Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-27 / 254. szám
MSjAG PROLETÁRJAI, BGYESÜIJETERt * Tervek és tervezők AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 254. szám ARA: 50 FILLER 1966. október 27., csütörtök MAI A YDK elleni légiháborúban: tejg,y,z&tiiiik rw~! rr Inz sörösüvegekről szól. És természetesen a sörről is, amely fogyasztva bizonyos határig még egészséges is lehet, később pedig népdaléneklésre teszi hajlamossá a fogyasztókat. Talán még ez sem olyan na>gy baj, attól függ, hogy mikor számít kihágásnak a sör által kiváltott delirium, és a vele kapcsolatos cselekmény. Most a fogyasztásnak arról a módjáról emlékezünk meg, amelyről már máskor is írtunk, de úgy látszik, hasztalanul. Egy fecske nem csinál nyarat, eg% újságcikktől még nem szüntetik be az élelmiszerüzletek előtti röpitalozásokat. Ehhez öntudatból is be kell vásárolnunk. Viszont érdekes, hogy az illetékesek sem figyelnek fel erre a> tényre. Igaz, az üzletvezető hatásköre a bolton kívülre nem terjed ki, ám az illetékes szervek csak akkor lépnek közbe, amikor már némi garázda magatartást tapasztalnak. Ismét elszaporodott az üzletek előtti italozás, heg- több panasz az egri Ráckapu téri csemegeüzletből jött, de máshol is találkozunk vele. Nemrégiben fiatal kiránduló fiúk vásároltak be fejenkint egy-egy üveg sört a Dobó téri csemegeüzletből, s a téren helyet foglalva vidám italozásba kezdtek. Miért ne, hiszen a felnőttek is ezt teszik? Isznak. Ha elfogyott, újra bemennek, vásárolnak. Ha már eléggé részegek, nem is szolgálják ki őket, de mindig akad valaki, aki megszánva a szomjuhozó- kat, hoz nekik. Néha egész sokan vannak. Elállják a bejáratot, szemtelen megjegyzéseket tesznek a nőkre, nagyokat röhögnek, s ha kedvük szottyan, néha népdalra is fakadnak. Iszogatnak az arra járók derültségére, különösen a gyerekekére. Tanulnak belőle (?) Ki tud itt valamit tenni? Állítólag nincs olyan rendelet, amely megtiltaná az üzletek előtti italozást. Nincs? De lehetne csinálni! Szerintünk is sokkal alkalmasabb lenne ez a megoldás a tétlen szemlélődés helyett. (kátai) V _________________J az „úszó szigeten” 33 amerikai tengerész a lángokban óta támadják ezt a körzetet — ennek ellenére a parasztok kitűnő termést takarítottak be. A Hanoi elleni légitámadások viszont megritkultak: a főváros légelhárító ütegei október 8-a óta csupán három ízben szólaltak meg. Az amerikai katonai szóvivő Saigonban közölte, hogy a Tonkini öbölben tartózkodó, a VDK elleni légiháborúban részt vevő Oriskany amerikai repülőgép-anyahajón szerdán a hajnali órákban tűz ütött ki: a lángokban a legénység 33 tagja lelte halálát. A 42 600 tonnás repülőgép-anyahajó a második világháború idején teljesített szolgálatot először, Kivégezték a jemeni összeesküvőket Bomba és páncélököl - Brit ügynökök értekezlete } A jemeni állambiztonsági bíróság halálra ítélte a köztársaságellenes összesküvés hat részvevőjét. Az ítéletet néhány óra múlva végrehajtották: Szanaa egyik főterén nyilvánosan agyonlőtték Hadi Issza volt szanaai katonai parancsnokot, Mohamed El Raini volt minisztert és öt társukat. Szanaai jelentések szerint a per hét fővádlottja terrorszervezetet hozott létre a köztársasági rendszer megdöntésére. A csoport dobott bombákat a szanaai közintézTömegtünfetés Aberfanban Ha a katasztrófa 78 gyermekáldozatát ' helyezik tömegsírba 50 font gyorssegély egy családnak — Forrás, amiről a főhatóság akar tudni LONDON (MTI): Az angol szénbányászati főhatóság tisztviselői a katasztrófa sújtotta Aberfan utcáin házról házra járva 50 iont gyorssegélyt ajánlottak fel mindazoknak a családoknak, amelyek gyermekeiket, vagy közeli hozzátartozóikat vesztették el a múlt pénteken bekövetkezett meddőhányó-omlás' következtében. — Több család visszautasította a segélyt. II. Erzsébet királynő rendeletére csütörtökön országszerte félárbocra eresztik a zászlókat, amikor tömegsírba helyezik el a katasztrófa 78 gyermekáldozatát. Kedden hat. szerdán 26 halálos áldozatot temettek el. Eddig 145 holttestet talállak meg, 114 hét—tigs év nem közötti gyermekét és 31 felnőttét. Számítások szerint még 50 holttest fekszik a széniszap és salakréteg alatt. Margaret hercegnő kezdeményezésére az adakozók játékokat küldenek az életben maradt aberfani gyermekeknek. A posta vállalta, hogy díjmentesen kézbesíti az ajándékcsomagokat. A királynő szombaton tesz látogatást a walesi bányászfaluban. Edmund Davies főbírót, aki kedden érkezett Aberfanba a szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálására, valósággal megostromolták a bányászok, követelve, hogy derítsen fényt a katasztrófa igazi okaira. Egy 61 éves nyugdíjas bányász, Philip Brown, a rendőrkordonon áttörve követelt meghallgatást a főbírótól. Kijelentette, a faluban nagy felháborodást keltett Lord Robensnek, a szénbányászati főhatóság elnökének az az állítása, hogy a meddőhányó alatt csak a katasztrófa után fedeztek fel egy eladdig ismeretlen forrást”, amelynek felgyülemlett vize feltevések szerint a salakomlást okozta. Brown és a főbíró köré gyűlt többi bányász elmondotta: a forrásról, amely a falu térképén is fel van tüntetve, emberemlékezet óta tudnak a községben, beleértve a széntröszt illetékeseit is. ményekre, és lőtt páncélököllel Szalal elnök rezidenciájára. Hadi Issza 250 puskát adott el a volt imám zsoldosainak a köztásasági hadsereg készeleteiből. El Raini a monarchistáktól havi fizetést húzott és 20 ezer rialt kapott a szabotázsakciók pénzelésére. Az összeesküvés sikere esetén 100 ezer angol fontot ígértek neki. Az Ahram szanaai jelentése rámutat, hogy az adeni szabadságharcosok elfogták az egyik brit ügynököt és vallomását, amely feltárta az össze- 1 esküvés részleteit, eljut- <. tatták Szanaaba, < A brit ügynök elmondta, < hogy Dhala emirátusban a < megszállt dél-jemeni terület egyik kis bábállamában, a körzet valamennyi brit ügynöke értekezletet tartott: ezen dolgozták ki a Jemeni Köztársaság ellen szőtt szabotázs-akciók tervét. Az Akhbar megírja, hogy a tanúvallomások szerint a terroristák meg akarták gyilkolni Abdalla Gazilan tábornokot, a köztársaság alelnö- két és belügyminiszterét. Brüsszelbe költözik a NATO Az Északatlanti Szövetség állandó tanácsa szerda délutáni ülésén egyhangúlag úgy határozott, hogy a tanácsnak valamint a NATO főtitkárának a székhelyét a francia fővárosból Brüsszelbe helyezik át Egyelőre még nem ismeretes, hogy mikor kerül sor a hat évvel ezelőtti tíz millió dollár költséggel épült politikai NATO-központ Belgiumba történő áthelyezésére; Mielőtt a terv elkészülne, a helyszínen készítenek vázlatokat, felméréseket. Képünkön Nagy István mérnök és Tóth Dénes tervező technikus munka közben. A különböző létesítmények vek. Képünk a Sástó rendezésé terveiről makettet készite- "lz makettjét ábrázolja. (Foto: Kiss Béla) a rizsbetakarítás kezdete SAIGON (MTT)j Az amerikai haditengerészet Quang Binh tartomány területi vizeire behatolva rombolókból lőtte a VDK területét: a VNA jelentése szerint a néphadsereg fegyveres erői elsüllyesztettek egy ellenséges rombolót. * Az AFP szanai tudósítója a VDK-ban közzétett hadijelentések alapján megállapítja, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen fokozódott a VDK elleni amerikai légi háború. s főleg az ország déli részére összpontosul. Vinh Linh körzetét az év első felében 474 alkalommal támadták az amerikai gépek. Míg csupán szeptemberben 300 támadás érte. A nemzetközi ellenőrző bizottsághoz intézett egyik üzenet rámutatott, hogy Vinh Tu falura az amerikai gépek hét óra alatt ezer robbanóbom- bát és 11 ezer repeszbombát szórtak le. A Courrier du Vietnam jelentése szerint az amerikai gépek különösen — £ /VAAAAAésV^AWWW\AAAAAA»VVWV> A Lima 12. Hold-körüli pályára tért f MOSZKVA (TASZSZk < Mint már jelentettük, 1966. október 22-én a Szovjetunióban a Holdhoz vezető pályára bocsátották a Luna 12. önmű- ? ködő űrállomást. A programnak megfelelően október 23-án, moszkvai idő szerint 22.12 órakor módosították a Luna 12. < mozgását ’ \ A Holdhoz vezető repülés során 1966. október 25-én, < moszkvai idő szerint 23.47 órakor bekapcsolták az állomás fé- < kező rakétáit _ < A sikeresen végrehajtott manőver eredményeképpen a < Luna 12. önműködő űrállomás Hold körüli pólyára tért és a ; Hold harmadik szovjet mesterséges holdjává vált Pályája j csaknem azonos a számításokban szereplő pályával. A távmérési adatok szerint a fedélzeti rendszer és a Hold : körüli térség kutatására rendelt tudományos berendezés kifo- , gástalanul működik. A kapcsolat a Luna 12-vel megbízható. '< A beérkező adatok feldolgozását a földi koordinációs szá- < mítóközpont végzi. < majd 1959-ben az amerikai 7. flotta ismét szolgálatba állította. Az úszó szigeten 3300 főnyi legénység tartózkodik, kifutópályájáról 70 gép indulhat egy-egy légitámadásra. A tüzet csak nehezen sikerült megfékezni, okáról, s a károkról egyelőre nem érkezett jelentés. A 13 éve megalakult Heves megyei Tanácsi Tervező Irodában számos terv készül el, főleg a megyében folyó építkezésekhez. Itt született meg a Csákány utcai lakótelep és a közeljövőben felépülő tihaméri városrész rendezési terve is. A magas- és mélyépítési terveken kívül község- és városrendezési tervek készítésével is foglalkoznak. ■i.—i