Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-16 / 245. szám

EQERÚT Gyárfás Miklós víg játéka az egri Gárdonyi Géza Színházban frlfruiiüiÉiinril Az Esti Hírlap közli, hogy milyen a halfogás mostanában a Balatonban. Illetékesek szerint: „A Balaton most évente 145 vagon halad ad, s a távlati tervben a 200 vagonos hal­zsákmányt szeretnénk elérni. Ezen belül a nemes halak ará­nyát a mainál lényegesen nagyobbra növelni...” Később az idei haltermésről úgy ír a lap, hogy ebben az évben 2500— 2600 vagon hatra számítanak. „Ez kb. 200 vagonnál több, mint a tavalyi.. ” Még később kiderül, hogy 1950-ben még csak 526 vagon halat tudtunk piacra vinni, 1960-ban pedig már 1493 vagont... Tudjuk, hogy a balatoni haltermés jelentős népgazdasági nyereményünk lesz, különösen amikor a betelepített angolnák is megérnek a fogásra... De akkor az évi 145 vagon halat kár lenne csak 200 vagonra tervezni a jövőben, ha már az idén is 2500 vagonra számítottunk... Vagy az így adódó 2300 vagon „felesleget” a Dunába fogjuk önteni? ... Kár vol­na értük ... Valahogy rendezni kellene a számokat... Hogy hal is legyen bőven és tudjuk is, hogy mennyi van.... ★ A Magyar Nemzetben olvastuk a mecseki évszázados sző­lőskertek felújításával kapcsolatban, hogy milyen híres volt valamikor az aranyosi dombokon „termett” fehér bor. Levél­tári írások őrzik a hirt, hogy valamikor a török hódoltság alatt innen szerezték be a bort a szultánok számára. __Érdemes lesz felújítani ezeket a szőlőket, mert még ar ról is híresek lesznek, hogy innen bűnöztek a török szultá­nok ... Bűnöztek, mert a levéltári adatok ezek szerint lelep­lezik az Iszlám nagy urait, mert nem tartották be a szent Korán tanítását, (hogy nem szabad bort inni). Így magukra vonták Allah haragját... De lehet, hogy a Mecsek álji fehér bor megérte ... Leg­alábbis a „levéltári írások” szerint... Nem tudjuk... Régen volt. De jó lehetett... (DR. SZEMES) esztendőben 25 millió forint ér­tékű könyv talált gazdára a könyvhetek során: ebben az esztendőben tízmillió kötet vár­ja az érdeklődőket a földmű­vesszövetkezeti könyvesboltok­ban, a könyvbizományosoknál; a szépirodalomtól a szakköny­vekig mindenki megtalálhatja az őt érdeklő műveket. Olyan magyar és külföldi szerzők mű­veit kínálják a könyvárusok, a minden falusi házat felkereső fiatalok, mint Móricz Zsig- mond, Kodolányi János, Dar­vas József, Victor Hugo, Du­mas, Hemingvay: a Kincses Könyvek köteteként jelenik meg ez idő alatt Móricz Roko- konokja, Dumas Jávái orvo­sa, Hugo Nyomorultak ja. A most kiadásra kerülő művek mellett a korábban megjelen­tekből is értékesebbnél értéke­sebb könyveket kínálhatnak az olvasás örömével most ismer­kedő falusi embernek a könyv- terjesztők, így — a többi kö­zött — Gárdonyi Géza, Fekete István regényét, Ady és József Attila verseskötetét, az ifjúsá­gi irodalom jeles művelőit, Vemétől Molnár Ferencig, s természetesen a mezőgazdasági szakkönyvek bő választékát. AZ A JELENTŐS társadalmi összefogás, amely az elmúlt években, s az előkészületek so­rán ebben az esztendőben is megmutatkozott az őszi megyei könyvhetek megrendezésében, jogossá teszi a reményt, hogy a közönség is érdeklődéssel fo­gadja a könyvhét keretében — a könyvek árusítása és ajánlá­sa mellett — sorra kerülő, ér­dekes, tartalmas rendezvénye­ket. Igen sok helyen írók, köl­tők jelenlétében nyitják meg az új könyvesboltokat* másutt — több mint háromszáz ilyen Még az irodalomról szóló katalógus is kötetekre rúgna. Nagyon sokan foglalkozTW.lt velük, hála társadalmunk­nak, amely felismerte helyü­ket, meg akarja értetni őket, s meg akarja értetni velük önmagát. Sokat, nagyon so­kat beszélünk a fiatalokról — nagyon helyesen. Talán többet is, mint ők maguk­ról. Ha körükben róluk fo­lyik a szó — ki tudja miért? — nem o többes szám első személyt használják, hanem ők, a fiatalok így mondják: a fiatalok... Igen, megta­nítottuk őket saját maguk­ról beszélni. Szavakat ad­tunk a szájukba, új gondo­latokat gondolataikba. így beszélgetnek. Gimnazisták, érettségi előtt állnak. ★ És itt az örök téma, a „nem­zedéki” ... — Az idősek viszik a vezető szerepet mindig — mondja az egyik fiú. — A problémákat pedig a fiatalok okozzák. Egy egyetemista hiába hozza ma­gával a lelkesedést, az idősek a tapasztalatukra hivatkozva legyintenek. — Beszélgettem odahaza a falumban egy idős tsz-taggal — szól közbe Nagy Pista. — Panaszkodott a fiatal agronó- musra, hogy miért állandóan csak a búza, és a búza kell... Alig van valami tapasztalata, és ő mondja meg, hogy mit csináljanak. így mondják: hem ért hozzá. Pedig ez az Agronómus volt az, aki néhány Fiatalok — fiataloknak, — az öregekről éve almást telepített a tsz-be, s ez már rengeteg pénzt ho­zott eddig. — Az ellentétet — mondta Farkas János — az okozza, hogy a fiatalok nagyon sokat és újat tanulnak. Nagyobb tu­dással kezdik meg a munká­jukat. — Nem veszélyes ez az el­lentét — szólt Vincze Sanyi. — őszinteséggel kiküszöböl­hető, hiszen ugyanazt akarjuk. Ehhez azonban össze kell fog­ni, mert egy fecske nem csinál nyarat. Egy ember nem bírja sokáig igyekezettel. — Mi vagyunk a kisebbség­ben, nekünk kell alkalmaz­kodni — replikáz a barna fiú. Sokat beszélgetünk a forra- dalmiságról. Arról a lendület­ről, ami annyira jellemzője a fiatalságnak. — Valamit kell csinálnom, ha kimegyek majd az életbe. Ahová járunk politechnikára, rém rossz a munkaszervezés. Ha ott dolgoznék tudnám, ho­gyan teremtsek rendet — mondta Pócsik István. — Sikerrel járna? — Nem tudom... Persze, egyáltalán nem az idősek fél- reállítására gondolok. Az na­gyon értelmetlen dolog lenne. Ez azt jelentené, hogy túlbe- •siilném magam. Sokunknak ez a hibája, a túlzott önbecsülés. Nekünk szükségünk van az idősek tapasztalatára ..: — És nekik a mi tudásunk­ra? — kérdezte az egyik. — Természetesen. És nekünk az ő tudásukra! — Ez csak a mi nézetünk ... Minden attól függ, hogy mit fogadnak el ők. — Néha kisiklunk a lelkese­désben ... Pedig tudjuk, mert megértették velünk, mit je­lent a forradalmiság a szocia­lizmusban. A forradalmiság- hoz olyan tudat kell, amely­nek megfelelő alapja van. A létre építünk tudatot, ez ter­mészetes. Az anyagi érdekelt­ség nagyon jó elképzelés volt. És egyáltalán: éreznünk kell, hogy a társadalomhoz tarto­zunk. — Viszont nem szabad elké­nyeztetni bennünket — mond­ta ki gondolatait az egyik fiú. — Azzal nem érünk el sem­mit, csak a tudásunkkal. Sok­szor többet kapunk, mint kel­lene. Márpedig az a legjobb iskola, ahol megtanulunk küz­deni, harcolni. ★ Körül lehet-e határolni az érdeklődés tárgy-arzenálját? A mindennapoktól az ébredő sze­relmekig a kötelezőtől az „akarom”-ig? — Bennünket minden érde­kel, mert olyan környezetben élünk. De megfigyeltem, hogy azoknak, akikkel általános is­kolában együtt jártam, s most otthon maradtak a faluban, vagy szakmunkásként valame­lyik üzemben dolgoznak mi­lyen kevés az érdeklődésük... Ez nem maradna általános, ha valaki ügyesen felkeltené. — Nem kell olyan messzire menni. Itt van a KISZ. Van olyan akinek csak érdekből kellett a tagkönyv, mert figye­lembe veszik az egyetemi fel­vételnél. Mit lehet az ilyenek­kel kezdeni?! Pedig sok jót és szépet csinálunk. Volt, aki őszintén megmondta, hogy ezért kéri a felvételét. Hát mi meg nem vettük fel, s azt hi­szem, nagyon jót tettük. ★ Irányítás, vagy beleszólás? Sokszor mindkettő visszatet­szést szül. Miért? Érdekes ma­gyarázatot adtak. Szerelemről volt szó. — Nagy a támadási felüle­tünk. Különösen otthon, a fa­luban. Ha kézenfogva sétál va­laki egy lánnyal, azt mindenki megtudja, s erkölcstelenség­nek bélyegzi, mert nem meny­asszony és vőlegény. Ha vala­mi erkölcsi „kiugrás” történik, általánosítanak. Ezek mai fia­talok — mondják. Pedig vala­mikor ők is vcátak „mai fiata­lok”. .. — Az ember célja a boldog­ság, és rá kell bízni, hogyan érje el. Ha az eszét „nem kapcsolja ki”, biztos, hogy semmi bajt nem okozhat má­soknak. De úgy nem megy, a fiú csinálhat amit akar, a lány meg nem. A lány egyenrangú fóL Vagy ez már nem tar­tozik az egyenjogúság fogal­mába? Van erre egy jó pél­dám. Nemrég a városban ké­zenfogva sétált egy lány és egy fiú. Találkoztak az egyik tanárral. Másnap a lányt na­gyon megszidták. A fiúhoz nem is szóltak. Baj, ha így sétálnak? Ha igen, a fiúnak miért nem szóltak? — Ilyet én is tudok — szólt a másik. — Amikor a lányok átjöttek néhányan ebbe a gim­náziumba, ilyenek hangzottak el, hogy „annyi fiú közé men­tek?” És nagyon furcsán véle­kedtek róluk. Innen meg fiúk mentek át a lánygimnázium­ba, de nekik nem szóltak. „Nem nagy ügy”, de furcsa. Mert a régi felfogás még min­dig él. ★ Ízelítő ez a beszélgetésből. Így folyik a szó közöttük, amikor magukról beszélnek. Hogy mindez kiforratlan, ők is tudják, hiszen tizennyolc évesek, és még sok minden­nel találkoznak. Hogy téved­nek? Természetes. Hogy iga­zuk is van? Az is természe­tes. Jó, ha sokat beszélünk róluk, de az is jó, ha néha meghallgatjuk, hogy ők mit mondanak magukról. Megta­nítottuk rá őket, szavakat ad­tunk a szájukba, gondolato­kat a gondolataikba. De ezek a gondolatok legyenek az övéké teljesen. És a fiatalok legyenek — válóban fiatalok. Kátai Gábor — A szomszédok nem mer­nek bejönni egy pohár vizet adni, mert a kutya mindig ott van. Vagy tíz embert meg­mart már! (Igen, tudjuk, harapott már meg embereket, mondják a ta­nácsnál, agyon is lövetjük, ha még egyszer megharap vala­kit.) — Jártak úttörők is ide, ket­tesével mindennap. Az egyik vizet hozott, a másik seprege- tett. Aztán a sógorom egyik nap rájuk támadt. Szegény kislányok, az egyik az ablakon menekült ki, a másik az ágy alá bújt. (Igen, tudunk róla, figyel­meztettük is, hogy ilyet ne te­gyen.) — Járt nálam egy élvtársnő a járástól. Valami vezető volt. Arra vasvillával támadt, meg a kutyát uszította rá. (Igen, szóltunk már néki, kösse meg kutyát, de nem kö­ti, mit csináljunk vele. Hiába