Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-13 / 242. szám
Mikor üzemi baleset a baleset ? Egy helyettesítés következményei Munkaügyi perek a Legfelsőbb Bíróság előtt A néphez az út a közönségen át vezet Művészet és közérthetőség Hazánkban már régen száműztük a sztárkultuszt, már jóval azelőtt, miután más kultuszt is száműztünk közéletünkből. A nagy száműzési kampányban aztán olyan dolgot is száműztünk, amit talán mégse kellett volna, mondjuk a kiválóan dolgozó emberek „sztárkultuszát”, na de ha mi egyszer hozzálátunk űzni, ott kultusz kultuszon nem marad. Hát persze nincs azért egészen ez így: a dolgozó nép nem lehet meg sztárok nélkül! Hogyan is nézne az ki — képzeljék el —, hogy egy szocializmust építő ország, emelkedő életszínvonallal, megfelelő mennyiségű napi rémhírrel, frizsiderrel és televízióval, ahogy mondani szokás télvíz, de mondhatjuk úgy is, hogy nyár-, vagy őszvíz idején — sztárok nélkül maradjon. Találtunk! A közelmúltban —, hogy telik az idő, talán már három éve is annak —, az Imperial volt a sztárok sztárja. Ha ennek a lónak lett volna intim magánélete, minden bizonnyal arról is részletesen tájékozódtunk volna, — sztárkultusz helyett. Ám minden ^ztáfok tü és bukása... 4 JéWÜS&gj 1966. október 13., csütörtök csoda legfeljebb három évig tarti leáldozott a csodaló alkonya és elfoglalta helyét a bálna, az óriás bálna természetesen, mert ki a fenét érdekelne nálunk mondjuk egy törpe bálna. Ha bálna, akkor legyen óriás! És ez a nagy darab, pácolt dög bejárta az egész országot, mindenütt megelőzte és követte a híre és mi szájtátva bámultuk, amint formalinos testével — és nem drága olajba áztatott csípőkkel fürdőkádban — ott hever egy állványon és soksok fotón. Egy döglött bálnának nem lehet magánélete, így tehát érthető, hogy viszonylag gyorsan leáldozott a híre és vele együtt a kétségbeejtő favicc is: — Hogy hívják az éhes bálnát? — Zabolna ... Már-már azon kezdtem aggódni, hogy a bálnáwü az állatvilág utolsó hazai sztárképviselője is eltűnt életünk színpadáról, s majdan csak a plakátok fosszilis maradványai igazolják egykoron ükunokáik számára, hogy Magyarország valóban valamikor tenger is volt. De örömmel vehettem tudomásul, hogy egyelőre aggodalomra ok nincs: me jött a delfin. A fütyülő, vízből kiugró, a beszélni is megtanítható, agy- tekervényeiben szinte emberi, értelmében a majomnál és a kutyánál is okosabb tengeri emlős. Megjött! Hurrá! Ismét volt és van sztárwhk egy ideig. Most izgatottan lapozgatok az újságokban, hallgatom a rádió híreit, hol, milyen új sztár jelentkezik. Irtó kíváncsi lennék például egy erdei nünükére, amely gitározni is tud, és nem hord bit- lisz-hajat... Mert higgyék él, kérem nehéz az élet és nem is igazi az effajta sztárok nélkül. Istenem: sehol egy erdei nünüke! I i I i lányt, hogy az 5 felesége legyen, A megfélemlített Szer- gej otthagyta az egyetemet, elbujdosott, fásult, kiégett ember lett belőle, meghasonlott önmagával és a világgal. Va- lentyin látszólag megelégedett, de mint hamarosan kiderül, sem házasságában, sem munkájában nem érte el célját. Az egykori vetélytársak véletlen találkozása felszítja a korábbi ellentéteket a két férfi között, a küzdelemben Valentyin elbukik. Rozov drámáját fordította és rádióra alkalmazta: Benedek Árpád. Szereplők: Sinko- vits Imre, Latinovics Zoltán, Kovács Károly. Kohut Magda, Tordy Géza, Olthy Magda, Balogh Zsuzsa, Rendező: Varga Géza. Rozov drámáját október 14- én, pénteken 20,27-kor hallhatjuk a Kossuth rádióban. — „Boldogság, merre vagy?“ és „Felnőnek a gyerekek’’ — sikerrel játszotta több magyar színház. Rozov azonban nem ifjúsági író, újabb drámáiban a szovjet élet olyan problémái lelhetők fel, amelyek joggal számítanak minden szovjet ember érdeklődésére, korra való tekintet nélkül. „A bohóc” c. drámája, amelyet ez év tavaszán a moszkvai Moszszov- jet Színház mutatott be, élénk érdeklődést és szenvedélyes vitákat váltott ki a szovjet fővárosban. Két régi ismerős találkozik össze egy tengerparti üdülőhelyen: Szergej az egyik üdülő szertárosa, és egykori egyetemi évfolyamtársa, Valentyin. Valamikor az 50-es években egy lánynak udvaroltak, s Valentyin megfélemlítéssel, ügyészségen dolgozó apja segítségével kényszerítette a A RÁDIÓSZÍNHÁZ BEMUTATJA A bohóc Viktor Rozov drámája Viktor Rozov neve nem ismeretlen a magyar közönség előtt, ifjúsági tárgyú drámáit Mától Repertoár-színház A második bemutató Gyárfás Miklós Egérút című vígjátéka után az évad második egri premierje következik, bemutatás- re kerül Gyárfás Miklós Egérút című vígjátéka. Az új magyar vígjáték néhány előadása után ismét a My fair Ladyt játssza a színház. Ez a játszási rend egyformán előnyös lesz a közönségnek, a színháznak és a színészeknek egyaránt. A ma esti premierrel megváltozik az egri Gárdonyi Géza Színház évek óta kialakult játékrendje, s a budapesti színházakhoz hasonlóan repertoár-színház lesz Egerben is. Eddig folyamatosan játszották az egyes darabokat, de mától kezdve megszakad az egyes bemutatók sorozatelőadása s a kilenc My fair Lady előadás Egy vasipari üzemben baleset történt: a brigádban dolgozó négy nő egyike átvette a másik brigádtag, gépének kezelését, s miközben egy pilla-, natra elfordult, hogy szemét védje a szilánkoktól, a fűrész élkapta a kezét és összeroncsol*- ta. Kártérítési perében a két elsőfokú bíróság ellentétes döntése után végül is a Legfelsőbb Bíróság ítélkezett. A végső döntés indoklása „Hivatalos99 a eukrá Cukrászdában találkozott az állami gazdaság több vezetője, közöttük egy mérnök is, aki a közelben lakott. A megbeszélés közben a mérnök a gazdaság motorkerékpárját kölcsönkérte és hazament rajta. Később a gazdaságba is elment, majd visszafordult, s miután a társaság tagjait már nem találta a cukrászdában, ismét hazaindult. Közben egy szembejövő teherautót is kellett kerülnie, s leszámít az útpadkára, megsérült A kártérítési perben az elsőfokú bíróság elutasító ítéletet hozott, kimondva: nincs bizonyíték arra, hogy a cukrászdában tartott összejövetel hivatalos volt és azon a később megsérült mérnök munkaköri kötelezettségből vett részt. A baleset tehát nem tekinthető üzemi balesetnek. Falebbezés után a másodfokú bíróság megítélte a kártérítést, azzal az indoklással, hogy a baleset üzemi baleset, mert a felperes mérnök a cukrászdában munkájával összefüggésben tartózkodott. A másodfokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság törvénysértőnek minősítette, s a járásbíróság ítéletét hagyta helyben. A jogszabály értelmébén — hangzik az indoklás — a baleset üzemi jellegének megállapításánál a munkából való elindulás szorosan összekapcsolódik a hazatéréssel. A kerületvezetői értekezletről való távozással a felperes — a szerint maga a sérült, a brigád többi tagja, de a vállalat is vétett a szabályok ellen, mert minden dolgozó csak a számára kijelölt munkahelyen végezheti munkáját. A megsérült asszonynak le kellett volna állítani a gépet, amikor a másik brigádtag elhagyta a helyét, 5 azonban egyszerre két gép kezelését vállalta és ez végül is balesethez vezetett. megbeszélés szdában mérnök — munkaköri tennivalója befejeződött, a cukrászda! összejövetel tehát nem ítélhető munkaértekezletnek, s így a baleset sem tekinthető üzemi balesetnek. A kártérítési igénynek így semmi alapja nincsen. Bányatűzoltás és következményei Majdnem három éve foglalkoztatja a bíróságokat az a kártérítési per, amelyet egy bányatröszt vájára indított munkáltatója ellen. A per befejezése még mindig hátra van, mert a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárásra, valamint határozat- hozatalra utasította a megyei bíróságot. Az előzmények a következők: A felperes vájárt 1964. február 11-én bányatűz-oltásra rendelték ki. Ezen a napon már két műszakot dolgozott, majd a következő két napon is részt vett a bányatűz oltásában. Február 17-én ismét két műszakot dolgozott, mégpedig nehéz körülmények között: derékig vízben állva. Rövid idő múlva rosszullétre panaszkodott, s március 3-ig táppénzes állományban is volt. Ezután megpróbálta régi munkáját folytatni, de erre nem volt képes és egy éven át betegállományban volt A vállalat végül is, mint munkára alkalmatlant, szabályszerű felmondó levéllel elbocsátotta. A vájár pert indított, amelyben kérte a fizetése és a táppénz közötti különbözet megtérítését, valamint havi rokkantsági járadék megállapítá- ' 6át és rendszeres folyósítását Az elsőfokú bíróság — kivéve a rokkantsági járadékot — jogosnak találta a vaj ár követelését és a ' bányatörsztöt arra kötelezte, hogy a követelt összeget fizesse meg. A járadék iránti követelést azonban elutasította. A másodfokú bíróság döntése megegyezett ezzel. Az ügy törvényességi óvás folytán a Legfelsőbb Bíróság elé került A Legfelsőbb Bíróság határozata szerint az óvás alapos. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a vállalat kifejezetten azért bocsátotta el a vájárt, mert munkaképtelenné vált, s így rokkantsági s nyugdíjra jogosult Az elbocsátás azonban anélkül történt, hogy a felperes részére előzőleg más könnyebb felszíni munkát biztosítottak volna. Az ügyben te- i hát új eljárást kell lefolytatni S. E. A MŰVÉSZET és a közérthetőség kérdései körül igein sok vita zajlott már le az utóbbi években. A viták sokszor szenvedélyesek és élesek voltak, de volt egy nagy hiányosságuk; nem igyekezték tárgyilagos vizsgálódással a dolog mélyére hatalmi. Véleményem szerint azonban itt olyan súlyos problémáról van szó, amelyben nem szabad elhamarkodottan ítélni, még kevésbé a tények helyett vágyainkból kiindulva. A vágyak és kívánságok helyett a közönség és a művészet kapcsolatának tudományos vizsgálatára kell építenünk. Mit is jelent az, hogy közönség? Ne vegyük felesleges ökvetetlenkiedésnek ezt a kérdést, olyanféle iskolás ^tudományosságnak”, amely mindent meghatározással akar kezdeni. Azért kell ezt megkérdeznünk, mert a fogalom, pontosabban a közönség szerepe, nem mindenki előtt tisztázott. Az ugyan nyilvánvaló, hogy a közönség valahol a művész és a nép között van, mindig szélesebb körre terjed ki, mint a művészek csoportja, de szú- kebbre, mint maga a nép. Szerepe tehát általában véve a közvetítés, amely azonban bizonyos történelmi viszonyok között (tehát elsősorban a kapitalizmusban) könnyen vált át szigeteléssé. Ezért aztán sokakban ébredt fel a vágy, hogy a közönséget legjobb volna kiküszöbölni, s helyébe olyan hely- retet teremteni, amelyben a művész közvetítés nélkül, közvetlenül fordulhat az egész néphez. Ebben a felfogásban a közönség múltbeli „csökevény”, már pusztulásra ítélt rossz, amely a kapitalizmus maradványaival együtt el fog halni, hogy átadja helyét a közönséggé vált népnek. CSAKHOGY EZ UTÓPIA, és nemcsak egyelőre, de mindaddig, amíg a társadalmi fejlődés várható menetéről képet alkothatunk magunknak. A jövő kommunista társadalma például semmi esetre sem jelenti azt, hogy minden embernek egyforma kell legyen a művészi ízlése, sőt, éppen azt teszi lehetővé, hogy saját hajlamainak megfelelő művészi tevékenységet folytasson. Ami nem jelent egységes közönséget, hanem éppen a közönség magas fokú differenciáltságát. És nem is különbözik majd ez olyan nagyon a jelenlegi helyzettől! Hiszen lényegében ma is majd minden ember közönsége valamilyen művészetnek; a nép tehát nem közönségre és nem-közönségre oszlik, hanem ennek a fajta művészetnek és annak a fajta művészetnek a közönségére. Amiben változást várhatunk és akarhatunk, az az, hogy az igazi művészet minél szélesebb rétegekhez jusson el. Ám azt nem várhatjuk reálisan, hogy a mai differenciáltság egy nagy, egységes ízlésű néppé szélesedett közönségnek adja át a helyét Nem várhatjuk, hálistennek —, mert nehezen tudnék szörnyűbbet elképzelni is a művészet jövőjére nézve ennél. A művészet fejlődésének lendítőereje ugyanis éppen a különböző ízlésű művész- és közönség-csoportok küzdelme. Amit várhatunk és amiért dolgozhatunk, az „csak” az, hogy ebben a sokoldalúan rétegezett közönségben minél nagyobb legyen ázoknak száma (és súlya), akik a jó és a legjobb művészetnek szolgálnak közönségül. És ez is igen-igen nagy dolog! A fejlődés útja ebben az értelemben csak a jó művészet közönségének kiszélesedése lehet. Nem lehet kikapcsolni a közönség szerepét. A néphez az út a közönségen keresztül vezet. ENNEK A DIALEKTIKÁNAK fel nem ismerése tragikus ellentmondásokat eredményezhet. Ebbe kerültek bele például azok a zeneszerzők, akik a népre való hivatkozással akarták túlhaladni Bartókot, mondván, hogy Bartók kevesek számára való, „ezoterikus” művészet, s ők majd az egész néphez fordulnak kantátáikkal. Az eredmény: Bartókot egyre többen értik és szeretik, a koncerttermekben nemcsak Bartóknak tapsolnak, hanem olyan követőinek is, akiket az előbbiek eleve érthetetlennek bélyegeztek. És itt érkezünk el a közérthetőség annyit vitatott és legtöbbször félreértett fogalmához. Véleményem , szerint ugyanis félreértés e kérdést pusztán formai szempontból tárgyalni. Sőt, ha azt tartanánk érthetőnek — amint sokszor teszik —, ami tartalmától függetlenül azonnal, minden képzettség vagy elmélyedés nélkül érthető mindenki számára, akkor közösséget vállalnánk minden olyan esztétikával, amely a kellemest, a ,,beleér- zést”, az önélvezetet fölébe heMAGYAR Hazánk lakosságának 18 százaléka a fővárosban, Budapesten, 22 százaléka pedig a többi városban él. Ez utóbbiakra vonatkozó — általában 1962-es — adatokból épített fel újszerű, nem pusztán regisztráló, de a problémákat is felvető 800 oldalas kézikönyvet a népes munkaközösség. A városismertetések — igen helyesen — csak a legfontosabb adatokat tartalmazzák s így eléggé olvasmányosak, a nem szakember is könnyen tájékozódhat közöttük. A leírások nem egyoldalúak, mert a még fennálló hiányosságokat is ösz- szefoglalják, s ugyanakkor bemutatják a városok „szívóhatását” is, melyet szűkebb-na- gyobb környékükre gyakorolnak. Külön figyelemre méltók szocialista városaink — Ajka, lyezi a szépségnek és az igazságnak. Megtagadnánk a művészet igazi társadalmi küldetését, ha az érthetőséget, sőt a közérthetőséget szükségtelennek, feleslegesnek vagy egyenesen hiábavalónak bélyegeznénk. A KÉRDÉS LÉNYEGE OTT VAN, hogy a közérthetőséget nemcsak a forma és a téma hanem a mű-egész szempontjából kell megítélni, beleértve mindenekelőtt a tartalmat Bartók művészete, ha pusztái a formát tekintjük, létrejöttekor semmi esetre sem voh „közérthető”, s valóban, néhány ember ha értette Magyarországon. Ha itt megáil- nánk, akkor a marxizmusnak Hubay Jenőt vagy egyenesei Zerkovitz Bélát kellene vele szemben előnyben részesítenie Ha azonban azt nézzük, hogj Bartók művészete vallomás s XX. század európai emberének életéről, sorsáról, helyzetéről küzdelmeiről, s hogy ezt Bartók olyan szélességben és mélységben ölelte át, mint rajta kívül a zenében senki más akkor nem várhatjuk, hogy e; a vallomás az „Ujjé, a ligetber nagyszerű” közvetlenségévé ömöljön ajkáról. Mindazok akik Bartók művészetét korszerű esztétikai fegyverzetében vizsgálják, elmondták hogy ehhez a hatalmas feladathoz, ehhez a roppant man danivalóhoz képest Bartók bá mulatósán egyszerű és érthető tartalmát és témáját mindéi esetben a legtisztább világos Sággal, a leglogikusabb rend ben fejezi ki. Elsősorban tehá nem azért nem értették, mer új zenei eszközöket használt hanem mert olyan dolgoka mondott, amelyet. akkor keve sen akartak vagy tudtak meg érteni. Ez az oka annak, hog Bartók érthetősége ma napró napra növekszik, az egyko vele szemben érthetőnek ki kiáltott zeneszerzők mellett pe dig ma fáradt unalomma megy el a közönség. VÉGSŐ SORON NINCS, vág legalábbis alig van olyan mű veszet (ha valóban művészet ről van szó!), amelyet kiseb vagy nagyobb fáradsággal n lehetne megérteni. A kérdé nem az, hogy könnyű-e vág nehéz a műhöz vezető út, ha nem hogy ha eljutottunk hős zá, mit kapunk tőle. Egy-eg „nehezen érthető” talmi műa: kotás sivárságára éppen akkc döbbenünk rá, amikor má megértettük, s az értésben ba nálisnak, elcsépeltnek és leegj szerűsítettnek mutatkozot Nem a műalkotás a fontos mi számunkra, hanem az éle nem az a fontos, hogy érthető- a mű önmagában és önm; gáért, hanem az. hogy érd' mes-e megértenünk? Nemese a ,közérthetőség”, de a „kö: értendőség” is, nemcsak a hogy őt értjük-e, hanem < is, hogy meg tud-e értetni vi lünk valami lényegeset az éle ről, sorsunkról, jövőnkre küzdelmeinkről, az emberi tá sadalomról. De ezen belül művésznek a művészet lény géből fakadó esztétikai és tá sadalmi kötelessége, hogy moo danivalóját — annak szintj hez képest — maximális vil gossággal fejezze ki. Az iga művészet — ebben az értelei ben — mindig közérthető. Vitányi Iván VÁROSOK Dunaújváros, Kazincbarcik Komló, Oroszlány, Várpalot valamint Ózd és Tatabán; „szak-krónikái”, melyek mi. den színes és lelkendező cik sorozatnál többet mondanak e városok fejlesztésének gye üteméről, nagy körültekint« sei, de mégis tömören. Az 5 oldalnyi városleírást kitűnő- kiegészíti a második rész tő' száz lapot kitevő statiszták anyaga. A korszerű kézikönyv f< használási lehetősége ig- gazdag. Haszonnal forgathatj. a tervezők, a szakírók, a tan lók és bárki, aki vidéki vár saink jelenlegi helyzetéről o jektív képet kíván kapni. (Közgazdasági és Jogi Köny kiadó). t . Darázs Endrt
