Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-14 / 165. szám

Négy gyöngyösi ökölvívó fiatal a válogatóit köreiben A románok ellen készülődő ifjú­sági ökölvívó válogatott keretében négy gyöngyösi versenyző kapott helyet. Bukó Béla, Fodor, Szanisz- ló és Kiss B. július 4-től Budapes­ten edzőtábo rozáson vesznek részt, majd pénteken este ugyancsak Budapesten a Sportcsarnokban ke­rül lebonyolításra a két nemzet közötti első találkozó, amelyet va­sárnap 19 órakor Gyöngyösön, a honvédségi sportcsarnokban, a második találkozó követ. A szak­vezetés a kiváló Bukó Béla mellett az újonc Fodor edzésformájával elégedett. A Gyöngyösi Honvéd felnőtt ökölvívói szintén edzőtáborban ké­szülnek az augusztus elején Gyön­gyösön megrendezésre kerülő had­seregbajnokságra. Céljuk: a hazai környezetben visszaszerezni az el­sőséget! Röplabda MNK elődöntők Egerben A Magyar Röplabda Szövet­ség július 16—17-én Egerben, a stadion pályáin bonyolítja le a Magyar Népköztársaság Kupa területi elődöntőit a Farkas- lyuki Bányász, az MTK, a MOM és a Gyöngyösi VSE fér­fi, valamint a Miskolci VSC, a Bp. Hídépítők, a Fővárosi Díj­beszedők és az Egri Dózsa női csapatainak részvételével. Szombaton 16 órakor kezdő­dik az izgalmasnak ígérkező versenysorozat és vasárnap egész nap folyniuk a mérkőzé­sek; Döntő változás Bajnokságra Két évvel ezelőtt eléggé balsze­rencsés körülmények folytán mon­dott búcsút a megyei L osztálynak Füzesabony labdarúgó-csapata. Ak­kor a szakemberek úgy vélekedtek, hogy a jó képességű együttes egy év alatt visszaverekszi magát a megye legjobbjai közé. Nos, a várt jó eredmény elmaradt, annak elle­nére. hogy az FVSC két NB-s já­tékossal erősödött. Hogy miért? Elsősorban azért, mert a füzes­abonyi játékosok első mérkőzései­ken lebecsülték ellenfeleiket, s ez a túl magabiztosság aztán megbosz- Bzúlta magát. A másik ok: egyesek nem látogatták rendszeresen az ed­zéseket, és még szombat este is mé­lyebben néztek a pohár feneké­re... Az ősszel aztán hiába haj­rázott kitűnően a csapat — a tava­szi idényben könnyelműen elhul- lajtott pontokat már nem sikerült pótolni, csak csökkenteni tudta hát­rányát a Bervai Vasas és a Bala­ton mögött. A vezetőséget újjáválasztó köz­gyűlés döntő változásokat hozott a sportkör és így természetesen a labdarúgó-szakosztály életében is. A vezetők — egyetértésben a sport­köri tagsággal — kijelentették, hogy csak a szívvel—lélekkel ját­szó, sportszerűen élő labdarúgók­ra tartanak igényt. Turóczy János testnevelő tanár, a csapat egyik régi, lelkes játéko­sa, sok fiatal tehetséget toborzott a gimnáziumból, valamint az ipari- tanuló-lntézétből és az általános is­kolákból. Az első csapat pedig Zajácz Zoltánnal, az Egri Honvéd­től hazatért, kitűnő csatárral erő­södött. A téli alapozást a helyi gimná­zium tornatermében végezték, s már a kora tavaszi edzőmérkőzése­ken sejteni lehetett, hogy a gárda jobban szerepel majd, mint az el­múlt évi bajnokságban. A szakosz­tályra serkentőleg hatott a Nép­sport hasábjain róluk írott riport is. A csapat igazolta a feltevéseket. Az első hét forduló után 32:0-as Füzesabonyban tör az FVSC gólaránnyal, pontveszteség nélkül már jelentős előnyre tett szert a bajnoki táblázaton! Ezután került sor Erdőtelken a II. osztály rang­adójára, ahol a füzesabonyi fiúk idei legjobb játékukkal, nagy si­kert aratva. 4:1 arányban győztek. E mérkőzés 80. percében rezdült meg első ízben a hálójuk! össze­sen 710 percig nem kaptak gólt a füzesabonyiak s ez a bravúros tel­jesítmény önmaga helyett beszél. Ezután még két 3:0-as füzesabonyi győzelem következett, majd a ta­vaszi idény utolsó fordulójában já­ték nélkül maradt az FVSC, mivel Pétervására elleni mérkőzését elha­lasztották. Az egy hét kiesés az­tán meg is látszott az együttes já­tékán, mert 2:1 arányban elvesztet­te a találkozót. A füzesabonyiak azonban e ki­siklás ellenére is bíznak abban, hogy megtartják első helyüket, és visszakerülnek a megyei I. osztály­ba. Az őszi idény sorsolása kedve­ző, hiszen a második és harmadik helyezett Pétervására, illetve Erdő­telek Füzesabonyba utazik majd, sőt — fegyelmi határozat folytán — Novaj is Füzesabonyban köteles le­játszani második mérkőzését! A csapat legtöbbször a Kelemen — Bocsi, Gaál, Jaskó — Nyeste, Túróczi — Kocsis, Kakukk, Péter, Zajácz, Holczreiter összeállításban szerepelt. Az együttes szellemi irá­nyítója az NB I-et is megjárt Péter János volt, aki amellett, hogy nagy­szerű labdákat adott társainak — a góllövésből is kivette részét. A vé­delem oszlopának Gaál bizonyult, de sokat fejlődött a két fiatal, Bo­csi és Nyeste is. Kelemennek nagy érdemei vannak abban, hogy 11 mérkőzésen mindössze három gólt kaptak a füzesabonyiak. A legtöbb gólt Zajácz szerezte. Ami külön örvendetes: az idén szemmel láthatóan javult a közös­ségi szellem és a fegyelem is. A felnőtt és az ifjúsági csapatból egyetlen játékos sem került a ki- J állítás sorsára! (—váry) Ez a sarok a mókámcstcrcké Kamillaszedés A minap az árpatábla mel­letti „kamillatáblára” men­tünk zsákokkal és szedőkkel felszerelve, hogy a nyári tá­borozáshoz pénzt keressünk. Kifelé hangos nótaszóval vo­nultunk. A reggeli befejezése után nekiláttunk a munkának. Egy-egy zsákba hárman gyűj­töttünk. A munka a négy cso­port között versenyszerű volt. Számoltuk, melyik hány zsák­kal vitt a tábla melletti kite­rítőhelyre. De mindegyik egy­formán jól dolgozott, nem na­gyon lehetett különbséget ten­ni. Amikor az egyik csoport készen lett, ment segíteni a többieknek. Egész délelőtt 12 zsákkal szedtünk. Visszafelé fáradtabban, mint kifelé, de vidáman jöttünk. Segíthettünk a csapaton, a mi közösségün­kön! Nagy Piroska Poroszló Mókamesterék, bizonyítsuk be, hogy az őrsvezetők jobb­keze vagyunk! ötlettarisz­nyánkban ezernyi móka, vi­dámság. Mi derítjük jókedvre az őrs minden tagját. No, ne gondolja senki rólunk, hogy bohócok vagyunk, akik buk­fencekkel nevettetik meg a fiúkat, lányokat. Sem nem ud­vari bolondok, akik viccekkel, tréfás bemondásokkal fűszere­zik az összejövetelek komoly­ságát. Nem; a mi vidámságunk nem ilyen! Ha az őrsvezető mondja: „Játsszunk egyet!”, mi azon­nal előkeresünk ötlettarisz- nyánkbó! egy társasjátékot. Nem a megunt „Kinn a bá­rány — benn a farkas”-t, ha­nem éppen olyat, amilyent még kevesen hallottak, és ame­lyik mindenkinek tetszeni fog. Persze, nemcsak a játékhoz értünk. Tréfás ötleteinkkel a próbák elsajátítását is segítjük. Hogy miképpen? Egy-két ér­dekes ötletünket, ím elárul­juk: Mikor már megtanultuk a csomókat, kimegyünk a sza­badba és váltófutást rende­zünk. De nem botot viszünk magunkkal, hanem egy madza­got és addig nem indulhat el egyik versenyző sem, amíg egy meghatározott csomót meg nem köt. Akad olyan pajtás, aki nem tanulja meg a mor­zejeleket. Az ilyennek hosszú- hosszú parancsot küldünk mor­zejelekkel írva. Mire lefordít­ja, bizonyára megtanulja # ti-ti-tá-tit. Nagyon érdekes a tájékozó­dási verseny. Kirándulunk egy messzi erdei tisztásra. Az egyik pajtás órával, a másik e fa törzsével, a harmadik pe­dig a lombkoronávai határoz­za meg az északi irányt. Jót nevetünk, ha a három irány közt lényeges eltérés mutat­kozik. Van nekünk még másféle öt­letünk is. Esős délutánokon például rajzversenyt rende­zünk. Mindenki lerajzolja, hogy mit csinálna, ha most éppen jó idő lenne. A kirán­dulásokra is gondolunk. Az őrs mindegyik tagja választ magá­nak egy közeli fát, felmászik rá és síppal, morzejelekkel be­szélgetünk egymással. %siR/Ew-©)íii»/ar MA: FC Magdeburg—Egri Dózsa nemzetközi labdarúgó-mér­kőzés. Eger, stadion, 17.30. Előtte 15.45 órakor: Nagybátony—Egri Dózsa II. A labdarúgó NB. I. B. őszi ide- nyének első fordulójára agusztus 14-én kerül sor. Az Egri Dózsa csa­pata Debrecenben a DVSV-vel vív­ja első mérkőzését, s a szakosztály ez alkalomból különvonatot indít a „civis-városba’*. A külonvonat a reggeli órákban indul és a késő este tér vissza. A jegy ára előre­láthatóan 38,60 forint lesz. Érdek­lődni és jelentkezni a Dózsa nép­kerti sportirodájában lehet, ahol esetleges igénylés esetén a mérkő­zés belépőjegyét is biztosítják. Nyolc csapat maradt állva az or­szágos egyesületi labdarúgó ifjúsági kupában. Közülük négy a budapes­ti, a másik négy pedig a siófoki csoportban játszik újra a tovább­jutásért. A budapesti csoportba a Debreceni VSC, Baja, Tatabánya és az Egri Dózsa együttese került, az FTC sporttelepén először Debrecen játszik Bajával, majd az Egri Dó­VB góltotó-szelvény vi. MEXIKÓ—URUGUAY ....................... AR GENTINA—SVÁJC ....................... PO RTUGÁLIA—BRAZÍLIA ...................... OL ASZORSZÁG—KOREAI NDK ....................... A szelvény beérkezésének határideje: július 19-én, 12 óra. Név: „.......................................................................................................... Pontos lakcím:......................................................................................... zsa a Tatabányával. A budapesti és a siófoki mérkőzések után az elő­döntőt és a döntőt valószínűleg Budapesten bonyolítják le. * A labdarúgó Nyári Kupában leg­jobban szereplő csapatok játékosai koszorús érmeket kapnak emlékbe. Az első helyezettek aranyozott, a másodikok ezüstözött, a harmadi­kok pedig bronzérmeket. * Bodnár András, az OSC egri származású válogatott vízilabdázó­ja, olimpiai bajnok, kedden tartot­ta esküvőjét. Herendi Ildikó, az Üjpesti Dózsa síelője lett a felesé­ge. * Szegeden rendezték meg a serdü­lők 1966. évi ökölvívó-bajnokságát, amely szép egri sikert hozott. Könnyűsúlyban ugyanis Puporka, középsúlyban pedig Erdélyi révén, az Egri ITSK két országos bajnok­ságot szerzett. * Vasárnap Egerben, 16.45 órai kez­dettel bonyolítják le az Egri Dózsa —Üjpesti Dózsa OB I-es vízilat^i- mérkőzést, amelyről a Magyar Te­levízió helyszíni közvetítést ad. Be­szél: Gallov Rezső. * Július 19-én Egerben újabb nem­zetközi sporteseményre kerül sor. Ez alkalommal az NDK-beli I. li­gás Rot-Weiss Erfurt lesz az Egri Dózsa ellenfele. Kirándulni voltunk Hétfőn reggel öt órára gyü­lekeztek azok a pajtások, akik kirándulni mentek. Cél az aggteleki cseppkőbarlang és Miskolc és környékének meg­tekintése volt. Az egyik pajtás megkérdezte: | — Neked hogy tetszett a miskolci múzeum? — Nagyon érdekes volt, de legjobban tetszett a kis patak meg a vízesés. Nagy robajjal zúdult lefelé. Ezzel a véleménnyel vala­mennyien egyetértettünk. Torbavecz Éva Tamazsadány m Apróhirdetések Az Andomaktályai Búzakalász Mg. Tsz. 3 éves gyakorlattal ren­delkező traktorosokat vesz fel. Je­lentkezni lehet személyesen a tsz- irodán. Hm. Szeszipari Váll. Sas út 92. sz. alatti szeszfőzdéje 1966. júl. ll-től termelői bérfőzésre előjegyzéseket felvesz. rv-es kategóriájú Karácsond és Vidéke Körzeti Földművesszövet­kezet szakképzetséggel, gyakorlat­tal rendelkező üzemágvezetőt ke­res azonnali felvételre. Működési és erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. Jelentkezés a központi irodá­ban.Karácsond, Szabadság u. 80. sz CSEB MUNKAHELYÜNK biztosítási és önsegélyző CSOPORTJA. Jó karban lévő fekete Pannónia motorkerékpár eladó, Eger, Árpád u. 25. Érdeklődni: délután 5-től. Jó állapotban lévő 750-es BMW eladó, Bodony, Árpád u. 50. szám alatt. Villanyszerelő tanulót felveszek. F.'.adó jó karban lévő lemezvillás Tóth Sándor villanyszerelő mes- 125-ös Csepel motorkerékpár, Eger, tér, Eger, Kilián 1. Lenin út 185. Magyar Pamutipar, Bpest, IV_ Erkel u. 30. felvesz 16. évet betöltött leányokat. gépen betanított dolgosoknak Felvétel azonnal. 15 éves korú, 8 általánost végzett fiatalokat felvesz egyéves tono—szövő ipari tanulóknak a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Budapest, IV., Erkel u. 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tudunk! Közel egy hónapig tartott a me­gyei sakkszövetség által kiírt, II. osztályú minősítő verseny, ame­lyet 12 fő részvételével az Egri Vö­rös Meteor szakosztálya rendezett. Az első helyet Pallagi szerezte meg Nagy L. és Nádor előtt, a H. osztályú színt eléréséhez a meg­szerezhető pontok 75 százalékára volt szükség (8,5 pont), s ezt Pal­lagi , Nagy L. és Nádor teljesítet­te, további 5 versenyző pedig megerősítette a ül. osztályú minő­sítését. Valamennyien az E. Vörös Meteor sakkozói. HIRDETÉSI DIJAK: Apróhirdetés hétköznap szavanként L— n vasárnap szavanként 2.— Ft Asztalos szakmunkásokat felvesz az egri ASZTALOS KTSZ. Jelentkezni: Eger, Rákóczi út 87. — Nagyon sok dolgom van ma. Nem is tudom, mit csinál­jak, hogy készen legyek — mondta Gyurka a tükör előtt, szomorúan. Tükörképe sajnál­kozva csóválta a fejét, majd intett, hajoljon közelebb: — Mit akarsz? — Ha akarod — mondta Tükör-Gyurka —, én helyette­síthetlek ... Láttam mindig, mit csinálsz, senki sem veszi majd észre. Gyurkának felcsillant a sze­me: — Ez nem is rossz! Hála és köszönet! Menj el bevásárolni. Krumplit kell venni és kakaót. Aztán kifizeted a villanyszám­lát. és eltörölgeied a konyhá­ban az edényeket. Igaz is, a bolt a másik sarkon van. A DONKÖ LÁSZLÓ: Versek, - gépekről TRABANT Kicsi kocsi, kétütemű motor viszi előre, mégis frissen szalad velünk i magas hegytetőre.-•ebes lábú nyuszi, őzi nyomunkba se szaladhat, nekifut a kicsi kocsink minden hajtűkanyarnak. Fenyves ölén száguldunk már, ahol a táj csodás már, — nem félek, mert biztos kezű apa ül a volánnál. írógép Mi tagadás, bonyolult egy szerkezet, billentyűit ujjaiddal ütheted. Kerekei közé papírt fűzhetei, tinta nélkül írhatsz vele szüntelen. Látod, pajti, én is addig gépelek, míg kiverem rajta remek versemet. TÉVÉNK A mi tévén csupaszem, kezelem is ügyesen, mindössze egy gombnyomás, szobánk máris oly csodás, jön Manócska, s Mazsola, olyan huncut mosolya, Böbét, Foxit láthatom fényes varázs-ablakon, — nem tréfa hát fele sem: a mi tévénk csupaszemI szeplős öcsinek nehogy a bo­kájába rúgj, ha rád ölti a nyel­vét, mert erősebb nálam és megver. Vagy olyan erős, mint én? — Nem. Én erősebb vagyok — mondta a Tükör-Gyurka. — De azért majd vigyázok. Am, amíg én odakinn vagyok, ad­dig neked be kell jönni a tü­körbe. Ha akarsz, játszhasz. Megtalálod könnyen a tükör­beli játékokat, ugyanolyanok, mint az igaziak. Csak azt ne felejtsd el, hogy nem jöhetsz ki a tükörből, míg én haza nem érek. — Nagyszerű — örvende­zett Gyurka. — Űgyis álmos vagyok... — és ezzel belemá­szott a tükörbe. Rögtön be­bújt a tükörben ágyba és azon­mód elaludt. Úttörők is a határsértő Tükörképe pedig elvégest• m bevásárlást és mindazt, nmét Gyurkának kellett volna meg­csinálni. Aznap mindenki elégedett volt. Este azután helyet cse­réltek. A valódi Gyurka ki­mászott a tükörből és — be­mászott az ágyba. így ment ez hosszú heteken át. Reggel Gyurka mindig be­ment a tükörképe helyére és sokáig játszott a tükörbeli já­tékokkal, s nagyokat aludt. A Tükör-Gyurka pedig so­kat segített otthon és délutá­nonként kifutott a rétre lab­dázni Gyurka pajtásaival. Mint mondom, mindenki elé­gedett volt, csak Gyurka szó- morkodott. Reggeltől estig mást se csinált már, mint he- verészett, lustálkodott, egyre inkább kívánkozott a pajtásai után. Kérte is a tükörképéti bogy egyszer nap közben cse­réljenek helyet. Am ilyenkor Tükör-Gyurka csak ennyit mondott: — Azt nem lehet. Én dol­gozom, a játék is engem illet. Égy reggel, mikor a Tükör- Gyurka már hangosan csö­römpölt, Gyurka gondolt egy merészet. Odaszaladt a tükör­höz és hirtelen mozdulattal nekicsapta a nagy fém hamu­tartót. A fényes üveglap össze­tört, Tükör-Gyurka eltűnt. Gyurka örömmel végezte el a rábízott munkát, s végre ki­mehetett a rétre a pajtásaihoz. A törött tükör miatt alaposan megszidták a szülők, de Gyur­ka most az egyszer úgy érez­te: nem bánja a szidást. Meg­érte — a tanulságért. Szántó Gábor segítettek elfogásában Hazafiságból jól vizsgáztak nemrég az egyik általános iskola úttörői, öt kispajtás, egyébként az úttörő határőrsza­kasz tagjai, egy határsértő elfogásához nyújtott segítséget. Gyöngyösi Mihály és Soproni László, hazafelé tartva a futballpályáról, az iskola előtt egy idegen férfit pillantott meg. A zavartan viselkedő ismeretlen gyanússá vált, s el­határozták, hogy követik. Egy idő után azonban elvesztettéi« szem elől. Ekkor értesítették Horváth Mária, Melkes Antal ás Kiszner Anna kispajtásokat, s így már öten folytatták a keresést. Mikor a helybeli presszóban rátaláltak, értesítették a latárőröket, akik megállapították, hogy az idegen Ausztriá­ba akart szökni. A bátor kispajtások példaadó cselekedetét a határőr­egység parancsnoka az úttörők ünnepi csapatgyűlésén kö­szönte meg, majd elismerő okleveleket és értékes jutalmakat adott át az ifjú „határőröknek”, L AZ ÖSSZETÖRT TÜKÖR

Next

/
Thumbnails
Contents