Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-21 / 223. szám

Egri ismerősök 30 év Bacchus szolgálatában La Pasionaria beszél lyeket „borai” nyertek eddig a hazai és nemzetközi borver­senyeken. Idős fejjel, 45 évesen, elvé­gezte a borászati technikumot, elmélettel is cementálta felbe­csülhetetlen tapasztalatát, gya­korlati tudományát. Neki meg­adatott, hogy a szőlők és borok titkait kiismerje, ám tudását sosem rejtette véka alá. Tanít ma is, neveli utódait, Eger sző­lő- és borkultúrájának fiatal, biztos támaszait. — Miről ismerni meg a jó bort? — Szín, tisztatság, illat, egy­szóval a „buké”-ról, s az íz­ről, a zamatról. A jellemes eg­ri borokban ez mind „együtt van.. Fenn, a szőlőhegyekben már a szüret színei, ízei és illatai töltenek be mindent. A Leány­kát már puttonyozzák — ez­zel kezdődik az ősi ünnepélyű szüreti nyitány, az esztendőt lezáró, mámort ébresztő, lenyű­göző szimfónia. S a hatalmas pincében már várják a hegyek tüzes levét, a baritonhangú hordók. Tisztán, rendben sora­koznak a borkészítő szerszá­mok: a vákuumszívó, a bogyó­zó, a léválasztó, s a villanymo­toros, nagy présgépek, ame­lyék óránként 40 mázsa szőlő­szemet dolgoznak fel. ... Betérünk a föld gyomrá- ha. Fejünk felett mésztufa bol­tozatok faragott ívei, s villany­fényben „pislogó”, bort érlelő nemes penészek tenyészete. A lapó vékony üvegcsövén Me- docot zuborogtat poharunkba, ő maga a kedvencével koccint — Leánykával. Mozdulatai ki­mértek, ünnepi szertartásosak. Ízleli az első kortyot. Szemé­nek játéka, kedélye telítettsé­ge szivárvánnyá bomlik. A lé­lek feloldódó elégedettsége szirmozza száját, arcán bölcs derű. őseink szelíd papjai ál­doztak így szentélyükben. S neki Bacchus birodalma 30 esz­tendő óta — munkahelye. Pataky Dezső Szemünk szeretettel simogat­ja a vendéget. Megöregedett, ez az első fájdalmas gondolat, ahogy a szép, fáradt arcú, fe­hér hajú asszonyt nézzük. Fe­lette is elszállt az idő — és mi­lyen idők! —, pihennie kelle­ne. hiszen már igazán nagy­mama korban van, elrriúlt het­ven éves is. De talán azon cso­dálkoznánk a legjobban, ha pi­henne. Alakját legendák szövik körül, nevét mély tisztelettel említik százmilliók világszerte. Fél évszázada halad az „egyet­len úton” — ahogy életrajzá­ban megírta —, a küzdelem út­ján, a spanyol nép szabadsá­gáért való harc útján. Azt mondják, ha Dolores Ibárruri szólt a néphez, tűzbe mentek érte. Most feláll. A csepeli mun­kások meghatott csendben fi­gyelik, amint lassan a mikro­fonhoz lép. Úgy tűnik, az állás is nehézére esik, kezére tá­maszkodik. Tisztán csengő, ér­ces hangja meglepetést kelt. Ahogy beszélni kezd, átalakul. Szeme lángol, szava tüzel, a le­vegő átforrósodik, és ő — meg­fiatalodik. A lágy spanyol nyelv zenének tűnik ajkáról. Néhány mondat, és minden sége, ügyes szónoki fogások, pátosz? Nem. Itt valami másról van szó. Ibárruri a munkások nyelvén beszél. A baszkvölgyt bányászlány, aki bányász férje első letartóztatása után, húsz­évesen fellázadt és harcba in­dult a munkások jogaiért, és egész életét e küzdelemnek szentelte, tökéletesen ismeri a munkások nyelvét. Valami su­gárzik belőle, amikor Spanyol- országról beszél. Fájdalom bo­rítja el arcát, ha a nép szenve­déséről, és büszkeség, amikor állhatatos, minden terrort meg­vető bátorságáról szól. Szavai szenvedélyesek. Belülről, a szi­véből fakadnak. Milyen külö­nös, hogy a neve, melyet első cikkei szignálására vett fel, s mellyel ismertté vált: La Pasio- naria (A szenvedélyes). Szép név, találó név, s ha valakire illik, az Dolores Ibárruri. Fájlaljuk, mikor elhallgat. Maradj még közöttünk, mon­danánk, s beszélj. Igen, ilyen­nek képzeltük a nagy forradal­márt, a spanyol polgárháború a híres La Pasionáriáját, a fasiz- y mus elleni harc legszenvedé- 11 lyesebb, leglángolóbb, legne­n mesebb alakját. >- Szilágyi Éva PANASZKODOK Énekkar alakult a gyöngyösi új gimnáziumban \ könyvelő, több osztályvezető, a szakszervezeti bizottság kirán­dulást' szervező albizottsága családostól és rajtuk kívül még hat dolgozó. Megették a bog­rácsgulyást, aztán megindult a beszélgetés. Eleinte kollektive folyt, de így nagyon nehézke­sen ment. Később kisebb cso­portokra bomlott a társaság, és akkor már szóba került, hogy a főmérnök felesége nem tege- zödik a takarítónővel, viszont a takarítónő csupa mócsingot kapott, a főmérnökné meg két- kanálnyi színhúst és a kenyér­nek a serclijét. Egyik társaság azt panaszolta, hogy a főköny­velő felesége egy nagy jénai edényt hozott tányér helyett, a másik helyen azokat szidták, akik otthon maradtak, a har­madik csoportban pedig vala­ki azt mormogta, a fogai kö­zött, hogy azoknak volt eszük. Volt, aki titokban statisztikát készített: a vezetők kivel és hány percig társalogták, mi­közben úgy jártak körben a társasán szórakozó fényesítőlc és gombolyítok között, mint hajdan a főhercegek a cercle- nél. Estefelé mindenki titok­ban az óráját nézte, de senki sem akart elsőként indulni, nehogy a kollektív élet meg- bontójának tűnjék... Hétfőn az igazgató és a szak­szervezeti bizottság titkára de­rűsen jegyezte fel kimutatásai­ban: egy .,betervezett” kollek­tív megnyilvánulást teljesítet­tek. és az e célra elkölteni ter­vezett ry-nzösszeavek marrdck- trienul a nyakára, hágtak, Benedek Miklós gozó jelen legyen és barátkoz­zék egymással. Találkoztak ugyan itt-ott némi kispolgári eredetű csökönyösséggel, ami­kor például a háromgyerekes Strigulám olyasmit mondott, hogy egész héten dolgozik, ba­rátkozhat eleget a munkatár­saival, de szombaton délután neki mosni kell, meg takarítani, meg miegymás. Ez persze át­látszó kifogás, mivel ki akarta magát húzni a' kollektív élet alól, hiszen sok még benne a kispolgári elem, de majd a ki­rándulás levegője, az áradó tö­mény együttlét meggyőzi állás­pontja helytelenségéről.. . A kiránduláson megjelent az igazgató, a főmérnök, a ju­rám is; kora délután közös erővel megfőzik a bográcsgu­lyást, megeszik, hogy később ne legyen rá gond, azután szó­rakozzék ki mint tud, de lehe­tőleg együtt. Hiszen a kirándu­lás célja a kollektív szellem elmélyítése, hogy a dolgozók a fehér asztal mellett, illetve a zöld gyepen közelebb kerülje­nek egymáshoz, és így tovább. A szakszervezeti bizottság albizottsága szorgalmasan fel­kereste a Felhőfényesítö és Gombolyító Vállalat összes munkahelyein a dolgozókat, hogy elbeszélgessen velük a ki­rándulás hasznosságáról, és ar ­ról: az igazgató milyen súlyt helyez arra, hogy minden dol­A vállalatnál már hetek óta és volt minden beszélgetés fő témája: mikor lesz az üzemi kirándulás? Az igazgató a szak- szervezeti bizottságra, az meg az igazgatóra hárította a kez­deményezést, végül