Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-14 / 217. szám

Három csapatunk győzött az NB lll-ban A labdarúgó NB ül. vasár­napi fordulójában három csa­tánk győzött — kettő veresé­get szenvedett. A kiesés ellen harcoló Hatvani Kinizsi ide­genben szerezte meg az ér­tékes bajnoki pontokat, míg az egercsehiek csak nehezen fektették kétvállra az utolsó helyezett nyíregyháziakat. Hatvani Kinizsi—Vasas Dinamó 3:2 (2:0) Gyömrói út. 200 néző. V: Ünyi. Kinizsi: Bacsa — Petrovies, Schmidt, Gubis — Koczka, Kristyán — Zámbó, Szanyi, Lovász. Tóth, Hegedűs. Edző: Rigó János. A Kinizsi kezdettől fogva nagy iramot diktált, s néhány nagy helyzet kihagyása után n 20. percben megszerezte a vezetést: közvetett szabadrúgás végén Kristyán lövése jutott a hálóba. A 40. percben gyors hatvani támadás bontakozott ki, végül Tóth beadását Lovász védhetetlenül fejelte a sarokba. 2:0. Szünet után kiegyensúlyozott küzdelem folyt a két 16-os vonal között. A hazaiaknak a 00. percben sikerült szépíte­niük, a 70. percben azonban Tóth ismét a Kinizsinek szer­zett gólt A végén nagy nyo­más nehezedett a visszaeső Ki­nizsi kapujára és a hazaiak a 82. percben 3:2-re alakították a mérkőzés eredményét A Ki­nizsi megérdemelten győzött Közvetlen védelme jól állt a lábán, Kristyán volt a jobbik fedezet, a támadósorban Tóth, Lovász és amíg erővel bírta, Hegedűs érdemel dicséretet A játékvezetőnek sók téves íté­lete akadt Szénái Egereseit! Bányász—• Nyíregyházi VSC 2:1 (2:1) Egerantd, MO néző. V: Tát­rát Bányász: Molnár — Dudás, Horváth, Dorkó — Czifrik, Ke­lemen — Kovács, Erdei, Su­lyok, Stoff, Petrányi. Edző: Var- csóba Ágoston. Az első negyedórában vál­tozatos küzdelmet láthatott a közönség, a 16. percben a ven­dégek balszélsője Horváth mel­lett kiugrott és megszerezte a vezetést 0:1. A 25. percben Czifrik éles szögből leadott lö­vése jelentette az egyenlítő gólt, majd a 33. percben Su­lyok Erdeihez továbbított és a csatár ki is használta a gól­szerzési alkalmat. Ném sok­kal később Dudás becsúszását a játékvezető szabálytalannak minősítette, a megítélt bünte­tőt azonban Molnár hárította! Szünet után mindkét fél előtt adódott gólhelyzet, ezeket azonban nem tudták kihasznál­ni. A hazaiak közepes teljesít­ménnyel nyertek a lelkes ven­dégek ellen. A Bányász védel­me és a fedezetpár jó teljesít­ményt nyújtott — a támadósor azonban továbbra is gyengél­kedik. Tátrai sok hibával bí­ráskodott Sulyok Miskolci Honvéd—MÁV HAC 2:1 (1:0) Hatvan, 400 néző. V: Elekes. Vasutas: Molnár — Miklós, Terényi, Gugyella — Tóth, Ádám — Fehér, Katona, Sza­bó, Sármány, Bálint Edző: Hídvégi József. Kezdés után heves iramú, változatos küzdelem alakult ki. mindkét kapu többször for­gott veszélyben. A 22. perc­ben Szabó labdájával Sármány ugrott ki, de közvetlen közel­ről a kapusba lőtte a labdát. A másik oldalon mintegy 20 méternyire a kaputól, szabad­rúgáshoz jutott a vendégcsapat. A labda a kapufáról vágódott vissza, ám a késlekedő védők mellett Buczkó másodszorra a hálóba talált 1:0. Ezután a ha­zaiak némi fölényt harcoltak ki, de a csatárok lövései nem sikerültek. Szünet után Is inkább a ha­zaiak kezdeményeztek többet, mégis a vendégek szereztek újabb gólt: a 73. percben a le­sen álló Buczkó elfutott Mik­lós mellett és a hálóba lőtt 2:0. A 75. percben a miskolci Csipke a kiállítás sorsára ju­tott. A 80. percben Szabó nagy erejű szabadrúgását a kapus a gólvonalon túlról ütötte vissza, de a játékvezető nem adta meg a gólt. A hazaiak a 82. percben Szabó 11-esiből lőtt góljával szépítettek. A lelkesen és jól játszó Vas­utas a gyenge játékvezetésnek köszönheti vereségét. Az együt­tesben Terényi, Gugyella, Tóth, Adám, Fehér és Katona nyúj­totta a legjobb egyéni teljesít­ményt Herédi Petői ibánya—V egy iművek 2:1 (0:0) Petőfibánya, 400 néző, V: Horváth. Bányász; Szuhányi — Ágos­ton, Papp, Tóth II. — Tóth I., Gáldi II. — Plessek, Kovács, Laczkó, Gelics II., Gelics I. Edző: Takács László. Az első félidőben közepes iramú, de izgalmas küzdelem folyt, főleg a két 16-os között. A hazaiak valamivel többet támadtak, de a vendégek vé­delme — főleg a kapus — ki­tűnően állt a lábán. Az 51. percben Gáldi II. megsérült, s míg a pálya szélén ápolták, a Vegyiművek vezetéshez jutott. Ezután heves hazai rohamok következtek, s a 65. percben sikerült is az egyenlítés. Ko­vács futtából talált a hálóba. 1:1. Beszorult a vendégcsapat, a mérkőzés sorsa azonban csak a 87. percben dőlt el, amikor Gelics II. volt eredményes. 2:1. Az alaposan felforgatott, lel­kesen, de eléggé tervszerűtle- nül játszó Petőfibánya megér­demelte a győzelmet. Szuhányi a gólt nem védhette, a hát­védhármasban Tóth II. játéka dicsérhető. A két fedezet jó teljesítményt nyújtott, a csa­tárok inkább csak egyéni meg­oldásokra törekedtek. Horváth partjelzők nélkül is kifogásta­lanul bíráskodott. Kulcsár Tűzoltó Dózsa—Gyöngyösi Honvéd 2:0 (1:0) Jó eredmények a hatvani ugró- és dobóversenyen A MÁV HAC hosszú szünet után atlétikai versenyt rende­zett vasárnap Hatvanban. A több megyei válogatottal is rendelkező sportkör pályája évek óta „félkész” állapotban van. csak dobó és ugró számo­kat lehet rajta lebonyolítani. Így vasárnap is a megye leg­jobb ügyességi atlétái mérték össze tudásukat, s több egyé­ni csúcs született. Ezúttal a dobó atléták „vágtál? ki a re­zet”, súlylökésben Sánta M., Sánta J., Jakab és Kubányi teljesítménye dicsérhető, disz­koszvetésben nagy harc után dőlt el a küzdelem Dobos Ág­nes javára Kiss Zs. és az egyé­ni csúcsot javító Kubányi el­len. Jakab Vera csaknem 39 métert hajított gerellyel és Kiss Zs. is túljutott a 30 mé­teren. Az eredmények alapján nagyot javult a megyei tízes átlag diszkoszban és gerely­ben! Jobb eredmények. Férfiak: Magasugrás: 1. Kóródi (Mát- raalji B.) 155, 2. Gál (ESI) 150. Távolugrás: 1. Liptai (E. Dó­zsa) 543, 2. Márkus J. (Mátra- alji B.) 540, 3. Gál (ESI) 522. Súlylökés: 1. Márkus J. 12,19, 2. Citrom (Mátraalji B.) 10,61. Ifjúságiak: 1. Szente (E. Dó­zsa.) 10,12. 2. Juhász (Mátra­alji B.) 922, Serdülők: (5 kg): 1. Kóródi (Mátraalji B.) 13,40, 2. Hatvani (MÁV HAC) 13,33. 3. Gál (ESI) 11,01. Diszkoszve­tés: 1. Citrom 37,28, 2. Márkus J. 37,24. Ifjúságiak: (1,5 kg): 1. Márkus F. (Mátraalji B.) 43,48, 2. Szente (E. Dózsa) 43,14. Gerelyhajítás: 1. Már­kus J. 44,50. Ifjúságiak: 1. Márkus F. 37.52. 2. Juhász f. 36 80. Serdülök: 1. Hatvani 40,40, 2. Kóródi 36,60. Nők: Magasugrás: 1. Demér.y (Mátraalji B.) 140, 2, Besä» (Mátraalji B.) 135, 3. Ördög (Hatvani Gimn.) 130. Távolug­rás: 1. Robotka (MÁV HAC) 440. 2. Koch (Mátraalji B.) 433, 3. Sánta (MÁV HAC) 429, Súlylökés: 1. Kisw Zs. (E. Ta­nárképző) 10,04. 2. Mátraíné ((MÁV HAC) 8,28 Ifjúságiak: 1. Sánta 10.92. 2 Jakab V. 10,23. Serdülök: 1. Kubányi (Mátraalji B.) 990, 2. Sánta 955, 3. Dobos (Mátraalji B.) 865. Diszkosz: 1. Kiss Zs. 35,48. Ifjúságiak: 1. Jakab V. 25,94, Serdülők: 1. Dobos 35,58 2. Kubányi 38,92. Gerelyhajítás: 1. Kiss Zs. 30,46. Ifjúságiak: 1. Jakab V. 38 90. Serdülők; 1; Bognár (ESI) 34,02. MA: Egri Helyiipar—Egri Tanárképző megyei bajnoki kézilabda­mérkőzés. Eger, Nagy Já­nos utcai pálya, 17 óra. Egri Dózsa—Bervai Vasas barátságos labdarúgó-mér­kőzés, 15.30 óra. Légpuskások A megyei labdarúgó-bajnokságban még sok minden tisztázatlan Kilenc fordulóval a bajnokság befejezése előtt még sok minden tisztázatlan a megyei I. osztályban. Hogy a Gy. Spartacus bekerül az NB III-ba, az szinte biztosra vehető, de a másik két feljutást jelen­tő helyért még sok csapat küzd szinte egyforma eséllyel. Pillanat­nyilag Sirok és a Gy. Izzó áll a legjobban, de szorosan ott van a nyomukban Bélapátfalva, Heves, Mátraalja és a mind jobban előre­törő Egri Spartacus is. Rózsaszent-nártonnak a vasarnap elszenvedett vereséggel valamit csökkentek az esélyei, de azért számolni kell a rutinos bányász-együttessel Is. Hasonló nagy harcot viv a kiesés ellen a Bervai Vasas, Gyöngyösi VSE és az Egri Honvéd. BERVAI VASAS— mAtraalji bányász o:o GYÖNGYÖSI SPARTACUS— APC1 VASAS 1:0 (4:0) Az 1966, évi sportlövő-világbajnokság után Miklós György Válogatott versenyző számára most könnyebb feladat jutott: as apci MHS úttörő korú légpuskás lövőit oktatja nagy azeretettel. Mint mondja: nagy örömet jelentett számára, hogy a hatvani járási sportlövő szövetség kiírta és megren­dezte '’eves megye első légpuskás bajnokságát. A váloga­tott v> "senyzö tanítványai szép eredményeket értek el. A ké­pen látható Kerek Pál 132 körrel végzett az első helyen, mel­lette Miklós György figyeli a céltáblát. (Foto: Répássy) Gyöngyös, 500 néző. Spartacus: Varga — Szalma, Nagy T.. Kiss — Kévés, Trencsé- nyi — Rácz, Bágyi, Dell, Pethes, Péczell. Edző: Treiber Rudolf. Vasas: Rigó — Bárányt, Jónás, Nyltral — Papp, Dobrocsi — Fá- czán, Zólyomi. Csirke, Kiss, Rácz. Edző: Kornél József. A bajnokság éllovasa még na­gyobb arányban Is nyerhetett vol­na a lélektelenül játszó apdak el­len G.: Pethes 3, Péczell 2, Bágyi 2. Jók: Péczell, Kévés, Pethes, Bágyi, Nagy T„ illetve Csirke, (szkocsovszky) GY. VASAS IZZÓ— RÖZSASZENTMARTON 1:0 (0:0) Rózsaszentmárton, 300 néző. V.: £11. Bányász: Vakli, — Laczik, Gu­bis Körösi — Lakatos, Dorner — Mátra, Kiss, Morvái, Báti, Imre III. Edző: Dorner Sándor. Izzó: Nagy I. — Szabó, Tóth, Pászti — Szonda, Török — Varga, Potye, Nagy II., Halmóczki, Tóth n. Edző: Gere Tihamér. Végig heves iramú, de meglehe­tősen alacsony színvonalú küzde­lemben szerencsével győzött a ven­dégcsapat. G.: Török. Jók: Nagy n.. Varga, Török, illetve Vakli. Dorner, Lakatos. (juhász) EGRI DÓZSA n—VERPELÉT 2:1 (1:0) Verpelét, 200 néző. V.: Sípos. Dózsa: Tóth — Papp II.. Csapó, Póta, — Szabó I.. Hanus — Bakon- di, Handó, Faliszelt, Czeglédi, Kiss II. Edző: Jáhn Aladár. Honvéd; Kékesi — Miszori, Sza­bó, Vitéz — Laskai, Gacsal — Her­mann, Mozga, Hadobás, Kozma, Tolnai. Edző: Román Péter. Közepes iramú és színvonalú mérkőzés. A 65. percben Hanust utánrugásért kiállították. Faliszek ll-est hibázott! G.: Handó, Fali- szék, illetve Hermann. Jók: Tóth, Csapó, Szabó I., illetve Szabó, Gacsal, Hermann. (szakái) E. SPARTACUS— HEVESI MEDOSZ 7:1 (3:0) Eger. 200 néző. V.: Bodó. Spartacus: Szűcs — Kövecsi, Srej, Baranyai — Simon, Pók — Sós, Benkő. Csató. Nagy F„ Vár­Eger, 200 néző. V.: Fehér II. Vasas: Farkas — Ivádi. Lipcsei, Beszterl — Vlnczepapp, Szegedi — Máté, Hevér, Hidvégi, Juhász, Pócsi. Edző: Nagy András. Bányász: Szalay — Nagy II., Sző­lőst, Nagy I. — Juhász, Borost — Varga, Zilahi, Benedek, Morvái. Söre-gi. Edző: Héthy László. Egyik csapat sem tudta „felten­ni az i-betűre a pontot”. — Hely­zetei alapján a Vasas közelebb állt a győzelemhez. Jók: Lipcsei, Hid­végi, Hevér. illetve Szalay, Szőlősi. Morvái. (okos) SIROKI VASAS- RECSKI BÁNYÁSZ 3:1 (0:0) Recsk, 1200 néző. Vasas: Bodnár — Hadobás, Czi- bik, Kozma — Ivádi, Krajecz — Tengely, Fenyaskó, Csáki. Fülöp. Czipó. Edző: Kősa Károly. , Bányász: Bakondi — Rónai, Gál. zám II. — Lakatos, Zsoldos — Pócs, Dinnyés, Szabó. Szűcs, Orosz. Edző: Mészáros Bertalan. A jó erőben levő, gólratörően játszó Vasas megérdemelten jutott a két pont birtokába. G.: Penyas- kó 2, Tengely. illetve Dinnyés (11-esből). Jók: Krajecz, Penyaskó, Csáki, Czibik, Illetve Bakondi, Zám, Zsoldos. (borsos) GYÖNGYÖSI VSE— EGRI HONVED 2:1 (1:1) Eger. V.: Nagy F. Vasutas: Nagy — Mágyel. Pász­tor, Márkus — Ivádi, Varga — Ső- regl, Bella, Barna, Szécsényl, Far­kas. Edző: Ivádi László. Honvéd: Magyar — Szalal, Bó­bita. Tóth I. — Toroczkai, Takács, Móricz, Tóth II., Csuhajl, Szilágyi, Varga. Edző: Csutak Emil. Az enervált Honvéd ellen sze­rencsével nyert a vendégcsapat, mert l:l-es állásnál Tóth II. bün­tetőt hibázott! G.: Bella, Varga (11-esből), Illetve Szilágyi. Jók: Pásztor, Ivádi, Sőregi, Bella, il­letve Tóth I.. Toroczkai, Szilágyi. (N. A.) BÉLAPATFALVA— GYÖNGYÖSOROSZI 1:0 (1:0) Gyöngyösoroszl. V,: Nagy D, A megyei labdarúgó-bajnokság teljes táblázata: konyi. Edző: Juhász Attila. 1. Gy. Spart. 21 15 4 2 61:14 34 Heves: Petróczki — Fehér, Frank, 2. E. Dózsa II. 21 16 2 3 102:32 34 Nagy F. — Lányi, Stolcz — Tari, 3. Gy. V. Izzó 21 12 3 6 33:16 27 Budai, Meleghegyi, Balogh, Var­4. Sírok 21 11 4 6 31:25 26 jú. Edző: Nagy Ferenc. 5. Bélapátfalva 21 9 5 7 42:39 23 A vendégcsapat egy pillanatig 6. E. Spartacus 21 9 5 7 34:35 23 sem volt komoly ellenfele a jó 7. Mátraalji B. 21 9 5 7 24:28 23 formába lendült szövetkezeti együt­8. Heves 21 9 5 7 30:37 23 tesnek. A 72. percben Kövecsit és 9. R.-márton 21 8 5 8 39:28 21 Budait kiállították. G.: Csatö 2, 10. Gy.-oroszi 21 8 2 11 21:37 18 Sós 2, Nagy F., Várkonyi, Nagy F. 11. Apc 21 5 7 9 24:50 17 (öngól). Illetve Balogh. Jók: Srej, 12. Verpelét 21 6 4 11 26:29 16 Benkő, Nagy F., Csató, Illetve 13. Recsk 21 5 6 10 26:47 16 Tari, Meleghegyi, Balogh. 14. GYVSE 21 3 6 12 18:39 12 (nagy) 15. E. Honvéd 21 4 4 13 25:48 12 Szeged V.: Nagy B. Eger; Cseh II. — Bíró, Bán- hidi — Tóth, Urbanovics, Sze­pesi II. Bánfy. Csere: Cseh I., Lutter, Bőgős, Szepesi I. Edző: Barta Gyula. A minden részében jobb Vasas a 3. és a 4. negyedet emberhátránnyal küzdötte vé­E. Vasas Hajtóműgyár— Szegedi VSE 3:0 (1:0, 2:0. 0:0, 0:0) gig! Az egri gólokat Tóthi Urbanovics és Bánfy szerezte. Cseh II. volt a mezőny leg­jobbja, mellette Bíró. Bánhidi és Bánfy játéka emelkedett ki. Ezzel a területi bajnokság küzdelmei befejeződtek, az egri csapat a második helyet szerezte meg. A Népújság tippjei a 38. hétre: FTC—Győr 1 Ózd—Honvéd x 2 Tatabánya—Ü. Dózsa 1 2 Dorog—Dunaújváros 1 Egyetértés—Szállítók 1 x Eger—Szeged x 1 iMskolc—Oroszlány 1 Debrecen—Szombathely 1 x Veszprém—Várpalota x 2 Sopron—Dombóvár 1 MTE—Győri Dózsa x 2 Cegléd—Kecskemét 2 x Borsodi B.—Bp. Spart, 1 Pótmérkőzések: Pénzügyőr—Nagybátony 1 x Gyula—Jászberény 1 M. Bányász—Szóin. MTE 1 Az Egri Spartacus NB n-es csa­pata legutóbb Gyulán vendégsze* repelt és kitűnő teljesítményt nyújtva fölényes, 7:1 arányú győ­zelmet aratott a Gyulai MEDOSZ ellen. A verseny folyamán a győz­tes együttes 2633 fával új megyei rekordot állított fel s ugyancsak egyéni csúcs- született egyéniben is: Tősi Pál 487 fával adta át a múltnak az eddigi 463-as rekordot. A szövetkezetiek győzelmükkel megerősítették a táblázaton jelen­leg elfoglalt 4. helyüket. Az egriek eredményei: Tősi 487. Pummer 458, Lukács J. 437, Molnár L. 426, Simon 421, Loscmczi A. 404 fa. Apróhirdelések m Állas Férfi segédmunkásokat teljesít­ménybéres munkára felveszünk, IX. kér. Gubacsi úti fatelepünkre. Munkásszállást, napi egyszeri ét­kezést biztosítunk. Jelentkezés: ÉM. Építőipari Anyagellátó és Készletező Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, X., Jászbe­rényi u. 38. ROZSA! a legszebb nemzetközi újdonságok, tulipán, jácint, nár­cisz gladiólusz. gyümölcscserjék,’ díszcserjék. Kérje díjmentes fajta- ismertetőnket. Szállítás . postám Székely dísznövénykertészet, Bu-i dapest, m.. Vörösvári u. 18. A Hatvan és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet mag- és nö­vényvédőszer boltjába üzletvezetőt keres. Bérezés megállapodás sze­rint. 1 ::s kb ■ iunxahelyCnk Itasi Es Önsegélyző CSOPORTJA. A* EK.r!Ja"á^éPZÖ Főiskola ok- Többféle méretü boroshordó el- t6b,eíj,6-t.0l'„ha,t bón‘'p,1 Időtartam- ad0 Molnár Antal, Gyöngyösoroszl; ra fűtőket alkalmaz. Jelentkezni le- K0SSUth u 30 hét a gazdasági hivatalban. ___________*_________________• El adó új igáskocsi, kétlovas, és egy sodrott ló, jó állapotban. Cím; Bozsik Elemér. Kál. A Mü. M. 214. sz. gyöngyösi Ipa­ritanuló Intézet (Katona J. u. 4.) a vízvezetékszerelő tanulók mellé szakoktatót keres. Ugyancsak a háziipari tanfolyamon a tanulók­kal az üvegfonást és raffiamunkát fogjuk tanítani. Mint óraadót, hoz­záértő szakoktatót keres az inté­zet. Jelentkezni f. hó 17-ig lehet, személyesen, az intézet igazgató­jánál. INGATLAN Eger belvárosában, Jókai u. 6. számú emeletes ház földszinti ré­sze, beköltözhetően eladó. Sürgősen eladó 2 szoba, fürdő­szobás, összkomfortos ház, beköl­tözhetően. Eger. Pacsirta u. 48. JÁRMŰ Duna oldalkocsi Ceglédi út 1. eladó. Eger, Termelőszövetkezetünk azonnali belépésre kerea gépcsoportvezetöi állásra gépészmérnököt, vagy négy év gyakorlattal rendelkező technikumi végzettségű szakembert. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a tsz központi irodáján, Kömlő, Május X. Tsz, Fő út 24. (Heves megye). VEGYES EHBAR hosszú zongora, 3000 fo­rintért eladó. Érdeklődni Eger, te­teifon 20—28. Köszönetét mondok mind­azoknak, akik drága édes­anyám temetésén fájdalma­mat részvétükkel enyhítet­ték. ifj. Bukucs József 15 éves korú. 8 általánost végzett fiatalokat felvesz egyéves fono—szövő ipari tanulónak a Magyar Pamutipar, Jelentkezés: Budapest, rv„ Grkel u. 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tudunk!

Next

/
Thumbnails
Contents