Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-29 / 256. szám

t flMG PROLCTÄRJAI, BGYESOLJOTER! Á mester és tanítványa AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 256. szám A&A: 50 FILLÉR 1966. október 29., szombat MAI izgyzetiiíik ^Az utóbbi időben egyre több a testi sértéses bűnese­tek száma". Így rögzíti ezt a rendőri jelentés, ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy mind több a nyilvá­nos verekedés. Miért? „ Sok oka lehet ennek, most ezek közül csak egyet em­lítünk, amely minden bi­zonnyal elősegítette az ilyen esetek elburjánzását, ez pe­dig a több helyen tapasztal­ható közömbösség, sőt aktív statisztálás a szórakozóhe­lyeken, utcákon elkövetett atrocitásoknál. Elsőnek talán azt az ese­tet említeném, amikor He­vesen nyilvános helyen ösz- szeverekedett két férfi. A dulakodást legalább húszán nézték végig és senki sem tett kísérletet ama, hogy szétválassza a verekedőket, hogy megakadályozza a sú­lyosabb sérüléseket. Húszon nézték... majd azt mon­dom, tétlenül ezt a vereke­dést, pedig valójában nem is voltak tétlenek a nézők. Egy-egy sikeresebb ütés után még taps is csattant és kórusban bíztatták hői az egyik, hol a másik, ütésektől szédelgő, vérző férfit, hogy kíméletlenül lássa el a ba­ját a másiknak. Amikor megkérdezték a „szurkolóktól”, miért nem próbálták„ rnegakadálypznh hogy a verekedés ennyire elvaduljon, vállukat vono- gatva azt felelték: nem ránk tartozik, majd intézkedik a rendőrség. De valóban csak rendőri ügy ez? Jó ellenbizonyítékot szol­gáltatott erre a minapi eset, amely az egri Dobó téren történt. Ott, szintén nagy nyilvánosság előtt kapott hajba egy nő és egy férfi. A téren játszó gyerekek ma­gas szintű leckét vehettek az ocsmány szavaktól az ocsmány tettekig mindab­ból, ami nem lehet jó ha­tással egy fiatal lelkivilágá­ra. A verekedést néző fia­talok is azon tanakodtak, hogy hol ismételhetnék meg „ezt jó heccet?’. A felnőt­tek kajánkodtak, csámcsog­tak az eseten és itt sem akadt senki, aki józan be­látásra bírta volna az egy­mást tépő, cibáló ember­párt. Pedig a szocialista együtt­élés szabályainak, s a köz­rendnek ilyen megsértése — miután káros hatással van nemcsak a gyerekekre, de felnőttekre is —, feltétlenül igényli a társadalmi felelős­séget, jelen esetben a kö­zömbös szemtanúk cselek­vését. Mert mint a fenti példa is bizonyította: nem egyszerűen rendőri üay ez. K. E. V ___________________J Az áldozatok száma még ismeretlen: Felrobbant az amerikaiak több Hatalmas detonáció Saigonban — „Mintha északon nyugodott volna le a Nap .. SAIGON (MTI): Helyi idő szerint pénteken este 9 óra tájban hatalmas robbanás reszkettette meg a levegőt a dél-vietnami fővá­rosban. Késői óra ellenére úgy tűnt, mintha éppen le­nyugodna a Nap, de nem nyugaton, hanem északon. Mint kiderült, Saigontól 18 kilométerre északra, a Bien Hoába vezető autó­út mentén felrobbant az amerikai hadsereg több lőszerraktára. Egy órával a robbanás után Saigonban még nem tudták, hogy a szerencsétlen­ségnek hány áldozata van. Az amerikai hadsereg szó­vivője később annyit közölt, hogy a körzetben levő lőszer­raktárnak „csupán egy része” repült a levegőbe. A robba­náskor keletkezett tűz oltása folyamatban van. ★ A VNA hírügynökség is­merteti a dél-vietnami felsza­badító erők szóvivőjének be­számolóját a harc utolsó há­rom hónapjának eredményei­ről. Eszerint a felszabadító fegyveres erők az említett idő alatt meg­öltek, megsebesítettek, vagy elfogtak 44 500 el­lenséges katonát. A dél-vietnami Felszabad!-5 tás hírügynökség jelenti, hogy 5 október 23-án az 1. amerikai j gyalogsági hadosztály 3. dan­dárjának nyolc néger katoná­ja fellázadt és a hazaszállí­tás mellett tüntetett A tűn-5 tetés a Lai Khe-i támaszpon- < ton zajlott le. Az amerikai < parancsnok a nyolc ember kö- < zül hármat kivégeztetett aí többit más táborokba 6zállí-< tottók át. Johnson! „elégették...** KUALA LUMPUR (MTI): Malaysiában folytatódnak a tüntetések Johnson vasár­napra és hétfőre tervezett látogatása ellen. Kuala Lum­pur egyik egyetemén mintegy 300 diák hatalmas máglyán égette el az amerikai elnök életnagyságú képmását. Az; egyetem előtt táblákon hívták: a járókelőket: „Gyertek, nézzétek meg Johnson elnök elégeté­sét!” Más feliratok tiltakoztak Amerika vietnami politikája ellen és felhívták az ázsiaia­kat az agresszorok elleni egyesülésre. Megyei tanácselnökök értekezlete a Parlamentben A magyar közlekedésügy fejlesztésének nagyszabású programjáról tájékoztatta dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter pénteken a Parlamentben a fővárosi, me­gyei és megyei jogú városi tanácsok végrehajtó bizottságai­nak elnökeit. Elmondta, hogy 1975-ig a szó szoros értelmé­ben újjászületik hazánkban a vasút. A körülbelül 3000 kilo­méternyi törzshálózaton teljes egészében villamos és Diesel­mozdonyokkal bonyolítják le a forgalmat, s világszínvonalon álló automatizálást valósítanak meg, 1968. január 1-től egysé­ges áruszállítási díjszabást vezetnek be hazánkban. (MTI) A megyében talán a Hatvani Cipész Ktsz az egyetlen, ahol egyszerre 11 tanulót ok­tatnak a cipészmesterség titkaira: nyolc fiút és három lányt. Szükség is van az utánpótlásra, hiszen e szakma iránt, sajnos, még nem elég nagy az érdeklődés, Pedig új cipőre mindig lesz szükség, sőt, azok javítására is. A mostani tanulók ma már nem is úgy sajátítják el a szakmát, mint régen a „suszterinasok”. Szalagon dolgoznak ők is, mint akármelyik gyári munkás, a legmodernebb gépeken, és három év után felsörészkészítők vagy cipészek lesz­nek. Ezt a szakmát választotta Püspöki István is Hatvanban, mestere pedig Hajnal Sándor bácsi, aki az egyik legjobb és legidősebb dolgozója a szövetkezetnek. (Kiss Béla felvétele.) Január 1-töl megváltoznak az áruvásárlási hitelek kezelési költségei és a takarékbetétek elhelyezési feltételei November l-én a lakossá­got érintő két pénzügyminisz­teri rendelet jelenik meg; mindkettő 1967. január l-én lép hatályba. Az egyik rendelkezés álta­lában 1 százalékkal csökkenti az áruvásárlási hitelek után. fizetendő kezelési költséget: az OTP az 1967. január 1-étől folyósításra kerülő ilyen hi­telek után — időtartamuktól függően — a jelenlegi 5—9 százalék helyett 4—8 száza­lék kezelési költséget számít A termelőszövetkezeti tagok igényeinek megfelelően a ren­delet úgy intézkedik, hogy 1967. január 1-től ők is ré­szesülhetnek ilyen áruvásár­lási kölcsönben ................ Ár uhitelt a jövő év eleje­tői kezdve a falusi taka­rékszövetkezeteknél is le­het kérni. A másik rendelkezés a ka­matozó takarékbetétek elhe­lyezési feltételeit módosítja. Eddig nem volt kellő különb­ség a kamat mértékében az úgynevezett látra szóló és a lekötött betétek között, s ugyanolyan mértékű kamatot kapott, akinek lekötött betét­jét 90 napig és az is, akinek pénzét jóval hosszabb ideig A marokkói király hazautazott LENINGRAD (MTI): Hasszán marokkói király pénteken befejezte ötnapos hivatalos látogatását a Szov­jetunióban és Leningrádból repülőgépen haza indult. Mód Péter beszéde az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés politi­kai bizottságában pénteken felszólalt Mód Péter, a ma­gyar külügyminiszter első he­lyettese, a magyar delegáció vezetője az atomfegyverek el­terjedésének megakadályo­zásával kapcsolatos napirendi pont vitájában. Mód Péter hangsúlyozta, mind a szovjet, mind az ame­rikai megnyilatkozások „arra a regényre jogosí­tanak, hogy ma közelebb állunk a megoldáshoz, mint bármikor”. Ez a tény azonban nem kendőzheti el, hogy az Egye- aült Államok Vietnam elleni agressziójának egyre növek­vő kiterjesztése nemcsak a nemzetközi légkört fertőzi és teszi nehezebbé, de egy nukleáris háborúba való torkollással is fe­nyeget. Mód Péter szólt azokról az akadályokról, amelyek ve­szélyeztetik a nukleáris fegy­verek elterjedését tiltó nem­zetközi egyezmény megköté­sét. A legfontosabb akadály, mint Mód Péter kifejtette, az „NSZK makacs ragaszkodása ahhoz, hogy valamilyen for­mában nukleáris fegyverhez jusson”. , i , Hatezer szovjet turista látogatott az idén megyénkbe Tanácskozott az MSZBT Heves megyei Intéző Bizottsága Nagyszerű élményekről, sokrétű, hasznos tapasztala­tokról adott számot a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság Heves megyei Intéző Bi­zottságának pénteken megtar­tott ülése, ahol Berecz István megyei elnök vezetésével a két ország közötti tu­ristaforgalom Heves me­gyei tapasztalatairól ta­nácskoztak. A megbeszélésen részt vették többen azok közül, akik az idén a megyénkből kiutazó turistacsoportok tagjaiként jártak7a Szovjetunióban. — A beszámolóból kitűnt, hogy ebben az évben 177 tu­ristacsoportban több mint 6000 szovjet ember látogatott Heves megyébe. A látogatá­sok a korábbi évektől elté­rően már nem idényjelle­gűek, hanem az év valameny- nyi időszakára tevődnek, A termelősaövetiiezetetiííe# ős intézetekben 38 alkalommal szerveztek baráti találko­zót. ebből mintegy 25 szak­mai jellegű volt A találkozón tartós, mély barátságok születtek, ennék eredményeként számos termelőszövetkezet és üzem dolgozói rendszeresen leve­leznek szovjet emberekkel. A beszámoló számot adott arról is, hogy az idén tíz szakmai turistacsoport mint­egy 350 fővel járt a Szovjet­unióban Heves megyéből az MSZBT szervezésével. A hozzászólásokban sok hasznos javaslat és ötlet hangzott el a szovjet—ma­gyar barátság ápolásának ki- szélesítésére. Javasolták, hogy jövőre a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulója al­kalmából az eddiginél is nagyobb számban indit- unn az MszBT Heves ne; gyéből turistacsoportokat a Szovjetunióba. Az elképzelések szerint a testvéri ország valamennyi köztársaságába indulna ki- sebb-nagyobb turistacsoport, ennek tagjai a termelőmun­ka és a kulturális élet külön­böző területeiről szerveződ­nének. Elmondották, hogv az orosz nyelvtanulás ápolására érdekes mozgalom van ki­alakulóban a megyében A felmerült igények alapján orosz nyelvtanfolyamokat szerveznek azoknak a szülők nek a részére, akiknek gyer­mekeik ezt a nyelvet tanul­ják az általános iskolákban A kezdeményezés Recsk községből indult el, ahol évek óta eredményesen működik a szülői munkakö­zösség orosz nyelvtanfolya­ma. (KJ kezelte és használta az Or­szágos Takarékpénztár. A rendelet hatályba lépé­sétől kezdve az OTP az 1 év­re lekötött betétek után fizet 5 százalékos kamatot; a 3 hó­napra lekötött betéték után 3, a látra szóló betéték után pedig 2 százalékos kamatot térít. Aki az 1 évre, illetve a 3 hónapra lekötött betétjét egészben vagy részben e ha­táridő előtt kiveszi, a felvett összeg után kamattérítésben nem részesül. Az Országos Takarékpénz­tár felkéri az érdekelteket, hogy 1966. november L és 1967. január 31. között keressék fel a betétjükét kezelő OTP-fiókot, postahivatalt, illetve takarék­szövetkezetet, és nyilatkozza­nak, hogy betétjüket mint látra szólót, vagy pedig 3 hó­napra, illetve 1 évre lekötött- ként kívánják-e kezeltetni. A régi betétesek azt a ked­vezményt ka-pják, hogy ko­rábban 90 napra lekötött be­tétjüket, amennyiben a teljes betéti összeg 1966. december 31-én már legalább egy éve betétben van, mindaddig egy évre lekötött — azaz 5 szá­zalékkal kamatozó — betét­ként kezeli, amíg a betétes másképp nem rendelkezik. Azoknak a régi betéteseknek, akiknek könyvében egy évnél régebben és egy éven belül elhelyezett összegek is van­nak, ha nyilatkozattal egy évre lekötik betétjüket, a le­kötés időpontját a betétösszeg elhelyezésének napjától szá­mítják. A nyeremény-betétköny­vek elhelyezési feltételei nem változnak. Az új rendelkezésekkel kapcsolatban az érdeklődők számára a betétkönyvüket, kiállító helyek — OTP-fió- kok, postahivatalok és falusi takarékszövetkezetek — ad­nak részletes felvilágosítást

Next

/
Thumbnails
Contents