is közös erővel döntöttek: szombaton délután két órakor találkoznak H busznál és megy a társaság a tó mellé, ahol a vállalatnak egy kerekeken gördülő alkal­matossága, egy kivénhedt fa­bódé rontja a tóparti képet. Ez a bódé egyébként büszkén vi­seli egyik falán a „Felhőfénye­sítő és Gombolyító Vállalat üdülője’’ felírást. Megkezdődött a tervezőmun­ka. A szakszervezeti bizottság külön albizottságot jelölt ki a lebonyolításra. Ez annál is cél­szerűbb volt, mert az igazgató és a pénzügyi vonatkozásokat ellátó főkönyvelő mindig ellen­tétesen intézkedett és szükség- szerűvé vált, hogy valaki vagy valamilyen szerv a sok intéz­kedést kissé koordinálja. Meg­kezdődtek a számolgatások: minden dolgozó kap egy nagy­szerű, ingyen bográcsgulyást. Ha magával hozza a feleségét vagy egyéb családtagját, azért fizetni kell. Az összeg kibír­ható, másodosztályú vendéglő­ben sem drágább. Igaz, oda nem kell evőeszközöket és edé­nyeket vinni. Elkészült a prog­— Úgyszólván naponta jön­nek a panaszok: élőszóval a fogadási órákon, s borítékba zárva. Az idén, szeptember elejéig 107 levelet kaptunk. — Honnan ... ? — A legtöbbet Budapest­ről ... ?7? ... természetesen megyei pa­naszokkal. Sokan ugyanis nemcsak a munkahelyük veze­tői iránt, hanem hozzánk is bi­zalmatlanok s így szívesebben keresik fel saraikkal a Ma­gyar Rádiót, a Népszabadságot, vagy éppen a pártközpontot, így a rövidebb út helyett „né­mi” kerülővel érkezik hozzánk kivizsgálásra a bejelentés. Egy kis statisztika. Az első fél év leveleiből legtöbb az SZMT-nek, az ÉDOSZ-nak, a legkevesebb pedig a Pedagógus Szakszervezetnek jött. Viszont egyetlent sem küldtek a vas­utas és a közlekedési dolgozók. S különös, hogy a 82 panasz közül mindössze 23 a közvet­len! Miről írnak? Belelapozunk a dossziéba. Hatvanból írta egy gépkocsi- vezető, hogy őt vállalata rend­szeresen bírsággal sújtja a: üzemanyag-túlfogyasztásért. Igazságtalannak tartja! — A vizsgálat során azonban kidé rült, hogy szó sincs törvény­sértésről: a panaszos még i meglehetősen rossz útviszo nyok s a különféle műszak hiányosságok miatt — 135 szá zalékra felemelt üzemanyag normát is túllépi! Az emlege tett két—háromszáz forinto: büntetések helyett pedig cső dálatosképpen olyan papiról kerültek elő, amelyek egyikéi például az állt, hogy az ere deti 22,80-as büntetést 11,40-n 'csökkenti a vállalati döntő bi zottság. — Bizony gyakran előfordul hogy „felültetnek” bennünkel alaptalanul vádaskodnak, vág olyan apróságok miatt panasz kodnak, amiket igazán helybei is elintézhetnének. Néhány szó val az üzemi, vállalati szak szervezet titkáránál... Termé szetesen igazi, jogos panaszol is akadnak... Nem, nem a gyöngyösi G. I ügyére gondolt bizonyára, hi szén a dosszié tekintélyes, 7 lapból álló irathalmazáról má a megyei ügyészség is megálla pította, hogy vajmi kevés ab ban az igazság. Hogyan intézik ? A'z SZMT pontos nyilvántar tást vezet a beérkező panaszo levelekről s azokat — atte függően, hogy melyik terület ről, kitől érkezik — az illető kés szakszervezeti megyei bi zottságoknak adják kivizsgálás ra, elintézésre. Egy postás gépkocsivezet reklamálta, hogy rendszerese: kiküldetésben dolgozik, s napi díjait havonta mindössze két szer kapja. A szakszerveze ■ közbenjárására intézkedett , miskolci igazgatóság, hogy gyakrabban fizessék az esedé­kes napidíjat. Gyöngyösről panaszkodott egy hivatalsegéd, hogy az 1964- es évre egyáltalán nem kapott szabadságot a. munkahelyén s tavalyra is mindössze 6 napot engedélyeztek a számára, mert fél műszakos dolgozó. — Levél­ben közölték véle a Munka Törvénykönyve ide vonatkozó rendeletét, miszerint minden dolgozót évente 12 nap szabad­ság illet egységesen, s ezt munkahelyén bárki kérheti. Rokkant férje nevében írt egy ecsédi asszony, akinek élet- társa tavaly január óta nem képes dolgozni, s a megye kü­lönböző munkaképesség-csök­kentő bizottságai ez év tava­száig sem tudtak egységes ál­láspontra jutni abban, hogy a munkahelyén időközben nyug­díjas állományba sorolt dolgo­zó rokkanttá nyilváníthato-e, vagy sem. A levél megírásá­nak időpontjában a férfi már tavaly december 15-től volt fi­zetés nélkül, s így kölcsönből élt a család. Ha valakinek oka van a panaszra, ez az ecsédi asszony igazán panaszkodha­tott... — Milyen választ kapott? — Közbejártunk az ügyben, s tudomásunk szerint az ille­tő már kapja a rokkantsági nyugdíjat Több bizalmat! A beérkező panaszoknak még egyharmada sem érkezik köz­vetlenül a feladótól... A me­sebeliek legkisebb ügyükkel is Pestet keresik fel, oda „ko­pogtatnak”, ahol legkevésbé is­merik őket, életüket, munka­helyüket ... S ott gyakran fét- ' reteszik a levelet, így nemegy­szer késedelmesen érkezik a szakszervezethez. Addig pedig 1 természetesen „áll” a panasz. — Több bizalmat érdemélné­nek a munkahelyi szakszerve- j zetek, s maga az SZMT... — Miért hiányzik vajon es . a bizalom? — Szokásból. Rossz szofcás- : ból... Sokan úgy vélik, hogy csak az országos szervektől ■ várhatnak segítséget... Néha persze mi is hibásak vagyunk: . egyes megyei bizottságaink ■ hajlamosak arra, hogy felüle­tesen intézzenek egy-egy ügyet s ez könnyen megrendíti a bi­zalmat ... A munkánkat egyéb­ként igyekszünk állandóan ja­. vítani s ez alól nem kivétel a í panaszos levelek intézése sem. Vastag dosszié Emberek, . életek, sorsok. Elutasító válaszok, megnyug- . tató sorok. Orvosolt sérelmek. ’ — Kapták-e már köszönő le­1 velet... ? — Nem azért dolgozunk...- Kötelességünk segíteni... i Gyóni Gy«la körbe jelentkeztek. A diákok kérésére az igaz­gatóság úgy döntött, hogy énekkart hoz létre. Egyelőre hatvantagú leánykórus ala­kult, amely már a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom ünnepségére készül Bakos Er­zsébet zeneiskolai tanár irá­nyításával. Ezen a napon tart­juk meg iskolánk névadó ün­nepségét is. Az új gimnázium nagyszerű lehetőségeket biztosít a tanu­láshoz, amit a diákok örömmel használnak ki. (Tudósítónk, Kiss Erika írja): Gyöngyösön, az új gimná­ziumban a tanévkezdés nehéz­ségein lassan túljutunk. Az el­ső napok nemcsak azzal tel­tek el, hogy segítettünk a be­rendezkedésben, a takarítás­ban, hanem találgatásokkal is: ki lesz a magyar- vagy a ma­tematikatanárunk. Aztán las­san minden elrendeződött. Már az első napokban hoz- zákezdtünk a szakkörök meg­szervezéséhez. A legtöbben a matematika, fizika, kémia, ma­gyar, testnevelés és orosz'szák­„Ha nem orvosolják a sérel­memet, feljebb megyek... ! Egészen a...” Naponta elhangzik, gyakran egyszerre több helyütt, több­ször is. Ismerős. A Szakszervezetek Heves me­gyei Tanácsának egyik irat- szekrényéből vaskos dosszié kerül elő: a különféle bejelen­téseket őrzik benne. Levelek - kerülővel Az SZMT titkárával, Szabó Istvánnal beszélgetünk a leve­lekről. — Gyakran érkeznek? szem megbabonázva tekint a szónokra. Varázslatos, ahogy percek alatt kapcsolatot teremt hallgatóival. Mi az, ami ilyen lenyűgöző? A beszéd Urai szép­barnulni kezdenék, s a bo­gyók puhák, vékony héjúak és könnyen leválnak a fürtök ko- csányáról. A zöldessárga fajta, mint amilyen a Lányka is, tel­jes éréskor áttetszővé válik, a bogyó leve sűrű lesz, édes és ragacsos, s a magvak könnyen bomlanak ki a húsos részből. — A szüretet teljes éréskor kell kezdeni. Ha kapott elegen­dő napfényt a szőlő, a borral hiba nem lehet. Az 1964—65-ös szüretekről beszél, akkor a szőlőszemek még decemberre sem értek vol­na be teljesen. Aztán a must ülepítését magyarázza — ez adja a bor tiszta, áttetsző szí­nét. Aztán arról szól, ahogyan a „nyers” bort lehúzzák és de­rítik. — A borral úgy kell bánni, mint az élő gyermekkel. Ha gondozák, vigyázzák, a beteg­ségek el nem érhetik ... A szőlőről, a mustról, a bor­készítés munkájáról valóban úgy beszél az idő® mester, mintha valami élő világ tit­kait tárná fel. Precízen, pon­tosan idéz minden mozzanatot. Azt tartja: csak a pontos mun­ka adhat tisztességet az ember­nek! László Mihály tisztessé­géről tanúskodnak kitünteté­sei (kétszeres kiváló dolgozó, s a Munka Érdemérem ezüst fo­kozatának birtokosa), s azok az arany- és ezüstérmek, ame­' Á várost ölelő szőlődombo­kon beérett gyümölcsök, kör­te és szilva illata terjeng. A Szőlőfürtök is kacérkodók: egyik lüktető eöld, viaszos fényű, sárgába a másik ezüstös ham- :vasságú. A tő- kék még nem meztelenek, de egy-egy levél már mintha pi­ronkodnék, rőt. A szőlőről a bor, a borról meg a nemes Italok gondos tudósa jut eszembe: Miska bácsi. László Mihály. Az Eger—Gyön­gyösvidéki Ál­lami Pincegaz­daság ámyék- ezalai főpincé- szetének veze­tője harminca­dik esztendejét tölti a szőlők és borok biro­dalmában. Az foz derét mái fején viseli ötvennégy éves Nélülözhetet- Icn tapasztó, latú ember, egri gyükét — így tisztelgett előtte Hazai naplójában az író, Féja Géza. Egri tájban fogant, itt épí­tette szolgálattal és teremtéssel életét, emberségét, szőlőhöz és borhoz értő tudományát. Heten voltak testvérek, aztán egye­dül maradt Hétéves, mi­kor szülei is a halál- ba költöztek, s teljes árvaságra jutott. A hátrahagyott szőlő­földön kezdett dolgozni, aztán napszámoskodott mások szőlő­jében, s 23 éves, mikor pince­munkásnak bekerülhetett a bor- és sömagykereskedési céghez, Steinerékhez. Aztán a Steiner-féle pincét átvette az Eger—visonta Pincészet Rt, s ő pincemesteri rangot kapott. Mikor 1949-ben mai vállalata szerveződött, szinte első em­berként vállalt feladatokat. Az aranyzöld venyigéket, a rangos, nemes borok sok faj­táját sorolja, magyarázza. A Leánykát, a Bikavért, a Médoc noirt. Rajongója és tudós is­merője az aranyló fürtöknek, amelyek zamatot a földtől kap­nak, illatukat és erejüket, tü- aességüket a napfény telíti — és hírnevükhöz maga is hozzá­ad valamit. Ki is felelhetne jobban arra m kérdésre, amire az emberek mindig is kíváncsiak voltak: — Hogyan készül a jó bor? — A jó bor születése a szü­retnél kezdődik... A szüretet a legjobb akkor kezdeni, ha a kocsányok már

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents