Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-31 / 205. szám

A vállalati gazdálkodás fő mércéje A vállalati önállóság érvényesülésének fel­tétele, hogy a gazdasági egységek munkáját olyan mérce alapján ítéljék meg, amely mint­egy sűrítve kifejezi a vállalati tevékenység összeredményét. Ilyen mérce a nyereség és a vállalati jövedelmezőség alakulása. Olyan gazdasági viszonyokat kell tehát te­remteni, amelyek biztosítják annak lehetősé­gét, hogy az legyen jövedelmező a vállalatnak, ami a népgazdaság számára is gazdaságos. Ezért ahhoz, hogy a nyereség és a vállalati jövedelmezőség növelésének szándéka a nép­gazdaság érdekeinek megfelelő tevékenységre késztesse a vállalatokat, úgy kell módosítani a közgazdasági eszközöket és intézményeket, hogy a vállalati nyereség akkor legyen a leg­nagyobb, amikor a vállalat az adott ár-, adó- stb. rendszer mellett kielégítette a szükségle­teket: Vagyis: a vállalati cél, a nyereség nö­velése, egyben a társadalmi célt, a szükségle­tek kielégítését is szolgálja. Ha biztosítjuk ezt, akkor azok a vállalati döntések, amelye­ket a vállalat a maga jövedelmezősége és nyereségének növelése érdekében hoz, egy­ben a népgazdaság érdekét is kifejezik, s így a nyereség alkalmas lesz arra, hogy alakulá­sából megalapozottan és átfogóan ítéljék meg a vállalat egész tevékenységét. A gazdasági hatékonyság megjelenési for­mája a társadalmi tiszta jövedelem, ez utób­binak a megjelenési formáját pedig lénye­gében az adott árrendszer határozza meg. A javasolt árrendszerben forgalmi adó, eszközle­kötési járulék, illetményadó, egyéb adók, já­radékok, vámok, valamint nyereség (a nyere­ség: az árbevétel és a költségek különbözete) formájában jelentkezik a társadalmi tiszta jövedelem. Kérdés, miért éppen a nyereség a tiszta jö­vedelemnek az a tényezője, amelynek alaku­lása szerint legfőképpen megítéljük a válla­latok munkáját? Először: azért, mert a tiszta jövedelem-elemek többsége fix tétele a vál- iallati ráfordításoknak (pl. az eszközlekötési járulék vagy az illetményadó). Másodszor: azért, mert ezek a gazdálkodásnak csak egy- egy részterületét érintik, (az eszközlekötési járulék a gépekkel, berendezésekkel és az anyagkészlettel való gazdálkodást, az illet- ményadó a létszámgazdálkodást, a vámok, a szubvenciók a vállalat kereskedelempolitiká­ját stb.); a nyereség pedig a tiszta jövedelem­nek az a formája, amely érzékenyen reagál mind a többi tiszta jövedelem-elem, mind a tényleges költségelemek változására. A nye­reség tehát komplexen együttesen fejezi ki a gazdasági tevékenység minden oldalát. Minthogy a nyereség mint összetett mutató, sűrített kifejezése a gazdasági cselekvés ered­ményeinek, alkalmas arra, hogy megbízhatóan tájékoztassa a vállalatot és az irányító szer­veket. Nélkülözhetjük tehát a részmutatókat, a részletes előírásokat, s a vállalati gazdál­kodás mércéjéül — nem jobb híján, hanem a szükségszerűség parancsára — elfogadhat­juk a nyereség alakulását. Miután a nyereség — megfelelő árrendszer esetén — a gazdasági tevékenység minden oldalára érzékeny, ezért a legalkalmasabb arra, hogy összehangolja a népgazdasági, a vállalati és az egyéni érde­ket. Az elmondottak nem azt. jelentik, hogy csak­is a vállalat munkájától függ a vállalati nye­reség alakulása: a vállalat tevékenységét sok olyan külső tényező is befolyásolja, amelyek — ha nem is tartósan — hatással lehetnek a nyereség alakulására. Ilyenek lehetnek: a piaci viszonyok megváltozása, bizonyos sze­zonszerű ingadozások stb. Amikor azt mondjuk, hogy a vállalati érde­keltség fő mozgató rugója a nyereség . növe­lése lesz, akkor ezzel nem azt állítjuk, hogy ez az egyetlen kritériuma a vállalati munka megítélésének. A nyereség alakulásán kívül azt is figyelembe kell majd venni, hogy mi­lyen eredményeket ért el a vállalat a műszaki fejlesztésben, az új termékek gyártásának elő­készítésében stb. Azzal kell tehát kiegészíte­nünk az eddig elmondottakat, hogy valójában a tartósan elért nyereség alapján kell meg­ítélni a vállalatok munkáját. Lehet ugyanis, hogy az egyik évben a vállalat azért ér el nagy nyereséget, mert nem készült fel a kö­vetkező időszakra, s az is lehet, hogy azért kisebb a nyeresége, mert nagy áldozatokat hozott a technológia fejlesztéséért, új gyárt­mányok kibocsátásának előkészítéséért, s ez csak a jövőben hozza meg gyümölcsét. Ezért nem volna helyes, ha egyetlen év nyeresége alapján ítélnénk meg a vállalatok tevé­kenységét. Dr. Varga György • • llzem, amelynek csak jelene és jövője van 350 ezer gomb, a szivárvány minden színében. Van közöt­te gyöngyház ragyogásé, ing­re való, rózsaszín, szürke, lila, kék, és ki tudná felsorolni — a válogatókon kívül, akik ott ülnek a sok színben pompázó gombhalmaz mellett és serény kezeikkel osztályozzák, nagyság, szín, forma szerint. A szomszédos szobákban fe­hér kartonokra öltögetik fel a gombokat. Exportra készítik elő. Most még „csak” 2500 da­dabot öltenek fel óránként, ez a tanulónorma. Nemsokára már darabbérben dolgoznak. A kis üzem, amely egyelőre mindössze három szobányi, Hatvanban van, a kiegészítő parancsnokság helyén. A hon­védség nemcsak átadta az épü­letet, jelentős anyagi segítség­gel és munkaerővel járultak hozzá, hogy két hét alatt át­alakítsák, modem öltözővel, mosdóval felszereljék a volt irodahelyiségeket. Cserébe azt kérték, hogy katonafeleségeket is alkalmazzanak. Egyelőre negyvenhat hatva­ni asszony kapott munkát itt, de januárra száz fölé emelke­dik a számuk. Az üzemeltető, a Fővárosi Műanyagipari Vál­lalat, nagyszerű jövőt szán III-as számú telepének. Egy gombkicsínyítő gép, amellyel a nagyobb méretű selejtgombok- ból készítenek használható ki­Száz és száz gomb, a szivárvány minden színében. Asszonykezek válogatják, osztályozz zák, szín, forma, nagyság szerint. Bővül majd az üzem terüle­te is, az udvar­ban levő két másik épületet is átalakít jak az üzem céljainak megfelelően. S a távlati ter­vekben, — ame­lyek talán nem is olyan távo- liak — szere­pel az „otthon dolgozó” rend­szer bevezeté­se is. Ennék nagy előnye a szövetkezeti bedolgozó rendszerrel szemben, hogy az otthon dol­gozók jogai azonosak a be­járókéval. Kis­gyermekes anyák részére igazán nagysze­rű megoldás. Az asszonyok; az „alapító ta­gok”, máris igyekeznek ott­honossá vará­zsolni a kis üzemet. A fo­lyosókon virág, otthonról hoz­ták őket diszí- tésre. Megol­dotta már a kis üzem vezetősé­Országos versenyben a Mátraaljai Szénbányászati Tröszt fiataljai... A több éve folyó „Szénbá- < nyászat gépesítéséért és bale- < setmegelőzés a bányászatban” 1 országos ifjúsági versenyek eb- i ben az évben, a pártkongresz- 1 szusnak évében nagyobb len­dületet kaptak a Mátraaljai f Szénbányászati Tröszt üzemei- ' ben is. A több éves jó együttműkö- < dési tapasztalatok alapján a 1 KISZ bizottság a tröszt szak- szervezeti, gazdasági és a bá­nyaműszaki felügyelőség veze­tőivel kialakította munkaprog­ramját, amelyben a gépi jö- vesztés fokozása, a minőségi és a balesetmentes munkavég­zés kapott fő szerepet. Az első féléves termelési eredmények biztatóak. A kül- fejtéses üzemekben a terme­lést maximálisan gépesítették és azt a vállalásukat, hogy a mélyművelésű bányáknál 102 000 tonna szenet fejtő gé­pekkel hajtott elővájásból ter­melnek ki, már az év első hat hónapja alatt 52 384 tonna szén kitermelésével is bizto­sabbá tették. A fiatalok között kialakult verseny a műszakiak lelkiis­meretes támogatásával azt eredményezte, hogv a tervezett 1822 tonna-műszak teljesít­mény helyett 1920 tonnás ter­melékenységet értek el műsza­konként. Az időjárási nehéz­ségek ellenére is javult a da. rabos szén termelése, 100,9 százalékra növekedett a kaló­riaterv teljesítése. Az ecsédi külfejtési üzemnél nőtt a gén- kihasználás foka. a múlt év második negyedévi 49.5 száza­lékról 1966 második negyedé­vében már 53,8 százalékra nőtt. Ugyancsak jó eredményt értek el az ecsédiek a nvító- árok befedési munkálatainál, ahol tervüket 105,6 százalékra teljesítették. Ehhez az ered­ményhez nagyban hozzájárult Nagy László ifjúmunkás vil lanyszerelő brigádja, akik p pártkongresszus tiszteletére in dított munkaversenyben az elektromos meghajtású kotró­gépek üzemelése és szerelése fölött vállaltak védnökséget. Annak ellenére, hogy a vil­lamos energia felhasználásánál 5,7 százalékos megtakarítást értek el s tröszt üzemei, az anyagts karékossági verseny­ben mégis lemaradás mutatko­zik. mert több anyagfelhasz­nálásnál jelentős a túllépés. Az első negyedév rossz ered­ményei után némileg javult a baleseti helyzet a második ne­gyedévben, de még koránt­sem olyan, hogy azzal elége­dettek lehetnének a tröszt KISZ bizottság tagjai és a gaz. dasági vezetők. A termelésből kiesett 4998 betegnap, a 218 sérülés még fokozottabb, fi­gyelmesebb munkavégzést kö­vetel. A féléves baleseti eredményt erősen lerontja Kovács László ecsédi dolgozó halálos balese­te. A fiatalok több üzemnél balesetelhárítási filmeket vetí­tenek, munkavédelmi őrjárato­kat szerveznek és részt vesz­nek a szakszervezeti bizottsá­gi szemléken, a feltárt baleseti gócok felszámolásában, mégis sok mulasztást, felelőtlenséget és az ellenőrzés elmúlasztá- sát tapasztalhatjuk a bányák­ban. Ha a baleset megelőzés­ben hatékonyabbá tudják ten­ni munkájukat a Mátraaljai Szénbányászati Tröszt KISZ bizottságának aktivistái, bá­nyász fiataljai, akkor remélni lehet, hogy az év végi értéke­lésnél az őket megillető he­lyen említik majd a tröszt ki- szeseit. K. J. év múlva osztály vezető. Per­sze, én szorgalmasan felírtam a naptáramba Somfai Rezső nevét, sőt, később már nem­csak a miniszterhelyettesnek, hanem a miniszternek is felke­rült a neve a naptáramba. — Az is névrokona volt egy barátjának? — Dehogy is, csak be akar­tam magam biztosítani, hátha Somfait leváltják. Ki is nevez­ték nemsokára követnek, de én akkor a naptáramba már a mi­niszter, sőt, a miniszterek ne­veit írogattam fel. Volt olyan hét, hogy a Minisztertanács minden tagjának neve a- nap­táramban szerepelt. Persze, akkor már a Főigazgatóságon is számon tartottak, s így ami­kor öt éve ez a vállalat meg­alakult, engem neveztek ki igazgatónak. — És merte vállalni? — Igen, hiszen említettem már, hogy egyetemet végez­tem. és akkor már ötéves gyakorlatom is volt. Azon kí­vül délutánonként kénytelen voltam otthon tanulni, mert amikor a naptáramban az sze­repelt, hogy valamelyik mi­niszterrel ultizom, nem moz­dulhattam ki otthonról, ne­hogy valaki meglásson az ut­cán. — Óriási! De most üres a naptára. Ma nem megy seho­va? — Nem. Két éve megnősül­tem, és elhíreszteltem magam­ról, hogy a feleségemnek foga­dalmat tettem: többé nem ve­szek kártyái a kezembe. Azóta nincs név a naptáramon. Ap­ropos, fel kell írnom: holnc.q. délután az Elnöki tanács el­nökével találkozom. — Legalább engem ne ugras­son, Kovacsik elvtárs. — Dehogy ugratom! A Parla­mentben holnap veszem át a kitüntetésemet... Miklósi Ottó A LÁTSZAT... z érem vizsgálásának sokféle módjáról had­hattunk már. Hajdanán nemcsak az érem két oldalát nézték, nemcsak súlyát latolgatták, de az óvatos kereskedők, pénzváltók meg is harapták, hogy meggyőződjenek, valódi aranyból készült-e, vagy hamisítvánnyal van dolguk. Sőt, Komlós János egy újabb oldalát ajánlotta vizsgálat alá venni: az érem harmadik oldalát. Átvitt ér­telemben sokat használjuk manapság e vizsgálati módo­zatokat a valóságra, az igazságra, a tényekre, hogy ennek érmét jól megforgatva, minden oldalról megnézzük, való­nak bizonyulnak-e, vagy a látszat csillogása mutatja ér­téktelenségét. Erre az éremforgatásra azonban nem mindenki haj­lamos, hisz sokkal egyszerűbb, ha csak rápillantunk és azonnal kimondjuk róla véleményünket, hogy valócU-e, vagy hamisítvány. Pedig, ha egy pénzérme megérdemli, hogy azt meg­forgatva minden oldaláról megvizsgálva derüljön ki róla valódisága, mennyire megérdemli akkor ezt a tények, je­lenségek vizsgálata, az igazság, a jogosság kiderítése. De nem mindenki vélekedik így, sokan a látszat fel­csillanásából rögtön a valóság aranyára esküsznek. Ifjúmunkások küldtek be panaszt, amely arról szól, hogy nem adják meg nekik a kereseti lehetőséget és a legalacsonyabb szinten all órabérük a többi üzemhez vi­szonyítva is. Ök még csak az érem másik oldalát se nézték meg, eleve rosszindulatra gyanakodtak az üzem vezetői részé­ről, s akkor nyugodtak meg, amikor bebizonyosodott, hogy náluk hét forinttól 11,50-ig fizetik az egy órai mun­ka bérét, országos átlagban viszont egy forinttal keveseb­bel kénytelenek még megelégedni a hasonló beosztású, szakmájú ifjúmunkások. A látszat... Talmi fény, amelynek világánál gyakran eltorzul az igazság formája. Egy másik esetben idős asszony jött panaszával, hogy hosszú évekig dolgozott az egyik hatvani üzemnél, aztán lebetegedett, hónapokig kórházban feküdt, s most, miután felgyógyult, nem akarnak munkát biztosítani számára. Az első pillanatra jogosnak látszott panasza, ám ké­sőbb kiderült, hogy felgyógyulása után nem jelentkezett hónapokig az üzemnél. Így elveszítette jogát arra, hogy visszakövetelje régi munkahelyét, mivelhogy azt már be­töltötték mással, látva, hogy nem akar az üzemnél tovább dolgozni. Ennek ellenére nagyon jóindulatúan, segítőkész- seggel kezelték kérésünket, hogy tekintettel szociális hely­zetére, gyerekeire, biztosítsanak valami könnyű munkát számára. De sorolhatnánk még más eseteket. Bélapátfalván pél­dául olyan vád érte íz >i*cm vezetőit, hogy nem segítenek a dolgozók szórakozási lehetőségeinek bővítésében, abban, hogy kulturált helyen szórakozhassanak, hogy legyen végre kisvendéglő is a faluban. Nem tudták, vagy nem akarták tudni, hogy a gyár és a falu vezetői közösen a megyei tanácstól a vendéglátóiparig mennyit kilincsel­tek már ez ügyben, hányszor sürgették, s keresték a mód­ját a kulturált szórakozás megvalósításának. Idézhetnénk példát a mezőgazdaságból is, ahol egynémely tsz-elnököt azzal gyanúsítottak, hogy a csirkét, húst, tejet, dinnyét ingyen hordják a bennfentesek, rokonok, látogatók. Senki sem vette azt a fáradságot, hogy megnézze a pénztári bi­zonylatokon, hogy annak rendje-módja szerint befizetés­re kerüll-c az ó/ru ellenértéke? A látszat fényében úgy villantak fel ezek a történe­tek, mintha a panasz jogosságához semmi kétség nem férne, mintha a jogos sérelem érte volna ez eseteket szó- ”á tevő ifjúmunkásokat, szövetkezeti parasztokat, pedig a valóság egészen mást mutatott. Való igaz, kényelmesebb így, egy oldalról nézni a té­nyek érméjét, nem figyelve rajta a látszat, a demagógia csalóka fényességét, s ezért nem követi ez eseteket a té­vedés becsületes bevallása, az önkritika, s a megrágalma- zottak rehabilitálása sem. A tanulság is nyilvánvaló ez esetekből: nem fogad­hatjuk el az érme egyetlen oldalát sem az első pillantás­ra. Forgassuk, vizsgáljuk meg, hátha hamis a másik oldala. Kovács Endi* — Milyen szép ez a naptár az íróasztalán, Kovacsik elv­társ. — Igen, külföldről kaptam. Gyűjtöm a naptárakat. — Furcsa hobby. — Nem hobby ez, hanem kegyelet. — Kegyelet? — Igen. Én ugyanis egy nap­tárnak köszönhetem, hogy most igazgató vagyok. — Ne szerénykedjen, Kova­csik elvtárs. — Nem szerénykedem, in­kább elmesélem, ha érdekli. — Csupa fül vagyok. — Szóval, tíz évvel ezelőtt, amikor az egyetemet elvégez­tem, kerültem a Pótindexhez, mint műszaki előadó. Talán emlékszik arra, hogy akkor Somfai Rezső volt a miniszter- helyettesünk. — Igen, ismertem öt, most követ valahol. — Stimmel. Szóval Somfa-i Rezső volt a miniszterhelyettes és nekem is volt egy barátom, akit Somfai Rezsőnek hívtak. — Aki rokona volt a minisz­terhelyettes Somfainak. — Téved, mert nem volt ro­kona, nem is ismerte, sőt, nem is született Somfai volt, hanem Simek, csak felvette a Somfai nevet. Egy hétfői napon a ba­ráton^, Somfai Rezső felhívott telefonon, és megbeszéltük, hogy szerdán este összejövünk egy ultipartira nála. Én, hogy el ne felejtsem, felírtam a nap­táramra, a szerdai naphoz, hogy este ultiparti Somfai Re­zsőnél. I — De nem a miniszterhelyet- | tesnél? — Ugyan! A barátomnál. A miniszterhelyettest én sem is­mertem. Szóval, felírtam a naptáramra Somfai Rezső ne­vét és mert vége volt a munka­időnek, hazamentem. Másnap, kora reggel az igazgatóm hi­vatott, akit addig még nem is ismertem. Mikor bemutatkoz­tam, konyakkal kínált, meg­kérdezte, hogy érzem magam a vállalatnál, és megkért, ha bármire szükségem van, szól­jak neki, mert ő azonnal in­tézkedik. Úgy búcsúztunk el fél óra múlva, mintha gyer­mekkori barátok lennénk. — Nem értem az egészet. — Először én sem értettem, de később megtudtam, hogy mi történt. A kollégám, Kendere- si, véletlenül elolvasta a nap­táramon, hogy én szerdán ulti­partira megyek Somfai Rezső­höz. — Nem a miniszterhelyettes­hez, hanem, a barátjához. Tu­dom ... — Igen, de ő azt hitte, hogy a miniszterhelyetteshez. Ezt rögtön közölte a csoportveze­tőmmel, aki jelentette az osz­tályvezetőmnek, aki viszont el­mondta ezt az igazgatómnak. Fél óra alatt az egész válla­latnál elterjedt rólam, hogy én együtt ultizom a minisz*r ' lyettessel. — Óriási. És aztán? — Elindultam a lejtőn fel­felé. Az igazgatóm csütörtö­kön behívatott, és közölte ve­lem, hogy én 7'""’ átvéte­li csopor■* ?•' ' 'tem so­káig. mert rA,'á múl­va főelőadó lettem, majd egy sebbet, már itt van, s a kis számú férfialkalmazottak egyi­ke, a karbantartó lakatos, már be is tudja mutatni működés közben. De ez niég csak az „el­ső fecske”, év végéig több gép érkezik, s idővel keverőgépet is kapnak, amellyel a gomb alapanyagát itt, helyben készít­hetik. ge az üzemi ét­keztetést is, s ennék is örül­nek. Az üzemnek múltja nincs, mindössze háromhetes, jövője azonban van. Néhány eszten­dő múlva sok-sok hatvani asz- szony elhelyezkedési gondjait oldja meg. Egerben is, Gyön- gyönös is elkelne hasonló! —■—cl-—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents