Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-06 / 210. szám
Hogy egy író, költő és humorista műveiből ki, mit tart a legjellemzőbbnek, az szubjektív megítélés dolga. Az még akkor is, ha „ítéletével” a televízió milliós közönsége elé lép, mint tette ezt Fejér István, a szombat esti Darvas Szilárd- műsor összeállítója. A néző kénytelen tudomásul venni, hogy az összeállító szerint ezek és ezek jellemzik legjobban az írót, s nem azok, amelyeket a nézők egyike másika annak tart Így aztán feleslegesnek tűnik azt vitatni, hogy Fejér István — akinek azért „volt valami köze” Darvas Szilárd életművéhez, s akinek szakértelmét úgy vélem teljesen felesleges mérlegre termi — ja számára legjellemzőbbnek tűnő versekből, slágerszövegek- böl, krokikból és jelenetekből állította össze ezt a műsort. És hogy egészen őszinték legyünk: sikerült is Darvas Szilárd legjellemzőbb vonásait bemutatni. Fanyar humora, esevegő stílusa, az élet nagy és apró gondjainak és gondolatainak nagyszerű ötvözője, lírai alkata valóban megformálódott az est keretében, hogy méltán tarthatjuk Karinthy Frigyes mellett korunk egyik kiemelkedő magyar humoristájának. Nem is itt, és elsősorban nem itt volt a hiba, hanem a keret-történet ben. A vitatkozó múzsák ötlete bizony már nem ötlet, elvitatkozgattak már képernyőn, színpadon nemegyszer és nem egy alkotóért és már az első pillanatbem tudtuk azt is, hogy „társbérlet”, békés egymás mellett élés lesz belőle. De még ezt is megenyhül ten hallgatja, nézi az ember, ha ... Ha: több szellem, több frisseség jellemezte volna a keret játékot és szövegét, amivel nem sokat tudott kezdeni sem Dómján Edit, sem l&koczky Zsuzsa. A vasárnap est műsorát egy sorozat második filmje jelentette. A sorozat — Hat ország hat filmje — nemcsak arra alkalmas, hogy a film eszközével, a televízió közreműködésével is szorosabbra fűződjenek a baráti szálak, de arra 's, hogy bepillantást engedjenek a „hatok” filmművészetének kulisszatitkaiba, képet adjanak egy-egy ország filmművészetének fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről. Ebből a szempontból rendkívül érdekes és tanulságos volt román barátaink filmje, a Savéi Stiopul írta és rendezte „Négy évszak”. Ez a balladai hangvételű, lírai bensőségre törekvő film a négy évszak, az emberi élet négy állomása epizódszerű bemutatásával az alkotó, munkálkodó és az emberi tevékenységben emberségét, boldogságát megtaláló egyéniségről akart vallani. Eszközeiben, gazdag és sokrétű kifejezési módszereivel, szimbólumrendszerével érdekes, sajátos alkotás. low Anton operatőri munkája helyenkint lenyűgözően kifejező erejű. Ám összességében mégis vontatott, nem igazán film ez a film. A balladai megoldásból a legfontosabb hiányzott, — a tömörség, s így vontatottá vált az alkotás, állóképek sorozatává, amelyek külön-külön lehetnek megkaAnyasági kereset Négy évszak póak, de együttvéve nem viszik tovább a cselekményt. A kevés cselekményt sem, mert másik fő hibája a Négy évszaknak, hogy a cselekmény helyébe a túltengő operatőri munkát és a szimbólumokait helyezte. Az embert cselekvésében lehet megismerni, — társadalmi, egyéni viszonyaiban, tetteiben, állásfoglalásában. Maga a film ugyan nagyon is egyértelműen foglal állást az alkotó, a teremtő emberi tevékenység mellett, de állásfoglalásának hitelét nem húzzák alá, éppen az imént említett hibák miatt, az epizódok cselekménytelenségéből levont konklúziók. Egy azonban tény, ebből a filmből is egyértelműen kiviláglik: a román filmművészet rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyek méltán nyújtanak alapot további és sikeres fejlődéséhez. Gyurkó Géza Emlékessünk John Daltonra9 a modern atomelmélet alkotójára A hogy a kortársak sze- a rénységét ismertek, tiltakozna John Dalton az ellen, hogy születésének 200. évfordulója alkalmával az egész világon mindenhol nagy ünnepségekkel emlékezzenek meg a kémia és a fizika fejlesztésében elért eredményeiről. Egyszerű emberként kezdte, s hatalmas tudományos eredményei ellenére végtelenül szerény maradt, haláláig. Egy kis angliai faluban egy hatgyermekes takács fiaként látott napvilágot. Nem járhatott magasabb iskolába, 12 éves korában azonban már szülőfaluja tanítójaként oktatta a nála idősebbeket. Haláláig fáradhatatlanul képezte önmagát, s ha egyetemet nem is végezhetett, London, Birmingham, Glasgow egyetemei hívták meg kémiai, fizikai, matematikai előadássorozatok tartására. Az angol és francia tudományos akadémia tagjai közé választotta. A tudományban sók helyen találkozunk Dalton nevével, így a színvakság jelenségét ő irta le először tudományosan — saját magán végzett megfigyelései alapján. A gázelegy ek oldékonyságával kapcsolatban is több törvény őrzi nevét. A kémia területén elért legismertebb eredményét lényegileg a matematika segítségével érte el. Abban az időben, a XIX, század legelső éveiben, világszerte nagy vita folyt a kémiai vegyületek összetételére vonatkozóan. A francia Proust saját és mások vizsgálatai alapján azt mondotta ki, hogy a vegyületekre a szigorúan meghatározott összetétel a jellemző (állandó súlyviszonyok törvénye), ugyanakkor viszont sokan nem voltak hajlandók ezt elismerni. Azt s felhozták Proust megállapítása ellen, hogy ugyanazok az elemek különböző súlyviszonyokban is egyesülhetnék egymással. így ismert volt, hogy a réz az oxigénnel 88,5 százalékot,5 százalék, és 79,7 százalék:20,3 százalék arányban is vegyülhet, a körülményektől függően Rákóczi zászlaja alatt: Meghirdették A vörös zászló hőseinek útján elnevezésű úttörőmozgalmat (Tudósítónktóty; A nyár elején a Magyar Néphadsereg megőrzésre az úttörőkre bízta a munkásmozgalmi és forradalmi zászlókat. A pajtások e zászlók alatt táboroztak és felelevenítették munkásmozgalmi ismereteiket, a haladó hagyományokat. A zászlók táborról táborra és megyéről megyére vándoroltak. A Rákóczi-szabadságharc zászlaját a nógrádi, borsodi, Hajdú megyei és szabolcsi úttörők mellett a hevesi pajtások is őrizték. A zászlót vasárnap ünnepélyes külsőségek között adták vissza néphadseregünk képviselőinek Salgótarjánban, a Zója-ligetben. Ezen az ünnepségen hirdette meg a Magyar Úttörők Szövetségének elnöksége A vörös zászló hőseinek útján elnevezésű mozgalmat. Célja, hogy a pajtások még aktívabban bekapcsolódjanak munkásmozgalmi hagyományaink ápolásába, emlékeink gyűjtésébe. Az ünnepségen mintegy ötezer kispajtás között ott voltak Heves megye úttörőinek képviselői is. Az egyéves gazdag program megvalósításából ők is kiveszik a részüket, anr nál is inkább, mert a szomszédos Nógrád megyével együtt sok, haladó munkásmozgalmi emlékkel rendelkeznek, összegyűjtésük és megörökítésük valódi harci féladatot jelent majd a megye úttörőinek. A mozgalom meghirdetése után A vörös zászló hőseinek útján nagytanácsa megtartotta első ülését, amelyre Karancs- betényben, a nógrádi partizáncsoport ^egykori főhadiszállásán került sor. A nagytanács ülésén megjelentek a Nógrád megyei munkásmozgalom veteránjai is. A megyék úttörőképviselőinek egy csoportja. (Foto: Koppány Gy$ (igaz, hogy így két különböző sajátságú anyag jön létre). D alton érdeme, hogy ebben és az ehhez hasonló esetekben felfedezte a törvény- szerűséget, s megállapította) hogy ha két elem egymással többféle súlyviszony szerint alkot vegyiiletet, akkor as egyik elemnek bizonyos meghatározott mennyiségéhez a másik elemnek olyan mennyiségei járulnak, amelyek úgy aránylanak egymáshoz, mint az egyszerű egész számok (a rézoxidok esetében 1:2). Ez az úgynevezett többszörös súlyviszonyok törvénye, rövidesen a klasszikus kémia egyik alaptörvényévé vált. Dalton ezzel a felfedezésével eldöntötte a vitát, s világra szóló nevet szerzett magának. Már kevesebben voltak hajlandók elhinni, hogy a többszörös súlyviszonyok törvényéből egyenesen következik, hogy „minden test a rendkívül parányi részek óriási számából áll, amelyeket a körülmények szerint erősebb vagy gyengébb vonzóerő tart össze”. Több mint kétezer éves volt akkor már az atomelmólet, ez azonban inkább csak filozófiai kategória volt addig, s csak Dal- tón szolgáltatta ennek természettudományi bizonyítását) Először Dalton tételezte fel, hogy annyiféle atom van, aihány elem, tehát minden elemnek jellemző nagyságú (súlyú) atomja van. A súlyviszonyok alapján először ő határozta meg az egyes elemek viszonylagos súlyát (atamsú- íyát), amelyet azóta csak pontosítani kellett. 'T'öbb mint fél évszázad- nak kellett eltelni^, míg Dalton atomelméletiét a tudományos világ többsége elfogadta, ő már nem érhette meg nézeteinek diadalát, amikor 78 éves korában meghalt, valószínűleg nem is képzelte, milyen hatalmas tudományos fejlődésnek vetette meg alapját Tudósi és emberi nagyságát csak most, az atomkorszak küszöbén látjuk teljes egészében, s állíthatjuk mindnyájunk elé példaképuL Dr. Szökefalrn-Nagy Zottát főisk. tanár, a TIT tagja * Ebben költöttek, igaz. a regényben a nevek de maga Mmim 1966. szeptember 6., kedd Végtére is, meg kell védenünk a magántulajdont, az egyéni kezdeményezést! Khelton hallgatói ilyenkor mindig buzgón helyeseltek. Persze, valamennyiükbe azt a gondolkozást plántálták kiskoruktól fogva az iskolában éppúgy, mint a rádión, televízión, újságokon keresztül, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, ott mindenki feljuthat a csúcsra — a millió dollárokig. S valamennyien erről álmodoztak. Ráadásul olyan állásuk volt, amelyben megszedhették magukat, megalapozhatták jövőjüket. Ahány tiszt szolgált a 10—10-es alakulatban, mind azt tervezte, hogy leszerelés után valamilyen vállalkozásba kezd, nem dolgozik majd, hanem csak dolgoztat. A 10—10-es alakulatnál jól fizettek, nemcsak Rowersnak volt 2500 dollár a fizetése, hanem a többiek is legalább eny- nyit kaptak. Ez megnyitotta előttük az amerikai paradicsom kapuját Khelton nem rejtette véka alá azt a véleményét sem, hogy a „vörösökkel való leszámolás” az Egyesült Államokra vár. — Mi vagyunk a legnagyobb és legerősebb ország a szabad világban — folytatta fejtegetéseit. — Nézzetek körül Nyugat- Európában. Ha egy kormánynak elfogyott a pénze, hová fordul? Csak ír az elnöknek, sz pedig a szenátus elé viszi a dolgot. S máris útnak indul a dollár, s kihúzza azt a kormányt a pácból. Az élet fellendül, az emberek jobban élnek, mint azelőtt. Vagy itt van Törökország. A kormány fél a vörösöktől, egyedül nem tudna nekik ellenállni. Itt vagyunk mi, s ez elég. Olyan csönd van, amilyen kell. De én mondom nektek, fiúk, ez csak olyan vihar előtti csend! A vihar már nincs messze. Nem lehet mesz- sze. El fogja söpörni ellenségeinket. Ez Amerika szent hivatása! A napok kényelmesen, de egyhangúan múltak. Négy esztendő alatt Rowersnak mindössze csak 15 alkalommal kellett felszállnia, amikor felderítő repüléseket végzett a szovjet határok mentén. Az afgán —szovjet határ fölött a pilóta rutinosan nyomogatta a megadott helyeken a különleges fényképezőgép gombját. Ott, a levegőben sem érzett nagyobb nyugtalanságot, mintha szülővárosának utcáin sétált volna. S alig várta, hogy végre bevessék arra a bizonyos nagy feladatra. Már csak azért is, hogy a támaszpont pénztárában végre felvehesse a visszatartott dollárezreket. Khelton ezredest hiábavaló lett volna faggatni, vagy éppen sürgetni, hogy mikor kerül sor erre a bevetésre. Az ezredes úgy hallgatott, mint egy egyiptomi szfinksz. De Rowers hogyan is tudhatta volna meg; mikor kerül ő sorra? Azt sem tudta, pilótatársai közül ki járta már meg a „nagy utat”. Időnként el-eltűnt ugyan egy- egy társa, hogy aztán néhány nap, vagy néhány hét után ismét megjelenjen Indzsirliki- ben. Hol jártak? — nem ismerhette. Rowers maga is többször járt távol — egy alkalommal Washingtonba repült, hogy onnan oktatórepülőgépet vezessen Wiesbadenbe, az ott székelő amerikai légi kémkedési parancsnokságnak, máskor pedig Japánba, az ottani légi támaszpontra vezetett egy U—2-es repülőgépet. Most már bizonyos volt benne, hogy az U—2-ők nemcsak Törökországban, hanem másutt is állomásoznak. Japánból például épp olyan jól el lehet indulni a Szovjetunió feletti kémrepülésre, mint Ind- zsirlikiből. S ott, a japán repülőterén is látott olyan pilótákat, akikkel annak idején együtt vett részt kikép>zésen. A nevüket nem tudta, hiszen akárcsak ő, valamennyien fedőnéven szerepeltek a tanfolyamon, de annyi bizonyossá vált számára: ott is olyanok állomásoznak, akiknek a munkája az, hogy „kinyissák az orosz eget”. A nyílt égről a politikában ismét sok szó esett. — Herber érti a dolgát! — magyarázta Norton Rowers- nek, letéve a New York Times-t, amiben a külügyminiszter beszédét olvasta. — Megint jön a „nyílt éggel!” Ügy tesz, mintha már nem nyitottuk volna ki az oroszok egét. Én mondom neked, öregem, az elnök és Herter nagy- gyá teszik Amerikát. A szenátusban valamelyik ostoba a múltkor azt mondotta, hogy nem tudja a kormány jobb keze, mit csinál a bal. Hát ez nem így van. Ez a nyílt ég javaslat jobb fedőterv számunkra, mint akárhány polgári igazolvány ... Mert miképpen gondolkozhat az orosz? Csak úgy: ezek az amerikaiak az ő engedélyüket kérik, hogy lefényképezzék őket felülről. Ha p>edig az ő engedélyüket kérik, akkor szükség van az engedélyükre. Fogalmuk sincs róla, hogy mi már megoldottuk az ő hozzájárulásuk nélkül is a dolgot! Norton kifejtette a véleményét Spelmann bíborosnak is, aki egy alkalommal szintén meglátogatta néhány szenátor társaságában, az Adana mellett fekvő amerikai légi támaszpontot. Kora hajnalban érkezett, de nem bíborosa ornátusban, hanem egyszerű, de jól szabott polgári ruhában. A török rendőrök, akik, amerre a gépkocsik útban a légi támaszp>o»t felé elhaladtak, minden teremtett lelket elzavartak a közelből, maguk sem tudták, hogy kinek az inkognitóját őrzik. Sp>elmann megtekintett mindent, aztán beszédbe elegyedett a tisztekkel. Az igazat megvallva, nem mindenki vetett ügyet rá a 10—10-es alakulat emberei közül sem. Khelton ezredes azonban ott sürgött-forgott körülötte — s ha Spelmann valakit megszólított, a szemével intve adta tud túl, hogy jól vigyázzanak, mert fontos emberrel beszélnek. A tisztek egy része — hiszen alig néhányan voltak katolikusok közülük, s nem jelentett számukra sokat az amerikai katolikus egyház feje — azonban egyszerűen kereket oldott. Norton azonban bátran és őszintén beszélt a bíborossal. Sp>elmann —, aki bizonyosan mindenről tudott — meglehetősen óvatosan nyilvánította véleményét. , (Folytatjuk^ t egyszerűen nem vettek tudomást beosztott tisztjeikről a szolgálati érintkezésen kívül. Khelton gyakran megjelent a klubban, ahol — akárcsak Bad Wald-ban, vagy az U—2-es kiképzés idején az oktatótáborban — a pilóták élete zajlott. Khelton szívesen elbeszélgetett tisztjeivel, s különösen érdekes dolgokat mesélt nekik a Szovjetunióról. Három esztendeig szolgált a moszkvai követségen, mint a légügyi attasé egyik beosztottja, s beutazta a Szovjetunió számos vidékét. — A vörösök — szokta mesélni az ezredes — nem akarták, hogy lássak ... Ezért igyekeztek korlátozni a mozgásomat Ott, ahol valami érdekesség adódott, ami engem, a repülőtisztet különösen érdekelt, mindig az utamat állták. De azért én láttam. Láttam, hogy fene erősek. Nem lesz olyan könnyű velük elbánni, mint némelyik írógéplovag gondolja Hearstéknél... De el kell bánnunk velük, fiúk, elóbb-utőlbb nem kerülhetjük ezt ei... XIX.. Rowers úgy gondolta: az ilyesmi Törökországban magától értetődő, s az ottani ember jelleméből fakad. Az Egyesült Államok demokráciája nem tűrne ilyen módszereket, s Amerikának teljesen jogos azaz igénye, hogy Törökországot irányítsa. A főhadnagy látta, milyen óriási szerepet játszanak ebben az országban az amerikaiak. Norton gyakran magyarázta neki, hogy T örökország a legszilárdabb bástyája az Egyesült Államoknak a földnek ezen a részén. — És innen csak egy ugrás a Szovjetunió! — mondta Norton. — Itt megvetettük a lábunkat, s innen ha kell, megelőzhetjük a vörös támadást... A „vörös támadás”-t nemcsak Norton hangoztatta, hanem Khelton ezredes, a 10—10- es egység parancsnoka is. A széles látókörű, művelt ezredes bejárta az egész világot, és — legalábbis Rowers így hitte — meg is ismerte. Az ezredes közvetlenségével tűnt ki, nem olyan fennhéjázó és fölényes, mint némely parancsnok, akik
