Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-17 / 194. szám
Uncle Sam valamit (orral... PÁRIZS (MTI): Westmoreland tábornok és Johnson elnök hét végi találkozójának várható következményeit taglalták a keddi francia lapok. Valamennyi beszámoló az amerikaiak vietnami háborújának fokozására következtet. A lapok szerint vagy szárazföldi támadásra kerül sor a kettészakított Vietnam két része közötti demilitari- zált övezet ellen, vagy pedig elaknásítják a haipongi kikötő bejáratát, amely az amerikai szakértő szerint a vietnami utánpótlás legfontosabb kapuJ&A Figaro arra figyelmeztet, hogy az amerikai gyalogság benyomulása a demilitarizált övezetbe a kínaiak részéről válthat ki reakciót. Haiphong kikötőjének elaknásítása viszont Moszkvát késztetné ellenlépésre. A lap emlékeztet rá. hogy szovjet zászló alatt közlekedő hajók sűrűn futnak be ebbe a nagy észak-vietnami kikötőbe. A lap szerint amerikai körökben a legvalószínűbbnek mégis azt tartják, hogy a texasi tanácskozáson Haiphong el- eknásítását határozták eL Washingtonban több száz részvevővel gyűlést rendeztek a város egyik terén. A mintegy fél tucat felszólaló élesen elítélte az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságot, többen „boszorkányüldözésnek” minősítették tevékenységét és követelték azonnali megszüntetését. Ugyanakkor többen kifejezésre juttatták tiltakozásukat az USA vietnami háborújával szemben. Az amerikai sajtó ügyetlen propagandája a VDK légvédelméről Nem húsz, hanem egy rakéta kell egy amerikai gép lelövéséhez MOSZKVA (TASZSZ): A Krasznaja Zvezda keddi száma foglalkozik az amerikai légierő növekvő vietnami veszteségeivel. 1965 első felében a Vietnami Demokratikus Köztársaság légvédelmének kis létszámú és gyengén felszerelt egységei vették • csupán fel a harcot az ellenséggel. A légitámadások számának fokozódásával azonban a légvédelem is egyre tökéletesebbé vált. A VDK elleni bombatámadások óta több mint 1300 amerikai repülőgépet semmisítettek meg az ország légiterében. Az Egyesült Államok repülőgépei ma már egyre gyakrabban elkerülik azokat a zónákat, ahol a vietnami légvédelmi rakéták tevékenykednek. Azokat a repülőgépeket pedig, amelyek mégis bemerészkednek ezekbe az övezetekbe, rendszerint lelövik. Augusztus 7-én az észak-vietnami légvédelmi erők hét légikalózt tettek ártalmatlanná. Az amerikai propaganda eléggé ügyetlen formában bár, de becsmérelni próbálja a VDK légvédelmi rakétáit. így például július 15-én a New York Times azt bizonygatta, hogy egy amerikai repülőgép megsemmisítésére az északvietnami légvédelem állítólag több mint 20 rakétát használt fel. A valóság azonban az — írja a Krasznaja Zvezda, — hogy egy amerikai repülőgép megsemmisítéséhez átlagban egyetlen rakétára van szükség. A polgári szabadságjogok védelmének szövetsége a szólásszabadság alapvető joga megsértésének minősítette az amerikai képviselőház Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságának azt a döntését, hogy tanúkat idéz be a kormány vietnami politikája ellen lefolyt tüntetések kivizsgálása során. A beidézett állampolgárok nevében a szövetség panaszt emelt a bíróságnál. Howard Corcoran szövetségi bíró helyt adott a beterjesztett panasznak. Utasította a bizottságot, vonja vissza a be- idézéseket. Az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság 9 tagja kijelentette, nem htolandó meghajolni Corcoran bíró utasítása előtt és a kihallgatásokat tervszerűen megtartja. Az igazságügyminisztérium a maga részéről bejelentette, a fellebbviteli bíróságot hívja fel Corcoran bíró döntésének érvénytelenítésére. Lester Pearson kanadai miniszterelnök a liberális diák- szövetség elnökéhez intézett levelében kijelenti, véleménye szerint a vietnami konfliktusban a leglényegesebb, hogy megtalálják a probléma rendezésére irányuló közvetítés megfelelő alapját. Bejelentették, hogy Stokely Carmichaelt, az erőszakmentes cselekvés amerikai bizottsága diákszervezetének vezetőjét kinevezték Russell nemzetközi bíróságába, amely novemberben kezdi meg a vietnami háborús bűnösök leleplezését célzó munkáját Párizsban. A buddhista intézet központja újabb közleményt bocsátott ki, amelyben lemondásra szólítja fel a kormányt. A Vietnamba irányuló amerikai katonai szállítások miatt túlterheltek Japán nemzetközi repülőterei. A tokiói nemzetközi repülőtér öt órán keresztül nem tudott utasszállító gépeket fogadni egy Boeing—707. amerikai katonai szállító repülőgép szerencsétlen kényszerleszállása miatt. A Boeing—707., amely egy Japánban levő amerikai légitámaszpontról indult el Vietnam felé, fedélzetén 128 amerikai katonával, a levegőben meghibásodott. A gép pilótája engedélyt kért, hogy leszállhasson a tokiói repülőtéren. Leszálláskor azonban a futóművet nem tudta kibocsátani, s ez okozta a szerencsétlenséget. Továbbra is feszült a helyzet Szíria és Izrael között. A hétfői incidens után mindkét fél erélyes hangú nyilatkozatokat tett. Damaszkuszban a kormány és a hadsereg szóvivője közölte, hogy a szíriai fegyveres erők a fegyverszüneti vonalon túl terjedő csapást mérlegelnek, megtorlásul minden új izraeli agresszióra. A kormány szóvivője szerint Szíria a jövőben sohasem fog az ENSZ-hez fordulni és sohasem kényszerül védekező állásba. A szíriai hadügyminiszter a szíriai kabinet rendkívüli ülésén jelentést tett a szíriai repülőgépek „büntető akciójáról”, amellyel az újabb izraeli agressziót kívánták megtorolni. Az AP idéz egy szíriai kormányszóvivőt, aki kijelentette, hogy az ország új stratégiája Izraellel szemben a következő: „Nemcsak az agressziót elkövető erőkre fogunk lecsapni, hanem leromboljuk a határon túl fekvő támaszpontjaikat is.” Ddzsabir A1 Ali Szalem ku- waiti tájékoztatásügyi miniszESEMÉNYEK _ k\VV\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\VNV TASKENT Kedden hajnalban újabb földrengésre ébredt az üzbég főváros. Az első ötös erősségű földlökés helyi idő szerint 5.07 órakor, a másodikat pedig — amely négyes erősségű volt. — 7.32 órakor regisztrálták. 8.12 órakor, újabb kettes erősségű földrengést jeleztek a műszerek. NEW YORK Az ENSZ huszonnégyes bizottságának héttagú küldöttsége indult kedden Spanyolországon keresztül Afrikába, hogy nyolc napos tanulmányútja során megvizsgálja Fernando Poo és Rio Muni tengeren túli spanyol gyarmatok helyzetét. A héttagú küldöttségben Sierra Leone, Chile, Dánia, Mali, Lengyelország, Szíria és Tanzania képviselői vesznek részt PÁRIZS Három nap alatt százketten vesztették életüket, 998-an pedig megsebesültek — köztük 360-an súlyosan — a francia országúink hét végi nagy forgalmában. A szerencsétlenségek megelőzése céljából 43 000 rendőr teljesített szolgálatot. Több megyében külön országúti bíróságot állítottak fel, amely a helyszínen bevonhatta a gyorshajtók járművezetői igazolványát. MELBOURNE Harminc halálos áldozatot követelt egy melbournei üdvhadsereg férfiszállásán pusztító tűz. Tizenhárom kórházba szállított sebesült állapota válságos. NEW YORK New Yorkban bejelentették, hogy bár a New York Herald Tribune a 155 napja tartó sztrájk és egyéb gazdasági okok miatt megszűnik, a párizsi európai kiadás továbbra is megjelenik. Az újság beszüntetése következtében nyolcszázan maradnak munka nélkül. Az európai kiadás részvényeinek 45 százalékát megvásárolta a W ashington Post. A párizsi kiadást a jövőben más néven adják majd ki. MANILA Egy 34 éves fülöpszigeti ács — eddig ismeretlen okokból agyonszurta feleségét és öt 11, 9, 8, 5, és 2 éves gyermekét. TOKIO Hatalmas eső zúdult a Dél- Japánban fekvő Kyushu szigetre. Tizenöt személy életét vesztette, 14-en pedig eltűntek, összeomlott egy családi ház, maga alá temetve a benne élő két család 15 tagját, akik közül csupán egyet sikerült megmenteni. A megáradt fo. lyók 5000 házat öntöttek el és 14 hidat mostak el. SZÓFIA Caglayangil török külügyminiszter meghívására Ivan Basev bolgár külügyminiszter kedden hivatalos törökországi látogatásra utazott. Súlyos hajó- szerencsétlenség flgadirban Mintegy száz személy foglalt helyet azon a kis 16 tonnás kirándulóhajón, amely hétfőn délután ünneplő marokkóiakat szállított a tengeren és elsüllyedt az agadiri kikötő bejáratánál. Az egykori halászhajó, melyet jelenlegi spanyol tulajdonosa kirándulásokra használt, eddig meg nem erősített jelentések szerint, a túlterhelés következtében borult fel. Az utasok — zömmel nők és gyerekek — közül eddig 14-et sikerült megmenteni és öt holttestet is megtaláltak. Egész éjjel és kedden délelőtt folytatódtak az erőfeszítések a hajótöröttek megmentésére. Megkezdődtek a tömeges elbocsátások Angliában Őszig 450 ezer dolgozó elküldése várható LONDON (MTI): Az angol gyáriparban megkezdődtek az első tömeges munkás-elbocsátások: a Clarks cipőipari nagyvállalat egyszerre 170 dolgozót tett az utcára, egy nottinghami bútorgyár 80 munkást bocsátott el, de máshonnan is elbocsátásokról érkeznek jelentések. Az angol közgazdászok véleménye .szerint az őszig legalább 450 000 dolgozó elbocsátása várható. A szakszervezeti kongresz- szuson, amely alig három hét múlva, szeptember első napjaiban ül össze Blackpoolban, rendkívül kétséges, vajon felülkerekedik-e a hivatalos álláspont. A keddi Guardian szerint igen szoros küzdelem várható. A Brit Orvosi Egyesület (BMA) bejelentette, hogy 800 fiatal angol orvos a legközelebbi jövőben kivándorol, elsősorban az Egyesült Államokba. A fiatal doktorok a bérek befagyasztása miatt elestek a már megígért béremeléstől, s eddigi, heti 18 font alatti bérükből nem tudnak megélni. A tekintélyes Times vezércikkben foglalkozik az üggyel. A kormány — amint annakidején jelentettük — júliusban nem engedélyezte az orvosok már kialkudott általános béremelését. tér kedden bejelentette: Kuwait kész megadni minden szükséges támogatást a Szíriai Arab Köztársaságnak, hogy véget vessen a területe ellen irányuló izraeli agressziónak. Levi Eshkol miniszterelnök vezetésével kedden rendkívüli ülést tartott az izraeli minisztertanács és megvitatta azokat az intézkedéseket, amelyeket a hétfői incidens után szükségesnek vél megtenni. Eshkol miniszterelnök tiltakozó üzenetet intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez, követelve, hogy ezt a tiltakozást terjesz- szék a Biztonsági Tanács tagjai között. Odd Bull tábornok, a Palesztina! fegyverszüneti ellenőrző bizottság vezérkari főnöke még hétfőn levelet intézett mind az izraeli, mind a szíriai félhez, és ebben felszólította a két országot, hogy tartsák be a Biztonsági Tanács által elrendelt tűzszüneti egyezményből rájuk háruló kötelezettségüket. Bejelentette, hogy bár a vizsgálat eredményei még nem állnak rendelkezésére, az ENSZ- megfigyelők közlése szerint mindkét fél megsértette a tűzszüneti egyezményt. ★ DAMASZKUSZ Hafez Asszad vezérőrnagy, szíria hadügyminiszter kedden reggel bejelentette, hogy a Tiberias tón hétfőn lezajlott szíriai-izraeli incidens során a szíriai fegyveres erők megsemmisítettek 11 izraeli katonai motorcsónakot, s megölték legénységének körülbelül 50-100 tagját. A miniszter hozzátette) hogy a szíriai légierők lerombolták a Tiberias tó déli partján fekvő izraeli kikötő berendezését. A Német KP él! MífJüsm «S66. augusztus 17., szerda, | T íz esztendővel ezelőtt, 1956. augusztus 17-én NyugatA Németországban betiltották a Német Kommunista Pártot. Adenauer kormánya már öt esztendővel korábban kérte a kommunista párt „törvényein kívül helyezését” a karls- ruhei alkotmánybíróságtól — először éppen azon a napon, 1951. november 22-én, amikor a nyugati hatalmak külügyminisztereivel az új Wermacht, a Bundeswehr felállításának meggyorsításáról határoztak. Néhány héttel a bonni hadkötelezettségi törvény bevezetése után pedig betiltották az NKP-t. Mint Hitler idején, a kommunista párt betiltása szoros kapcsolatban állt a német militarizmus aktivizálódásával, a fegyverkezéssel, az agresszív készülődéssel. Nem véletlenül, hiszen az agresszív német imperializmus szemében mindig szálka volt a Német Kommunista Párt, amely születésétől kezdve a béke és a demokrácia, a szocializmus megalkuvás nélküli harcosa német földön. Hogyan gondolhatta az Adenauer-kormány, hogy megsemmisíthet egy olyan pártot, amely a német kommunisták tízezreinek meggyilkolása, a véres terror ellenére, végig küzdött a hitleri fasiszta diktatúra ellen? A Német KP, amely 1918. december 30-án alakult meg, s amelynek vezetőit, Karl Liebknechtet és Rosa Luxemburgot néhány nappal később kegyetlenül meggyilkolták, s amely fennállásának több mint a felét illegalitásban töltötte — az üldöztetéssel dacolva folytatta harcát. A párt betiltása után tíz esztendővel maga Lübke, bonni belügyminiszter volt kénytelen hivatalosan beismerni, hogy a Német KP él és befolyása egyre növekszik! Ez a hivatalos jelentés kénytelen-kelletlen elismeri:,, Az NKP- nak sikerült helyenként más-más sikerrel javítani és kiszélesíteni »nyílt« munkáját... Az NSZK területén valamennyi körzeti bizottság munkaképes volt. Emellett sok kerületben is munkaképes vezető szervek működtek... Az NKP meg tudta őrizni pártapparátusát, sőt ki is szélesítette, vagy helyreállította a döntés végrehajtása során foganatosított intézkedések (vagyis a letartóztatások) után.” A bonni rendőrminiszter azon kesergett, hogy az NKP gyűlésein egyre többen vesznek részt, s nemcsak munkások, hanem a nyugatnémet társadalom valamennyi rétegének képviselői. A párt betiltása óta eltelt évtized is bizonyította, hogy ** a történelem kerekét nem lehet megállítani. Hiába írta annak idején Adenauer szócsöve, a Rheinischer Merkur az NKP betiltását sürgető cikkében, hogy „a marxizmus végleges kiirtását, a szocializmus ártalmatlanná tételét ne csak Németországban oldják meg, hanem egész Európára kisugár- zóan is”. Hiába hangolták össze terveiket a NATO-országok — Franciaországban és Olaszországban nem tiltották be a kommunista pártot, a Német Demokratikus Köztársaságban pedig már győzelmet arattak azok az eszmék, amelyekért Rosa Luxemburggal, Liebknec httel és Thálmaimal együtt sok tízezer német kommunista áldozta életet. Nyugat-Németországban a párt betiltásával ugyan ideiglenesen sikerült visz- szaszorítani a demokratikus erőket, azonban éppén a bonni rendőrminiszter jelentése tanúsítja, hogy a Német KP továbbra is a demokráciáért küzdő erők élvonalában haladva küzd a szabadságért. A Német Kommunista Párt 1963-ban Nyugat-Németországban az illegalitás nehéz körülményei között tartott kongresszusán összegezte tevékenységét. Bebizonyosodott, hogy a párt betiltására hozott törvényt a bonni állam felhasználja az összes demokratikus és haladó erők elhallgattatására. Politikai ügyekben tíz esztendő alatt közel félmillió ember ellen indítottak eljárást, vagy hoztak ítéletet. Most a „kivételes állapotról” szóló törvények elfogadtatásával akarja az Erhard- kormánj' megszüntetni a Német Szövetségi Köztársaságban a megnyirbált demokratikus jogokat, a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságot. Ezért a párt azzal fordult a lakossághoz, hogy egységesen szálljon szembe a diktatórikus törekvésekkel: „őrizzük és védjük meg azt, amink van!” — hirdeti az NKP jelszava. IV yugat-Németországban mind többen ébrednek rá, hová L vezet az az út, amelyre Adenauer és örökösei a Német KP betiltásával léptek. Ezért követelik immár százezrek a húsvéti békemenetek során az atomfegyverekről való lemondást, a munkások között terjed a munkásegység és a Német Demokratikus Köztársasággal való tárgyalások gondolata. Tavaly neves személyiségek is aláírták a Német KP- nak azt a petícióját, amelyben a kormánytól és a parlamenttől a párt betiltásának hatálytalanítását és a politikai elítéltek amnesztiáját követelte. A kommunisták befolyása megnőtt a szakszervezetekben, a gyárakban több száz illegális üzemi újság terjeszti a párt felhívásait. S a legbiztatóbb jelenség, hogy az NKP új tagjai között megnőtt a fiatalok száma. A „gazdasági csoda” országának ifjúsága is kiutat keres a zsákutcából, lelki sivárságból. A „rrtotoros gyerekek” — mint a párt kongresszusán egy küldött elismerően mondta — lelkes sztrájkolóknak és aktivistáknak bizonyultak... És a kommunisták mindenütt terjesztik igazukat s ott vannak még a Bundeswehrben is. A Német Kommunista Párt túlélte Hitler terrorját és már leküzdötte az adenaueri betiltás okozta csapást. Tagjai abban az országban küzdenek az igazságért, a szocialista eszmékért, amelyben az elmúlt évtizedekben a leg- kegyetlenebbül sújtották a kommunistákat és a demokratákat. Ez sem rettenti el őket a legfontosabb céltól, megakadályozni, hogy a német militarizmus még egyszer háborút indítson Európában német földről! Ezért munkálkodnak minden demokratikus és háborúellenes erő összefogásáért. Sebes Tibor elnök segítő társai és az fi utasításait kell végrehajt»« niok”, — mondotta. Az elnök után Suharto tfW bomok lépett a szónoki emelvényre és Sukarno nevének! említése nélkül, de szavaira célozva kijelentette, hogy a kormánynak amely a vezetőkből, a vezetők segítőtársaiból és a politika végrehajtóiból áll, teljhatalma van program-: jainak végrehajtásához. Suharto beszélt Indonézia és Malaysia viszonyáról is. s ennek kapcsán hangoztatta, hogy In-* donézia a már régebben megkötött manilai megállapodás alapján kíván tárgyalni Malaysiával, nem pedig a közelmúlt! ban létrejött bangkoki meg! egyezés alapján. Palar, Indonézia Washington ni nagykövete egy sajtóérte! kezleten bejelentette, hogy In! donézia 50 millió dollár hitelt kér az Egyesült Államoktól az ott vásárolt gépek alkatrészeinek beszerzésére. Az országnak ezen kívül rizsre és gyapotra is szüksége van. A nagykövet hangsúlyozta, reméli, hogy Indonézia hitelezőinek szeptemberben tartandó tokiói megbeszélése lehetőséget nyújt az adósságok visszafizetésére vonatkozó határidők módosítására. Bonn hajlandó... OTTAWA (MTI): Von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter a kanadai vezetőkkel folytatott tárgyalásainak befejeztével, sajtóértekezletet tartott Ottawában. Nyilatkozatában állást foglalt amellett, hogy az Európában állomásozó kanadai csapatok nukleáris kapacitását tartsák fenn, s hangsúlyozta a NATO megerősítésének fontosságát. Kijelentette, Bonn hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy Kanada növelje nyugat-németországi légitámaszpontjainak számát. Kanadai tartózkodása során, von Hassel többször is folytatott megbeszélést Hellyer kanadai hadügyminiszterrel, akinek felajánlotta, hogy Nyugat- Németországban állomásoztat- hatják azokat a kanadai csapatokat, amelyeket a franciák döntése folytán Franciaországból ki kell vonniuk. DJAKARTA (MTI): Sukarno elnök kedden a parlament ülésszakát megnyitó beszédében kijelentette, hogj szerdán, Indonézia függetlenségi ünnepén elhangzó beszédében elmondja véleményét e legutóbbi indonéziai esemé nyékről. A parlamentben hang. súlyozta, hogy Indonézia továbbra is az „irányított de. mokrácia” rendszerében fof élni és az elnöknek mindenrő: tudnia kell. „Az elnökség tagjai és a miniszterek csak ai Indonesia 50 millió dollár hitelt kér as USA-tól Továbbra is feszült a helyzet Szíria és Izrael között Damaszkusz megtorlásra készül