlt el a tovább­jutás kérdése. A csoport eredményei: Szeged— ESI 8:8 (jobb tus-arányával Szeged nyert), Szeged—Gyöngyös 8:8 (jobb tusarányával Szeged nyert), Sze­ged—Debrecen 11:5, Debrecen—ESI 8:8 (jobb tusarányával Eger nyert), Debrecen—Gyöngyös 11:5. Szeged tehát két szerencsés győzelemmel mint első került a döntőbe, s mö­götte a 24 győzelemmel rendelke­ző Debrecen jutott tovább. (Az ESI-nek és Gyöngyösnek egyaránt 22 győzelme volt!) A döntőben az esélyes Egri Vö­rös Meteor folytatta kitűnő szerep­lését, s beváltva a hozzáfűzött re­ményeket, veretlenül nyerte a bajnokságot. Az egriek Szegedet 10:6-ra, Debrecent 9:2-re, Gödöllőt pedig 9:5 arányban győzték le. A csapat tagjai: Kon ja, Kovách, La­jos, Pók, Vígh — valamennyien kimagasló teljesítményt nyújtot­tak, s biztosra vehető, hogy a lá­ÉM. Budapesti Be fon áru- gyár Bpest, XXI. kér., Rákóczi F, u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel felvesz lakatos, villanyszerelő, vízvezetékszerelő szakmunkásokat. valamint láng- és ívhegesztő vizsgával rendelkező hegesztőket, mozaiklap- és betonelemgyártó munkára női és férfi segédmunkásokat, azonkívül portásokat és éjjeli • őröket. Munkásszállást és napi egy­szeri meleg étkezést, térítés ellenében biztosítunk. Felvételhez munkakönyv, MTG-lap és tanácsi igazolás szükséges. Felvételre jelent­kezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. A totó nyereményei: 13 találat (321 db) 1122 Ft, ebből I3H-1 találat (215 db) 1742 Ft, 12 találat (5253 db) 46 Ft, 11 találat (31 930 db) 9 Ft, 10 találat (107 537 db) 4 Ft UIMI\m\ nrariM Kellemes illatú, a helyiség levegőjét felfrissíti és fertőtleníti. Termelőszövetkezetek figyelmébe! MTZ—5, UE—28 és ZETOR K—25 erőgépekre 1967. évre vezetőfülke készítését vállaljuk. Irányár: MTZ—5: 8000 Ft, UE—28 : 7500 Ft, ZETOR K—25: 7500 Ft. Megrendelés alapján korszerű abrak- és szálas takarmány etetésre egyaránt alkalmas juh­etető rácsok készítését is vállaljuk. Olcsón elő­állítunk megrendelésre 3000 literes, pótkocsira szerelhető trágyalészippantó berendezést. Ara: 17 500 Ft. Megrendelést Tamaszentmiklősl Gépjavító Ál­lomás központja, Heves, postafiók: 25. címe« kérjük. Telefon: Heves 44. Krémtartalmánál fogva a bőrre jobban tapad. Különleges összetétele a bőrt hamvassá és bársonyossá teszi. Szaktanácsadás az illatszerboltokban.

Next

/
Thumbnails
Contents