indítanánk szabálysértési eljá­rást, úgysem fizetné meg a bírságot. Behajtatni sem tud­nánk, mert nem dolgozik se­hol. Csak részesművelést vál­lal. Mit kezdjünk véle?) Nem fog azon az emberen • törvény, — így mondják a fa­luban, amikor az idős asszony panaszairól beszélünk. Rette­netes, amit csinált vele, elűz­te az első szobából a hátsóba^ és az udvarra senki nem me­ri betenni a lábát. Volt úgy, hogy három napig feküdt ét- len-szomjan. De olyan is volt; hogy a látogatót egy vödör vízzel fogadták. Még össze is verekedtek. De a sértett nem tett panaszt sehol... És az öreg Bozó néni hiába várja a segítséget. Napok tel­nek el, míg egy bátrabb asz- szony bemerészkedik. A sógor, aki elűzi a segítő­ket, Gergely Sándor. A tanács, amely tehetetlen az emberte­lenséggel szemben, az eger- baktai. De vajon tényleg tehetet­len?! Létezik olyan ember, akin nem fog a törvény?! Nem hisszük! —it­tál álfa a fiatal Orbók s a jő útra tért büféslány szerelmét és ezért választja el a fiatalo­kat. Mindez persze az író vi­tathatatlan joga. Csakhogy Gyárfás éppen a képmutató erkölcsöt kívánja döntögetni talpazatáról, miközben a víg­játék végső megoldásánál ép­pen ennek az álerkölcsnek en­ged „egérutat” azzal, hogy egy­szerű kalandnak kiáltja ki a fiatalember és a büféslány szerelmét és a szocialista tün­dér ártatlan tisztaságára bízza Gyula további sorsát. így nem' könnyű eldönteni, a képmutató, maradi felfogás, vagy az igazi erkölcs érvénye­sül-e inkább Gyula pálfordu- lásában. Avagy csak egysze­rűen a harmadik: a nagy em­ber téziseinek egyike, amely lényegében arról szói, hogy „majd az élet megtalálja a ki­vezető utat”. Amíg a szerző a nagy em­bertől idézi a kibontakozás lehetőségeit, addig mindez el­fogadható — hiszen a módszer rá jellemző —, de ha az író valóban eszerint oldja meg hő­seinek problémáit, akkor ez még egy vígjátékban is írói állásfoglalás. És mert Gyárfás nagyon komolyan veszi a szín­padot, így kell fogadni minden sorát: Nem zárja oly tökélete­sen a megoldás kulcsa ezt a vígjátékot Ügy tűnik, sem családi, sem társadalmi vonat­kozásban nem feltétlen szük­séges kívülről várni a mindent elrendező mesebeli, illetve szo­cialista jó tündért. A rendező Jurka László jól hasznosította a jellemék és helyzetek komikumára épített vígjáték lehetőségeit. Pergő, ötletes előadást diktált, s né­hány harsányabb színfolt kivé­telével megtartotta és sikerrel vitte színpadra Gyárfás finom, szellemes humorát Orbók Istvánt Csiszár And­rás alakította, hitelesen meg­mutatva a jól megírt szerep fejlődési fokozatait. A rende­ző hibája iß. hogy helyenként harsányabb volt a játéka, s a jellemből fakadó humort oly­kor külsőséges eszközökkel is formálta. A feleség szerepére, jellemének kialakítására kevés jutott az író tollából. Egy ki­csit a sokszor megirt hűséges butácska feleség Orbók István­ná alakja. Nádassy Anna sok­oldalú tehetségéből igyekezett pótolni az írói hiányt és ezzel megérdemelt sikert aratott. Gyulát, a szülői ház és a sze­relem között tébláboló fiatal­embert Kulcsár Imre .vitte színpadra, egyszerű eszközök­kel, jó alakítássaL Karolát, a szocialista tündért és egyben pedagógust Balogh Emese ala­kította. Különösen az első rész­ben remekelt kedves humora, Fogadással kezdődött ez s színházi évad, s úgy látszik így is tart tovább. Az els< premier Higgins professzori egy faragatlan virágárusián; megnevelésére tett fogadást míg a második bemutatón - Gyárfás Miklós Egérút címí vígjátékában — a nők fogad nak egy maradi felfogású api átnevelésére. A fő kérdés persze mos nem az, hogy ki nyeri a fo gadást, inkább az, hogy mi nyer a közönség Gyárfás Mik lós vígjátékából. A könnyed, jótollú író és ; hozzáértő dramaturg úg; mondja el az egyszerű, de ák tuális hétköznapi történetet hogy mondandója természete' sen túlnő egyetlen család ke retem. A dialógusok, a sűrűi röpködő szellemes' csattanói egy negatív társadalmi jelen­séget fricskáznak bő iróniával És a fricskára szúrt poénol gyakran telibe találnak. Orbók István egy nagy em­ber — egy miniszter — gép­kocsivezetője. főnöke bűvöle tében él. Az ő szavait idézi hanghordozását, mozdulatai- utánozza odahaza, családja kö­rében is. A' miniszter szeren­csére nem jelenik meg a szín­padon, így nem tudjuk, milyer is ő valójában. De nem is lé­nyeges. az a fontos: milyennel látja őt a gépkocsivezetője* Ügy. látszik, Orbók ilyennel látja, ezért dirigál odahaza pufogtatja a frázisokat, s nerr akarja észrevenni a körülötti élő emberek önálló egyénisé gét. A bálványozás társadalmor kívül helyezett formáin túl t kialakuló igazi erkölcs és í képmutató álerkölcs is morá­lis hadban áll egymással Gyár­fás szellemes vígjátékában. Or. bók kemény nevelési módszer­rel akarja megakadályozni hogy fia az erkölcsileg több szőr is megtévedt büféslány­nak udvaroljon. Ez a nagyor i® egyszerű alapötlet kitűnő le hetóséget ad az írónak arra hogy — helyenként filozofikus „értelmezésben is — társadal­mi igazságokat mondjon i szülők és a gyerekek megvál­tozott kapcsolatáról, vagy akái a nemzedéki kérdésről. Persze, mindezt a vígjától eszközeivel és szabályai sze­rint, színpadi görbe tükörber ábrázolva. így történik azután hogy egy váratlanul megjele nő szocialista tündér megfia­talítja, átneveli a kérlelhetet­len apát. sőt. olyan jól sike­rül az átnevelés, hogy apa ei fia csaknem vetélytársként áll­nak már a bájos lány előtt. A vígjáték befejezése és ez­zel együtt végső kicsengése vi­tára késztet. Lehet, hogy a: író mesékbe illő túl szépnél de később — az író hibájából szerep szerint is — már keve­sebb lehetőséget kapott Tóni nénj a vígjáték egyik legjob­ban megirt szerepe. Hamvay Lucy áradó jókedvvel éLt a színpadon, bemutatva az idős hölgy sokoldalú jellemvoná­sait Különösen kulturált, mértéktartó játékát kell dicsér­ni ebben a könnyen „csúszós” szerepben. A büféslány számá­ra is kevés jutott az íróbóL Tetszett Virág Ilona alakítása, főleg karakírozó készsége ér­demel elismerést. Wegenasf Róbert díszlete ügyes, ötletes munka, de a forgás zavar. Az Egérút egy- színhelyes vígjáték, nem ki- ván forgószínpadot. A jelme­zeket Mészáros Margit tervez­te, az egyes jeleneteket han­gulatilag átszövő ironikus ze­nét Kincses József szerezte. Nem harsogott a nézőtér, nem nevettük végig Gyárfás Miklós vígjátékát. Ha így lett volna, ez ellenkezne az írói szándékkal is. Nem a harsány, minden áron való neveltetés volt a 1 szerző célja, inkább az elgondolkodtató, elegánsan könnyed humor. így kellemes színházi estét, kulturált szóra­kozást nyújtott a szerző és a színészek játéka. Márkasz László Őszi megyei könyvhetek A kínálats tízmillió kötet — Irodalmi műsorok, író—olvasó találkozók — l/j könyvesboltok nyílnak Érdekes művek a Kincses Könyvek sorozatban EZ ÉV UTOLSÓ negyedé­ben -októbertől december vé­géig — immár hatodszor ren­dezik meg az őszi megyei könyvheteket a kultúra nemes szolgálatáért összefogott szer­vezetek; a Művelődésügyi Mi­nisztérium, a SZÖVOSZ, a KISZ, a Hazafias Népfront, a Nőtanács, az Írószövetség, a TIT. Már a könyvhetek sike­rén bábáskodók nagy száma is jól bizonyítja, hogy a hét esz­tendővel ezelőtti tiszakécskei kezdeményezés erős gyökere­ket eresztett, s ma már min­denütt támogatásra talál a cél­kitűzés: könyvet minden fa­lusi házba! Gárdonyi Géza vetőmaghoz hasonlította a könyvre kiadott pénzt, s valóban, évről évre bővebb termést hoz ez a „ve­tőmag”, mind nagyobb lesz az olvasóközönség száma, s nő a könyvre kifizetett forintok összege is. Bár a múlthoz mér­ten jelentős a változás a fal­vakban is, ma még — az átla­goshoz mérten — a falusi em­ber nehezebben köt barátságot a könyvvel: az őszi megyei könyvhetek célja éppen az, hogy új olvasókat szerezzen, tovább bővítse az irodalomr szeretők táborát. Az elmúlt eseményre kerül sor, olyan je­les művészeinek részvételével, mint Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter és mások — író—olvasó találkozókat ren­deznek, a KISZ-szervezetek öntevékeny művészeti csoport­jai új műsorral mutatkoznak be, s nem lesz olyan falu ha­zánkban, ahol ne rendeznék meg a könyvhetek során a könyv ünnepét, amikor is egy napra a könyv, az olvasás ve­szi át a középponti helyet a község életében, s a legfiata- labbaktól az idősebbekig, min­denki így vagy úgy, de hall erről a nemes szórakozásróL Könyvbálok, tombola —, ahol a nyeremény könyv — szellemi vetélkedők, irodalmi bérletmű­sorok megrendezése szolgálja, hogy kedvet kapjanak azok is az' olvasásra, akik eddig nem vettek kezükbe könyvet: 145 földművesszövetkezeti könyves­boltban és 9000 bizományosnál* valamint a házról házra árusí­tás során mintegy hetvenmil- lió forint értékű szépirodalmi és szakismereti művet kínál­nak megvételre. A könyvhetek alatt jelentős határkőhöz ér­kezik a Kincses^ Könyvek soro­zata is: a négymilliomodik kö­tete hagyja el a nyomdát. AZ ŐSZI MEGYEI könyv­heteket sók helyen már ünne­pélyesen- megnyitották, másutt a napokban kerül sor erre. A gazdag program, a mozgalom­ban tevékenykedők áldozatos munkája, a felkínált művek nagy választéka, s nem utolsó­sorban a közönség növekvő ér­deklődése azzal biztat, hogy a tavalyi egymillió kötetnél jó­val több talál ez idén gazdá­ra, s valóban eljut a könyv minden falusi házba. Rajta „nem fog a törvény?!** Nagy sárga kutya acsarko- dik a látogatóra. A szomszéd- asszony pillanatok alatt ott terem: „Jaj, lelkem, be ne menjenek egyedül. Engem is megmart a múltkor, pedig is­mer”. Ott is marad a kutya mellett, amíg besorjázunk a kapun. A hófehérre meszelt szobában, két botra támasz­kodva sántikál elénk az idős asszony. Sírva fakad a megle­petéstől és árad belőle a pana­szos szó. És nem azt panaszol­ja, hogy a sors immár másod­szor is egyedüllétre kárhoztat­ta és arról sem beszél, milyen nehéz megélni egy magányos öregnek a járadékból. A mai- gárahagyatottság fáj.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents