Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-23 / 251. szám
PARUJR SZEVAK: Alkonyaikor íme az autók, amelyek eddig vakon nyüzsögtek, mint cicakölykök: zöld szemüket most sorra kinyitják. Szerte a csend már bontja a tollát, i készíti fészkét. Tán ez a hosszas, halk cihelődés tette: a halmok mennek aludni. Részeg az alkony, mint vala Khajjam, részegen átkát szórja az égre. Most a kutyáknak hű ugatása, még az is átok, részeg imádság, kéri az Istent: ostromlóm megkönyörüljön. Jő a sötétség-spongya. letörli lassan a táblát, fordul az égbolt, zúzmara csillan: csillagok ezre. Szerte a földön ritka a szó már, ritka is és halk. Szólnak a fények, V rengeteg ablak [ \ fényjeleket küld messze az űrbe, Bent csecsemő sír, édesanyánk hív, hogy hazatérjünk, bőgnek a barmok, zúgnak a gépek. Es az a sok-sok fényjel az égen... Majd amidőn a k hangok elültek, fény se világok I megjön az űrből végre a válasz, már mikor alszunk: itt kusza rémkép, ott szeh'd álom. .. Nekem a rémkép, kedveseimnek \ halk, szelíd álom. ' Bede Anna fordítása Parujr Szevak örmény költő, nemrég jelent meg válogatott verselnék: gyűjteménye az Európa Könyvikiadónál. A 85 ÉVES PICASSO MAURICE CAREME: I A*!«?F | [ A ZEBRA Megpillantván a zebrát A bozótos előtt: — Be* gyászos szemet vet ránk! — A tigris így nyögött. — Ugyan már, hisz vidám! — Vélte a pávián. — Fehér szalagot árul — Hangzott most elefántot S a sün feleit eképps — Csudákat! Feketét. — Pardon, mindkettőt árul, ’sz Látni — közié a párduc. — Ez nem szalag-vivő, Nem is kereskedő — Szólt az orángután, — Egy festett ló csupán. Térj meg homályaidba, Ha nem akarod, zebra. Hogy míg leszáll a nap, Karvalynak tartsanak. •, Tímár György fordítása — Maurice Careme az idősebb belga költőnemzedék tagja. Népszerűsége hazájában igen nagy. A természettel szinte családi kapcsolatot tart. Fel-felgyülemlő keserűségét is okosan fogja hámba: szellemes, kihegyezett szatírái tanúskodnak erről. .. . » . . u. ablo Picasso 1906-ban 9 még csak 25 éves volt, de sok barátja és tisztelője szerint már akkor is nagy festőművész. Ma, hatvan évvel később még mindig nagy, újat ép megint csak újat kereső, tág horizontokat bejáró. Egyéniségének bélyegét rányomta fél évszázad képzőművészetére, szinte nincs olyan irányzat vagy iskola, amely ne vallaná mesteréül, és nincs ország vagy világrész, ahol ne tisztelnék nevét. Egyes művei, mint a békegalambot ábrázoló rajza, a század legfontosabb és legismertebb jelképévé váltak, nagyszabású és bonyolult képei valamennyi modern képzőművészeti könyvben megtalálhatók. Ez a hatalmas hatás és a személyét övező népszerűség a történelem kivételes ajándéka, csak a legnagyobbaknak adatik meg. S Picasso életműve valóban a század nagyszerű eredményeit, kitágult látókörét és tragikus ellentmondásait egyaránt híven tükrözi. E nagy festő életútja is tele van mozgalmas fordulókkal. Spanyolországban született 1881-ben, s apja, aki szintén festő volt, már kezdettől a művészpályára nevelte, 1900— Picasso e 3 és fél méter magas és majd 8 méter hosszú, szürke, fekete és fehér színű képen azt festette meg, amit átélt, amikor a német repülők, 1937-ben, a spanyol polgárháború idején, bombazáport zúdítottak a védtelen Guernica kisváros polgári lakosságára. A bika itt a fasizmust jelenti; a vadságot, erőszakot — (a háborút marokkói csapatokkal és német bombázókkal nyerték meg) — és a lándzsával keresztüldöfött ló a spanyol nép. A csupasz villanykörte, bántóan éles fényével mintha az óvóhelyek hangulatát idézné fel, a ló alatt a levágott kar a kettétört karddal meg a virág, a bika és a ló feje felett az égre gágogó, kétségbeesetten vergődő liba — minden csupa szimbólum. A téma égre kiáltó szörnyűsége ellenére a kompozíció klasszikus: a főcselekmény közepén háromszögbe van összefogva, a levágott kartól, a bal oldali sarokban, a ló fején át a menekülő asszony hátranyújtott lábáig, a jobb, alsó sarokban. A középponti cselekmény mellett az oldalszárnyak — egyrészt a bika és a jajveszékelő asszony a megölt gyermekével, másrészt a két kezét felnyújtó, fejét hát1901-ben látogatott először Párizsba, ahol az impresszionizmus művészete és Toulouse —Lautrec bravúros rajzai gyakorolják rá a legnagyobb hatást. A Montmartre és a Montparnasse kávéházainak életét festi, idealizálás nélkül, drámai őszinteséggel. 1904-től kezdve végleg Párizsban telepszik le. akkor kezdi festeni „kék” képeit, ezeken a külvárosok nyomorgó elesettjei jelennek meg szorongató éjszakai világításban, és szánalmas magányosságban. A következő két—három évben a „rózsaszín” árnyalat válik uralkodóvá művein, ekkor készülnek gyöngéd körvonalú és törékeny szépségű Harlekin-figu- rái, a cirkuszosok és a vándorartisták életét rokon szén v- vel bemutató kompozíciók. ^Sazságot szomjazó nyugtalansága azonban nem elégedhetett meg a perifériákra szorultak iránti rokon- szén wel. Az érzelmes képeket festő Picassóból — 1908 körül — türelmetlen és rombolva építő szenvedély lobbant fel, amely aztán végigkísérte egész életében. A néger faszobrok, vagy a kései Cézanne-képek geometriája a valóság mélyebb és igazább arcát ígérték 6zámára. Megkezdődött az a formaépítkező munka, amelynek eredménye a „kubizmus” lett. Picasso, és francia barátja, Braque elsősorban csendéleteket festettek ezekben az években, a testek és a formák egymásba kulcsolódó játékát, dinamikus elevenségét igyekeztek megragadni. A kubista képek erősen geometrikus formái teljesen felbontották az addigi ábrázolás törvényeit, ám a formák azóta áthatották a modem civilizáció tárgyi világát: az építészettől — az autókarosszériáig. Picasso művészete a későbbi évtizedekben is egyre változott és gazdagodott. Az 1920- as években az Európában turnézó Orosz Balett, és a számukra zenét komponáló Stra- vinszkij hatására Picasso is elkezdett egy neoklasszikus korszakot, amelyben a népművészet figurái és mesés elemei nagy szerepet kaptak. A húszas-harmincas évek szürrealizmusa Picassot a kollektív hiedelemvilág örökségének, a mítoszoknak újrafelfedezéséhez vezette: A spanyol származású művész ekkor talált vissza szülőföldjének népi világához, a bikaviadalok tradíciójához, és az arénán folyó küzdelem hősi erejű jelképeihez. A harmincas évek erősödő fasizmusa és a spanyol polgárháború tragédiája alkalmat adtak ahhoz, hogy ezt a mítoszvilágot Picasso ne öncélúan, hanem a humanitás küzdelmeinek és megpróbálta- tásainak jelképeként ábrázolja. 1937-ben festette „Guernica” című óriási vásznát, amely életművének koronája, itt összegeződtek korábbi korszakainak elvont kutatásai a XX. század gondolkodó és politizáló emberének szenvedélyes leikével. MÍM’ 85 éves Picasso a soha “ w nem nyugvó kutatószenvedély, a művészi bátorság, és az emberi nagyság, a békés alkotómunkáért vívott harc egyik eleven szimbóluma. E nagy művész művében a tragikus mellett mindig fontos szerepet játszott a komikus is; az álarc mögé rejtőző, és igazi arcát és érzéseit csak a válságos pillanatokban megmutató Harlekin-figura. Harcolni az igazságért, és felszabadultan játszani, játszva teremteni, — ezek azok az erények, amelyeket Picasso oly nagy erővel mutat. Ezért köszönti őt, születésnapján olyan hálával és szeretettel a világ. (-V-) rahajtő asszony az égő házban és az ablakon kihajló fáklyát tartó asszonyi alak — egyensúlyban vannak. E festményen a szürke, hol sárgásnak tetszik és mintha meleg volna, hol meg kékes és hideg. Picasso nem akarja lerázni magáról a francia iskola kifinomult színkultúráját. Ami az élőlények formáinak erőszakos eltorzítását illeti, arra feljogosítja a téma. A karikatúrában megl^/W/WVWWVV^WWWVVVWVWWWVWWWWWWVVWWWWWVWW—WWVWWWWVWVWWWW»W,WWWWWWWAMrtAWWV\ , szoktuk, hogy a művész túlozza, amit észre akar vetetni és elhagyja, amit nem érez lényegesnek. Itt Picasso a lelkét tette fel rá, hogy kifejezze ezt a minden emberi mértéken túli kínt, fájdalmat, haragot, tiltakozást. Száz meg száz Vázlaton át jutott el, hosszú keresés, tapogatódzás után ide; ahol minden vonás maga a tömör erőszak. (Rudolf Broby-Johanson jel- lemzése alapján) rakozó hullámokká fodrozón dott fel a Duna. A szigeten sütkérezik is belenyargaltak a vízbe, kiélvezni a váratlan hullámfürdőt. A lány abbahagyta az úszást és rábízta magát a kitara jo sodó hullámokra. — Jaj, be fincsil — visító- zott a vízben, a szülei felé. — Nehogy örvénybe kerülj! — intette a mama. A hajó már jócskán eltávolodott, de a hullámok még mindig ki-kicsapódtab a partra, csofoboitate a köveken; majd gyorsan visszagurultak, mintha játszanának... Én is a hajót bámulom inkát», nemcsak a szülők. Nem látni a Dunán mindennap tengerjárót. S igazán sajnáltam, amikor a következő kanyarban eltűnt a szemünk elöl. A lány már a víz szélén bóklászott, mint aki keres valamit a parton. Majd meg- unva a keresgélést, megállt. — Apa, hozd le a cipőmet — mondta bosszús hangon. — Nem tudóig a köveken kimenni. Bökik a talpamat. — Nem látom a cipődet, lányom — tápászkodott fel a papa. — Hol hagytad? — Itt a víz szélén... Abban jöttem le. A mama rögtön ráhibázott az igazságra. , — Úristen, te lány!, A hullámok!... Elvitte a víz!... — kiabált ijedten és lerohant a Duna szélére. A papa követte. Mind a hárman a vizet \émlelték. — Szaladjatok utána! Nem lehet még messze — idegeskedett a mama. A papa meglódult a parton. A lány is átlábalt a köveken és szaladni kezdett a töltésen az apja után. — Te maradj, Teri, majd apád! — kiabált a mama. A papa viszont dühösen, fordult hátra futtában. — S ha meglátom, hogyan hozzam ki? Nem tudok úszni. A lány se állt meg. Erre az asszony is megiramodott, de nem érte utói őket Dühösen megfordult Jó félóra múlva jöttek visz- sza. Elől a papa, lóbálva az egyik cipőt Mögötte szipogva, csüggedten a lány. — A másikat nem találtuk meg. Talán már elmerült. Ez valahogy kisodródott... — Most mit tegyünk? — kérdezte a mama tanácstalanul. — Semmit. A kisasszony majd mezítláb megy — mordult a papa. — Szó se lehet róla! Ilyen nagy lány már nem mehet mezítláb! — tiltakozott a mama. — Hát akkor vesd le neki á cipődet és maradj te mezítláb. — Az még nevetségesebb lenne. A napa levágta magát a pokrócra. Fáradtnak látszott. — Ha maid kitaláltatok valamit, szóljatok! — mondta mérgesen. A mama a bokrok közé küldte a lányt öltözködni, utána újra a férjéhez fordult. — Hazamehetnél másik cipőért. Itt megvárnánk. — Bolond beszéd!... Hazáig és vissza legalább négy óra, ha nem több. — Addigra rátok sötétedik itt a parton. — Hát aztán? Nem veszünk el. — És ha megtámadnak benneteket? Két védtelen nőt? — Miért támadnának meg? Olyanoknak látszunk mi, mint akik tele vagyunk pénzzel & ékszerrel? Eh, másra is gondolj, tel. ha el is hinnék, fütyülnének rá.» Nem kis kíváncsisággal les- ^ tem, mi következik majd. S> bevallom, jót nevettem rajta. 5 Mert ahogy én nem, mások » se találták volna ki azt, amit» a leleményes mama. Valami» fehér holmit vett ki a sport-\ táskából és indulatos mozdulattal ketté repesztette. Tö- < rülköző, vagy nagyobb szalvé-< ta lehetett. — ülj le, Te-» likém, és húzd| fel a cipőd! szólt parancso- $ lóan, s pillanatok alatt bepó-i lyálta a lány< másik, cipőtlen < lába fejét — Ha máso-$ kát érhet baleset kirándu-? lás közben, ak-S kor Terikét is> érheti. Megsé-> rült a lába, és> kész!... Be» kellett kötöz-» mi...Majd bi-5 cegsz egy ki-» csit — taná-» csolta a lányá-| nak. Még akkor is» nevettem raj-< tűk; amikor < már mentek a < helyiérdekű villamos meg- < állója felé. A < fiatal lány, — < Nem vagy még öregasszony, egyik lábán cipő, a másikon < Pláne sötétben... Aztán a kötés, — megvidámodva, tán-| lány is!... Azt hiszed elhin- cos mozdulatokkal mímelte aj nék, hogy csak tizenöt éves? S sántítást LEONYID MARTINOVj Szeretem, jl ezért . . . Én magát szeretem s ezért a világot újjáteremtem. Vén a világ, sok millió évet élt, sok benne a furcsa, az esetlen, a nevetséges, a suta, az ó. a semmire sem használható. Nézd, a kohók lángolnak, nézd, lesújt egy kalapács, arany és ólom eggyéolvad, eggyéforrasztja a pörölycsapás. Mindennek, ami átmegy a kezünkön, kincseket rejt a gyomra — minden elektronokra esküszöm, én esküszöm minden megbontott atomra! Hát maga miért nem mosolyog reám? Haragszik talán? Vajon mit róhat nekem fel? ...Tudom már, miért neheztel: mert nem formáltam eleddig a fülönfüggőjének párját a kozmikus világenergia parányi forrásává át. Csak nyugalom, kérem, nyugalom! Előbb még meg kell gyógyítanom azt, akit eltorzított a kegyetlen erő, előbb még jogába iktatom azt, akit kisemmizett a lelketlen, s ha örökségébe már visszahelyeztem, ha törvénytelenül kivégeztettet is életre keltettem — akkor a világot újjá teremtem! Radó György fordítása — Leonyid Martinov, született 1905-ben. Kalandos ifjúságától kezdve költő, bensőséges lírikus, egyéni utakon jár. A magyar költészet legtermékenyebb orosz nyelvű tolmácsoló ja: Petőfi, Ady. József Attila és sok más költőnk műveit fordította kiválóan. Legutóbb, két évvel ezelőtt Az ember tragédiája jelent meg tolmácsolásában. I
