Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-28 / 203. szám
Jegyzetek a Német Demokratikus Köztársaság új gazdasági rendszeréről Parancs helyett közgazdasági módszerek és öntudat tek véleményét. A termelési egységeknek megfelelően 30 pártszervezet működik a Leuna Művekben. Messzemenően biztosítják a kollektív tanácskozás elvét, de mindig érvényesítik a személyi felelősséget. Az NDK-ban nem egyedülálló, de méreteit és eredményeit tekintve figyelemre méltó a Leuna Művek igazgatójának vezetési módszere. Hs valahol baj és nehézség támad, a fiatalokat hívja segítségül. Őszintén feltárja a helyzete* véleményüket kéri. Ha a legfőbb teendőkben megegyeztek, nagy önállóságot ad a fiataloknak. Mindig jól járt velük A bizalomért a fiatalok felelősséget és lelkesedést adnak cserébe. A Leuna Művekben, és az országépítő munkában másutt is egyre nagyobb részt vállal az ifjúság. Az állam célszerűen, okosan él az anyagi és erkölcsi ösztönzőkkel. A siker és az ön. tudat megsokszorozza az erőket. A Német Demokratikus Köztársaság ifjúsága fegyelmezetten dolgozik. Maguknak építik az országot. Dr. Fazekas László Ha a kőőrlő malom nem magasodna a sínek fölé, nem porolna olyan veszettül, talán fel sem tűnne az idegennek a felnémeti vasútállomás mellett lapuló kis üzem, a Miskolci Betonelemgyár 3. számú telepe. Pedig már ugyancsak régóta hallat magáról, úgy emlékeznék az itteniek, hogy valamikor a Huszas évek vége felé épült, kezdett. — És szinte úgy is néz ki mint akkor, alig változott azóta valamicskét — fűzik hozzá mindjárt a ki nem hagyható megjegyzést, kevés túlzással, kesernyésen. A mozaiklapkészítés — beszélik a törzsgárdához tartozó idősebbek — ugyanúgy történik, mint a maszek idejében: meglehetősen nehéz fizikai munkával, keverőknél, préseinknél egyaránt. — Legfeljebb annyi különbséggel — fűzi hozzá az egyik asszony —, hogy valamikor hétszáz, nyolcszáz darabot gyártottak műszakonként egy- egy géppel, most pedig ezerkétszáz, ezeregyszáz darabot is! — Bírja.. ? — kérdezzük szomszédját, Nagy Bertalan- nét. — Nem csinálnám, ha nehéz 1W ... és negye dik nap múlva eljön a rettegés napja, hogy minden és újfent kezdődjék élőiről. ... és lészen fogak csikorgatása ... ... és lészen hajak tépése ... ... és lészen verés, szidás, kétségbeesés, reménytelenség és lészen talán boldogság is... ... mert a negyedik nap múlva eljön a rettegés ideje, hogy tartson tízszer kereken harminc napon át, hogy megméressünk mi is, szülök, hogy tiz hónap múltán a büdös kölyök ócska bizonyítványa miatt mi magunk is könnyűnek találtassunk. Nem, de erről szó sem lehet. Majd most megmutatjuk mi a gyereknek, tanárnak egyaránt, szigorúság, számonkérés, együtt tanulás, ellenőrzés, meg mind.en. így lesz. Az ellövendő negyedik, ötödik, s talán még a hatodik napon is. A hetediken? Istenem, annyi gondja van az embernek, nem ülhet mindig a gyerek nyakán, hát nem igaz? És az év vége is milyen messze még... (~ó) MAJDNEM ESPERES ANNYI CSOMAGOM VOLT, hogy még az ülésre is jutott egy táska. Akkor még volt hely a miskolci személyen, de mire a Keleti pályaudvar hangszórója az indulást jelezte, már érezhető volt- a zsúfoltság. Akkor rontott a kupéba egy 20 évesnek látszó fiú. Felmérte a helyzetet, majd mellém érve, nem túl barátságosan mond- ta: — Lenne szíves elvenni az ülésről a kofferját, hogy az enyémet cdatehessem. — Az „enyémnél” vasalót talán soha nem látott nadrágja fenekére ütött, • s levágta magát a felszabadított helyre. Cigartettára gyújtott. Kínál. — Köszönöm, nem élek vele — hárítottam el a felém nyújtott Kossuthot. — Na, belőled aztán jó pap lenne, az ziher — tegezett le egyből. — Akkor legalább ebből húzzál — invitált égy félliteres pálinkásüveggel. — Jó kisüsti. Egy szarvasi csaj vágta hozzám búcsúzóul. őszintén szólva megzavarodtam ettől a huszáros rohamtól, ettől az ellentmondást nem tűrő, hol cinikus, hol barátkozó hangtól. Különben szimpla jelenség volt a fiú, öltözéke a vasalatlan nadrágból, fekete trikóból és me- zltlábra felhúzott strandpapucsból állt. Bőre barnára sült, rövid, szőke haját kézzel simította minduntalan oldalra. — Oltárian ki vagyok... — szusszantott nagyot, amikor meghúzta ? nálinkásüvéget. — Stoppol*-m famárditól. Az ürge nem hozott be a pályaudvarig ... rohadjon meg. Sprin- teltem egész idáig. AZTÁN CSENDES VOLT, egészen Máriabesnyőig. — Helló, kartárs úr! Jó ilyenkor abban a lenge szereltben? — kiáltott integetve az ablakon túlra. önkéntelenül is odakaptam a fejem, de senkit sem láttam a közelben, csak távolabb, a kálvária bokros-fás útján sétált méltóságteljesen egy pap. — Jó szerelés, mi? Szellős ilyenkor a csuha. Nem gondolod, milyen istenien állna nekem, egyébként engedd meg: Kovásznál Péter, majdnem esperes — nyújtotta kezét a bemutatkozásra. Megint valami otromba tréfát sejtettem. — Ha az öreglánynak lesz igaza, két év múlva nekem is ilyen rucim van — erősköddk, s látva kétkedő arckifejezésem, még hozzáteszi: — Biz isten! Az öregek papot akartak faragni belőlem. — Látom, nem nagy sikerrel. — Ja... De azóta mindig elfog a nevetés, ha látom őket. Ilyenkor mindig beleképzelem magam ebbe a lenge aljú ru- ciba. — És miért nem tetszett neked a papság? — Nem tudom. Ellenkezésből ...? Talán azért, mert az öregek komálták annyira az ügyet. Megvadítottak ... Pedig irtó stréber voltam a suliban. Ha egy négyest véletlenül beszedtem, bőgtem, hogy nem lesz kitűnő az átlag. De nem buliból ám. Nevethetsz, de rajpéká voltain az úttörőben. Szóval, menő. Aztán valami ünnepség előtt mentem a dirihez, s hallottam, hogy rólam szövegelnek. „Ez a Kovásznai gyerek, ez ... ebből lesz valami... Tudod, kérlek, ez egy minden jóra kapható gyermek. Kár. hogy annyira erőltetik az anyjáék, hogy papnak menjen. Bár ...” ekkor nyitottam be, s ők elhallgattak. — Szüleid nem mondtáik, hogy minek szánnak? — DEHOGY. VÁRTÁK a kitűnő bizonyítványt. Mikor kérdeztem, a muter kirukkolt, hogy igen ... ezután szót se a zenegimiről, már beajánlottak Pannonhalmára. — Erre te? — Begurultam. Akkor este lefekvés előtt nem nyomtam a szokott szöveget: „Én istenem, jó istenem, becsukódik már a szemem ...” Mert nem csukódott le. Tudod, én mindig a zenét kőmáliam, akkor már tűrhetően pengettem. — És utána? — Teltek a napok. Számháború a Mókus rajjal... Ro- ráté ... rajgyűlés, reggeli mise, vörös nyakkendő... mi- nisztránsing ... meg amit akarsz. Tisztára meghülyítettek. Aztán egyszer belám szállt az ördög. Kiszólított az öreg Rajzszeg... — Rajzszeg? — Ja, persze* Az osztfő. Be- zúgatott mindenkit, ha nem volt meg a négy rajzszeg az óra kezdetén, hogy felerősíthessük vele a rajzpapírt. Hogy ki mit • kent a fehér papírra, az már nem volt érdekes, csak a rajzszeg. Szóval, kihív és kérdezi: „Na, Kovásznai fiam, mondd meg, hol van a Kilimandzsáró? Nem tudom, tanár bácsi, kérem, mert nálunk megint a bejárónő takarított, és tetszik tudni, olyan rendetlen, mindent elhány. Tegnap is hiába kereste apu a szemüvegét, úgy elrakta azt is valahová.” Rajzszeg úgy nézett rám, mint a bedilizettre. No, mondom magamban: ilyen a „minden jóra kapható gyermek”. — Beszedetett? — SIMÁN. ATTÖL KEZDVE nem lazítottam, s fél év alatt lementem kettes átlagra. Gondolom, ez „jó lesz” a pennon halmi felvételihez. Hogy biztos legyen a bukfenc, néhány srácot is megnyújtottam, mert hogy el ne felejtsem, akkor még magatartásból ötösöm volt, mert tudod, azelőtt olyan kezitcsókolom fiú voltam. így abból is lett egy plusz egy. Aztán bukás.., intők, zűrök otthon, a suliban, végül az ágé. — Ágé? — Ja. Állami gondozás. Más suliba vágtak... löktek néhány ruhát, plusz kincstári szeretetet. A szoknyák üvegnek néztek. „Egy ágés srác peregjen le” — mondták. Ezt megint a srácokon vertem le. Míg ki nem vágtak a gimiből is. — És miért nem fordítottál akkor a sorsodon, hisz már úgyse lehettél volna pap? — Azt hiszed? Az öregek még mindig a régi szöveget Mozaikká színesednek a kövek lenne... Megszoktam már, volt hozzá időm a tizenöt esztendő alatt. El nem mennék innét máshová! Szünet nélkül mozog a keze. akár a motolla. Anyagot tölt a formába, majd az egészet a prés alá tolja. Így váltogatja, szaporázza mozdulatait naphosszat, évek óta. így gyűjti a burkolólapokat a kis csillére, hogy aztán az érlelőbe vigyen egy-egy szállítmányt, az állandóan permetező víz alá... Fárasztó lehet az ütemes, gyors mozgás is. s bizonyára nem kevés az a súly sem, amit egy-egy nap megmozgatnak ezek az asszonyok. — Megéri-e? — kíváncsiskodunk. — Az ezerhétszáz-ezernyolc- száz forintot meg lehet keresni, néha a kettőezret is... Nem sok helyen osztogatnak ennyit...! A jókora csíszolómedencék mellett mondják, hogy hétféle mozaiblapot gyáriénak ebben az üzemben. Itt készül a Bükk, 3 Csepel, az Aida, a Pécs. a Mecsek, a Lilla és a közönségesebb szürke. így: „szürke”, csupa kisbetűvel...? — Nem tudom, hogy milyen betűvel írják. De ez is van olyan mint a többi... Naponta tízezernyi mozaiklap. — Van-e vele valami baj’ — Nem ismerjük a selejtet, nálunk nincs tűrés: aki hibát követ el, fizet. levonják a bérből... Megvan mindig a mennyiség is. elég jól megv 9 szálh'tás is. A félévet 103,9 százalékos teljesítéssel zártuk.. Elavult gépekkel, korszerűtlen technológiával dolgoznak a kis üzemben. Cipekednek, nyelik a port — mégsem menekülnek. A mintegy százra tehető létszám csaknem háromnegyede a régiek közé. az 5—15 éves szolgálati idejű törzsgárdához tartozik. A felnémeti, egri, andornak. tályai emberek ragaszkodnak a kenyeret a jó megélhetést adó munkahelyhez, elnézik sok aoróbb. nagvobb hibáját, bízván abban, hogy ha a legutóbbi húsz esztendőben oly sok javulást nem is láttak, a következő időkben annál többet tanasztalnak majd. — Mit várnak a legelébb.. ? — Mindenekelőtt a mostaninyomták. Jelentkeztem melózni — mondván —, ez is jobb, mint Aszód. Ott persze ajná- roztak, meg nyomták a sódert, hogy „becsüljem meg magam, hagyjuk a múltat, nem szégyen az, ha valaki ágés volt”. —• És ott megragadtál? — Nem sok volt már hátra a nagykorúságból, s azt mondtam: agyő, szoc-apák, papnevelő muter és mindenki. Egy kicsit szétnéztem a nagyvilágban. Egy kis gitározás... alkalmi meló... De most is olyan tré volt az idény. Néhány stexes pali akadt. Négy kiló, ha bejött egy este, sokat mondok. Aztán összezűröztem a górével, és agyő, Balaton. — És most haza? Felhúzza a vállát, szemöldökét, tanácstalanul, kelletlenül. — Hova a fenébe mehetnék. Meghallgatom, mit arénáznak megint az öregek, hogy megint meló nélkül vagyok. Tankolok náluk egy kis dohányt, aztán valami pengétőhely után nézek. — Megint nyúl a pálinkásüvegért,. kínál. — A tömjénszag kicsit érződik rajta — mondom a ménkű- erős szilvára. — Ja. Ezt a tömjénszagot még elviselem. A város fényei már látszottak, a vonat a váltókon csattogott. — Na, én itt lekopok. Kösz a helyet. KITÖRTETETT, s még mozgott a vonat, amikor leugrott róla. Sietve indult a város felé, majd néhány lépés után megtorpant, s most már ráérős léptekkel vette útját a resti neonfényes ablaka felé. Kovács Endre nál jobb gépeket — próbálja sorolni a javítóműhely új» szocialista címért küzdő brigádjának vezetője, az szb-tit- kár Tóth János. — Olyanokat» amelyekkel kevesebb dolguk van az asszonyoknak is, meg nekünk is. Jó lenne már ide is egy félautomata, mint más helyen. Gyorsabb, könnyebb; gazdaságosabb lenne a termelés. . . Vagy ha már nem i* adnak új gépet, akkor legalább a régiekhez kapjunk alkatrészeket. .. mert még azzal is baj van mindig... Tágasabb, kultúráltabb fürdőt, öltözőt is várunk, s egészséges ivóvizet. .. Egy kicsivel több törődést a miskolci meg a pesti központtól, valamivel nagyobb önállóságot a mostaninál. Képzelje: nemrég jött az új utasítás, miszerint ezután például a szenei sem vehetjük már úgy meg mint azelőtt, hanem Miskolo- tól kell kémünk, s Pestről en? gedélyeztetnünk... Mondjam a mészkőellátást is? A nagyvállalat két bányával is szer1? ződést kötött, s ezért három gépkocsit kell bérelnünk. A kő elég lenne az egyik bányából is, s nem kellene a három te? herautő sem... De nem teher tünk semmit: dolgozniuk keli az autóknak, fogadnunk kell a követ, akár férünk tőle, akár szükségünk van rá, akár sem.:: Ezek nélkül is nehéz a dolgunk, mikor számíthatunk végre könnyebbségre.. ? Az ígéretekből már bővee jutott eddig is. De vajon melyik válik valóssággá közülük? És mikor? Van-e jövője ennek a ki* üzemnek.. ? (gyóni) Segíts magadon ... és megoldódnak a problémák. Valahogy így módosul a régesregi közmondás napjainkban, ott, ahol az emberek nem várnak mindig a „felsőbb szervek” segítségére, hanem maguk igyekeznek megoldani a nehézségeket, s közös gondokat. Parádsasváron régóta panaszkodnak a szülők, mert ac iskolához vezető úton nincs járda. Á gyerekek esős időben sokszor .nyakig sárosán” kerülnek elő. A községiéi? lesztési tervek során sokszor vita tárgya volt már az iskolához vezető járda építése, de valahogy mindig elmaradt más, nagyobb horderejű beruházás, javítani-, építeniva- ló mögött. Végül is a szülők összefogása megoldotta a gondot. Az idei nyáron mintegy 100 méteren társadalmi munkában megépült az iskolához vezető járda. A társa? dalmi munkában dolgozó szülőknek segítségük is akadt az üveggyári vezetők személyében. Az üveggyáriak, — hiszen az ő gyermekeikről is szó van — készségesen megadtak mindent a munkához; ami még hiányzott. A milliós, de még a község sok ezer forintos költségvetéséhez mérten is elenyésző összeg a 100 méter járda megépítése. Értéke mégis túlnő a filléreken. Egy község lakóinak összefogását, áldozatkészségét dicséri. És okos önálló kezdeményezésüket is, — mert nem vártak arra, amíg az országos keretekből ide is jut. — d. — MumsM.3 1966. augusztus 28* vasárna* nyel kell járnia az üzem és a dolgozók számára is”. Vezető műszakiak és közgazdászok tényekkel és példákkal , bizonyították a Leuna Művekben, hogyha anyagilag helyesen ösztönzik a dolgozókat és a vezetőket, ha ezzel egyidejűleg javítják a politikai és az ideológiai munkát, akkor feltétlenül és gyorsan hatékonnyá válik a szocialista termelés ereje. Három év óta, az új gazdasági rendszer bevezetése óta ez általános tapasztalat a Német Demokratikus Köztársaságban. 34 éves igazgató Több mint harmincezer ember sorsát és az NDK legnagyobb gyárának gondját-baját egy fiatalemberre bízták. Dr. Siegbert Löschan, a Leírna Művek igazgatója, mindössze 34 éves. De vele egykorú a kutatómunkák vezetője és a gazdasági igazgató. A gyárban több mint hatezer fiatal dol- .gozik, közülük sokan fontos és felelős beosztásban. Nincs sok baj az űj generációval? Csak elvétve — hangzott a határozott válasz. A Német Demokratikus Köztársaság fiatalságának nagy többsége becsülettel dolgozik és szorgalmasan tanul. Éppen a- zért legjobbjait bátran állítják az üzemek élére, állami és pártfunkciókba. Ez vonatkozik a legmagasabb beosztásokra is. Hatvanöt képviselő, vagyis a Népi Kamara 13 százaléka még nem töltötte be a 30. életévét. Az NDK Minisztertanácsának tagjai közül tíznek az életkora 32 és 40 év között van, a megyei tanácstagok 20 a járási tanácstagok 25 százaléka 26 éven aluli. Bizalom cs felelősség Hogyan lehet felkelteni a fiatalok érdeklődését, hogyan sikerült őket bevonni az országépítő munkába? A Leur.a Művek fiatal igazgatója érti a módját. Különleges módszere lenne, vagy talán azért van sikere, mert ő maga is fiatal és hallgat rá a gyár hatezres ifjúsága? A Leuna Művek vezetési módszerében nincs semmi ördöngösség. Nincs, soha nem születik egyetlen fontos elvi döntés sem, amihez ki ne kérnék a párt- és a szakszerveze-« Két hét kevés arra, hogy az ember megismerhesse a Német Demokratikus Köztársaságot, de ha utazás közben nemcsak néz, hanem lát is hall is, ha megértő barátokra ta- 'ál, akkor érdekes és hasznos tapasztalatokat szerezhet. Most fellapoztam jegyzetfüzetemet, onnan idézek. Leuna Művek. Haliétól délkeletre, néhány kilométer távolságra Az NDK legnagyobb iparvállalata. A „régi” Leuna Művekben közel harmincezer embert foglalkoztattak, de most bővítik a gyárat. Lenyűgöző, gigantikus méretek. A műanyag és a vegyi alapanyagok fellegvára. Zavartalanul folyik a termelés és szédületes tempóban építkeznek. Munkaversenyszerződést kötöttek a szerelő és az építőipari üzemek. Feltételeiknek és céljaiknak leginkább megfelelő bérformát választják és az anyagi ösztönzés gazdag változatát alkalmazzák. De a beruházók és a kivitelezők, a munkások és a vezetők azt tartják a leglényegesebbnek, hogy központi munkaverseny- alapot létesítettek. Másfél millió márka cél jutalom Vegyi alapanyagokkal, szintetikus és műanyagokkal kísérleteznek, gyártják az egész ország számára és exportra. Mit jelent itt a gyorsaság, hogyan kell a konkurrenciával versenyt futni? Német alapossággal és mérnöki pontossággal kiszámították. Ha az egyik gyáregységet a tervezettnél nyolc héttel hamarább átadják, az két és fél millió márka megtakarítást jelent a népgazdaságnak. Ennek 60 százalékát, vagyis másfél millió márkát (hatmillió forint) kifizetnek azoknak, akiknek igyekezetétől függ a siker. A jelen- 4 tős összeg egyharmadát már akkor folyósították, amikor megkezdték az etiléngyártást és a gyáregység teljes átadásakor hiány nélkül megkapták a másfél millió márkát a tervezők, építők, szerelők és az üzembehelyezők. Nem veszélyes kísérlet, nem túlméretezett herdálás az ilyen összegű céljutaímazás? Ez a kísérlet az NDK-ban több helyen bevált és hasznos gyakorlatukat elvileg is megindokolták: „ami a társadalomnak hasznos, annak előny-
