Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-16 / 167. szám

A „feloldott nyolcas"... „Mit intéztél, András?” Egy tanácstag válaszol SZABÓ LÁSZLÓ: máshol dolgoznak, de azért van egy darabka földjük. Az 6 gabonájukat is el kell csépelni valahol. így most azt kérem, hogy egy megfelelő helyet je­löljön ki számukra a mezőgaz­dasági osztály. — Ha már a tanácsnál tar­tunk, megkérdezem, mi a vé­leménye: Van-e még bürokrá­cia a tanácsnál? — Még akad. Elég sok a pa­pírmunka, gondolom;, sok min­dent lehetne intézni egysze­rűbben és gyorsabban is. Itt van például a mezőgazdasági osztály földnyilvántartása. Ez bizony elég bonyolult, nehéz­kes. — Mikor járt utoljára a vá­rosi tanács vb-elnökénél? — ö volt nálam a napik­ban. Kijött a határba és meg­nézte a termelőszövetkezet új szőlőtelepítését. Ott beszélget­tünk. De ha nekem van vala­mi beszélgetnivalóm vele, ak­kor minden további nélkül be­nyitok hozzá és megbeszéljük a problémákat. — Vajon a válásztópolgárok meg vannak-e elégedve ta- nácstaguk munkájával? — Sok mindent elintéztem az utóbbi években. Persze, van­nak olyan problémák is, ami­ket nem tudtam elintézni. De azért megválasztottak, nem is egyszer. 1952-től viselem ezt a tisztséget. Ebből gondolom, a választópolgárok többsége elé­gedett velem. — Mi a körzet legnagyobb problémája? — Hogy őszinte legyek; a körzet lakóit most legjobban a tihaméri városrendezési terv foglalkoztatja. A makiári hós- tyai rész nagyon bizonytalan, nem tudjuk, hogyan lesz. En például 62-ben építettem egy házat, és csak akkor tudtam meg, hogy kisajátításra kerül, amikor tárgyalásra hívtak. Az emberek azt megértik, hogy szükség van a városrendezésre; de jó lenne pontosan tudni, kinek a háza kerül lebontásra; és hogy mikor? — Miben segíthetne a Nép­újság? — Elsősorban ebben a város­rendezési ügyben, de aztán jó lenne, ha megsürgetné a Sas úti gyalogátjárót. És ha már kérni lehet, elmondom, hogy a háziasszonyok panaszolják, ké­sőn nyitnak az üzletek. A tsz- tagoknak reggel 7-re már mun­kába kell állniuk; miért nem nyitnak az üzleték reggel 6 árakor? így a háziasszonyok idejében be tudnának vásá­rolni. ★ Sebestyén András 59 éves, elnökhelyettese a Nagy József Termel őszövetkezetnek és ta­nácstagja a 91-es számú vá­lasztókörzetnek. Munkája bő­ven akad, kora reggeltől késő estig. S ahogy szavaiból ki­csendül, felelősséggel látja el „hivatalát”. Amikor végigmegy a körzet utcáin, az emberek tisztelettel köszöntik, megállítják, ismeri mindenki, s neki is jó ismerő­se az egész körzet. Még a déd­apja is Egerben született, ő 1930-tól lakik a Kertész utca 138. szám alatt. így érthető, hogy naponta rákérdeznek az | emberek: Mit intéztél, András? (márkusz) 4 Háry és a Faust Szegeden Szinetár Miklós a szegedi . szabadtéri játékok felújítása • óta csaknem minden évben rendezője egy-egy ottani pro- ; dukciónak. Az idén újabb két ! bemutatót rendez Szegeden: Kodály Háry János című dal- . játékát és Gounod Faust című . operáját, művészi elképzelései­ről többek között ezeket mondta az MTI munkatársá­nak: — Az idei nyitó darab, Ko- . dály Háry János című daljáté­kának színpadra állítása régi vágyam. Ezért örülök most annak, hogy az általam ren­dezett Háry-film után a sze­gedi szabadtéri játékokon is megbíztak e mű rendezésével. A korábbi Háry-feldolgozá- sokkal ellentétben, most az egész történet Nagyabonybam játszódik. Tehát minden szín­hely, minden alak úgy jelenik meg, ahogy azt egy kis ma­gyar faluból lehet megálmodni; hiába telefonált a Pan Ameri­can Los Angeles-i irodájába, a kisasszonytól határozott választ kapott csupán: „Minden he­lyünk foglalt, uram.” Blake még mindig nem gon­dolta, hogy a hadnagy keze benne van a dologban. Nem te­hetett mást, várta Kono újbóli hívását.. Jó két óra eltelt, amíg a japán újra jelentkezett. Az „izomember” közölte vele az új helyzetet, mire a japán azonnali találkozóra hívta Késő este volt, amikor az ut­casarkon Blake ismét beszállt a japán kocsijába. A volánnál ismét Yamamoto ült. — Megváltoztatom az utasí­tást! — mondta halk, de igen határozott hangon, mint aki tökéletesen biztos a dolgában. Nem repülővel megy, hanem a Matsonja-val, amely két nap múlva indul San Franciscóból. Útirány ismét csak Honolulu­ba ... Ott a Kühn-féle szalon melletti szállodában megszáll... Blake megijedt. Talán sejte­nének valamit a japánok? Hi­szen hajóval sokkal tovább tart az út... — Tehát két nap múlva in­dul San Franciscóból... Itt a pénz, a többi már magán mú­lik... Yamamoto egy nagy köteg papírpénzt nyomott a marká­ba. Blake gyorsan számolni kezdte, higgyék csak, mennyi­re érdekli a p>énz. Nyolcezer dollár... Ez Igen ... De miért ilyen sok? Nem ennyiről volt szó... Meg is kérdezte: — Hogy a barátjától se saj­nálja a pénzt — felelte Yama­moto. Amikor elváltak, Blake előtt újra ott ágaskodott a tanács­talanság kérdőjele: hogyan ér­tesítse Stanleyt? Hátra pillan­tott: két nyurga férfi sétált a nyomában. Bizonyára ezek is németek... — gondolta. Hazafelé indult. (Folytatása következik.) 4 NmHs w M66. július 16., szombat 6. Rövidesen az ONI egyik tisztjénél, Stanley tengerész- hadnagynál ült. Blake gyorsan mindent elmondott neki: ho­gyan ismerkedett meg Konó- val, hogyan próbált a japán közös emlékeket találni, mi­lyen útjuk és beszélgetésük volt a hollywoodi dombok al­ján, milyen ajánlatokat kapott Yamamotótól, és milyen meg­bízatást adtak végül is neki... Még arról is beszámolt, hogy milyen kétségek furdalták: nem volna-e érdemesebb el­fogadni a kilátásba helyezett összegeket... A hadnagyra nagy hatást gyakoroltak Blake őszinte sza­vai. Megkérdezte tőle, hajlan­dó lenne-e együttműködni az ONI-val, mégpedig úgy, hogy mindent megtesz, amit a japá­nok akarnak tőle? Stanley tudta, miért olyan kíváncsiak a japánok az USA csendes­óceáni haderejének mozgásá­ra... A Pennsylvaniát ugyan­is egész egységével együtt a Hawai szigeteken fekvő tá­maszpontra, Pearl Harbour- ba vezényelték. S oda futnak be rövidesen a többi csendes­óceáni egységek is. Nagy ösz- szevonás készül... Nyilván er­Részlet a szerzőnek a Zrínyi Kiadónál ősszel megjelenő könyvéből. ről akartak adatokat szerezni a japánok, s valószínűleg már sejthették a hajóhad útját... — Igen ám, de sekem semmi­féle Campbell nevű ismerősöm sincs a Pennsylvanián — mondta Blake. — Mit csinálok, ha azt mondják, hogy keres­sem meg? És mi lesz, ha le- ellenőrzik, hogy tényleg van-e egy Campbell nevű kapitány a Pennsylvánián? — Semmi baj, lesz a hajón egy ilyen nevű kapitány! Mi azonnal oda küldjük egy em­berünket a Pennsylvania fe­délzetére, s majd ő megszemé­lyesíti a nem létező Campbellt — mondta nevetve Stanley. — De most még egyszer mondja el, hogyan is írta le Campbell külsejét a japánoknak. Blake gyorsan tájékoztatta a hadnagyot, majd bármennyire is hihetetlen — visszarohant a moziba, az oldalajtón át. Per­sze, amikor visszaérkezett, az ajtó ismét csukva volt. Döröm­bölni kezdett, mire az egyik jegyszedőnő mérgesen kinyitot­tak. Blake félrelökte a megle­pett asszonyt, berohant a sö­tét nézőtérre, aztán kisietett az előcsarnokba. A türelmes japá­nok még mindig az utcán ácsorogtak... Blake hazament és várta Kono telefonhívását, A japán nem sokáig váratott magára. Utasítást adott Blake-nak, hogy foglaljon egy helyet a másnap Hawaiiba induló re­pülőgépre. Blake megpróbálta a dolgot elodázni, hogy időt hagyjon az ONI-nak, de Chap­lin volt komornyikja hajtha­tatlannak bizonyult, s aztán az amerikai kényszeredetten tudomásul vette az utasítást, bár egyelőre fogalma sem volt arról, hogyan értesíti majd a tengerészeti elhárító szerve­ket a gyorsan pergő esemé­nyekről. Ha sejtette volna, hogy az ONI máris figyeli a telefonját, s ezt a beszélgetést is lehallgatja, bizonyára meg­nyugszik. De Stanley erről neki nem beszélt, így nem ma­radt számára más, mint a re­ménykedés: a hadnagy elég gyorsan intézkedjen, s valóban azonnal küldje a Pennsylvámá­ra azt a bizonyos Campbellt. Ám az ONI-nak is időre volt szüksége, már csak azért is, mert olyan valakit kellett ke­resni a feladat végrehajtására, aki külsőségekben megegyezik a Blake által leírtakkal. Így aztán, amikor az ONI a telefonlehallgatás révén érte­sült arról, hogy Blake bele­egyezett a másnapi hawaii uta­zásba, Stanley azonnal elküld­te egy emberét a légiforgalmi társasághoz. S Blake egy óra múlva már — Nehéz-e tanácstagnak len­ni? Sebestyén András, az'egri 91- es számú választókerület ta­nácstagja, nem akarja elsietni a választ, előbb jól megrágja a feleletet. — Nem könnyű, azt mondha­tom. Aki lelkiismeretesen akar­ja végezni a munkáját, annak bőven akad dolga. Az én kör­zetem: a Homok utcától lefelé a tihaméri malomig, a Sas út, a vágóhíd környéke, innen át a vasúti síneken a tsz-tanya, a kistályai út. Elég nagy terület és pontosan 270 ház. — Mit várnak a választók egy tanácstagtól? — Sokat. Ügy is mondhat­nám: mindent. Ma már min­denki a kényelmet szeretné, ez eddig rendben is lenne, ennek így kell lennie. Csakhogy a ta­nács nem mindig győzi anya­giakkal az igények kielégítését. És a tanácstagi beszámolókon, meg a fogadóórákon ezt is meg kell magyarázni az emberek­nek. És nem mindig értik meg olyan könnyen ... Itt van például a malom és a Sas úti híd közötti szakasz. A régi vágóhíd előtt nincs gya­logátjáró. Pedig nagyon forgal­mas ez az útszakasz. A Taná­csi Építőipari Vállalat telepé­ről állandóan jönnek a gépko­csik, még vagonkirakás is van a környéken és az emberek az út közepén közlekednek. A választók elpanaszolták fogadónapokon, és magam is azon a véleményen vagyok, na­gyon sürgős a gyalogjáró meg­építése. Felszólaltam a tanács­ülésen, és tárgyaltam ebben az ügyben az építési osztállyal. De hiába, keret csak 1697-ben lesz. Akkorra ígérték. Vagy itt van egy másik pél­da, az orvosi rendelő. A bete­gek a Lenin útra járnak ren­delésre. Voltam az egészség- ügyi osztályon, de nem sok biz­tatást kaptam. Hogy jogos az igényünk, azt elismerték, csak egyelőre nem tudnak segíteni. — De aziért biztosan bőven akad példa arra is, amit sike­rült elintézni. — Hosszan sorolhatnám az ilyen példákat is. A Kertész utca felső szakaszán például a tanács megépítette a vízveze­ték hálózatát, de az alsó rész­re már nem telt a keretből. Többen szóltak, hogy csinál­junk valamit. Mentem a tanács­hoz, ők is segítettek, mi is ősz­; várják meg a fogadóórát, : gyakran jönnek a lakásomra, hogy intézzek el valamit: adó­ügyeket, szerezzek állást, ve- . tessem fel a gyereket az iskolá- , ba, vagy az óvodába és sorol- hatnám sokáig a különböző ké- . réseket. És ezeket bizony intézni kell, mert én ott élek az emberek ■ között és másnap, vagy har­madnap jönnek és számon ké­rik: Mit intéztél, András? Szerencsére nagyon jók a kapcsolataim az üzemekkel, is- ; kólákkal, s mondhatnám min- ; denkivel a városban, így sok . mindent el tudok intézni. — Most mi a legfrissebb ké­• rés? — Éppen a mezőgazdasági • osztályra sietek. Többen van­■ nak a körzetemben olyanok, • akik az iparban vagy valahol szefogtunk, kiástuk az árkot, és most már van víz. Többen a la­kásba is bevezették. 1959-ben sikerült elintézni, hogy a ma­lomig megépítették a gyalog­járdát. Aztán itt van a Kertész utcai út is. Igaz, sokszor kellett szólnom érte, de 65-ben mégis elkészült a portalanítás, végig az utcán. A múlt év végén s ez év elején pedig befejezték a Kertész utcai villanyhálózat építését. Természetesen bőven akad­nak személyes természetű ügyek, panaszok is. Sokan nem kerdesemre kimerítő választ kaptam. — Előfordul, hogy a jó mun­kát végző szerelőt például há­lából meghívják egy korsóra. Vannak, akik innen indulnak munkába, s ide is érkeznek vissza. Ki később, ki hama­rabb, de — visszaérkeznek. Járnak ide gépkocsikísérők pá­linkát inni, postások sört inni, vezető beosztású dolgozók va­lamit inni. Előfordul a munka idő alatti teljes lerészegedés, hangosko­dás, nyilvánosságra nem tarto­zó témák fortisszimóban törté­nő megbeszélése, ami tulajdon­képpen veszekedést jelent... így oldják fel a három nyolcas munkaidőnek nevezett egyikét. Jó érzés ez. Gazdag ország va­gyunk, néhány óra a termelés­ből ide, vagy oda, mit sem számít. Persze, ez nem vo­natkozik mindenkire. M. Z. például, amíg a ktsz- nél dolgozott, törzsvendége volt a kisvendéglőnek —munkaidő alatt. Amióta azonban kivál­totta az ipart, s „maszek” lett, hírét sem lehet hallani. Ilyet is produkál az élet, mert akik bizonyos fokig lelkiismeretesen is tudnak dolgozni. Az állam pénzére, ugye, felemelőbb ér­zés mulatni. (Lásd: „Az állam — én vagyok...!”) A munkaidő alatt történő szeszesital-fogyasztás az egriek által „Herendi” néven ismert bisztróban kevésbé tűnik fel, mert — távol esik a legtöbb munkahelytől. Itt csupán fize­téskor szökken magasra a na­pi átlagos fogyasztás. Egye fe­ne azt az egy napot!... Egyelőre még a kép nem általánosítható, de az ilyen ru­galmasság nem valami szeren­csés. A borosüveg, vagy a sö­röskorsó könnyen visszaüt, s egyre gyakoribb használatával horzsolásokat okozhat — rákos tünetekkel — gazdasági éle­tünk porhüvelyén. Sem a veze­tők, sem a beosztottak nem él­veznek munkatörvényen-kivü- liséget. A dolgozó elmegy a munkaideje alatt valamit inni, mert „a vezetőnek meg sza­bad?”. .. A vezető meg elmegy, mert miért ne menne?... Nem általános dolog ez! Sze­rencsére még nem. De ha so- , káig így megy, fejlődőképesnek bizonyúlhat a nyolcas feloldá- . Sára irányúló spontán akció. Egyébként a strandra el sem mertem menni... Kátai Gábor — Biztos... De ezt ma nem ellenőrizzük. A Nefelejcs eszpresszó, a fő­utca egyik legreprezentatívabb helyisége, „válogatottabb” ven­dégeket lát el, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy min­denki az öltözékének megfele­lő vendéglátó egységeket kere­si fel. Ide például gyakran jár­nak vezető beosztású dolgozók is — munkaidőben és túl... Beugranak egy kis feketére, legtöbbjük állva fogyasztja el, de sokat találni, akik a vezetés idejéből huzamosabb időt kel­lemes társalgással — ülve töl­tenek. .. Ámbár lehet, hogy va­lamilyen munkával kapcsolatos problémák szerepelnek napi­renden. ..? — Azt viszont nem tudjuk megmondani, hogy a délelőtti vendégek munkaidő alatt jöt­tek-e, vagy szabadnaposak, esetleg szabadságon vannak — felelték a kérdésemre a presz- szóban, ahol e pillanatban va­lamennyi asztalnál ültek. Túl­nyomórészt egri arcok. Nehéz lenne feltételezni, hogy a város valamennyi szabadságon lévő dolgozója délelőttiének egy ér­tékes részében itt adott talál­kát a tenyérnyi asztalnak... „Jóbarát” kisvendéglő. Sokan vannak. Az emberek nagyobb része sört iszik, mert meleg az idő. Csupán egy gép­kocsivezetőt láttam citrom­szörppel a kezében... És a Az idő megálapitásakor a felelős személyek sok minden­re nem gondoltak, így történ­hetett az a fatális tévedés, hogy a napi húszonnégy órát csu­pán három egyenlő részre osz­tották fél, tehát háromszor nyolc órára, amely valamikor a forradalmi megmozdulások alapját is képezte. Ma már ez­zel problémánk nincs, sőt, úgy tűnik, mintha sikerültebb meg­oldás lenne a napi harminchat óra, mert így még egy plusz nyolc órát be lehetne iktatni — presszókávé és szeszes ital fogyasztására. Ugyanis a szóra, kozásra előírt nyolcas e műve­letre kevésnek bizonyul... Ez jutott az eszembe, amikor a Pettyes nevű egri cukrászdá­ban találkoztam egy idősebb Bzerelőruháa emberrel egy má­sik egyén társaságában. Ott fe­ketekávét ittak. Ez nem is tűnt volna fel, ha nem sokkal azelőtt a „dóbarát” -hoz cím­zett kisvendéglőben nem lát­tam volna őket néhány pohár sör társaságában. Az idő jól benne járt már a délelőttben, s a nyakam rá, hogy munka­idejüket hűsítették ebben a nagy kánikulában... — Nagy-e a forgalom dél­előttönként? — kérdeztem a felszolgálónőtől. — Mindig vannak — felelte. —■ De legtöbben munkaidő után. — Egy-két eset azért előfor­dul, hogy „beugranak” munka közben is? Cikkünk nyomán - válaszol az illetékes: Hatmillió forintos közművesítés Hevesen Igen ám, de a tanítás meg­kezdéséig már két hónap sincs és szeptemberre nem készül­het el a hatmilliós mélyépítc munka. Valóban: nem. A beruházó ideiglenes mel­léképületek építését rendelt« meg. Igaz, ez többletköltség de ma már nem kerülhető el mert a gimnáziumra szép temberben szükség van. Re méljük, az ideiglenes mellék épületek ügyét nem kezelil „mellékesen” és szeptemberr valóban elkészülnek azok. D< az is jó lenne, ha a hevesi be ruházás viszontagságainak ta nulságát leszűrnék mindazok akikre ez tartozik. F. L. %S*tzaatlan epitkezes címmel fejjünk március 6-i számában a hevesi gimnázium és műve­lődési otthon gondjairól ír­tunk. A közérdekre hivatkoz­tunk és a sajtó nyilvánossága előtt szóvá tettük, hogy az ÉM Közmű- és Mélyépítő Vál­lalat, illetve az ÉM Heves me­gyei Állami Építőipari Vállalat vitatkozik egymással és a ter­vezővel, pedig mindhárman az Építésügyi Minisztérium fel­ügyelete alá tartoznak. Amíg a per és vita folyt arról, hogy melyik vállalat építse Hevesen a szennyvíztisztító telepet és a csatornákat, addig kétséges volt, hogy a gimnáziumot és a kultúrottlíont használhatják-e. Cikkünk nyomán az Építés­ügyi Minisztérium vizsgálatot folytatott. Az ÉM Középület­tervező Vállalatnál megsürget­ték a kiviteli terveket, és a mélyépítési munkákra április 29-én az ÉM Közmű- és Mély­építő Vállalatot jelölték ki. De tervek és szerződés nélkül nem kezdhették el a mélyépítke- aést. A Heves megyei Beruházási Iroda június 28-i levele szerint az ÉM Középülettervező Vál­lalat átadta a módosított ter­veket, bár ebből hiányzik még a külső elektromos munkák költségvetése. Ez még nem len­ne baj, de a módosítások kö­vetkeztében hatmillió forintra szaporodott a közművesítés költsége. Újabb tárgyalások következtek a beruházó és a kivitelező között. Hogyan ér. honnan biztosítsák a szükséges fedezetet? Ez volt a legfőbb kérdés; mert enélkül nem köt­hetnek kivitelezési szerződést, tehát el sem kezdhetik a mély­építési munkát. Most kaptuk az értesítést, hogy Heves megye harmadik ötéves tervében jóváhagyták a hevesi építkezésekhez szüksé­ges hatmillió forintot és köz­ségfejlesztési alapból 1966-ra 1,2 millió forint áll rendelke­zésre. Az akadályok tehát elhárul­tak, bár a Heves megyei Be­ruházási Iroda a megyei tanács építési osztályától még nem kapta meg a pénzügyi fede­zetről szóló hivatalos értesítést és a szerződéskötésre szóló felhatalmazást. Biztató jel, hogy annyi huza­vona és baj után az ÉM Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat hasznosan közreműködött a tervmódosításokban és miután megkapta a kijelölést, ő maga Is sürgeti a szerződéskötést és a munkák megkezdését.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents