Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-28 / 255. szám

Poniosan, szépen* értelmesen C zakmunkás-bizonyítványukon még friss ^ volt a tinta, úgy hallgatták igazgató­juk szavait. Az iparitanuló-intézet vezetője a költő szavait idézte, a maguk dolgára értve: „Dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csil­lag megy az égen, úgy érdemes.” És még hoz­zátette, hogy értelemmel és értelmesen. Nem lélektelenül, „kétkarú” gépekké szürkülve, s nem úgy, hogy mások elvegyék örömét, ízét annak, amit mi megcsináltunk. A tapasztalat késztette erre: tanúja volt, s tanítványai is tanúi voltak, hogyan törték fel az új műhely- csarnok betonját kétszer is, mert valamit mindig „elfelejtettek”. Azt is látták, hogyan megy pocsékba anyag és szerszám, mert nem­törődöm, felületes az ember, aki vele dolgo­zik. A szakoktatók újra és újra arról beszél­tek a gyerekeknek: becsüljenek meg minden csavart, lemezdarabkát, mert bármit is vesz­nek a kezükbe, abban más ember munkája, erőfeszítése, fáradozása ölt testet. Szép gondolat. És bármennyire is természe­tesnek tűnik, lám, egyetlen helyen is hány­szor vették semmibe, éppen azok szeme előtt, akik most állnak a gépek mellé. Sokszor te­szünk úgy, mint a játszó gyerek: várat emel építőkockáiból, csak azért, hogy összedöntse. Munkánk nem játék: hivatás és kötelesség. Örömöt adó, semmi mással nem pótolható foglalatosság, ám igazi örömöt, alkotói elége­dettséget csak az értelmes munka adhat. Ha látjuk, tapasztaljuk, munkánk hogyan ölt tes­tet egy nagyobb alkotásban, hogyan szolgál másokat, hogyan könnyíti, gazdagítja a ma­gunk, s a közösség életét. Az öröm ízét vál­toztatja a csalódás keserűjévé, ha azt látjuk, hogy amiért mi fáradtunk, az mások kezén selejtté silányodik, eladhatatlan áruként rak­tárak polcára kerül, s ott hever, az udvarra lökik, ahol eső mossa, por takarja be, vagy éppen szellemi munkánk eredménye, az új technológia, géprajz, bármi lesz feleslegessé & szervezetlenség, a kapkodás miatt. Jó érzés tudni, hogy amit tettünk, az nélkü­lözhetetlen része egy nagyobb egésznek: al­katrész egy gépben, tengely a gépkocsi alatt* divatos ruha az asszonyokon, még jobb mun­kához segítő, adatokat, tényeket csoportosító összefoglalás, új konstrukciót rejtő tervrajz, s mi' minden még. Nincs olyan munka, ami ön­magában teljes lenne: egymásba utaltságunk* feladataink összetartozása köti ezernyi szállal a tevékenységünket a másokéhoz. És éppen ez a szál szakad el, ha munkánk értelmét veszti: ha ruha helyett csak „elfekvő” készlet lesz a textília, ha öncélú, bürokratikus az adatgyűjtés, ha a kutató vagy a konstruktőr munkáját félreteszik, mert közben kiderült, hogy „mégis” inkább maradnak a réginél. Ahol elszakad ez a munkát munkához, tehát embert emberhez kötő szál, ott nem nehéz tetten érni a kapkodást, a rossz, megalapozat­lan igényeket, szükségleteket, s lehetőségeket felületesen felmérő irányítást, a szervezetlen­séget. És az ilyen helyen bármennyire is erő- sítgetik szavakban, milyen fontosnak tartják a jó munkát, lényegében lebecsülik, semmibe veszik azt, s a dolgozó embert attól fosztják meg, ami munkája legnagyobb jutalma: az alkotás örömétől, a jól végzett és hasznos te­vékenység adta elégedettségtől Az új gazda­sági mechanizmus az értelmes munka minden feltételét kiteljesíti: a feltétel azonban nem egyenlő a megvalósulással. És a megvalósítás­hoz nemcsak anyagi-műszaki, hanem erkölcsi feltételek is kellenek. Légkör, amelyben ott van a hasznosság tudata, ahol minden egyes ember érzi, mert látja és tapasztalja, hogy amit tesz, amit dolgozik, hogyan illeszkedik be a társadalom együttes szorgoskodásába, s hogy éppen ezért munkája — nélkülözhe­tetlen. [! ! [ M. O, 4 televízió bemutatja: Temetetlen holtak Jean-Paul Sartre drámája A televízió október 30-án, vasárnap este mutatja be Jean­CfjAÜLeiLeit qendolatok A lelkiismeret néha lelkifurdalás­ból születik. ★ Mig örömödben ugrálsz, figyelj, nem húzza-e ki valaki a lábad alól a talajt. ★ Tiszta a lelkiis­merete, sohasem használta* ★ A törvény nem ismerése nem men­tesíti a felelős­ségre vonás alól. Az ismerete — gyakran. Gondoja-e néha a torreádor, hogy b eefsteakekkel és és rostélyosokkal viaskodik? ★ A plagizálok nyugodtan alsza­nak. A múzsa: asszony.. Már nem emlékszik ,ki volt az első. ★ „Fel a fejjel”! — szólt a hóhér, és a nyakába dobta a hurkot. Ford.: Kovács Sándor Paul Sartre drámáját, hogy a közelgő halottak napján így rója le kegyeletét a fasiz­mus elleni harc névtélen hő­sei előtt. Kik voltak ők? Mit tudha­tunk róluk, utolsó óráikról? Aki tettüket érteni, értékelni akarja, annak végig kell jár­nia az ő útjukat. S milyen kényelmes dolga van az utó­kornak, csak figyelnie kell, és Sartre drámájából megismer­heti a hőssé válás minden kínját és ítélkezhet. Sartre a „Temetetlen holtak”-ban a „helytállás és a kegyetlenség drámáját” írta meg, olyan drmai bekerítettséget teremt­ve hősei számára, amelyből csak személyiségük roncsait menthetik. Egzisztencialista szemszögből vizsgálja a hősies­ség problémáját, de talán ép­pen ezért sikerült eddig fel nem tárt, mélyebb rétegekbe eljutnia. Mindenesetre keve­sen írtak ennél a drámánál kegyetlenebb, élesebb hangú figyelmeztetést a háború, a fa­sizmus ellen. A drámát, most húsz éve* 1946. novemberében mutatta be Párizsban a Théatre Anto­nie. Egy évvel később már ma­gyar színpadon is játszották* a Művész Színház tűzte mű­sorára, Várkonyi Zoltán ren­dezésében. A televíziós válto­zat ragaszkodott az eredeti műhöz, amely most Szinetár Miklós rendezésében kerül a közönség elé. Szereplők: Benkö Gyula, Garas Dezső, Horváth József* Joós László, Kálmán György, Koltay János, Margittal Ági, Nagy Attila, Náday Pál. V. — Tud róla, hogy mi történt alig egy órája a 17-es őrház utáni szaka­szon? — Jelentem, még nem tudok róla. Mi tör­tént? — Ismét fel­robbant egy mozdony, de most már ki- siklott a szerel­vény is. Német katonák pusz­tultak el. Két napig használ­ni sem tudjuk a vonalat. S mit gondol, va­jon hol került a robbanóanyag a mozdonyra? — Nem tu­dom, kérem — rebegte sápad­tan Haucke. — Mert hatökör! Mert még azt a parányi tyúkeszét sem a gondolkodásra használja. Itt, itt... a maga állomásán csem­pészik a robbanóanyagot a mozdonyokra. Von Jáneckében egyre job­ban forrt a méreg. Az asztal­ra csapta a veszteségi kimu­tatást, áthajolt az íróasztalon, megragadta Haucke mellén a zubbonyt és gyűlölettel sziszeg­te az arcába: 4rli§mm 1966. október 28., péntek — Megérdemelnéd, hogy minden teketória nélkül főbe lövesselek! — aztán undorral ellökte magától a főtörzsőrmes­tert, felegyenesedett és járkál­ni kezdett az irodában. Haucke vigyázzba mereved­ve követte a tekintetével, és sorsát mind kilátástalanabbnak ítélve hallgatta von Janeckét. — Hát nem értitek, ti disz­nók, hogy a hadseregnek min­den falatnyi élelmiszerre, ha­dianyagra szüksége van? Nem hagyhatunk semmit az ellenség kezén. Ide figyelj! Miért nem akasztatsz fel néhány gazem­ber vasutast ide az állomás elé? Majd akkor nem lesz ked­vük szabotálni. Talán sajnálod őket?! — Nem — felelte halkan Haucke. — Akkor csinálj rendet! Vagy én kezdem a tisztogatást. S téged lógatlak fel elsőnek! — Jelentem, valószínű, hogy már nyomon vagyok — próbált kiutat találni veszélyes hely­zetéből a főtörzsőrmester. — A Führemek és a biro­dalomnak — vágott színpadi pátosszal Haucke szavába a Gestapo-tiszt — nem nyomok­ra, nem valószínűségekre, ha­nem eredményes tettekre van szüksége. Miért nem igényli — váltott'át dühe csillapodtával ismét magázásra a százados — a rendteremtéshez a nyilasok támogatását? — Kevesen vannak, meg... meg — hímezett-hámozott Haucke, de Jänecke hangja máris felcsattant: — Ne mekegjen! Feleljen ha­tározottan ! Haucke nem merte bevalla­ni, hogy próbálkozott már a nyilasok felhasználásával, de kudarcot vallott velük. A vas­útállomáson szolgáló nyilasok kevesen voltak, s ez a néhány pártszolgálatos is mind az alja emberekből került ki, akiket utáltak a vasutasok. Elhúzód­tak tőlük, provokációikra nem reagáltak, s jelenlétükben leg­feljebb csak az időjárásról be­szélgettek. Arra tehát, hogy felfedjék a szabotálok kilétét, teljesen alkalmatlanoknak bi­zonyultak. Mindezt azonban nem magyarázhatta meg a Gestapo-tisztnek. Tudta, ha von Jänecke máskor meg is hallgatná a józan okfejtést, most nincs olyan hangulatban, hogy erről így beszéljen vele. Megpróbálkozott hát csellel el­hárítani feje felől a vihart. — Jó lenne — javasolta —, ha a főrohamvezető úr szemé­lyesen beszélne a vezetőjükkel. Von Jáneckének megtetszett az ötlet. Arra gondolt, majd ő kiszorít néhány tájékoztató jellegű adatot ebből a nyilas fickóból. Valamit csak mond, amin el lehet indulni a szabó- török felkutatására. S ha az nem is sikerül mindjárt, de a nyomozással megfélemlítheti őket. És most talán ez a leg­— Míg megérkezik, tájékoz­tasson arról, hogy miféle em­ber ez a maga nyilasa? — szólt von Jänecke. A kérdés ismét lelohasztotta Haucke feltámadó kedvét. Félt, ha őszintén jellemzi Smirnyák Lajost, a nyilasok vezetőjét, is­merteti homályos múltját, a Hauptsturmführer nem lesz hajlandó tárgyalni vele. Ak­kor pedig neki befellegzett, mert a Gestapo-tiszt figyelmét nem tudja a személyéről más irányba terelni. Ha viszont fontosabb, mert minden zavar­talanul eltelt óra sokat jelent­het a megszaporodott vasúti forgalom lebonyolításában. — Hivassa ide azt az alakot — hagyta jóvá Haucke ötletét. A főtörzsőrmester örömmel tett eleget a parancsnak. Ki­szólt az iroda előszobájába, s küldöncöt menesztett a nyi­lasok vezetőjéért. másként, kedvezőbb fényben állítja be a nyilast, mint ami­lyen az a valóságban, abból szintén baja támadhat. A szá­zados mástól megtudhat vala­mit róla, és akkor azért kapja le őt, mert hazudott neki. Von Jänecke észrevette, hogy a főtörzsőrmester késle­kedik a felelettel. Megértette, hogy valamiről nem akar be­szélni neki. Elmosolyodott, — Őszintén mondjon el min­dent erről az emberről — for­dult nyájas hangon a főtörzs­őrmesterhez. — Gondolom* nem valami szeplőtlen angyal. De akire nekem szükségem van, arról pontosan akarok tudni mindent. Sőt, jelen eset­ben az a jó, ha minél gátlás­talanabb fickóval hoz össze a sors. — Hát ez az — buggyant ki hirtelen a szó a megkönnyeb­bült Hauckéból, s aztán gyor­san elmondott mindent a nyi­lasról, amit csak tudott. — Smirnyák régi nyilas. A kerü­letvezető tette meg az állomás nyilas parancsnokának. A vas­utasok utálják, keresztülnéz­nek rajta. Ha csak tehetik, el­kerülnek az útjából. Valamikor pedig ő is vasutas volt/ De lo­pott és kirúgták. Aztán rablá­sért is ült börtönben. Ide csak a múlt év október tizenötödi­ke után jöhetett vissza. Még azt szeretném elmondani róla..! De mondatát nem sikerült befejeznie, mert felpattant az ajtó,. és belépett a közepes ter- metű, görbe lábú nyilasvezető, Smirnyák Lajos. Bozontos szemöldöke alatt tekintete mindig kutatóan kalandozott. Sohasem nézett senki szemé­be. Vastag, húsos orra egészen a duzzadt ajkára simult, s ez erőszakos kifejezőt kölcsönzött arcának. Fekete posztó egyen­ruhát, csizmát, vállszíjat, ár­pádsávos kar-szalagot és párt­szolgálatos ellenzős sapkát vi- se|t- Hetykén feje fölé emelte jobb kezét és magabiztosan koszönt: Kitartás! Éljen Szálasi! (Folytatjuk Azt hiszem, a hal sem lenne néma, ha annyi titka len­ne, mint nekünk, ★ Mindig akadnak eszkimók, akik ta- tanácsokkal látják el Afrika lakóit, hogyan viselked­jenek a nagy for­róság idején. ★ Ne gázolj láb­bal a lélek köze­pébe. Még akkor sem, ha előzőleg lábat töröltél! Az ebédet nem szabad ki­hagyni: az otthon lakói hálás kasztosai Soós László fősza­kácsnak, akinél mindig válto­zatos, ízletes és mennyiségben is a gyomrukhoz szabott étele­ket kapják. Sőt — és ez milyen nagy szó a kamasz gyomornak! — még repeta is akad. Szólni kell az előadásokról is. Az ipari tanulók részére a Szakszervezeti Székházban megszervezett, folyamatos TIT- előadásokon kívül az otthonban is van hasonló program, — Végezetül egy kis felmé­rést. Kérdéseket írtunk le és erre kértünk feleletet a fiúk­tól. Vüágnézet, művészet, tudo­mány ... Amelyik kérdésnél éreztük, hogy még sok minden „sántít”, feldolgoztuk két—há­rom előadásban. A fiúk szeret­nek vitatkozni, s vitáik közben érezzük a fejlődésüket. A HÉT VÉGE A VIDÁM­SÁGÉ, amikor a szombat mel­lett megnyugtató közelségben áll a szabad vasárnap. Szom­bat a vidám rendezvényeké: klubdélutánok — például nem­rég az I/18-as osztállyal —, vagy sportrendezvények, s aki­nek kedve szottyan rá: ott van­nak a játékok — sakk, asztali biliárd, tollas labda, asztali fo­ci és még sorolhatnánk... Ha­vonta egyszer pedig — a rend­kívüli eseteket kivéve — min­denki hazamegy. Odahaza az­tán csak erről számolhatnak be, amiről mi is, hogy az ott­hon: valóban otthon. — Jó itt — mondta Deák Fe­ri első éves villanyszerelő, aki Nagyrédéről jött Egerbe. — Van minden, és rendesek a fi­úk. Kátai Gábor sodéveseknél: önállóság a sza­bad idő megszervezésében, ak­tív részvétel a rendezvényeken* vagy a harmadéveseknél: a kö­zösség irányítása, a munkahe­lyen becsületes munka, az élet dolgai iránti érdeklődés... — Hat állami gondozott fiú is lakik itt Együtt élnek a töb­biekkel, akik maguk közé fo­gadják őket, s a maguk kedve­sen esetlen, kamaszos módján igyekeznek elfelejtetni a rossz emlékeket. Az otthon egy nagy család. Együtt élnek, tanulnak, szóra­koznak az „ipar diákjai”, így nem csoda, ha igen fejlett és szép közösségi élet alakult itt, ki, amelynek fő irányítója az igazgató mellett dolgozó önkor­mányzat. Az önkormányzat dí­csér és fényit. És mindent fel­jegyez. Dicséret a rendért és a jó tanulmányi eredményért, fe­nyítés a vétségekért, amelyek megsértik az otthon saját kis alkotmányát. Az egyik fiú, társával, mint. egy viccképpen kiemelte a mosdó ajtaját és úgy helyezte el a sötét folyosón, hogy az ar­ra járó feldöntse és alaposan megijedjen. Aztán — tréfának szánták ezt is! — valaki tönk­retette társa tornacipőjét. Az ügy az otthon legfelsőbb szerve, a közgyűlés elé kerül. Nem jó nem kellemes a többi előtt ké­nyes kérdésekre válaszolni! Az ilyen közgyűlések igen hatásosak. Érezni ezt a fegyel­men — mondja Nyiri József. — Nem néznek el egymásnak semmit Nagyon őszinték, ezt szeretem bennük. MIT KAPNAK MIND­EZÉRT? A KISZ háromnapos kirándulást szervezett Tardos- ra — ahol'egyébként a fiúk sok társadalmi munkát végeztek a sporttábor építésében! —, s volt ott minden, a vidám tábortűzi műsortól a számháborúig. Vagy a színház- és hangversenybér­letek! Minden hónapban meg­nézik az új darabot a Gárdonyi Színházban és járnak hangver­senyekre is. A zene iránti ér­deklődés egyáltalán nem rend­kívüli dolog az otthonban, hi­szen az Egri Dalkör fele innen, a fiúk közül kerül ki! A dalkör egyik karnagya pedig ■«- Nyiri József. — Mi a napirendjük? — Ébresztő után takarítás, tisztálkodás, majd reggeli. Az­tán ki az üzembe, ki pedig az iskolába siet. Délután 2—4-ig kimenő. Mindennap. Hétig pe­dig tanulás. Ezután szervezett program, amit a faliújságon minden héten kifüggesztenek.' Tv, mozi, vita, előadás... Ki­lenckor takarodó. AHOL VALAMIKOR a fe­rences rendi barátok éltek, az egykori rendházban, ott élnek most az ipar egri diákjai, ez az épület nyújt otthont hetven fiatalnak, három esztendőn át. Így is nevezik: otthon. A Mü. M. 212. számú egri Bornemisz- sza Gergely Iparitanuló Intézet Otthona... A folyosókon és a lépcső­házban példás rend és tiszta­ság uralkodik, ez teszi egyrészt az otthont igazi otthonná. A kapusszolgálatot teljesítő fiú kísér Nyiri József igazgató iro­dájába. Ezt nem lehet kihagyni, ha valaki egy otthonról írni akar, először nézze meg a szobákat. Bozsó Gyula, a másodéves vil­lanyszerelő tanuló, jelen pilla­natban kollégiumi szolgálatot ellátó „közeg”, nyitogatja az ajtókat — Itt ők maguk csinálnak rendet — magyarázza Nyiri Jó- asef. Katonás a rend. „Sarkosak” a párnák, a kék pokrócok szé­pen hajtogatva a fehér lepe­dőkkel, a székek az ágyak mel­lett szőnyeg kiigazítva: egy laktanya becsületére is válna! Az ablakban virág, a párnákon kis térítők, mintásak. — Hányást adtál a rendre? — fcjtdul az igazgató Bozsó Gyu­lához. — Tizenhetes — ipindjárt — igen, négyest... Az önkormányzat egyik pél­dája. A kapusszolgálatot telje­sítők reggelizés idején végig­járják a szobákat és osztályoz­zák a rendet A szobák között verseny van. s ha mindenben kitűnnek — nemcsak a rend­ben, de hát sok összetevője van az otthon beli életnek — értékes jutalmat kapnak. Ott áll a táb­la a lépcsőház „pihenőjében”. Például: kéthetes balatoni tá­borozás, háromnapos országjá­rás és sok tárgyjutalom. Közöt­tük az egyik legnélkülözhetet­lenebb: a futball is! — A versenyt félévenként ér­tékeljük. A táblán van más is. Egy jelszó: szocialista kö­zösségért”. Ez is verseny, amelyben az eredményt az ott­hon lakóinak élete és munká­ja összegezi — és segíti a kol­légium felé vezető úton! Mert az otthon szeretné elérni a kol­légium címet Aktív társadal­mi munka, kulturális és sport­élet, önkormányzat. Minden évfolyamra feladat vár. Az el­sősöknél például megismerni a közösségi élet rendjét, maguké­vá tenni a hagyományokat, amelyek itt kialakultak, bele­illeszkedni a közösségbe. A má- % Ahol az ipar diákjai élnek Hogyan lehet egy otthon kollégium ? — Erősödni, okosodni — és híznia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents