Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-31 / 205. szám

Mérsékelt teljesítményt nyújtottak NB lll-as csapataink A labdarúgó NB ül. va- aratnak, a jó folytatás azonban el­.. • 1L » maradt. A Bányász játékosai nagy sárnapi fordulója^ szerény sí- erővel támadtak, de a támadások befejezése nem sikerült. A 25. percben egy pillanatra kihagyott a hazaiak védelme és a kitörő jobb­összekötő 18 méterről kiegyenlített. 1:1. Továbbra sem változott a hely­zet, a keményen védekező balas­sagyarmatiak szemmel láthatóan az eredmény tartására töreked­tek. A 65. percben Plessek megsé­rült és csak 10 perces ápolás után tért vissza. A vendégek térfelén fejeződött be a játék. Petőfibánya kert hozott megyénk csapatai számára. A Gyöngyösi Hon­véd tovább folytatta jó sze­replését, idegenben is kihar­colta a győzelmet és a ki­eséstől veszélyeztetett Hatva­ni Kinizsi is megszerezte a két pontot — a többiek sze­replését azonban nem kísér­te szerencse: Egercsehi ott­honában, a MÁV HAC pedig feltétlenül győzelmet érdemelt vol- hibávai bíráskodott. Jól repeltek a sereghajtók A megyei labdarúgó-bajnokság eseményei Szinte a levegőben lógott a ki­egyenlítő gól is. de egy ellentáma­dás végén nagyot hibázott a hat­vani védelem és újabb debreceni gólt láthatott a közönség. A szét- I esően és lélek nélkül játszó MÁV j HAC rászolgált a vereségre. A csa- ' pat 3:0 után csak egy negyedóráig játszott teljes erőbedobással. Nagy két gólban is ludas. A hátvédek közül csak Adámot lehet dicsérni, a fedezetpár gyenge teljesítményt nyújtott. A támadósorban Katona dicsérhető. Kibár játékvezető sok Az őszi idény negyedik fordulóját játszották vasárnap a megyei labdarúgó-bajnokságban. Ezúttal rangadóra is sor került a Gy. Spartacus és az Egri Dózsa II. között. A kitűnő formában lévő és nagy fölénnyel vezető gyön­gyösi csapat biztosan győzött a tartalékos egriek ellen. A meglepetést ezúttal az Egri Honvéd szolgáltatta, a táb­lázat alján kullogó együttes legyőzte a második helyezett Gy. Vasas Izzót! Meglepően jól játszott a Bervai Vasas is, amely a jó erőkből álló Heves ellen biztos győzelmet engedett ki a kezéből. A kieséstől veszélyeztetett Gyön­gyösi VSE Verpeléten „vágta ki a rezet” és szerzett érté­kes pontot. Debrecenben kapott ki, s Pe­tőfibánya is leadott egy pon­tot Balassagyarmatnak. Hatvani Kinizsi—Bp. Vegyiművek 2:1 (0:1) Hatvan, 600 néző. V: Varga H Kinizsi: Bacsa — Petrovics, Echimdt, Gubis — Koezka, Kris- tyán — Román, Szanyi, Lovász, Tóth, Hegedűs. Edző: Rigó János. Kezdetben közepes Iramú me­zőnyjáték folyt, a kapuk csak rit­kán kerültek veszélybe. 20 perc után a hazaiak átvették az irányí­tást. mégis a vendégek szereztek előbb gólt: a 35. percben röviden szabadított fel a hatvani védelem és a középcsatár lövése Bacsa feje fölött vágódott a hálóba. 0:1. Szünet után szinte állandóan a Vegyiművek térfelén folyt a küz­delem. A Kinizsi fölénye a 77. perc­ben érett góllá: Román beadását Lovász a bal sarokba fejelte. 1:1. A mérkőzés sorsa a 86. percben dőlt el, kapu előtti kavarodás vé­gén Komán lövésé jutott a hálóba. 2:1. A Kinizsi megérdemelten győ­zött. Egyénileg Bacsa a gólért hi­báztatható. A hátvédhármas biz­tosan rombolt, a két fedezet Jó tel­jesítményt nyújtott. E3ől Szanyi, Román és Tóth játéka dicsérhető. Varga II. döntő hibát nem vétett. (szénái) Petőfibánya—Balassagyarmat 1:1 (1:1) Petőfibánya, 300 néző. V.: Leb- lánc. Bányász: Szuhányl — Kotrócz, Papp, Tóth n. — Tóth I., Gáldi II. — Plessek, Makalicza, Gelics II., Gáldi L, Gelics I. Edző: Takács László. Petőfibánya már az első pero ben megszerezte a vezetést: szög­letrúgás után Makalicza lőtt a há­lóba. Ekkor úgy látszott, hogy a hazaiak nagyarányú győzelmet A NÉPÜJSAG TIPPJEI • A 36. HÉTBE 1. Komló-Szombathely 1 x 2. Eger—Szállítók 1 3. MÁVAG—Sz.-fehérvár x 1 4. Pyőri MÁV—Budafok 2 x 5. DVSte—Oroszlány 1 6. Miskolc—Egyetértés x 1 7. Kaposvár—Szeged 2 x 8. Dombóvár—Várpalota 2 x 9. Esztergom—Z. Dózsa 1 10. Békéscsaba—Kecskemét 1 x 11. Cegléd—SzMTE 1 x 12. K.-félegyháza—Bp. Spart. 1 x 13. SzVSE—Nagybátony x 1 Pótmérkozések: 14. Sz.-fehérv. MAV—Izzó 1 x 15. Sopron—P. Bányász x 2 16. M. Bányász—Gyula 1 A totó nyereményei: 13 találat (45 db) 7496 forint, ebből 13+1 (8 db) 36 863 forint. 12 találat (801 db) 287 forint, 11 találat (6951 db) 233 forint. 10 találat (35 352 db) 12 fo­rint. na. A védelem jól játszott, a vendé­gek góljánál azonban hamarabb kellett volna beavatkozniok. A két fedezet megfelelt, a támadósor ez­úttal egyéni megoldásokra töre­kedett. Leblanc egy-két kisebb hi­bától eltekintve jól bíráskodott. (kulcsár) Ormosb ány a—Egercsehi 1:0 (0:0) Egercsehi, 300 néző. V.: Mig- róczi. Egercsehi: Molnár — Balogh, Ha­lász. Horváth, Dorkó — Czifrik, Nagy T. — Ipacs, Sulyok, Dudás, Kelemen. Edző: Varczába Ágoston. Óriási iramban kezdődött a játék, a vendégek harcoltak ki enyhe mezőny fölényt. lövés jóformán nem is ment a kapukra. Szünet után fokozódott az iram, a közön­ség színvonalas küzdelmet látha­tott. A hazaiak fokozatosan átvet­ték az irányítást, mégis a vendé­gek veszélyeztettek: Molnár nagy bravúrral a léc alól ütött ki egy szabadrúgást. A másik oldalon Ke­lemen 8 méterről a kapufát talál­ta el. Nem sokkal később Ormos- bánya javára dőlt el a találkozó sorsa: gyors ellentámadás végén a középcsatár lőtt a hálóba. 1:0. A hátralévő időben heves küzdelem alakult ki, több szabálytalanság­gal tarkítva. Ennek következmé­nye volt Halász sérülése is. Eger­csehi a 83. percben egyenlíthetett volna, de Horváth távoli lövése a kapufa tövéről pattant vissza. A döntetlen igazságosabb lett vol­na. A hazaiak közül Horváth és Czif­rik nyújtotta a legjobb telj esi o- ményt, a támadósor ezúttal is gól­képtelennek bizonyult. Migróczi több szabálytalanságot nem torolt meg. (sulyok) Debreceni EAC—MÁV HAC 4:2 (2:0) Debrecen, 300 néző. V.: Ribár. MÁV: Nagy — Miklós, Gugyella, Adám — Kiss, Mayer — Fehér, Katona, Szabó, Surányi, Tóth II. Edző: Hídvégi József. Az egyetemisták kezdtek jobban és a 18. percben már kétgólos ve­zetésre tettek szert. Sőt az 50. percben már 3:0 voit az eredmény a debreceniek javára! Ettől kezdve megváltozott a játék képe, feljött a vendégcsapat s előbb Katona, majd Szabd révén 3:2-re szépített. (—váry) Gyöngyösi Honvéd—Vasas Dinamó 3:2 (1:1) Budapest, Gyömrői út. GYÖNGYÖSI SPARTACUS— EGRI DÓZSA H. 4:1 (1:1) Gyöngyös, 400 néző. V.: Sasvári. Spartacus: Csaba — Szalma, Nagy T. Kiss — Kévés, Kuti — Rácz. Bágyi, Trencsényi .Pethes, Féczeli. Edző: Treiber Rudolf. Dózsa: Kovács — Szabó I.. Bu- kull — Bakondl. Gál — Szabó II., Üsztöke. Czeglédi Handó, Kiss II. Edző: Jáhn Aladár. A mezőnyben szépen adogató és A megyei bajnokság zata: teljes tábla­1. Gy. Spartacus 19 14 4 1 54:13 32 2. E. Dózsa II. 19 14 2 3 97:31 30 3. Gy. Izzó . 19 11 3 5 31:14 25 4. Sírok 19 9 4 6 27:24 22 5. Heves 19 9 4 6 27:28 22 6. R.-szentm. 19 8 5 6 39:26 21 7. Mátraalja 19 8 4 7 22:27 20 8. Bélapátfalva 19 7 5 7 40:39 19 9. E. Spartacus 19 7 5 7 25:33 19 10. Gy.-oroszi 19 8 2 9 21:33 18 11. Apc 1«J 5 7 7 24:41 17 12. Verpelét 19 6 4 9 24:25 16 13. Recsk 19 4 6 9 23:44 14 14. E. Honvéd 19 4 3 13 22:44 11 15. BerVai Vasas 19 4 2 13 17:47 10 16. GYVSE 19 1 6 12 13:37 8 Atlétáink győzelme Salgótarjánban Jakab Vera 40.50 métert hajított gerellyel Vasárnap Salgótarjánban került megyei felnőtt *fJ5s4J* í®*“!(HÍ sor a Nógrád—Heves megyék kö­zötti atlétikai Béke Kupa máso­dik fordulójára. Az első forduló- ban — mint ismeretes —■ Heves megye csapata Egerben minimális, 300 pontos győzelmet harcolt ki, Hényelné (N) 38,86. 3. Bodnár (H) 33,62, 4. Kovács (H) 33,44. Női pont­versenyben: 1. Heves 9116, 2. Nóg­rád 4052. FERFISZAMOK: 200 m: 1. Si­mon (N) 23.8, 2. Takács (H) 24,1. 3. ezért Salgótarjánban nagy küzde- Liptai (H) 241.9, 4. Ebner '(H) 251. lemre és kis arányú hazai győze­lemre számítottak. A hevesi fiata­lok azonban keresztülhúzták a számításukat, több számban me­80Ó m: 1. Fodor (N) 2:06.2, 2. Máté (N) 2:06.3, 3. Fehér (H) 2:08.4, 4. Lendvai <H) 2:11. 3000 m: 1. Hegyi (N) 8:48.7, 2. Hertelendi (N) 9:02, 3. gyei, vagy egyéni csúcsot javító Barta (H) 9:17.1, 4. Fehér (H) 10:02.3. teljesítményekkel, nagy fölénnyel H0 m gát: 1. Bakti (N) 17.8, 2. Gaz- szereték meg a győzelmet. Az eredmények élén a gyöngyö­si Jakab Vera 40,50 méteres gerely- hajítása áll. A tehetséges atléta 11 éve fennálló megyei rekordot ja­vított meg! A női versenyzők 6 számából 5-ben kerültek az első helyre. Az egri Gyulai Vera fölé­nyesen nyerte a 200 és a 800 mé­teres síkfutást, majd a hatvani Robotka gátfutó győzelme és a 4x100-as váltó sikere után Heves megye több mint 5000 pontos előnyre tett szert! A férfiszámok pontversenyében is hevesi győzelem született, igy végeredményben a Béke Kupa 1966. évi győztese Heves megye váloga­tottja lett. A férfi pontverseny győzelmében komoly szerepet ját­szottak a feldebről katonák, a si- rokl Ebner, a gyöngyössolymosi Fehér László, valamint a már-is- mert egri és gyöngyösi atléták. Az egri Gazda 400 m gáton ért el biztató eredményt és remekül fu­tott a váltóban is. Barta a gátfu­tás után 3000 méte en szerzett ér-, tékes pontokat. A eyöngyössoly-! mosi Fehér 800 és 3000 méteren bi­zonyította képességét, Liptai főleg a váltóban szerepelt jól, s itt a siroki Ebner is jó benyomásodat keltett Nagy Heves megyei Tö- lény jellemezte a diszkoszvetést. EREDMÉNYEK: NŐI SZAMOK: 200 m: 1. Gyulai; (Heves) 28.3, 2. Koch (Heves) 29.4, 1 3. Köröskényi (Heves) 30.2. 800 m: 1. Gyulai (H) 2:36.2, 2. Szalmás! (H) 2:52.4. (H) 14.6, da (H) 18.2. 3. Liliom (H) 21.2. 400 m gát: 1. Gazda (H) 59.1, 2. Csábi (N) 61.0, 3. Barta (H) 63.2. 4x400 m váltó: 1. Heves megye (Ebner, Lip­tai, Gazda, Takács) 3:43, 2. Nógrád 3:44.8. Távolugrás: 1. Balogh (H) 613, 2. Kóródi (H) 560, 3. Bakti (N) 540. Diszkoszvetés: 1. Citrom (H) 37.68, 2. MárkÜS J. (H) 37.32, 3. Szente (H) 35,26, 4. Márkus F. (H) 34,22. Kalapácsvetés: 1. Vehovszki (N) 39,52, 2. Jeszenszky (N) 37,98, 3. Márkus J. (H) 29,70, 4. Mészáros (H) 28,02. Férfi pontversenyben: 1. Heves m 9059, 2. Nógrád 8662. A második forduló végeredmé­nye: 1. Heves megye 39 871 pont, 2. Nógrád megye 34 108 pont. MA: E. DÓZSA—GY. SPARTACUS barátságos labdarúgó-mérkő­zés, Eger, 16 óra. APD0 IRDETES ALLAS Mezőgazdasági technikus, 1 éves 80 m gát: 1. Robot ka j gyakorlattal és motorkerékpár- 2. Köröskényi (H) 15.0. 1 vezetői jogosítvánnyal elhelyez­4x100 m váltó: 1. Heves megye (Besze, Koch, Robotka, Gyula) 54,1, 2. Nógrád megye 55.5. Magasugrás: 1. Komka (Nógrád) 155, 2. Demé'ny (H) 135, 3. Péterfalvi (H) 130. Ge­rely: 1. Jakab Vera (H) 40.50, új kedne. ,,ATE hirdetőbe. 8419” jeligére, egri INGATLAN Egy gólos vereség... Vasárnap délelőtt Egerben találkozott egymással az E. Helyi ipar és a Nyíregyházi Kinizsi NB fl-es női kézilabdacsapata. A sokat idegeskedő lányok rendkívül balszerencsés mérkőzést vívtak, és egygólos vereséget szenvedtek a nyíregyháziaktól. Az egriek két 7 méterest is kihagytak és több eset­ben a kapufa mentette lövéseiket! Képünkön az egri csatár balkezes bombája megtalálja a rést a csí- Ims mezben játszó nyíregyházi védelmen, a labda azonban hajszállal fölé szállt. (Molnár L felvétele) Gimnazista diáklányoknak búto­rozott szoba kiadó. Ugyanott alsó­tagozatú tanuló egész éves korre­petálását vállalom. Jelentkezés: „Fűzfa” jeligén, a gyöngyösi Ma­gyar Hirdetőben. 3 tanuló részére parkettás szoba, fürdőszoba-használattal kiadó. Breznai u. 28. (Nagyállomásnál) JÁRMŰ 250-es Jáwa motorkerékpár el­adó. Gyöngyöspata, Bajcsy-Zsi- linszky u. 41. Jáwa Pionír Béla út 19. eladó. Eger, Bacsó Opel Olympia személygépkocsi, üzemképes, jó állapotban, olcsón eladó, esetleg nagy motort oldal­kocsival is beszámítok. Szilvásvá­rad, Mészüzem. Sütő. VEGYES CSÉB- munkahelyünk } ^ biztosítási es önsegélyző CSOPORTJA. Jó állapotban levő 10 és 11 hl boroshordó eladó. Hevesvezekény, Vöröshadsereg u. 2. sz. Rózsa! A legszebb nemzetközi újdonságok, tulipán, jácint, nár­cisz, gladiólusz, gyümölcscserjék, díszcserjék. Kérje díjmentes fajta- ismertetőnket. Szállítás postán. Székely dísznövénykertészet, Bu­dapest, Ül. Vörösvári u. 18. Magyar Pamutipar. Bpest. IV_ Erkel n. 30. felvesz 16. évet betöltött leányokat. gépen betanított dolgozóknak. Felvétel azonnal. gólratörően játszó Spartacus na­gyobb arányban is győzhetett vol- no. G.t Péczeli 2, Rácz, Csaba (11-esből). illetve Szabó n. Jók: Péczeli, (a mezőny legjobbja) Ké­vés, Trencsényi, Rácz, Pethes, 'Bá­gyi, illetve Kovács, Szabó I.. Sza­bó n. (szkocsovszky) SIROKI VASAS—APCI VASAS 1:0 (1:0) Apc, 300 n-éző. V.: Csiba. Sírok: Bodnár — Hadobás, Ivádi, Kozma — Czibik, Krajecz — Pe­EGRI HONVÉD—* GY. VASAS IZZÓ 1* (I*) Eger. V.: Körtvélyesi. Honvéd: Magyar — Kovács. B6~ bita, Tóth I. — Szalai, Toroczkaí — Ferenc, Tóth n.. Csuhaji, Szi­lágyi, Berecz. Edző: Csutak EmiL Izzó: Nagy I. — Balogh, Tóth 1.» Kovács — Bulyalka, Szonda — Potye, Nagy II., Halmóczki, Sza­bó. Tóth H. Edző: Gere Tihamér. A végig teljes erőbedobással küzdő Honvéd megérdemelten ju­tott a két pont birtokába. G.: Tóth II. Jók: Bóbita, Tóth n.< Szalag Szilágyi, illetve Potye, Bulyalkaj Halmóczki. (N. A4 EGRI SPARTACUS-* rözsaszentmarton ia (fet) Eger, 200 néző. V.: Bolyki. Spartacus: Szűcs — Kövecsi, Sre&, Baranyai — Pók, Simon, — Sóás Csató, Benkő, Nagy F., Várkonyl* Edző: Juhász Attila. Bányász: Vakli — LaczLk, Ott* bis, Körösi — Lakatos, Doraer — Mátra, Imre ül., Morvái, Bátt Tóth. Edző: Dorner Sándor. Az első félidőben a Rózsaszen*. márton játszott jobban és több nyaskó, Berta, Csáki, Fülöp, Czi- helyzetet is kihagyott, a Spartacus pó. Edző: Kosa Károly. Apc: Rigó — Baranyi, Jónás, Zel- nik, Dobroosi, Papp — Fácáz, Rezs- nyák, Csirke, Kiss, Rácz. Edző: Kornél József. Izgalmas, helyenként kemény küzdelemben balszerencsés vere­séget szenvedett a hazai csapat. Dobrocsi a 78. percben 11-es hibá­zott. G.: Csáki. Jók: Hadobás, Czibik. Csáki, Berta, illetve Kiss (a mezőny legjobbja), Zelnik, Jó­nás, Rezsnyák. (komáromi) VERPELÉTI HONVÉD- GYÖNGYÖSI VSE 0:0 Verpelét, 250 néző. V.: Lombosi. Verpelét: Kékesi — Miszori, Sza­bó, Vitéz — Dobi, Kozma — Her­mann, Mozga, Laskai, Gacsal, Tol­nai. Edző: Román Péter. GYVSE: Nagy — Mágyel, Ivádi, Varga — Sőregi, Bella — Szécsé- nyi, Márkus, Farkas, Bikk, Nagy Edző: Ivády László. Két erőtlen, gólképtelen támadó­sor és két biztos, szilárd véd*e- lem — ez jellemezte a két csapat találkozóját. A kapusoknak nem is akadt védenivalójuk. (szakáll) 60. percben egyenlített és ettől kezdve nagy fölénybe került, de « győztes gólt nem sikerült elérnie. G.: Morvái, illetve Csató. Jóki Baranyai, Nagy F.^ Várkonyi. il* letve Dorner, Mátra, Morvái. (nagy) BERVAI VASAS—HEVES 2:2 (1*1 Eger, 300 néző. V.: Nagy F. Vasas: Vass — Szűcs, Lipcséig Szegedi — Vinczepapp, Ivádi — Máté, Maróti, Hídvégi, Juhás*j Hevér. Edző: Nagy András. Heves: Nagy n. — Fehér, FranS^i Nagy I. — Gombaszögi, Stolcz* Balogh, Meleghegyi, Varró, Budai« Forgács. Edző: Nagy Ferenc. A végig jobban játszó Bervai Va* sas már 2:0-ra vezetett, a vendé* gek két védelmi hibából egyénit tettek. G.: Juhász, Maróti, illetve Balogh, Gombaszögi. Jók: Hídvégi^ Maróti, Juhász. Hevér, illetve Stolcz, Gombaszögi, Balogh. «A«* MATRAALJI BÁNYÁSZ— GYÖNGYÖSOROSZI 2H (1*) Gyöngyösoroszi. RECSKI BÁNYÁSZ— BÉL APATF ALVA 3 ti (2t2) Recsk, 500 néző. V.: Terebesi. Veszteségmentesen takarítsuk be a Eucerna és a vörösheremagot Heves megye éghajlati, domborzati viszonyai miatt különleges helyet tölt be hazánk mezőgazdaságában. A Heves megyei nagyüzem mek a kertészeti termelés több ágában jelentős eredményeket mu- tatnak fel. A megye azonban nagyon alkalmas a takarmánynövé­nyek, igy a lucerna és a vöröshere vetőmag termesztésére is. A vöröshere vetőmagtermesztése terén a megye termelő üzemei jó eredményeket értek el és külföldi — így a Német DemokratikiMi Köztársaságból származó — fajták magtermelését is sikeresen foly­tatja. A lu oernamagtermő területek azonban a folyó évben item ésr» ték el a kívánatos mértéket. Nem használták ki a termelő üzemek a második kaszálás magnak való meghagyása által nyújtott mag­nyerési lehetőségeket sem teljes egészében, s az előzetes becslések adatai szerint a megye a lucernamagtermós várható kh-kénti átlagát illetően sem foglalja el azt a helyet, amit egyéb kultúrák területéin elért eredményei alapján be kellene hogy töltsön. A lucerna- és vörösheremag-termés növelésére a megye termelő- szövetkezeteinél az előfeltételek adottak. Ha ezeket jól kihasználják* nemcsak jelentős lépést tesznek előre a takarmányalap növelésére, hanem jelentős kh-kénti árbevételre is tehetnek szert, mert a vörös­here- és lucernamag átvételi ára a folyó évben jelentős mértékbe* megemelkedett. A soron következő feladat: biztosítsuk a lucerna- és vőrösher mag veszteségmentes betakarítását. Az elmúlt években ugyanis gyakran előfordult, hogy a termée* becslések alkalmával megállapított magtermésnek csak egy hányada került a zsákba. Ennek okai között az objektív tényezők mellet# jelentős szerepet töltöttek be az emberi akarattól függő szervezési tényezők is. Minden mezőgazdasági nagyüzem fontos teendője tehát e munkálatokkal kapcsolatban elsősorban a lehetőségek felmérése és a munkálatok előfeltételeinek időben történő biztosítása. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani a legkorszerűbb, legkisebb szemvesz- teséggel járó betakarítási eljárások ismertetésével. A korábbi évek tapasztalatai alapján — különös tekintettel at idei, szokatlanul csapadékos időjárásra — amennyiben a lombtalan!*- lás elvégzéséhez vegyszer nem áll rendelkezésre, leghelyesebb a két* m.enetes aratásra való felkészülés. Kétmenetes betakarítás esetén ezeket a magkultúrákat rendre* arató gépekkel arassuk. A ZsRB—4,9 jelű és más, hasonlóan nagyobb munkaszélességű rendrearató gépek jó munkája a talajegyenetlenr ségek miatt sok helyen még nem biztosított e kultúrák betakarítás sánál. Az aratás megkezdése előtt nagyon fontos a gépek vágószerkeze­tének felújítása. Az aratást csak hibátlan, jól élezett kaszaszerke­zettel lehet eredményesen elvégezni. Törött vagy csorbult kaszaszen- kezet jelentős aratási veszteséget okoz. Fordítsunk kellő gondot a motolla helyes beállítására és fordulati- számának meghatározására is. Ezek akkor megfelelőek, ha a motol­la a szárakat a vágóasztal felé dönti és nem ütögeti. Magas tarló hagyásával megkönnyithetjük a rendek felszedését» s így a cséplés munkáját, így a rendek nem kerülnek a földre és az esős időjárás nem növeli a veszteséget. A betakarítás egy menetben való elvégzéséhez helyes a betaka­rítás előtt kb. 7—8 nappal a magiáblát lombtalanítani. Lombtalaní- tásra Régióné, vagy Hedolit használható. A kh-kénti vegyszerszük­séglet annál nagyobb, minél nagyobb a zöld lombtömeg, illetve a zöld gyomnövények mennyisége. A lombtalanitásnál az előírásokat pon­tosan be kell tartani és ha a termelő üzem nem rendelkezik megfe­lelő felszereléssel és kellő képzettségű szakemberrel, helyesebb, ha a megyei növényvédelmi állomást veszi igénybe. Az adagolás mellett különösen ügyelni kell az előírt munkavé­delmi rendszabályok betartására. A lucerna- és vörösheremag cséplésére az arató-cséplőgépeket át­alakítás nélkül eredményesen nem használhatjuk. Legjobb eredményt a Mezőhegyesi Állami Gazdaságtól beszerel­hető, ennél a gazdaságnál sorozatban gyártott gumírozott cséplő­szerkezettel lehet elérni. Ennek használata az összes cséplési vesz­teségeket 10 százalék alá szoríthatja. Az általános tapasztalatok szerint helyes, ha a cséplődob fordu- lalszáma 1030 és 1070 között van. Azonban a fordulatszám helyessége több tényezőtől függ, mint pl. a rendrearatott vöröshere, illetve lu­cerna nedvességtartalma stb. Az a termelő üzem jár el tehát helye­sen, amelyik a leghelyesebb fordulatszámot helyben kikísérletezi és a későbbiekben a fordulatszám helyességét rendszeresen ellenőrzi és szükség szerint módosítja. Gumírozott cséplőszerkezetnél helyes, ha a dobkosárrés élői 6— 8 mm, hátul pedig 2,5—3 mm. Ilyen dobkosárrésnél szemtörés veszé­lye nem fenyeget. Lényeges annak rendszeres ellenőrzése is. hogy a kosár és a tisz­títószerkezet ne tömőd jön el. Ha mégis eltömődnének, azonnal el kell végezni tisztításukat. A tisztítószerkezet különösen kerek lyukú síkrosták alkalmazásánál tömődhet el. A nyílászáró szerkezeteket még a cséplés megkezdése előtt vizs­gáljuk meg és a próbaüzemeltetés során tapasztalt hiányosságokat szüntessük meg. Az arató-cséplőgép a táblán ne haladjon sebesebben óránkén% 1.3—1,4 km-nél. A gép alját — a ferde felhordótól a szalmagyüjtő tartályig — burkoljuk ponyvával. Ezzel nemcsak azt érjük el, hogy nagy mennyiségű vöröshere-, illetve lucernamagot mentünk’ me& hanem sikeresen csökkentjük az arankamagvak tarlóra jutását Is. A dolgozók anyagilag érdekeltté tétele végett helyes, ha a lucen na-, illetve vörösheremag cséplésénél az eddigi területi normák her lyett mennyiségi normákat alkalmazunk. A kirázatlansági veszteség szubjektív megítélése ugyanis sokkal nehezebb, mint a kicsépele£ 1 fenség! veszteségé. A látszólag gyors cséplés nagy szemveszteséggel, és ezzel pár. huzamosan nagy árbevétel-kieséssel Is jár. Közös érdek tehát a be­takarítást jól megszervezni, mert ezáltal nemcsak a népgazdaság jut nagyobb mennyiségű lucerna-, illetve vörösheremaghoz, hanem a ter­melőszövetkezet is növelheti takarmánybázisát és emellett jelentő* árbevételhez is Jut. ORSZÁGOS VETOMACTERMELTETO £S ELLÁTÓ VÁLLALAT

Next

/
Thumbnails
Contents