Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-08 / 238. szám

í

Az életsors nem ismétlődhet...

„Feledhetetlen emlékeket őrzök a vidéki találkozásokról”

Antal Imre, a nemzetközi zongoraverseny győztese

kétikus, és nem is elefánt- csonttoronyba zárkózó mű- vészalkat.

Kedvvel és kirobbanó sikerrel vezeti — ez év eleje óta — a tv „Halló fiúk! Halló lányok!” című műsorát. Tagja a Zeneművészek Szövetsége ífjú- ségi bizottságának, amely célul tűzte ki, hogy komoly zenei ismeretterjesztő munkát végez a dolgozó fiatalok között.

Antal Imre pompás mesélő: szívesen emlékszik vissza külföldi élményeire, arra például, amikor Olaszországban meglátta Ibsennek, a nagy norvég drámaköltőnek ott nyaraló unokáit, vagy Giorgio de Chiricot, a világhírű, korszakot teremtő festőművészt De akkor sincs kevesebb lelkesedés a hangjában, amikor az Egyesült Izzóban, vagy az ipa- rintanuló-intézetekben lezajlott találkozásokról, értő, komoly, izgalmas vitákról beszél.

Szülővárosához ma is bensőséges kapcsolatok fűzik.

Gyakran zongorázik vidéki városokban, falvakban, de talán a leggyakrabban és bizonyos, hogy legszívesebben — Hódmezővásárhelyen,

— Feledhetetlen emlékeket őrzök ezekről a találkozásokról. A kisvárosi, de még inkább a falusi emberek áhítattal fogadják a zenét és a zenészt Fellépés után többnyire azt sem tudják, hogyan kedveskedjenek nekünk. Az egyik faluban friss kolbásszal kínáltak és nem használt a szabó« dás, el kellett fogyasztanunk. A másik eset pedig szülővárosomban1 történit. Glória Fannival, a Magyarországon tanult olasz zongorművésznővél adtunk közös koncertet, s a helybeliek előkerítettek egy idős bácsit, aki még Doberdónál volt ezredszakács és most Glória tiszteletére, valódi olasz ételeket főzött.

— Egyébként most is vidéki koncertre készülök. Debrecenben lesz egy nagy zenekari estünk. Ez a győzelem rendikíi vül nagy öröm volt, de nem mondhatnám, hogy lezárna, ! vagy új korszakot nyitna éle- . temben. Továbbra is koneerte- ; két adok majd és arra törek- . szem, hogy igazán nagy mu- . zsikus legyek, talán nem any- nyira virtuóz, mint például L Richter, mert az távol áll aj . egyéniségemtől, hanem bensőséges, muzikális előadó. É£ ! van egy nagy vágyam: eljátszani Mozart híres zongora- t versenyeit.

t Zilahi Judit- ------—'■ ' ..■■■■ —

JE

LENA RZSEVSZKAJA:

HTTT.KR VÉGNAPJAI

MÍTOSZ NÉLKÜL

Fordította: KIS TAMÁS

XII.

Végre beértürk: a klinika területére. Most közkórház működik benne. A pincében van, ahol a nedves, alacsony meny- nyezet alatt gyengén pislákolnak a lámpák. Ápolónők, szürke ruhában, fáradt arccal, hallgatagon végzik a dolgukat. Hordágyakon sebesülteket szállítanak.

Itt, ebben a sötét, szűk pincében, a polgári sebesültek között különös élességgel érezzük a tegnap véget ért háború kegyetlenségét.

Aicken professzor — magas, Idős, szikár ember — csakugyan itt tartózkodik. A vészterhes, tragikus napokban sem hagyta el helyét, rettenetes körülmények között dolgozott, de bármennyire is rábeszélték, nem menekült el Berlinből a

(A Zrínyi Katonai Kladóná! ez év őszén megjelenő könyv rövidített szövege.)

JIÄüj

• október 8., szombat

kapituláció előtt és példáját követve helyén maradt az egész személyzet. Átkísér minket a klinika díszes homlokzatú, teljesen elhagyott épületébe.

Igen, őt valóban elhívták Hitlerhez, torokfáj dalmai miatt, de ez régen volt, még Hitler hatalomra kerülése előtt.

Aicken megnevezte az orvosokat, akik az utolsó napokig Hitler mellett tartózkodtak, közöttük Balschke professzort, Hitler házi fogorvosát és utasítást adott, hogy hívják oda hozzá az egyik gyakorlóéves diákot, aki Blaschkénél tanult.

A fekete, átmeneti kabátba öltözött, hajdonfőtt diák, sötét hullámos hajú és lágy, kerek arcú fiatalember szívélyesen és közlékenyen viselkedik. Beül hozzánk a kocsiba és mutatja az utat. Kiderül, hogy bolgár fiú, aki Berlinben tanult és a háború miatt kellett maradnia, nem engedélyezték a hazatérését.

Kocsink az úgy-ahogy megtisztított központi utcákon halad, amelyeket a győzelem tiszteletére vörös zászlócskák díszítenek. A németek kerékpáron közlekednek. Rengeteg a

kerékpár, s valamennyinek nagy csomagtartója van, rajtuk vagy egy gyerek ül, vagy tele vannak mindenféle cók- mókkal. Berlinben már egy hete véget ért a háború és a megkönnyebbülést, amelyet az első napokban Berlin lakói éreztek, felváltották a mindenkit érintő égető gondok. Már jóval több az ember a városban, jönnek gyerekekkel és csomagokkal, benépesítik a járdákat.

A Kurfürstendammon, az elegánsnak számító berlini utcák egyikén járunk. Most ugyanolyan nyomorúságos állapotban van, mint a többi, de a 213-as számú ház, pontosabban az a része, amelyben Biaschke professzor magán- rendelője található, épségben maradt. A kapunál egy emberbe ütközünk. Nem hord felöltőt és sötét zakójának a gomblyukából vörös szalag virít — az oroszok iránti barátság, az üdvözlet és a szolidaritás jele. Ez szokatlan volt — Berlinben akkor a kapituláció fehér színe uralkodott. — Dr. Bruck — mutatkozik be.

Mikor megtudja, hogy

Biaschke professzort keressük, előadja, hogy Biaschke nincs itt, Hitler segédtisztjével együtt elrepült Berlinből Berchtesgadenbe.

öt követve megyünk fel az első emeletre és dr. Bruck bevezet minket a sokablakos, tágas fogorvosi rendelőbe;

Miután kiderült, hogy dr. Bruck nem tartozik ide, Gor- busin ezredes megkérdezte^ hogy nem ismer-e valakit Biaschke munkatársai közül.

— Dehogynem! — kiált fel dr. Bruck. — Hiszen itt van Kätchen, Freulein Häuserman! A lakása két lépésnyire van innen.

Megkéri a diákot, hogy menjen el hozzá.

— Pariser Strasse 39—40., 1. számú lakás — igazítja útba Brudk.

Leültet minket a puha karosszékbe. amelyekben ezelőtt, még nem is olyan régen, a náci főkolomposok, Biaschke páciensei üldögéltek. 1932 óta, megszakítás nélkül, töltötte be Hitler házi fogorvosának tisztét

Bruck szintén helyet foglal az egyik karosszékben. Megtudjuk tőle. hogy ő szintén fogorvos, de régebben vidéken élt és dolgozott, Käthe Häuserman pedig, akiért a diák elment, Biaschke professzor asszisztensnője, nála tanult, majd a segédorvosa lett Ez még a nácik hatalomra jutása előtt történt. Neki később Käthe és nővére segítettek bújkálni, minthogy zsidó létére álnéven kellett élnie.

Karcsú, magas, vonzó külsejű asszony lép be, kék kabátban, a fején kendő, amely alól kibuknak szőke fürtjei.

— Kätchen — szólítja meg Bruck — OL-vosok vannak itt.

A nő, mintha nem is hallaná, sírva fakad.

Dr. Bruck zavarban van, a kezét tördeli — Kätchen, hiszen ők a barátaink!

Bruck jóval alacsonyabb nála, de most úgy fogja kézen, mint egy gyereket és megsimogatja rajta a kék. kabátot.

Ez a két ember a. fasiszta rendszer ellentétes pólusain helyezkedett el. Az asszony kivételezett helyzetet élvezett, azok közé tartozott, akik Hitler szolgálatára voltak rendelve. A férfi pedig törvényen kívül álló, üldözött ember volt, akit ennek a nőnek a családja támogatott.

A sokszínű, gazdag, változatos élet nem vetette alá magát azoknak a törvényeknek, ame lyeket a nácizmus írt elő számára.

Käthe Häusermannal beszélgettünk. Közvetlenül és őszintén viselkedik. Harmincöt éves, vőlegénye tanító, most altiszt és valahol Norvégiában van, már régóta nem kapott hírt róla. Biaschke professzor felajánlotta neki. hogy repüljön el Berchtesgadenbe, de nem ment vele, mert a ruháit elásta Berlin környékén, hogy megmaradjanak, ha a házuk a Pariser Strassén romba dőlne, vagy leégne, és kár lett volna itthagyni őket. Elmesélt nekem néhány apróságot is Hitlerről és Göbbels családjáról. De ezekről a dolgokról később beszélgettünk.

(A befejező rész következik)

Megjelent

a Nemzetközi Szemle legújabb száma

„Szavak és tettek” című Pravda cikk indítja a Nemzetközi Szemle októberi számát: leleplezi Johnson elnöknek a kongresszusi választások előtt mondott beszéde és az amerikai tettek közötti ellentmondásokat. I. Satalov „A Mekong partjain” címmel tizenkét oldalas riportban számol be laoszi és kambodzsai élményeiről A vezető imperialista hatalmak ellentéteinek éleződését elemzi jelentős írásban Heinrich Sperker. Ugyanebbe a témakörben vág az U. S. News című reakciós burzsoá hetilapból átvett cikk: „Mennyire segítik az Egyesült Államokat szövetségesei?”

Sok figyelemre méltó írás gazdagítja még a lapot. A. Weber a nyugat-európai munkásmozgalomról ad áttekintést: „Milyen legyen a munkásosztály politikája?” Joan Robinson, a cambridgei egyetem közgazdaságtan-tanára „A koreai csoda” címmel ír a Koreai' NDK eredményeiről. O. Oresz- tov, a Pravda londoni tudósítója tizennégy oldalas cikkben foglalkozik A „Szueztől kelet- re”-politika csődjével. Jelentő, sebb írások még: Paolo Spria- no: „Neokapitalista francoiz- mus”, J. Jersov: „Változások a „fekete arany” térképén” és B. Racskov: „Fifty-fifty” — a gyarmatosítók titkos írása”.

Az „Események nyomában** című rovat, könyvismertetés és számos karikatúra egészíH ki a Nemzetközi Szemle ga$ dag anyagát. k

A fekete zongorán húsz szál vörös rózsa, a szobában mindenfelé gratuláló levelek, táviratok és a telefon is szüntelenül cseng, hogy közvetítse a jókívánságokat. Antal Imre, a harmincegy éves zongoraművész, megnyerte a nemzetközi Liszt—Bartók zongoraversenyt.

Különös elgondolni, hogy talán ez az ünneplés valaki egész másnak szólna ma, ha egy hódmezővásárhelyi járókelőnek nem olyan éles a hallása, nem olyan biztos a zenei ítélőképessége. Antal Imre élettörténete olyan romantikus, amilyenről azt hinnék, nem is létezik ma már, a huszadik században. Arról álmodozott, hogy orvos lesz, méghozzá aranygyűrűs doktor. Zongora csak véletlenül, kölcsönben volt a lakásban, s egy Mozart-szoná- ta tépett lapu kottáját is kölcsönbe kapta a kis diák. Saját szórakozására „pönrtyörészett” néha — ma így meséli —, de ő maga lepődött meg legjobban, amikor egy közelben lakó gazdag család szobalánya beállított hozzájuk és így szólt: „Tessék hozzánk átküldeni a kisfiút, mert ott van nálunk Kollár tanár úr a szegedi konzervatóriumból és szeretné meghallgatni. Valaki mesélte, hogy az ablakból hallotta a játékát és a tanár úr nagyon kíváncsi rá.” Antal Imire szülei a meghökkenéstől alig értették meg, mit kívánnak tűlük, de végül átvitték a gyereket, akit Kollár Pál, a zenei konkorszerű

»zésére

hoz ss alkalmas ekéknek, pázsitnyíró szerkezetnek, pázsit- hengerezőnek és 350—500 kiló teherbírású utánfutó pótkocsinak kell csatlakoznia.

A pályázatokat, a fő összeállítási rajzokat a konstrukciós számításokkal és a részletes műzaki előírást — 1967. január 31-ig kell az AGROTÖRSZT- höz benyújtani!. Az eredmény- hirdetésre, a benyújtási határidőtől számított két, hónapon belül kerül sor. A két témának megfelelően a két első, második és harmadik díj összege egyenként 18 000, 12 000, illetve 7 500 forint. A pályázatot hirdető szervek fenntartják a jogukat a nem díjazott pályamunkák megvásárlására, amelyek egyébként újításként vagy szabadalomként is bejelenthetek. j.

[ (MTI)

ANTAL IMRE

(MTI foto — Molnár Edit felv.)

Ián lesz Antal István és Hernádi Lajos növendéke.

De már előbb, tizenkét—ti.- zenhároméves korában dobogón van. Jótékonycélú koncert a hódmezővásárhelyi Fekete Sas Szálló halijában, zenei verseny a győri és szegedi zeneiskoláik diákjai között, növendékhangversenyek, a diplomázás évében fellépés és második díj a bécsi VlT-en, majd a Helsinki-i VIT, verseny az olaszországi Bcázanó- ban, nagyszabású nemzetközi zongoraverseny Rio de Janei- róban, oklevelek, medáliák, és egyszerű vendégszereplések megszámlálhatalan sóra a Szovjetunióban, kengyelországban, Csehszlovákiában, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban és másutt.

Ma az Országos Filharmónia szólistája, általában havi két koncertet ad, s ehhez naponta öt—hat órát kell gyakorolnia. Ám Antal Imre mégsem aszzervatórium azóta elhúnyt igazgatója az első meghallgatás után nagy reménységnek ítélt, s fel is vett diákjai közé.

Antal Imre pályája ettől kezdve egyenesen, kitérők nélkül vezet felfelé. A szegedi zeneiskola után a budapesti zened gimnáziumba iratkozik, majd a Zeneművészeti Főiskocet kezdtük. Tessék, most néz- aen körül...

A tiszta lakásban televízió, ■ádió, mosógép. (Hűtőszekré- íyünk nincs, nem is kell, mert ran jó pincénk...”)

— Hogyan élnék?

«=» Átlag keresek 2100-at, eh- iez jön a hétszázvalahány rok- eant-nyugdij, s a nagyobbik jyerek is kap 1600—1700 forin- ot. Zöldségre, gyümölcsre nem cell pénzt adni, megtenni a krertecskénk. Ami „összejön” meggondoltan beosztjuk. Ki -ránt sóz, úgy eszik. Másképpen nem lehet és nem is érdemes ...

Középmagas férfi. Markáns rrcú, fáradt-szomorú ráncokkal. Hiába, az idő száll felette is. S a fiai? A legidősebb, Sanyi, itt a telepen bányász, istván a térüzemnél dolgozik Győz» ipari tanulói, a bánya gépüzemében ismerkedik a kovács mesterséggel. S a legkisebb, a negyedik fiú, Csaba, még az iskolapadokban fényesíti nadrágját, hatodikos...

A felsoroláshoz még annyit fűz:

— Sanyinak, a nagyobb fiamnak, vettem nemrég egy Pannóniát. És segítem most, hogy tanulja meg a gépkocsivezetést is.

ELMENÖBEN, BŰCSŰZASNÁL még megkérdezem:

— Nem bánja az eddigi életet? ,

4= Semmit se bárihatok'... Büszke vagyok a gyerekeimre. Az ö sorsukban az enyém már nem ismétlődik.

Igen. Az az életsors nem ismétlődhet . — I

Pataky Dezső

s pályázat gépek terv*

A kiállítással egyidejűleg a SZÖVOSZ, a Földművelésügyi Minisztérium, a KGM, valamint az AGROTRÖSZT országos pályázatot is hirdet a háztáji és kisegítő gazdaságokban használható korszerű mezőgaz. dasági kisgépek tervezésére. Pályázni lehet elektromos meg. hajtású univerzális háztáji takarmányfeldolgozó géppel. A 220 V-qs világítási árammal üzemeltethető berendezés alapgéphez morzsoló, daráló, száraz- és zöldtakarmány-szecska. vágó. répaszeletelő és lehetőleg szőlőzúzó adapternek kell csatlakoznia. A pályázat másik gépe az univerzális, motoros meghajtású önjáró talajművelő és növényvédő gép, cserélhető terepjáró gumiab. ronccsal és acéllcerékkeL A géphez rotációs kaparendszernek. szőlőtakaráshoz és nyitásié munkát, nem hagyva ki egy í lépcsőfokot sem, az aknászsá- 2

gig.

Első felszállás után olyan fá- J radtság zsibbasztotta, hogy azt 1 sem tudta, merre visz az út t hazafelé, s csak ment megtán- torodva a többiek után.

— Harmincöt évet töltöttem 1 szénben és igazolatlanul távol f én a bányától még nem ma- f radtam. Kezdettől mostanig < minden napomról számot bírok * adni.

SZÉNCSATAK tanúja. 1

Sztahanovista. Vállalt és telje- 1 sített mindent, csakhogy a csa- 1 Iádnak több jusson, csakhogy ‘ fiait emberebb emberré erősítse. Délelőtt még vágatot haj- I tott, folyosókat vájt a föld alatt; délután már vágta a , rendet, s mint a mezei mun- “ kasok, aratott. S hogy tejre se j fogyjon semmi pénz — tartott három kecskét Ragaszkodott | végig a földmélyi világhoz, mint választott asszonyához a ' hűséges férfi. És mégis, mos- ; tohán fizetett vissza néki a bánya: előbb vállát ütötte le egy jó szál gerenda; másodszorra : — réselés közben — fronti szén temette el. („Vittek haza lovas ' kocsival, mint egy darab fát, a szalmán...”) 28 év és 312 ledolgozott nap után rokkant nyugdíjassá minősítették, de megmaradt bányásznak Kovács Sándor I. a mai napig. Könnyű munkát tölt, amire. megrokkant ereje futja — gépkezelő.

Háza szépen berendezett, szinte semmi nem árulkodik •arról, hogy népes család él itt. Szegényességnek nincs nyoma.

Egy ruhája volt az asszonyomnak, mikor közös életűnOrszágo

háztáji

A SZÖVOSZ, a Belkereskedelmi Minisztérium, és az AGROTRÖSZ rendezésében érdekes kiállítás nyílik még ebben a hónapban a fővárosban. Az illetékes szakköröknek szánt Kiállítás egyrészről felméri, hogy milyen mértékben valósult meg a háztáji és kisegítő gazdaságokban használatos mezőgazdasági kisgépek és alkatrészek gyártásáról és forgalmazásáról hozott kormány- határozat, másrészről a kereskedelem ezúton jelenti be, mind mennyiségi és választéki, mind pedig minőségi vonatkozásban a fogyasztók igényeit. A kiállítás legérdekesebb része a háztáj i-házikerti gépeknek és munkaeszközöknek az a csoportja lesz, ahol mintegy „fantázia-mozdítóként” itthon még ismeretlen, kis teljesítményű gépeket mutat be.

FELKERESTEM Egercsehi- 1 ben az egyik népes család 1 életfáját. Kovács Sándor I., az g 52 éves bányász, a völgyekben szétágazó telep csónakkútjai T legszélső, kétszobás házát lak- s ja hatodmagával. Velük együtt \ él még anyósa, aki az Egri Do- { hánygyárban szolgálta meg a nyugdíjat A ház kivülről is takaros, gondosan körülkerített. ^ A tető felett távolbalátó anten- nája integet. A ház előkertjé- bői a szemközti domboldalra, . az őszi erdőre látni, s balra c Jent a meddőhányó, a haldány f yízimosta, eső árkolta dombja *- Szürkéink. Soküvegű verandán ® ét jutni a ház előszobájába. J

Delet harangoznak éppen, s f a népes család feje álmosan * pisi ogat. No, nem lustaságból, ‘ hanem az éjszakai pihenést pó- £ tolandó dűlt le egy kicsit, a ’ ^bagoly-műszakot’ bevégezve, * bazajövet, reggeli 6 után.

Sorolja gyermekeit, ahogyan , egymás után következnek: Sa- } nyi, István, Győző, Csaba. Két- , éves szünetekkel érkeztek a vi- , lágra - 18, 16, 14, 12: így mu- tat éveik száma.

— Megnőttek a gyerekek, ; foost már könnyebb. Köny- 1 vyebb, de nem könnyű...

— Hogyan bírtak élni?

. r* Legelsőbb mindig a mun- ] ka volt, meg a család...

ö maga gyerekként sohasem 1 is tudta: mi a család? Tán 1 ezért is becsülte legjobban, s tartotta előbbrevalának a maga teremtette családját mindennél. Néki nem adatott meg, , hogy szüleiben örvendezzék; , saját és családja életét úgy ; építgette hát, hogy abból a gye- . »ekként sokat megböjtölt örömet ki ne hagyja.

— ... Ügy vetődtünk Csehibe, ahogy idegenbe sodródik az ember szerencsét próbálni. Mikor eltemették az anyámat, négyéves voltam. Senkim nem maradt...

EGEIK CSALÁDTÓL a másikhoz fogadták. Verte a sors. Magához fogadta végül az egyik gazdaember, cselédnek, évi bérként az ételért, meg egy vedlett-ócska ruháért. Jószágokat őrizett, lovat, tehenet. Az ábécét is a legelőn, vízmosások szélén, az állatok mellett tanulta.

Közel volt a bánya, nem egyszer figyelte a szénporos arcú, ruházatú, karbidlámpás emberek vonulását. Vonzotta a föld alatti világ és 15 éves korában meg is próbálta, lejutni a fekete mélységekbe. Tizenháromszor elzavarták: „Menjél még szopni, fiú... !” Főjegyzői protezsálásra felvették aztán, de akkor is csak úgy, hogy előbb „megöregítették” — idősebbnek írták egy esztendővel.

— Először zajberoltam. Közelebb lapátoltam a szenet a csilléhez. És próbáltam mindenfé-