Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-13 / 191. szám
Izgalmas 90 perc lesz valamennyi pályán Az Egri Dóssá Debrecenben kezd — Minden pontra szükségük van 1\B lil-as csapatainknak Vasárnap teljes gépezettel beindul az 1966. évi labdarúgó-bajnokság őszi fordulójának küzdelmei. Valamennyi NB-s és megyei labdarúgó csapat pályára lép, hogy megküzdjön a bajnoki pontokért. Megyénk egyetlenegy NB L B-s labdarúgó-csapata, az Egri Dózsa vasárnap idegenben. Debrecenben lép pályára a DVSC ellenében. Az egriek alapos munkával készültek az őszi fordulóra, s annak is első találkozójára, amelynek kimenetele egyik csapat számára sem érdektelen. A DVSC a tavaszi forduló végén jó játékkal vívta ■ ki magának az első helyet, míg az egriek a 4. helyen végeztek a tabellán. A debreceniek odahaza, ä Nagyerdőben valamennyi csapatnak „nagy ellenfél”. Papírforma szerint biztos debreceni győzelem várható, hiszen az első fordulóban a Vasutas játékosok Egerből is majdnem elvitték mindkét pontot Emlékezetes, hogy Alaxainak az utolsó percekben sikerült fejes góljával kiegyenlítenie, s az egyik pontot itthon tartania. Az egri lilafehórek is nagyon készültek erre a találkozóra és várható, hogy jó játékkal, teljes erőbedobással veszik fel a harcot a vasutasokkal, s síkéiül az egyik pontot elhozniok. A csapat vezetői ennek reményében utaznak el, s ha a két különvonat utasai, a lelkes egri szurkolók, akik elkísérik csapatukat Debrecenbe, végig buzdítják fiaikat, hazai környezetet teremtenek, ez a célkitűzés nem is látszik majd olyan elérhetetlennek. Szentmarjay edző a pályára lépő csapatot a mérkőzés előtt jelöli majd ki. (Hanus és Sárközi hétközben megsérült.) Megyénk NB III-as együttesei közül a Petőfibánya, a Hatvani Kinizsi, és az Egeresein otthonában fogadja ellenfeleit, míg a MÁV HAC és a Gyöngyösi Honvéd idegenbe látogat. Izgalmas mérkőzésre van kilátás Petőfibá- nyán, ahol a helybeli Bányászegyüttes Kisterenyével találkozik. A hazai csapat az utóbbi hetekben .jó játékot nyújtott és ha ezt meg tudja ismételni vendégeivel szemben is, biztos győzelmet arathatnak. A Hatvani Kinizsinek nehezebb lesz a dolga a Balassagyarmattal szemben. A csapatnak nagy szüksége van már most minden bajnoki pontra, hogy elkerülje a veszélyes zónát, a kiesést. Szoros eredmény, döntetlen körüli eredmény várható a találkozó végén. Egercsehi idegenben kezdte az oszd fordulót, és győzelemmel! Ez a teljesítmény nagy örömet szerzett a hazai szurkolóknak, a csapat vezetőinek és e győzelem megismétlését várják az első otthoni mérkőzésüktől is, amelyet Mátészalka ellen vívnak meg. A döntetlen eredmény rríár meglepetésnek számítana. A fővárosban a Bp. Vegyiművek lesz az ellenfele vasárnap a Gyöngyösi Honvédnak. A hazaiak saját pályájukon minden csapatnak sok bosszúságot okoztak már, s így elképzelhető, hogy a gyöngyösi fiúk sem tudnak velük megbirkózni. Amennyiben szív- vel-lélekkel végighajtják a piros-fehérek a 90 percet, nem ismernek elveszett labdát, az egyik pontot, esetleg mindkét pontot elhozhatják a fővárosból. Tisztességes eredmény elérésének tudatában utazhat a MÁV HAC Rudabányára. Ru- dabánya látszik esélyesebbnek ezen a találkozón. A hatvani vasutas fiúk vasárnap otthonukban szenvedtek vereséget, amely annak volt köszönhető, hogy védelmük rosszul állt a lábán. Amennyiben a héten sikerült ezen javítaniuk, vagy csak kisiklás volt az elmúlt vasárnapi gyenge forma, akkor képesnek tartjuk a csapatot arra, hogy az egyik pontot elhozzák Rudabányáról. A megyei I. osztályban több izgalmas mérkőzésre van kilátás. Annak látszik a Gy. Spartacus—GYVSC, Gyöngyösoro- szi—Heves, valamint a Ver- pelét—Gy. Vasas Izzó találkozó. Elsősorban hazai győzelem várható, de sokat jelent majd a pillanatnyi forma, s az, hogyan tudják a csatárok a védőjátékosok megingásait kihasználni. Szoros eredmények várhatók. Küzdelmes csatára van kilátás az Egri Honvéd—Egri Spartacus helyi rangadón, valamint a Bervai Vasas—Ró- zsaszentmárton találkozón. Mindhárom egri csapatnak nagy szüksége van a pontokra, s ezért valamennyi játékos harcolni fog, hogy csapata részére biztosítsa a győzelmet... A többi mérkőzéseken a hazaiak győzelme várható. A Heves megyei teke-szövetség rendezésében került sor Egerben a Vasas Elektromos pályán az 1966. évi Bornemisz- sza Gergely ifjúsági egyéni versenyre. A versenyzők között nagy küzdelem alakult ki a bajnoki cím elnyeréséért 100 dobás után a következő eredmények születtek: 1. Tóth I. József (E. Vasas) 404, 2. Kur- fürszt István (Lőrinci) 400, 3. Tóth II. József (E. Vasas) 361, 4. Miskolci Tamás (E. Vasas) 361, 5. Kocsis Sándor (E. Lendület) 355 fával. Állas A Nagyalfőldi Kőolajtermelő Vállalat egri üzeme keres több éves, iparban eltöltött üzemi gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt. Érdeklődni az üzemvezetőnél. Telefon: 24—17. Képesített könyvelőnő ipari és tsz-oklevéllel, gyors-, gépírás tudással elhelyezkedne. .Hosszú gyakorlattal”, egri hirdetőbe. ÉSZ. Építőipari Szállítási Vállalat gépkocsi-rakodókat vesz feL Je- lentkezés: Eger, Rákóczi út 87. INGATLAN Egerben, belvárosi 1 szobás házrész eladó. Érdeklődni lehet a leértékelt boltban. 35 ezerig vennék beköltözhető szoba-konyhás házrészt. Leveleket a hirdetőbe, „Magányos” jeligére. Kacsaparton pinceág kiadó. Érdeklődni lehet: Eger, Bartók tér 8. Sfkfőkúti turistaházhoz 200 m-re családi ház eladó, érdeklődni lehet Noszvaj, Béke út 31. A Heves megyei Közegészségügyi Járványügyi Állomás. Eger belterületén raktárhelyiséget kérés. Cím: H. m. Kö JÁL, Eger, Széchenyi i^*27. Telefon: 16—11. Egri Cipőipari Szövetkezet ingatlant keres megvételre — a város területén — üzem céljára, legalább 100—120 négyzetméter beépített alapterülettel. Mentesítés szükséges. Ajánlatokat kérjük Eger, Dobó tér 6. sz. alatti központi irodánkba. Eger, Vörőstűzér u. 81. számú. kertes családi ház, beköltözhetően eladó. 2 szobás, kertes családi házam elcserélném egy vagy 2 szobás szövetkezeti, vagy öröklakásért. Cím: Eger. Kassai u. 17. SZÖVEG NÉLKÜL SZOMBAT: Teke: 1966. évi öregfiúk megyei egyéni bajnoksága, Eger, 16 óra, Vasas-pálya. Természetjárás: Keletmagyar tájékozódási verseny, a Bükkben. Labdarúgás: Apc—Egri Dózsa II., 17 óra, Egri Honvéd— Egri Spartacus, 16.30 óra. VASÁRNAP: Teke: 1966. évi öregfiúk megyei egyéni bajnoksága, Eger, 8 óra, Vasas-pálya. Fmsz-ek járási központjainak bajnoksága, Abasár. Természetjárás: Keletmagyar tájékozódási verseny, a Bükkben. Kézilabda: Megyei I. osztály. Férfiak; MÁV HAC—Egerfarmos, 10.30, Atkári Tsz—Egri Honvéd, 15 óra, Gy. Vasas Izzó —Gyöngyössolymos, Siro-ki Vasas—Egercsehi, 12 óra. — Nők: Ecsédi Bányász—Petőfibánya, 11 óra, Siroki B.—Egercsehi Bányász, 11 óra. Röplabda: Járási bajnokság. Istenmezeje — Bükkszenterzsé- bet, Parádsasvár—Szajla, Váraszó—Erdőkövesd, Egerbocs— Ivád, Tamalelesz—Bodony. Labdarúgás; NB I. B. DVSC —Egri Dózsa, Debrecen, 16 óra, Wottava. NB III. Északi csoport; Petőfibánya—Kisterenye, Petőfibánya, 16, Nagy Z. H. Kinizsi—Balassagyarmat, Hatvan, 17 óra, Rácz. Bp. Vegyiművek—Gyöngyösi Honvéd, Budapest, 10.30, Szórádi. — Timikké le ti csoport; Egercsehi —Mátészalka, Egercsehi, 16, Bucz. Rudabánya—Hatvani MÁV, Rudabánya, 15.30, Kop- jári. Megyei I. osztály: Bélapátfalva—Sírok, 15.30, Recsk— Mátraalji Bányász, 15.30, Gy. Spartacus—Gy. Vasút, 16 óra, Gyöngyösoroszi—Heves, 16 óra, Verpelét—Gy. Vasas Izzó, 16,30, Bervai Vasas—Rózsaszentmár- ton, 10.30. Megyei II. osztály, Nyugati csoport: Bcséd—Adács, Boldog—Hatvani Spartacus, Gyöngyöshalász—Selypi Kinizsi, Szűcsi Bányász—Hatvani Honvéd. Lőrinci—Domoszló, Selypi Építők—Abasár. Járási bajnokság: Istenmezeje—Bükk- szenterzsébet, Parádsasvár— Szajla, Váraszó—Erdőkövesd, Egerbocs—Ivád, Tarnalelesz— Bodony. Kézilabda: NB II. női mérkőzés: Egri Helyiipar—Egri Lendület, Eger, Nagy János úti pálya, 11 óra. 15 éves korú, 8 általánost végzett fiatalokat felvesz egyéves fonó—szövő ipari tanulóknak a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Budapest. IV.. Erkel a. 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tudunk! A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság teljes táblázata I. Gy. Spartac. 16 11 4 1 44:12 26 2. E. Dózsa II. 16 12 2 2 81:24 26 3. Gy. Izzó 16 11 2 3 30:11 24 4. Heves 16 8 3 5 23:25 19 5. M. Bányász 16 7 4 5 19:22 18 6. Apc 16 5 7 4 20:32 17 7. R>szent,m. 16 6 4 6 29:25 16 8. Bélapátí, 16 6 4 6 33:33 16 9. Sírok 16 6 4 6 21:23 16 10. E. Spart. 16 6 4 6 20:27 16 11. Verpelét 16 6 2 8 23:22 14 12. Gy.-oroszi 16 6 2 8 17:30 14 13. Recsk 16 3 5 8 18:30 11 14. E, Honvéd 16 3 3 10 19:34 9 15. GYVSE 16 1 5 10 12:31 7 16. Bervai Vasas 16 3 1 12 14:42 7 Az Egri járási serdülő labdarúgóbajnokság állása a tavaszi forduló végén. 1. Andomaktálya 19 24: 7 2. Egerszalók 17 13:13 3. Egerszólát 15 33:11 4. Makiár 13 17:16 5. Felsőtárkány 12 25:16 6. Egerbakta 11 16:12 7. Ostoros 10 9:14 8. Kerecsend 8 10:10 9. Nagytálya 8 8:24 10. Demjén 7 7:27 11. Mikófalva 6 8:12 12. Nagyvisnyő 2 4: 2 Az egri városi kispályás labdarúgó-bajnokság állása I. osztály — a 11. forduló után: 1. Dohánygyár 11 7 2 2 19:14 16 2. öregfiúk 10 6 3 1 18: 9 15 3. Pedagógus 11 7 — 4 17:10 14 4. Spartacus 11 7 — 4 29:25 14 5. Bervai Vasas 11 5 2 4 21:15 12 6. Honvéd I. 10 3 5 2 24:18 11 7. Vendéglátó 11 4 2 5 22:20 10 8.—9. Lak.-árugy. 11 .2 2 7 11:22 6 8.-9. 4. AKÖV 11 2 2 7 13:26 6 10. Olajbányász 11 1 2 8 8:23 4 II. osztály — a 15. forduló után: 1. E’ektr. HSC 15 13 1 1 43:10 27 2. Főiskola 15 11 1 3 41:13 23 3. Honvéd TI. 15 10 2 3 48:20 22 4. Pincegazd. 15 11 —4 22:14 22 5. Dohánygy. II. 14 8 6 30:24 16 Z I .J1 19 7. Park Szálló 15 6 3 6 17:21 15 8. ÉMÁSZ 15 6 3 6 19:28 15 9. Egri Bányász 15 5 4 6 26:21 14 10. BM KISZ 15 6 1 8 25:32 13 11. KISZ MB 15 3 4 8 12:24 10 12. Erdőgazdasj 15 2 2 11 19:33 6 13. Vasöntöde 14 2 1 11 10:37 5 14. Vasút. (lór«J U i itt fc31 3 Ház eladó, 2 szoba, konyha és melléképülettel, 400 négyszögöl kerttel, érdeklődni lehet délután 4től. Füzesabony, Üttörő u. 5. Kifogástalan állapotban, keveset futott Moszkvics 407. eladó. Eger. Farsang, Farkasvölgy u. 1. 900-as Wartburg olcsón eladó. Makiár, Lenin u. 60. Egylovas lapos kocsi eladó. Mezőkövesd, Borbála u. 2. Keresek Egerben egy szobakonyhás lakást, magányos nő részére. „Csendes” jeligére, egri hirdetőbe. Ház beköltözhetően eladó, 3 szoba, parkettás, összkomfortos. Eger, Pacsirta u. 9. Érdeklődni: 11-től 19 óráig. Ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szűcs István, Gyöngyös, Alkotmány u. 5. jármű Jő karban levő 350-es JÁWA sürgősen eladó. Érdeklődni: minden munkanap helyben. 11—12. telefon. 103 mellék. 4. sz. Autóközlekedési Vállalat gyöngyösi üzemegysége hegesztő-vizsgával rendelkező lakatosokat vesz fel. Fő tér 10. Munkaügy. Magyar Pamutinar, Bpcst. IV.. Erkel u. 30. felvesz 16. évet betöltött leányokat, gépen betanított dolgozóknak. Felvétel azonnal. Könyvtárak korszerűsítése, berendezése A közelmúltban zárult az UNESCO ülésszaka. A megjelent hírekből arról is értesültünk, hogy a kulturális haladás terén hazánk előkelő helyet vívott ki magának, s eredményeink alapján általános elismerést arattunk. Kultúrmunkánkban a könyvtárak széles körű felvilágosító tevékenységet végeztek és végeznek állandóan a figyelem fokozottabban fordul a könyvek tára felé. Fontos feladatukat és hivatásukat húzta alá a SZOT is. amikor kulturális osztálya közreműködésével megjelentette a Kis Könyvtárak korszerősítése, berendezése címen azon bútorok rajzát, amelyek könyvtáraink korszerűsítését szolgálják. Az oktatási és művelődés- ügyi intézmények ellátásával megbízott Iskolai Felszereléseket Értékesítő Vállalat (Budapest, VIII., Szentkirályi u. 12.) felkészült az új feladat megoldására. A vállalat szakértők bevonásával elkészítette az új bútorok mintapéldányait és a bírálati vélemények alapján biztosította a könyvtári bútorok gyártó kapacitását. A spec ciális könyvtári bútorok szállítására már ebben az évben sor kerül. 1966. évre szóló szállítási kötelezettséget vállalnak azokért a megrendelésekért* amelyeket augusztus hónapban adnak a könyvtárak. Az Iskolai Felszerelésekei Értékesítő Vállalat azt a lehetőséget is biztosította, hogy egyedi tervek alapján, teljesen komplett könyvtári berendezéseket készíttet el és szálút. A gazdasági év második felér még van lehetőség megrendelések elfogadására. Részletes felvilágosítást és árajánlatot küld az Iskolai Felszereléseket Értékesítő Vállalat, Budapesti Vili., Szentkirályi utca 12. IRBETÉS Sa« úti szeszfőzdénk részére cet* rének való gyümölcsöt (szilvát« körtét és almát) vásárolunk, augusztus 15-től az alábbi helyeken: Egerben: Sas út 92. sz.. szeszfőzd«» Felnémet, Egri út 39/b. Andomaktálya: Rákóczi út 108. sa. 250 köbcentis Csepel motorkerékpár 3000-ért eladó. Felnémet, Borsodi út 15. Jó állapotban levő 440. Skoda eladó. Eger, Vécsey u. 41. Jáwa 05 motorkerékpár eladó Felnémet, Bervai út. Eged. 500-as Trabant, felújítva, olcsón eladó. Eger, Makiári út 62. Telefon: 26—82. MOSZKVICS 407-es, CF-es, eladó. Eger, Kossuth u. 22. Telefon: 25— 28. Major. Kiskerekű 250 cm3-es „Jáwa” motorkerékpár eladó. Gyöngyös, Lehel u. 3. Jó állapotban levő 350-es „IZS” motorkerékpár, kisipari oldalkocsival eladó. Érdeklődni: hétköznap egész nap, vasárnap 3 óra után. Gyöngyös, Tűz u. 3. Príma 250-es, kiskerekű „JÁWA” motorkerékpár eladó. Gyöngyös, Diófa utca 28. Eladó egy jó állapotban levő „Zetka” motorkerékpár. Érdeklődni lehet: Halmajúgra, Petőfi u. 21. Legújabb típusú, szinkronváltós 175 köbcentis Zetka eladó. Eger. Vitikovics u. 1. 350 köbcentis oldalkocsis DKW Olimpia motorkerékpár eladó príma állapotban, lehet Pannónia csere is, mindennap, vasárnap estig. Cím: MLkó, Mátraderecske, Dobó u. 10. VEGYES Rózsatöveket és rózsaszemet már most rendeljen, 130 fajta gyönyörű újdonságból, őszi leszállításra. Kérje díjtalan árjegyzékünket. Ga- ramvölgyi rózsakertészet, Gádoros, Békés megye. Haláleset miatt eladó 49 család méh, kaptárakkal és felszereléssel együtt, özv. Csepregi Miklósnéj Mezőtárkány, Jókai út 10. Vállalatok és magánosok figyo* lem! A karácsondi Kossuth Tsz homokbányájában kiváló minőségű homokot lehet vásárolni! C S É B MUNKAHELYÜNK biztosítási es Önsegélyző csoportja. _________ Fa tőkés rövid zongora eladó, Eger, Grónay S. u. 18. Mintás és fröcskölt mozaiklapole 11 változatban és egyéb betonáruk kaphatók a készítőnél. Eger, Homok ti. 7. Konyhabútor, szekrények, veranda-garnitúra, ládák, asztalok, elköltözés miatt eladók. Eger, Csiky u. 31. 30 éren felöli, középiskolát végzett, szervezési és anyaggazdálkodási munkában jártas egri lakos férfi munkaerőt felveszünk. „Jó munkaerő” jeligére az egri hirdetőbe. ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT OK és ktsz-ek figyelem! A MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vállalat Gyöngyös, különféle magasépítési m inkákra kivitelezési kapacitást keres 1966. évre. Értesítjük magán és közületi villamosenergia-íogyasztóin- kat, hogy transzformátor-állomások átalakítási munkái miatt Eger város területén az alábbi helyeken és időpontokban Áramszünet lesz 1966. augusztus 15-én (hétfőn), reggel 6 órától délután 19 óráig: Egészségház utcai lakótelepen, Szovjethadsereg utcában. 1966. augusztus 22-én (hétfőn), reggel 6 órától délután 19 óráig: Beloiannisz utca, Ipari tanuló tér, Rózsa Károly utca (csak a páros oldalon), Városfal utca, Kacsapart utca, Bródy Sándor utca. 1966. augusztus 23-án (kedden), reggel 6 órától délután 19 óráig: Kertész utca (páratlan oldalon a Hadnagy utcától a Homok utcáig, páros oldalon a Hadnagy utcától a 102. számú házig), Hadnagy utca (Kertész utca és Makiári utca között), Makiári út (páros oldalon a Mély utcától a 68. számú házig, páratlan oldalon a 37. számú háztól a 91. számú házig), Merengő utca, Felső-Merengő utca. 1966. augusztus 24-én (szerdán), reggel 5 órától délután 19 óráig: Arany János utca, Kohári utca elején a Gyöngy utcáig, illetve az Arany János utcáig, Neumayer utca, Bartók Béla tér. 1966. augusztus 27én (szombaton), reggel 5 órától augusztus 28-án (vasárnap), délután 19 óráig: Fürdő utca, Frank Tivadar utca eleje, Lakatgyártó utca, Csákány utca (Kertész utcától a Kötő utcáig), Petőfi tér. Az áramszünettel kapcsolatban a 19-67 és 20-70-es telefonon felvilágosítást adunk. ÉMASZ egri üzemvezetőség